Az Út, 1949. július-december (2. évfolyam, 27-52. szám)
1949-07-03 / 27. szám
1949. JÚLIUS 3—9. A kezdetleges beszédtől a teljességig A megújuló egyház új feladata: tanulni! —No, ez a primitív beszéd se leéli majd senkinek! — mondta valaki jó másfél évtizeddel ezelőtt egy külföldi atyafi evangélizációselőadásán. Szó, ami szó: elég primitív volt a beszéd, ámde evangéliumi volt. Az evangélium elemi tanításait tárta fel ez az ember a mmi sok „magasröptűr” prédikációhoz szokott szívünk számára. S az lehet, hogy elméletileg az lett volna a természetes, hogy a hallgatókat nem érdekeli ez a gyermekes előadás, de — mint mindig — a tények nem engedelmeskedtek az elméletnek, mert — csudák csudája — óriási tömeg csüngött napról-napra az evangélium kezdetleges igazságait ismertető prédikációkon. Kiderült, hogy a névleges egyháztagokat megrendítette az Isten megváltó szeretetéről szóló „naiv“ bizonyságtétel, aminek látható bizonyságaképpen sokan döntöttek életre-halálra az Isten megváltó szeretetének megjelenítője, az Úr Jézus mellett. Nem engedjük lekicsinyelni,Megvetni ezt a kezdetleges igehirdetést, mert a nyomában támadt egyházi megújulás arra késztet, hogy az egyház — a szó szoros értelmében véve — alapvető szolgálatának tartjuk. Mi ennek az ú. n. evangélizációs igehirdetésnek a tartalma? Nagyjában-egészében az evangélium váltság-üzenete s annak is a központi része: a megigazulás. A megigazulás azt jelenti, hogy Isten a bűnös emberen megkönyörülvén,, annak bűnét a Jézus Krisztusban magára vállalta, következményeit elszenvedte s az így megszerzett örök jót, Isten igazságát a Szent Lélek által minden bűnösöknek felkínálja. Ez a felkínált igazság hit által, (az evangélium elhívésében) elfogadható s ezt az elfogadott igazságot Isten szabad kegyelme az elfogadónak tulajdonítja, vagyis úgy tekint a bűnös emberre, mint az igazság szerzőjére, Jézus Krisztusra. Alapjában véve e körül a központi gondolat körül táborozik minden evangélizáció s szinte mindegy, hogy milyen felszólításban csúcsosodik ki. Van, amelyik „megtérésrel“, van amelyik „Jézus Krisztus elfogadására“, van amelyik „szívünk átadására“ buzdít a Szentlélek erejével. De tulajdonképpen egyugyanazon dolognak különböző formában és hangsúlylyal való kifejtésével találkozunk. Ez a különbözőség és hangsúly dönti el, mennyiben és hogyan veti fel az evangélizáció a megszentelődés, vagyis a keresztyén élet kezdeteinek néhány kérdését. Ha tudományunk az „egeket venné“ is, ha minden hittani tétel a „kisujjunkban“ lenne is, akkor sem tudnánk előszörre mást mondani az evangéliumra szomjúhozó embereknek. Történtek erre nézve kísérletek a múltban, de nem vezettek sikerre. A keresztyénség legnagyobb teológusa, Pál, aki előtt igazán megszégyenülhet minden vélt és igazi ismeretünk, amikor pl. a korintusiak közt először megjelent, ,nem végezte, hogy egyébről tudjon közöttük, mint Jézus Krisztusról, mégpedig mint megfeszítettről“. Persze, nagyon tévedne az, aki azt hinné, hogy Pál végig ennél a kezdetleges beszédnél, az ú. n. „tejek italánál“ maradt. Kitűnik a Biblia alaposabb ismeretéből, hogy a tudós Pál ennél az alapvető, fundamentális igazságnál jóval többet is tudott. Csak nem ezzel kezdte. Ezzel folytatta. Nem úgy kezdte, hogy az bárki előtt is befejezésnek tűnjék fel. De — és