Az ujság, 1914. január (12. évfolyam, 1. szám)
1914-01-01 / 1. szám
Budapest, 1914 XII. évfolyam, 1. szám, Csütörtök, január 1. SZERKESZTŐSÉG: Budapest, Rákóczi-út 54. sz. Telefőn: József 13—36 KIADÓHIVATAL: Budapest, Rákóczi-út 54.82. Telefőn: József 16—26 és 13—36. Megjelen hétfő kivételével minden nap, ünnep után is. Előfizetési árak: Egész évre........ 28 k. — fi Félévre ............14 » — » Negyedévre ... ... 7 » — » Egy hóra ... _. 2 » 40 » Egyes szám ára helyben és vidéken 10 fillér. ROVÁS. A politika újévi beszédeiről ma véleménye mondani nem lehet, de nem lehetetlenség. Ma már olvastunk egy ilyen véleményt. Tisza beszéde nem fog semmit sem érni, mert tőle nem várható kibontakozás. De az ellenzéki vezérek nyilatkozatai minden pénzt fogtak megérni, mert belőlük megtudandotta a nemzet, merre van a boldogulás. Ezek alapján a helyzet tiszta. Tisza boldog újévet fog kívánni a nemzetnek, mégpedig ingyen. Az ellenzék vezérei ellenben boldog újévet fognak a nemzetnek ígérni, de csak úgy, ha Tiszát elcsapja, s helyébe őket rakja. A különbség óriási, még pedig az ellenzék javára. A jámbor kívánság még sohasem fogott, ellenben az ígéret — legalább szép szó. « A román paktumról Andrássy Gyula igen talpraesett nézeteket fejteget, melyeknek nem rójuk föl hibájukul, hogy nincsenek ellentétben azzal, amit Tisza István a békekísérletekről mondott. Ellenben van néhány bájos önkéntelensége, miket meg kell simogatnunk, oly bájosak. Az egyik, hogy a mostani időpont azért alkalmatlan erre a paktálásra, mert ezt objektíve, minden pártpolitikai tekintet nélkül kell tárgyalni. Ez ugyebár azt jelenti, hogy ma pedig az ellenzék nem bolond, hogy objektív vélemény szerint igazodjék, hanem amit lista csinál, az ipso facto hazaárulás. A másik pedig, hogy az ellenzék a licitáczió terére léphet, s mivel az ellenzék mindig többet ígérhet, mint a kormány, hát a románokat is fényesebb ígéretekkel kábíthatja, mint a kormány. Ez pedig nagy veszedelem, mondja az okos Andrássy és okosan Tisza felé fordul ez intéssel, nem pedig elvtársai felé. Hajnali öt óráig tartott a horvát országgyűlés s egy ellenzéki képviselőt tizenöt napra kizártak. Elnöki önkény is volt, a sürgős javaslatokat, miknek hivatása volt eltorlaszolni a napirend útját, az ülés végére tette. Látnivaló ebből, hogy Zágrábban ugyancsak nemzeti alapon folyik a honmentés és ugyancsak a közismert hazaáruló tempókkal árulják el a nemzeti politikát. Mégis némi elismeréssel tartozunk horvát honmentő testvéreinknek. Minálunk nagyon sokat mentegették a hazát, de sohasem oly soká, hogy hajnali öt óra lett volna belőle. A mi hazánk oszlopai sokkal szolidabb oszlopok. Ők legkésőbben éjfélkor kiszaladnak a haza alól és mennek aludni. Orapffy Kázmér nyárvégi kalandja. Irta Bíró Lajos. I. Drágffy Kázmér felért a Farkashegy tetejére. A fegyverét kieresztette a kezéből; a fegyver halk érczzörrenéssel esett le a fűre. Drágffy Kázmér előtt zölden nyílt ki a Farkasvölgy , jobbra a rónán sárgán perzselődött az augusztusi nap alatt a tarló, szemközt vele pirosodni kezdett a lenyugvó nap fényétől a Napkő fekete erdősipkája. Kázmér végignézett a távoli rónán, a völgyön és a hegyen, a szíve megtelt fájdalommal, és bágyadtan dobta le magát a fűre a fegyvere mellé. Ha a nyári éjszaka, amely most jön, csendesen egygyé olvasztaná őt a rónával és a hegygyel, a völgygyel és a füvel!.. . Mozdulatlanul hevert a füvön, keserűen és vakon bámult át a völgy felett a Napkő oldalára, és lassú perczegéssel múlt körülötte az alkonyati idő. A szemét azonban egyszerre foglalkoztatni kezdte valami. Mi az ott ? A Napkő oldalán sárgán kanyarog a kocsiút; a kocsiút szélén kőkereszt áll; a kőkereszt aljában van valami, ami tarka és kedves, mozdulatlan, de él. Elővette a messzelátóját. Mi az ott ? Egy nő. Egy leány. Tarka kendő a vállán , félig urileány, félig román parasztleány. Fekete hajú, nagy szemű. Hová néz ? Kázmér sokáig nézte a messzelátón át; a leány mozdulatlanul ült a kőkereszt alatt, a két fehér keze az ölében hevert, a szeme álmodozva merült bele a messzeségbe . Kázmérnak egy perczre az az érzése támadt, hogy egyenesen az ő szemébe néz bele és le akarta tenni a meszszelátót. Nevetséges, hiszen nem is láthat át ide. Tovább nézte a leányt, a leány mozdulatlanul ült, lassan besötétedett, Kázmér kelletlenül felkelt és indult hazafelé. Másnap estefelé újra felkapaszkodott a Farkashegyre. A leány megint ott volt a kőkereszt aljában és Kázmérnak