Az Ujság, 1923. május (21. évfolyam, 98-121. szám)
1923-05-29 / 119. szám
n gedjük magunkat. Ittlétünknek nincsen hivatalos jellege és csak a kormányzó úr és a miniszterelnök úr meghívásának teszünk eleget. Mi Budapestre pihenni jöttünk. Értesülésünk szerint szerdán délelőtt a kormányzó fogadja az angol vendégeket, majd Hohler követ ad tiszteletükre defemett, végül pedig Bethlen István gróf miniszterelnök teával vendégeli meg őket. Szerdán este mind a nyolcan elutaznak Budapestről. A nemzetgyűlés munkarendje. Valószínű, hogy a nemzetgyűlés ezen a héten csak kedden és szerdán tart ülést. Szerdára több érdekes interpellációt várnak. Külön akció volt a közalkalmazottak vasárnapi gyűlése. A KANSz legközelebb memorandummal fordult kormányhoz és valorizált fizetést kér a közalkalmazottaknak. köz-Vasárnap gyűlést tartottak a közalkalmazottak a Nemzeti Lovardában. Éles beszédek hangzottak el a kormány ellen, sőt egyes szónokok már a sztrájk lehetőségéről is beszéltek. Le kell szögezni a tényt, mert megfelel a valóságnak: a vasárnapi gyűlést valójában mégis az Ébredő Magyarok Egyesülete rendezte s az elnöki székben is az említett egyesület egyik tagja ült. Ehhez a gyűléshez a KANSz-nak, semmi köze sem volt, nem vett részt sem az előkészítés munkájában, sem az ott elfogadott határozati javaslat megfogalmazásában. Az egész kérdéssel kapcsolaosan az alábbi felvilágosítást kaptuk a KANSz egyik vezértársától. — Mi a saját útjainkat járjuk, nyílegyenesen megyünk előre és biztosak vagyunk abban, hogy el is érjük célunkat. Nem fenyegetőzünk, nem tüzelünk, cél nélkül hangulatot sem élesztünk, hanem reálisan dolgozunk. Erről fog tanúskodni az a memorandum is, amelyet a közeli napokban át fogunk adni a kormánynak. Ebben a munkánkban a társadalmi egyesületek szövetsége is segítségünkre van. Kérésünknek alapja ez: tegye lehetővé a kormány, hogy meg tudjunk birkózni a megélhetés gondjaival s olyan mértékben javadalmazza a közalkalmazottakat, hogy azok a gazdasági helyzet bármilyen változatában biztosíthassák életstandardjüket. Nagyon jól tudjuk, hogy az állam nem adhat békebeli fizetést. De viszont az élet velünk szemben is olyan nagy igényeket támaszt, hogy mostani illetményeinkből nem tudunk megélni. Olyan megoldást kell tehát találni, hogy a közalkalmazottak tábora megélhessen. Bizonyos fokú valorizációt fogunk kérni a kormánytól. Nagyon jól tudjuk, hogy az ilyen felemelt fizetés még nagyon messze lesz a békebeli nívótól, de lehetetlent nem akarunk kívánni. Azt mondjuk: aufiiatur et altera pars, hiszen az állam úgy sem tud minket a békeévek magaslatára emelni. A Nemzeti Lovardában sok ezer közalkalmazott részvételével megtartott vasárnapi gyűlésen Darányi Ferenc miniszteri tanácsos elnökölt az ÉME nevében. Azt a vádat emelte a kormány ellen, hogy egyáltalán nem törődik a közalkalmazottakkal. A liberális miniszterek — mondotta — nem gondoskodnak a magyarfaj jövőjéről. — Turchányi Egon volt a következő szónok, aki szintén tagja az ÉME-nek. A többi között ezt fejtegette: ... . ., 1, : 1 ,1 , 1L — Az állam jogtalanul megszegte a kétoldalúan kötött szerződést. Ma már nem is arról van szó, hogy a fizetést csekély összegekkel emeljék, hanem az illetékes tényezőknek nagyon komolyan meg kell fontolniuk, mi lesz akkor, ha a kormány nemtörődősége miatt a közalkalmazottak hite megrendül az állammal szemben! Nagyon jól tudják a közalkalmazottak, hogy egy esetleges sztrájkkal, amit erkölcsi szempontból mindezideig lehetetlennek tartottunk, összerázhatják az ország épületét. A szónok beszédét ismételten megszakították élesebbnél élesebb közbekiáltások