Az Út, 1950. január-június (3. évfolyam, 1-26. szám)
1950-01-01 / 1. szám
1950 JANUÁR 17. Szilveszteri gondolatok is SZILVESZTER napja a gazdasági életben, a kereskedelmi életben a kereskedelmi mérlegkészítésnek a napja. Ha nem is ezen a napon készülnek el ezek a mérlegek a vállalatoknál és üzemeknél, de erre a napra tekintettel készítik el azokat. Ezen a napon nemcsak ezek a hivatalos, gazdasági mérlegek készülnek el, hanem az elmúlt esztendőt illetően egyéni, családi életünk vonatkozásában is felállítunk egy számadást, egy mérleget. Ebben a számvetésben, ennek két oldalán szerepelnek a szaporulatot jelentő új életek, gyermekek és unokák és a veszteséget, hiányt jelentő életek, elköltözött drága lelkek, halál által elragadott szerető szívek. De nemcsak ilyen szempontból, hanem vagyoni, gazdasági, jövedelmi szempontból is elkészítjük magunkban az elmúlt esztendőnek a számadását és ennek alapján ítéletet mondunk az elmúlt esztendőről. És ezeknek a számvetéseknek az alapján kialakul bennünk a szilveszteri hangulat: örülünk, vagy szomorkodunk, sóhajtozunk, vagy mulatozunk. De mindezekkel visszatekintünk. Szemünket megjáratjuk emlékeinken és csak a múlt számára van gondolatunk. Szilveszterkor emlékeinkből akarunk élni. TE vájjon jól van-e így? Vájjon helyes-e ez így? Vájjon a múltból, a viszatekintgetésből fakad-e élet? Sőt felesége is visszatekintgetett, amikor Sodoma és Gomora elmúlt a számára és ez nem életet jelentett a számára, hanem sóbálvánnyá változott! Krisztus azt mondja, hogy aki visszatekintget az ,,nem alkalmas az Isten országára(Luk. 9:62.). Vájjon akkor a hivő embernek nem szabad ilyen számadást készítenie, nem szabad szilveszteri mérleget felállítania életét illetően? Fel kell nekünk is állítanunk ezt a számadást. Oda kell nekünk is állanunk a mérlegre. De nekünk van mértékünk. És ez nem a mi hangulatunk. ÉKÜNK az esztendő végét hozzá kell mérnünk a mindenség végéhez. Ezt az esztendővéget a Véghez Erről pedig az Úr igéje ezt mondja, hogy „akkor Isten lesz minden mindenekben“ (I. Kor. 15:28) Ehhez a véghez pedig az út az, hogy Krisztus legyen minden mindenekben. A hivő ember szilveszteri számadása erre a kérdésre keres feleletet: Ennek az esztendőnek a végén közelebb vagyok-e az élet és mindenség végéhez. Jézus Krisztushoz? Egy tény: ez az esztendő véget ért. Az idő elmúlt felettem. A napok és órák elszaladtak. Várjon nem csak az idő múlt-e el és nem maradtam-e ott az élet országútiának ugyanazon a pontján, ahol egy évvel ezelőtt voltam. Mert az esztendő kétféleképen haladhat el. Úgy, hogy én ülök az út szélén, miközben az idő halad, vagy pedig úgy, hogy az idő halad és én az idő múlásával szintén haladok az úton. Vájjon mindennap megjártam-e azt az egynapi járóföldet, melyet elém tárt azért Vájjon 1919-ben elindultam-e ezen az úton, ha 1948-ban csak az út szélén ültem. Vájjon ezen az úton indultam-e el 1949-ben, ha 1948-ban nem ezen az úton, nem a keskeny úton jártam? Közelebb vagyok-e ma Krisztushoz, mint voltam Hozzá január 1-én, amikor annyi emberi célkitűzéssel, akarással, lendülettel indultam neki az útnak? Csak erre a kérdésre adott feleletem és az ennek megfelelő valóság dönti el, hogy hiánnyal, vagy nyereséggel zárom-e ezt az esztendőt?! TI?! A SZILVESZTERI SZÁMADÁS elsősorban bűnbánatra kell hogy indítson! Hiszen nem vagyok ott, Krisztushoz, a véghez mérve magamat, ahol lennem kellene már a mai napon. Kicsinyhitűség, vagy hitetlenség van a