Az Ujság, 1913. március (11. évfolyam, 52-64. szám)

1913-03-01 / 52. szám

2 értelme, hogy a sok alávalóságtól teté­­zetten, a­mit ráolvasnak, álljon félre, mintha csakugyan ezek miatt lehetet­lenné vált volna. A személyes elégtétel, a­mi a tegnapi királyi döntésben rejlik, örömmel töltheti el, meg is illeti. De ezen túl jobban szeretnék, ha a kormány misszióját és hivatottságát objektívabb szempontokból ítélné meg. Ezek szerint látnia kell, hogy ügye és pozíc­iója el van intézve a királynál és el van intézve a pártjánál, de hogy az ország érdekei szerint is el volna in­tézve, ezt nem mondhatja. Nem a Desy­­ü­gyre, mint magában álló ügyre értjük ezt. Hanem a­kik ennyire állották az ellenzéki közvélemény ostromát, a kiket annyi ostor támadt meg, s mellesleg: a­kik annyira szembehelyezkedtek egyes kérdésekben még a saját híveikkel is, ezek minden formai erősségük és minden egyéni integritás mellett is ősi magyar politikai átok szerint elkoptak. És szük­séges volt, hogy a Lukács-kormány vál­lalkozzék az obstr­ukc­ió letörésére, de nem okvetetlenül a Lukács-kormánynak kell vállalkoznia a normális viszonyok helyreállítására. Kopásukat szinte fokról-fokra lehet észlelni. Június 4-ikén övék volt a világ. Az ország még mesterségesen fölagitálva is nyugodtan maradt. A koalíc­iós urak kávéházi forradalmával és kordonos jaj­gatásával a macska sem törődött. A parlamenti őrség ügye egy kicsit izgatta az embereket, az adó­ügy már elkeserí­tette, a választójogi reform ügye pedig már kiábrándulást is okozott. A Désy­­ügy csak egy újabb kényelmetlenség, a­mi az előzők nélkül esetleg sem­mit sem jelentene, de az előzményekkel együtt már számbaveendő közhangula­tot jelent a kormánynyal szemben. Mindezeknél fogva az a vélemé­nyünk: a Désy-ügyi nem alkalmas arra, hogy a kormány miatta lemondjon, de épp oly kevéssé alkalmas arra, hogy éppen miatta a kormány tovább marad­jon meg helyén, mint eleve politikailag, az ország szempontjából szükségesnek tartotta. Nem lehet ok arra, hogy most már ne ismerje fel azokat a motívumo­kat, a­melyek alapján missziója keretét és tartamát maga szabta meg. Ne érezze azt, hogy most erősebben ül a nyereg­ben, mint valaha, mert nincs szüksége rá, hogy nyeregben üljön, csak arra, hogy a maga szabta feladatát a maga módján elintézze. Tehát ma is csak arra gondoljon, a­mire a Désy-ü­gy előtt: keresztülvinni a választójogát, a­hogy ő gondolja jónak, megcsinálni a végleges ház­­szabályrevíziót, s ha szükségesnek tartj­a, azt is koncredáljuk, hogy az idei dele­­gácziós üléseket is neki kell vezetnie. De azután egyénileg is jól eshetik neki, ha mondja: ime, elvégeztem, a­mire vállalkoztam, most megyek, nem a Dély­­ügy miatt, nem muszájból, hanem egy­szerűen azért, mert a dolgomat be­fejeztem, ha nem ebben az esztendőben, a következőben bizonyosan ! — Elpusztu­lak ! — lihegte vad elkesere­déssel, pedig jóformán már nem is emlékezett a húsz év előtti asszonyra. Az Ostfayak úgy vették az asszonyt, mint a paripát. Néha­ pénzért, néha karddal, máskor cselszövéssel. A legjobb paripa is le­tört, a legszebb asszony is megvénült. Gyerünk új asszony után. A Traumholczné arany­bányáira igen nagy szükség lett volna ebben az időben Kékvárott. Ostfay uram igen rosszul gazdálkodott. Már a várfalak is enni kértek, a bástyák düledeztek, száz éve nem volt erre háború, a várkaput nera csukták be s a zár megrozsdásodott. A nagy nürnbergi óra éjfelet ütött, Ostfay meztelen karddal állott az óra előtt. Az óraütések olyanformán hangzottak, mintha valahol messze, talán Krakóban ülne