Az Ujság, 1921. szeptember (19. évfolyam, 193-217. szám)
1921-09-15 / 204. szám
, (Volt-e befolyása Esküdteik !) foglalkozik ezután Esküdt szerepévelEnnek c/3 embernek semmi ingerénczwJa nenAfEhetett és nem is volt az engedőinek »fogadásom, a melyeket az illetékes ügyosztály, IntézettAz Esküdt csak utólag,értesült azokról. Legfol.tehMffigy vezethetett félre jóhiszemű, embereket, kjsgyomot/ nappal előbb tudatta velük, hogy engedély fognak kapni, ha neki pénzt adnak. Kijelenti Nagyatádi, hogy engedélyekért tizenötezer kérvényt adtak el neki. Valamennyi irattározva van, valamennyire rávannak vezetve az ajánlások és az ajánlólevelek pedig mellékelve vannak. Aki kiváncsi mindezekre, az nézze meg az illetékes ügyosztályban. Háromszázharminczkét engedélyt adott ki a minisztérium marha szállításra és százhatvanhetet leszállításra. Ebből felét nem vették igénybe, mert utóbb az üzlet nem bizonyult jövedelmezőnek. A kiviteli ügyben senkit sem fogadott. A kérvényeket vagy beküldték postán az illetékes ügyosztálynak, vagy letették titkárának asztalára. De ennek a titkárnak semmiféle befolyása azok elintézésére nem volt. Az államot pedig egyetlen, fillér kár nem érte, mert csak az kapott engedélyt, aki a törvényszerű illetéket befizette. Egyetlen kiviteli engedélyt adtak ki illetékek nélkül, de azt az egész kormány akaratából adták ki, mert a jövedelem nemzeti czélokra fordíttatott. (Szabad-e kijárni ?) Beszél ezután Nagyatádi ,arról, hogy szaabad-e kijárni, vagy kérvényeket átadni a minisztereknek . Erről vitatkozni nem lehet. Közbenjárások, protekciók minden politikai pártot ígérim történtek, sőt a kormányok tagjai részéről il, mert ez régi gyakoriakb,listát nem adhat közre, ott vannak az akták, mindenki megnézheti őket! Annyi bizonyos, hogy illegitim, befolyás nem érvényesült, de a vizsgálat megállapítja majd, hogy kittek vannak anyagi érdekeltségei és mindenki viseli a követkeményeket ! A gabonakivitai kérdéséről beszél ezután. Minisztertanácsi határozat döntött a szabad lisztkivitel mellett. Tízezer vagyon liszt exportját határozták el és megállapították a kiviteli illetéket. ► Mikor a pénzügyminiszter látta, hogy az export nem sikerül és ezen az úton nem sikerül előteremteni az ellátatlanok ellátására szükséges négymilliót. Hegedűs azt javasolta, hogy szemes gabona kivitelére is adjanak engedélyt. A pénzügyminisztériumból kész szerződést hozott egy miniszteri tanácsos. A szerződés szerint egy részvénytársaság ajánlatot tett arra, hogy ha kitehet száz, vagy ezer vagyon búzát ad neki kölcsön az állam, ő előre lefizeti ezen kvantum után a kiviteli illetéket és a búzát november elsejéig visszaadja. Bár a minisztertanács felhatalmazta őt arra, hogy ilyen ügyekben a pénzügyminiszterrel együtt döntsön, mégis minisztertanács elé vitte az ügyet és a minisztertanács perfektuálta a szerződést, amely csak hétszáz vagyon búzára és háromszáz vagyon tavalyi lisztre lett kiállítva. Ebből azonban csak nagyon kis mennyiség ment ki. Beszél ezután a vetőmagbúzáról. Székácsék, akik vetőmagbúzatermeléssel foglalkoznak, kiesebb mennyiségre kiviteli engedélyt kértek. A tárcaközi bizottság engedélyezte ezerszázötven vagyon kivitelét, úgyhogy, mások is vihessenek ki vetőmagbúzát, köztük legitim kereskedők is. De ebből a kvantumból is csak háromszáz vagyont szállítottak ki. Beszél ezután Nagyatádi arról, hogy őt ilyen súlyos vádakkal még nem illették. Szól a pártról, amely annyit tűrt eddig és ezért a türelemért őt terheli a felelősség, mert ő bírta rá a kisgazdapártot a tűrésre az olyannyira szükséges politikai és társadalmi békesség érdekében , és a párt már olyan sokat nyeltek, hogy ha ez bizonyos oldalon még nem elég, akkor sem a pártnak, sem neki, nem érdemes résztvenni tovább a kormányzásban. Kéri, hogy az ő személyéhez ne ragaszkodjanak. Csak az eszmékhez a melyek nem mulandók.A bűnöket megtorolják, de konstatálja, hogy a túlbuzgó nyomozás