szívemben, pedig élő hitnek kellene lennie. Tettem valamennyi utat, de milyen botladozva, milyen nyomorultul, csak vonszolva magamat, olyan módon, mint az a gépkocsi, amelyik még fut ugyan, de a motor már hibát kapott és már nem hajtja, nem mozgatja tovább a gépkocsit. Fut még a fizikai tehetetlenségi törvény következtében, de mozgása már egyre lassuló és nem egyre gyorsuló mozgás. Nem kevesebb lendülettel, hitbeli engedelmességgel állasz-e ma, mint állattól az esztendő elején? De a szilveszteri támadás Isten előtti hálaadásra is késztet és indít minket, mert ez a mérleg arról beszél, hogy az Űr kegyelme nagyobb, mint a mi mulasztásaink és bűneink. Már pusztán az a tény, hogy ennek az esztendőnek a vége a legtöbbünk számára nem jelenti a Véget annak a bizonyítéka, hogy az Úr irgalmas és kegyelmes hozzánk. Hiszen kegyelmi időt adott, gyümölcsöt várt a hivő emberek fáján. És a kegyelmi időszak eltelt. Vájjon talált-e gyümölcsöt? Vájjon nem aszott, fonnyadt és férges-e a gyümölcs? Kegyelmes Isten a mi Istennünk? Eljött az esztendő vége és nincs türelmének vége. AZ ESZTENDŐ UTOLSÓ NAPJA nem az üdvtörténeti események során került bele életünkbe. De nem ige nélküli nap! Mielőtt az új esztendőnek a küszöbén belépnél állítsd fel a te 1949. évi életednek a számadását. Ennek az esztendőnek a végét mérd a Véghez, Krisztushoz, mert Ő „az Alfa és Omega, kezdet és vég.” (Jel. 1:8) Ennek az esztendőnek a végén közelebb vagy-e ehhez a véghez? Közelebb vagy-e Krisztushoz? Ennek az esztendőnek értékét hitéleted számára ez méri! Ráski Sándor Egyházunk aktuális kérdései Nagy Ákos felsőbaranyai esperes Jelentésének tükrében Evangélizáció Az egyházi misszió gyülekezetivé tétele — a jelek szerint lassú és nehéz feladat. Az Országos Református Missziói Munkaközösség, melynek megalakulását és Monoron az egyházba való beölelését múlt évi jelentésemben oly nagy örömmel és reménységgel üdvözöltem, valóban nagy lendülettel, a Szenlélek szélétől feszített vitorlákkal indult a munkába. Azonban a legfontosabb ága, az evangélizációs munkaág anynyira specializálódott, hogy „mi csak evangélizálunk-‘ jelszóval a gyüllekezetre való koncentralizálódásról nem is akar tudni. Ez pedig azzal a veszedelemmel járhat, hogy az ilyen evangélizációk nyomán olyan közösségek alakulhatnak, amelyeknek az egyházhoz semmi közük és viszont. Ezt a veszedelmet látta meg jókor és mutatott rá Makkai Sándor, a missziói előadói jelentésében. Erre végtelenül hasznos vita indult meg. Egyház, gyülekezet, közösség kérdéseit, egymáshoz viszonyulásukat vitatták meg először maguk az evangelizátorok, Debrecenben, utána az egész Munkaközösség Karcag-Berekfürdőn A Szentlélek járt mind a két helyen s az egy Lelket vett emberek engedtek a Léleknek. Gyülekezet és közösség A gyülekezetnek szüksége van a felébredt lelkek közösségére. A közösség a gyülekezet kovásza kell, hogy legyen. Ez a kovász az egész gyülekezetét kenyérré éleszti. Igen sok gyülekezetünkben szaporodni fognak a megmozgatott, hitrejutott lelkek, akiknek több kell, mint a vasárnapi istentisztelet, több, mint a vallásos esték műsora, akik egymással szorosabb közösségre vágynak. Ezt a vágyat akadályozni elfojtani az egyház felelősei részéről a legnagyobb vétek. Ez természetes és magától értetődő mindazok előtt, akik a Szentlélek munkáját ismerik. Az volna természetellenes, gyanús, ha nem így volna. Ezek a lelkek, akik otthon csendes óráiukban naponkint tanulmányozzák a