Az Ujság, 1916. január (14. évfolyam, 1-31. szám)

1916-01-04 / 4. szám

a KÖZGAZDASÁG. A déligyü­mölcs-kivitel kérdése. (A kiviteli engedély és a belső fogyasztás ellátása.) A­mikor az olasz háború kitört, mindenki természetesnek találta, hogy a déligyümölcsök tekintetében hiány fog beállani, és hogy a már behozott készletek ára rohamosan fog emelkedni. E feltevés a harcz megindulását követő hetekre nézve tényleg helyesnek is bizonyult, a­minek kétségtelenül nem csupán magának a behozatal­nak elmaradása volt az oka, hanem az a tapasz­talati tény is, hogy minden körülmények között bizonyos időre van szükség, a­míg a kereskedelem új behozatali módozatokat talál és új összekötteté­seket teremt. Ez a háború is bebizonyította azt, hogy a piac­on uralkodó bizonytalansági érzés és a kellő tájékozódás hiánya — megfelelő pánik­­hangulattal összekötve — a legbiztosabb fel­­szöktetője az áraknak, mert pl. a czitrom ára is négyszeresére emelkedett, a­mennyiben egy 300 darabot tartalmazó láda ára 15 koronáról a háború kitörése után hirtelen 60 koronára emelkedett. Vállalkozó szellemű kereskedelmünknek ér­deme, hogy azonnal új behozatali utak felkutatá­sát tűzte ki czélul és a bevásárlási piaczokat meg is találta részint Svájczban, részint pedig Hollan­diában, úgy tudjuk, Svájczban Zürich, Hollandiá­ban pedig Amsterdam a fő bevásárlási piacz. Mindkét semleges országból főleg olasz árut hozunk be, habár értesüléseink szerint Hollandia kisebb mennyiségben spanyol eredetű déligyümölcsöt is közvetít. Ma már behozatalunk e két országból szervezve van és kereskedőink állandóan kapnak ajánlatokat igen jelentékeny kvantumokra. A háború kitörését követő hónapokban ez nem így volt, mert az olasz kormány meglehetős rövidlátó politikát követve, akadályozta a déli­­gyümölcs kivitelét. Igaz, hogy a kivitelt jelentékeny mértékben megnehezítette a vasutaknak a had­sereg czéljaira való igénybevétele és jelentékeny fordulat csak akkor állott be — s ez bizonyos te­kintetben pikáns oldala a kérdésnek — a­midőn a déligyümölcs-export tekintetében elsősorban ér­dekelt délolasz és szic­iliai termelők energikusan követelték az olasz kormánytól, hogy ne foszsza meg őket megélhetésüktől. Úgy látszik, hogy végre az olasz kormány is belátta, hogy hadseregünk sem a czitromot, sem pedig a narancsot shrap­­nellül nem fogja felhasználni és lassanként lehetővé tette, hogy nagyobb mennyiségű czitrom és na­rancs vitessék ki. Úgy Svájcz, mint Hollandia sietett megragadni a kedvező alkalmat a közvetí­tésre és különösen Amsterdam emelkedett gyorsan a helyzet magaslatára. Természetes, hogy noha bármily jeles surro­­gátum a svájczi és hollandi behozatal, még­sem lehet olyan tökéletes, mintha közvetlenül Olasz­országból importálnék az árut, mert a czitrom a hosszabb út és az átrakások következtében néha erősen szenved, a­minek viszont az árakra elég figyelemreméltó befolyása van. Jelenleg a czitrom ládájának ára 18 és 24 korona között ingadozik minőség szerint, a­mi azt bizonyítja, hogy noha az árak a háborút megelőző időkhöz viszonyítva figyelemreméltó mértékben emelkedtek, mégis ez a háborús árszínvonal nagyon mérsékelt a pánt­­szerű 60 koronás árhoz viszonyítva. Tekintettel arra, hogy mint említettük, ke­reskedőink szakadatlanul