Az Ujság, 1923. június (21. évfolyam, 122-145. szám)

1923-06-10 / 129. szám

2 AZ ÚJSÁG Vasárnap, 1923. június 10. Gazdálkodás — számadás nélkül. Nincs zárszámadás sem a fővárosnál, sem az államnál. Az állami és városi gazdálkodás egyik első kri­tériuma a zárszámadás. Zárszámadás nélkül szinte ellenőrizhetetlennek mondható a gazdálkodás. Ismé­telten hangzottak súlyos panaszok úgy a nemzetgyű­lésben, mint a főváros közgyűlésében, de a sajtóban is a zárszámadás nélküli gazdálkodás ellen. Hiába volt minden panasz, minden komoly érvelés. Az államháztartásnak már harmadik esztendeje nincse­nek zárszámadása. A főváros urainak uralma már két esztendeje tart s e két esztendő pénzügyi gazdál­kodásáról ezideig még nem nyújtottak elszámolást. A főváros főszámvevősége csak most foglalkozik az elmúlt két esztendő mérlegének számadatgyűjté­­sével. Tudósítónknak alkalma volt ezekről a rendkívül életbevágó kérdésekről illetékes véleményt szerezni. A budgetjog helytelen kezelése. Az államháztartás zárszámadásáról megkérdeztük Strausz István dr.-t, a legfőbb állami számvevőszék volt elnökét, aki a következőkben nyilatkozott: — Ez­ olyan kérdés, amelyről már talán beszélni sem érdemes. A közvéleményt nagyon sokat foglalkoztatta ez a probléma. A forradalmak után ez többször szóba került, különösen pedig a mostani nemzetgyűlés foglalkozott a kérdéssel. Az adófizetők, de az egész ország feszült érdek­lődéssel várta. Mikép fog eldőlni,a vita a nemzetgyűlésen. Már-már úgy látszott, hogy pénzügyminisztereink és vele együtt, a kormány, többi­ tagjai a budgetjogot teljesen negligálták­. Ez erős kritikát hívott ki a kormánnyal szem­ben, a legkisebb falu utolsó kunyhójában is, mert a budget­­jog helytelen kezelése nemcsak az ország rovására megy, hanem a polgárság zsebeit is mélyen érinti. A külföldi lapok is foglalkoztak már azzal, hogy a magyar kormány budget nélkül dolgozik. De ezzel a kormányok keveset törődtek és a kritikákat nem méltatták különösebb figye­lemre.­­ Annyi bizonyos, hogy minden alkotmányon leg­nagyobb sérelem a budgetjog semmibevétele, mert ez annyit jelent, hogy tobzódhatik a kormányhatalom, úgy, ahogy csak akar. félénk viták folytak már a budgetek szük­ségességéről és szinte fásultság vett erőt a telkeken, amikor a forradalmak után a budgetjognak még a mara­déka is megsemmisülni látszott azokban az indemnitások­­ban, melyek csak név szerint voltak indemnitások. Azt reméltem és velem együtt sokan, akik ebben az országban békés nyugodt munkát és teljes restaurálódást akarnak, hogy ha az 1922/23. év költségvetés nélkül is telt el, a rá­következő 1923/24. évről mégis csak kap rendszeres költségvetési előirányzatot a nemzetgyűlés. Úgy látszik nagyon csalódtam. Nem tudom, azonban elítélni a pénz­ügyminisztert, bár pénzügyi kormányzati felfogásokban ellentétben vagyok vele, de mégis meg kell állapítanom, hogy nem képes megvalósítani azt a pénzügyi program­mal, amelynek megvalósítását maga elé tűzte, mert a politikai hullámok majdnem elnyelik. Ami pedig a zár­számadást illeti, arra vonatkozólag a következőket mond­hatom: — A nemzetgyűlésen már többször szóvátettem, hogy zárszámadásokat a kormány még mindig nem terjesztett elő, már­pedig