Az Ujság, 1923. december (21. évfolyam, 272-294. szám)
1923-12-30 / 294. szám
M £g®sr. évben öröme lesz AZ U J 3 AJ ajándékában Vasárnap, dec. 30. SPORT. Úszóink kilátása a párisi olimpiászon. Irta: KILER TIBOR dr., a Magyar Uszó Sövetség főtitkára. Úszóink olimpiai szerepléséhez a közvélemény mindenkor nagy reményeket fűzött, a részben nem le indokolatlanul. Az évtizedeken át tartó sikeres külsőiél szereplések és az első olimpiászokon elért eredmények erre mi-iuli jogot is untak, hiszen 1860-ban éppen az ő terén szerezte meg Hajós Alfréd,a MUSz egyik jelenlegi alel-őjitét győzelmével az első olimpiai sikert .Magyarországtan,, 104- ij", Szint-houisnan Halmay Zoltán, a MUSz jelenlegi amatőr olimpiai trénere győzött két úszó számban. Iboo-uan Athénieni pedig a .-agyar staféta négyszer 150 rp.-os távon Halmay Zoltán, Hajós Henri... Kiss Geza, Iinouy Józsefből álló csapattal. De a telíti olimpiádon is érletes helyezéseket értek el úszóink. Így Jalo-uan Párisuan Kalmay Zoltán második lett a 200 méteres és 4000 méteres úszásban és narmadik 1OO0 méteren. lönti-uan Lon..o....an szinten Jlalmay érti trizodife helyezést 100 méteres távon, míg a négyszer 200 m. staféa magyar csapat standén másodút lett. Ksas az 1012. évi stockholmi olmptész nem hozott még bérezési eredményt sem az úszóportnak, de úszóink akkor is olyan értékes időbeli teljesítményeket mutattak fel, hogy erre mégis büszkék lehettünk. A stockholmi olimpiász előtt a hazai eredmények alapján túlérmes reményeket táplált ravinemű az úszók szereplése tekintetében, hiszen két hősi halottunk Las Torres Béla és Demján Oszkár olyan kiváló formában voltak, hogy mindenki olimpiai győzelmet várt tőlük. De eljöttek a világ miliyen részéről a legjobb úszók, és a várvevikt siker elmaradt. Éppen azért, most ki, mikor úszóink kilátásait latolgatjuk, bölcs mérséklettel kell a köztudatba átvinni azokat aripotokat, melyek ügyelembe vételével jóslásokba borsítkoztunk, mert túlzott módon felcsigázott remények be nem következése létén túl nagy mértékben ér mindenkit a kiábrándulás és az csak az illető sportág kárára válik. A.. 1924. évi páriai olimpiász úszó-programmja nem feltétlenül szerepelté,, éppen magyar versenyzőink szempontjából, hiszen legjobb versenyszámunk, a 100 m-es mellúszás nem szerepel a programmon, (1 annak, hogy a MUSz minden lehetőt megtett annak beiktatás. iránt. A veroer. számok között 3 szabad stílusú, 2 kötött úszás.1 műugrás szerepel férfiak részére, 6 versenyszám hölgyek részére és 3 csapatverseny (2 férfi, 1 női szám). A.ufkó-számokban (2 torony-ugrás és 1 műugrás) semmiféle herezé... esélyünk nincs. A hölgyversenyeknél ugyanez a helyzet, s hölgyuezőink külföldön még nem versenyeztek, s bár Molnár Evabajat rekordja a 100 m-es mellyszázban majdnem eléri a hitelesített világrekordot, mégis figyelemmel arra, hogy a hölgyeknél is 200 a mellúszás távja s hogy Molnár Eda versenyzési készsége még nagyon hiányos, csal, akkor számíthatnánk e távon helyezésre, ha tértülej, 2t1 m-en is állaná a távot. A szabad stílusú úszás három távja: 100 m., 400 m., és 1500 ra.era kecsegtet semmi reménnyel, legfeljebb a 100 m-en pályázhatna Sparjessy Béla és Gáborffy harmadik helyezésre, abban az esetben, meddigi eredményeiket