Az Út, 1955. január-június (8. évfolyam, 1-26. szám)
1955-01-02 / 1. szám
2 Akik nem egyek velünk hitben AZ ŐSKERESZTYÉN EGYHÁZ nem ismerte a felekezeti kérdést. Voltak hívők és hitetlenek, de a hitnek olyan sokféle árnyalata, amilyeneket az egyháztörténelem hozott, nem volt közöttük megtalálható. Azt hihetné az ember, hogy eszerint az újszövetségben nem is találhatunk tanítást arról, hogy miként kell viselkednünk azokkal, akiiek nem egyek velünk a hitben. Ne vessük fel most a kérdést, hogy a felekezetükre való tagozódás az egyetlen evangélium gazdagságának kiteljesedése-e, vagy megszegényedése. Arról se folytassunk eszmecserét, hogy a felekezetiek sokfélesége jó-e vagy rossz. Még csak az evangéliumi egyházak legújabb életszakaszának legnagyobb kérdését, az egyházak egységének, az Oefeumenenek kérdését se boncolgassuk. Biztos reménységünk, hogy Isten elhozza a minden hivek egységét. Most azonban a mindennapi életünk valóságára tekintsünk. Vegyesvallású országban éltünk, sőt egy-egy család tagjai sem mindig ugyanannak a felekezetnek tagjai. Ez a kérdés van közel hozzánk, mert ez minden nap foglalkoztat bennünket. Ha a Kortathusbelielkhez írt első tevéi nyolcadik részét olvassuk, rájövünk, hogy az újtesztamentum nagyon is eleven tanítást ad arról, hogy mikéntkell élnünk adókkal, akik nem egyek véltünk a hitben. A LEGELSŐ, amit Pál megjegyez e tekintetben, az, hogy óvakodjunk a negatív szemléletmódtól. Világosítsuk meg ezt példával. Mi reformátusok nem azért idegenkedünk a hierarchikus egyházszervezettől, mert nem vagyunk hajlandók magunk felett tekintélyt elismerni. Ha csupán ez lenne viselkedésünk indokolása, akkor bizonyosan elbuknánk annak az »ismeretnek« a »felfuvalkodottságában* (t. v.), amely elveszi látásunkat annak észreverésére, hogy pozítiv indoklással húzódozunk a hierarchiától, — azzal az indoklással ugyanis, hogy Jézus Krisztus él és igéjében Lelke által való jelenlétével gyakorolja azt az uralmat, amely alá igen is odahajtjuk fejünket. Ez mindjárt megtanít bennünket a felekezeti kérdésben való magatartás első és döntő szabályára, az alázatosságra. Nem emberek előtt való adóssatodkodés ez, hanem, az élő Jézus Krisztus iránt érzett alázat, aki olyan gazdagon és olyan elkötelező módon megajándékozott bennünket. A 2. vers ezt félreérthetetlenül tudtunkra adja. Foglaljuk mindezt röviden össze. A hitben velünk nem ügyekkel való viselkedésünket ne az határozza meg, amit nem hiszünk, nem vallunk és nem akarunk, hanem az, aminek alázatos birtoklására élő Urunk, a Jézus Krisztus kiválasztott bennünket. PÁL APOSTOL nem tartja elképzelhetetlennek, hogy formailag az ő hitétől eltérő »hívő« magatartás is lehetséges (5. v.). Ebből azonban nem az következik, hogy elvileg helyesel mindenféle emberi ú. n. szabadságot és szeszélyes ötletszerűséget a hit kérdésében. Az viszont kétségtelen, hogy Pál nem sok fáradságot fordított volna olyanokkal való vitatkozásra, akik nem hitből, hanem emberi, társadalmi, politikai, uralmi és gazdasági okokból csatlakozva valamely »hivő« irányhoz, harcot kezdtek volna. Azoknak a »jó kálvinistáknak« például az ú. n. »hithű katolikusokkal« való hitvitáiban nem gyönyörködik az Isten, akik csatáznak, hogy csatázzanak, hogy bántsanak, hogy ártsanak s közben mindegyikből hiányzik annak az alázatosságnak legcsekélyebb atomja is, amely eltölti az olyan embernek lelkét, aki valóban kapott világosságot Istentől, aki valóban az élő Jézus Krisztusnak alázatos alattvalója. A szentségtelen vitatkozásokat kerülnünk kell, mert az ilyen harcokban csak vesztesek vannak, és ha győztes van, az legfeljebb a vitatkozás ördöge. Ha valóban van lelki gazdagságunk (8. v.), ha