enélkül gazdálkodni legalább is felelős kor­mánynak nem szabad. A zárszámadások beterjesztése érthetetlenül még mindig stagnál, még csak tájékoztatást sem kapott az erre hivatott legfőbb állami számvevőszék elnöke részéről a nemzetgyűlésen. Még azt sem tudja a nemzetgyűlés, hogy az 1915/16., 1916/17., 1917/18., 1918/19., 1919/20., 1920/21. és 1921/22. költségvetési évek zárszám­adásait mikor kaphatja meg a Ház. Az a vélemény, hogy a hátralékos zárszámadások beterjesztése már nem késhetik sokáig, mert maga a közvélemény fogja azokat kisürgetni. Ezt azokból a suttogásokból állapítom meg, amiket jobb­ról és balról is lehet hallani. Mindenesetre nagy hiba, hogy eddig is késtek és késnek a zárszámadások beterjeszté­sével. Elvégre is mindenkinek joga van aziránt érdeklődni, hogy a forradalom és a háború, de még a trianoni béke is mit hagyott meg az állam javaiból az országnak. Ez a legnagyobb dokumentum a külföld előtt is, hogy vagyo­nilag majdnem egészen megsemmisültünk. Viszont azon­ban­ ha a kormány tényleg elkészíti majd egyszer és beterjeszti a zárszámadásait, akkor azokban mutassanak is ki mindent, mert h­a tartalmuk csak arra fog szorítkozni, hogy mily bevételek beszedése és mily kiadások kiadása iránt rendelkeztek a különböző kormányok, az egyenlő lenne a semmivel, mert az csupán csak számolási művele­teket tartalmazó kimutatás és ezeket érdemlegesen nem lehet elbírálni. Azért az volna a kötelessége a legfőbb állami számvevőszéknek, hogy a pontos zárszámadást a tényeknek megfelelően és nem kiszakítottan, csinálja meg. Vederemo! A főváros pénzügyi gazdálkodásáról Ereky Károly ezeket mondotta munkatársunknak: — A zárszámadások elkészítése mindenütt technikai okokból késik, mert nem lehet úgy, mint a békében, fix számokkal dolgozni, hanem most h­ónapról-hónapra, negyedévről-negyedévre hullámzanak és változnak az egyes tételek. Nincs fix bázisa a pénzügyi gazdálkodásnak. A tisztviselői fizetések, az anyagárak és egyéb kiadások folyton változnak. Éppen ezért a zárszámadások össze­állítása irtózatos nagy munkát ró a főváros számvevősé­gére. A zárszámadások késésének fő oka még az is, hogy a főváros könyvvitele teljesen rossz. Egész esztendőin elkönyvelik a központi pénztári adatokat és csak akkor, amikor ez az óriási adathalmaz egybegyűl,­ül neki a fő­számvevőség, hogy feldolgozza­ és az adatokat elossza. Ez speciális hibája a főváros pénzügyi ügyvitelének, amely rendkívül megnehezíti a munkát.­­ A másik ok pedig, hogy tulajdonképen nem is sietnek vele. A keresztény községi párt ilyen lappáliák­­kal, mint a zárszámadás elkészítése, nem is foglalkozik. A többségi párti bizottsági tagok egész ténykedése nem más, minthogy névjegyet nyomtatnak, amelyen az áll: ,,fővárosi bizottsé­gi tag“, de semmit sem dolgoznak és nem törődnek a főváros vitális érdekeivel. Természetes következmény, hogy az ilyen komoly meggondolást, ta­nulmányozást, elmélyedést és munkát igénylő ügyeket elhanyagolják. De nemcsak ez, hanem minden egyéb is marad annyiban. A többségi párt legfőbb hibája, hogy mindent egy-egy frázissal intéz el, befejezettnek vesz és az ilyen nagyfontosságú kérdéssel mit sem törődik.