Az Ujság, 1917. február (15. évfolyam, 32-59. szám)

1917-02-01 / 32. szám

Csübtörtök, 1917. február 1. AZ Ú­JSÁG gébb előretörésekkel gyakran kísérleteznek, de ezek mindegyike veszteségteljes kudarcz­­czal végződik. Perzsiában, Hamadantól délkeletre,az oro­szok legutóbbi előretörés­ük­ után Devlet-Abad­­ból Dz-Abadba, majd még tovább keletre, Ture felé vonultak vissza. A türök főhadiszál­lás jelentéséből megtudjuk, hogy nemc­­k az ellenség, ha­nem szövetségeseink csapatai is mozgásban vannak kelet felé és­ az oroszok ül­dözése kö­héz­ már a­z-Abádba is bevonultak és ez a határtól számított legrövidebb lég­vonalban 300 kilométerre van. H­ristenis vereség©« A rostán hadsereg vereségei. Beri­n, január 30. (Saját tudósitónk táv­irata.) Az 1917 január 18-án kiadott hetvene­dik román veszteségi lista 376.538 nevet tar­­­talmaz. E­ek legény-ég állományú halottak, eltűntek és sebes­intek.. Az elesett, eltűnt és fűmagba került tisztek száma 11.349, köztük tizenhat tábornok. Az utolsó veszteségi listák igen sok orosz és franczia tisztről is beszá­molnak. Kárpótlás ez elpusztított petréleusm­­forrásokért. Alga, január 30. Egy idevaló laptudósí­tó sze­rint az Egyesilt Németalföldi Petróleumtársaság, a­melynek­­-Etamániában p­­rókumforrá­sai vannak, teljes kártérítést követel az entente-államok kormá­nyaitól a források berendezésén történt károkért. A Vállalat reméli, hogy az entente figyelembe veszi a követeléseket. A s­orosa fcarczfér. Az oroszok baja. Stockholmi, január 31. (Saját tudósítónk táv­irata.) Az oroszok hivatalos lapjai hangsúlyozzák, hogy az entente által felállított békefeltételek alapjában Oroszország­­ellen irányulnak ; ebből az következik, hogy Oroszország az entente bűn­bakja. Mindenki nyerne, csak Oroszország veszí­tene. Más népek felszabadulnak, mi azonban ve­szítünk, nemhogy nyernénk. Elveszítjük Lengyel­­országot, Örményországot, de Nagy-Szerbiát, ön­álló Csehországot és Romániát akarnak alkotni és Romániával még a régi orosz földet, zöld Orosz­országot (Bukovina) is egyesíteni akarják. Orosz­ország még Auxmdreitet se kapja meg a tengerre való szükséges kijárattal. * A szigét félen«. Irta Várady Antal. Mikor elcsitul a nyári sokadékom, s csen­des a sziget, — akkor keresem fel. Akkor járom körül a múlt idők lehelletétől bólingató lonak­­jait, megnézegetem hétszáz esztendős köveit, s elgondolkodom a földből előtörő romokon. Micsoda magyar élet volt itt hajdanában. Apátságok, kolostorok, házak, paloták, tor­nyos várak, erősségek állottak a sziget ifjú erdejében, melynek dédunokái most mint évszázados vén fák integetnek felém. Szeretik azok is, ha emlegetik az őseiket. A­mint leszállok a hídról, s elhaladok a betetőzött gyalogjárón át a vendéglő és kávé­­ház felé, még mindig a huszadik században járok. Csak az ősz, a közeledő tél az, a­mi múlt időkről beszél. Most befordulok a duna­­parti sétaútra, a melyet kétfelől kiszélesítet­tek s felkavicsoltak, mögöttem egyszerre köd­fátyol ereszkedik alá, sok száz esztendő szőtte, s én azt hiszem, hogy halottak napja van és ■megelevenednek a sírok, mécs gyullad a han­tokon, a kriptákban, a fák alatt, a h­omok­­eirok domborulatain, s megszólalnak a vén barátok, a porladó apáczák, a csontváz-lova­gok, a mor vette vén bundák vázakat takar­nak, udvarbikák, jobbágyok, paraszti cselé­dek vázait, melyek itt rejtőznek mélyen, nem kereste azokat évszázadokon által senki, csak e­ nagyunkat ásták ki, a szenteket, a vértanu­kat s elvitték őket messze innét, kincseikkel egy­ütt. Itt nem maradt más, csak a romok és az őket köd gyanánt takaró emlékezet. Hajdan nyulak szigete volt a neve, állí­tólag onnét, mert az Árpád-királyok vadas­­kertje volt. Szegény kis vadas lehetett, ha csak nyulak futkároztak benne. De hát nem soká viselte ezt a nevet . S a Mária szigete lett belőle, aztán boldog Margité, a­kit nagy sürgetésre lehetett Rómában beatává avatni. Már anyja méhében — mond a krónika — az­égnek volt szentelve. Ezerkétszázötven-ötven­­négy körül ajánlotta fel születendő gyermekét Istennek Béla király, s felesége, Lascaris Mária ; a leányt — mert az lett — Bodomér gróf istenfélő özvegye által neveltette, a veszprémi szent Katalin-kolostorban, s mikor a derék Olympia, Bodomér gróf özvegye, tizenkét éves koráig felnevelte a királyi szüzet, akkor Béla király Margit leányának a nyulak szige­tén kolostort és templomot emeltetett, a Bol­­dogságos Sz­n­z tiszteletére, s attól fogva »el­nevező a szigetet Szent Mária szigetének«. »Nem minden rejtelmes ösztön nélkül fészkelt szivemben «— úgymond a nagy király egyik oklevelében — azt hiszem , isteni sugal­lat folytán az a terv, hogy királyi várunk kö­zelében, a Duna szigetén az Istenanyjának kolostort emeltetünk, melyben jámbor szüzei az ő Fiának szolgáljanak, s melyben leányunk is, Margaréta úrnő, a meddig él, szolgáljon Istennek és az ő szent Anyjának.. .« Elkészült, a kolostor s Umbert, homoko­­sok főnöke, átvette szülei kezéből a királyi sírket, s fogadalmat vett tőle, melyet hiv­­ségesen megtart vala Margaréta, magyarok Szent Margit asszonya. Ezerkétszáz és ötven­­kilenczben kelt az alapító oklevél, tehát közel hétszáz esztendeje, s gazdag és fényes ajándé­kokkal ékesittetik a templom, melyeket aztán, mikor veszedelem fenyegette a zárdát és temp­lomot, elvittek az apáczák Nagyszombatba, onnét Pozsonyba. Meg is van írva,a kincsek sorozata, a mely mindmáig fentmaradt. De csak az írás. Hová lettek a kincsek? E­sősorban is a szent leányzó ereklyéi. Azután két drága sáspiskéből faragott kandelá­ber, vagyis bokorlámpa, egy­­gyönyörű, nagy arany kehely, azután egyházi disizöltönyök, melyek, mint az­ egykorú feljegyzés mondja 3 auro, geminisque rigentes, aranytól és drága­kövektől fénylők, melyek egyikén a keresztre feszített Jézus képe vala drága­ gyöngyökből kirakva. Azután a Szent Margit ezüst házi oltára. Ez későbben gróf Batthyány Imréné birto­kába került. Hetven apácja vonult be Margittal az uj zárdába. Dominikánusok miséztek, gyóntat­tak és czelebráltak a templ­omban s ügyeltek a zárdarendre. Adott melléjük a nagy király, a második honalapító még műveseket, szolgá­kat, parasztokat és dúsan megajándékozza vala a kla­st­romot földi jókkal, hogy az istenfélő leányzók szükséget ne szenvedjenek. Margit ugyan legkevesebbet törődött a földiekkel, mert lelke Istené volt már gyer­mekkorában. Földre borulva az oltár előtt, vigíliákban töltötte nem egy éjszakáját s fehér, sugár alakja sokszor vándorolt a tarka, köve­ken át, ki, a csöndes, holdvilágos partra, s mélán hallgatván a csobogó habok beszédét, feltekint vala az égre, a­hol sugaras csillagok közepette fénylett lelkébe a Boldogasszony fehér arcza s megáldván őtet, imádkozik atyjáért, anyjáért, testvéreiért és szegény ma­gyarokért. Hallgasd meg őtet, magyarok patro­nál­a . .. Most emelkednek ki lassanként a régi ko­lostor kövei, falai, padlója, ajtai és kis ablakai a földből. A templom hatalmas fala még most is áll, alatta kiforgatott sírhelyek, üres kopor­sók, melyek között nincsen a Margité, mert ő először nem az egyházban emettetett volt el. A czár Lengyelország jövőjéről.­ ­Stockholm, január 31. (Saját tudósítónk táv­irata.) Az Intro Rosszij szerint Lengyelország ■ jövőjéről kategorikus nyilatkozatot fognak kiadni­­ a közel­jövőben. A nyilatkozat azokon az alapokon nyugszik, melyeket Szaszonov kül­ügy­minisztersége alatt kidolgozott. Protopopov a zs­ófó barátja. . . Stockholm, január 31. (Saját tudósítónk, táv­irata.) A Rjecs említi meg a belügyminiszter új rendeletét, mely szerintit városoknak és zemsztvók­­nak orvosaik és egészségügyi alkalmazottaik ki­vételével minden zsidót el kell bocsátaniok, a­ki eddig szolgálatukban állott és más vallású embe­rekkel kell helyettesíteni őket. Iris újraépítése. Krakó, január 31. (Saját tudósítónk távirata.) Varsóból jelentik : A német kormány elhatározta, hogy tizenkét