Az Ujság, 1917. július (15. évfolyam, 165-190. szám)
1917-07-17 / 178. szám
12 ming utasítja a pénzügyigazgatóságokat, hogy a harcz- Úrról hazatérő vendéglősök italmérési engedélyeiket gyorsan is akadálytalanul kaphassák vissza. IGAZSÁGSZOLGÁLTATÁS. A katonai poszfészáliitók a lagfelsőbb nonvetíteményszék előtt. — Riemer Gyula szabadlábon. — (Saját tudósítónktól.) A múlt esztendő legnagyobb szenzácziója volt az úgynevezett »pókháló-posztó« monstre bűnpör, amely a honvédhadosztlybíróság előtt folyt le úgyszólván a tavasz elejétől az ősz kezdetéig. A közönség akkor megostromolta a katonai bíróság tárgyaló termét, de az érdeklődők csakhamar kielégítetlenül távoztak. A bíróság csupán annyit nyújtott a közönségnek, hogy a beidézett több száz tanúról katalógust olvasott, aztán a vádlottakat az általános kérdésekre nézve hallgatta ki és nyomban zárt tárgyaláson folytatta a tárgyalást egészen az ítélet kihirdetéséig. (Az ítéletet vasárnapi számunkban már felelevenítettük.) Ma a legfelsőbb honvédtörvényszék elé került az ügy. Jelentékeny változások: az érdeklődés teljes hiánya, a vádlottak közül csupán a szabadlábon levő Faragó Béla jelenléte és az a szembetűnő változás, hogy a vádlottaknak ma már más védőik vannak és nem azok, akik az első katonai bírósági fórum előtt képviselték őket. A tárgyalás anyaga az állam hadereje elleni bűntettel vádolt Fenyves Jákó őrnagy és társainak posztószállítási ügyében bejelentett semmiségi panaszok tárgyalása. A tárgyalás a honvédfőtörvényszék Táborutczai helyiségében folyik. Török altábornagy, a bíróság elnöke, reggel negyed tízkor nyitotta meg a tárgyalást. A tárgyalás vezetője Zandegiacomo Marzer Nándor ezredes-hadbíró. Bejelentette, hogy a vádat Mesterházy Nagy László ezredes-hadbíró, koronaügyész-helyettes képviseli, a vádlottakat, és pedig Fenyves Jákó őrnagyot Vidor Jenő, Fenyves Jakabot Hets Ödön, Fenyves Henriket Lévai Rudolf, Pártos Artúrt Koffmann Dezső, Váradi Sándor Bélát Pető Sándor, Taubes Jenőt Holló Lajos, Neumann Lászlót Héderváry Lehel, Szegedy Maszák Tihamért Szilágyi Artur Károly, Riemer Gyulát Gál Jenő, Kohn Bélát Zboray Miklós, Bastk Ernőt Brauner Mór, Faragó Bélát Balogh Imre ügyvédek védik. Itt említjük meg, hogy a vádlottak egyikét, Riemer Gyulát, a Nemzeti Egyesült Textilművek r.-t. volt igazgatóját annak idején a honvédhadosztálybíróság a per során fölmentette és szabadlábra helyezése után átkísérték a budapesti Ügyészséghez, mert őt a budapesti törvényszék és a Curia másfél évi fegyházra és két és fél évi börtönre ítélte el kétrendbeli megvesztegetés bűntettéért. E két büntetés összbüntetéseképpen négy évi és nyolcz hónapi fegyházban állapította meg a budapesti büntetőtörvényszék Riemer Gyula büntetését. Azonban a honvédhadosztálybíróságnál 1915 márczius hónapjától egész múlt év augusztusáig szenvedett letartóztatásából semmit sem vett kitöltöttnek a bíróság. Riemer Gyula a gyűjtőfogházban idegbeteg lett és nagyobbrészt kórházban volt. Védője kérvényt adott be, hogy számítsák be büntetésébe azt az időt is, amit Riemer Gyula letartóztatásban töltött el, egyben kérte meg, hogy engedje meg az igazságügyminiszter