Az Út, 1949. július-december (2. évfolyam, 27-52. szám)

1949-07-03 / 27. szám

­1949. JÚLIUS 3—9. A kezdetleges beszédtől a teljességig A megújuló egyház új feladata: tanulni! —No, ez a primitív beszéd se leéli majd senkinek! — mondta valaki jó másfél évtizeddel ezelőtt egy külföldi atyafi evangélizációs­­előadásán. Szó, ami szó: elég pri­mitív volt a beszéd, ámde evangé­liumi volt. Az evangélium elemi tanításait tárta fel ez az ember a mmi sok „magasröptűr” prédikáció­hoz szokott szívünk számára. S az lehet, hogy elméletileg az lett volna a természetes, hogy a hall­gatókat nem érdekeli ez a gyerme­kes előadás, de — mint mindig — a tények nem engedelmeskedtek az elméletnek, mert — csudák­ csu­­dája — óriási tömeg csüngött napról-napra az evangélium kez­detleges igazságait ismertető pré­dikációkon. Kiderült, hogy a névleges egy­háztagokat megrendítette az Isten megváltó szeretetéről szóló „naiv“ bizonyságtétel, aminek látható bi­zonyságaképpen sokan döntöttek életre-halálra az Isten megváltó szeretetének megjelenítője, az Úr Jézus mellett. Nem engedjük lekicsinyelni,­­Megvetni ezt a kezdetleges igehir­detést, mert a nyomában támadt egyházi megújulás arra késztet, hogy az egyház — a szó szoros értelmében véve — alapvető szol­gálatának tartjuk. Mi ennek az ú. n. evangélizációs igehirdetésnek a tartalma? Nagyjában-egészében az evangélium váltság-üzenete s an­nak is a központi része: a megiga­­zulás. A megigazulás azt jelenti, hogy Isten a bűnös emberen meg­könyörülvén,, annak bűnét a Jézus Krisztusban magára vállalta, kö­vetkezményeit elszenvedte s az így megszerzett örök jót, Isten igazsá­gát a Szent Lélek által minden bűnösöknek felkínálja. Ez a felkí­nált igazság hit által, (az evangé­lium elhívésében) elfogadható s ezt az elfogadott igazságot Isten sza­bad kegyelme az elfogadónak tu­lajdonítja, vagyis úgy tekint a bű­nös emberre, mint az igazság szer­zőjére, Jézus Krisztusra. Alapjá­ban véve e körül a központi gon­dolat körül táborozik minden evangélizáció s szinte mindegy, hogy milyen felszólításban csúcso­sodik ki. Van, amelyik „megté­résrel“, van amelyik „Jézus Krisz­tus elfogadására“, van amelyik „szívünk átadására“ buzdít a Szentlélek erejével. De tulajdon­képpen egyugyanazon dolognak különböző formában és hangsúly­­lyal való kifejtésével találkozunk. Ez a különbözőség és hangsúly dönti el, mennyiben és hogyan veti fel az evangélizáció a meg­­szentelődés, vagyis a keresztyén élet kezdeteinek néhány kérdését. Ha tudományunk az „egeket venné“ is, ha minden hittani tétel a „kisujjunkban“ lenne is, akkor sem tudnánk előszörre mást mon­dani az evangéliumra szomjúhozó embereknek. Történtek erre nézve kísérletek a múltban, de nem ve­zettek sikerre. A keresztyénség leg­nagyobb teológusa, Pál, aki előtt igazán megszégyenülhet minden vélt és igazi ismeretünk, amikor pl. a korintusiak közt először meg­jelent, ,nem végezte, hogy egyéb­ről tudjon közöttük, mint Jézus Krisztusról, mégpedig mint meg­feszítettről“. Persze, nagyon té­vedne az, aki azt hinné, hogy Pál végig ennél a kezdetleges beszéd­nél, az ú. n. „tej­ek italánál“ ma­radt. Kitűnik a Biblia alaposabb ismeretéből, hogy a tudós Pál en­nél az alapvető, fundamentális igazságnál jóval többet is tudott. Csak nem ezzel kezdte. Ezzel foly­tatta. Nem úgy kezdte, hogy az bárki előtt is befejezésnek tűnjék fel. De — és ez fontos — Pál, ami­kor ezzel a kezdetleges beszéddel elkezdte (mivel is lehet kezdeni valamit, mint kezdetlegessel?), olyan szándékkal kezdte, mint aki tudta, hogy ezt folytatni kell. Nem azért rakta le az alapokat, hogy éppen csak lerakja, hanem azért, hogy építsen rá. Nálunk Magyarországon azért jár helyes utakon újabban az evangélizációs szolgálat, mert ráirá­nyítja az elindult, buzgó, de tudat­lan lelkek figyelmét a továbbiakra, a tanulásra. Mert hiába lángol a buzgó hit a kedves megtért lelkek­ben, ha nem töltekeznek meg tar­talommal, Jézus Krisztus alapos ismeretével. Az Alcsúton, Buda­pesten, Pápán, Patakon és Debre­cenben és másutt rendezett tanfo­lyamok ezt a célt szolgálják, Jézus Krisztus a Bibliából is­merhető meg. Isten úgy végezte, hogy az egyház főkincsét képező írásokból, a Szent Lélek Isten nél­külözhetetlen segedelmével, az egyház tanításra alkalmas szolgáin keresztül épüljenek, fejlődjenek, vagy ha úgy tetszik, mélyüljenek az egyház tagjai. Ha Magyarországon az evangéli­­lizációban megújult lelkek tudo­mánya az evangélizációs igehirde­tések természetszerűleg szűk hatá­rai közt megrekedt volna, akkor maga az egyházi megújulás is ká­tyúba került volna. Külföldi pél­dák mutatják, hogy mennyire szo­morú sorsra jutott minden megúj­hodás, amely nem volt hajlandó a megigazulás és megszentelődés, esetleg még­hozzá az üdvösség út­jának egyébb kérdésein túl ta­nulni. Az történt ugyanis ezekkel a mozgalmakkal, hogy végered­ményben a mozgalom tagjai addig A magyar földeken folyik a kalászok fenséges haldoklása: érik a gabona. .. hűvös szélben veté­seink áment sóhajtanak és az ál­dozó életek végtelen nyugalmával hajolnak a kasza alá. A dolgozó kezek verejtékkel könnyezik meg azt a nagyszerű, éltető temetést, amit mi aratásnak hívunk. * Az ember, ha már a karja ere­jével nem szólhat bele hasznosan mások munkájába, vigyen leg­alább magával egy szívre való jó­kedvet. Ezzel érkezem én is az enyéimhez. De ők megelőznek. Egy pillanatra megáll a sor, hogy köszöntsük egymást. Röpködnek az ízes mondások s éppen elég kivédeni a jó helyre tett megjegy­zéseket. Szinte bánni kezdtem, hogy megszegtem a munka szent rendjét. Az ember azonban bűnt bűnnel szokott tetézni, lenyúlok hát én is és marokra fogva néhány szálat, odatréfálkozom: — Ezt meg nyugodtan ellopha­tom, igaz-e ■. A tréfa illetlen és rossz. Nem is áll meg, csak egy kasza, az is csak egy suhintásnyira, míg ennyit mond: — Azt osztán ne tegye tiszte­­letes uram, mert itt minden kalász meg van számolva! * Ekkor jutottak eszembe a meg­számlált kalászok. Egy pillanat volt csupán, de éreztem, hogy a szó most igehirdetéssé magaslott, nekem és mindannyiunknak. Hegyi Beszéd az Alföldön. A szá­­montartott hajszálakról, csodás öl­tözetű liliomról, szürkén suhanó verebekről, melyeket valaki, egy mérhetetlen Figyelem pontos nyil­vántartásában őriz. Amott már keresztek állanak, kenyeret ígérő biztossággal. Sok­sok kenyér van itt, mindannyiunk kenyere. Isten megszámlált kenyerei ezek, melyeket rábízott egy-egy em­berre. A megbízatás pedig így szól: íme ezt mind neked adom, de nem mind a tiéd. Feladatod az, hogy mindenkihez eljuttasd, akár érte jöhet, akár neked kell elvinni hozzá. Nem véletlen, hogy a magyar református egyház négy püspö­kének és főgondnokának aláírásá­val éppen most érkezett felhívás valamennyi