bibliát, rendszeresen találkozni akarnak egymással saját hitük erősítésére, lelki problémáik megbeszélésére, imádkozásra. Ha vezető, mégpedig megfelelő vezető nélkül gyakorolják mindezeket, tévelygés lesz összejöveteleikből. ▲ lelkipásztor felelőssége A lelkipásztoron múlik, ő felelős érte, hogy a közösséget mint Istentől küldött segítséget megbecsülje, szeresse, az ige tiszta és elegyítetlen tanításával vezesse, a gyülekezet szívévé, kezévé, lábává tegye. Adjon a közösségnek munkát az imádságban, a biblia tanulmányozásban, a gyülekezeti szolgálatban és a sáfátságban. A hitben épp hogy elindult lelkek ugyanis megtérésük után kaotikus állapotban vannak, minden ködös és homályos még előttük, csak egyben bizonyosak, hogy ők Krisztuséi. Minden igyekezetük azon van, hogy Krisztuséi maradhassanak, s ezért eleinte csak saját üdvösségükkel foglalkoznak. A lelkipásztor a teljes írás ismeretével és világosságával segítsen rendezni ezt a kérdést. Ébressze fel és erősítse a felelősségüket a gyülekezet, az egyház iránt, fogja mederbe, Irányítsa az áradásra hajlamos vizet. Ha nem fogadják el a lelkipásztor vezetését, ha valami okból elvesztette volna hitelét, tegyen úgy, mint Pál, aki a zsidóknak zsidóvá, a görögöknek görögökké lett. Mindezeket megteheti, ha lelkipásztorsága nemcsak külső, hanem belső elhívást is kapott. Mindez természetesen ugyan így áll a presbiterekre is. Az új énekeskönyv megjelenése egyházi életünk egyik legörvendetesebb eseménye. Ezzel kapcsolatban csak arra akarok rámutatni, hogy az egyházi ébredés mindenütt és minden korban föllendítette az éneklést, új énekeket termett. Isten kegyelméből egyetemes egyházunk éber vezetői új énekesköny kiadásával gondoskodtak róla, hogy egyházunk megújulási mozgalma az éneklés terén is református és gyülekezeti mederben folyhasson. E szemszögből nézve, roppant nagy jelentőségűnek tartom az új énekeskönyv legjobb időben való megjelenését. A magyar református egyház megújhodásában felbecsülhetetlen szolgálatot végez Csak az alvó fülét bántja az ,,új idők dala“, amellyel a Lélek betört a magyar református egyház kapuján. Anyagi ügyeink Legnehezebb előttünk álló feladatnak anyagi ügyeink átlelkesítésis látszik. Fokozottan áll ez a mi törpegyülekezeteinkre. Bár az önkéntes áldozatkészségnek egy-két szép példájával itt Baranyában is találkozunk, a valóságos helyzet az, hogy az egyházi adóhátralékok nőnek, különösen az úgynevezett lakma (párbér)-hátralékok. Sokan nem akarnak a közteherviselésben részt venni, azzal az indokolással, hogy „ha Péternek nem kötelező fizetnie, és éppen olyan egyháztag, mint én, akkor minek erőltessem magam? A presbitériumok segítséget, tanácsot kértek ebben az ügyben, mert a kurátorok szava és szorgalmazása már nem sok eredményt ér el. Az egyházmegyei gondnokkal egyetértően, a magunk részéről a következő utasítást adtuk: „Mindazokkal szemben akik templomba nem járnak, úrvacsorával nem élnek, és a közterhek alól magukat következetesen kivonják (legalább kétévi hátralék), a presbitérium, mint fegyelmi bíróság, a legszigorúbb fegyelmezést alkalmazza“. Szükségesnek tartom, hogy maga az egyházmegyei közgyűlés is foglaljon állást ebben a kérdésben. Ez az intézkedés az anyagi ügyek átlelkesítésével ellentétesnek látszik, de véleményem szerint, végeredményben mégis azt szolgálja. Mert ha nem vetünk gátat eféle jelenségeknek, mire a megújulás az egész gyülekezetét átjárja, rombadől a templom és a papház. Győry Elemér: Mir kaptunk és mit várunk? Arra a kérdésre, hogy mit kapott az egyház az elmúlt esztendőben az Úrtól, röviden így felelhetek: mindent, ami jó és hasznos arra, hogy az egyház legyen. Az ige világosan mondja: „Minden jó adomány és tökéletes ajándék felülről való és a világosság Atyjától száll alá, akinél nincs változás, vagy változásnak árnyéka.