a büntetése félbeszakítását. Szombaton érkezett le a határozat az ügyben, amely megengedte, hogy Riemer Gyula megszakíthassa büntetését és így az ügyészség szombaton délután szabadlábra helyeztette. A semmiségi panaszok mai, első napi tárgyalásáról a következő tudósítást közöljük : A tárgyalás megkezdése előtt a bíróságnak nem állandó tagjai, Kiss Lajos és Aba Illés ezredesek, letették az esküt, majd Dalmay alezredes-hadbíró részletesen elmondotta a bűnügy egész történetét, így azt, hogy a katonai ruharaktárba szállított posztó- és ruhaneműek nem feleltek meg azoknak a mintáknak, amelyeknek szállítására a szállítók vállalkoztak. Amikor a visszaélésekre rájöttek, megindult a nyomozás, amelynek során mintegy ötszáz darab bűnjelposztót vizsgáltak meg a szakértők. Ennek eredménye az lett, hogy a vádlottaknál nagyobb mennyiségű posztót lefoglaltak, aminek egy részét azonban később feldolgozták bélés és haskötők czéljaira. Ismertette azután a had-seregfőparancsnokság átiratát arra vonatkozólag, hogy ezekből a rossz szállítmányokból kifolyólag származott-e hátrány a hadseregre . A válasz az, hogy ezekről a rossz szállításokról külön nincs tudomása a főparancsnokságnak, arról sincs tudomása, hogy ennek folytán nagyobb számú megbetegedések fordultak volna elő a katonaság soraiban. .... A vád a katonai Btk. 327. §-ába ütköző, állam hadiereje elleni bűntett és azonkívül Fenyves Jákóra nézve ajándék elfogadásának büntette. Ismertette az előadó a szakértői vizsgálat eredményét, majd pedig a vádlottak védekezését. Előadta, hogy az első birósági főtárgyaláson Taubes azzal védekezett, hogy ő mint ékszerész nem értett a posztóhoz és ezért egy posztókereskedőt vett maga mellé s azzal együt vásárolta a posztót. Szállításainak utolsó idejében megismerkedett Fenyves Henrikkel, aki a rendelések után bizonyos összeget kért tőle. Teljes jóhiszeműségével védekezett és tagadta, hogy Fenyves Jákónak bármit is adott volna. Pártos Artur azzal védekezett, hogy Fenyves Jakab, aki tőle már korábban opeziókat szerzett, később ezeket az opeziókat eladta Szegedi Maszáknak és nem tud arról, hogy amit ő Fenyves Jakabnak mint üzlettársának adott, abból egy rész Fenyves Jákónak jutott. Neumann László, aki már béke idejében is szállítója volt a honvédségnek, azzal védekezett, hogy ő rendes anyagot szállított, de később mondták neki, hogy Fenyves Jákó az átvételnél akadékoskodik. Ezért amikor az őrnagy felkereste őt az üzletében, adott neki 25.000 koronát. Váradi Sándor Béla azt adta elő védelmére, hogy Faragó Béla adta neki az eszmét, amikor a ruharaktárban nem akarták átvenni a szállítmányát, hogy beszéljen Fenyves Jákóval. Ezt meg is tette. Ezután ismertette a konfekcziósok ténykedését, akik közül Kohn Béla a jobb minőségű posztóból 5000 métert rakott félre, de erre nézve azzal védekezett, hogy ezt a konfekczionálásnál takarította meg és jóhiszeműen azt gondolta, hogy őt illeti. Végül ismertette a többi vádlott védekezését, majd elmondta, hogy a központi ruharaktárban a csomagolásnál is úgy jártak el, hogy jó ruhák közé keverték azokat, amelyeket bélésszövetből készítettek. Fenyves Jákó erre vonatkozólag