messze túlszárnyalva 1 perc 02 mp-es időn belül tudnának úszni nyílt távon. Marad tehát az egyéni számok közül a két kötött úszás: 200 m-es mellúszás és a 100 m-es hátottúszás, ahol eddigi eredményeink alapján helyezésre és az előzőben talán még győzelemre is tilátó lehet. Sípos Márton olyan komolyan készül a neki mert nem !. .. a 200 m-en (és a németek távolmaradása folytán éppen legveszélyesebb ellenfeleitől szabadult meg), hogy emberi számítás szerint itt megérhetjük, hogy a magyar lobogó fogelszaladni a Stadion győzelmi árbócán. A titkos tipp Janst Frigyes, kinek azonban időerednényeit e távon nem ismerjük még. Figyelembe kell venni azonban itt is Amerika rejtélyes úszóit, bár eddig számbajöhető mellúszó eredményekről nem igen tudunk. A 100 m-es háromúszásban a gyermekifjú Bartha Károly az úszók reménysége. Két év óta úszik csupán, s 16 éves kora dalára oly kiváló eredményekre, oly szenzációs győzelmekre tekinthet vissza, hogy folytonos javulására való figyelemmel, helyezése ebben a számben feltétlen biztos. Bár még távol van az 1 p. 12*/s mp.-ez világrekordtól, de az idén fél hétről-hétre javult s kiváló verseny-rutinja mindenki bizalmát megérdemli. A csapatversenyek férfiak részére: a. négyszer 30 m.-es staféta, a vízipole. Az előzőben a győzelmet Amerikától elvitatni nem "hez, hiszen legutóbb egy klubcsapatjuk úszott az amsterdami olimpiászon elért világrekordon belül. A helyezésekre, kívülünk az angolok és svédek pályáznak a legnagyobb sikerrel. Csapatunk a svédektől reálisan kikapott, de azóta a staféta két főerőssége Eperjessy és Gibárffy csak javult. A harmadik helyre akkor számíthatunk, ha melléjük két oly úszó akad, aki a távot a Császárfürdő férfi uszodájában 33'aad méteres pályán 2 perc 30 mp.-er. belül megússza. Az e egyik jelölt a vidék reménysége: az egri Bitskey Zoltán, a másik pedig a válogatott staféta eddigi tagjaiból (Balikó, Jung Béla, Kenyéri, Serény, Turnovszky) közül kell hogy kikerüljön. A vizipolo az a szám, amelynél az összehasonlítási alap leginkább hiányzik és ezért minden számítás a legbizonytalanabb. Psapat.-nk .'. olimpiászon résztvevő nemzetek közül az osztrákokkal és a . -sekkel (igaz, hogy csak: Stockholm városival, továbbá a dinokk és olaszokkal mérkőzött eddig. Bár az osztrákoktól Bécsben kikopi.'.flt . Budapesten csupán eldöntetlent értünk el ellenük, a légiós,". a csapat, — mert egyik esetben sem az játszott, — feltétlen filyet. A svédek viszont jobbak nálunk Amerika, Anglia, Belgiup.ia pedig ebben a sorrendben, még azok az ellenfelek, akik számba jöhetnek , jobbak nálunk, mégis, megfelelő előtréningmellett , csapat óriási javulására beárdlhatunk, mert jitékosaink legnagyobb részében megvan mindaz a telés, (gyorsaság, technika és lövélképcs, ifi) amely sikeres szereplést biztosíthat, csak a csapat fegyelmezettsége és állókenyssége adott eddig is okot kifogásra. Végtelen szerepelés: 2 MUSZ legutóbbi döntése, amellyel a vizipolo tréning olimpiai vezetőjéül Beleznay László nr.