kapnak eladási aján­latokat, a­minek folytán a belfogyasztás teljesen fedezve van és a behozatali lehetőségek fokozható­­sága folytán feleslegek is produkálhatók, keres­kedőink azzal a gondolattal foglalkoznak, hogy Romániának czitrommal és egyéb déligyümöl­csökkel való ellátását közvetítsék. E törekvésnek megfelelően — úgy tudjuk — több c­ég a pénz­ügyminisztériumhoz folyamodott, hogy a kiviteli tilalmakat e czikkekre nézve esetre-esetre füg­gessze fel. E részben a következő fontosabb szem­pontok mérlegelendők: A kormánynak a kiviteli tilalom felfüggesztése tekintetében minden egyes alkalommal a egy nagyobb óvatosságot kell tanúsítania, hisz a belfogyasztás biztosítása ma mindennél fontosabb közérdek. Oly esetekben viszont, a­midőn a nagyközönség érdeke teljes mértékben kielégíthető, rendszerint nem gá­tolják a kivitelt már csak azért sem, mert kivite­lünk emeléséhez tudvalevőleg fontos valutáris ér­dekek fűződnek. Igaz ugyan, hogy ha árut expor­tálunk Romániába, ugyanannyival kell többet im­portálnunk a semleges országokból. Már most a szóban forgó déligyümölcsnél a vétel és az eladási ár között természetszerűen különbség van (leg­alább is öt korona ládánként), a mi valutánk szem­pontjából előnyösen esik a mérlegbe. Ez az arány­lag csekélynek látszó differenczia a jelenlegi viszo­nyok között nem kicsinylendő, mert soha oly szo­ros és érzékeny kölcsönhatás az áruforgalom és a pénzrendszer között fenn nem állott, mint a jelen­legi háború alatt. Míg máskor ugyanis a nemzet­közi tőkéknek áramlása, a deviza arbitrage, a penziók, szóval a nemzetközi értékkereskedelem maga is figyelemreméltó módon befolyásolja valu­tánk alakulását, addig most e fontos tényező jó­részt elesik és e helyett valutánk fokozott mérték­ben reagál az áruk forgalmára. Látszólag tehát semmi lényegesebb akadálya se mutatkozik a reexport megengedésének, de ha mélyebben tekintünk a kérdésbe, akkor figyelembe kell vennie a­­pénzügyminisztériumnak, hogy csak tényleges feleslegek legyenek az országból kivihetők, s a­mi nem kevésbé fontos, hogy a kiviteli engedé­lyek módot ne adjanak a spekulác­ióra, illetve az árak mesterséges felhajtására. A minisztériumnak tehát evidens kötelessége számot vetni a meglévő készletekkel, illetve árviszonyokkal s kiviteli en­gedélyt csak akkor szabad adnia, ha ezzel a belső fogyasztás ellátását semm­ikép meg nem nehezíti. A Pénzintézeti Központ ügye a pártok között létesült megállapodás folytán olyan stádiumba került, mely teljesen értéktelenné teszi mindazon fejtegetéseket, a­melyek e nagyjelentőségű ter­vezettel kapcsolatban a lapokban és értekezle­teken elhangzottak és a­melyek kivétel nélkül abban csúcsosodtak ki, hogy a Központ gazdasági és hiteléletünk rendszeres továbbfejlesztésében korszakos szerepre van hivatva. A mai helyzet­ben nem kívánatos e kérdés politikai vonatkozá­saihoz szólni, de lehetetlen néhány szempontot említés nélkül hagyni, melyeket a változott kö­rülmények állítottak előtér­be. Mint minden in­tézménynél, úgy a tervezett központnál — s itt még talán fokozottabb mértékben — helytálló az a körülmény, hogy a várható eredmény lénye­gesen összefügg a személyi kérdésekkel, tehát azzal, hogy kikre bizatik a vezetés. Tekintettel arra, hogy az intézmény fennállását a