Az Ujság, 1913. november/2 (11. évfolyam, 272-284. szám)
1913-11-16 / 272. szám
Budapest, 1913. XI. évfolyam. 272. szám. Vasárnap, november 16. Előfizetési árak s Egész évre _ _ ... 28 k. - f. Félévre ---------14 » — , Negyedévre „ _ 7 » _ « Egy hóra ........ 2 » 40 » Egyes szám ára helyben és vidéken 10 fillér. SZERKESZTŐSÉG: Budapest, Rákóczi-út 54. sz. Telefon: József 13—IS KIADÓHIVATAL, Budapest, Rákóczi út 54. sz. Telefon: József 16-26 és 13—36, megjelnn hétfő kivételével minden nap, ünnep után is. ROVÁS: Balogh miniszternek mai polémiájáéban föltétlenül igaza van. Igaza van mindenkivel szemben, akit idéz, de szeretnék, ha igaza volna az újságírókkal szemben is, de, sajnos, ezeket nem idézi. Mi közünk nekünk ügyvédi kamarákhoz, ha rosszul értik a dolgunkat ? Miben prejudikálhat nekünk a curiai tanácselnök s az egyetemi professzor ? Balogh a maga mentségét abban találja, hogy ami a javaslatában van, az mind honorálása az urak és uraságok kívánságának. Nagyon szép, hogy amikor a sajtóról van szó, nem a sajtóhoz tartozó urak kívánságát teljesíti. Majd ha az egyetemi tanárok, vagy a bíróságok ügyeit rendeznék, s mi újságírók beleszólunk e szervezetek mesterségét érintő vonatkozásokba, meg fog-e nyugodni az egyetemi tanár, vagy curiai tanácselnök úr abban, hogy ő ugyan sérelmesnek tartja a rendelkezést, de az újságírók kívánták, s a kormány e kívánságoknak tett eleget ? * - . ------ Napi nyolcz órai munka kétszer annyi, mint napi négy órai. De napi nyolcz órai parlamenti munka sokkal kevesebb, mint a fele. Probatum est. Formailag gyönyörűen fest , vitassuk meg komolyan a sajtóreformot, nyissunk az ellenzéknek tág teret a nézetei kifejtésére. Igen, de a kormánynak sincs benne kétsége, mi is biztosan tudjuk, hogy a dupla munkára való alkalom egyszeribe beszünteti az egész munkát. Adj nekik módot, hogy sokat beszéljenek, s elállnak a szótól. Az ülés tartamának meghosszabbítása egyértelmű a sajtóvita hirtelen berekesztésével. * Az interpelláló rendszerint kiváncsi szokott lenni, mit felel majd a miniszter. Mostanában csak arra kiváncsi, hogyan felel rá. Nagyon meglátszik rajta az ugratáson való boszúsága ? Beletéved-e valamelyik eltakart csapdába ? Mond-e valamit, aminek ki lehet tekerni a logikája nyakát ? S mind csak arra való, hogy megint vesztegetést és panamát lehessen szagoltatni. Nem rossz taktika. Csak mint minden foglalkozásnak, ennek a furcsa erkölcstisztogató mesterségnek is a művelőjére ragad át a szaga. KOBOZ KRÓNIKÁJA. Egy vén zsidó, inkább kazár, Kit Muszkaországból kidobtak, Hozzám barátkozásra jár És engem bölcseségre oktat : Hogy nem nagy baj a szenvedés ; Hogy mind szilárd lesz, a kit ütnek ; Hogy nincs számunkra súly nehéz, Míg bennünk válla van a látnék. Minő vallásé : egyre mén, — Bár az övén túl nincs igaz más, De én csak tartsam az enyém!, Mert jobb az is, mint semmi vallás. Nátháni bölcsesége ez A Mózest valló orthodoxnak, Nem bánja, ki hol tévedez, Csak a hitetlent véli rossznak. Hanem — jött Beilis bűnpere, A rémes rituális vérvád. No, bölcs öreg, hát most gyere, Hadd lássam : nagy hited mit ér hát ? . . . És az öreg szólt vndoran, Szive nyugalmát el nem vesztvén : »Ne félj, fölmentik őt, uram, — Az orosz esküdt jó keresztény! ah az letette esküjét, Föl ébred benn’ a lelk’isméret — .S mondhatnak bármit a hülyék, Az nem bűnöst el nem ítélhet.« Csodáltam e feleletet,’ Mely olyan ember ajkán támadt, A ki világgá űzetett, Mint páriája volt honának ; A ki, mint pogrom-áldozat Földönfutóképp áll előttem — S egy vád, minél nincs gonoszabb, Minden zsidót bánt, épp csak őt nem. Az öreg látta a hatást S folytatta önelégedetten : »Én mondom, fölmentik, — no lásd, Pedig én pogromot szenvedtem. »De az más, az düh napja volt : Hit lázadt hitre, faj a fajra, A muszka akkor ölt, rabolt S nem hallgatott sírásra, fajra, »Ma már, ítélés idején A muzsik Istenére hallgat — S attól szelíden esd szegény Igazság-látást, és irgalmat. »Azért, hogy engem kiűzött, (A mi nekem s neki se’ használ.) A világ népei között Mégsincs hívőbb nép az orosznál.