Az Ujság, 1923. május (21. évfolyam, 98-121. szám)

1923-05-29 / 119. szám

n­ gedjük magunkat. Ittlétünknek nincsen hivatalos jel­lege és csak a kormányzó úr és a miniszterelnök úr meghívásának teszünk eleget. Mi Budapestre pihenni jöttünk. Értesülésünk szerint szerdán délelőtt a kormányzó fogadja az angol vendégeket, majd Hohler követ ad tisz­teletükre defem­ett, végül pedig Bethlen István gróf miniszterelnök teával vendégeli meg őket. Szerdán este mind a nyolcan elutaznak Budapestről. A nemzetgyű­lés munkarendje. Valószínű, hogy a nemzetgyűlés ezen a héten csak kedden és szerdán tart ülést. Szerdára több érdekes interpellációt várnak. Külön akció volt a közalkalmazottak vasárnapi gyűlése. A KANSz legközelebb memorandummal fordul­­t kormányhoz és valorizált fizetést kér a köz­­alkal­mazottaknak. köz-Vasárnap gyűlést tartottak a közalkalmazottak a Nemzeti Lovardában. Éles beszédek hangzottak el a kormány ellen, sőt egyes szónokok már a sztrájk lehe­tőségéről is beszéltek. Le kell szögezni a tényt, mert megfelel a valóságnak: a vasárnapi gyűlést valójában mégis az Ébredő Magyarok Egyesülete rendezte s az elnöki székben is az említett egyesület egyik tagja ült. Ehhez a gyűléshez a KANSz-nak, semmi köze sem volt, nem vett részt sem az előkészítés munkájában, sem az ott elfogadott határozati javaslat megfogalmazásában. Az egész kérdéssel kapcsolaosan az alábbi felvilágosí­tást kaptuk a KANSz egyik vezértársától. — Mi a saját útjainkat járjuk, nyílegyenesen me­gyünk előre és biztosak vagyunk abban, hogy el is ér­jük célunkat. Nem fenyegetőzünk, nem tüzelünk, cél nélkül hangulatot sem élesztünk, hanem reálisan dolgo­zunk. Erről fog tanúskodni az a memorandum is, ame­lyet a közeli napokban át fogunk adni a kormánynak. Ebben a munkánkban a társadalmi egyesületek szövet­sége is segítségünkre van. Kérésünknek alapja ez: tegye lehetővé a kormány, hogy meg tudjunk birkózni a megélhetés gondjaival s olyan mértékben javadal­mazza a közalkalmazottakat, hogy azok a gazdasági hely­zet bármilyen változatában biztosíthassák életstandard­­jüket. Nagyon jól tudjuk, hogy az állam nem adhat békebeli fizetést. De viszont az élet velünk szemben is olyan nagy igényeket támaszt, hogy mostani illetmé­nyeinkből nem tudunk megélni. Olyan megoldást kell tehát találni, hogy a közalkalmazottak tábora megél­hessen. Bizonyos fokú valorizációt fogunk kérni a kor­mánytól. Nagyon jól tudjuk, hogy az ilyen felemelt fizetés még nagyon messze lesz a békebeli nívótól, de lehetetlent nem akarunk kívánni. Azt mondjuk: aufiia­­tur et altera pars, hiszen az állam úgy sem tud minket a békeévek magaslatára emelni. A Nemzeti Lovardában sok ezer közalkalmazott részvételével megtartott vasárnapi gyűlésen Darányi Ferenc miniszteri tanácsos elnökölt az ÉME nevében. Azt a vádat emelte a kormány ellen, hogy egyáltalán nem törődik a közalkalmazottakkal. A liberális minisz­terek — mondotta — nem gondoskodnak a magyar­­faj jövőjéről. — Turchányi Egon volt a következő szónok, aki szintén tagja az ÉME-nek. A többi között ezt fej­tegette: ... . ., 1, : 1 ,1 , 1L — Az állam jogtalanul megszegte a kétoldalúan kö­tött szerződést. Ma már nem is arról van szó, hogy a fizetést csekély összegekkel emeljék, hanem az illetékes tényezőknek nagyon komolyan meg kell fontolniuk, mi lesz akkor, ha a korm­ány nemtörődősége miatt a köz­­alkalmazottak hite megrendül az állammal szemben! Nagyon jól tudják a közalkalmazottak, hogy egy eset­leges sztrájkkal, amit erkölcsi szempontból mindez­­ideig lehetetlennek tartottunk, összerázhatják az ország épületét. A szónok beszédét ismételten megszakították éle­­sebbnél­ élesebb közbekiáltások s főleg Kállay Tibor pénzügyminiszter ellen fakadtak ki a közbeszólók. Ugyanilyen éles beszédet mondott Havady Barnabás is. — A kormány — mondotta — csak most az utolsó órá­ban kezdi tanulmányozni a közalkalmazottak ügyét, amikor már a sztrájkról beszélnek. Ha jut Magyaror­szágon jóvátételre, kereskedelmi hitelre, bankkölcsönre, kerüljön a mi fizetésünkre is.