azzal védekezett, hogy a háború elején a ruharaktárban oly primitívek voltak a viszonyok és oly kevés ember állott rendelkezésére, hogy a beérkező mennyiségeket nem volt képes mind átvizsgálni, így kerültek a silány ruhák a havertérre. Tagadja, hogy bárkitől is pénzt kapott volna, csupán azt ismeri be, hogy Neumann Lászlótól kapott pénzt, de külcsönképpen. Ezután az elsőbíróság ítéletét és ennek terjedelmes indokolását olvasta fel. Szünet után az előadó ismertette az ítélet ellen bejelentett perorvoslatokat. Ezzel kapcsolatban bejelentette, hogy a vádlottak közül Neumann László, Fenyves Jakab, Fenyves Jákó, Taubes Jenő, Pártos Artur, Váradi Sándor Béla és Fenyves Henrik a törvényes határidőn túl is adtak be perorvoslatokat. Mesterházy Nagy László koronaügyészhelyettes indítványozta, hogy Neumann László és Fenyves Jakab későn érkezett nérorvoskai megokolásának adjon helyet, a többi perorvoslatot pedig utasítsa vissza. A bíróság rövid tanácskozás után úgy határozott, hogy Neumann László és Fenyves Jakab kérelme tárgyában helyt ad a határidő igazolására irányuló kérelemnek, kiknek védői a törvényes határidőn belül semmiségi panaszt és felebbezést jelentettek ugyan be, de a perorvoslat okainak kifejtését nem nyújtották be. Erről pedig a vádlottak csak utólagosan és új védőik útján értesültek. Tekintettel arra, hogy a vádlottak védőiket ügyvédi mulasztás miatt az ügyvédi kamaránál feljelentették s ők védőik mulasztásából perjogi hátrányt nem szenvedhetnek, úgy találta a legfelsőbb honvédtörvényszék, hogy ezt a két vádlottat a határidő megtartásában önhibájukon kívül eső akadály gátolta. A többi vádlottnak újabban előterjesztett perorvoslati kérelmét a törvényszék a bűnügyi iratokhoz csatolja, de figyelemmel ezekre csak annyiban lesz, amennyiben az ezekben foglaltakat a tárgyalás során a védelem szóvá fogja tenni. Dalmay előadó ezután folytatta a semmiségi panaszok ismertetését. Mielőtt a koronaügyészhelyettes szólásra állott volna fel, annak a kérdésnek eldöntésére, vájjon fennforognak-e a bejelentett alaki semmiségi okok, Holló Lajos védő kérte annak megállapítását, hogy a hadbírósági tárgyaláson kihallgatott két szakértő olyan szakvéleményt adott-e, hogy a minisztérium által kiadott posztóminták a hadiszolgáltatásra alkalmatlanok voltak s e mintáknak csak 8,5%-a volt megfelelő. Kérte annk megállapítását, hogy már a megrendelések is a hadiszolgálatra alkalmatlan minták után történtek. Kérte a bíróságot, ismertesse azt az Újpesten történt esetet, amikor már a gyakorlat alkalmával rosszaknak bizonyultak a szállított ruhaneműek, de azért ezt az esetet mégsem tették vizsgálat tárgyává, hanem a katonáknak új ruhákat osztottak ki. Kérte annak megállapítását, hogy Pommersheim főhadbiztos maga adta a szállítandó posztó mintáját Taubes Jenőnek, aki azután a mintánál sokkal jobb minőségű posztót is szállított. Pető Sándor védő annak megállapítását kérte, hogy a kifogásolt ruhák egyikéről sem állapították meg azt, váljon a vádlott kereskedőktől erednek-e. A hadbírósági ítélet néhány téves megállapításának konstatálását kérte, az újpesti esetet pedig azzal egészítette ki, hogy