s főleg Kállay Tibor pénzügyminiszter ellen fakadtak ki a közbeszólók. Ugyanilyen éles beszédet mondott Havady Barnabás is. — A kormány — mondotta — csak most az utolsó órában kezdi tanulmányozni a közalkalmazottak ügyét, amikor már a sztrájkról beszélnek. Ha jut Magyarországon jóvátételre, kereskedelmi hitelre, bankkölcsönre, kerüljön a mi fizetésünkre is. Határozati javaslatot terjesztett elő, amelyet a gyűlés el is fogadott. Ebben kérik, hogy a kormány az aktív és a nyugdíjas közalkalmazottaknak egyaránt aranyparitásos illetményeket utaljon ki, a létszámapasztást pedig úgy hajtsa végre, hogy elsősorban azok bocsáttassanak el, akik a■beszivárgott idegen faluak vagy honosítottak, másodsorban azok, akik magyar hazafiságukat a forradalmak alatt önérdekből megtagadták, harmadszor azok, akik szolgálati idejüket betöltötték s végül azok, akik magánvagyonukból gondtalanul meg tudnak élni. Számosan szóltak hozzá a javaslathoz, végül pedig Lenkey Lehel főreáliskolai igazgató mondott beszédet, amelyet szintén gyakran szakítottak félbe a zsidók és a kormány ellen irányuló közbeszólásokkal. A fővárosi alkalmazottak gyűlése. A fővárosi alkalmazottak nemzeti szövetsége Wurmt Elemér elnökletével vasárnap délelőtt tartotta közgyűlését, amelyen a fővárosi alkalmazottak súlyos helyzetét vitatták meg. Az elnöki megnyitó után Bodó Jusztin főtitkár határozati javaslatot terjesztett be, amely szerint a fővárosi alkalmazottak békeparitásban követelik alapjárandóságaikat. Amíg ez fokozatosan bekövetkezik, az illetményeket oly módon kívánják rendeztetni, hogy ez az alkalmazottak megélhetését feltétlenül biztosítsa. A közgyűlés a határozati javaslatot Bosányi Havas Rezsőnek azzal a javaslatával együtt, hogy a békebeli fizetéseket száz százalékkal emeljék fel, egyhangúlag magáévá tette. Többek felszólalása után Gárdonyi Albert dr., a szövetség elnöke, majd IlovszkyJános törvényhatósági bizottsági tag beszélt még a közgyűlés résztvevőihez. — Azért jött, — úgymond — hogy a tisztviselők követeléseit a főváros törvényhatósága elé terjessze. Hangsúlyozta, hogy a tisztviselők kívánságai, ha nem is egészben, de részben teljesíthetők lesznek. A határozatokat eljuttatják úgy a főváros vezetőségéhez, mint a közgyűlés tagjaihoz valamint a nemzetgyűléshez is. Szilágyi Lajos indítványa. Szilágyi Lajos ma hosszasan tárgyalt a miniszterelnökkel s abban állapodtak meg, hogy a jövő keddi ülésen fogja megindokolni a tisztviselő-kérdéssel kapcsolatos indítványát. Ezt a problémát a kabinet egyébként a csütörtöki rendkívüli minisztertanácson fogja megbeszélni. F AÍZ ÚJSÁG Kedd, 1923 május 29. Sáskahad veszedelme fenyegeti az országot. Vasmegyéből sok millió sáska indult útnak. — 300 holdat lep el a sáskahad. A Rábapart a sáskák fészke. — Munkatársunk jelentése a helyszínéről. — A tíz egyiptomi csapás legborzalmasabbja, az éhséget okozó sáskahadak ószövetségi legendája valóra vált. A lerongyolódott ország egyetlen reménye a termés, a föld áldása, veszélyben forog. Dunántúl, Vasmegyében, sáskahad kelt életre egyik napról a másik napra. Egy kilométer mélységben háromszáz méteres fronttal millió és millió sáska indult el pusztító útjára s ha az ember valahogy útját nem állja, megmérhetetlen lesz a pusztítás, mely Maradékmagyarország lesorvadt testére száll. . A sáskahad feltűnéséről szóló első hír után munkatársunk a veszélyeztetett vidékre utazott s a következőkben számol be a nagyjelentőségű eseményről: Néhány nappal ezelőtt a vas megyei Nagyunyom határában jelentek meg először a sáskák. Eleinte senki sem vette komolyan a veszedelmet, pénteken azonban