gyülekezethez, hogy a szószékről hallja meg mindenki a szeretetmunkákkal szemben való kötelességét. Idézzünk most ebből néhány sort: „E kérésünk kibocsátását feles­leges indokolni. Szcretetintézmé­­□ycinket a gyülekezetek hitből fa­kadó áldozatkészségének kell fenn­tartani. Csak az a szeretetintéz­­mény igazán a mienk, aminek lelki és anyagi terheiről mi magunk „evangélizálták“ egymást, addig variálták az evangélizációs kifeje­zéseket, addig „keringtek“ a meg­szentel­ődés kérdései körül, amíg vagy visszazuhantak oda, ahonnan jöttek, t. i. egy más nyelvezetű, más lelkületű, de mégis formalista vallásosságba, vagy pedig elsza­kadva az egyház testétől, idegen utakon h­ányódtak-vetődtek, míg végül a csalhatatlanság zátonyára futva, elenyésztek Isten országa számára. Számítani lehet arra, hogy a ke­resztyénség útján elindult cse­­csemő-telkek újból és újból vissza­sírják a „tejnek italát“. Nagyon helyesen teszik, mert minden ke­resztyén embernek ez az „alapele­­dele“ s még a tudós Pál apostol is, vissza-visszatér megtérésének látomásához, mint ahogy az em­ber visszatér a jó kútra. A jó kút ugyanis mégiscsak az első, a döntő találkozás az élet és halál Urával. Nem is arról van szó, hogy­ a „tem­ek italát”1 elvonjuk a hívek­től, sőt inkább arról, hogy —­ most más képet használva — az gondoskodunk. Tájékoztatásul szol­gáljon, hogy egy-egy árva havi el­tartási díja 120__Ft. Kérjük ked­ves szolgatársainkat, hogy a fent közölt módon és alkalmon kívül is rendszeresen buzdítsák egyházunk h­iívalló tagjait, hogy erre a célra szolgáló adományaik évi összegét, Istennek minden velünk közölt adományáért hálát adva, reformá­tus hitük megváltásaként, önma­guk állapítsák meg és havi össze­gekben fizessék be az Egyetemes Konvetn­ek a „Református Közigaz­gatási Alap“ 10.110. sz. csekk­számlája javára.*" Valóid talán most ezt mondja: Na megint gyűjtenek. De ez a testvérünk téved. Nem gyűjtünk. Inkább széjjelosztjuk azt, ami nem a miénk, ami fölött Isten csak vagyonkezeléssel bízott meg. Károli szép magyar nyelven szól­va, amin Isten sáfárai vagyunk, egyetlen Fuundamentumot nagy hit­tel megtartva, tovább épüljünk az életben és a tudományban. Tudomány nélkül bizonytalanná lesz a keresztyén hit és élet. (Per­sze hit és élet nélkül pedig értel­metlenné lesz a keresztyén tudo­mány!) Forduljunk tehát bizalom­mal hívő tanítóink felé s ha más, fejlettebb, tudományosabb nyelven beszélnek is hozzánk, ha már fel­tételezik is azt, amit az alapvető szolgálatok leraktak bennünk, ak­kor is fogadjuk el hálásan és ta­nulékonyan tanításukat. Tanulni! Ez most egyházunk tagjai felé az üzenetünk. Fogjanak kezet az evangélisták és a tanítók, akiket a mi egyházunknak az Egy Úr adott. Tanuljanak egymástól a „bolondok“ és a „bölcsek“ s te­gyék szolgálatukat hitelessé azzal, hogy tanítványaivá szegődnek az egyetlen Mesternek és megalázzák előtte magukat Pál apostol példája szerint, aki bevallotta, hogy „rész szerint van bennünk“ mindaz,­­ amit egykor meglátunk a Teljes­­­­ségben. Fekete Sándor. .A naptári esztendőt az egyház két részre osztja: ünnepi és ünne­­pek nélküli félévre. Milyen érde­kes ez: az egyik félévben azt éljük át, nagy kétnapos ünnepekben, amit Isten lelkünk üdvösségéért tett. Ennek a félévnek vége. A má­siknak mindjárt az indulásánál mutatkozik az, amit Isten a gond­viselésben a mi testi életünk