Az Ujság, 1913. november/2 (11. évfolyam, 272-284. szám)

1913-11-16 / 272. szám

Budapest, 1913. XI. évfolyam. 272. szám. Vasárnap, november 16. Előfizetési árak s Egész évre _ _ ... 28 k. - f. Félévre ---------14 » — , Negyedévre „ _ 7 » _ « Egy hóra ........ 2 » 40 » Egyes szám ára helyben és vidéken 10 fillér. SZERKESZTŐSÉG: Budapest, Rákóczi-út 54. sz. Telefon: József 13—IS KIADÓHIVATAL, Budapest, Rákóczi­ út 54. sz. Telefon: József 16-26 és 13—36, meg­jelnn hétfő kivételével m­inden nap, ünnep után is. ROVÁS: Balogh miniszternek mai polémiájáéban föltétlenül igaza van. Igaza van mindenkivel szemben, a­kit idéz, de szeretnék, ha igaza volna az újságírókkal szemben is, de, sajnos, ezeket nem idézi. Mi közünk nekünk ügyvédi kamarákhoz, ha rosszul értik a dolgunkat ? Miben prejudikálhat nekünk a curiai tanács­elnök s az egyetemi professzor ? Balogh a maga mentségét abban találja, hogy a­mi a javaslatában van, az mind honorálása az urak és uraságok kívánságának. Nagyon szép, hogy a­mikor a sajtóról van szó, nem a sajtóhoz tartozó urak kívánságát teljesíti. Majd ha az egyetemi tanárok, vagy a bíróságok ügyeit rendeznék, s mi újságírók beleszólunk e szer­vezetek mesterségét érintő vonatkozásokba, meg fog-e nyugodni az egyetemi tanár, vagy curiai tanácselnök úr abban, hogy ő ugyan sérelmesnek tartja a rendelkezést, de az újság­írók kívánták, s a kormány e kívánságoknak tett eleget ? * - . ------ Napi nyolcz órai munka kétszer annyi, mint napi négy órai. De napi nyolcz órai parlamenti munka sokkal kevesebb, mint a fele. Probatum est. Formailag gyönyörűen fest , vitassuk meg komolyan a sajtóreformot, nyissunk az ellenzéknek tág teret a nézetei kifejtésére. Igen, de a kormánynak sincs benne kétsége, mi is biztosan tudjuk, hogy a dupla munkára való alkalom egyszeribe beszünteti az egész munkát. Adj nekik módot, hogy sokat beszéljenek, s elállnak a szótól. Az ülés tartamának meghosszabbítása egyértelmű a sajtóvita hirtelen berekesztésével. * Az interpelláló rendszerint kiváncsi szo­kott lenni, mit felel majd a miniszter. Mostaná­ban csak arra kiváncsi, hogyan felel rá. Na­gyon meglátszik rajta az ugratáson való boszú­­sága ? Beletéved-e valamelyik eltakart csap­­­dába ? Mond-e valamit, a­minek ki lehet tekerni a logikája nyakát ? S mind csak arra való, hogy megint vesztegetést és panamát lehessen szagoltatni. Nem rossz taktika. Csak mint minden foglalkozásnak, ennek a furcsa erkölcstisztogató mesterségnek is a művelőjére ragad át a szaga. KOBOZ KRÓNIKÁJA. Egy vén zsidó, inkább kazár, Kit Muszkaországból kidobtak, Hozzám barátkozásra jár És engem bölcseségre oktat : Hogy nem nagy baj a szenvedés ; Hogy mind szilárd lesz, a kit ütnek ; Hogy nincs számunkra súly nehéz, Míg bennünk válla van a látnék. Minő vallásé : egyre mén, — Bár az övén túl nincs igaz más, De én csak tartsam az enyém!, Mert jobb az is, mint semmi vallás. Nátháni bölcsesége ez A Mózest valló orthodoxnak, Nem bánja, ki hol tévedez, Csak a hitetlent véli rossznak. Hanem — jött Beilis bűnpere, A rémes rituális vérvád. No, bölcs öreg, hát most gyere, Hadd lássam : nagy hited mit ér hát ? . . . És az öreg szólt vndoran, Szive nyugalmát el nem vesztvén : »Ne félj, fölmentik őt, uram, — Az orosz esküdt jó keresztény! ah az letette esküjét, Föl ébred benn’ a lelk’isméret — .S mondhatnak bármit a hülyék, Az nem bűnöst el nem ítélhet.« Csodáltam e feleletet,’ Mely olyan ember ajkán támadt, A ki világgá űzetett, Mint páriája volt honának ; A ki, mint pogrom-áldozat Földönfutóképp áll előttem — S egy vád, minél nincs gonoszabb, Minden zsidót bánt, épp csak őt nem. Az öreg látta a hatást S folytatta önelégedetten : »Én mondom, fölmentik, — no lásd, Pedig én pogromot szenvedtem. »De az más, az düh napja volt : Hit lázadt hitre, faj a fajra, A muszka akkor ölt, rabolt S nem hallgatott sírásra, fajra, »Ma már, ítélés idején A muzsik Istenére hallgat — S attól szelíden esd szegény Igazság-látást, és irgalmat. »Azért,­ hogy engem kiűzött, (A mi nekem s neki se’ használ.) A világ népei között Mégsincs hívőbb nép az orosznál.