Az Ujság, 1913. október/2 (11. évfolyam, 246-259. szám)
1913-10-16 / 246. szám
Budapest, 1913. XL évfolyam. 246. szám. Csütörtök, október 16. Előfizetési árak: Egész évre... „ ...28 k. — f. Félévre .. .. 14 » — » Negyedévre . .. 7 » - » Egy hóra „ ... 240 » Egyes szám ára helyben és vidéken 10 fillér.AZ UJSA SZERKESZTŐSÉG: Budapest, Rákócziját 54. sz. Telefon: Józsel 13—35 KIADÓHIVATAL: Budapest, Rákóczi*út 54. sz. Telon: Józsié! 16— 26 és 13—36, Meartelen hétfő kivételével minden nap, ünnep után is. ROVÁS: A bűzszagra kibújnak odúikból és feszül rajtuk a tetterő. Annyi országrontó terv megakadályozása nem csábította őket a képviselőházba, de a margitszigeti ügynél elfelejtenek elvet, önérzetet, méltóságot s bevonulnak. A tény helyes, a motívum azonban — hogy enyhén fejezzük ki magunkat — hozzájuk méltó. Törődnek is ők az országgal, törődnek is az igazsággal. Azt hiszik, hogy most oly skandalumot csaphatnak, amitől a kormány megszökik, s ha itt nem szökik meg, hát majd a delegáczióban szökik. A margitszigeti játékbarlang a delegáczióban ! Ez csak odavaló, ugye ? S ha oda bemennek, hogy ott beszéljenek róla, akkor, ugyebár, csak nem fogható rájuk, hogy a skandalum önczél, s minél nagyobbat csaphatnak, annál jobb nekik ?* A tempó olyan érthető, így, ahogy a dolog áll, Tiszának abszolúte nem lehet borsot tömi az orra alá. Tehát úgy kell tömi alája a borsot, ahogy a dolog nem áll. Ehhez képest egyszerűen ki kell jelenteni, hogy Tisza nem mond igazat, akkor már megy minden, mint a karikacsapás. S mixel ehhez szükségük lenne Lukács Lászlóra, hát huszonnégy órára megteszik megint szarahihető embernek, sőt ha Lukács László nem vigyáz magára, még rehabilitálják is. Annyi balszerencse és önmegtagadás után ezt a sorsot már igazán nem érdemelte meg Lukács. * Milyen csönd lett egyszerre a katonai terhek dolgában. Egy szóval sem firtatják többé ezt az eddig mindennap iktatott ügyet. Kellemetlen valóban. Hogy egyszerre negyvenezer ember helyett, amit nem lehet letagadni, hogy ennyit követelt Krobatin, leszállt a teher harminczegyezerre, ezt mégis csak észre kell venni, hogy ez a Tisza mégsem hajol meg a katonai parancs előtt. S hogy közben stádiumok voltak : harmincznyolczezer, majd harminczhatezer, mégis csak mutatja, hogy a hadügyminiszter Geszten mindenvendégszeretet mellett még sem mulatott túlságosan jól. Ennélfogva a katonai kérdés ez idő szerint alkalmatlanná lön a honmentésre, s remélni kell, hogy nemsokára a kormány valami súlyosabb csapást fog a nemzetre mérni. A huszár. írta Kálnoki Izidor. II. Bolond fővel megnyomtam a csengőt, s már nyílott is az ajtó, még mielőtt meggondoltam volna, hogy voltaképpen mit is akarok itt, miért jöttem vissza. S ha még a szobalány, vagy valami cselédféle nyitott volna ajtót ! Annak most valami kifogást mondhatnék, hogy elvétettem az emeletet, vagy rossz helyen csengettem, v vagy megkérdezhettem volna, hogy nem kell-e a villamost igazítani, — én vagyok ugyanis a szerelő. Ezt bátran megkockáztathattam volna, mert az imént láttam, hogy Maroséknál gázlámpák vannak a lakásban. De ez mind hiú remény volt. A ház úrnője nyitott ajtót, Maros Gábornék nagysága, a fitos orrú, piros képű, nevető orczáju kis menyecske. — No mindegy — gondoltam. — Beleestem, benne vagyok. És vigaszbalóan hozzágondoltam : — Nagy bajom csak nem lesz. ti már hozzá is tettem hangosan : — Kezét csókolom, szép asszony. Valamit elfelejtettünk, valami nagyon fontosat. Azért jöttem vissza. Az asszony bevezetett ugyanabba a szobába, ahol az imént voltam és beültetett ugyanabba a karosszékbe, amely jóformán ki se halt utánam. És már csicsergett is . — S maguk azt merik mondani, hogy az asszonyok szórakozottak. Pedig csakis a férfi szórakozott. Én sohase felejtek el semmit, a férjem mindig elfelejt valamit. És mindig a legfontosabbat. — Mit is felejtett el megint az én buksi uram ? Ezt már kaczagva kérdezte az asszony. Nekem azonban nem volt kaczagó kedvem. Mit is mondjak hamarosan, hogy várjon mit is felejtettünk el? Az asszony észrevette zavaromat . Segíteni akart ! — Csak nem a puskát felejtették el ? Mert az én uramtól kitelik, hogy fegyver nélkül megy vadászni és vad nélkül jön haza. Az asszony megint jószát kaczagott. Ez a csengő kaczagás végigbirizgált az idegeimen. És mit, gondoltam, most már minden