millió márkát ad Kalis lengyel város újraépítésére. A város még a háború elején pusztult el. a isgureti faareztér. Készül az entente nagy orfensivája. Genf, január 30. (Saját tudósítónk távirata.) A belga hadsereg főparancsnoka, Bw.gy.oy tábor­nok, beszélgetett a Novoje­­­rmia haditudósítójával és kijelentette, hogy a belga hadsereg az entente idei nagy ofenzívájában jelentős részt vesz. A­ terjedelmes haditerv már minden részletében ki­dolgozott és az egyes momentumokat alaposan megtárgyalták a hadseregek parancsnokaival. Nyu­gaton olyan erőket vontak össze, a­mineket még ez a háború se látott. A tábornok hangoztatta még, hogy az entente ebben az offenzívában h­arczba vet minden mozgatható tartalékot. A tábornok közbevetően megjegyezte, hogy nézete szerint a tengeren is megtörténik a döntő ütközet. Belcassé csoportja Crémoncsaabon­ csatlakozott. Gén?, január 31. (Saját tudósítónk távirata.) Delcassé híveivel együtt Clémenceauhoz csatla­kozott. & Irauezis vezérkar jelentése. . \ cs és Hrí sajtóhadi­szállásról jelentik . Január 30., éjjel 11 óra. Soissons és Reims között az ellenségnek két rajtaütő kísérletét tüzelésünkkel meg­állítottuk, az egyiket Soupir szakaszában, a másikat pedig Bearnes vidékén. Lotharingiában és a Vogézek némely szakaszában élénk tüzérbárcz. A többi arczvonalon időn­ként szünetelő ágyutűz. A 23-ra virradó­ éjszakán repülő­gépeink bombákat vetettek az Etáin körül lévő tábo­rokra, Holembrey katonai műhelyeire és Achios, Hum­­bleus és Cur­chy pályaudvarára. A tengerészeti­­ minisztérium jelentése. Az egyesült ha­jós vállalat­ok tulajdonában lévő Amirel Magom nevű hajó, a­mely 900 embert vitt Szalorsiki környékére s a­melyet az Arc nevű torpedóromboló kísért, e hónap 25-én egy ellenséges tengeralattjáróval találkozott, a­mely megtorpedózta. A hajón csak akkor vették, észre a tengeralattjáró periszkópját, a­mikor az már kilőtte a torpedót. A­ hajó tíz perc­ alatt elsülyedt. A nyomában jövő és a közelben czirkáló torpedórombolók 809 embert megmentett­ek és hét dereglyén helyeztek el. Az Amiral Magon parancsnoka és személyzete s a­­szállított csapa­tok is nagyszerűen viselték magukat. Az Arc torpedó­­romboló tüstjei és legénysége a legnagyobb önfeláldozás­sal mentették meg a veszedelemben lévő katonákat. A borzalmas időjárás ellenére is többször beugrottak a vízbe, hogy a megtorpedózott­ hajó fuldokló legénységét kiment­sék. A­kik az Amiral Magon személyzetéből vagy a rajta lévő csapatokból még elpusztultak, azokat többnyire a hajón történt robbanás ölte meg. Franczia ország­osorral van a tömorüléshez. Paris, január .30. Ossala, képviselő a kama­rának előterjesztett pótsorozási törvényjavas­latról szóló jelenté­sben azt mondja, hogy a tényleges állomány kérdését a szövetségesek­nek együttesen kellene szabályozni. Nem, kell félni annál­ a kijelentésétől sem, hogy Franczia­­ország annyi áldozatot hozott már, hogy közel van a kimerüléshez. Ma csak egy érdekünk lehet : hogy ne c­upán Francziaország gyöngüljön, C­sala a Matin-ban is kifejtette álláspontját. Patké azzal a megjegyzéssel kiséri ezeket a­ fi­l­te­­g­léseket a Le Journal-ban, hogy teljesen ma­gáévá teszi, más lapok pedig azt követelik, hogy a kormány sürgesse a hadianyagok gyár­tását. Németország megmutatta, hogyan lehet­ a tüzérséggel és emberélettel takarékoskodni. 3 Kascerta , tcngsran. N­érmét segéficiairkálók a nyugatindiai Guzeénon. Frankfurt, január 31. A Frankfurter Zei­tung jelenti Tokióból . Arra a hírre, hogy a nyugat-indiai óc­eánon két német segédcrir­­káló bukkant fel, a­­japán h­ajóstársaságok be­szüntették menetrendjeik közlését. Az EDgorak és Szaljéziák hadianyagot szállítanak kórházhajókon­. Berlin, január 31. A Wolff-ügynökség jelenti: A német kormány memorandumot adott át e hó­nap 29-én az amerikai és a spanyol nagykövetnek a brit és a franczia kormány részére való továbbí­tás végett. A memorandum elmondja, hogy az el-

Next