Az Ujság, 1913. szeptember (11. évfolyam, 208-219. szám)
1913-09-02 / 208. szám
v \ i\ v of Budapest, 1913._______________________XI. évfolyam. 208. szám._______________ Kedd, szeptember 2. Előfizetési árak | V SZERKESZTŐSÉG: Egész évre____28 k. — f. |Pjjl Pjl ||| |9 ájiM^Ek JPjl Budapest, Rákóczi út 54. u. Negyedévre _ _ 7 » _jÉl| jjMy' SÉÉ ||j| j||| oÉj 8» jj/jl SSSI KIADÓHIVATAL: Egy bóra 20 40 | ISKSSSBmifi BOW 81 Ha Ha |gH Budapest, Rákóczi út 54. sz. . JB| PbgSi |gf| jA 'wEa jjpjPtraBBjft Sjöj Telefon: József 16—26 és 13—36, Egyes szám ára helyben Jwff H MiBBMsma' At i-■ Megyeien hétfa kivételével ^^ca^vidéfcen 10 ffiw Ww minden nap, ünnep után is. ROVÁS: Áldja meg az Isten, aki a létszámemelés terheitől egy esztendőre megszabadított. Ha az osztrák parlamenti bajoknak köszönhetjük, mint a hazafiak mondják, hát áldja meg az Isten az osztrák parlamenti bajokat. A mi parlamentünk bajai sohasem hoztak ekkora jót. De ha a magyar kormány föllépésének köszönhetjük, hát az ördög nevében áldja meg az Isten a magyar kormányt érte. Nem látjuk át, hogy amit a hazafiak oly szívesen fogadnak a rossz osztrák parlamenttől, miért ne fogadhatnák szívesen a rossz magyar kormánytól! * Bölcsen beszél Andrássy Gyula, amíg meg sincs a pártja, miért beszélne már róla, hogy mit hogyan fog csinálni októberben ? Ez taktika, magyarázza bölcsen és a taktikát az utolsó percben határozzák el. Hozzá tehetné, hogy a programmot is. Mert hiszen ebben a helyzetben, mikor az ellenzék nem megy el az országgyűlésre, ez a taktikai ügy voltaképpen programmpont. Kívánnak bizonyára ezenkívül is egyet mást és ígérnek ezenkívül még sokkal többet. De : nem menni el az ülésre, ez az egyetlen programmpont, melyet, ha vállalták, okvetetlenül meg is fognak tartani. *,* Egy német diáknak a menzurán összevissza hasadt pofája áttekinthetőbb és czélszerűbb megoldás, mint az az osztály, mely a Balkánon a békés együttélést biztosítani akarja, efere-vissza vannak városok, amelyek hol ide, hol oda tartoznak. A drinápolyi pályaudvar , Bulgária. Drinápoly , Törökország.Van vidék, mely görög, de a rajta lévő falvak törökök. Dedeagacs bolgár, ami rajta kívül van : görög. Ha az ember csípőre rakott kézzel valahol maga körül forog, a könyökével csupa határsértést követ el. Ez az osztozkodás nagyon igazságos lehet, de szörnyen ostoba. Az asszonyi sors. írta Erdős Dezső. — Nem is olyan csúf a halál — suttogta a haldokló. — A lábam már hideg, de nem fáj semmim. Ahhoz is, hogy valami fájjon, kell valami életerő. Elfogyott . . . Nagy nyugalmat érzek a testemben és a lelkemben . . . Tegnap még borzasztóan sajnáltam, hogy itt kell hagyni mindent . Mindent ! A pénzt, a napot, a gyárat, a finom italokat. Téged. Téged és mindenkit. A jót, amit az élet nyújt. De ma már rideg a lábam és nincs már semmi érdekem . . . Úgy érzem magamat, mint egy szent ... A végrendeletem a vaskazettában van, az íróasztalom mellett . . . Az asszony csendesen zokogott. Szájához emelte haldokló férje kezét és mohón csókolta. — Ugye, szerettél ? — szólt a beteg. — Végtelenül. — Én is szerettelek. Mindig jó voltál. Kedves. Jó voltál. Elnéző. Türelmes. Én is szerettelek. Az asszony ajka keserű mosolyra fanyarodott. Elfordította fejét, hogy a beteg ne lássa. Magasztos gyászába, ami haldokló férje ágyánál egész lényét betöltötte, maró ürömcsepp vegyült, ás kaján, gyülölségen érzés rohant keresztül a szívén. Ez az ember még hetek előtt szép volt, erős és daliás, az igazi férfi mintaképe és akkor megcsalta őt. Sokszor hajnalban jött haza és ilyenkor nem kellett neki a felesége csókja. Almában idegen nő nevét gügyögte. Nyaranta, ha elutazott, színtelen, femuza leveleket irt neki, s az asszony tudta, hogy ilyenkor a másik van mellette, erre pazarolja minden tüzét, színét, hangulatát. Évekig élt az oldalán a megosztott szerelem gyötrelméé tudatában. De ha jött egy éjszaka, amikor szerelemmel vonta őt a keblére, akkor napokig, hetekig megbocsájtott neki és nem gondolt boszúval a vetélytársnőre . . . Óh, mint szerette ezt az embert ! A mi vágy, életérdek van benne, azt mind magával viszi ez a férfi a sírba. Ráborult a haldoklóra és sírván, önző gondolata, támadt : — Most végre osztatlanul az enyém vagy. Jaj nekem ! A haldokló felemelte a fejét. — Valaki jön — mondta határozottan. — Talán az orvos — sóhajtotta az asszony. •— Nem az orvos. Valaki jön. A haldokló szemei megélénkültek, s egy perczig azzal a parancsoló himi dölyffel nézett az asszonyra, amelylvel a féltékenység szemrehányásait szokta volt visszautasítani. Az asszony megrendült .