Az Ujság, 1917. november (15. évfolyam, 270-295. szám)

1917-11-01 / 270. szám

14 r \ ' I Budapest, 1917. XV. évfolyam, 270. szám. Csütörtök, november 1. * ROVÁS. Az olaszt a nyavalya töri, de ugyanekkor az angol és franczia sugárzik a boldogságtól. Boldogok, hogy végre alkalom adódik nekik az osztrák-magyar és német hadakkal nyilt mezőn verekedni. Hát van még boldogság a földön,és ezt is mi szereztük nekik, mi, az ellen­ségük és nem Cadorna, a szövetségesük. Cadorna az egy irigy fráter, a­ki harmadfél évig akadé­koskodott, Trieszt felé igyekezett és nem generálta szövetségeseinek a boldogságot, hogy olasz földön szembe kerüljenek a központi hatalmakkal. Oh, ha tudták volna, hogy ez a leghőbb vágyuk ! De mért nem szóltak ? Flan­driában és Északfrancziaországban van még egy kis érintkezésük a németekkel, megmond­hatták volna nekik, hogy nyílt terepen mozgó harcsokra van gusztusuk. És ha ennyire inges­­kedők, mert nem szerezték meg maguknak ezt az örömet Flandriában és Francziaországban ? De elég a kérdésekből. Az asztal terítve van, legyen szerencsénk. De gyorsan, még mielőtt megijednének a saját étvágyuktól. * libben megint csak . az ő hamisítatlan dreioki­áe­iájur. intj­e ki a X* . máj­át , az ifjs­ág­iróval döntő bíróság elé megy a földmivelési miniszter, de ha Pálffy grófnak úgy tetszik, vele elmegy a bírósághoz. A grófnak megteszi ezt a szívességet, holott vádak kiröpítésénél nem a vádaskodó, de a vád a döntő tényező. Mi megadtuk már a felmentést a miniszter­nek és megadta a döntő bíróság is. De ezek után legyen következetes a miniszter és tartson ki a bírái, meg a vádlója mellett és ne mondja azt, hogy ez a bíróság csak addig jó, m­íg egy szerény újságíró a vádló, de nem számít, mihelyt egy gróf­ megismétli azt, a­mit az újságíró mon­dott. Igen, a közönség elvárhatja, hogy leg­alább a miniszter vegye komolyan a saját döntőbíróságát és annak ítéletét. • Olaszországon lenne a sor, hogy kíméle­tet vagy kegyelmet esdekeljen tőlünk. A ma­gyar bákcsmokkol: nem várják be ezt, hanem türelmetlenül közbevetik magukat és prédi­kátori hangon trem­oláznauk a központi hatal­muknak arról, hogy legyenek européerek és ne felejtkezzenek meg békenyilatkozataikról. A figyelmeztetés igazán egész fölösleges és csak az a jó, hogy az úgynevezett magyar intel­­lektuelek kidüllesztett mellel szavalhassák a világnak: lássátok, mi intellektuelek most sem készült le a nyugateurópai erkölcsökhöz való csatlakozás.. Köszönet a nemes törekvésért­, mely oda irányul, hogy ne tartsanak barbárok­nak, de ez a törekvés idejét múlta, mert odaát békesmokkjaink nyafogásának hallatán már nem barbárnak, de baleknek tartanak. És a balekség ma inkább barbárság, mint régen az igazi barbárság. A hadikörcsönről. írta Teleszky János. Hetedszer fordul a magyar állam a titáni küzdelemhez hasonló világháború folyamán polgáraihoz, hogy a háború viteléhez szüksé­ges pénzt, kölcsön alakjában, rendelkezésére ocsássák. Soha jobbkor ! Az orosz kolosszus, a magyar államnak, s ezzel az osztrák-magyar monarchiának legádá­zabb ellensége, tehetetlenül vergődik belső vi­szályok által szétmarczangolva. Szerbiát s Ro­mánia nagyobb részét meghódítottuk. S a hit­szegő, szövetségesből gálád árulóvá vált Olasz­ország most részesül derék csapataink által a megérdemelt megtorlásban. Vitéz csapataink­nak hű szövetségeseinkkel együtt az olasz ha­táron