Az Ujság, 1913. október/1 (11. évfolyam, 233-245. szám)
1913-10-01 / 233. szám
Szerda, 1013. október 1. AZ ÚJSÁG Tisza István gróf nyilatkozata. — Válasz Andrássy Gyula grófnak. — Egyik munkatársunk fölkereste ma Tisza István gróf miniszterelnököt, hogy véleményét kérje Andrássy Gyula gróf tegnapi nyilatkozatáról. Tisza István gróf miniszterelnök a következőkben válaszolt a hozzáintézett kérdésekre : A nyilatkozat egész tartalmával polémiába bocsátkozni nem kívánok ; elégnek vélem, ha Andrássy gróf mostani állításaival szemben is előző nyilatkozatomra hivatkozom. Arra pedig, reményem, van elég humor a magyar olvasóban, hogy az olyan jelenségek, mint a minő például az, hogy Andrássy Kristóffyt veszi védelmébe, minden külön kommentár nélkül is felvidítására szolgáljanak. Csak egy részletkérdésre kívánok kiterjeszkedni. .. .Azt mondja Andrássy Gyula, hogy »furcsa benyomást" tesz reá, miszerint én azonnal Ausztriára gondolok, amint ő mérvadó körökről beszél«. »Miért tette ezt?« —úgymond. — »Hát csak az osztrákok mérvadók a magyar politikára vonatkozólag ? Nem a magyar király, a magyar választók, a magyar képviselők ?« Hát, ami a királyt illeti, erre múltkori nyilatkozatomban megfeleltem. Hogy a magyar képviselőket és a magyar választókat mérvadóknak tartom, azt talán bebizonyítom akkor, amidőn ezek többségének akaratát minden kisebbségi terrorizmussal szemben képviselem. Azt pedig, hogy ezekre gondolt-e Andrássy szóbanforgó nyilatkozatában, eldönti annak, szószerinti szövege. A »Pesti Hírlap« július 13-iki számában megjelent intervju Andrássynak azon nyilatkozata után, hogy »egészen biztosnak kell venni, hogy nem hosszú idő, múlva ez a kormány megbukik«, igy megy tovább ,.. — Közbeszóltam, mikorra várható a kormány bukása, az általános választások idejére, vagy pedig egy közelebbi időpontra ? Andrássy Gyula gróf igy folytatta : »Ezt előre meghatározni nem igen lehet és nagyrészt attól függ, hogy a mérvadó köröknek mennyi belátásuk lesz. Tudatára ébrednek-e a végső perczekben annak igazságára, hogy ily módon ezért nem fognak érni, s jobb megalkudni, amíg a hatalom még a kezükben van ?« Mondja meg minden épeszű olvasó, érthette-e a magyar választókat Andrássy azon mérvadó körök alatt, akik a választások előtt elejtenének, mert jobbnak látják a megalkuvást. És érthette-e a munkapártot, amelyről unosuntalan azt hirdeti, hogy a kormánynak és mindenekfelett csekély személyemnek van eszköze. Értem, hogy ez az elszólás nagyon kellemetlen Andrássyra nézve, s csak azt a jó tanácsot adhatom neki, hogy jövőre óvatosabban rejtse magába lelkének ilyen sóvárgásait. Azzal az ismételt állítással szemben pedig, miszerint »kétségtelen tény, hogy provinczia vagyunk«, megjegyzem, hogy volt egyszer egy Deák Ferencz nevű ember, aki királyával együtt lerakta a magyar állami akarat érvényesülésének jogi alapjait, volt egy nagy Andrássy Gyula és egy Tisza Kálmán, akik két évtized önfeláldozó munkájával élő valósággá tették ezt a jogi állapotot s belevitték azt a tényt az életbe és a köztudatba, hogy Magyarország a monarchia sorsának és cselekvésének paritásos alapon egyik irányitó tényezője. Fennállott ez a tény és ez a hit egy darabig Tisza bukása után s még a millenáris ünnepélyek alkalmával is impozáns módon nyert kifejezést. Másfél évtized sivár gyűlölködésének, anarchiájának, válságainak romboló hatására volt szükség, hogy megingassa ezt az állapotot. Az obstrukció, a »nemzeti ellenállás«, s a koalíciós kormány a sülyedés útjának három etappe-ja volt. Csodálkozzunk-e, hogy ez utóbbi olyan mélyen leszállította