Az Ujság, 1913. február (11. évfolyam, 41-51. szám)

1913-02-16 / 41. szám

Budapest, 1913.____________XI. évfolyam, 41. szám.____________Vasárnap, február 16. Előfizetési G­rfi V |­S ROVÁS. Mondanunk sem kell, mennyire tiszteletre­méltónak tartjuk a választójogbeli konzervati­vizmus szempontjait, czéljait. Oly tiszteletre­méltóknak, hogy 1910-ben a munkapárt bát­ran ezekkel a szempontokkal és czélokkal mehetett volna bele a küzdelembe. De nem tette, és ez a baj. Az összes jelöl­ti és kormány­­nyilatkozatok mind nem szembeszállottak az ellenzék radikális jelszavaival, hanem kon­kuráltak velük, így azután ez a radikálisabb közvélemény kifejlődött és megerősödött még a munkapárt köreiben is, azokban, a­kiktől most egyszerre megkívánják, hogy abban az irányban lelkesedjenek, melylyel szemben lelke­sedni tanítgatták eddig. A kormány politikájá­nak igaza lehet, de elkövették azt a hibát, hogy addig, míg befejezett tényeket nem te­remtettek, maguk sem mertek igazukban hinni. * Andrássy Gyula csak nem tudja eltűrni, hogy a Pester Lloyd elmagyarázza a panama szó értelmét. Nehogy ez befolyásolja a bírá­kat, a­mi nem illik, inkább ő magyarázza meg jobban a panama fogalmat, mert ez nem befolyásolja, hanem jótékonyan felvilá­gosítja a szegény, különben megtévesztett bíró urakat. Az előzetes hozzászólást, az el nem ejtett vad bőrének kikészítését ő kezdte és ő folytatja. Ugyebár, nem politikai czélzattal ? Ugyebár, ő azért vallja szörnyűségesnek a Lukács ellen emelt vádakat, mert nem hisz bennük ? S azért ecseteli olyan feketéknek, olyan hihetetleneknek, mert bizonyos benne, hogy a vádak mindegyik betűje meg fog dőlni s ő előre készíti tapsra finom kezét : tudtam, hogy­ Lukács László mint ember feddhetetlen ! Ugy­e, ő a Désy Zoltán fölsülését készíti elő, s távol tőle az alattomos czélzat, hogy bármit döntsön is meg a vádak közül a bírói ítélet, még mindig maradjon elég piszok, melytől a politikai haszon hízik ? * Kudarcz-e, vagy sem a Hohenlohe-féle misszió eredménye, azt mi épp oly kevéssé állapíthatjuk meg, mint mások, de még ha nem is járt a kívánt eredménynyel, meg kellett ezt a lépést­ tenni, s hogy megtették, csak becsületére válhatik azoknak, a­kik a király­nak ajánlották. Az ilyen kísérletnek az értéke nem függhet a sikerétől. Tény, hogy a békét komolyan akarjuk, s a béke föntartásáért mindent el kell követni. Ebben a mindenben benne van a mi ősz királyunk tekintélyének és személye varázsának a latbavetése is. Nem követtek volna el mindent a békéért, ha ezt a lépést meg nem koc­káztatják. S ha csakugyan annyira élére van állítva a helyzet, akkor annál nyugodtabban nézhetünk sze­mébe a másik eshetőségnek, mikor az egyik­nek az érdekében valóban mindent elkövettünk. KOBOZ KRÓNIKÁJA. Ki volt, mi volt Scott kapitány, Ki tudta ezt előbb ? S ma már ki nem ismerte meg Mély tisztelettel őt ? Van-e ma olyan szárnytalan, kietlen képzelet, Mely ott nem leng, mint a sirály, E holt vitéz felett ? A déli sark örök jegén, Rémséges harcz után, Fagytól legyőzve fekszik ő, A hős Scott kapitány. Dermedt keze szorítja meg Az ónt, a melylyel írt S a hóvihartól óvja meg A tele rótt papírt. S ám­ulva olvashatja el, Ki e betűkre néz, Mit ír egy angol gentleman, Mikor halálra kész. Oly egyszerű, nemes, komoly,­­ Panasztalan irat, — Elmondja : »meg kell halni itt A balvégzet miatt. »Már meghalt Evans, s Oates utóbb, Két bátor emberünk, Mi többiek sem félhetünk, — Rajtunk a sor, gyerünk ! »Nagy volt a czélunk, — a halál Már nem oly nagy dolog, Hisz’ csupa gentleman vagyunk És csupa angolok. »Hisszük, hogy a Gondviselés Dicsőn rendelkezik, Akár a jobbját nyújtja ki, Akár a balkezit. »Ha sújt is, meghajtjuk fejünk’ És nem perlünk Vele. E megnyugvás fáradt szivünk Nagy elégtétele. »De míg a múlás kínja közt Csak lélegezhetünk, Rád gondolunk, benned bízunk Nagy Angol Nemzetünk ! »Fényedhez vágytunk lopni mi Hacsak egy sugarat — S bátor halálunk dísze is A Te díszed marad. »S a sark jegén is alhatik A ki angol halott, Mert otthon siratóikat Majd Te vigasztalod.