Az Ujság, 1913. február (11. évfolyam, 41-51. szám)
1913-02-16 / 41. szám
Budapest, 1913.____________XI. évfolyam, 41. szám.____________Vasárnap, február 16. Előfizetési Grfi V |S ROVÁS. Mondanunk sem kell, mennyire tiszteletreméltónak tartjuk a választójogbeli konzervativizmus szempontjait, czéljait. Oly tiszteletreméltóknak, hogy 1910-ben a munkapárt bátran ezekkel a szempontokkal és czélokkal mehetett volna bele a küzdelembe. De nem tette, és ez a baj. Az összes jelölti és kormánynyilatkozatok mind nem szembeszállottak az ellenzék radikális jelszavaival, hanem konkuráltak velük, így azután ez a radikálisabb közvélemény kifejlődött és megerősödött még a munkapárt köreiben is, azokban, akiktől most egyszerre megkívánják, hogy abban az irányban lelkesedjenek, melylyel szemben lelkesedni tanítgatták eddig. A kormány politikájának igaza lehet, de elkövették azt a hibát, hogy addig, míg befejezett tényeket nem teremtettek, maguk sem mertek igazukban hinni. * Andrássy Gyula csak nem tudja eltűrni, hogy a Pester Lloyd elmagyarázza a panama szó értelmét. Nehogy ez befolyásolja a bírákat, ami nem illik, inkább ő magyarázza meg jobban a panama fogalmat, mert ez nem befolyásolja, hanem jótékonyan felvilágosítja a szegény, különben megtévesztett bíró urakat. Az előzetes hozzászólást, az el nem ejtett vad bőrének kikészítését ő kezdte és ő folytatja. Ugyebár, nem politikai czélzattal ? Ugyebár, ő azért vallja szörnyűségesnek a Lukács ellen emelt vádakat, mert nem hisz bennük ? S azért ecseteli olyan feketéknek, olyan hihetetleneknek, mert bizonyos benne, hogy a vádak mindegyik betűje meg fog dőlni s ő előre készíti tapsra finom kezét : tudtam, hogy Lukács László mint ember feddhetetlen ! Ugye, ő a Désy Zoltán fölsülését készíti elő, s távol tőle az alattomos czélzat, hogy bármit döntsön is meg a vádak közül a bírói ítélet, még mindig maradjon elég piszok, melytől a politikai haszon hízik ? * Kudarcz-e, vagy sem a Hohenlohe-féle misszió eredménye, azt mi épp oly kevéssé állapíthatjuk meg, mint mások, de még ha nem is járt a kívánt eredménynyel, meg kellett ezt a lépést tenni, s hogy megtették, csak becsületére válhatik azoknak, akik a királynak ajánlották. Az ilyen kísérletnek az értéke nem függhet a sikerétől. Tény, hogy a békét komolyan akarjuk, s a béke föntartásáért mindent el kell követni. Ebben a mindenben benne van a mi ősz királyunk tekintélyének és személye varázsának a latbavetése is. Nem követtek volna el mindent a békéért, ha ezt a lépést meg nem kockáztatják. S ha csakugyan annyira élére van állítva a helyzet, akkor annál nyugodtabban nézhetünk szemébe a másik eshetőségnek, mikor az egyiknek az érdekében valóban mindent elkövettünk. KOBOZ KRÓNIKÁJA. Ki volt, mi volt Scott kapitány, Ki tudta ezt előbb ? S ma már ki nem ismerte meg Mély tisztelettel őt ? Van-e ma olyan szárnytalan, kietlen képzelet, Mely ott nem leng, mint a sirály, E holt vitéz felett ? A déli sark örök jegén, Rémséges harcz után, Fagytól legyőzve fekszik ő, A hős Scott kapitány. Dermedt keze szorítja meg Az ónt, a melylyel írt S a hóvihartól óvja meg A tele rótt papírt. S ámulva olvashatja el, Ki e betűkre néz, Mit ír egy angol gentleman, Mikor halálra kész. Oly egyszerű, nemes, komoly, Panasztalan irat, — Elmondja : »meg kell halni itt A balvégzet miatt. »Már meghalt Evans, s Oates utóbb, Két bátor emberünk, Mi többiek sem félhetünk, — Rajtunk a sor, gyerünk ! »Nagy volt a czélunk, — a halál Már nem oly nagy dolog, Hisz’ csupa gentleman vagyunk És csupa angolok. »Hisszük, hogy a Gondviselés Dicsőn rendelkezik, Akár a jobbját nyújtja ki, Akár a balkezit. »Ha sújt is, meghajtjuk fejünk’ És nem perlünk Vele. E megnyugvás fáradt szivünk Nagy elégtétele. »De míg a múlás kínja közt Csak lélegezhetünk, Rád gondolunk, benned bízunk Nagy Angol Nemzetünk ! »Fényedhez vágytunk lopni mi Hacsak egy sugarat — S bátor halálunk dísze is A Te díszed marad. »S a sark jegén is alhatik A ki angol halott, Mert otthon siratóikat Majd Te vigasztalod.