valóban betölti világunkat és lényünket a mindent alkotó és megtartó Jézus Krisztus, akkor nem fenyeget bennünket az, hogy szelídségünk gyengeség lesz, s nem kísért az, hogy a velünk hitben nem azonos alapon álló felebarátunk szempontjainak megértésére irányuló igyekezet a hitbeli langymelegség vagy közönyösség ingoványába sodor bennünket. Pál apostol reálisan szemlélte a más hitűekhez való viszony kérdését. Tudta, hogy a vitatkozás és harc csak az első és legkönnyebb osztály ebben az iskolában. Nehezebb és lényegesebb a példaadás. A 10. versben mintha ezt mondaná: »Hívek, hagyjatok fel felfuvalkodott képzelődéseitekkel! Az emberek sohasem elméleti, hittani felfogástok szerint ítélik meg életeteket, hanem éppen fordítva: életetek alapján ítélik meg hitbeli felfogásotokat.« Ez a szabály érvényes mind máshitű, mind hitetlen embertársainkkal való kapcsolatainkban. VÉGÜL még egyet. Amíg arra komoly okunk nincs, ne lássunk más hitet valló felebarátunkban ellenfelet, vagy rossz értelemben versenytársat, hanem lássuk benne az »erőtlen atyafit«, akiért meghalt a Jézus Krisztus (XI. v.). Ez persze nem tehet bennünket balgatag módon hiszékennyé, vagy ernyedten engedékennyé a magunk Istentől kapott hitének birtoklásában és a velünk hitben nem egy felebaráttal való kapcsolatunk alakításában. Szigorú, komoly, szent és határozott, de mindenekfelett szeretetteljes érzületnek kell annak megértéséből származnia, hogy a Jézus Krisztus meghalt a bűnösökért. Néha hajlandók vagyunk valami irigységféle vágyódással gondolni olyan keresztyénekre, akiknek hitét országuk lakosságának többsége vallja, vagy akik egyhitű országban élhetnek. Isten bennünket vegyesvallású országban hívott el, sőt hitünk a lakosság kisebbségének hite. Lássunk ebben feladatot. Legyünk ezt megértve még alázatosabbak, még szeretetteljesőbbek, földi hivatásunk teljesítésében még serényebbek, minden emberi jószándékkal való együttemunkálkodásra még készségesebbek, hogy hitünk botránkozás nélkül való legyen (9. v.) és életünk valóban bizonyságtétel legyen a mi élő Urunkról, a Jézus Krisztusról. Czeglédy István r • Ckcösztendei stanförgép Mindenható mennyei Atya Isten, a halálnak és életnek Ura! Kérlek, engedd azt kegyelmesen nékem, te szolgádnak, hogy tovább élhessek, magamat a téged szerint viseljem. Nyisd meg azért az én szemeimet és világosíts meg engemet, hogy a te akaratodat és javallásodat jól meggondoljam és eszembe vegyem. Ily irgalmasságodat mutasd énhozzám, hogy több ideig éljek és nagy kívánságom legyen a te parancsolatodhoz és kiváltképpen azokban gyönyörködjem. Uram, még egy ideig ments meg a haláltól és segélj meg engemet. Te szolgád vagyok én és te én segitim vagy, én szabadítom. Adjad, hogy mindenkoron a te törvényidről tudakozódjam és azok szerint járjak. Fő szándékom legyen az énnekem, hogy az én életemnek következendő idejében erősen megtartsam mindazokat, amiket a te igédben minekünk parancsolsz. Tarts meg kegyelmesen a te iged által és úgy élhetek én valóban és igazán. Segélj meg engemet, én Istenem, hogy a te kegyelmességedben és irgalmasságodban való reménységem miatt meg ne csúfoltassam és meg ne szégyeníttessem. Erősíts meg engemet, hogy megújuljak és meggyógyuljak. Uram, nagy és bőséges a te irgalmasságod! Újítsd meg az én életemet a te nagy jóvoltodból és kegyelmességedből. — Ámen. (Szenczi Molnár Albert: Imádságot könyvecske, 1621.) CSIP ífcíl Vezeti: DARÁNYI LAJOS A Máté írása szerint való evangélium • ■au 9 I «... A világ végén eljőnek majd az angyali lók és kiválasztják a gonoszokat az igazak közül.