­­ Mert hiszen végeredményben mégis készen lehetne a zárszámadás a rendkívül nagy nehézségek ellenére is, ha a többségi párt erre megfelelően szorítaná a tanácsot. Mivel ez nem történik meg, a tanácsnak természetesen könnyű a helyzete: örül, hogy az uralmat gyakorló párt nem kiváncsi gazdálkodásának adataira; nekik igazán nem sürgős. Speciális hibája a főváros pénzügytechnikai rendszerének, hogy amint egy jól kiképzett számtaná­csosa és főszámtanácsosa van, az rögtön kikivánkozik a főszámvevőségből az üzemekbe. Az illetők itt mint igaz­gatók, ü­zemellenőrök, pénztárosok stb. működnek, m­íg a főszámvevőség segéderőkkel dolgozik.­­ A számadatok és statisztikák hiánya az oka, hogy ha a polgármestertől megkérdezik, hány tisztviselője van a fővárosnak és hányat helyeztek ki az üzemekhez, nem tudná megmondani. Ugyancsak ezért van az, hogy ha a közgyűlésen valaki adatokkal felszerelt komoly beszédet mond, akkor a legtöbben ámulnak-bámulnak s természe­tesen képtelenek hozzászólni. Törvényes védelmet kérnek a magán­­alkalmazottak. Az Újság már megírta, hogy a kereskedelmi mi­nisztérium törvényjavaslatot készít elő a magán­­alkalmazottak gazdasági érdekeinek védelmére. A magánalkalmazottak különböző szervezetei már ismé­telten sürgették Walkó Lajos minisztert, hogy ezt a javaslatot minél előbb terjessze a magyar törvény­­hozás elé. Lépéseiknek azonban még nincs ered­ménye és éppen ezért a magánalkalmazottak blokja most a nyilvánosság elé lép és a sajtó útján óhajtja tájékoztatni a közvéleményt. Az Újság­hoz is hosz­­szabb közlést juttattak el, amelynek lényege a követ­kező: • „A magánalkalmazottak társszervezetei mai ülé­sükön mély elkeseredéssel és megdöbbenéssel állapí­tották meg, hogy a kormánynak nem volt egyetlen megnyugtató szava sem a magánalkalmazottak szá­mára akkor, amikor a kormány egy hozzáintézett interpelláció nyomán részletesen kifejtette a köz­­tisztviselők támogatására vonatkozó programra­jár. Vikler Emil képviselő, a Magyarországi Magántiszt­viselők Szövetségének elnöke interpellációt terjesz­tett elő a nemzetgyűlésen a magánalkalmazottaak társszervezeteinek megbízásából, de interpellációja válasz nélkül maradt, így joggal fel lehet tételezni, hogy a kormánynak nincs tudomása a magánalkal­­mazottak rettenetes gazdasági helyzetéről. Nincs tu­­domása arról, hogy az iparban, a kereskedelemben, ■a pénz- és biztosító intézetekben dolgozó alkalma­zottak a rohamosan növekvő drágasággal szemben a létért való rettenetes küzdelmet már nem bírják to­vább s azt kell hinniök, hogy a kormány nem akar gátat vetni e társadalmi rétegek további elnyomoro­­dásának. A magánalkalmazottak szervezetei a nem­zetgyűlés pénteki ülése előtt együttes beadványban azt a kérelmet intézték a kormány nevében felszó­laló pénzügyminiszterhez, hogy kívánságaik ügyében a kormány sürgősen hívja össze ankétre a munkál­tatók és munkavállalók érdekképviseleteit. Erre ed­dig azonban nem kaptak megnyugtató választ és ígé­retet. A szervezetek mindebből azt a következtetést kénytelenek levonni, hogy a magánalkalmazottik mostani katasztrofális helyzete a kormányt nem ér­dekli s éppen ezért kénytelenek lesznek az általuk képviselt sok tízezer végleg elkeseredett alkalmazott életérdekeinek hathatósabb megvédése céljából m­ás eszközökhöz folyamodni.