« — öreg zsidóm így végezé S nyugodtan ment el és derülten — S én muszka emlékim közé, Szavát birálva, elmerültem. Mert egyszer én is jártam ott Szent-Oroszország földjén messze, Hol krisztusi szelíd tanok Sok millió szívet fűznek össze. És láttam, hogy a muzsikák Ábrándos Tolsztoj-féle népek, Kik szent komolyan veszik ott Mindazt, mit itt gúny-rongygyá tépnek. S kérdém, a vén zsidó nyomán Emlékeim’ kapcsolva lánczba : Ez ott reakczió talán ? Vagy csak a jóság renaissance-a ? ... Nem jó-e, így tűnődtem én, Ha hisz a nép valami szentbe’ ?... Mikor az újsághírt verem : »ítéltek, — Beilis fel van mentve.« A delegácziók. Elérkezett a nagy számoltatás pillanata. A delegácziók e héten megkezdik munkájukat, s abban bizonyára főtéma lesz— a Balkán. Megnyilatkoznak a monarchia külpolitikai tudósai, s előrelátható, hogy nagyon változatos, sokban ellentétes szempontokból fognak bírálni és jósolgatni. S a felelős kormányférfiaknak módjukban lesz cselekedeteikről és szándékaikról tüzetes felvilágosítást adni a monarchia népeinek; eloszlatni balvéleményeket, igazolni látszólagos mulasztásokat s megjelölni a jövő Balkánpolitika irányait. Mindenesetre örvendetes, hogy az idei delegácziós ülésszak a béke jegyében veszi kezdetét. Éppen most oszlottak el az utolsó felhők a látóhatáron. Görögország békét kötött Törökországgal, s Albánia déli határaira vonatkozólag is megállapodásra jutottak a nagyhatalmak. Az év végéig — tehát pár hét múlva — kivonulnak a csapatok a még megszállott területekről, a fegyverek pihennek s az elrendezkedés békés műve megindulhat az egész Balkánon. Ha a delegácziókban komoly mérlegelésre fogjuk a történteket, a politikai és gazdasági tekintetek egyaránt súlyosan esnek latba. Mi volt a hasznunk, mi a kárunk ? Elértünk-e valamit, s ha igen, mibe került ? Ezekre az elemekre kell bontanunk a bilánczot. Nem tartanak valami fölötte okos dolognak, a külpolitikai vezetéssel szemben a túlságig menő rekriminácziókat. Jó és helyes politika volt-e az, ami a tétovaság, a frontváltozás jellegét mutatta bizonyos adott pillanatokban; miért exponáltuk magunkat kezdetben Törökországért, majd Bulgáriáért; mi történt a román beavatkozás körül, s mindez inkább históriai, mint aktuális jelentőségű kérdés. Pontosnak és a mérlegbe súlylyal esőnek a pozitívumokat nézzük: volt-e vezető programmunk, s érvényt szereztünk-e annak ? E részben a mérleg aktívumára tartozik, hogy az Adriától sikerült távol tartanunk minden idegen új hatalmat, hogy az albán államot életre keltettük, hogy Szkutarinál akaratunkat érvényesítettük, s hogy legutóbb Szerbiát az albán területek elhagyására késztettük. A mérleg passzívumára kerül, hogy mindez csak úgy volt elérhető, hogy egész hadtesteket mozgósítottunk. Lapunk mai száma 82 oldal. Vista, apa és fia. — Egy színdarab vázlata. — írta Bródy Sándor. Az első éjszaka. (Közös hálószobában, ágyban, sötétben.) Anya: És nem lehet tenni semmit ! Apa: Nem. Mit ? Más becsületes korszakban — régen — egy ilyen nőt elzsuppoltak, esetleg meg is vesszőztek. És minden rendben volt. Anya: Nem szólhat maga a cousinnak, a koronaőrnek, vagy a tante Marie urának, a kanczellárnak ? Apa: A királynak is hiába. Nincs útt többé ez országban. Mindenkinek szabad minden, ami rossz és becstelen. Anya : És az én fiam, az én szép, a maga egyetlen fia bankárok maitressének az áldozata ma. Apa : És holnap a felesége lesz. Ha nem