Az Ujság, 1913. március (11. évfolyam, 65-76. szám)

1913-03-16 / 65. szám

Budapest, 1913.__________________________XI. árfolyam, 15. szám.__________________Vasárnap, márczius 16. Előfizetési árak: SZERKESZTŐSÉG: Egy hóra____2 » 40 » JilggJ&n Est­­­en hi Ma Budapest, Rákóczi-út 54. sa. - liJllr |||j Telefon: József 16—26 és 13—SQL­­S vidéken 10 fillér. ma­gn­t­em minden nap, ünnep után is­ 1 ROVÁS. A Vigadó határozottan szebben festött, mint a parlament. Ott a lelkes ifjúság, itt a csúnya politika. Ott márczius 15-ikének szel­leme suhogott az ifjú lelkekben, itt vakáczióra mentek. S könnyű volt az ifjú lelkek közé vegyülő öreg politikusoknak a különbséget gyűlöletesre is kifesteni,­ rendőrt és csendőrt, kordont és katonaságot emlegetni, szemben a szabadság nagy napjával. Pedig a­mit az öreg politikusok mondtak, már nem volt szebb, mint az országház, mert legszárnyalóbb sza­vaikat is a számító politikai érdek diktálta. A lelkes szabadságérzetekre ők csak fölkapasz­kodtak, mint az orr utas a kocsi hátára, s vitették magukat — nem a tisztább rétegekbe, hanem oda, a­hol a hasznukat látták. Ez pedig éppenséggel nem lelkesebb tempó, mint egy­szerűen vakáczióra menni. * Előbb volt a fiú, aztán az apa. Előbb határozták el, hogy ma nem csinálnak skan­dalumot, az­után találták meg az okot : már­czius 15-ikének szentségét. Mert hogy ma már­czius 15-ike lesz, azt tegnap is tudták. De hogy nem csinálnak skandalumot, azt csak ma tudták meg. Tegnap bizony még erősen a képviselőházba szándékoztak, minden már­­cziusi szentségnek daczára. Hogy ez a nap nem akadályozta meg a tegnapi szándékot, bízom ,­­ jó, hogy ez a nap nem­ döntötte el mai tervüket. Itt márczius 15-ike az ürügy, az ok valami más. Nem akarjuk őket vele meg­­gyanúsítani, de az igazi ok alighanem az, hogy­ elővették a jobbik eszüket. ''•—-•'Andrássy Gyula nap-nap után turkál a Désy-ügyben, s a családjabeliek nem kevésbé. Sokkal értékesebbnek találnék az ő tisztesség­keresését, ha nem űzné ekkora szenvedelemmel s oly kirívó fáradhatatlansággal. Olyan ez a kitartás, mintha a tisztesség keresésével va­lami egészen mást akarna találni. A Désy-ügy előtt is kerestek Andrássy és hozzátartozói ugyanannyi kitartással valamit, egészen más kérdések körül s ugyanazzal az ádázsággal. Hát ez elveszi zalai akc­iójának éppen a zolai voltát. Mert Zola vádolt, Zola támadt, Zolát pörbe fogták, de Zola nem akart belügy­miniszter lenni. KOBOZ KRÓNIKÁJA: Titokzatok, sejtelmek, sóhajok, Gomolygó felhők, változó szélvészek, A szívben kéjes fájdalom sajog, Az ember vágytól, szerelemtől részeg, Felizgult elmék rég tűrt közbajok Tűrhetetlen átkát most lerázni készek — Nagy lázadása minden rejtett jónak . Ez volt előbb a márcziusi hónap. Ez volt előbb, de most valami más. Nem hat, nem izgat, — Isten tudja mért nem. Tán a felhőtlen égbolt a hibás. A józan, száraz, tiszta fény a réten. Ború s derű közt nincs konok vivas, Világos a való s úgy utalértem, Hogy ahhoz nem köll sem ábránd, sem álom, — Van úgy a hogy van, lomhán konstatálom. Ma a nemes szabadság-szólamok, Miket szavalt rég annyi Marquis Posa', Nem zöngenek már, (tán csak itt-amott, Hol vén poseur diák fiukra sózza.) Ma már a forradalmi új tanok Mind­­egytől-egyig gyakorlati próza. Nem izgatják a szivet, csak a bendőt, Ennek ígérve laktatóbb jövendőt. S a forradalmi módszer is ma más. Mint volt előbb , az is gyakorlati. Nem a kiküzdés, a kizsarolás — Hát ennek álljon ellent valaki! Oly szüntelen alulról­ a nyomás, Hogy azt a hatalom nem állja ki — S ha nem is ad meg mindjárt kész egészet, Kipréselődik mindig egy-egy részlet. Nem szép e módszer, de roppant okos — S nem is igaz már, hogy munkásnyomor van. Sokat elért már, mi helyes, jogos S ezért nincs lázadó kedv a gyomorban. Mikor pedig makói dísz­fokos Villog ma fel a forradalmi sorban : Az úri henczegés csak s kész nevetség, Hisz nincsenek, kik intésit kövessék. Mért halna meg a véres torlaszon A nép fia a nagyinak javára ? Mikor számára sokkal több haszon, Ha, szitkozódva bár, bemegy a gyárba. A mit kapott e kora tavaszon Nem minden s mégis, több, mint a mit vára : Egy uj szilárd pont, melyen lábat vetve, Már nézi : többre hogy s miképp mehetne ? ... Hogy ő ma vesztes, — buta tévedés. Nincs vesztes itt más csak az olygarchák, A kik, mert népük s erejük kevés, Csatába vinni a munkást akarták. Reájuk ért a gesztenyeevés S féltvén a tűztől maguk úri markát, »Kapard ki !