Az Ujság, 1922. február (20. évfolyam, 26-48. szám)

1922-02-25 / 46. szám

8" SZÍNHÁZ, zene. * Opera. A Sajna kincsét illesztették ma este hosz-­szabb szünet után az Opera játékrendjébe. Az előadás, melyet Mádéir Raoul vezényelt, egészben véve jó, de né­hol kissé vontatott. A szereplők közül elsősorban Buriant kell kiemelnünk, ki nagyszerű disspozíczióban énekelte Bogé szólamát. Kitűnő volt Basilides Mária (Fricka) és Dalnoky (Alberich) is. A Rajna kincsét körülúszkáló sellők közül Goda Gizella tűnt ki pompás szaltómortá­­léival . A II. Lajos király Magyar Színházi előadásai való­ságos ünnepei a Magyar Színház kiváló együttesének. A nagysikerű Szomogy-darabot, melynek minden egyes előadására előre kelnek el az összes jegyek, a jövő héten négyszer játszszák a Magyar Színházban: hétfőn, szer­dán, pénteken és vasárnap, este. Most vasárnap délután a Fakir, jövő vasárnap délután A kis lord van műsoron 3 órakor, mérsékelt helyárakkal. * Anthes temetése. Operaházunk tegnap elhunyt fő­rendezőjét és kiváló művészét, Anthes Györgyöt holnap, szombaton délután három órakor temetik az Operaház­ előcsarnokából. A boldogultak hivatalosait Mihályi Fe­renc­, főrendező és Máder Rezső igazgató fogják bú­csúztatni, de értesülésünk szerint ,még többen monda­nak beszédet a ravatalnál. A holttestet a kerepesi­ úti temetőben helyezik örök nyugalomra. A kiváló művész elhalálozásáról az Opera külön gyászjelentést adott ki. * Két előadást tart a Vígszínház szombaton, este — kivételesen hétórai kezdettel — a Sárga keztyű kerül szinre Gombaszögi Fridával és Hegedűs Gyulával a két­ főszerepben. Éjjeli előadásul — tízórai kezdettel — az Osztrigás Miezit játszszák Varsányi Irénnel a czímsze­­repben. * A Fi-Fi századszor. A Blaha Lujza-Szilibátban a Fi-Fi czímű franczia operett ma érkezett el századik előadásához. A jubiláris előadáson a közönség ünneplé-­séből bőven jutott a főbb szereplőknek: Honthy Hanná­nak, Korányi Gabinak, Sarkadi Aladárnak, Fülöp Sán­dornak és Galetta Ferencznek. * A Babavásár egész héten. A Király-Színház leg­­útóbbi nagy sikere, a Babavásár, a jövő héten minden este színre kerül a Király-Színházban, mindannyiszor a­ bemutató nagyszerű szereposztásában. Most és jövő va­sárnap délután A hollandi menyecskét adják 3 órakor, mérsékelt helyór­akkal, jövő szombaton a Rákosi-iskola növendékei tartanak vizsgaelőadást, színre kerül a Pil­langó főhadnagy 3 órai kezdettel, rendkívül mérsékelt helyárakkal. * A nagy nyomormatiné. Rendkívül érdekes műsor, egész csomó új szám lesz azon a nagyszabású matinén, a­mely február 26-ikán délelőtt 11 órakor kezdődik a Renaissance­ Színházban. Huszár Károly volt miniszter­­elnök bevezető előadása után Tábori Kornél a razziák élményeit mutatja be szemzácziós film és száz vetített kép kíséret­ében. Közreműködnek: Blaha Lujza, Bársony Lajos dr., Hubay Jenő tanítványa, Szántó Jenő, Honty Hanna, Ilosvay Rózsi, Jászai Mari négy ismeretlen iro­dalmi szenzácziót is be fog mutatni), Komjáthy Mária, Kiss Ferencz, Magyar Erzsi, Németh