úgy tetszett, hogy egy teljes óra hosszat egyenesen az ő szemébe néz bele. Milyen különös szeme van ennek a leánynak , milyen csodálatosan meszszire néző és álmodozva világitó. — Kázmér hazafelé menet beszólt a tiszti lakba és kihivatott egy fiatal erdészt. — Kedves Balog, — mondta neki — maga mindent tud, ami itt hétmértföldnyi körben történik : nem tudná nekem megmondani, ki az a nő, aki délutánonként a Napkő oldalán, a kőkereszt aljában ül? A fiatal erdész elmosolyodott. — Méltóságos uram, — mondta bizalmasan — azzal földi ember már aligha fog boldogulni. — No, no . . . Hát mi van vele ? Ki az ? — A Napkő aljában van egy kis oláh falu: Lupény. Lupénynek van egy papja. És az a leány a lupényi oláh pap leánya. — No és ? Balog megpödörte a bajuszát. — Hogy földi ember miért nem boldogul vele ? Hát megpróbáltuk már a bányán vagyunk valamennyien, már azt is megtettük, hogy feleségül kértük . . . — Igen. De ? — Furcsa egy teremtés ez. Nézze meg, méltóságos uram, a kezét: fehér, mint a gyöngy. Az apja is úgy tartja, mint egy herczegkisasszonyt. Szegények, mint a fatornyos templomok egere, de a leány hozzá nem nyúlt még munkához soha. Csak jár, sétál, néha énekel; a parasztok úgy nézik, mint valami szentet, és esténként kiül a kőkereszt alá és vár. — Vár. Mire vár ? — Ez az éppen. — Megjósolta neki egy czigányasszony, hogy közönséges halandó tőle csókot nem kap soha. Hanem ha hűségesen vár, akkor az országúton mennydörögve és tüzes szekéren eljön egyszer valaki . . . tudom is én kicsoda . . . valami tündérkirályfi, talán aranyos ruhában ... az lesz a Flóráé és azé lesz Flóra. Balog nevetett. Kázmér elgondolkozva nézett maga elé. — És elhiszi-e, méltóságos uram, hogy ezek a buta oláhok mind hiszik ám, hogy Flóráért tüzes szekéren jön egyszer valaki. És én nem tudom ... tán Flóra maga is hiszi. Mert annyi bizonyos, hogy földi ember neki olyan, mint a levegő. Megpróbáltuk, a bányán vagyunk, megtettük azt is ... — Köszönöm, Balog. Kázmér megfordult és hazament. Másnap délután újra felkapaszkodott a Farkashegyre és besötétedésig nézte Flórát, az oláh pap lányát, a mint ül a Napkő oldalán és várja, mikor jön el tüzes szekéren a szerelmese. — Kedves papleány, fehérkezü, nagyszemü, álmodozó,’ szép Flóra. — Kázmér minden délután felmászott a Farkashegyre és a napra- 1913. A rémület, vérontás és pusztulás küszöbéről nézünk vissza erre a babonás esztendőre. Kalendáriumilag el van határolva, mint minden más esztendő, de ez, kibukkanva az idők folyamából, mintha önmagában álló külön egyéniség is lenne. Vért habzsoló és velőt sorvasztó rém, mely magával visz százezernyi emberéleteket, mint a vetésekben gázoló szörnyeteg ledöntött országhatárokat, síneiből kiforgatta a haladást, feldöntötte a régi bálványokat, ránk zúdította a hegyek vizeit, nyári fagyokkal megnyomorította a természetet és ínség, gond és pusztulás járt minden napja nyomában. Még egy ilyen esztendő, — de hát képzelni sem lehet, hogy a sors haragja ebben az elmúltban nem dühöngte volna ki magát egészen. Kényszeredett nyugalommal próbálunk visszatekinteni rá, de rendszert, megértést nem tudunk belemagyarázni, éppen csak egy fogalomba kapaszkodunk : ez történelem volt. Íme egy Európa, amilyen 1913 előtt nem volt, íme jelenségek, melyek után bizonyos dolgokról nem gondolkodhatunk többé úgy, mint annakelőtte. A nemzetközi helyzet: sokat beszéltünk róla eddig is, de nem hittünk benne. Hát igazán oly közel voltunk s ennélfogva vagyunk a háborúhoz ? Igazán van történelmi foganatja annak a rakonczátlanságnak, sunyi és értelmetlen agitácziónak, melyet a kicsinyek űztek a Balkán népei között,'a nagyok űznek a Balkán felé húzó nemzetiségek között'! íme, egy pör folyik most, amely arról szól, hogy az orosz czár nyomorult tudatlan parasztok megnyerése révén akart magának utat készíteni Magyarország felé. Milyen kevésbé vettünk ilyen mozgalmat eddig, amenynyire le nem kicsinyelhetjük ezután, hogy kipattant az apró mozgolódásokból a négyes balkáni szövetség és a török birodalom katasztrófája. És állig fegyverben és fenékig a zsebünkben vájkálva, az európai nagyhatalmak két csoportja egymással szemben csinált gigászi hadgyakorlatot, amelyet, úgy látszik, csak azért fújtak le, mert egyik sem tudta magát egészen erősnek a másikkal szemben. A népek testvérisége frázis, de a népek egyetemessége a katasztrófákban, a háború lázának szolidaritása bebizonyult félelmetesen, mint a járvány. Lapunk mai száma 60 oldal.