ez fontos — Pál, amikor ezzel a kezdetleges beszéddel elkezdte (mivel is lehet kezdeni valamit, mint kezdetlegessel?), olyan szándékkal kezdte, mint aki tudta, hogy ezt folytatni kell. Nem azért rakta le az alapokat, hogy éppen csak lerakja, hanem azért, hogy építsen rá. Nálunk Magyarországon azért jár helyes utakon újabban az evangélizációs szolgálat, mert ráirányítja az elindult, buzgó, de tudatlan lelkek figyelmét a továbbiakra, a tanulásra. Mert hiába lángol a buzgó hit a kedves megtért lelkekben, ha nem töltekeznek meg tartalommal, Jézus Krisztus alapos ismeretével. Az Alcsúton, Budapesten, Pápán, Patakon és Debrecenben és másutt rendezett tanfolyamok ezt a célt szolgálják, Jézus Krisztus a Bibliából ismerhető meg. Isten úgy végezte, hogy az egyház főkincsét képező írásokból, a Szent Lélek Isten nélkülözhetetlen segedelmével, az egyház tanításra alkalmas szolgáin keresztül épüljenek, fejlődjenek, vagy ha úgy tetszik, mélyüljenek az egyház tagjai. Ha Magyarországon az evangélilizációban megújult lelkek tudománya az evangélizációs igehirdetések természetszerűleg szűk határai közt megrekedt volna, akkor maga az egyházi megújulás is kátyúba került volna. Külföldi példák mutatják, hogy mennyire szomorú sorsra jutott minden megújhodás, amely nem volt hajlandó a megigazulás és megszentelődés, esetleg méghozzá az üdvösség útjának egyébb kérdésein túl tanulni. Az történt ugyanis ezekkel a mozgalmakkal, hogy végeredményben a mozgalom tagjai addig A magyar földeken folyik a kalászok fenséges haldoklása: érik a gabona. .. hűvös szélben vetéseink áment sóhajtanak és az áldozó életek végtelen nyugalmával hajolnak a kasza alá. A dolgozó kezek verejtékkel könnyezik meg azt a nagyszerű, éltető temetést, amit mi aratásnak hívunk. * Az ember, ha már a karja erejével nem szólhat bele hasznosan mások munkájába, vigyen legalább magával egy szívre való jókedvet. Ezzel érkezem én is az enyéimhez. De ők megelőznek. Egy pillanatra megáll a sor, hogy köszöntsük egymást. Röpködnek az ízes mondások s éppen elég kivédeni a jó helyre tett megjegyzéseket. Szinte bánni kezdtem, hogy megszegtem a munka szent rendjét. Az ember azonban bűnt bűnnel szokott tetézni, lenyúlok hát én is és marokra fogva néhány szálat, odatréfálkozom: — Ezt meg nyugodtan ellophatom, igaz-e ■. A tréfa illetlen és rossz. Nem is áll meg, csak egy kasza, az is csak egy suhintásnyira, míg ennyit mond: — Azt osztán ne tegye tiszteletes uram, mert itt minden kalász meg van számolva! * Ekkor jutottak eszembe a megszámlált kalászok. Egy pillanat volt csupán, de éreztem, hogy a szó most igehirdetéssé magaslott, nekem és mindannyiunknak. Hegyi Beszéd az Alföldön. A számontartott hajszálakról, csodás öltözetű liliomról, szürkén suhanó verebekről, melyeket valaki, egy mérhetetlen Figyelem pontos nyilvántartásában őriz. Amott már keresztek állanak, kenyeret ígérő biztossággal. Soksok kenyér van itt, mindannyiunk kenyere. Isten megszámlált kenyerei ezek, melyeket rábízott egy-egy emberre. A megbízatás pedig így szól: íme ezt mind neked adom, de nem mind a tiéd. Feladatod az, hogy mindenkihez eljuttasd, akár érte jöhet, akár neked kell elvinni hozzá. Nem véletlen, hogy a magyar református egyház négy püspökének és főgondnokának aláírásával éppen most érkezett felhívás valamennyi