Az Ujság, 1914. május (12. évfolyam, 103-114. szám)
1914-05-01 / 103. szám
/ ' " / Budapest, 1914. XII. évfolyam. 103. szám. ________ Péntek, május 1. Előtétért árak: ________ _____ SZERKESZTŐSÉG: MB MMMT M n Wa AVSk. Budapest, Rákóczi-út 54. Egész évre____28 k. — f, H| mMm&m Iff St |H iJlP®® ^jP***TM Telefon: József IS—SÓ Félévre---------14» — » flSUB 11 §1 Wt '%^ Ml® M amt KIADÓHIVATAL r Negyedre----7 » — » jgfflMfia Ip |§1 Bl Budapest, Rákóczi út 54. sz. Egy hóra _ _ 2 » 40 » Jjujf __jwjggf ® Telefon: József 16-26 és 13-36, Egyes szám ára helyben HwkuW TffihkurisfP Ja» Megjesen hétfő kivételével és vidéken 10 fillér. M JH Ok ,nicden ua?-ünnep után is- ROVÁS. Tehát még se mennek Pétervárra. Károlyi Mihály végleg kivégzi a pétervári kaland ötletét, s most már bizonyos, hogy a pétervári dumában nem hordozzák körül a grófot és társait, mint valamikor Danevet és a szófiai szkupstina tagjait. Egyelőre csak a távolból kaczérkodnak egymással az urak és a muszkák. A távolból, de a lehető legnagyobb nyilvánosság előtt, hadd lássa Ferencz József és II. Vilmos, hogy mi készül itt a hármas szövetséggé, ha Tisza még sokáig kormányozza az országot. De miért ez a szemérmeskedés, miért félnek az utolsó lépéstől? Nem szeretjük a demmerge-eket a politikában sem, mert csúnya dolog, mikor a hajadon az erényeivel spekulál és egész világosan megmondja : amíg a magyartól remélhetek valamit, addig nem adom oda magam egészen az orosznak. * Andrássy Gyula végigjárta a balkán államokat, s miután az utolsó balkán fejedelem ebédjét is megette, azzal az impresszióval jött haza, hogy a Balkánon még mindig animozitással viseltetnek irántunk. De úgy látjuk az Andrássy nyilatkozatából, hogy nem ez az animozitás a fő, hanem a sok udvari ebéd . Andrássy a világért se hagyna ki beszámolójából egy ilyen ebédet, s míg az animozitásról alig pár szót mond, az ebédekről hosszadalmasan emlékezik meg. Mintha szükségesnek tartaná, hogy a balkáni fejedelmekkel rehabilitáltassa magát azok után, amik vele a képviselőházban történtek. Mintha ezt akarná üzenni Tiszának : a parlamentből kilöktek, de a balkáni fejedelmek mégis befogadtak. De miért kell ezzel hivalkodni ? Henczegni csak ...." "Úgy lehetne a vendéglátással, ha Andrássy azt mondaná : A balkáni udvaroknál is úgy viselkedtem, mint a magyar képviselőházban, s a balkáni fejedelmek még sem vezettettek ki az ebédlőből. De Andrássy illedelmesebb volt a czetinjei konakban, mint a pesti parlamentben, amit Andrássy dicséretére jegyzőnk fel, mert nagyon szégyeltük volna, ha a konakban is úgy jár, mint a képviselőházban.* * Már szagtalanítják az amerikai pénzt, tehát bizonyos, hogy Amerikából pénz áll majd a házhoz. Apponyi tisztának, szagtalannak mondja az Amerikából ígért dollárokat, amit különben fölösleges volt kijelenteni, mert senki sem vonta kétségbe, hogy az amerikai magyarok pénze tiszta. A koldulás módja visszatetsző: magyar nábobok ne kérjenek filléreket olyanoktól, akik arczuk verejtékével keresik kenyerüket. Valamikor, mikor a haza veszedelemben forgott, a magyar mágnások odadobták ékszereiket a haza oltárára. A hazáról ma is azt mondják Károlyi és Apponyi, hogy veszedelemben forog, de a veszedelembőlnem a saját aranyaikkal, hanem az amerikai napszámosok filléreivel akarják kimenteni. Pedig hát ez a haza mégis csak inkább a Károlyiak és Apponyiak hazája, mint a Senki Jánosoké. i f@rm& S ezczellencziája. Irta Abonyi Árpád. Szött-kopott öreg emberke csoszogott ideoda, alamizsnát kéregetve, a kávéházi asztalok körül, délután három óra tájban, amidőn fél Budapest a kávéházban ül. Ismeretes típus a kis öreg, nem kell bemutatni. Ennek is foltos volt a kabátja, félre volt nyomva a czipője sarka és reszketett a keze, — nem egészen tiszta, sovány, erezett keze, melyen a hüvelykujjat kibütykösitette a fagy, és a melyben valami összefogdosott papirost, nyilván koldulási engedélyét, vagy más hasonló bánatos igazságát szorongatta. A kávéház sarkában levő egyik széles márványasztal »Lefoglalva« zászlójelzéssel, törzsasztali rangban kevélykedett és ez idő szerint hárman ültek mellette : egy feltűnően sápadt arczú, gondosan, sőt elragadóan fürtös drámaíró, aki üres áriában természetesen szintén banktisztviselő volt, örökösen az elegáns és finom neuraszténiával kacérkodott, s mindennap azzal a már kellemetlenné váló panaszszal állított be a törzsasztalhoz, hogy : »ma megint nagyon-nagyon rossz napom van«, azután egy igen jó eszű budapesti professzor, ki — milliók között ő egymaga — negyvenkét esztendős korában döntötte el, hogy a katedrán ülni és tanítani voltaképpen roppant kétes értékű »szép hivatás« lévén, le fogja teremteni az orvosi doktorátust, — és páratlan szivóssággal öt év alatt csakugyan le is teremtette — végül egy okosan táplált, szeretetreméltó