bizonyos irányban különösen buzgólkodik. Pártkassza, sajnos, nincsen! Kéri a pártot, hogy legyen egységes, tisztán, becsületesen áll itt és viseli a felelősséget. Se pénz, se hatalom, se hazugság nem tántorítja el. Ennek a mozgalomnak az oka egyik oldalon az igazság keresése, másik oldalon a politikai hajsza. A hajszának áll elébe ! A párt tagjai futannak helyükről és perczekig lelkesen tapsolják vezérüket. Meskó Zoltán rövid beszédben haragosan utasítja vissza a pártkasszára vonatkozó állításokat. Rubinért már nincsen jóban a kormánynyal Ezután Rubinek Gyula mond harcstás beszédet. Konstatálja, hogy a párt mindig turkgnczilláns volt a kormányokkal szemben. Részletes és jdveziz programmot követel és azt kívánja, hogy a vért működése, ne merüljön ki a mindenkori aprósájtejtök támogatásában. Azt is kívánja, hogy a királymérnöst állítsák ismét előtérbe. A párt vagy megkapja azokat a pozícziókat, melyek súlyánál lova neki kijárnak, vagy ellenzékbe megy. Hencz Károly emelkedett ezután szólásra. ., A párt eddig mindent elkövetett, — mondotta, hogy biztosítsa a békességet és ezzel együtt a parlament munkarendjét. Ezért sokszor áldozatot is kellett hoznia, a pártprogramok ellenére cselekednie, de mindig az lebegett, a párt szeme előtt, hogy nem szabad a mai időkben zavaros, kellemetlen helyzeteket teremteni. Legutóbb is eltűrte a párt, hogy bizonyos oldalról éles támadások hangzottak el ellene és a kormány semmit sem tett a megtorlásba. — Nagyon jól tudjuk, honnan fúj a szél? A kormánynak kellemetlen _ ezt valljuk be őszintén — a földbirtokreform, a közigazgatási reform, az alkotmányrevízió kérdése. Ezek a kérdések, amelyek napirenden kell hogy legyenek, nagyon kellemetlenek a kormánynak.Miután pártunkat arányánál és súlyánál fogva politikai téren legyőzni nem tudják, azért kezdték most ezt az ügyet feszegetni. Lehetetlen, hogy egy tisztviselőért egy pártot tegyenek felelőssé és lehetetlen, hogy egy ember miatt bomlás álljon be a pártban. Vissza kell utasítanom — mondotta minden beavatkozást, amely pártunk érdekei ellen irányul. Ha vannak bűnösök, azoknak bűnhödniök kell, úgy amint a törvény előírja. A legteljesebb bizalmatlanságot kell azokban nyilvánítani a kormány ama szándékával szemben, hogy ezt az ügyet politikai térre terelje. — Minr folytatta Hencz Károly — mindig erős guvernementális érzékkel szolgáltuk a kormány érdekeit. Mégis rettenetes aknamunka folyik a párt ellen. Megvádolja art azzal, hogy osztálypolitikát csinál, pedig a párt soha másra, mint az ország érdekére nem volt tekintettel. Megvádolják a pártot azzal is, hogy az itelligencziát elnyomja. Elnyomja és nem akarja megadni nekik a kellő súlyt az ország vezetésében. Hogy ez nem áll, annak legjobb bizonyítéka, hogya kisgazdapárt vezetőségében is mennyi az intelligens elem. Nem igaz az sem,, amivel megvádolják a pártot, hogy ellensége lenne a tisztviselői karnak. Hencz Károly ellenhatározati javaslata. Végezetül határozati javaslatot terjeszt be, amelyben indítványozza, hogy a párt szavazzon bizalmat nagyatádi Szabó Istvánnak és a kormány támogatását kösse bizonyos föltételekhez, ha pedig a kormány nem volt rá hajlandó ezekhez a föltételekhez hozzájárulni, úgy a párt szavazzon bizalmatlanságot a kormánynak. Dömötör Mihály jogi szempontból foglalkozott a ki-.titeli engedélyek ügyével Bottlik József szólalt fel végül. Ő is a párt egységének megőrzése mellett foglalt állást, hangoztatta, hogy : apartitok ebből az alkalomból semmi esetre sem szabad engedni állásprintjából és nem szabad eltéríttetnie magát paraffinjától. • AZ ÚJSÁG Amerika veszi meg a német követség budapesti palotáját (A német kormány sokalb az átalakítási költségeket. — Újból gazdát cserél az Eötvös utcza 21. számú ház.) Körülbelül egy év elig általános feltűnést keltett, hogy a német, költség reprezentatív czélokra megvásárolta az EjÉvös-tízcra 21. számú palotát. Az Újság annak idején