gyülekezethez, hogy a szószékről hallja meg mindenki a szeretetmunkákkal szemben való kötelességét. Idézzünk most ebből néhány sort: „E kérésünk kibocsátását felesleges indokolni. Szcretetintézmé□ycinket a gyülekezetek hitből fakadó áldozatkészségének kell fenntartani. Csak az a szeretetintézmény igazán a mienk, aminek lelki és anyagi terheiről mi magunk „evangélizálták“ egymást, addig variálták az evangélizációs kifejezéseket, addig „keringtek“ a megszentelődés kérdései körül, amíg vagy visszazuhantak oda, ahonnan jöttek, t. i. egy más nyelvezetű, más lelkületű, de mégis formalista vallásosságba, vagy pedig elszakadva az egyház testétől, idegen utakon hányódtak-vetődtek, míg végül a csalhatatlanság zátonyára futva, elenyésztek Isten országa számára. Számítani lehet arra, hogy a keresztyénség útján elindult csecsemő-telkek újból és újból visszasírják a „tejnek italát“. Nagyon helyesen teszik, mert minden keresztyén embernek ez az „alapeledele“ s még a tudós Pál apostol is, vissza-visszatér megtérésének látomásához, mint ahogy az ember visszatér a jó kútra. A jó kút ugyanis mégiscsak az első, a döntő találkozás az élet és halál Urával. Nem is arról van szó, hogy a „temek italát”1 elvonjuk a hívektől, sőt inkább arról, hogy — most más képet használva — az gondoskodunk. Tájékoztatásul szolgáljon, hogy egy-egy árva havi eltartási díja 120__Ft. Kérjük kedves szolgatársainkat, hogy a fent közölt módon és alkalmon kívül is rendszeresen buzdítsák egyházunk hiívalló tagjait, hogy erre a célra szolgáló adományaik évi összegét, Istennek minden velünk közölt adományáért hálát adva, református hitük megváltásaként, önmaguk állapítsák meg és havi összegekben fizessék be az Egyetemes Konvetnek a „Református Közigazgatási Alap“ 10.110. sz. csekkszámlája javára.*" Valóid talán most ezt mondja: Na megint gyűjtenek. De ez a testvérünk téved. Nem gyűjtünk. Inkább széjjelosztjuk azt, ami nem a miénk, ami fölött Isten csak vagyonkezeléssel bízott meg. Károli szép magyar nyelven szólva, amin Isten sáfárai vagyunk, egyetlen Fuundamentumot nagy hittel megtartva, tovább épüljünk az életben és a tudományban. Tudomány nélkül bizonytalanná lesz a keresztyén hit és élet. (Persze hit és élet nélkül pedig értelmetlenné lesz a keresztyén tudomány!) Forduljunk tehát bizalommal hívő tanítóink felé s ha más, fejlettebb, tudományosabb nyelven beszélnek is hozzánk, ha már feltételezik is azt, amit az alapvető szolgálatok leraktak bennünk, akkor is fogadjuk el hálásan és tanulékonyan tanításukat. Tanulni! Ez most egyházunk tagjai felé az üzenetünk. Fogjanak kezet az evangélisták és a tanítók, akiket a mi egyházunknak az Egy Úr adott. Tanuljanak egymástól a „bolondok“ és a „bölcsek“ s tegyék szolgálatukat hitelessé azzal, hogy tanítványaivá szegődnek az egyetlen Mesternek és megalázzák előtte magukat Pál apostol példája szerint, aki bevallotta, hogy „rész szerint van bennünk“ mindaz, amit egykor meglátunk a Teljességben. Fekete Sándor. .A naptári esztendőt az egyház két részre osztja: ünnepi és ünnepek nélküli félévre. Milyen érdekes ez: az egyik félévben azt éljük át, nagy kétnapos ünnepekben, amit Isten lelkünk üdvösségéért tett. Ennek a félévnek vége. A másiknak mindjárt az indulásánál mutatkozik az, amit Isten a gondviselésben a mi testi életünk