« így irta ezt Scott kapitány: — Hát olvasd el, világ ! S bámuld az angol gentlemant S bámuld nagy Angliát. Boldog a nemzet, mely ilyen Hű fiakat nevel, — Melyért ilyen hittel rajong Sok gentleman kebel. S boldog, kinek ily nemzetért Lehet meghalnia, — Hisz’ gyámja lesz övéinek Egész nagy Anglia. Eri, a magyar, fontolgatom, Ha ilyet olvasok : Mi lenne, ha olyan magyar Gentleman volna sok ?... Hisz’ egy ha van, ki küzd, rajong, El-hal e nemzetért : Kétes, hogy e nemzet között Nyer-e vagy veszt-e tért ? — Fablika és strézi&izgatás. A választójogi reformmal kapcsolatban sűrűn kerül ismét forgalomba a közigazgatási reform kérdése. A választójogi bizottságban is szóvá tették a közigazgatás államosításának ügyét s junktumot követeltek a választói reformmal. A miniszterelnök a közigazgatás államosítása hívének vallotta magát, de egyelőre csak a községi jegyzők államosítását tervezi. Csodálatos, hogy a közigazgatás kérdése nálunk mindig politikai vonatkozások által válik aktuálissá. Szinte leltári rekvizituma lett egyes pártoknak, amelyet akkor rántanak elő, amikor politikai érdekek kívánatossá teszik a komplikációt. Harmincz esztendeje kóvályog a közigazgatási reform jelszava a magyar politika levegőjében, hol biztató, hol ijesztő, egyszer megnyugtató, másszor vészt jelző tendenciával. Csak mint abszolút kérdés, mint a nemzet kulturális és gazdasági érdekeibe mélyen belevágó gyakorlati probléma nem akar sehogysem szőnyegre kerülni. Amikor politikai helyzetek keletkeznek, amelyek a közigazgatás magatartását pro vagy kontra teszik kívánatossá, amikor politikai befolyások, pártirányzatok érvényesülése kerül valami összefüggésbe a közigazgatással, rögtön felbukkan a közigazgatási reform mint jelszó, hogy aztán, a »helyzet« megoldásával, ismét visszakerüljön a frázisok lomtárába. Pedig a közigazgatás nem politikai eszköz, nem pártérdekek szolgája, s nem arra való, hogy űrlovasok hébe-korba a magas iskolát lovagolják rajta. Az ország népességének úgyszólván mindennapi kenyere, egészsége, művelődése, jóléte, jogérzete gyökerezik a közigazgatásban. Milliomos és koldus, gyáros és munkás, gazda és cseléd, iskola és egyház, egészség és betegség, mind-mind százféle szállal van odafüzve a közigazgatási apparátushoz, s annak jó vagy hibás működése szerint merit hasznot, vagy szenved kárt és ártalmat belőle. Nincs oly kormányzati resszort, amely Lapunk mai száma 70 oldal. Nyitott szemmel. Irta Kóbor Tamás. I. Mikor az utczára ért, tüzelt az arcza szaladni szeretett volna. Valami nagy erőfölösleg hatotta át, s mivel szaladni mégsem illett, hát rágyújtott egy szivarra s pöfékelt mint a masina s a mellett oly gyorsan ment, a hogy föltünés nélkül csak tehette. ’ Mikor a ligetbe ért, a hol már szaladhatott volna, leült egy padra. És morfondírozott. Azt mondta magának : — Barátom, Imre, légy okos és lásd át, ez nem neked való. Nem első eset, hogy lángra gyulladtál és ugyanúgy nekihevült boldogságérzettel látod magad előtt az imádott arczot, s hozzá a blúzból kivilágló nyak- és mellrészt, de a mostani igazán nem neked való. Kéthárom hét múlva szabadulni szeretnél tőle, s ettől te nem tudsz szabadulni soha, ha egyszer már elkezdted. Valld be szépen, hogy ő