­­ Határozati javaslatot terjesztett elő, amelyet a gyűlés el is fogadott. Ebben kérik, hogy a kormány az aktív és a nyugdíjas közal­kalmazottaknak egyaránt aranyparitásos illetményeket utaljon ki, a létszámapasztást pedig úgy hajtsa végre, hogy elsősorban azok bocsáttassanak el, akik a■beszivár­gott idegen faluak vagy honosítottak,­ másodsorban azok, akik magyar hazafiságukat a forradalmak alatt önérdekből megtagadták, harmadszor azok, akik szolgá­lati idejüket betöltötték s végül azok,­ akik magánva­­gyonukból gondtalanul meg tudnak élni. Számosan szóltak hozzá a javaslathoz, végül pedig Lenkey Lehel főreáliskolai igazgató mondott beszédet, amelyet szin­tén gyakran szakítottak félbe a zsidók és a kormány ellen irányuló közbeszólásokkal. A fővárosi alkalmazottak gyűlése. A fővárosi alkalmazottak nemzeti szövetsége Wurmt Elemér elnökletével vasárnap délelőtt tartotta közgyű­­lését, amelyen a fővárosi alkalmazottak súlyos helyze­tét vitatták meg. Az elnöki megnyitó után Bodó Jusztin főtitkár határozati javaslatot terjesztett be, amely sze­rint a fővárosi alkalmazottak békeparitásban követelik alapjárandóságaikat. Amíg ez fokozatosan bekövetkezik, az illetményeket oly módon kívánják rendeztetni, hogy ez az alkalmazottak­ megélhetését feltétlenül biztosítsa. A közgyűlés a határozati javaslatot Bosányi Havas Re­zsőnek azzal a javaslatával együtt, hogy a békebeli fize­téseket száz százalékkal emeljék fel, egyhangúlag ma­gáévá tette. Többek felszólalása után Gárdonyi Albert dr., a szövetség elnöke, majd Ilovszky­­János törvény­­hatósági bizottsági tag beszélt még a közgyűlés részt­vevőihez. — Azért jött, — úgymond — hogy a tisztviselők kö­veteléseit a főváros törvényhatósága elé terjessze. Hang­súlyozta, hogy a tisztviselők kívánságai, ha nem is egészben, de részben teljesíthetők lesznek. A határozato­kat eljuttatják úgy a főváros vezetőségéhez, mint a köz­gyűlés tagjaihoz valamint a nemzetgyűléshez is. Szilágyi Lajos indítványa. Szilágyi Lajos ma hosszasan tárgyalt a miniszter­­elnökkel s abban állapodtak meg, hogy a jövő keddi ülésen fogja megindokolni a tisztviselő-kérdéssel kap­csolatos indítványát. Ezt a problémát a kabinet egyéb­ként a csütörtöki rendkívüli minisztert­an­ácson fogja megbeszélni. F­ AÍZ ÚJSÁG Kedd, 1923 május 29. Sáskahad veszedelme fenyegeti az országot. Vasmegyéből sok millió sáska indult útnak. — 300 holdat lep el a sáskahad. A Rábapart a sáskák fészke. — Munkatársunk jelentése a helyszínéről. — A tíz egyip­tomi csapás legborzalmasabbja, az éh­séget okozó sáskahadak ószövetségi legendája valóra vált. A lerongyolódott ország egyetlen reménye a ter­més, a föld áldása, veszélyben forog. Dunántúl, Vas­­megyében, sáskahad kelt életre egyik napról a másik napra. Egy kilométer mélységben háromszáz méteres fronttal millió és millió sáska indult el pusztító útjára s ha az ember valahogy útját nem állja, megmérhetet­len lesz a pusztítás, mely Maradékmagyarország lesor­vadt testére száll. . A sáskahad feltűnéséről szóló első hír után munka­társunk a veszélyeztetett vidékre utazott s a követke­zőkben számol be a nagyjelentőségű eseményről: Néhány nappal ezelőtt a vas megyei Nagyunyom ha­tárában jelentek meg először a sáskák. Eleinte senki sem vette komolyan a veszedelmet, pénteken