folyó véres küzdelme remélhetőleg rö­videsen vív eredményeket fog elérni, hogy a központi hatalmaknak és hű szövetségeseik­nek, a kiknek megrablására a háború folyamán egy egész világ szövetkezett, s a kik csoda­­számba menő sikereiket polgáraik határtalan vitézségének és áldozatkészségének és ügyük igazságának köszönhetik, immár csak a nyugati fronton lesz dolga számottevő ellenséggel. Győzedelmesekké válván a többi frontokon, és oly helyzetbe jutván ez­által, hogy összes ka­tonai erőinket a nyugati fronton összpontosít­hatjuk, remélhetőleg ott is mielőbb oly helyze­tet teremthetünk, mely meghozza a minden Jobbern*i­ ember által várva-várt, a magyar államnak és ezzel az osztrák-magyar monarchiá­nak alapjait és jövőjét hosszú időkre biztosító báh­ét. Ha..csak az entente 4!lerúgja az olasz fronton‘ étert’sikereink nr'.*4 ••a aMíí,’ belátva' a további vérontásnak nemcsak embertelenségét de az ő érdekeik szempontjából is hiábavaló vol­tát, jobb útra nem térnek, s már előbb el nem fogadják a részünkről szüvetégéseinkr­el egyet­­értőleg feléjük nyújtott békejobbot Bár meg nem állapíthatjuk előre biztosan azt, hogy mikor fog megtörni az entente-álla­­mok ügyeit jelenleg vezető politikusok konok­­sága,­a­m­i a békének ez idő szerint egyedüli akadálya, mégis nem a­ fellegekben járó ideal­iz­mus, hanem a tényekkel és erőviszonyokkal komolyan számító optimizmus, ha ki merjük fejezni azt a reményünket, hogy a most alá­írásra kerülő 7 magyar hadikölcsön e háború­nak utolsó hadikölcsöne lehet. A milyen előnyös reánk nézve a harertéri helyzet, s a mily biztatók kilátásaink a jövőre, olyan kedvező a gazdasági helyzet a hadikölcsön kibocsátása szempontjából. A most végződött mezőgazdasági év igen jól zárult. Gazdáink jelentékeny pénzfelesleg­gel rendelkeznek. A pénzbőség jelei mutatkoz­nak mindenütt, s a tőzsdén a részvények ár­folyamai olyan indokolatlan színvonalat értek el, hogy ezzel szemben a szolid és a jövőre is gondoló tőkének szükségképpen a fix kamato­zású értékpapírok felé kell fordulnia. A háború kitörése folytán pangásnak indult egyes ipar­ágak a beállott pénzbőség folytán új fellendü­lésnek­ indultak , s a hadiiparok nagyösszegű befektetései a háborúnak egyébként igen saj­nálatos váratlan hosszú tartama folytán im­már törlesztsék. Ily körülmények között szinte érthető lett volna, ha a kormány a 7. h­adiköl­­csönt a közönségre nézve némileg kedvezőtle­nebb fel­t­ételek mellett bocsátotta volna, alá­írásra, mint a­minek a 6 hadikölcsön feltételei voltak. De a kormány nagyon helyesen nem ezt az utat választotta, ellenkezőleg, a mellett, hogy a 6%-os járadékot ugyanolyan feltételek mellett bocsátja aláírásra, mint a 6. hadiköl­­csön alkalmával, egyidejűleg 1e 1 5%-os járadé­kot is bocsát aláírásra melynek nettó kama­tozása alig valamivel csekélyebb a 0%-os jára­dék nettó kamatozásánál, s a­melynek kibocsá­tási árfolyama a dolog természetéből folyólag körülbelül 0%-al alacsonyabb a 6%-os járadék kibocsátási árfolyamánál, úgy hogy rövid idő alatt bekövetkezhető jelentékeny árfolyam­­nyereségre is kínálkozik alkalom. Helyesen cselekedett a kormány, mikor így járt el, mert szűk látkörű pénzügyi politika lett volna az igen kedvező havertéri és közgazdasági helyze­tet arra akarni felhasználni, hogy az új hadi­­kölcsön az államra nézve némileg kedvezőbb feltételek mellett bocsáttatván ki, ez­által az