Juliska, Petráss Sári, Palló Imre (duett), Prasinszky Jozefin, Rózsahegyi Kálmán (saját új kis darabjában), Sándor József, Szik­lai József és mások. Névre szóló meghívók és jegyek kaphatók a Renaissance­ Színház főtitkári hivatalában, illetve pénztáránál. * A Vígszínházban már a jövő hétre árusítják a je­gyeket. A műsoron a legnagyobb sikerek váltakoznak. # * Színészbál. A Budapesti Színészek Szövetsége 1922 márczius 11-én a Gellért-szállóban Színészbált rendez. A rendezőség már szétküld­ötte a meghívókat, a­melyek az 500 koronás belépőjegyek megváltására jogosítanak. Je­gyet a bál irodájában (Newwyork-kávéház) lehet vál­tani, ugyanott jelenthetik be igényeiket azok, a­kik té­vedésből meghívót nem kaptak. A bál jövedelme a Szí­nész Szövetség jóléti alapjáé. _ * Egyetlen száma sincs az Andrássyr­ úti Színház új műsorának, a­melyet a zsúfolt, házak közönsége, ne taps­viharral köszönne meg a színház népszerű együttesének.­­A nagysikerű műsor a jövő héten is minden este színre kerül,­­úgyszintén most és jövő vasárnap délután 30 órakor mérsékelt helyárak mellett. * Molnár Ferencz Színháza 108-adszor. Ritka jubi­leum lesz a jövő héten a Magyar Színházban. Csütörtö­kön kerül színre Molnár Ferencz Színház ezimű három egy felvon­ásosa 100-adszor, oly szám, mely drámai mű­veknél, különösen egyfelvonásosoknál, a legpéldátlanabb tűkört jelenti. A jubiláris estén a siker főosztályosa Törzs, a vendég Gellért és Gaál Francziska, Báthory Pécsi Blanka, Körmendy, Vándor­, Pártos és Stella játszszák a főszerepeket. A kitűnő darabot kedden és szombaton megismétli a színház. A 109-ik előadásán túl is változatlan nagy a közönség érdeklődése a Blaha Lujza­ Színház Fi-Fi előadásai iránt. A kitűnő operett a jövő héten is minden este, valamint most és jövő vasárnap délután színre kerül. E két utóbbi előadás 3 órakor kezdődik és rendes esti helyáru. * Az Árnyhalász szombati bemutatója elé művészi körök, valamint a nagyközönség a legfeszültebb vára­kozással tekint. A bemutatóig Szenes Béla 100-ik elő­adását jubilált Gazdag lányát ismétlik. Most vasárnap délután ugyancsak a Gazdag lány kerül színre 3 órakor rendes helyárakkal, míg jövő vasárnap délután Szenes másik nagysikerű vígjátéka A buta ember kerül színre 3 órakor, mérsékelt helyárakkal. * Az Apolló-Színpad fennállása óta még nem volt olyan sikere műsornak, mint a mostaninak, a­melyben egy nagyszerű operett, a legmulatságosabb vígjáték, egy nemesveretű színmű és a tréfák, magánszámok egész sorozata kaczagtatják meg esténkint a közönséget. * Gyermekek öröme, felnőttek szórakozása az a nagyszabású műsor, a­melyet vasárnap délután fél óra­kor utoljára játszanak a Royal Orfeumban. Emilons, négy bájos apróság, a­kik trapézon a legnehezebb mu­tatványokat végzik. A kutyaszínház nagyszerű újdon­­ságokat mutat be. Margenta kerékpárcsoport a legjobb a világon. Fellépnek a Har­twell-ek, a­kiknek vakmerő ezerzászióit lélekzetvisszafojtva figyeli a közönség s a kitűnő 2 Leytons, a­kik kac­agtatóan ügyetlenkednek. Egy csoport új tánczszám­ keretében