egyszerre olyan tömegű sáskahad indult meg Kisunyom, Gyöngyöshermán és Szombathely felé, hogy Sinkovich Elek főszolgabíró megtette a lehető intézkedéseket a sáskahad megállítására. A sáskahad ekkor Nagyunyom határában, a Pekintpatak partján vonult lassan előre. (Milyen a sáskahad?) Sinkovich Elek főszolgabíró a következőket mondotta a sáskajárásról: — Mintegy háromszáz méteres frontja van a pusztító állatok csapatának, melyben egy kilométeres mélységben sok millió sáska közeledik Szombathely felé. A sáskák 6—8 centiméter nagyok, van közöttük barna, zöld, sárga harántcsíkos és fekete. Valószínűleg vándorsáskarajról van szó. A vonulás egy pillanatig sem szünetel, a sáskák állandó pusztítás közepette vonulnak előre. (Honnan jöttek a sáskák?) A sáskahad minden valószínűség szerint Körmend vagy Vasvár tájékáról indult el. Azt hiszik, hogy a Rába folyó partjain keltek életre, mert ez a vándorsáskák állandó fészke. Eddig nem indultak útnak, mert az időjárás nem kedvezett nekik. Miután azonban tavaly rendkívül forró és ami súlyosabb, száraz nyár volt, ma már a vasmegyei alispáni hivatal szerint is 300 katasztrális holdat leptek el az egyiptomi csapás állatai, a~" '* *' ------ -(A sáskajárás pusztítása.) A sáskahad vonulásában állandóan pusztít. A kárról, amelyet eddig okoztak, nem lehet még pontos kimutatást adni, mert a három-négyhetes állatok eddig a gabonát még nem bántották, csak a még zsenge, friss növényhajtásokat pusztították el. Leginkább a lucerna-, hab-, répa- és burgonyahajtásokat falják fel, a veszély azonban rendkívül nagy, mert két-három hét alatt az állatok teljesen kifejlődnek a kikelhet az a sok milliárdnyi peta is, amit útközben elhintettek. Az időjárás is kedvez nekik. A nagy szárazság és meleg, mely éltető elemük, az idén is ellenünk szegődött s most még a sáskahad pusztítását is nyakunkra hozta. Már pedig ha az állatok teljesen kifejlődtek, széknyra kapnak s az egész országot elárasztva, letarolják minden reménységünket. (Megindul a harc a sáskák ellen.) Éppen mert ilyen fenyegető a veszedelem, minden intézkedés megtörtént, hogy a sáskahadat útjában megállítsák és ha lehetséges elpusztítsák. Szombaton kivonultak Szombathely határába a cserkészek, a falvak lakossága és Guilleume tábornok körletparancsnok rendelkezésére a katonaság is. Hatalmas hengereket állítottak a sáskák útja elé és amikor a had megérkezett, kezdetét vette a lehengerelés. Egy órai , megfeszített munka után undorító szőnyeg fedte a földet. Az elpusztított sáskák százezrei. Ezzel egyelőre sikerült megállítani a sáskák útját. Ezzel azonban még korántsem ért véget a sáskajárás. Még millió és millió sáska él, ezek csapatokba verődhetnek újra s el kell készülni arra, hogy nap-nap után újabb és újabb rajok tűnnek fel s csak a legmegfeszítettebb munka mentheti meg az országot az újabb csapástól. Budapestről szakértőket kértek, hogy ennek elejét vegyék. Telefonjelentést kapott a földmivelésügyi miniszter és az országos rovartani állomás is, melynek mutatványszámot is küldtek a sáskákból. Szombathelynek tehát — az utóbbi idők tanúsága szerint — mindig megvan a szenzációja. Most ez tartja izgalomban az egész várost. Pang a színház, pang a mozi és pang minden, mindenki a sáskahad útját figyeli, mely könnyen végzetessé válhat az egész ország gazdasági helyzetére. Vándor Kálmán: BUDAPEST MAPÁRTÁVLATBÓL Repülő-majális Mátyásföldön. — Repülési „örömök" ezerkétszáz méter magasságban. Furcsa érzés fogott el, mikor a Magyar Légiforgalmi Részvénytársaság pénztárosa átnyújt egy nyomtatott ívet, amelyet alá kell írnom és amelyben tudomásul veszem, hogy a