“ (Jk. 1:17.) Arról teszek bizonyságot, hogy mindaz, ami az 1949 esztendőben történt egyházunkkal és egyházunkban, Isten tudtával és akaratából történt. Éppen ezért meg vagyok győződve, hogy egyházunk, hitéletünk javát szolgálta. Az esztendő alkotmányán hálával énekelem a zsoltárt: „hatalmasan cselekedett velünk az Úri“ (126/3.) Az elmúlt esztendőben egyházunk komoly figyelmeztetést kapott Istentől, hogy ne akarjon más lenni, csak egyház, (igeház , szentház) és a szentek közössége. Komolyan figyelmeztette az Úr elhanyagolt kötelességére a tanítás és a diakónia terén. Bizony, az ige szolgálata mellett az evangéliumi tanítást és a szeretetszolgálatot elhanyagolta évszázadokon keresztül. Megintette Isten az egyházat, hogy egyedül a Krisztust kövesse és hirdesse, hogy egészen és kizárólag egyház lehessen. Legyen az egyház Krisztus teste, azaz olyan élő organizmus, melyben a tagok szerves közösségben és egységben élnek: „ne legyen hasonlás a testben, hanem ugyanarról gondoskodjanak egymásért a tagok. És akár szenved egy tag, vele együtt szenvednek a tagok mind, akár tisztességgel illettetik egy tag vele együtt örülnek a tagok mind.“ (11. Kor. 12.) Ismét kijelentette az Úr, hogy minden tag és az egész test engedelmeskedjék Annak, aki a fej, a Krisztusnak. Az a test, melyben a Fő nem irányít, vagy amelyben a tagok nem engedelmeskednek a Főnek, beteg, egyes tagjaiban paralizált, részeiben halódó test. Isten nagyon világosan oda tárta az egyház elé, azt akarja, hogy a bűnös megtérjen az útjáról és éljen. Áldott alkalmakat adott az ébredésre és kegyelméből nagy lehetőségek bontakoztak ki az egyház jogi keretének lebontására és élő lelki közösségek kialakulására. Isten megajándékozta egyházunkat 1949-ben az új Énekeskönyvvel, mely mind theológiai, mind hitvallásos, mind zenei szempontból magasan felette áll mostani énekeskönyvünknek. Új Énekeskönyvünk a drága és gyönyörű zsoltárok mellett ébresztő, elindító és áhítatot keltő lelki énekeivel nagyban elősegíti az ébredést, a hitézet elmélyülését és egyházunk megújulását. Nem szabad arról a nagy ajándékról sem megfeledkeznünk, amit a Magyar Népköztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. tc. 54. tj-ában biztosított szabad vallásgyakorlat jelent az egyház, a gyülekezetek, egyházi közösségek és munkák, valamint minden egyes állampolgár számára. A törvény oltalma alatt az egyház szabadon gyakorolhatja az istentiszteleteket, a vallásoktatást, végezhet missziós munkát, rendezhet konferenciákat és evangélizációt. Az egyház ezzel a törvénybiztosította joggal élhetett és élt is. Elységes hála tölti el telkemet, ha arra gondolok, hogy a mi kedves Dunántúlunk mit kapott az Űrtől az 1949. esztendőben. Lelkipásztorok, missziói munkások szorgalmasan keresték, azon is megvették az alkalmakat, hogy bizonyságot tehessenek az Isten kegyelmének evangéliumáról, és teljes buzgósággal törekedtek Krisztus testének építésére. Annyi hűséges és olyan áldozatos szolgálatot emlékezetünk óta nem végeztek, mint ebben az esztendőben .Ugyanezt tapasztaljuk a hívek részéről is. Azt a kérdést, hogy mit várunk, így szeretném módosítani, mit kérünk az Úrtól a jövőre nézve. Feleletem erre is az ige: „Ha bűneink ellenünk tanúskodnak, cselekedjél Uram a te nevedért... Uram, ne hagyj el minket!