részletesen ismertette a szenzácziós vásárlás részleteit. ■ A palota akkor fantasztikus áron, 8 millió koronáért cserélt gazdát. A követség azonnal meg akarta kezdeni az átalakítási munkálatokat, hogy azok befejeztével az épületbe beköltözzön. Az épület használatba vétele körül azonban nehézségek merültek fel, merta Lakáshivatal a kilakoltatandó lakók számára nem tudott megfelelő lakásokat biztosítani. Komplikálta még a helyzetet, hogy a palotában csupa előkelő és jómódú családok laktak, amelyeknek milliókat érő bútorait egyetlen hatóság sem rakhatta ki máról-holnapra az utczára. A Lakáshivatal ugyan elrendelte az épületevakuálást, de az mégsem történt meg. A Lakáshivatalt az a meggondolás vezette, hogy az idegen követségei megfelelő elhelyezése államérdek s ezt akkor is keresztül kell vinni, ha némely állampolgárral szenben jogsérelem is történik. A tárgyaláson azonban a német követség képviselője kijelentette, hogy jogsérelmek árán nem akarja a palotát igénybe veni s inkább vár addig, míg a Lakáshivatal a lakók megfelelő elhelyezéséről gondoskodik. Miután a Lakáshivatal a megfelelő lakásokról gondoskodni nem tudott, a lakók, bár állandóan fejük fölött függött a Damokles kardja, évnegyedről-évnegyedre megmaradtak régi, lakásaikban. Az érdekes ügyben most egész váratlanul szenzácziós fordulat állott be. A német kormány, mely annak idején, bár jóváhagyta a palota megvásárlását, ha a vételárát tud magasnak is tartotta, most sokalja és nem folyósítja a palota átalakítására előirányzott összegeket. A palota, mely eddig több magánlakásból állott, csak lényeges átalakítások mellett felelne meg a követség czéljainak s az átalakítás költségei a mai nyersanyagárak és munkabérek mellett több millióra, rúgnának. Az uj német kormány, mely minden tekintetben a takarékosság alapján áll, nem hajlandó az átalakítás milliárdos költségeit folyósítani, ellenben utasította a budapesti követséget, hogy a palotát adja el. A palota eladására a német követség már meg is tette a lépéseket. A vevők közül a legkomolyabb reflektáns Az ■ Újság ■ értesülése szerint az amerikai követség, amely szintén reprezen-. .tális czélokra óhajtja a palotát igénybe venni. A tárgyalások folyamatban vannak és minden valószínűség megvan arra hogy az üzlet létre is jön. Hátra van azonban az a második és súlyosabb kérdés, hogy hogyan fog az amerikai követség lakást, szerezni a bentlakóinak, akiket akár a német követség sem tudott, elhelyezni. Csütörtök, 1921 szeptember 15. A határozat. Ezután a párt az intézőbizottság határozati javaslatának és Hencz Károly határozati javaslatának egyesítésével a következő határozatot hozta: A pártfelkéri a földmivelésügyi miniszter útján a minisztertanácsot, hogy adjon felhatalmiotást arra, miszerint úgy a földművelésügyi, mint a pésztiségi és a volt közélelmezési miniszter Náss József mindazon ügyiratokat, melyekkel képviselőknek, főispánoknak, közéleti nagyságoknak akár írással, akár élőszó- ■ ’ val tett_ ajánlására kiviteli engedélyeket adtak ki, a párt rendelkezésére bocsássák. - t • Az értekezlet jóval éjfél után ért véget. ; 'frtfíKt *Bs*d*»*k 41&\ & 1 Sfágyor Országos TuMistó, a magyar királyi áf.A vamrendőrség félhivatalosan jelenti : A kiviteli engedélye^'körül elkövetett. .megveszi ege-*l\!^rt^W*H tés kivitelre és erre \ő felbujtásban való részesség , miatt a‘ rendőrség útjabban előzetea^n letartóztatásba helyezte Forbáth Iíohert. tozsele^omájjt^Dstv. r. Miklós magánhivatalun»kot^*il/b/TO* Jánost, a zala megyei kisgazdapárt elnökét, Szabó Lajos dr.-t, a zala- . * megyei kisgazdapárt titkárát, Bodor Zoltán kereskedőt/'• fdl * ff Feldmár Mór kereskedőt és nejét, Feldmár Mórné, szűrt1., * ^ f* letett Grócs Erzsébetet. Az ugyanezen ügyben,eddig a 4/ már letartóztatott tizenöt egyént, a mai nap reggeléhe■ JT kisértéktfát. a budapesti királyi ügyészséghez. . ..