« (13:47—52.) Ez már a második példázat, amelyikben Jézus türelemre inti a tanítványokat. Hogyan lehet együtt a gonosz és az igaz?!. Ezt nem akarja megérteni különösen hite első szakaszában az ember. Meg kell tisztítani az egyházat, meg kell tisztítani a világot — hangzik ezeknek a riadójuk. Jézus Krisztus is a különválasztást mondja. De majd a világ HM ! »Honnét vannak tehát ennél mindezek?« (13:53—58.) Azok, akik Jézust a saját pátriájában megvetették, nem a prófécia szerint gondolkoztak, hanem előítéletek rabjaivá lettek. Azt elismerik, hogy bölcsesség és erő van Jézusnál. De mivel azt a bölcsességet és azt az erőt nem tudják visszavezetni a maguk által elképzelt forrásokig, azért nem kell nekik az a bölcsesség és az erő és nem kell Jézus Krisztus. Jézus nem végzett magasabb iskolát. SzármaZÁM A II»A leány pedig anyja rábeszélésére monda: Jarli ide nékem... Keresztelő János fejét__« (14:1—12.) A leánynevelés megírni tan törvényének egyik tétele az, hogy a leány minden kérdésben forduljon bizalommal az anyjához. Heródiás leánya az anyjához fordult tanácsért. És éppen ez volt a baj. Mert Salome (a hagyomány szerint ez volt a neve) magától legfeljebb ruhát, ékszert, pénzt kért volna, az anyja rábeszélésére ,azonban a Keresztelő János fejét kérte. És mégsem az volt a baj, hogy anyjához forrun) . ! Felszedek a maradék darabokat tizenkét teliken, a kosárral.« (14:13—21.) Ezt a mondatot mindenki megérti, ha a gondosságra, vagy a takarékosságira gondol. A szűkszavú bibliai történet is megemlíti, hogy összeszedték a maradékot. De még többről van itt szó. Arról, hogy Jézus valóban csodát tett. Valóban megsokasította a kenyeret és a halat. Több lett a maradék, mint a készlet volt. Ezen a történeten keresztül is úgy kell néznünk a mi Urunkat, hogy neki gondja van a mi kenyerünkre. Nemcsak adifi ! »Bízzatok, én vagyok, ne féljetek!« (14:22— JAN. 0 133.) Nem a tanítványok akarták azt, hogy Jézus nélkül induljanak el. Kényszerítve voltak rá. Kemény leckét adott nekik Jézus abból, hogy mit jelent nélküle lenni és hogy hogyan kell őt várni. Nélküle annyira meghomályosul a szem, hogy még őt is kísértetnek nézik. A tanítványok nem azzal a bizonyossággal vágják Jézust, hogy előtte nincs akadály, hanem félelmük mindig nő. Jézus szava ilyenkor 7 I.«ÉS akik életek vala, mindnyájan meggyó-JAA. I gyulának.« (14:34—36.) Krisztusnak terjed a híre és a nyoma megmarad. Ha ismertté lesz, hogy valahol valóban Krisztus van ott, akkor annak a híre terjed. Az egyház bűnbánatának mindig az a tárgya, hogy nem tudta eléggé Krisztust mutatni, jelenvalóvá tenni. És a könyörgése az, hogy adja magát Krisztus. A megismert, a megtalált, a megérintett Krisztusnak a nyoma megmarad. Ott abban lett ez nyilvánvalóvá, hogy mindenki meggyógyult. Mindig un ii ! »Erőtelenné tettétek az Isten parancsolatját a JAH. 0 I ti rendeléseitek által.« (15:1—9.) Az igehirdetésnek az a titka, az a csodája, hogy Isten Lelke által az emberi szó is lehet Isten szava. De az az emberi szó mindig alázattal, Isten Lelkét kérve: Isten igéjét, Isten tettét magyarázza. De ennek az ellentéte is lehet. Ez az, amikor az emberi szó, az emberi rendelés Isten szava helyére kerül és azt erőtlenné teszi. Ezért vívja Jézus mindig a csatát az írástudókkal és a végén. És a különválasztást nem emberek végzik. , Angyalok. Vagyis Isten. Miért? Azért, mert Isten így akarja. De azért is, mert a gonosz lehet még igaz. Minket is a gonoszok közül hívott elő Isten Lelke által, és a Bárány vére mosott meg, tett igazzá. Ez a kegyelem szabad mindenki számára. Ószövetségi ige: Ezékiel 41, Isten a templomot most belül mutatja meg. Egyfelől ígéret: ilyen lesz az új templom. Másfelől parancs: ilyen legyen írása egyszerű. Családja közismert. Ezért megbotránkoznak