most történt megállapodás folytán csak ideiglenesnek lehet te­kinteni, nagy kérdés, várjon akadnak-e az ügy­vezetésre olyan férfiak, a­kik kiforrott és nyugodt fejlődést biztosító állásukat otthagyják. Elvégre azzal tisztában kell lennünk, hogy a Központ vezető állásaira csak olyan anyagilag teljesen füg­getlen és kiválóan gyakorlati tudású embereket lehet alkalmazni, a­kiknek úgy a pénzintézeti ügy­vitel, mint pedig az általános gazdasági viszonyok megítélése terén tökéletes jártasságuk és művelt­ségük van. Hogy az ilyen, vezetésre alkalmas egyének most mily álláspontra fognak helyez­kedni, igazán problematikus, úgy hogy a Központ organizálása igen súlyos feladat elé fogja állítani Teleszky János pénzügyminisztert, a­mint hogy valószínű az is, hogy azok a személyi kombiná­ciók, melyek eddig felmerültek, a változás foly­tán ugyancsak megdőlnek. Különben — minden­ben fontossága mellett — ez még csak kisebb baj. Sokkal mélyrehatóbb jelentősége és hatása lehet azon eltolódásoknak, melyek az alapvető intézkedésekben történtek, így elsősorban a kö­telező revízió elejtése veendő figyelembe, a­melyet pedig éppen a pénzintézetek túlnyomó része kö­vetelt, s a­mely tulajdonképp a magva lehetett volna egy az intézetek autonóm jogain felépült pénzintézeti reformnak. Megállapíthatjuk, hogy a szervezet deformálása ezt az autonóm reformot lehetetlenné teszi, de ugyanakkor azon kötelesség elé állítja a kormányt, hogy haladéktalanul foglal­kozzék külön törvény alapján megvalósítandó re­form ügyével. Nyomatékosan hangsúlyozni kíván­juk ugyanis, hogy az okok, melyek a központ létesítését szükség­esé tették, semmiképp se enyész­tek el azzal, hogy a tervezetet — mely pontosan kitűzött c­élt, vagyis pénzintézeteink akc­ió­­képességét volt hivatva szolgálni — alapjában kiforgatták. Ha tehát a kormány — bármely tisz­teletreméltó intenc­iók által vezéreltetve — el­állott a Központ eredeti megvalósításától, koránt­­sincs jogosítva arra, hogy egyúttal a kapcsolatos feladatok megoldását is elejtse. A helyzet minden­esetre tisztult annyiban, hogy most már napi­rendre kell kerülni a pénzintézeti reform kérdé­sének. Hogy pénzintézeteink mennyiben fogják majd e változást magukra nézve kedvezőbbnek találni, bizonyára nem marad majd titokban. A Központi Hitel­szövetkezet kamatlába. Az Országos Központi Hitelszövetkezet január 1-től kezdődőleg további intézkedésig a váltó és rendes, valamint külön jelzálogos kötelezvénykölcsönök után 6 és fél % kamatot szed s a szövetkezetek takarékbetétjeit 4 és fél %-kal kama­tozhatja. Villamosok bevétele. A budapesti villamos városi vasut r.-t. vonala a mast év deczember havában összesen 1,005.300 korona bevételt értek el. A múlt év ugyanezen hónapjában a bevétel 714.087 koronát tett ki. A folyó év január 1-től az összes bevétel 10,798.141 koronára rúgott, a mint év ugyanezen időszakában elért 9,604.772 korona bevétellel szemben. A Ferencz, József földalatti villamos vasút r.