és igazán gúny nélkül: nagyműveltségű fiatal magyar úr, a ki szakítva családja hatszáz esztendős ló-, kártya- és szoknya-hagyományaival, irodalmi és szocziológiai ambícziókat melengetett a nyugtalanságnak és a szellem játékos szertelenségeinek akkora mértékével, hogy néha majdnem nekiszédítette az embert a falnak. Tres fat iunt collegium tehát, a törzsasztal mellett, bár az elme tartalmában és a temperamentum megnyilatkozási formájában óriási különbségek voltak köztük. Színük elébe csoszogván azon kopott kis öreg az ő összefogdosott paprikájával, az elragadóan fürtös drámaíró és a doktor megpermetezték szegényt némi könyörülettel : adományoztak neki egyenként két szál krajczárokat. A magyar úr azonban csak intett a kezével: mars innen . .. lódulni öreg a pokolba, nem adok semmit. — Nem érti, hogy nem adok semmit ! — szólt rá oly éles hangon, amely szinte vágott, mint a borotva, s nyomban hátat is fordított neki, csakhogy jól megértse a szegény ördög és kotródjék el. El is kotródott alázatosan mindjárt a szomszéd asztalok felé. A könyörtelen magyar úr pedig a maga villámgyorsan czikázó, kissé prepotens, rendetlen, de többnyire elég érdekes modorában megpróbálta megmagyarázni különleges álláspontját a világ összes koldusaival szemben. — Elvből nem adok, uraim, soha semmiféle kéregetőnek egy fityinget sem, mert szégyen a társadalomra, hogy még mindig akad itt ember, aki könyöradományokra szorul. Az az álláspontom, hogy a koldulást ki kell irtani és lehetetlenné kell tenni, nem pedig támogatni, s ezzel úgyszólván mesterségesen föntartani, sőt tenyészteni. Rettenetesen lealázó dolog, hogy a társadalom mai hamis, feje tetején járó és igazságtalan berendezése lehetségessé teszi az ilyen ágról szakadt alakokat, akik voltaképpen a mi szégyeneink, mert rossz szagú rongyaik minket ütnek arctal. Ez semmiesetre sem maradhat így, össze kellene állani és ki kellene forgatni képtelenül hamis berendezéséből az egész közéletet, mely már rég megérett a nivellálásra, csak férfiak nincsenek hozzá, akik végrehajtsák.,Hol van az megírva, hogy Á-nak mindene legyen, B-nek semmije ? Miféle hóbort, hogy az egyik ember nyolczszobás lakásban kényeztesse a maga spleenjét és tömött zsebét, a másik pedig tizedmagával fetrengjen egészségtől korgó üres belekkel egy oly szűk és piszkos vaczokban, mely disznóólnak is csak kivételes jóakarattal nevezhető ? Nem igaz ! Méltóztatnak valamit mondani ? —■ Tökéletesen igaza van ! — bólintott sanda iróniával a doktor, s fordított egyet a Times nagy lepedőjén, melyben kedvencz Pinerójának legújabb színpadi sikerét böngészgette. — Persze hogy igazam van ! Ismétlem, nivellálni kell a közéletet, meg kell szüntetni ezt a sok liberális hunczutságot, ki kell egyenlíteni a mesterségesen tenyésztett különbségeket az egész vonalon s mindjárt nincs koldus a világon ! Fölháborító, hogy egy Isten képére teremtett érző emberi lény, aki semmiben sem különbözik tőlem, vagy öntől, odáig sülyedjen, hogy koldulni legyen kénytelen, amikor az élethez, a kenyérhez és az egész világ szerint. Minekutána objektívak voltunk, lehetünk igazságosak is. A külpolitikai kép, melyet az expozé elénk tár, sivár, s mint leszámolása a közelmúlt eseményeinek és erőlködéseinek, lényeges veszteséget mutat föl. Annyi száz millió feláldozása árán helyzetünk ma kedvezőtlenebb, mint volt a balkáni háború előtt. Határozottan oda állhatunk a háború két tényleges elvérzője, Törökország és Bulgária mellé. Ez így van. Ezt maga Berchtold sem láthatja másképp, és abból, amit mond, és abból, amit nem mond, világos, hogy nem is akarja másképp láttatni. Az expozéja kedvezőtlenméltatásából látszik, hogy mindenki megértette. S itt az a pont, ahol igazságosaknak is kell lennünk. A külpolitikai beszámoló nem egyszersmind a monarchia külpolitikájának a beszámolója. Hogy a kialakulásért Berchtold viseli a felelősséget, magától értetődik, de ha imputáljuk neki, hogy külpolitikai czéljai azonosak a beállott eredményekkel, akkor — amily mértékben becsméreljük érte — abban a mértékben túlbecsüljük hatalmát és jelentőségét. Ha Bismarck lenne a monarchia külügyminisztere, akkor sem foghatnék rá, a térképre mutatva: íme, ezt csináltad. Másoknak is volt beleszólásuk, s ha valaha, úgy ebben a lefolyt kampányban világos, hogy ami történt, ami előállt, az az összes európai erők összeműködésének az eredője. Ezek között az erők között ott volt a mienk is, Berchtoldtól irányíttatva, de az érvényesülése természetesen nem lehetett tiszta és töltetlen. Talán jobban érvényesülhettünk volna,lehetséges, mivel az ellenkezőjét kimutatni nem lehetséges. De talán roszszabbul is. A kritikának mindenben igaza van. Nem éri meg nekünk Albánia a háborús felkészültség rettentő költségeit. De Al Lapunk mai száma 42 oldal