havas éjszaka a hasüveg alá bújt régi torony harangja. A csillagok karácsonyi kedvvel szik­ráznak odafent a magasságban, a háztetők felett néma szél sóhajtozik és a fedett híd előtt, a mécsessel ellátott kossent előtt éjfélt kiált a városi katona. A­mint a tizenkettedik óraütés is elhang­zott, felpattant a diófaszekrény ajtaja és a kékre festett, aranycsillagocskákkal behintett karzaton megszólalt az ezüst orgona s a karzat ivei alatt különös menet vonult végig keletről nyugatra. Aranynapot hoztak szárnyas angyalok és kis kézikocsikon húzták a holdat és a csilla­gokat, törpék a tejutat czipelték vállukon s a rubintszemü róka a hajnali csillagot vitte szájában. Töpörödött anyóka lengő rőzsecsomót czi­­pelte hátán, talán a szelet. Az esőket ezüstkannában vitték fiatal nők a fejükön. Fekete medve a mennydörgést, fehér fenyő­fák bandukoló öreg­ember társaságában a telet­hozták keletről nyugatra, miközben a kis or­gona olyan gyönyörűen zenélt, mintha legalább is Szaniszló király tartaná esküvőjét a krakói koronázási templomban. Barátok jöttek olvasóval, füstölővel, a püspök aranysüvegben, kámzsás szerzetesek fáklyákkal, a hóhér piros palástban s hosszú egyenes karddal lépkedett, szerelmes pár kézen fogva gurult a láthatatlan kerekeken, vasrostélyos lovag, öreg király és sok kis gyer­mek. Varga jött hegyesfülü kutyácskájával, garaboncziás deák, vadász tegezzel vállán oroszlánok és medvék, vén bagoly és csöndes szikla vár . .. A menet eltávolodott, végigvonulván a karzaton, eltűnt a templom csúcsíves ajtaján. Most új zene hangzott fel, az ajtócska újra felpattant s bús menyasszony lépkedett szikár lovag kezén. Harisnyás öreg­ember nagy bottal mögöt­tük, nyoszolyólányok , leghátul egy diákos formájú figura, húros hangszerrel kezében. A zene olyan különösen csengett az óra szekrényéből, hogy a muzsikusok csaknem el­­tátották a szájukat. A kürtös a füléhez emelte a tenyerét. A nagyorrú czimbalmos legényke a derekára kötött bőrszíjba kapaszkodott, a hegedűs félre­­hajtotta a fejét és ábrándosan sóhajtott. Ostfay János a sokszor hallott zenét szin­tén gondolatokba merülve hallgatta végig! Hányszor üldögélt a nagy óra előtt a fele­ségeivel ! De mégis a legtöbbször a lengyel asszonynyal, a ki az órát hozományba kapta.­­ Fekete medvebőr volt a padlóra terítve s Ka­­r­telin a medvebőrön mindig kényezett, midőn­­ az óra muzsikált. — Miért sírsz ? — kérdezte férje. — Tudom is én, — felelt Katalin — va­­­­ami fáj bennem, ha ezt a zenét hallgatom. — A manóba! Tán nem jó neked Kék­várott ? Katalin lehajtotta hamvas barna fejét, a­mely olyan színű volt, mint a lengyel mezők ősz felé. Vakító kék szeme elborult, mint mikor esőfelhők árnya vonul át a kristály hegyi­patakon. A nyakát meghajtotta, mint valami sebzett madár. Ostfay uram sokszor már csak­nem a korbács után nyúlt ilyenkor. A zene elhangzott és a Katalin arczáról tovatűntek a felhők. Mintha a szél járt volna a toronyszobában. Hűvös, havas levegő csapott az Ostfay nya­kába, hirtelen sarkon fordult, mert úgy érezte, hogy valaki a háta mögött állt. Már késő volt: az árnyék, a­mely szélből, erdei falevelek babájából és hópelyhek muzsi­kájából volt alkotva, olyan gyorsasággal sik­lott ki az ajtón, mint a vihar elől menekvő felhő eltűnik a hegyhátak mögött. Csak egy szemfedő-foszlány csapódott az ajtófélfához. Aztán viz csörgött, mint régi sírokban magá­ban mulat az eső. Ostfay a feje fölé emelte a kardot s egyet­len ugrással a kisértet után vetette magát. A kisértet már akkor lefelé szaladt a to­rony lépcsőin. Hosszú halotti köntöse a