a scsöpp-­ príma­ballerina, Szécsi Heddy is fellép. * A Kamarában ma a külföldi filmművészet egyik legszívhezszólóbb és legmeghatóbb remeke, egy bájos, közismert mese nyomán készült /Jövendő fátylas fogja gyönyörködtetni a közönséget. Ez a film az anyák áldo­zatkészségét, kényes szeretőtét és a gyermeki tisztaság dicsőítését választotta alapmotívumául, így tehát min­den érző embernek meg kell néznie. Ezenkívül a ma­gyar moziközönség kedvenczének, Várkonyi Mihálynak és Clary Lottónak felléptével, a Volt egyszer egy her­­czegkisasszony czimű kedves történet kerül bemuta­tásra 5, 7 és 0 órakor. * Olcsó helyárakkal kerül színre az Intim­ Kabaré kitűnő februári műsora vasárnap délután. Jegyek előre válthatók egész nap a pénztárnál és az összes jegyiro­dákban. * Buriay Károly kamaránékes közreműködésével Wagn­er-matiné lesz vasárnap délelőtt a Városi Színház­ban. Még néhány jegy kapható. * Mindenki filmszínész lesz a mozibálon.__ * A legszebb filmek vasárnapja, e, jótékonyczélű filmver­­seny negyedik versenynapja vasárnap, február 26-án délelőtt 10 órakor lesz a Royal-Apollóban. A Szerelem a vérpadig czimü öt­­felvonásos és a­ Hindu -síremlék príműi 8 felvonás­os mesterművek a közönség és a zsűri feladatát az eddiginél is nehezebbé teszik, midőn arra kell­­szavazniok, hogy melyik a legszebb film és miért,­­legyek már válthatók a Royal­ Apolló pénztáránál és a Színházi Élet boltjában. * Az Ének- és Zenekaregyesület 100-ik hangversenye al­kalmából Händel Jephta C­ oratoriuma kerül első budapesti elő­adásra. A hatalmas mű szereposztása : Jephta : Székelyhidy dr. ; Iphís : Medek ; Hanna : Basilides ; Hanna : Farkas ; egy an­gyal : Budanovics. A február 27-iki jubiláris előadást Lichten­­berg Emil vezényli. * Grimm Béla zongoraestélye ma este ?19 órakor a Zene­­akadémián. * Balogh Vilma előadóestje február 27-én -16 órakor a Zene­­akadémián. * Tarka könyvek gyermekelőadása. Művészi bábjáték már­czius 5-én, vasárnap dálután 3 órakor a Zeneakadémiában. Jegyek Bárdnál, Magyar Géniusznál (Andrássy­ út 62.), Zeneakadémiában. * FODOR hangversenyei: Ellen Telis világhírű moszkvai tánczegyüttes egyetlen tánczestje márczius 8-án a­­Vigadóban. — Helge Lindberrg elhalasztott dalestje márczius 2-án a Zeneaka­démiában este fél órat­ órakor. —­ Eissnberger Severin világhírű lengyel zongoraművész Budapesten először márczius 7-én. — Nagy Géza tanár zongoraestje ma este fél 6 órakor a Zeneakadé­miában. Jegyek az esti pénztárnál is. SZOMBATI SZÍNHÁZI ELŐAADÁSOK: Magyar királyi Operaházi : A varázsfuvola (7). Nemzeti Színház : Siralomház és Viszontlátás (7). Városi Színház : Farasztbecsü­let, Ave Maria: A törpe grá­nátos (7). Vígszínház : A sárga, keztyű (7). Osztrigás Niczi (10)­ . Király-Színház : Babavásár (VmB). Magyar Színház : Színház (19*8).