-t nyerte meg. A visipolo fesz talán az " versenyszám, amely e legkellemesebb meglepetésben részesíti majd a magyar sporttársadalmat. Lése': volnának azok a gondolatok, amelyek hat hónappal az olimniusz előtt bennem as eredmények tekintetében támadnak. Nagy hivatás vár a MUSz vezetőségére és az osrztomokra ,egyaránt, hogy beteljesüljön- amit itt szerény óhaj formájában kifejezésre juttattunk. róri tradíciók egyaránt kötik mindnyájnkat és 1 magyar társadalom méltán elvárhatja, hogy a stockholmi sikertelenség után tizenkét év mulva az iúrásbal újra egy athéni vagy saint-lorizi olimpiász következzen be. Magyar evavatos kif#Wan. Az Olaszországban túrázó Törekvés, BTC és BAK, amelyeknek múlt vasárnapi első olasz startja vereséggel végződött, a karácsony két napján lejátszott mérkőzéseiről ismét nem küldött hírt Budapestre, el lehetünk tehát rá készülve, hogy a háromcsarlat ifjabb vereségeket szenvedett. Az FTC pénteken játszotta az első mérkőzését Konstantinápolyban. A bajnok Galata Serail volt az ellenfele, amellyel 1 : 1 arányban eldöntetlenül végzett. A Szombathelyi AK kedden Barcelonában az FC Sabadell ellen 1:0 arányban győzött. A vidéki bajnokcsapatnak ez immár a második győzelme spanyol túráján, sőt igen közel állt a harmadik sikerhez’is,‘mert már 3 :0-ra vezetett ■ a barcelonai FG Európa ellen, mikor kapuvédje megsérült és a helyére beállt halfjátékos egymásután szedtebe a goalokat. JOJlPÍTOTTJa Gajári Ödön PLUAÍS OZEBRESCVaj. Agai Béla és Kóbor Tamás áxfa5?ua-jpc,jo3. tz uuaAo HészvÉ^VTARSAaJUi neveuá* Katné: KIMCH ALFRÉD tCJAZOATÓ 1 B S JLaara ML — 183.. . » ^ _ OoboUaot., tüszpárnák, biggönjait, ■’gyterítők “szúnyog-, gyalu-és selyemlonalak uievi Kezimunfcavasar aas?»5sai»«»«^.re3. »•»•« .■•Hm • ^ as.ysvsból OBEHeákitAsk moHíkosAst vrÉA!aiOfe, 0.43JJ V. Lipót-korat 22. Telefon 63-iíj Francia selyemharisnyák minden színben Vargánál Kossuth Lajos-utca 11 Elsőrangú Tapeur ajánlkozik a családi estélyekre. Becses értesítések Kírály-6. 82, 1.6 alá kéretnek. II Wách Eútorvevö közönséghez! Mielőtt vásárol,gondolja,irteg jól, mert nem asaa olcsó,esni olcsó, hanem ami jó ! Már pedig bátorai csak úgy jók, ha azok Behr, miasztatos Figyeljen vi. ker^&“$S «p. a Cimről Csen^ery-utca. párok. 4558 Házasság S6 évon Itt. önálló ber- és terménykikeekedő (tart. tiszt) tőzsdetag; 20 millió korona, vagyonnal ocetilne nagyobb hozománnyal. .Jó családból^ je.igére a kiadba. iöS6 prizmás- és gyöngyházlálcsövek A fényképezőgépek, sportcikkek DA^own] IV. Egyetem-tér 5- szakorzók és logarlécek 1179 awlflvlací* Vétel, eladás, csere. Legnagyobb budapesti testilgyár és nagykereskedő cég keres folyószámla-osztályának vezetésére clerét, ki hosszabb ideig működött mér hasonló minőségben Budapesten és aki a bérműárupiac vevőközönségét különösen bonitás szempontjából jól ismeri. — Szives ajánlatokat hirdető az eddigi működés megjele- irodába J lésére! .Piac ismerete VI. kér fontoa 2 28 4“ jeligére Vilmos csiszárit &» I'’ •Vágj, bécsi nyakkendőgyár azossali felvételre kert 1 «iraaBot' Majíraritrwigra és Budapest részére* Szív-ps ajadlfdtok ,3125t66 pozíció 86937 'elitrére ti tcliwapb, József hird^e-rodíj^ba Andrássy-ut 7. 43'' ■% FEHBRMBMü Fossuds: JK. t^rTvrjir-tjtétR. T. Zománcedeoy üzlstem fajreestésében társat keresek 25-30 millióval Ajánlatokat .Zománc-4 jeligére hirdetőirodájába, Erzsébet-körut 38. sam kérem... 9236 Engross üzlet részére Sigít, hüvelyes és gyarmatára rt. keres Hit ÉÉttÉDjel Választ kérünk „Engross. 