a magyar nemzet súlyát és tekintélyét, ha e kormány egyik tagja kétségtelen ténynek hirdeti ma is, hogy »Magyarország, sajnos, provinczia« ? Igazi Deák-párti ember lelkének minden porczikája megremeg erre a gondolatra. Azok a férfiak, akik a koalíczió kezeiből kiesett gyeplőt felragadták, minden szavukkal és minden tettükkel az ellenkezőjét hirdetik. A magyar nemzet híven ragaszkodk a kiegyezéshez és saját érdekeinek helyes belátásával szívesen vállal minden terhet, amire a nemzetnek és dinasztiának egyaránt érdekében fekvő nagyhatalmi állásnak valóban szüksége van. A magyar állam a mostcychiának legerősebb oszlopa, de csak úgy és csak addig, ha és amíg annak egyik egyenjogú irányító tényezője. Minden olyan törekvés, amely provincziává akarná sülyeszteni Magyarországot, szemben fogja magával találni a magyar többség s a magyar kormány egész erejét. — Semmi sem kell. A vendégek nappal vadásznak, este ferbliznek. Ahhoz nem kell nagy öltözködés. Félóra múlva már megint az utczán voltunk. Maros Gábor vitte a kis kézitáskáját, benne a borotváló eszközzel és a nyelvkaparóval. Az asszony az ablakból kendőt lobogtatott utánunk. Kocsira ültünk és kihajtattunk a városligetbe. — Most legokosabb lesz, komám, — mondtam itt Maros Gábornak — ha beülsz valami vendéglőbe vagy kávéházba s úgy a hogy eltöltöd a napot. Én most a dolgaim után látok. Éjfél felé azután keress fel a rendes klubomban. Majd akkor megbeszéljük a meglepetés tervét. Ha kell, én is veled megyek. Esetleg egy-két barátunkat is magunkkal viszszük. — Persze hogy kell. Minél több barátot viszünk magunkkal, hogy a huszárnak imponáljunk. Sok czivil huszárt győz. — Tehát a viszontlátásra. Elváltunk. Maros csakugyan beült valami kávéházba. Bizonyosan leült kártyázni. Én meg baktattam a város felé. És útközben szidtam magamat mint a bokrot. — Ejnye, ejnye, vén szamár, már megint bolondot csináltál. Minek avatkozol te a mások dolgába ? Mi közöd neked a férjhez, az aszezonyhoz és a huszárhoz ? S mi fog kisülni az egész komédiából ? Vagy az, hogy van huszár, vagy az, hogy nincs huszár. Akár van, akár nincs, te biztosan ellenségeket szerzel magadnak. Ártani fogsz a férjnek, ártani az asszonynak, ártani a huszárnak. És legtöbbet ártasz magadnak. Nagy jeleneteket fogsz végignézni, izgalmas perpatvarban szerepelsz, esetleg belekerülsz az újságokba, tanú leszel egy perben, segéd egy párbajnál, látsz-futsz és végül mindenki szidni fog, és szerencséről beszélhetsz, ha a szitkokon felül egy-két tányért vagy lámpát nem vágnak a fejedhez. — Ilyen dolgokba értelmes ember nem avatkozk. Csak legfeljebb úgy, mint a huszár. — Istenem, ez a huszár! Te ugyan a bakáéknál szolgáltál valamikor, de efféle huszárügyekben már neked is volt részed. Mit szóltál volna akkor hozzá, ha téged egy ismeretlen harmadik, akiről azt se tudtad, hogy létezik, ravaszul és otrombán kelepczébe csal ? Ugye neked se ízlett volna ? Ugye te is keresztülmentél volna az ilyen gonosz indulatú, irigy lelkű fráter testén ? — Ha annak a huszárnak egy csöpp esze van, nem a férjből aprít gulyáshúst, hanem tebelőled. S még csak nem is haragudhatnál érte. Igaza volna. — És az a szegény asszony ! Hogy fog gyűlölni, hogy fog megvetni, hány átkot kíván a fejedre ! Egy ilyen csinos, szemrevaló kis menyecske. Mennyivel jobb volna huszárnak lenni mellette, mint áruló kémnek. A kocsi, amiben ültem, döczögött velem az utczákon végig. El is feledtem neki megmondani, hogy hová hajtson. De nini, most megáll. Hol is vagyok ? A kocsis szépen visszahajtott oda, ahonnan elindultunk. Érdekes, hogy néha a kocsisnak több esze van, mint az utasának. Kiszálltam és kifizettem a kocsist. Néhány percz múlva már csengettem azon az ajtón, ahová Maros Gábor neve van kiírva. BELFÖLD. 