« — öreg zsidóm így végezé S nyugodtan ment el és derülten — S én muszka emlékim közé, Szavát birálva, elmerültem. Mert egyszer én is jártam ott Szent-Oroszország földjén messze, Hol krisztusi szelíd tanok Sok millió szívet fűznek össze. És láttam, hogy a muzsikák Ábrándos Tolsztoj-féle népek, Kik szent komolyan veszik ott Mindazt, mit itt gúny-rongygyá tépnek. S kérdém, a vén zsidó nyomán Emlékeim’ kapcsolva lánczba : Ez ott reakczió talán ? Vagy csak a jóság renaissance-a ? ... Nem jó-e, így tűnődtem én, Ha hisz a nép valami szentbe’ ?... Mikor az újsághírt verem : »ítéltek, — Beilis fel van mentve.« A delegácziók. Elérkezett a nagy számoltatás pilla­nata. A delegácziók e héten megkezdik munkájukat, s abban bizonyára főtéma lesz­­— a Balkán. Megnyilatkoznak a monarchia külpolitikai tudósai, s előre­látható, hogy nagyon változatos, sokban ellentétes szempontokból fognak bírálni és jósolgatni. S a felelős kormányférfiak­­nak módjukban lesz cselekedeteikről és szándékaikról tüzetes felvilágosítást adni a monarchia népeinek; eloszlatni bal­­véleményeket, igazolni látszólagos mu­lasztásokat s megjelölni a jövő Balkán­politika irányait. Mindenesetre örvendetes, hogy az idei delegácziós ülésszak a béke jegyében veszi kezdetét. Éppen most oszlottak el az utolsó felhők a látóhatáron. Görög­ország békét kötött Törökországgal, s Albánia déli határaira vonatkozólag is megállapodásra jutottak a nagyhatalmak. Az év végéig — tehát pár hét múlva — kivonulnak a csapatok a még megszállott területekről, a fegyverek pihennek s az elrendezkedés békés műve megindulhat az egész Balkánon. Ha a delegácziókban komoly mér­legelésre fogjuk a történteket, a politikai és gazdasági tekintetek egyaránt súlyo­san esnek latba. Mi volt a hasznunk, mi a kárunk ? Elértünk­-e valamit, s ha igen, mibe került ? Ezekre az elemekre kell bontanunk a bilánczot. Nem tarta­nak valami fölötte okos dolognak, a külpolitikai vezetéssel szemben a túl­­ságig menő rekriminácziókat. Jó és he­lyes politika volt-e az, a­mi a tétovaság, a frontváltozás jellegét mutatta bizonyos adott pillanatokban; miért exponáltuk magunkat kezdetben Törökországért, majd Bulgáriáért; mi történt a román beavatkozás körül, s mindez inkább históriai, mint aktuális jelentőségű kér­dés. Pontosnak és a mérlegbe súlylyal esőnek a pozitívumokat nézzük: volt-e vezető program­munk, s érvényt szerez­tünk-e annak ? E részben a mérleg aktívumára tartozik, hogy az Adriától sikerült távol tartanunk minden idegen új hatalmat, hogy az albán államot életre keltettük, hogy Szkutarinál akara­tunkat érvényesítettük, s hogy legutóbb Szerbiát az albán területek elhagyására késztettük. A mérleg passzívumára kerül, hogy mindez csak úgy volt elérhető, hogy egész hadtesteket mozgósítottunk. Lapunk mai száma 82 oldal. Vista, apa és fia. — Egy színdarab vázlata. — írta Bródy Sándor. Az első éjszaka. (Közös hálószobában, ágyban, sötétben.) Anya: És nem lehet tenni semmit ! Apa: Nem. Mit ? Más becsületes korszak­ban — régen — egy ilyen nőt elzsuppoltak, esetleg meg is vesszőztek. És minden rendben volt. Anya: Nem szólhat maga a cousinnak, a koronaőrnek, vagy a tante Marie urának, a kanczellárnak ? Apa: A királynak is hiába. Nincs útt többé ez országban. Mindenkinek szabad min­den, a­mi rossz és becstelen. Anya : És az én fiam, az én szép, a maga egyetlen fia bankárok maitressének az áldo­zata ma. Apa : És holnap a felesége lesz. Ha nem

Next