­­ Belvárosi Színház: A gazdag, lány 0-3)­Renaissance-Színház : A­ jó fiú (7). Blaha L­ujza-Színház : Fi-Fi G&8). Várszínház : Ördögh báró (7). Újpesti Blaha Lujza-Színház : A kék mazur. A 55 ÚJSÁG Számijai 1322 február 25. KÖZGAZDASÁG: A Máv. tarifaemelése. Szaktanácskozás a kereskedelmi minisztérium­ban. — A Máv. kiadási tételeit nem engedték tárgyalni. Ma délelőtt kezdődött meg a kereskedelmi mi­nisztériumban a­ szaktanácskozás a vasúti tarifa­­emelés tárgyában, melyen a szakminisztériumok és a Máv, képviselőin kívül részt vettek a gazda­sági érdekképviseletek és a főváros is. Az elnöklő Hegyeshalmy Lajos miniszteren kívül ott voltak Dessewffy Aurél, Tolnay Kornél, Chorin Ferencz dr., Fenyő Miksa, Balkányi Kálmán, Mutseken­­bacher Enás, Soltész Adolf dr., Györsrey Sándor stb. Az elnöklő kereskedelmi miniszter megnyitó beszé­dében kifejtette, hogy a lineáris emelés eszközéhez kel­lett nyúlni, mert szerves tarifareform a mai gazdasági viszony­ok között megoldhatatlan probléma. Igyekeztek azonban a lineáris emelés érdességét tomjsítani. Reméli a kormánya, hogy ezzel egy állandósított díjszabást nyújt­hat a közgazdasági életnek és belátható időn belül nem lesz szükség új tarifaemelésre. Kállay Tibor pénzügyminiszter mindenekelőtt kije­lentette, hogy a tarifaemelés következtében előálló drá­­gulásért vállalja a felelősséget. A pénzügyminiszter nem tűrheti, hogy az államvasutak fentartási költségüket saját bevételükből nem tudják fedezni. A deflozitre más­honnan fedezetet adni nem lehet. A tarifaemelés jogos­sága mellett szól, hogy minden környező országban ma­gasabbak a tarifák, és a mi díjtételeink alacsonyságát az entonk­ jóvátételi bizottsága, is kifogásolta. Kelety Dénes, a Máv­ elnökigazgatója ismertette a díjszabásemelés részleteit, a­mit Az Újság elsőnek közölt a nyilvánossággal. Közölte továbbá, hogy­ a Máv. sze­mélyzeti kiadásai a múlt évvel szemben 17 milliárddal emelkedtek, az anyagi, kiadások pedig 1,8 milliárddal. Messzebbmenő személyzetcsökkentést a vasutaknál lehe­tetlen keresztülvinni. Azután igyekezett kimutatni, hogy a Máv­ tarifái alacsonyabbak, mint nem egy szomszédos állam fuvardíjai, a­mely megjegyzései élénk ellentmon­dást váltottak ki. Chorin Ferencz, a GyOSz elnöke rámutat arra, hogy a tervezet a lehető legigazságtalanabb és legszerencsét­lenebb megoldás. A szén fuvardíjának emelkedése 6-tól 22 K-ig fogja a szenet megdrágítani. Kifogásolja, hogy a kereskedelmi minisztérium nem dolgoztatta ki azokat az adatokat, a­melyek a tarifaemelés nyomában várható eltolódásokat mutatnak. Számos konkrét adattal­­mu­tatta ki, hogy­ a tarifaemelés folytán beálló drágulási hullám el fogja mosni az egész tarifaemeléstől várt pénz­ügyi eredményeket, meg fogja drágítani az ipari és me­zőgazdasági termelést. Várni kellene addig az emelés­sel, a­míg a szomszéd államokkal való forgalom kiala­kul, a­melytől ő a Máv­ bevételeinek lényeges emelkedé­sét várja és hangoztatta a tarifarendszerünknek a meg­változott viszonyokhoz mérteni gyökeres revízióját. Tolnay Kornél a kereskedelmi kamara nevében ki­jelenti, hogy a­mennyire előrelátható volt a tarifaeme­lés ténye maga, annyival meglepőbb az a horribilis mérv, a­melyben az felépül. A pretiminált beétel a taifa­­emelésből tulajdonképpen