— Ki jönne ? Én nem hallok semmit.. — De én hallom. Jön. S csakugyan nesz hallatszott az ajtó mögött, amely Irinyit, s egy asszony lépett be rajta. A másik volt. Nem szólt , csak térdre hullott az ágy előtt, a feleség mellett. Megragadta a kezet, melyen imént a feleség csókja égett és csókolta vad, szerelmes fájdalomban. Aztán ráborult a haldokló mellére és sírt, zokogott, hogy egész teste remegett belé. A haldokló szabadon maradt kezével szelíden simogatta szeretője haját. A feleség némán, értelmetlenül, tébolyoban nézte őket. Mikor a szerető kisírta magát, az asszonyhoz fordult : — Bocsásson meg. Hallottam, hogy rosz, szül van. Látnom kellett őt még egyszer. Én jobban szerettem, mint maga. — Menjen innen el ! — mondta a feleség. A szerető kérdőn nézett a betegre. A feleség látta, hogy ez a nézés csupa odaadás, csupa szerelem. Meghitt órákban ő is így szokott nézni az urára. Ilyenkor szív és vér és minden, ami éltette, kiült a szemébe, ilyenkor delejes szikrák pattogtak ki mindkettőjük testéből és vadul, édesen szerették egymást. Az urától tanulta el ezt a nézést. És ez a nő is így tud nézni, ő is az urától tanulta el. — Menjen innen el — szólt a feleség és sírva fakadt. A másik még egyre a beteget nézte. Talán azt várta, hogy delejes pillantásának hatása alatt újra férfi lesz a haldoklóból, aki erős karral karolja át . De a csoda nem történt meg. A beteg derűs nyugalommal jártatta szemét a két asszonyon. Meg sem mozdult. •— Vége ! — gondolta a szerető és sóhajtva fordult a feleség felé. — Ne küldjön el. Hiszen többet volt a magáé, mint az enyém. És a magáé marad a teste is, ha elszáll belőle a lélek. Az a jó, szép test. És maga nem szerette úgy, mint én. Csak szégyenben, gondban, titokban lehet nagyon szeretni. Én minden csókját megszenvedtem. És engem jobban szeretett, mint magát. — Hazudsz !— riadt fel a feleség. — Én szenvedtem, mert közibénk álltál. .. Takarodjék ! A feleség rá akarta magát vetni a szeretőre, de a beteg felnyögött. Talán meghal — villant keresztül az asszonyok lelkén. Vad rémület rohanta meg őket és elfelejtették, hogy gyűlölik egymást. Mind a ketten a beteg fölé hajoltak. — Ne veszekedjetek, ne kínozzatok. Hagyjatok nyugodtan meghalni. Csend támadt. Suhogott, suhogott a halál szárnya, a két asszony hallotta és belekábultak a közös fáj Osztrák feajek. Közeledik az ősz, a parlamenti munkaszezon kezdete. A világpolitika nagy problémái lassanként elrendeződnek, a diplomaták pihenni készülnek s a népek a megpróbáltatások hosszú korszaka után joggal várhatják kormányaiktól és törvényhozásaiktól azt a munkát, amely új pezsdülést hoz az elernyedt szervekbe, fellendíti az egész gazdasági életet s módot és alkalmat nyújt a súlyos veszteségek pótlására. Nem tartjuk ideálisaknak a mi politikai állapotainkat ; parlamenti válságunknak megvannak káros visszahatásai a közéletre. De a parlament munkaképessége meglévén, az áldatlan politikai és pártviszonyok daczára sok jót és üdvöset alkothat a kormány és a törvényhozás, ami gazdasági és kulturális előbbrejutésunikat biztosíthatja. Egy munkaképes parlamenti többségnek, különösen oly sajátszerű helyzetben, aminőt az ellenzék abszentálása teremtett, fokozott kötelességei vannak a nemzet kereső és dolgozó rétegeivel szemben, s mivel a teljes felelősség reáhárul, a nemzet joggal megkövetelheti, hogy hatalmát és erejét valóban áldásos és termékeny alkotásokra használja fel. Ha minálunk a parlamenti helyzet abnormitása jelentékenyen csökkenti az örömöt, hogy van munkaképes parlamentünk, odaát Ausztriában a viszonyok megint annyira bonyolódtak, hogy a parlament munkaképessége teljes megakadóban van. Az osztrák kormány e pillanatban rendelkezik ugyan többséggel a papiroson, de kénytelen a parlament egybehívását hetekkel elhalasztani, mert egyelőre semmi garanciája sincs, hogy a többség valóban háta mögött van-e. Az osztrák kormány főleg a németek és lengyelek zömére támaszkodott eddig, akik mintegy másfélszáz szavazattal erős törzsét alkották a többségnek. Ez a törzs most leszakadni készül; németek és lengyelek egyaránt kormányellenes hadiállapotba rendezkednek. A háborút még nem üzenték meg, de már átnyújtották az ultimátumot. És Stürgkh gróf, aki szeptember közepére akarta egybehívni az osztrák parlamentet, kénytelen a tartománygyűlések ürügyei mögé bújni, hogy október végéig halaszsza a parlamenti, esetleg kormányválság kitörését. A válság okai a régi osztrák nyavalyában gyökereznek : a nemzetiségi és a klerikális pártviszályokban. Amaz dominálja a cseh kérdést, ez utóbbi pedig a Lapunk mai száma 32 oldal