“/f’. , f ’ -- gA- /’]f» . Az ügyészségre átkisért Esküdt Lajos és tizennégy. , társa további fogvatartása ügyében az iratok átlanul- 0 smányozása után hozzák meg a döntést. Ez ügyben szereplő Vankorics Miklós, akit most előzetes letartóztatásba helyeztek, nagyatádi Szabó István földmivelésügyi miniszter veje. j 1 • •' ’ V Orózdy Győző kérdései. Orózdy Győző nemzetgyűlési képviselő egyik munkatársunknak a következőket mondta: — ■Elhatároztam, hogy a kivételi panamák botrányjátékát a páholyból figyelem. \valóban czirkuszi attrak- ’■ czió, a mint a kormányzópártok egymás "embereit a '*■ gyamipadra ezibálják. Egy ellenzéki képviselőnek, aki a kurzus bűnei miatt annyit szenvedett, mindenesetre felséges elégtétel az, a mikor enneka politikának zsirálói egymás bűneit a nailfényre hozzák. — Ma azonban szegre kellett akasztanom hallgatási .. szándékomat, mert azt javasom, hogy Marton János zalamegyei kisgazdát 'is előzetes letartóztatásba helyezték. Marton Jánost nagyon jól ismerem. A kerületemből való. A legutóbbi választásnál ugyan ellenem fordult, de azért elfogulatlanul megállapíthatom, hogy egy rendkívül szorgalmas, reggeltől napestig dolgozó háromholdas kisgazda. El tudom képzelni, hogy nagyatádi Sza, hóval való tízéves ismeretség után hozzájuthatott valamiféle kiszállítási engedélyhez, amiben semmiesetre sem ő követte el a legnagyobb hibát. Az bizonyos, hogy ...a milliomos nem lett Marton gazdából, mert a legfrissebb értesülésem szerint a detektív trágyahordás közben lepte meg. — Szó sincs róla, nem akarom menteni választómat, de az természetes, hogy a kisbűnösök összefogdosása után föltárnád a kérdés: várjon a kegyelmes, méltóságos és nagyságos panamistákra is rákerüti-e a sort a nyomozás? Mert azt hiszem, hogy ebben a kurzusban, nem a kiskomáromi Marton János vágta zsebre a legnagyobb illegitim hasznot. ....... 1. Igaz-e, hogy Tisza György grófnak A •Praxis részvénytársasággal lebonyolított üzletét, melyben 3000 lónak illetékmentesen való behozataláról, majd ugyanannyinak illetékmentes? . kiviteléről van szó: Bethlen István gróf miniszterelnök úr ajánlja a földmívelésügyi miniszter .. urnak? .... .. 2. Igaz-e, hogy a budapesti malóinkon ezer úr ,nek az ellátatlanok számára 3000 vagyon gabonát kellett volna leadni, de a konszern kiegyezett a kormánynyal, hogy e helyett inkább 270 .’ millió koronát fizetnek bé. Midőn pedig, Szabó miniszter otthon járt. Hegedűs pénzügyminisz- ter kiegyezett az érdekeltekkel, hogy ha azonnal, ’ fizetnek, hajlandó a felével beérni? .Való-e, hogy ’ nagyatádi Szabót eme megegyezés elfogadására sem a pénzügyminiszter, sem a miniszterelnök a mai napig sem tudta rászorítani? ‘ ' ’’ . 3. Igaz-e, hogy ugyanakkor, midőn az állam pénztára annyira üres volt, hogy a pénzügyminiszter 50%-os megegyezésekkel kapott a pénze után, ugyanakkor a Hangyának százmilliót, a J .Futurának százmilliót, a Nemzeti Hitelintézetnek moziczélokra ötvenmilliót adott kölcsön az'állam ? !' ' ’ — Kormányzati telés és erkölcs dolga, hogy amíg a burgonyadarából befolyt milliók szám-' fáját nem prezentálta a számvevőszék Windischgraetz herczegnek és a bank-gassei milliókból • kifizetett pezsgőszámlák még mindig a kincstárt ’ terhelik , addig Pajlavicinn őrgróf ’, mtrifikáczióját tűrni lehessen. Avagy a Ruhr-féle ló-és , marhacsempészés, a szénaszállitás,a Bieder- - mann-ügy mögött rejlő szörnyűséges panamák bírói elintézése nem sürgős ! Pedig itt mlliáp-dokkal károsították meg magát az államot, holott a Marton Jancsik pár ezerkoronás keresete csakis magánembereknek okozhatott, kárt.1 — Attól tartok, hogy a czenzura helefeontárkodik. ••:• azokba, amiket mondottam. Mondanom sem kell, hogy - meglévő adataimat ez esetben a parlamentben fogom felhasználni. Félhivatalos cáfolat Hegedűs lemondása ügyében. A Magyar Távirati Irodát illetékes helyen felhatalmazták annak a közlésébe, hogy a Hegedűs Lóránt pénzügyminiszter lemondtásáról szóló hírek nem felelnek meg a valóságnak. •A,-*-"