lép­csőkön súrolta a hó­port, a fáklya vöröslő fénye megcsillant a régi kontyrésün, a­mely a kisértet hamvas, barna hajában volt. — Katalin ! — kiáltott Ostfay minden izé­ben remegve, mert megismerte az első feleségük A kisértet meghökkent, mintha félig hátra­­forditotta volna a fejét. Ez a másodpercz elegendő volt ahhoz, hogy Ostfay elkapja a hosszú halotti köntös ujját. Selyembársonyból volt s bíbortól, arany­tól gazdag. Ne kelljen szégyenkeznie a krakói polgárleánynak a fejedelmi Ostfayak, gróf­asszonyok társaságában a kék vári sírboltban. A kísértet felsikoltott, mint az éji madár a temető felett. Mindenáron menekülni akart. Harapott, karmolt s rémes visongása a fület hasogatta. Ostfay azonban igen elszánt ember volt józan állapotban is. Most pedig a bor hevítette. AZ ÚJSÁG Szombat, 1913. márciu­s 1. JELFÖLB.­ ­ A képviselőház ülése. A képviselőház hol­nap, szombaton, délelőtt tíz órakor ülést tart. Napirend: az adója­vaslat, az osztatlan legelőkről szóló törvényjavaslat, a tanitók fizetésrendezéséről szóló törvényjavaslatok tárgyalása. — Montecuccoli és a trónörökös. Bécsből jelentik: Montecuccoli grófhoz távozása alkal­mából Ferencz Ferdinánd királyi herczeg trón­örökös is táviratot, intézett, melyben üdvözli a legfelső kitüntetés alkalmából és a maga nevében is legmelegebb köszönetét fejezi ki a tengernagy fáradhatatlan eredményes működéséért. Monte­luccoli táviratban fejezte ki hódolatteljes köszöne­tét a trónörökösnek. » Szentesített törvények. Az Országos Törvénytár ma kiadott számában közzéteszi az ujonan szentesített 1913. I. törvényczikket: »A ha­jóösszeütközésekre, to­vábbá a tengeri segélynyújtásra és mentésre nézve bizo­nyos szabályok egységesítése czéljából az 19­10. évi szep­tember 23-ik napján Bruxellesben létrejött nemzetközi egyezmény és a rájuk vonatkozó aláírási jegyzőkönyv beczikkelyezéséről.­­ Képviselőjelölős, Az oklandi választókerületben a Heltai Ferencz lemondásával megüresedett mandátumra a nemzeti munkapárt tegnap tartotta jelölő gyűlését. Egyhangúlag Dániel Lajos báró nagybirtokost jelölték, a­ki a megye közéletében vezérszerepet visz. A jelölő gyűlésen nagy lelkesedést keltett Heltainak a választó­­polgárokhoz intézett távirata, a melyben köszönetet mon­dott az iránta tanúsított bizalomért s egyben további jóindulatáról biztosította a kerületet és a­­ vármegyét. Dánielnek ellenjelöltje nincs. A választás hatodikén lesz. — A szászkabányai mandátumra a román nemzetiségi párt Maniu Gyula volt országgyűlési képviselőt jelölte. Maniu nem fogadta el. A pártvezetőség ennek következ­tében Vlad Aurél volt képviselőnek ajánlotta fel a jelölt­séget, ki azt el is fogadta. Eveezn­nk a parlamentben. —■ A képviselőház ülése. — Nem kell megijedni ! A fenti c­ím nem azt jelenti, hogy az ellenzék, programja elle­nére, be se várva a választójogi reform tár­gyalását, már ma bevonult a képviselőházba és égszakadást meg földindulást támasztott. Nem, ilyfajta meglepetés egyáltalában nem történt. Az ellenzék ezúttal csak három em­berrel volt képviselve, és a parlamentet boj­­kottáló vérbeli ellenzékiek azt mondják a mai ülésen megjelentekről, hogy csak amolyan »mas ellenzékiek«. De hát a munkapártiak nem olyan szigorúak és beérték velők is. Az első ellenzéki, a­ki ma meg is jelent, föl is szólalt, Sennyey Miklós báró. Nem igen ismerték, talán ma volt harmadízben a kép­viselőházban. Politikai szerepléséről eddig nem sokat lehetett hallani. Nemrégiben azzal kel­tett némi figyelmet, hogy kilépett a Kossuth­­pártból. Mai, napirend előtti fölszólalásában

Next