táp­lálására tett. Talán mégsem ün­­neptelen ez a félév sem: a gondvi­selés nagy ünnepei folynak most, aratók zsoltára, szüretelők víg éneke közben és érett gyümölcs­­kertek nagy csendjében. Milliók boldog hálaáldozatához vigyük oda mi is hittel azt a sze­rény ajándékot, amit a Szeretet­­szövetség, Kálvineumok és árva­­házaink üres oltárai várnak. Szamosközi István Megszámlált kalászok s Kempis: A hiú reményről és a felfuvalkodottságról Csalatkozik az, aki emberekbe vagy teremtett dolgokba helyezi reménységét. Ne szégyeld azt, hogy Jézus Krisztus iránti szeretetből má­soknak szolgálsz és a világ sze­mében szegénynek tűnsz fel. Ne bízz önmagadban, hanem inkább Istenbe vessed remény­ségedet. Tedd meg az­t, ami rajtad mú­lik és Isten megsegíti jószándé­kodat. Ne bízz tudományodban, vagy más emberi fortélyosságban, ha­nem inkább Isten kegyelmében, aki megsegíti az alázatosokat és az öntelteket megalázza. Ne dicsekedj gazdagságoddal, ha van, sem barátaiddal azért, hogy gazdagok. Hanem Istennel, aki mindeneket megad és aki mindenek felett önmagát is oda akarja adni. Fel ne fuvalkodjál tested da­liás volta vagy szépsége miatt, melyet csak egy kis betegség is megront vagy elrollt. Ne tessél magadnak ügyessé­ged vagy tudásod miatt, nehogy elveszítsd Isten tetszését, akié mindaz a jó, ami természetednél fogva meg van benned. Ne tartsd magad másoknál jobbnak, nehogy rosszabbnak találtass Isten előtt, aki tudja, hogy mi van az emberben. Ne fuvalko­dj fel jócselekede­teid miatt, mert Isten másként ítél, mint az ember. Gyakran nem tetszik Neki az, ami pedig az embereknek tetszik. Ha van benned valami jó, másokról még több jót tételezz fel, hogy megőrizd az alázatos­ságot. Nem árt, ha mindenkinek alá­rendeled magad. Azonban az már árt, ha csak egynek is elébe teszed magad. Állandó békességben él az alázatos. A kévésg szívekben azonban gyakori az irigység és a bosszúság. Latinból fordította: Dr. Földváry Antal. SZÉLES E VILÁGON A KÜLMISSZIÓ SZÁMOKBAN Most van sajtó alatt a Nemzetközi Missziói Tanács legújabb jelentése, amely az 1925 óta folytatott külmisz­­sziói szolgálatok számszerű eredmé­nyeit is közli. Néhány érdekes szám­adat már nyilvánosságra került. Eszerint az Európán, Kanadán, az Egyesült Államokon, Ausztrálián és Új-Zélandon kívüli területeken, ösz­­szesen százhúsz országban és sziget­csoporton 1925-ben 0,517.097 protes­táns élt, most pedig 25,341.283. Ugyanezeken a területeken 11,595.803 ortodox és 130,135.533 római katoli­kus keresztyén él. Minden missziói területen emelkedés mutatkozik, ki­véve Törökországot, ahol 1925-ben még 15.283 keresztyén élt, a múlt évben pedig már csak 2900. A protestáns missziói munkában 192.987 hivatásos munkás áll. Ezek közül 25.989 lelkész, 128.713 nem­lelkész és 38.285 nő. A lelkészek kö­zül 17.106 bennszülött és 8883 kül­földi. A belföldi munkások száma állandóan és gyorsan emelkedik. LIBANON A Közelkeleti Keresztyének Ta­nácsa Brumannában konferenciát tar­tott a vakok közötti szolgálatról. Megállapították, hogy a vakok nagy­részt súlyos nyomorúságban vannak és szükség van rá, hogy minden egy­házi és világi segélyszervezet össze­fogjon helyzetük javítása érdekében. LIBÉRIA A libériai színesbőrű keresztyének nagyszabású gyűjtést indítottak, amelynek eredményét az Egyesült Államokba küldik azzal a rendelte­téssel, hogy „a fehér fajt