mindegy, itt nem használ kertelés, hazudozás, ficzánkolás, —■ vágjunk neki a dolgoknak. — Asszonyom, — kezdtem a szót — a helyzet inkább komolynak nevezhető, mint mulatságosnak, ön körül van hálózva a hazugság egész tömegével. Az imént én is a hazudozásra adtam a fejemet, de . . . Az asszony megint csak nevetett. Az én komoly beszédem nem rontotta el a jókedvét. — Nekem mondja, hogy hazudtak ? A férfiak mind hazudnak és mindig hazudnak. Mi asszonyok pedig csak akkor hiszünk nekik, amikor kellemeset hazudnak. Olyat, ami nekünk jólesik. — Amiről azonban ebben az esetben szó se lehet. — Dehogy is nem lehet róla szó. Sőt nagyon kellemes, ha két-három napig se a konyhára, se az uramra, se egyébre nincsen gondom. Nagyon szívesen látom, ha egyébkor is elczipeli az uramat vadászatra. — De értsen meg, asszonyom, hiszen vadászatról szó sincsen. Nekem se földbirtokom, se kastélyom, se vadászterületem nincsen. Az egész földbirtokom a körmöm alatt szokott lenni. Puska még jóformán a kezemben se volt. Revolver is legfeljebb csak olyankor, amikor nincs benne töltelék. Nem szeretem a robbanó jószágokat . Foglyot pedig nem is láttam másképp, csak szalonnával spékelve, a vendéglő asztalán. Ott azonban roppant szimpatikus madárnak találtam. Az asszony még mindig mosolyogva nézett rám. — Mit jelent tehát az egész komédia ? — kérdezte. — A huszárt! A huszár miatt van az egész. Az asszony arcza pipacs vörös lett. De ez abszolúte nem ártott a szépségének. Sőt, az ilyen piszeorru, szőkehajú szépségek még kívánatosabbakká lesznek, ha vérvörösre festődik az arczuk. (Ezért vannak sokan, akik meg is előzik a természetet ezzel a művelettel.) — Ha nem volnék kiváncsi természetű asszony, most egyszerűen kidobatnám magát, uram. De mivel a kíváncsiságom nagyobb, mint a felháborodásom, — kérem, fogtassa. — Bocsánatot, asszonyom, ha kissé tiszteletlennek látszom. De nem az én érdekeimről van szó, hanem az ön érdekeiről. S ezért ismételnem kell a kérdésemet : van-e önnek egy huszárja ? Az asszonynak megint visszatért a normális színe és a mosolygós kedve : — Istenem, adófizető polgárok vagyunk. S a hadsereg állományában van tizenhat huszárezred, tizenhárom ulánusezred és tizenöt dragonyosezred. Ha ehhez még hozzáveszi a tíz honvédhuszár- s vagy tizenkét Landwehr-lovasezredet, könnyen kiszámíthatja, hogy minden jobb polgárnőre jut legalább egy huszár. Bámulva hallgattam a fiatal menyecske hadászati jártasságát. — Beszéljünk világosan, asszonyom. Arról van szó, hogy az ön ura féltékeny. Egy Nincs tovább. A létszámemelés hivatalos publikálása egybeesik a járadékáresés aggasztó tünetével. Nem kell hozzá nagy képzelő erő, hogy az összefüggést e két esemény közt megtaláljuk. A katonai terhek elérték, sőt már talán túl is lépték azt a határt, amelyet az ország teherviselő képessége, az államháztartás egyensúlya és az államhitel megingathatlanságának szempontjai megszabnak. Amikor a pénzügyminiszter rövid lejáratú, magas kamatozású kincstárjegyekkel kénytelen égető szükségleteit fedezni, s a járadék kezd a piaczra özönleni, nemcsak a jelen bajok, de a jövő gondok is égető aktualitást nyernek. Egy milliárd korona az az összeg, amely katonai új teherként zúdul a monarchia adófizető polgárainak a nyakába. Ebből közel 370 millió korona a magyarokéba. Azzal, hogy ez az összeg több évre elosztva jut majd rendeltetési helyére, a teher nem kisebbedik. Ezt a summát ki kell izzadni, mégpedig iszonyúan legyöngült gazdasági szervekből, amelyek maguk is a legnagyobb kíméletre szorulnak, hogy évek hosszú során valahogy megint erőhöz jussanak. Ma csak az bizonyos, hogy az ezer milliót ki kell izzadni katonáéknak, de zavarba jönnének a pénzügyminiszterek, ha a fedezet programmjáról már most határozott nyilatkozatra szorítanák őket. Ma még csak reményekkel támogathatnák ezt a programmot, hogy a külügyi bonyodalmak majd elmúlnak, a pénzviszonyok idővel javulnak, a kamatláb leszáll s a magántőke megint keresni fogja a fix kamatozású állampapírokat. Ezek a reménységek azonban a levegőben lógnak, holott előttünk az a bizonyosság, hogy koronajáradékunk ma a 80-as árfolyam alá jutott; hogy háromnegyed milliárd kincstári jegyünk lesz forgalomban, amelynek aránylag rövid a lejárata; hogy a nagy nemzetközi piacokon őrült verseny lesz kölcsönökért. Lapunk mai száma 32 oldal