azonban egyszerre olyan tömegű sáskahad indult meg Kisunyom, Gyöngyöshermán és Szombathely felé, hogy Sinkovich Elek főszolgabíró megtette a lehető intézkedéseket a sáskahad megállítására. A sáskahad ekkor Nagyunyom határában, a Pekint­­patak partján vonult lassan előre. (Milyen a sáskahad?) Sinkovich Elek főszolgabíró a következőket mon­dotta a sáskajárásról: — Mintegy háromszáz méteres frontja van a pusz­tító állatok csapatának, melyben egy kilométeres mély­ségben sok millió sáska közeledik Szombathely felé. A sáskák 6—8 centiméter nagyok, van közöttük barna, zöld, sárga harántcsíkos és fekete. Valószínűleg vándor­sáskarajról van szó. A vonulás egy pillanatig sem szünetel, a sáskák állandó pusztítás közepette vonulnak előre. (Honnan jöttek a sáskák?) A sáskahad minden valószínűség szerint Körmend vagy Vasvár tájékáról indult el. Azt hiszik, hogy a Rába folyó partjain keltek életre, mert ez a vándor­sáskák állandó fészke. Eddig nem indultak útnak, mert az időjárás nem kedvezett nekik. Miután azonban tavaly rendkívül forró és ami súlyosabb, száraz nyár volt, ma már a vasmegyei alispáni hivatal szerint is 300 katasztrális holdat leptek el az egyiptomi csapás állatai, a~" '* *' ------ -(A sáskajárás pusztítása.) A sáskahad vonulásában állandóan pusztít. A kár­ról, amelyet eddig okoztak, nem lehet még pontos ki­mutatást adni, mert a három-négyhetes állatok eddig a gabonát még nem bántották, csak a még zsenge, friss növényhajtásokat pusztították el. Leginkább a lucerna-, hab-, répa- és burgonyahajtásokat falják fel, a veszély azonban rendkívül nagy, mert két-három hét alatt az állatok teljesen kifejlődnek a kikelhet az a sok milliárd­nyi peta is, amit útközben elhintettek. Az időjárás is kedvez nekik. A nagy szárazság és meleg, mely éltető elemük, az idén is ellenünk szegődött s most még a sáskahad pusztítását is nyakunkra hozta. Már pedig ha az állatok teljesen kifejlődtek, szék­nyra kapnak s az egész országot elárasztva, letarolják minden remény­ségünket. (Megindul a harc a sáskák ellen.) Éppen mert ilyen fenyegető a veszedelem, minden intézkedés megtörtént, hogy a sáskahadat útjában meg­állítsák és ha lehetséges elpusztítsák. Szombaton kivo­nultak Szombathely határába a cserkészek, a falvak lakossága és Guilleume tábornok körletparancsnok ren­delkezésére a katonaság is. Hatalmas hengereket állí­tottak a sáskák útja elé és amikor a had megérkezett, kezdetét vette a lehengerelés. Egy órai , megfeszített munka után undorító szőnyeg fedte a földet. Az elpusz­tított sáskák százezrei. Ezzel egyelőre sikerült megállí­tani a sáskák útját. Ezzel azonban még korántsem ért véget a sáskajárás. Még millió és millió sáska él, ezek csapatokba verődhetnek újra s el kell készülni arra, hogy nap-nap után újabb és újabb rajok tűnnek fel s csak a legmegfeszítettebb munka mentheti meg az or­szágot az újabb csapástól. Budapestről szakértőket kértek, hogy ennek elejét vegyék. Telefonjelentést kapott a földmivelésügyi mi­niszter és az országos rovartani állomás is, melynek mutatványszámot is küldtek a sáskákból. Szombathelynek tehát — az utóbbi idők tanúsága szerint — mindig megvan a szenzációja. Most ez tartja izgalomban az egész várost. Pang a színház, pang a mozi és pang minden, mindenki a sáskahad út­ját figyeli, mely könnyen végzetessé válhat az egész ország gazdasági­ helyzetére. Vándor Kálmán: BUDAPEST MAPÁRTÁVLATBÓL Repülő-majális Mátyásföldön. — Repülési „örö­mök" ezerkétszáz méter magasságban. Furcsa érzés fogott el, mikor a Magyar Légiforgalmi Részvénytársaság pénztárosa átnyújt egy nyomtatott ívet, amelyet alá kell írnom és amelyben tudomásul ve­szem, hogy a repülésből