benne. Pedig éppen azért juthattak volna el a próféciáig, mert megmagyarázhatatlan a Jézus bölcsessége és ereje. Ezért felelhettek volna erre a kérdésre: honnét van ennél ez, így: felülről, Istentől! Ószövetségi ige: Ezékiel 42. A templomnak melléképülete is van. Isten házának is van háztartása. Arra is van Istennek gondja, dult, hanem az, hogy anyja olyan volt, amilyen volt. Anyának lenni nemcsak egy életkort jelent, hanem egy erkölcsi állapotot. A hitnek egy bizonyos fokát. Az a gyermek boldog, akinek ilyen anyja, ilyen szülője van. Ószövetségi ige: Ezékiel 43. Amikor Isten Ezékielnek az új templomról ad látomást, akkor nem Izraelt, hanem önmagát igazolja. Az új templomhoz új népet keres, vezíteni akar, hanem testünkről is gondot visel. Aztán úgy kell tekintenünk reá, hogy neki hatalma van. Ezt a hatalmat nemcsak érdekünkben adja, hanem általunk is továbbítani akarja. Vállald! Ószövetségi ige: Ezékiel 44. Isten nem azt mondja, hogy az új templomban a papok ugyanúgy szolgáljanak, mint a régiben. Ez a papság dicsérete lett volna. Másképpen, szent módra szolgáljanak. Ebben van az ítélet is, a kegyeletre is, mindig biztató. Ne féljetek, pedig lenne rá okotok. Akár a viharra, akár magatokra néztek, csak félni lenne okotok. De nézzetek én reám és bízzatok és ne féljetek! ószövetségi ige: Ezékiel 45. Még fogságban van a nép, de Isten ígéretében már birtokosa a földnek. De Isten nemcsak földet juttat, hanem terhet is ró ki. A kettőt együtt kell elfogadni, azzal a bűnbánattal kell járnunk, hogy nem hordozzuk a Krisztussal való találkozás nyomait. Nem terjesztjük a szent illatot. A meggyógyultság, a kigyógyultság nem érezhető rajtunk. Könyörögjünk, hogy ezt is adja az Úr! Ószövetségi ige: Ezékiel 46. A jó öreg Szikszay így foglalta volna össze ennek a fejezetnek a tartalmát: a fejedelemnek és a fejedelemért imádkozni kell. A fejezetben áldozat is Krisztus áldozatára mutat, farizeusokkal, mert ők ezt tették. De nem halt ki velük ez a bűn. Ezért mindig minden emberi vélekedésünket hitelesítésre Istenhez kell vinni. Ebben az új esztendőben is végeztesd el ezt a hitelesítést. ószövetségi ige: Ezékiel 47. Az új templomból víz, tehát áldás, élet támad. Nem oda folyik be a víz, hanem onnan folyik ki. Mindig mélyebb, gyógyítóbb az a víz. Gyümölcstermést jelent 1955. január 28. VASÁRNAPRÓL - VASÁRNAPRA BUÉK. Boldog újévet kívánok! Ki tudná megmondani, hogy így év elején hányszor mondja, hallja, írja vagy olvassa ezt az ember? A számát most se tudjuk megállapítani, de a tartalmát talán igen. Legalább megközelítőleg. Minden boldog újév-kívánás imádság. Olyan »mindenki imádsága«. Nincs is megnevezve, hogy kitől kívánjuk a boldog újévet, de tudjuk, hogy Istentől. Minden köszöntés, minden áldáskívánás reá utal és feltételez valamilyen hitet. Egészen öntudatosan ezt így olvassuk: »Hit által áldá meg a jövendőkre nézve Izsák Jákóbot és Ézsaut. Hit által áldá meg a haldokló Jákób József fiainak mindenikét és botja végére hajolva imádkozott.« (Zsúd. 11:20—21.) A boldog újévkívánás másokért mondott imádság. Mintha az is benne lenne, hogy nekem is csak másokkal együtt lehet boldog újévem. És ebben az értelemben ez a másokért mondott imádság egyúttal visszaható imádság. A biblia nyelvén azt is hozzá kell érteni ehhez a boldog újévkívánáshoz, hogy nemcsak az év milyensége a mi kérdésünk, hanem a szív milyensége. A bölcs szív. (Zsolt, 90:12.) Az új szív. (Ezékiel 36:20.) Egyik legszebb újévi énekünk ezt is mondja: »Adj mi néikünk megújult szívet és új indulatot. Tehozzád mindenekben hívet és szent akaratot. Újítsd meg rajtunk a te képed, mely áll szent életben, Hogy lehessünk választott néped, élvén szeretedben.