“ Sándor Pál és Bogya János Ugye Sándor Pál és Bogya János lovagias ügyét ma­­,­­segédek békés utón intézték el. Megállapíítoták, hogy Sándor Pál „gazemberség“ közbekiáltása nem Bogya személyére vonatkozott, hanem a jobboldalról ismétel­ten elhangzott „hazaáruló‘‘ felkiáltásokra általában — így tehát lovagias eljárásnak helye nincs. Bethlen — díszpolgár. Kiskunhalas város Bethlen István gróf miniszterel­nököt díszpolgárává választotta. A város — a határozat indokolása szerint — azokat az érdemeket óhajtja elis­merni, amelyeket Bethlen István gróf a rend, fegyelem, személy- és vagyonbiztonság megteremtésével s másrészt fáradságot nem ismerő külföldi útjával szerzett az ország érdekében. Válasz a belgrádi magyarellenes támadásra. Beavatott magyar politikai körök véleménye a jugoszláv külügyminiszter expozéjáról és a viharos parlamenti tüntetésről. Nincsics jugoszláv külügyminiszter expozét mondott a belgrádi parlamentben s beszéde alatt viharos tüntetés kerekedett Magyarország ellen. Olyan éles volt a táma­dás, hogy belgrádi ügyvivőnk nem győzte ideggel és a tüntetés láttára eltávozott a karzatról, ahová azért ment el, hogy a külügyminiszteri expozénak szem- és fültanúja lehessen. Nincsics külügyminiszteri expozéjának lényege a következő: — Szomszédi viszonyunk az állandó javulás útján van. Sajnálattal állapítom meg, hogy Magyarország az egyetlen kivétel. A jugoszláv kormány ismételten igyeke­zett megvitatni és szabályozni sok kérdést a béke ratifi­kálása óta, hogy normális szomszédi viszonynak vet­hesse meg az alapját, de törekvésünk nem járt sikerrel, mert a másik oldalon mindig rosszakarat nyilvánult meg. Magyarországon hiányzik a lejalitás a trianoni szerződés határozatainak végrehajtására. Az a jóakaró magatartás, amelyet magyar oldalon bizonyos nacionalista, soviniszta és imperialista szervezetekkel szemben tanúsítottak, az a különös mód, ahogyan a hadsereg újjászervezésére és megerősítésére törekedtek, végül az a magatartás, amely a magyar sajtó részéről megnyilvánul, ország-világ előtt igazolja, hogy a magyar kormány a trianoni szerződést csupán ideiglenes nemzetközi egyezménynek tekinti, amelynek helyébe hamarosan a dolgok régi rendje kerül. Szomszédaival­­szemben tanúsított magatartásával Ma­gyarország nem adja bizonyságát annak, hogy jóakarat­tal igyekszik jobb viszonyok megteremtésére. Magyaror­szág meg nem engedhető módon jár el az ellenőrzőbizott­ság és az idegen állampolgárok ellen egyaránt. Különö­sen a jugoszláv állampolgárokat üldözi, internálja, sőt alaptalanul halálra is ítéli. E.-.úr a mondatnál néhány képviselő represszáliákat sürgetett a magyar állampolgárokkal szemben. A Grazer Tagespost belgrádi jelentése szerint Korosec dr. így ki­áltott közbe: — Internálni kell a magyar követet! Egy másik képviselő ezt a közbekiáltást kockáztatta meg: —­ Okkupálni kell Magyarországot! Több más éles kifakadás is elhangzott ■s szkupstina tagjai viharosan tüntettek Magyarország ellen. Ezekre a közbeszólásokra a karzaton lévő magyar ügyvivő eltávozott helyéről. Nincsics külügyminiszter vé­gül a magyar kölcsön ügyéről beszélt s ezt mondotta: — A kölcsön megadása ellenében meg kell terem­teni