Az Ujság, 1913. szeptember (11. évfolyam, 208-219. szám)

1913-09-02 / 208. szám

v \ i\ v of Budapest, 1913._______________________XI. évfolyam. 208. szám._______________ Kedd, szeptember 2. Előfizetési árak | V SZERKESZTŐSÉG: Egész évre____28 k. — f. |Pjjl Pjl ||| |9 ájiM^Ek JPjl Budapest, Rákóczi­ út 54. u. Negyedévre _ _ 7 » _­­­jÉl| jjMy' SÉÉ ||j| j||| oÉj 8» jj/jl SSSI KIADÓHIVATAL: Egy bóra 2­0 40 | ISK­SSSBmifi BOW 81 Ha Ha |gH Budapest, Rákóczi­ út 54. sz. . JB| Pb­gSi |gf| jA 'wEa jjpjPtraBBjft Sjöj Telefon: József 16—26 és 13—36, Egyes szám ára helyben Jwff H MiBBMsma' At i-■ Megyeien hétfa kivételével ^^ca^vidéfcen­ 10 ffiw Ww minden nap, ünnep után is. ROVÁS: Áldja meg az Isten, a­ki a létszám­­emelés terheitől egy esztendőre megszabadí­tott. Ha az osztrák parlamenti bajoknak kö­szönhetjük, mint a hazafiak mondják, hát áldja meg az Isten az osztrák parlamenti ba­jokat. A mi parlamentünk bajai sohasem hoz­tak ekkora jót. De ha a magyar kormány föl­lépésének köszönhetjük, hát az ördög nevében áldja meg az Isten a magyar kormányt érte. Nem látjuk át, hogy a­mit a hazafiak oly szí­vesen fogadnak a rossz osztrák parlamenttől, miért ne fogadhatnák szívesen a rossz magyar kormánytól! * Bölcsen beszél Andrássy Gyula, a­míg meg sincs a pártja, miért beszélne már róla, hogy mit hogyan fog csinálni októberben ? Ez taktika, magyarázza bölcsen és a taktikát az utolsó perc­ben határozzák el. Hozzá te­hetné, hogy a programmot is. Mert hiszen ebben a helyzetben, mikor az ellenzék nem megy el az országgyűlésre, ez a taktikai ügy voltaképpen programmpont. Kívánnak bizo­nyára ezenkívül is egyet mást és ígérnek ezen­kívül még sokkal többet. De : nem menni el az ülésre, ez az egyetlen programmpont, me­lyet, ha vállalták, okvetetlenül meg is fognak tartani. *,* Egy német diáknak a menzurán össze­vissza hasadt pofája áttekinthetőbb és czél­­szerű­bb megoldás, mint az az osztály, mely a Balkánon a békés együttélést biztosítani akarja, efere-vissza vannak városok, a­melyek hol ide, hol oda tartoznak. A drinápolyi pálya­udvar , Bulgária. Drinápoly , Törökország.Van vidék, mely görög, de a rajta lévő falvak tö­rökök. Dedeagacs bolgár, a­mi rajta kívül van : görög. Ha az ember csípőre rakott kéz­zel valahol maga körül forog, a könyökével csupa határsértést követ el. Ez az osztozko­dás nagyon igazságos lehet, de szörnyen ostoba. Az asszonyi sors. írta Erdős­ Dezső. — Nem is olyan csúf a halál — suttogta a haldokló. — A lábam már hideg, de nem fáj semmim. Ahhoz is, hogy valami fájjon, kell valami életerő. Elfogyott . . . Nagy nyugalmat érzek a testemben és a lelkemben . . . Tegnap még borzasztóan sajnáltam, hogy itt kell hagyni mindent . Mindent ! A pénzt, a napot, a­ gyárat, a finom italokat. Téged. Téged és mindenkit. A jót, a­mit az élet nyújt. De ma már rideg a lábam és nincs már semmi érde­kem . . . Úgy érzem magamat, mint egy szent ... A végrendeletem a vaskazettában van, az íróasztalom mellett . . . Az asszony csendesen zokogott. Szájához emelte haldokló férje kezét és mohón csókolta. — Ugy­e, szerettél ? — szólt a