származó balesetért a részvénytársaság semmi­nemű felelősséget nemm vállal. — írja csak alá — nyu­godtan — szólal meg mö­göttem egy jól táplált fiatalember. — Utalvány ingyentemetésre. Erre a biztatásra habo­zás nélkül aláírom az ivet, sőt egy másik ívet is, amely Dabis Rózsi-­ nak, a mi kitűnő rajz-­ művésznőnknek volt­ szánva. De ő nem ér rá,, mert éppen bethlenfalvi Pál Andort, a Magyar Légiforgalmi részvénytársaság igazgatóját örökíti meg vázlatkönyvében. Közben a gépet — amelyen néhány­ perc múlva ezer méter magasra repülünk — már be­gyújtották és a pilóta már jelenti is, hogy indulhatunk. Az egyik gépész udvariasan kinyitja a hatalmas gépmadár ajtaját és mi beülünk a pazarul berendezett tágas fülkébe. A csiszolt kristályüveg-ablakok batik­­függönyökkel vannak behúzva. Előttünk nagy tükörből mered ránk kissé ijedt képmásunk. Kétoldalt virágvá­zákban mezei virág. Ha a propeller fülsiketítő zakato­lását nem hallanánk , kényelmes hintóba képzelnénk magunkat. A gép lassan gurulni kezd. A tükörből látom, hogy útitársnőm arca egy árnyalattal fehérebb lesz és az aj­tót nézi, mintha azon gondolkoznék, hogy még le is lép­hetne. De a gép olyan bizalmat gerjesztő lassúsággal gurul a göröngyös mezőn, hogy szinte kételkedünk a re­pülőképességében. Mintegy kétszázméternyi gurulás után a gép visszafordul és már jóval sebesebben mozog. Egyszerre megszűnik a gurulással járó rázás és gyors tempóban hagyjuk el a földet. A házak és az emberek egyre kisebbek lesznek, végre az egész térből csak egy fekete csikót látunk — a repülőmajális közön­ségét. A magasságmérő ezerkétszáz métert jelez. Határo­zottan kellemes érzés. Útitársnőm boldog mosollyal for­dul felém és kimutatva az ablakon mond valamit, de a gép zúgása elnyeli a hangját. Ebben a pillanatban tes­tünk kissé felemelkedik a bőrülésről és határozottan érezzük, hogy a kabinunk függőleges irányban közeledik a földhöz. Három-négy méter lehet az egész zuhanás, de abban a pillanatban úgy érezzük, hogy legalább kétszáz métert eszünk. A másik pillanatban a gép ismét telje­sen visszanyerte egyensúlyát és valami patak felett re­pül el. Szerencsére felismerjük a citadellát, különben sohasem jöttünk volna rá, hogy ez a kis patak a nagy Duna. Megkerüljük a Vérmezőt és körülbelül a Margit­­h­íd felett repülünk vissza Mátyásföld felé. A Vérmező­től Mátyásföldig pontosan nyolc percig tart az út. A leszállás egészen simán megy. Mindegyre nagyob­bak a házak, néhány pillanat és érezzük, hogy gépma­darunk kerekei ismét földet értek. A hangárban éppen véget ér a kabaré. A közönség és a Vonósnégyes kitűnő szereplői ezer kérdéssel ostromolnak bennünket. — Pompás! Nagyszerű volt! Egész Pestet körül­repültük, mondja útitársnőm. És büszkén írja be a nevét a repülők emlékköny­vébe, mire egy aggódó anya — a fia most fog repülni — epésen megjegyzi: — Ha olyan nagyszerű volt, miért reszket a kezei Közben bethlenfalvi Pál Andor igazgató becslési lapokat oszt széjjel és ki­hirdeti, hogy egy repülő világít­ópisztoly­ból fog ki­lőni és aki legjobban fel­becsüli azt a magasságot, amelyben a pilóta lő, az ingyen repülhet. A közönség soraiból egész sereg becslési szak­értő került ki, akik állan­dóan bemondják, hogy mi­lyen magasan van a pi­lóta. Végre felvillan az első lövés, mire két szak­értő nyomban összezördül. — Pontosan ezer méter — állapítja meg az egyik.­­ — Ugyan ne nevettesse­­ ki magát — feleli a má­sik. — Ez legalább ezernyolcszáz méter. De mielőtt végleg összevesznének, megszólal egy harmadik: — Én tudom, hogy milyen magasan van. De nem merem felirni. Isten őrizz, még megnyerném a díjat és fel kellene repüljit... Kövessi László.

Next