állam kamatterhe némileg csökkentessék, ho­lott a helyes pénzügyi politika az, a­melyet a kormány követ, h­ogy némi áldozat árán is, olyan feltételek mellett bocsássa aláírásra az új hadikölcsönt, a­mely biztosítja azt, hogy az új hadikölcsönnek minél nagyobb legyen­ a sikere. Mert a fő szempont most az, hogy a 7. hadi­­kölcsön minél nagyobb sikere révén minél na­gyobb bankjegymennyiség jusson az állam birtokába, hogy ezáltal a bankjegyforgalom további növelésének szüksége elessék és pénzünk vásárló erejének további romlása megakadá­­lyoztassék. S ezért jegyezzen mindenki minél több hadi­­k­ölcsönt. Ezzel nemcsak a hadviselés költségei­nek előteremtését könnyíti meg, de ki-ki saját erejéhez mérten hozzájárul ahhoz, hogy pén­zünk vásárló ereje tovább ne csökkenjen, hogy az immár aggasztó mérveket öltő drágaság leg­alább is tovább ne fokozódjék. Azokat a kishitűe­­ket pedig, a­kik a háború hosszú tartama foly­tán h­aiti kölcsönbe, fektetett tőkéiket nem lát­ják oly biztosnak, mint részvényekbe, vagy ingatlanokba fektetett pénzüket, vagy a­kik ,azt hiszik, hogy a háborúról a békére való át­menet időszakára, ám mobilizálnák magukat, ha a ma rendelkezésükre álló összes készpénzüket h­adikölcsöönükbe fektetnék be." utalom arra, a­miket e tárgyban a kép­viselőház 1. évi október hó 23-án tartott ülésén mondottam, s a­miket az ország miniszterelnöke és pénzügyminisztere, Wekerle Sándor dr. teljes mértékben magáévá tett. E beszédemben részletesen kifejtettem, hogy a hadikölcsönkötvényekbe fektetett va­gyonnak minden másnemű befektetéssel szem­ben a legbiztosabbnak kell lennie, s valóban, a­ki csak némileg ismeri a modern államháztar­tás alapelveit, a­melyektől — bármilyen legyen is más kérdésekben az állásfoglalása — a hiva­tása magaslatán álló egy kormány sem térhet el, s a­ki ismeri az adótechnikának azokat a tökéletesedett eszközeit, a­melyek a mai álla­mok rendelkezésére állanak, az egy pillanatig sem kételkedhetik a felett, hogy ha a háború folytán esetleg igen súlyos lesz is az adóteher, s hogy ha annak természetszerűen az összes, bármily módon befektetett vagyonokra, s a bárhonnan eredő jövedelmekre is ki kell ter­jednie, egy modern állam, tehát a magyar ál­lam sem juthat abba a helyzetbe, hogy a hadi­­kölcsön kötvény birtok­­­okkal szemben elvál­lalt kötelezettségeinek megfelelni ne tud­na. Sőt tovább menve, nem szabad megelé­gedni azzal, hogy a hadikölcsönökbe fektetett vagyon teljesen biztos legyen, hanem a­mint azt ugyancsak kifejtettem volt idézett beszé­demben, intézményesen fog kelleni gondoskodni arról, hogy azok, a­kik a háború folyamán a rendelkezésükre álló készpénzzel vagy hitelük igénybevételével h­adikölcsönöket jegyeztek, s a hadviselés érdekeit ez­által előmozdították, előnyösebb helyzetbe jussanak, mint azok, a­kik vagyonukat más módon fektették be. Erre a legalkalmasabb mód az, ha a háború pénzügyi terheinek likvidálására nézetem szerint okvet­lenül behozandó egyszers mindenkori nagyobb vagyonadó kivetése tekintetében a hadikölcsön­­kötvényekbe fektetett vagyon kisebb adó alá vonatik, s ha másrészt azok, a­kiknek birtoká­ban egyéb vagyonuk arányában nincs meg­felelő mennyiségű hadikölcsön-kötvény, ma­gasabb olyan külön adóval sújttatnak, a­mely­­ ez aránytalanság mérvéhez emelkedik. Nemcsak­­ hazafiasan cselekszik terrát, de saját érdekében­­ britünk mm száma 8 oldalt

Next