ismét visz­­szavezessél­ a keresztyénséghez“. A négerek — mint a jelentés mondja —, hivatásuknak érzik, hogy „az igazi keresztyénségtől elszakadt fe­hérbőrű keresztyének misszionálása érdekében meghozzák a maguk áldo­zatát“. CSEHSZLOVÁKIA Dr. Joseph Krenek, a református egyház moderátora meghalt. Dr. Krenek 1939 óta megszakítás nélkül moderátora volt az egyháznak. A né­met megszállás alatt koncentrációs táborban volt. Az amsterdami világ­­konferencián tagja volt a csehszlovák küldöttségnek. IZHÁEL Az Egyesült Nemzetek Palesztina Bizottságához beérkezett a külön­böző egyházi testületekből alakított szakértő bizottság javaslata. Alapel­vei a következők: 1. Izrael államban faji, nemi, nyelvi és felekezeti kü­lönbség nélkül biztosítani kell a val­lásszabadságot; 2. nemzetközi bizto­sítékot kell szerezni a szent helyek, egyházi épületek és temetők szabad használata tekintetében; 3. a zár alá vett egyházi tulajdont vissza kell adni tulajdonosainak. SKÓCIA Edinburghban most tartotta zsina­tát a skót református egyház. Mode­rátorrá George S. Duncan teológiai tanárt választották. A német Hitvalló Egyház képviseletében M. Niemöller püspök előadást tartott az egyház mai feladatairól. GENF Az Egyetemes Egyháztanács köz­ponti bizottsága július 9—15 napjain az angliai Chichesterben konferen­ciát tart. A bizottság üléseinek napi­rendjén főként az amszterdami zsi­nat határozatainak végrehajtása és visszhangja szerepel. Egyik fontos tárgy a nő helyzete az egyházban; több női kiküldöttet is meghívtak en­nek a kérdésnek a megtárgyalására. A bizottság gyűléseit megelőzi az Oxfordban tartandó tíznapos tanul­mányi konferencia. ZÜRICH A Svájci Református Sajtószolgá­lat foglalkozik Dibeliusnak, a Német Evangéliumi Egyház elnökének leg­újabb nyilatkozataival és ezeket írja: „Dibelius püspök legutóbbi nyilatko­zatai komoly aggodalmakra adnak okot. Stuttgartban az egyháztanács ülésén — mint a stuttgarti rádió je­lentette —, szembefordult a nürn­bergi perekkel és kijelentette, hogy a nemzeti szocialista hivatalno­kok csak kötelességüket teljesítet­ték. Ezzel a püspök a hitleriz­­mus elleni egész harcot a kötelesség­­teljesítés megtagadásának minősítette. Dibelius püspök véleménye nyilván az, hogy az új államalakulásnak me­gint német nemzeti szellemben kell megtörténnie és már újból erőtelje­sen hangoztatja, hogy az első világ­háborúért a szövetségesek egyedül, a másodikért pedig felerészben ők fe­lelősek. Ez nagyon sajnálatos maga­tartás és megrendíti a püspök nyilat­kozatainak hitelét.“ BERLIN A Német Evangéliumi Egyház ber­lini irodája jelentést adott ki a keleti zóna hitoktatási helyzetéről. A gyü­lekezetek egyre inkább azt kívánják, hogy az eddigi egyéves kiképzés he­lyett kétéves kiképzést kapjanak a hitoktatók. A nevelésügyi kamara már ki is dolgozta ennek a kétéves kiképzésnek a tantervét. Az eddigi hitoktatók továbbképző tanfolyamo­­kon vesznek részt. Az egyes gyüle­kezetek egységes rendtartást követel­nek a hitoktatók alkalmaztatására és szolgálati viszonyaira vonatkozólag. Kiképzésük foka szerint segéd-hitok­tatóknak, hitoktatóknak és kerületi hitoktatóknak címezik őket. Általá­ban 18—25 év közötti személyeket vesznek fel a hitoktató-képző szemi­náriumokba. A 9—12 év közötti gyermekek hitoktatásának végzésére csak érettségizett jelölteket vesznek fel a szemináriumokba.

Next