-t. vona­lain múlt év deczember havában összesen 79.935 korona bevételt értek el. A múlt év ugyanezen hónapjában a be­vétel 57.510 koronát tett ki. A folyó év január 1-től az összes bevétel 865.924 koronára rúgott, a múlt év ugyan­ezen időszakában ért 791.862 korona bevétellel szemben. A Fonóféra pesti biztosító intézet igazgatósága régi, érdemes főkönyvelőjét, Polgár Gyulát c­égjegyzővé ne­vezte ki. Szelvényeink márkaértéke­ Frankfurtból jelentik. Az osztrák-magyar értékek január 1-én esedékes szelvényei ezúttal is az eddigi 80,65 márka , 100 korona árfolyam mellett váltatnak be. A budapesti ipari és kereskedelmi munkásközvetítő intézet f. hó 30-iki kimutatása szerint 1071 munkás és 829 unkásnő keres foglalkozást. Munkát kaphat férfi helyben : 5 kovács, 11 lakatos, 2 vasesztergályos, 2 műszerész, 2 vizsgázott sütő, 8 czipész, 2 csizmadia, 4 borbély, 1 szabó raktári munkára, 30 napszámos, 14 szolga, 36 kocsis, 3 lóápoló, 1 üveges. — Vidéken: 2 kovács, 2 lakatos, 1 géplakatos, 2 villanyszerelő, 1 vizsgázott sütő, 1 vizsgá­zott gőzekefütő, 1 mészáros-hentes, 3 asztalos, 3 faeszter­gályos, 1 kádár, 12 bognár, 1 kárpitos, 1 kékfestő-tarkázó, 4 könyvkötő, 1 nyomdás­­szedő, 4­ czipész vegyesmunkás, 5 borbély, 3 magyarszabó, 2 szolga, 3 kocsis.­­ Munkát kaphat még nő helyben : 2 fehérneművarrónő, 3 varrónő hadi munkára, 3 papírhajtogatónő, 8 ingvasalónő, 2 gallér­vasalónő, 5 mindenes, 5 takarítónő. A vasárnapi munkaszünet reformja. A háborús állapotok a kereskedelem és ipar területén sok ir­ányban kívánatossá tették, hogy a vasárnapi munkálatokat és iparűzést megszorító intézkedé­seket a kormány ideiglenesen hatályon kívül helyezze és a kereseti lehetőségeket előmozdítsa. A munkaszünetnek felfüggesztése eleinte kedvező eredménynyel járt és az iparosok és kereskedők éltek is az alkalommal, hogy üzemeiket minél jobban kihasználhassák. Az utóbbi időkért azonban mind az iparvállalatoknak, mind a kereskedőknek sikerült a termelést és a forgalmat akként szabá­lyozni, hogy a v­árnapi munkára nagy általános­ságban már alig van szükség és így nincs semmi akadálya annak, hogy a vonatkozó tö­vény és rendeletek előbbi intézkedései visszaállíttassanak. S­zükség van ezenkívül a­­vasárnapi munka­szünet helyreállítására azért is, mert az egész vonalon megcsök­kent számű­ személyzet végzi a munkát és ezek az alkalmazottak hónapok óta a normális munkaidőn túl szinte a ki­sierüléig dolgoznak nap­nap után. S éretnénk, ha igaznak bizonyulna az a hírünk, hogy a kereskedelemügyi miniszter most megfontolás tárgyává teszi, hogy a vasárnapi munkaszünetet elsősorban a ke­­skedelemben visszaállítja és ezzel az alkalmazotta­k nagy társa­dalmának ismét biztosítani fogja vasárnapi pihenő­jét. Hasonló intézkedés tö tént a napokban Auszt­riában, a­hol vasárnaponként az élelmiszer­üzletek kivételével a kereskedések zárva marad­nak és Bécsben, a­hol január 3-tól fogva ismét élet­be léptetik az esti 7 órai boltrakást. A németországi betegsegélyző pénztárak elő­készületeket tesznek a háborúból hazatérő katonák betegségeinek gyógyítására és kezelésére. A háború­ból visszatérő katonák előreláthatólag igen sok be­tegséget hoznak majd magukkal a polgári életbe. Ezek a betegségek — a­milyenek például idegbaj, vérhas, szívbaj, nemi betegségek stb. — hosszas és gondos kezelést igényelnek. Németországban ezeknek a betegségeknek a kezelését az állam költ­ségén betegsegélyző pénztárakra bízzák. A német­­országi betegsegélyző pénztárak szövetségének Frankfurtban tartott szokásos évi gyűlésén hat.­ AZ ÚJSÁG Kedd, 1916. Január 4.

Next