nem 4 milliárd, hanem a va­­­úti szállítási adó emelkedésével 5 milliárdnál is több. Teljesen indokolt volna, ha ezt az adónemet a pénzügy, miniszter a vasutak rendelkezésére bocsájtaná, a­mi ál­tal a fuvardíjak emelése egy negyed részszel redukál­­ható volna. Teljesen tarthatatlan a­ tervezetnek az úgy­nevezett luxusczikkek szállítását 1100%-kal megdrágító rendelkezése, mivel ezen czikkek között igen sok nem luxus, hanem kulturális szükségletű czikk van. Ez egyébként a gyakorlatban megoldhatatlan feladatot je­lent., Fél a tarifaemelés forgalmat korlátozó hatásától, a­mely viszont a bevételeket fogja csökkenteni. Mivel az érdekeltség a tervezet kézbesítése óta eltelt két nap alatt nem készülhetett el a tárgyalásra, kéri, hogy hal­laszszák el az emelés életbeléptetését addig, a­míg szak­­mák szerint megtárgyaltatnék a tervezet. Hegyeshalmy erre kijelentete, hogy hajlandó már j­e­zius 1-ig javaslatokat elfogadni az emelésre vonat­­kozólag. Fenyő Miksa dr. rámutat arra, hogy más országos tarifáival való összehasonlítás, a­mint a Máv­ terve­­zete demonstrálja, semmi alappal nem bír, mivel a kül­földi árviszonyokat figyelmen kívül hagyja, de még így is igen sok áruosztály­ tarifái drágábbak lesznek ná­lunk, mint szomszédos államokban. Tévedés a miniszteri­nek az a kijelentése, hogy külföldön szerves tarifareform­­ot nem dolgoztak ki, mert Németország is új tarifa­­rendszert dolgozott ki, pedig ott kevésbé volt rá szük­­ség, mint nálunk. Az épületanyagok tarifáinak megdrá­gítása folytán az építkezés ügye sosem fog a kereske­delmi és pénzügyminiszterekhez tartozni, hanem pm® marad a népjóléti miniszternél. Vajna Ede fővárosi tanácsnok kifejti, hogy téves az a bázis, a­melyen kimutatja a Máv­, hogy az egyes esifej­ték tarifáiig terhe miként alakul. Az ő számítása sze­rint például a tök fuvardija, nem 15, hanem 76% lesz s egy kilogramm lókusra 10 % szállítási költség fog esni. — Farkas Geyzs, a Földbérlők Egyesületének ki­küldöttje, rámutat arra, hogy a Máv­ defic­itje a rossz gazdálkodás következménye. — Mánál Tál az Iparagya­­sület részéről a felklasszifikálások elejtését és az 1101 százalékos keffieziens eltörlését kéri. — Kiadó Rezső et, a debreczeni kamara titkára kimutatja, hogy vidéki viszonylatokban milyen pusztításokat fog okozni a ta­rifaemelés. Bíró Pál dr. rámutat arra, hogy a Máv­ elnökigaz­gatója által bemutatott összehasonlítások nem döntik el a kérdést. Fontos, hogy a tarifaemelés ne gátolja a termelést, és ne keresztezze a kormány gazdasági politi­káját. Már­pedig ezt nem sikerül elérni, mert a terve­­zetben csupán a rideg fiskális­ érdekek érvényesülnek így a vas fuvardíja békében Ózd Budapest v­­zpd­atbnul 79 fillér volt, most 110 K lesz. Az emelkedés tehát töb­bet tesz ki, mint a korona elértéktelenedése. A javaslat szerint a vas termelési költsége métermás sónként 1 2S~* 130 K-val fog emelkedni. Mivel a Máv­ a legnagyobb vasfogyasztó, ez a vasutak háztartását fogja legjobban sújtani. Az emelés minden kiviteli lehetőséget csirájé­ban meg fog