5“ jeligére Teaser Gyula hirdetőjébe IV. ker. Szeriit a tér 8. 4554 700kPMMGKUPii2,lei «l8nouel taCuMaRIUTOafil Elismert, legkitűnőbb angol »Horriman Boudoire tea Szimon István Rz iSTkSSSSSSISS Értékpapir-kölcsön! -Bank részvénytársaság körülbelül 200 millió koroda értékig kölcsönbe keret, értékpapírokat hosszabb időre Ajánlatokat „Ingatlanfedezet 2276“ jeligére Siklay türdetőirodába Vilmos császár-ut33 Keresek sBsrjföses* két bútoro&itt szobás konyha és fürdőszoba h&vizVjárafolá? albérletbe euy ,gyemr,ekets ts*ealád részére. Ajánlatokat JMé nek 22S8“ jeligóra Silfroy hírdetőirodájába, VI., Vámoaánzér-nt . 8. 5641 Igtess,SZép lakását megosztaná nagy félténeleni, esetleg földszinti helyiséget keresek, lehetőleg Király-kort, Erzsébet-tér vagy Jósef tér környékén. Ajánlatok :Február 1924-5133“ jeligére Haasenstein és Vogler rt. hirdetőjébe, Dorottya utca 11. 1. em. keretnek. Textilessel társulnék ■ Forga’rus en gros textil-környéken éri gres üzletem van. JHL Ajánlatok ,Rövidáru*..jeligére a fiókkiadóba 1217 —BBeMgBWMSWrl I Iu ' ' N 'US 'JlV.ffrmUBI'JKfWlS’tmiHHllliUlgJMjjwSJmjlK.U.L. .«* _ ■ I fllott ntinnal rendelkező crUeaanny lakssáb'V egy-két tápas szobát fbtengedve távnő» esetén Szod 1*©* vagy ttzilethez, mely .. . részére«biztos megélhetésk• -^ujtana. Megkeresések nOktogon'“ .jeligén a Tokladéba heresnek. Váy. 5 . A Mezőgazdasági Ipari és Kereskedelimi r.-t. búj. cész ügyfelem megvásárolta a Csák és Margittal karcagi bej', cég tulajdo- nát képező tég agyárat. Eladó cég hitelezőit felkérem, hogy követelő.-melyet nálam lehetőleg azonnal jelentsékbe, mert sz 1 24 évi. január I utáni bejelentéseket ügyfelemnek a vevő cégnek norváll módjában figyelembe venni. " 1 Karcag, 1923 december 24. ir wtene. Sam„ Ü gyvér, Kisebb üzlethelyiség a!a,A portállá! és két kirakattal I.iprtt tilOjhli köret legforgalmasabb helyén V1**A Tálasét földadóba .Forpálmae* éíraro kérek. . c m iau ttfinmf! feltétek, Kézíráss*al Irt fijánlatokat WN •gykereskedés. ‘5S7 “ jeligére Selmars JázMefirdetőirodájába Andrássy ut 7. -j391TMe*****IB***ee,c*B**a|B*uB*B**»Btxx**iaemeeaeewuereeeeaeiiae»«*m**tmiMw*wMM^.,,.v^-v ij Minm8rmiui A^aUi»l..i' Ar»rair'-4i.Txi—Bg^MrMMmem—rM«..ii.uiiiiiMijijiagi3ggiTi,i,uifi i mi •. ^SSTJOT4 számlázt vonnali belépésre felvétetik.. Személyes jelentkezés hétfőn 10-12 zött Schember C. és Fiai mérleggyár. VI. Hungária körút ?3. 42 mitteisii I “ ii c«“ mmii-Mmmmmm A játlatok „Eladás" jeligére a feleiállóba kéretnek. 12 1 Nagy, világos helyiséggel, telefonnal a Krisztina- tér közelében üzemhez társulnék vagy átadnám .Levelek „Üzem" jeligére Tenzer Gyula hirdetőjébe -IV., Szervita-tér 8 * 4507 . esetleg iíitűnő ellátást adna trien bérnek, ki háztartása, költsé- I ge£t fedezné. (Nagyobb gyermek nem sfcadóly. Ajánlati k .bibzlingvári, otthon 38“ a kiadóba. 1313 I -^I^--rtKilMWf PfMlTnrrvaMyggW'.^- A kitÜDóca bevehetett ipartelep círea 8a nyihóvr. a társa! vagy finanszírozói fcefes* Ajánlatok „Ipartelep 5187“ jeligére Haasenstein és« Vc»»?*ez r.-i. hirdetőjébe; V. Dorottya utca 11 í. köreinek. 2545.$* Vennék I Bedmtlen. házat, vagy környékén villáig cenk közvetlen tulajdonosokból. Ajánlatok .Készpénz SC972" joligár© fS Seh%Krara ^caseff bírdetőjeb© A^drássy-ut" 7. ° 4St*5 p