táplálására tett. Talán mégsem ünneptelen ez a félév sem: a gondviselés nagy ünnepei folynak most, aratók zsoltára, szüretelők víg éneke közben és érett gyümölcskertek nagy csendjében. Milliók boldog hálaáldozatához vigyük oda mi is hittel azt a szerény ajándékot, amit a Szeretetszövetség, Kálvineumok és árvaházaink üres oltárai várnak. Szamosközi István Megszámlált kalászok s Kempis: A hiú reményről és a felfuvalkodottságról Csalatkozik az, aki emberekbe vagy teremtett dolgokba helyezi reménységét. Ne szégyeld azt, hogy Jézus Krisztus iránti szeretetből másoknak szolgálsz és a világ szemében szegénynek tűnsz fel. Ne bízz önmagadban, hanem inkább Istenbe vessed reménységedet. Tedd meg azt, ami rajtad múlik és Isten megsegíti jószándékodat. Ne bízz tudományodban, vagy más emberi fortélyosságban, hanem inkább Isten kegyelmében, aki megsegíti az alázatosokat és az öntelteket megalázza. Ne dicsekedj gazdagságoddal, ha van, sem barátaiddal azért, hogy gazdagok. Hanem Istennel, aki mindeneket megad és aki mindenek felett önmagát is oda akarja adni. Fel ne fuvalkodjál tested daliás volta vagy szépsége miatt, melyet csak egy kis betegség is megront vagy elrollt. Ne tessél magadnak ügyességed vagy tudásod miatt, nehogy elveszítsd Isten tetszését, akié mindaz a jó, ami természetednél fogva meg van benned. Ne tartsd magad másoknál jobbnak, nehogy rosszabbnak találtass Isten előtt, aki tudja, hogy mi van az emberben. Ne fuvalkodj fel jócselekedeteid miatt, mert Isten másként ítél, mint az ember. Gyakran nem tetszik Neki az, ami pedig az embereknek tetszik. Ha van benned valami jó, másokról még több jót tételezz fel, hogy megőrizd az alázatosságot. Nem árt, ha mindenkinek alárendeled magad. Azonban az már árt, ha csak egynek is elébe teszed magad. Állandó békességben él az alázatos. A kévésg szívekben azonban gyakori az irigység és a bosszúság. Latinból fordította: Dr. Földváry Antal. SZÉLES E VILÁGON A KÜLMISSZIÓ SZÁMOKBAN Most van sajtó alatt a Nemzetközi Missziói Tanács legújabb jelentése, amely az 1925 óta folytatott külmiszsziói szolgálatok számszerű eredményeit is közli. Néhány érdekes számadat már nyilvánosságra került. Eszerint az Európán, Kanadán, az Egyesült Államokon, Ausztrálián és Új-Zélandon kívüli területeken, öszszesen százhúsz országban és szigetcsoporton 1925-ben 0,517.097 protestáns élt, most pedig 25,341.283. Ugyanezeken a területeken 11,595.803 ortodox és 130,135.533 római katolikus keresztyén él. Minden missziói területen emelkedés mutatkozik, kivéve Törökországot, ahol 1925-ben még 15.283 keresztyén élt, a múlt évben pedig már csak 2900. A protestáns missziói munkában 192.987 hivatásos munkás áll. Ezek közül 25.989 lelkész, 128.713 nemlelkész és 38.285 nő. A lelkészek közül 17.106 bennszülött és 8883 külföldi. A belföldi munkások száma állandóan és gyorsan emelkedik. LIBANON A Közelkeleti Keresztyének Tanácsa Brumannában konferenciát tartott a vakok közötti szolgálatról. Megállapították, hogy a vakok nagyrészt súlyos nyomorúságban vannak és szükség van rá, hogy minden egyházi és világi segélyszervezet összefogjon helyzetük javítása érdekében. LIBÉRIA A libériai színesbőrű keresztyének nagyszabású gyűjtést indítottak, amelynek eredményét az Egyesült Államokba küldik azzal a rendeltetéssel, hogy „a fehér