« — szóltak a majom Jakab­nak — S úgy gondolák : »de persze, ne magadnak«. Hanem csalódtak, Jakab nem majom. Az úri bókokat kiélvezé csak S méltányold az illatot nagyon, Mely, mint a tömjén, most a nép felé csap , De túlesvén a hiúság bajon, Szépen kisiklott, bárha nem volt csélcsap — És nem zsarolt ki semmit senki másnak, Csak annyi­ mennyi jogot a munkásnak. Rendben van ez. Az ország most pihen, Meg nem zavarják séha, durva tettek, Miket próbáltak, magukhoz híven, A hímnemű bősz honi suffragettek. Ne dúljanak tovább a semmiben, Hisz kiki unja már s nincs a ki retteg !... Jobb lesz okulni inkább a tusán, Mely véget ért márczius idusán. Elfelezve, Fanyar kedvvel, de teljesen elfogu­latlanul magunk is konstatáljuk, hogy a munkapárt a mai napon befejezte azt a munkát, melynek sikerében eleve kétel­kedtünk. Meg kell hajolnunk Tisza István elkeseredett elszántsága és Lukács László flegmatikus makacssága előtt. Ideg kel­lett ehhez a munkához, s nem hiszszük, hogy akad idegzet még kettő ebben az országban olyan, a­milyen e két állam­­férfiúé. S el kell ismernünk, hogy az eredmény — ha jó, ha rossz — arány­ban áll a dörgéssel és villámlással, mely mellett a" hegye­n " aludtak, s beleillesz­kedve e két politikus gondolkodásába, nemcsak a czél szentesítette az eszközö­ket, hanem az eszközök között nem ismernek el olyat, melyet külön szentesí­teni kellene. Megmérhetjük az eredmény nagy­ságát, ha hiányát elképzeljük. Ha to­vább is Berzeviczy, vagy Návay ül az elnöki széken, s még mindig el kell is­merni a névszerinti szavazás alkotmány­védő szentségét, a hol lennénk most ? Nem arra gondolunk, hogy a külpolitikai bonyodalmak — megszavazott véderő­­törvény nélkül — fegyveres gyengesé­günknél másképp fordultak, s mi egy ret­tentő háborúban nyomorultul elvérez­tünk volna. Sajnos, erre nem került volna a sor. Hanem odafent, a­hol a külpolitikát intézik, szinte teljes joggal azt mondták volna: nincs kedvünk a monarchiát pusztulni engedni csak azért, hogy Budapesten szentség a név szerinti szavazás. Hanem fütyülve a magyar parlamentre, beszerezték volna nélküle, vagy ellene, a­mire szükség volt, s ezzel a parlamentarizmus ezer sebből vérzett volna el, mint bebizonyítottál, nemcsak fölösleges, de közveszedelmes intézmény. Micsoda ehhez képest a június 4-iki házszabálysértés ? Igazán megmentése a parlamentarizmusnak! S értjük a munkapártot, különösen Tisza Istvánt másik akc­iójában is, mely­nek révbe juttatásáért hálát ad a gond­viselésnek. Kár a dologról most vitat­kozni. Ha Tisza István a választójog nagyobb kiterjesztésében a nemzet ve­szedelmét látta, akkor, mivel tehette, kötelessége volt szűkebb keblűséggel a veszedelmet elhárítani. Mint ellenzék le­gázolták volna, mint többségi politikus le kellett gázolnia azt, a­mit nemzeti veszedelemnek vallott. Hogy ezzel nincs vége a dolognak, nem tartozik reá. Nem volt joga a veszedelmet most beengedni Lapunk mai száma 76 oldal. Remseraindt. Irta Bródy Sándor. Szereplők : Rembrandt. Hendrick­je, élettárán. Titus, a fia. Szolgáló. Szolga. A képek személyei: Six, kövér pap, sovány pap. Egy halott, Tulpe. Egyik orvos, másik orvos. A harmadik.­­Rembrandt nagyszobája. Három kicsiny ablak baloldalt. Nehéz szövetfüggönyök hátul. Igen ala­csony ajtó. Jobboldali függönyök között a la­kásba szolgáló még alacsonyabb ajtó. Az abla­kok előtt a nagy kifeszített vászon, úgy helyezve, hogy a néző nem láthatja, mit ábrázol. A szín hátterében, de nem egészen a fenéken. Az ana­­tómia-lecske, (Tulpe tanár és tanítványai) a kép szerint teljesen beállítva. Rembrandt a vászon előtt áll — kezében nincs festőecset. Szemléli a beállí­tott eleven képet. A­mikor a függöny felgördül, néhány pillanatig ez a mozdulatlan és hangtalan kép.) Rembrandt: A halott felkelhet, ihat egy kis pálinkát.

Next