fojtani. Ellentétben van a kormány gaz­dasági politikájával, a­mennyiben az emelés teljesen kiszolgáltat minket Csehország gazdasági hegemóniájé­nak. Balkányi Kálmán dr. főleg a Máv­ defic­itjének összetételét ellenzi. A kiadásokat redukálni kellene ennek azonban nyomait nem látjuk. A központi igaz­gatás még mindig olyan személyzettel dolgozik, mint Nagy-Magyarország fennállása idejében. Az a hatezer elbocsájtott tisztviselő a napidíjasok kategóriájába tar­tozik. Más elbocsájtások nem történtek. Nagy tétellel szerepel a defic­itben a köztisztviselői természetbeni el­látás költsége, a­mely intézmény a­ Máv, igazgatóságé­hoz elég közeli viszonyban áll és a­mely intézménynél árdrágulást okozó üzleti eljárása okozta ennek a defi­citt-tényezőnek nagy emelkedését. Hegyeshalmit közbevág: Most a díjszabás emelésről van szó, ez nem tartozik ide. Balkányi Kálmán nem akar inszisztálni, csak meg­­jegyzi, a Máv­ kiadásai elválaszthatatlan kapcsolatban vannak az emelés mérvének megítélésével. Ha azonban a kérdést nem engedik taglalni, nem kíván tovább ezzel a kérdéssel foglalkozni. Hegyeshalmy Lajos miniszter, a­kinek ez a meg­jegyzése élénk visszatetszést keltett az egybegyűlteknél erre az ankét folytatását szombat délelőttre halasztotta Mennyit kell fizetni forgalmi adóban. Már sok vita támadt a felől, hogy a 3%-ra, felemelt for­galmi adót márczius 1-től kezdődő leír minden fize­tés teljesítésénél le kell róni. E tekintetben Vargha Imre államtitkár a mai napon Szegülő Ernő dr. kamarai titkárnak a következő hiteles informá­­cziót adta: Ha a szállítás vagy munkateljesítmény, 1922 február 1-e előtt történt, a forgalmi adó 1%%­­abban az esetben, ha az ellenérték lefizetése 1922 márczius 31-ikéig bezárólag megtörténik. Ha a szállítás vagy munkateljesítmény 1922 február 1-a után történt, az ellenérték lefizetése pedig február 28-ikáig bekövetkezett, a forgalmi adó 1,­%; ha azonban az ellenérték lefizetése márczius 1-e utáni következik be, az adókulcs 3%. Az 1921 szeptem­ber 1-e előtti (forgalmi adó életbeléptetése előtti)­ szállításokr­a és munkateljesítményekre a helyzet az, hogy ha az ellenérték lefizetése 1922 februári 28-ikáig következik be, az adókulcs 10­%, a már­czius 1-e utáni fizetések után azonban 3%. A Pénzintézeti Központ a jövő héten, csütörtökön igazgatósági ülést tart, a­melyen szóba kerülnek a fiók­nyitási kérelmek. Ugyancsak foglalkozni fog az igazga­tósági ülés a választmány elé terjesztendő új tagok fel­vételének kérdésével is. Burgenlaendische Bank czím alatt új Intézetet akarnak ala­pítani, mely az Ausztriának odaítélt területen fog működni. Az Intézet vezetésével a szö­vetségi pénzügyminisztériumba beosztott Polt Viktor udvari tanácsost fogják megbízni. Só után nem kell forgalmi adót fizetni. Értesülésünk szerint a pénzügyminiszter rendeletileg kimondta, hogy a só állami egyedárúság lévén, forgalma mentesítve van az általános forgalmi adó alól. Ezen intézkedés értelmé­­ben a kicsinyben való Bőáruyitás után sem kellene for­galmi adót leróni .

Next