fajt ismét viszszavezessél a keresztyénséghez“. A négerek — mint a jelentés mondja —, hivatásuknak érzik, hogy „az igazi keresztyénségtől elszakadt fehérbőrű keresztyének misszionálása érdekében meghozzák a maguk áldozatát“. CSEHSZLOVÁKIA Dr. Joseph Krenek, a református egyház moderátora meghalt. Dr. Krenek 1939 óta megszakítás nélkül moderátora volt az egyháznak. A német megszállás alatt koncentrációs táborban volt. Az amsterdami világkonferencián tagja volt a csehszlovák küldöttségnek. IZHÁEL Az Egyesült Nemzetek Palesztina Bizottságához beérkezett a különböző egyházi testületekből alakított szakértő bizottság javaslata. Alapelvei a következők: 1. Izrael államban faji, nemi, nyelvi és felekezeti különbség nélkül biztosítani kell a vallásszabadságot; 2. nemzetközi biztosítékot kell szerezni a szent helyek, egyházi épületek és temetők szabad használata tekintetében; 3. a zár alá vett egyházi tulajdont vissza kell adni tulajdonosainak. SKÓCIA Edinburghban most tartotta zsinatát a skót református egyház. Moderátorrá George S. Duncan teológiai tanárt választották. A német Hitvalló Egyház képviseletében M. Niemöller püspök előadást tartott az egyház mai feladatairól. GENF Az Egyetemes Egyháztanács központi bizottsága július 9—15 napjain az angliai Chichesterben konferenciát tart. A bizottság üléseinek napirendjén főként az amszterdami zsinat határozatainak végrehajtása és visszhangja szerepel. Egyik fontos tárgy a nő helyzete az egyházban; több női kiküldöttet is meghívtak ennek a kérdésnek a megtárgyalására. A bizottság gyűléseit megelőzi az Oxfordban tartandó tíznapos tanulmányi konferencia. ZÜRICH A Svájci Református Sajtószolgálat foglalkozik Dibeliusnak, a Német Evangéliumi Egyház elnökének legújabb nyilatkozataival és ezeket írja: „Dibelius püspök legutóbbi nyilatkozatai komoly aggodalmakra adnak okot. Stuttgartban az egyháztanács ülésén — mint a stuttgarti rádió jelentette —, szembefordult a nürnbergi perekkel és kijelentette, hogy a nemzeti szocialista hivatalnokok csak kötelességüket teljesítették. Ezzel a püspök a hitlerizmus elleni egész harcot a kötelességteljesítés megtagadásának minősítette. Dibelius püspök véleménye nyilván az, hogy az új államalakulásnak megint német nemzeti szellemben kell megtörténnie és már újból erőteljesen hangoztatja, hogy az első világháborúért a szövetségesek egyedül, a másodikért pedig felerészben ők felelősek. Ez nagyon sajnálatos magatartás és megrendíti a püspök nyilatkozatainak hitelét.“ BERLIN A Német Evangéliumi Egyház berlini irodája jelentést adott ki a keleti zóna hitoktatási helyzetéről. A gyülekezetek egyre inkább azt kívánják, hogy az eddigi egyéves kiképzés helyett kétéves kiképzést kapjanak a hitoktatók. A nevelésügyi kamara már ki is dolgozta ennek a kétéves kiképzésnek a tantervét. Az eddigi hitoktatók továbbképző tanfolyamokon vesznek részt. Az egyes gyülekezetek egységes rendtartást követelnek a hitoktatók alkalmaztatására és szolgálati viszonyaira vonatkozólag. Kiképzésük foka szerint segéd-hitoktatóknak, hitoktatóknak és kerületi hitoktatóknak címezik őket. Általában 18—25 év közötti személyeket vesznek fel a hitoktató-képző szemináriumokba. A 9—12 év közötti gyermekek hitoktatásának végzésére csak érettségizett jelölteket vesznek fel a szemináriumokba.