« így irta ezt Scott kapitány: — Hát olvasd el, világ ! S bámuld az angol gentlemant S bámuld nagy Angliát. Boldog a nemzet, mely ilyen Hű fiakat nevel, — Melyért ilyen hittel rajong Sok gentleman kebel. S boldog, kinek ily nemzetért Lehet meghalnia, — Hisz’ gyámja lesz övéinek Egész nagy Anglia. Eri, a magyar, fontolgatom, Ha ilyet olvasok : Mi lenne, ha olyan magyar Gentleman volna sok ?... Hisz’ egy ha van, ki küzd, rajong, El-hal e nemzetért : Kétes, hogy e nemzet között Nyer-e vagy veszt-e tért ? — Fab­lika és strézi&izgat­ás. A választójogi reformmal kapcso­latban sűrűn kerül ismét forgalomba a közigazgatási reform kérdése. A választó­­jogi bizottságban is szóvá tették a köz­­igazgatás államosításának ügyét s junk­­tumot követeltek a választói reformmal. A miniszterelnök a közigazgatás államo­sítása hívének vallotta magát, de egy­előre csak a községi jegyzők államosítá­sát tervezi. Csodálatos, hogy a közigazgatás kér­dése nálunk mindig politikai vonatkozá­sok által válik aktuálissá. Szinte leltári rekvizituma lett egyes pártoknak, a­me­lyet akkor rántanak elő, a­mikor politikai érdekek kívánatossá teszik a kompliká­­c­iót. Harmincz esztendeje kóvályog a közigazgatási reform jelszava a magyar politika levegőjében, hol biztató, hol ijesztő, egyszer megnyugtató, másszor vészt jelző tendenc­iával. Csak mint ab­szolút kérdés, mint a nemzet kulturális és gazdasági érdekeibe mélyen belevágó gyakorlati probléma nem akar sehogysem szőnyegre kerülni. A­mikor politikai hely­zetek keletkeznek, a­melyek a közigaz­gatás magatartását pro vagy kontra te­szik kívánatossá, a­mikor politikai be­folyások, pártirányzatok érvényesülése ke­rül valami összefüggésbe a közigazgatás­sal, rögtön felbukkan a közigazgatási re­form mint jelszó, hogy aztán, a »helyzet« megoldásával, ismét visszakerüljön a frá­zisok lomtárába. Pedig a közigazgatás nem politikai eszköz, nem pártérdekek szol­gája, s nem arra való, hogy űrlovasok hébe-korba a magas iskolát lovagolják rajta. Az ország népességének úgyszólván mindennapi kenyere, egészsége, művelő­dése, jóléte, jogérzete gyökerezik a köz­­igazgatásban. Milliomos és koldus, gyá­ros és munkás, gazda és cseléd, iskola és egyház, egészség és betegség, mind-mind százféle szállal van odafüzve a közigaz­gatási apparátushoz, s annak jó vagy hibás működése szerint merit hasznot, vagy szenved kárt és ártalmat belőle. Nincs oly kormányzati resszort, a­mely­ Lapunk mai száma 70 oldal. Nyitott szemmel. Irta Kóbor Tamás. I. Mikor az utczára ért, tüzelt az arcza szaladni szeretett volna. Valami nagy erő­fölösleg hatotta át, s mivel szaladni mégsem illett, hát rágyújtott egy szivarra s pöfékelt mint a masina s a mellett oly gyorsan ment, a hogy föltünés nélkül csak tehette. ’ Mikor a ligetbe ért, a hol már szaladha­tott volna, leült egy padra. És morfondírozott. Azt mondta magának : — Barátom, Imre, légy okos és lásd át, ez nem neked való. Nem első eset, hogy lángra gyulladtál és ugyanúgy nekihevült boldogság­­érzettel látod magad előtt az imádott arczot, s hozzá a blúzból kivilágló nyak- és mellrészt, de a mostani igazán nem neked való. Két­­három hét múlva szabadulni szeretnél tőle, s ettől te nem tudsz szabadulni soha, ha egy­szer már elkezdted. Valld be szépen, hogy ő

Next