azokat a garanciákat, amelyeket Franciaország is követel. Ilyenformán Magyaroszágnak nem lesz módja arra, hogy a kölcsönt az európai béke megzavarására fordítsa. * Az Újság kérdést intézett illetékes helyre, ahol azon­ban azt a választ kapta, hogy hivatalosan nem nyilatkoz­nak mindaddig, m­íg a magyar kormány ebben a szomorú ügyben állást nem foglalt. Munkatársaink beavatott po­litikai körökben és kitűnően informált helyeken az alábbi nézeteket hallották arról a kérdés-komplexumról, amelyre a jugoszláv külügyminiszter expozéja rávilá­gított: — Éppen az ellenkezője áll annak, amit a jugoszláv külügyminiszter dik­t. Magyarország részéről mindig nyilvánvaló volt a jóakarat, de ez a jószándék éppen a jugoszlávoknál hiányzott. Nincsics miniszter úr csak ál­talánosságokat mond, konkrét tényeket nem sorol fel és éppen ezért beszédét kimondottan politikumnak kell minősíteni. Valami különös célt akart elérni szavaival. Talán éppen azt, hogy a párisi ellenőrző missziók Budapestre érkezé­sének előestéjén újabb akadályokat állítson a békés meg­értés útjába. A magyar kormány köztudomású tényekkel tudja bármelyik fórum előtt igazolni, hogy csak a békét kereste. Magyaroszág tényleg és effektíve fáradozott a jó szomszédi viszony kiépítésén és ebbéli törekvését mindig a kis-entente hiúsította meg. Ebben a munkában a jugoszlávoknak is nagy részük van. Erről tanúskodnak az alábbi tények: — A portorosei konferencián éppen magyar részről terjesztették elő az indítványt a gazdasági közeledés, az import-export tilalmainak és akadályainak csökkentésére és a forgalom korszerű szabályozására. Az indítványt éppen Jugoszlávia utasította vissza. Ugyanez történt a gráci konferencián is. Ott tudvalévően útlevél-egyezmény jött létre a Népszövetség kezdeményezésére. Az egységes típusú útlevél és az ezzel kapcsolatos egyéb kérdések megoldása Jugoszlávia és Románia magatartásán hiúsult meg. A gráci egyezményt ugyanis Olaszország, Csehor­szág, Ausztria és Magyarország sorra ratifikálták, csak Jugoszlávia és Románia nem. Itt van továbbá annak a purparlénak az ügye, amelyet még Bánffy Miklós gróf akkori külügyminiszter kezdeményezett Genfben azzal a céllal, hogy gazdasági megegyezés jöjjön létre Magyar­­ország és a kis-entente államai között. A magyar kor­mány lelkesen karolta fel az akciót és késznek nyilatko­zott a szükséges lépésekre. Az volt a véleménye, hogy akár bizottság útján, akár m­ás után nyélbe kell ütni a gazdasági megegyezést. Sajnos, éppen jugoszláv részről zárkóztak el a tárgya­lás elől. Ezek ismert tények. Éppen így közismert az internálás­sal és állítólagos halálraítéléssel kapcsolatos állandó vád is. Mindössze annyi történt, hogy jugoszláv kémeket fog­tak el a magyar hatóságok. Ez nem a mi specialitásunk, mert hiszen minden országban vannak ilyen esetek. A jugoszláv külügyminiszter talán éppen Sever Boldizsár ügyére célzott expozéjában. Sever Boldizsárt kémkedés miatt tényleg letartóztatták Magyarországon s ügye még folyik. Ma­gyar részről kicserélését javasolták, de ez elé a jugosz­­lávok akadályokat gördítettek. — Nincsics expozéját Bethlen István gróf sikeres római utjának szemszögéből kell mérlegelni s akkor so­kat megért az ember. " • «

Next