repülésből származó balesetért a részvénytársaság semminemű felelősséget nemm vállal. — írja csak alá — nyugodtan — szólal meg mögöttem egy jól táplált fiatalember. — Utalvány ingyentemetésre. Erre a biztatásra habozás nélkül aláírom az ivet, sőt egy másik ívet is, amely Dabis Rózsi- nak, a mi kitűnő rajz- művésznőnknek volt szánva. De ő nem ér rá,, mert éppen bethlenfalvi Pál Andort, a Magyar Légiforgalmi részvénytársaság igazgatóját örökíti meg vázlatkönyvében. Közben a gépet — amelyen néhány perc múlva ezer méter magasra repülünk — már begyújtották és a pilóta már jelenti is, hogy indulhatunk. Az egyik gépész udvariasan kinyitja a hatalmas gépmadár ajtaját és mi beülünk a pazarul berendezett tágas fülkébe. A csiszolt kristályüveg-ablakok batikfüggönyökkel vannak behúzva. Előttünk nagy tükörből mered ránk kissé ijedt képmásunk. Kétoldalt virágvázákban mezei virág. Ha a propeller fülsiketítő zakatolását nem hallanánk , kényelmes hintóba képzelnénk magunkat. A gép lassan gurulni kezd. A tükörből látom, hogy útitársnőm arca egy árnyalattal fehérebb lesz és az ajtót nézi, mintha azon gondolkoznék, hogy még le is léphetne. De a gép olyan bizalmat gerjesztő lassúsággal gurul a göröngyös mezőn, hogy szinte kételkedünk a repülőképességében. Mintegy kétszázméternyi gurulás után a gép visszafordul és már jóval sebesebben mozog. Egyszerre megszűnik a gurulással járó rázás és gyors tempóban hagyjuk el a földet. A házak és az emberek egyre kisebbek lesznek, végre az egész térből csak egy fekete csikót látunk — a repülőmajális közönségét. A magasságmérő ezerkétszáz métert jelez. Határozottan kellemes érzés. Útitársnőm boldog mosollyal fordul felém és kimutatva az ablakon mond valamit, de a gép zúgása elnyeli a hangját. Ebben a pillanatban testünk kissé felemelkedik a bőrülésről és határozottan érezzük, hogy a kabinunk függőleges irányban közeledik a földhöz. Három-négy méter lehet az egész zuhanás, de abban a pillanatban úgy érezzük, hogy legalább kétszáz métert eszünk. A másik pillanatban a gép ismét teljesen visszanyerte egyensúlyát és valami patak felett repül el. Szerencsére felismerjük a citadellát, különben sohasem jöttünk volna rá, hogy ez a kis patak a nagy Duna. Megkerüljük a Vérmezőt és körülbelül a Margithíd felett repülünk vissza Mátyásföld felé. A Vérmezőtől Mátyásföldig pontosan nyolc percig tart az út. A leszállás egészen simán megy. Mindegyre nagyobbak a házak, néhány pillanat és érezzük, hogy gépmadarunk kerekei ismét földet értek. A hangárban éppen véget ér a kabaré. A közönség és a Vonósnégyes kitűnő szereplői ezer kérdéssel ostromolnak bennünket. — Pompás! Nagyszerű volt! Egész Pestet körülrepültük, mondja útitársnőm. És büszkén írja be a nevét a repülők emlékkönyvébe, mire egy aggódó anya — a fia most fog repülni — epésen megjegyzi: — Ha olyan nagyszerű volt, miért reszket a kezei Közben bethlenfalvi Pál Andor igazgató becslési lapokat oszt széjjel és kihirdeti, hogy egy repülő világítópisztolyból fog kilőni és aki legjobban felbecsüli azt a magasságot, amelyben a pilóta lő, az ingyen repülhet. A közönség soraiból egész sereg becslési szakértő került ki, akik állandóan bemondják, hogy milyen magasan van a pilóta. Végre felvillan az első lövés, mire két szakértő nyomban összezördül. — Pontosan ezer méter — állapítja meg az egyik. — Ugyan ne nevettesse ki magát — feleli a másik. — Ez legalább ezernyolcszáz méter. De mielőtt végleg összevesznének, megszólal egy harmadik: — Én tudom, hogy milyen magasan van. De nem merem felirni. Isten őrizz, még megnyerném a díjat és fel kellene repüljit... Kövessi László.