1 3 Állami tisztviselők a kormánynál. Az állami tisztviselők győri kongresszusának küldöttsége a napokban tiszteleg Tisza István gróf miniszterelnöknél és a kormány tagjainál, hogy a kongreszszus emlékiratát előterjeszsze. A küldöttség, melyet Kosinszky Viktor, az országos egyesület társelnöke és Andor Endre miniszteri osztálytanácsos, alelnök vezetnek, felkeresi a képviselőház és főrendiház elnökét, majd az egyes politikai pártok elnökeit is, hogy támogatásukat kérje. Ezenkívül a képviselőház és főrendiház valamennyi tagjához eljuttatják memorandumukat. — A közoktatási miniszter útja, Nagyszebenből jelentik . Tegnap este Jankovich Béla kultuszminiszter Nagyszebenbe érkezett. A pályaudvaron a minisztert az alispán üdvözölte magyar nyelven, a polgármester pedig németül, mire a miniszter is németül válaszolt. A középületeket a miniszter tiszteletére fellobogózták. Ma délelőtt Jankovich miniszter megtekintette az oláh és magyar tanítóképzőt és az állami főgimnáziumot, azután kihallgatást adott. Metianu érsek ebédet adott a miniszter tiszteletére. Este a magyar színházban megnézte az előadást. * A bosnyákok. Szerajevóból jelentik: A szoczialisták és aSvárod-csoport választási paktuma értelmében a megüresedett tizenkét mandátum közül négy a szocziáldemokrata pártnak jut. A szoczialisták eddig hiába tettek kísérletet Boszniában, hogy a községi vagy a tartománygyűlési választásoknál mandátumhoz jussanak, most azonban a paktum folytán a négy mandátum biztosítva van a részükre. ) A polgármesterek kongresszusa. (Városok hitele. ) Közigazgatási reform.) Az ország polgármestereinek nagyváradi kongresszusa ma bevégződött. A tanácskozás mai főtárgya a városok hitelügyének és a közigazgatás államosításának kérdése volt. Az elsőt Lukács Ödön nagyváradi, a másodikat Harrer Ferencz budapesti tanácsnok referálta. Mind a két előadó zajos elismerésben részesült. A vendéglátó Nagyvárad érdeklődése ma se csökkent, az utczákon püspöki, városi és pompás magánfogatok robogtak ide-oda, a városháza előtt nagy közönség álldogált, amely elárasztotta a vendégeket figyelmességgel. (A városok kölcsönei.) A tanácskozás ma reggel kilencz órakor kezdődött meg. Brolly Tivadar pozsonyi polgármester, kongresszusi alelnök elnökölt. Lukács Ödön dr. pénzügyi és adóügyi tanácsos volt az első felszólaló. A városok hitelügyéről beszélt. Foglalkozott a jelentősebb magyar városok hiteligényeivel és arra a konklúzióra jutott, hogy a városok hitelének csakis az állam útján való kielégítése lehet a czélravezető és ily értelemben tesz határozati javaslatot. Az angol városokat is megkérdezte, hogy szoktak-e külföldről kölcsönt venni, kapnak-e kölcsönt az államtól. Két angol város, Liverpool és Birmingham csak annyit válaszoltak, hogy szoktak kölcsönhöz folyamodni, de nem mennek ezért a szomszédba, hanem megkapják azt a húsz vagy ötven milliót a saját városi polgárságuktól. Londontól, Liverpooltól és egyéb külföldi városoktól nyolc-tíz nap alatt megérkezett Lukács tanácsos kérdéseire a szíves készséggel adott válasz, a hazai városok egy része pedig csak többszöri sürgetésre adott feleletet, vagy egyáltalán nem is válaszolt. A mai szomorú pénzügyi helyzetben a városok nem is gondolhatnak állandó kölcsön fölvételére. Ez az állapot a legnagyobb veszedelmekkel fenyegeti a városokat, amelyek kénytelenek abbahagyni a megkezdett munkákat. A magyar városok összes vagyona 1250 millió ko-