* Valljuk, hogy nagy dolog, első dolog a boldog újév kívánása. De ennek a hangsúlyozása után azt is mondjuk, hogy nemcsak kívánni, hanem csinálni is kell a boldog újévet. Ne veszekedj, ne mérgelődj, ne zsörtölődj otthon és majd meglátod, hogy mennyivel boldogabb lesz az újév, mint a régi volt. Szereteted szűk kapuját szélesítsd ki az Isten szeretete tágasságáig, meglátod, hogy mennyire több lesz a boldogság. Vagyis engedd, hogy Isten a te életedben és általad meghallgassa a négy betűs, vagy egészen kimondott újévi kívánságot! BUÉK: Boldog újévet kívánok! APRÓSÁGOK A HETI BIBLIAI RÉSZHEZ Heródes negyedes fejedelemről olvasunk. (Mt. 14:1.) Az evangélisták a királyi család különböző tagjait általában csak a Heródes névvel szokták megjelölni. Az itt szereplő Heródes másik neve Antirás. Nagy Heródes fia volt, pogány származású, anyja a samáriai Máriáké. Pogány környezetben, Rómában nevelkedett. Első felesége Aretas arab király leánya volt, majd még ennek életében Heródiást, féltestvérének Filepnek a feleségét vette nőül. Emiatt apósával, Aretassal háborúba keveredett és emiatt a bűnös viszony miatt feddte meg őt Keresztelő János. * A negyedes fejedelem — görögül tetrarcha — eredetileg a négy részre osztott tartomány egyik negyedének uralkodóját jelentette. Később azonban általánosabban is használták ezt a címet valamelyik vidék uralkodójának megjelölésére. Heródes Antipas Galilea és Pereg tetrarchája volt. Joga volt adót kivetni, katonaságot szervezni és bíráskodni, de a császárnak adót kellett fizetnie. Heródes Antipás nem volt megelégedve címével és a királyi méltóságot igyekezett megszerezni. Ez okozta bukását, a római hatalom Lyonba száműzte. * Az a tömlőé, amelyről a Máté evangéliuma 14. részének 3. verse beszél, a Holt tenger keleti oldalán, Pereában volt. Machareusmak nevezték azt az erődítményt, ahol Antipásnak királyi palotája volt. Ehhez csatlakozott az a börtön, ahol Keresztelő Jánost fogva tartották. Ma Makhaur nevű arab falucska őrzi nevében a régi erődítmény nevét. Ennek határában épületek romjai láthatóak, amelyekről az a vélemény, hogy Keresztelő János börtönének maradványai. * Az éjszaka negyedik részében közeledett Jézus a tengeren a tanítványok hajója felé. (Mt. 14:25.) A görögök és rómaiak az éjszakát négy őrségre osztották be. Este, éjfél, kakasszó és reggel volt az egyes őrségek neve. Eredetileg a zsidók csak három éjszakai őrséget ismertek, a negyediket már reggelnek tekintették. Később azonban átvették a négy őrségre való beosztást. A negyedik őrségváltás ideje kb. reggel három óra tájban lehetett. * A kézmosás elmulasztásával (Mt. 15:2.) vádolják Jézus tanítványait az írástudók és farizeusok. Az erre vonatkozó rendeléseket nevezik a »vének hagyományainak«. Ezeket a hagyományokat a farizeusok sokszor a törvény fölé emelték. Az étkezés előtti kézmosás nem egészségügyi parancs volt, hanem a rituális tisztaság szempontjából előírt követelmény. Valószínűleg az volt az oka ennek a rendelkezésnek, hogy étkezés előtt hálaadó imádságot kellett mondani és Istenhez csak tiszta kezeket szabad felemelni. A hagyomány nemcsak a kézmosást, hanem annak legaprólékosabb részleteit és körülményeit is előírta, még azt is, hogy mennyi és milyen vízben kell megmosdani. Feljegyezték, hogy Aktba rabbi, aki lázadás miatt Hadrian császár alatt a börtönben kivégzését várta, egy reggel étkezés előtt meg akarta kezét mosni. Az őt kiszolgáló tanítványa jelentette, hogy olyan kevés víz van, ami még inni sem elegendő. »Nem baj — válaszolta a rabbi — jobb, hogy meghaljak, mintsem áthágjam a vének rendeléseit.« Virágh Sándor BERECZKY ALBERT: A KESKENY ÚT Ára kötve 57.50 Ft