beteg. — Végtelenül. — Én is szerettelek. Mindig jó voltál. Kedves. Jó voltál. Elnéző. Türelmes. Én is szerettelek. Az asszony ajka keserű mosolyra fanyaro­­dot­t. Elfordította fejét, hogy a beteg ne lássa. Magasztos gyászába, a­mi haldokló férje ágyá­nál egész lényét betöltötte, maró ürömcsepp vegyült, ás kaján, gyülölségen érzés rohant ke­resztül a szívén. Ez az ember még hetek előtt szép volt, erős és daliás, az igazi férfi minta­képe és akkor megcsalta őt. Sokszor hajnalban jött haza és ilyenkor nem kellett neki a fele­sége csókja. Almában idegen nő nevét gü­gyögte. Nyaranta, ha elutazott, színtelen, femuza leveleket irt neki, s az asszony tudta, hogy ilyenkor a másik van mellette, erre paza­rolja minden tüzét, színét, hangulatát. Évekig élt az oldalán a megosztott szerelem gyötrel­méé tudatában. De ha jött egy éjszaka, a­mi­kor szerelemmel vonta őt a keblére, akkor napokig, hetekig megbocsájtott neki és nem gondolt boszúval a vetélytársnőre . . . Óh, mint szerette ezt az embert ! A mi vágy, élet­érdek van benne, azt mind magával viszi ez a férfi a sírba. Ráborult a­ haldoklóra és sírván, önző gondolata, támadt : — Most végre osztatlanul az enyém vagy. Jaj nekem ! A haldokló felemelte a fejét. — Valaki jön — mondta határozottan. —­ Talán az orvos — sóhajtotta az asszony. •— Nem az orvos. Valaki jön. A haldokló szemei megélénkültek, s egy perczig azzal a parancsoló himi dölyffel nézett az asszonyra, a­melylvel a féltékenység szemre­hányásait szokta volt visszautasítani. Az asszony megrendült .­­— Ki jönne ? Én nem hallok semmit.. — De én hallom. Jön. S csakugyan nesz hallatszott az ajtó mö­gött, a­mely Irinyi­t, s egy asszony lépett be rajta. A másik volt. Nem szólt , csak térdre hullott az ágy előtt, a feleség mellett. Megragadta a kezet, melyen imént a feleség csókja égett­ és csókolta vad, szerelmes fájdalomban. Aztán ráborult a hal­dokló mellére és sírt, zokogott, hogy egész test­e remegett belé. A haldokló szabadon maradt kezével szelíden simogatta szeretője haját. A feleség némán, értelmetlenül, tébolyoban nézte őket. Mikor a szerető kisírta magát, az asszony­hoz fordult : — Bocsásson meg. Hallottam, hogy rosz­, szül van. Látnom kellett őt még egyszer. Én jobban szerettem, mint maga. — Menjen innen el ! — mondta a feleség. A szerető kérdőn nézett a betegre. A fe­leség látta, hogy ez a nézés csupa odaadás, csupa szerelem. Meghitt órákban ő is így szo­kott nézni az urára. Ilyenkor szív és vér és minden, a­mi éltette, kiült a szemébe, ilyenkor delejes szikrák pattogtak ki mindkettőjük tes­téből és vadul, édesen szerették egymást­. Az urától tanulta el ezt a nézést. És ez a nő is így tud nézni, ő is az urától tanulta el. — Menjen innen el — szólt a feleség és sírva fakadt. A másik még egyre a beteget nézte. Ta­lán azt várta, hogy delejes pillantásának hatása alatt újra férfi lesz a haldoklóból, a­ki erős karral karolja át . De a­ csoda nem történt meg. A beteg derűs nyugalommal jártatta szemét a két asszonyon. Meg sem mozdult. •— Vége ! — gondolta a szerető és sóhajtva fordult a­ feleség felé. — Ne küldjön el. Hiszen többet volt­ a magáé, mint az enyém. És a magáé marad a teste is, ha elszáll belőle a lélek. Az a jó, szép test. És maga nem szerette úgy, mint én. Csak szégyenben, gondban, titokban lehet na­gyon szeretni. Én minden csókját megszenved­tem. És engem jobban szeretett, mint magát. — Hazudsz !