“ (Jer. 14:7, 9), mert „ha az Ur nem építi a házat, hiába dolgoznak azon annak építői.“ (127. zsolt. 1.) És az apostolokkal fordulunk a mi Urunkhoz: „Növeljed a mi hitünket“ (Lk. 17:5), hogy „hatalmasan megerősödjünk a belső emberben“ (Ef. 3:16) és „legyen mindenre erőnk a Krisztusban, aki minket megerősít.“ (Fi. 4:13.) Így indulunk 1950 január 1-én. ENYEDY ANDOR: Hála és bizalom A HÁLA nemcsak azért jó, mert egyedüli méltó magatartás hozzánk Istennel szemben, aki annyi jóval van hozzánk és nemcsak arra jó, hogy boldoggá és derültté tesz, hanem arra is jó és azért is jó, mert bizalom fakad belőle. A hála a bizalom termőtalaja és melegágya. Miért vagyok hálás egyházunk múlt esztendei életéért és miért bízom egyházunk újesztendei és egész jövő életében? Ezt akarom itt pár szóben elmondani. HIÁLÁS VAGYOK a lelki ébredésnek ama jeleiért, amikkel tele volt az egyházunk múlt esztendei élete. Hálás vagyok, hogy ez az ébredési hullám mind jobban áthatotta egyházunk hivatalosait is. Mert amilyen szörnyű és sírár egy alvó egyház, éppen olyan aggasztó egy olyan egyháznak az élete, amelyben a nyáj már felébredt, vagy ébredezőben van, de a pásztorok még alusznak. NÁLÁS VAGYOK, hogy az ébredés az érzelmi rajongás és egyéni üd- 11 vösségélmény útvesztőjéből kiutat talált a szent tudományok és a gyülekezeti szolgálat felé. Amilyen óriási veszteség és egyúttal veszélyes állapot az, ha a föld mélyéből felszabadult gáz nem használódik fel hasznos célokra, éppen olyan szomorú és veszélyes állapot az, ha telkekből feltörő élő hit nem tud levezetődni a hálának és a szeretetnek a szolgálataiba, az Istentől megragadott élet gyakorlati engedelmességébe és áldozathozatalába. Ezért örülök nagyon, hogy akik hitrejutottak, azok hitük mellé most már tudományt ragasztanak, hogy hitük és tudományuk élő fáját jó cselekedetekkel is ékesíthessék. TIÁLÁS VAGYOK, hogy felébredt lelkek egyénileg közösségben és mint közösség a gyülekezetben igyekeznek elhelyezkedni. Mert minél jobban egyházivá és gyülekezetivé válik a felébredtek közössége, annál inkább válik az egyház hívő és szolgáló, vagyis Krisztusban élő lelkek közösségévé. NÁLÁS VAGYOK, hogy a hagyományos és konvencionális kegyességi 11 gyakorlatokban, szokásokban magát kiélő és meglehetősen ki is élt egyház hanyatlása, hervadása, lombhullása és avarja alatt rügyezik, sarjadzik és bimbózik az új egyház. Az az új egyház, ahol a lelkipásztor már nem a fizetésért vagy kényszerből szolgál, hanem abból a belső Indításból, amely miatt „jaj neki, ha az evangéliumot nem hirdeti“. S legelteti a nyájat a Főpásztor iránti ragaszkodásból és Szeretesből, a pásztor nélküli nyáj iránti krisztusi szeretetből. Az az egyház, ahol az egyháztagok már nem azért járnak templomba, mert ez így szép, hanem azért, mert éhes és szomjas a lelkük az Isten Igéjére, kijelentésére, a bűnbocsánat és üdvösség bizonyosságára, S MERT HÁLÁS VAGYOK, a szívemben ez a bizalom is, hogy Isten, aki az elmúlt év eseményeit, egy új világ és társadalmi rend kialakulását lelkek javára, egyházi életünk megélénkülésére fordította, az új esztendőben sem fogja magát egyéni és egyházi életünkben bizonyság nélkül hagyni, a jövőben is megtérésre fog hívni és kegyelme teljességéből sok lelki ajándékot fog nekünk adni. 3