amikor a gyakorlatozó katonákról leszakadozott az új ruha, Megay vezérhadbiztos azt mondta, hogy ez ellen nem lehet semmit tenni, mert a ruha megfelel a mintának. Koffmann Dezső védő azt kívánja bizonyítani, hogy a főtárgyalás folyamán tartott három szakértői szemle megállapításai „Pártos Artúrra vonatkozólag ellenkeznek az előzőkkel. Brauner Mór védő a hadbírósági tárgyaláson kihallgatott két szakértő vallomásával azt kívánja megállapítani, hogy Baszk Ernő a rendes kereskedői gondossággal nem volt képes megállapítani azt, hogy az általa szállított szövet eltér-e a mintától. .... Héderváry Lehel védő arra kérte a bíróságot, állapítsa meg Neumann László érdekében, hogy az általa elért több mint másfél milliós forgalom mellett alig 67.000 korona haszna volt, ami csupán hét százaléknak felel meg. Gál Jenő védő azt hangsúlyozta, hogy az ügyészség nem élt semmiségi panaszszal az ellen, hogy Fenyves Jakét felmentették több olyan vád alól, amelyek arról szóltak, hogy pénzt fogadott el. Hets Ödön védő annak a megállapítását kéri, hogy amikor ezek a nagyarányú posztóvásárlások voltak, rendes kereskedelmi szokás volt a polgári bevásárlásoknál is, hogy kisebb províziókat vagy jutalékokat adjanak. Szilágyi Artur Károly és Vidor Jenő védők rövid felszólalásai után a bíróság a tárgyalás folytatását holnap reggel kilencz órára halasztották, amikor a koronaügyész-helyettes a semmiségi panaszok dolgában fog felszólalni. AZ UJSÁO Kedd, 1917. julius 17. ByilMSr. ( mtbtt f**WUk«rt mm mai f»l«iS*ste*t * ««IneVjci*. FSvnioil gyilvásUlat bérelsz&molfisban járt»» tisztoisgiét és tiszteiselönit keres. Részletes ej tolatok Mzonyi tvilnyrr frma tokkal és fizetési igény megjelölésével »Állatidő 1917.« alatt Blockst J. hirdetőjébe. Semmehvels-utcza 4. Nagy bank keres azonnali belépésre gyakorlott, megbízható raktárnokot. Olyanok, akik szeszgyárban voltak állásban és akit szláv nyelvismerettel bírnak, előnyben részesülnek. Ajánlatot e lap kiadóhivatalába »Jó fizetés« jeligére kérünk. 16256 KMIB- értesítés helyett. Dr. Sziklai Salamon és neje sz. Ratmiann Josefin, Feri és Gyuri gyermekeik, valamint összes gyászoló rokonságuk nevében is fájdalomtól megtörten jelentik, hogy forrón szeretett, jó gyermekük Sziklai Pál dr. az első szemklinika gyakornoka, f. hó 15-én életének huszonkettedik évében, reményteljes fiatalsága kezdetén, rövid szenvedés után elhunyt. Drága halottunkat f. hó 17-én, kedden, d. u. 5 órakor kisérjük Id a III. ker., Zichy-u. 7. sz. a. gyászházból az óbudai izraelita temetőbe. Koszorúk mellőzését kérjük. Külön értesítés helyett. özv. Schertz Zsigmondné szül. Freller Regina mint feleség, Weiler Rosa, Schertz Samu és özv. Eisinger Henrikné mint testvérek úgy a maguk, mint az összes gyászoló rokonság nevében fájdalomtól megtört szívvel jelentik,hogy a legönfeláldozóbb férj, testvér és rokon Sctz Zsipind folyó hó 15-én, munkás, nemes életének 67., boldog házasságának 20. évében hoszszas szenvedés után jobblétre szenderült. Drága halottunkat folyó hó 17-én d. u. 126 órakor fogjuk a rákoskeresztúri izraelita halottasházból örök nyugvóhelyére kisérni. 46254 Budapest, 1917 julius 16.