­­— riadt fel a feleség. — Én szenvedtem, mert­ közibénk álltál. .. Taka­rodjék ! A feleség rá akarta magát vetni a szere­tőre, de a beteg felnyögött. Talán meghal — villant keresztül az asszonyok lelkén. Vad rémület rohanta meg őket és elfelejtették, hogy gyűlölik egymást. Mind a ketten a beteg fölé hajoltak. — Ne veszekedjetek, ne kínozzatok. Hagy­jatok nyugodtan meghalni. Csend támadt. Suhogott, suhogott a halál szárnya, a két asszony hallotta és belekábultak a közös fáj­ Osztrák feajek. Közeledik az ősz, a parlamenti munkaszezon kezdete. A világpolitika nagy problémái lassanként elrendeződ­nek, a diplomaták pihenni készülnek s a népek a megpróbáltatások hosszú kor­szaka után joggal várhatják kormányaik­tól és törvényhozásaiktól azt a munkát, a­mely új pezsdülést hoz az elernyedt szervekbe, fellendíti az egész gazdasági életet s módot és alkalmat nyújt a súlyos veszteségek pótlására. Nem tartjuk ideálisaknak a mi poli­tikai állapotainkat ; parlamenti válsá­gunknak megvannak káros visszahatásai a közéletre. De a parlament munkaképes­sége meglévén, az áldatlan politikai és pártviszonyok daczára sok jót és üdvö­set alkothat a kormány és a törvény­­hozás, a­mi gazdasági és kulturális előbbrejutésunikat biztosíthatja. Egy munkaképes parlamenti többségnek, kü­lönösen oly sajátszerű helyzetben, a­minőt az ellenzék abszentálása teremtett, foko­zott kötelességei vannak a nemzet kereső és dolgozó rétegeivel szemben, s mivel a teljes felelősség reáhárul, a nemzet joggal megkövetelheti, hogy hatalmát és erejét valóban áldásos és termékeny alkotá­sokra használja fel. Ha minálunk a parlamenti helyzet abnormitása jelentékenyen csökkenti az örömöt, hogy van munkaképes parlamen­tünk, odaát Ausztriában a viszonyok megint annyira bonyolódtak, hogy a par­lament munkaképessége teljes megakadó­­ban van. Az osztrák kormány e pillanat­ban rendelkezik ugyan többséggel­­ a papiroson, de kénytelen a parlament egybehívását hetekkel elhalasztani, mert egyelőre semmi garanc­iája sincs, hogy a többség valóban háta mögött van-e. Az osztrák kormány főleg a németek és lengyelek zömére támaszkodott eddig, a­kik mintegy másfélszáz szavazattal erős törzsét alkották a többségnek. Ez a törzs most leszakadni készül; németek és lengyelek egyaránt kormányellenes hadiállapotba rendezkednek. A háborút még nem üzenték meg, de már átnyúj­tották az ultimátumot. És Stürgkh gróf, a­ki szeptember közepére akarta egybe­hívni az osztrák parlamentet, kénytelen a tartománygyűlések ü­rügyei mögé bújni, hogy október végéig halaszsza a parla­menti, esetleg kormányválság kitörését. A válság okai a régi osztrák nyava­lyában gyökereznek : a nemzetiségi és a klerikális pártviszályokban. Amaz domi­nálja a cseh kérdést, ez utóbbi pedig a Lapunk mai száma 32 oldal

Next