Az Út, 1955. július-december (8. évfolyam, 27-52. szám)
1955-07-03 / 27. szám
ÁRA 1 FORINT Vik. évfolyam, 27. szám ORSZÁGOS REFORMÁTUS HETILAP/^1%.,1955 július 3-9 . ------------------- ------- Y y ■ j ........ . . xy^VYv^'^y »Nekünk keresztyéneknek kötelességünk az új élet építésében közreműködnünk« Marcel Pradervand, a Református Világszövetség főtitkára Csehszlovákiában és a Német Demokratikus Köztársaságban Marcel Pradervand, a Református Világszövetség főtitkára, látogatást tett a csehszlovákiai protestáns egyházaknál. Lidice-ben részt vett annak a rózsakertnek felavatási ünnepségén, amelyet a hitleristák által vadállatias kegyetlenséggel elpusztított falu helyén a világ minden részéből küldött rózsatövekből ültettek. Az újságoknak Pradervand főtitkár nyilakozatot adott Prágában és más városokban és falvakban szerzett tapasztalatairól. »öt évvel ezelőtt jártam itt utoljára — mondotta — és azóta az ország arculata lényegesen megváltozott. Hatalmas új gyárak létesültek és a falvakban is az új életnek olyan megnyilatkozásai bontakoztak ki, amelyek azonnal feltűnnek a látogatónak. Az ország iparosításának hatásai kétségbevonhatatlan tények. Az egyházi élet kérdéseire térve Pradervand főtitkár kiemelte, hogy Csehszlovákiában eleven keresztyénséggel találkozik az utazó. Több templomban prédikált és a templomok nemcsak hogy megtelnek, de mélyhitű emberek alkotják a gyülekezeteket. »Valamennyi élményemből — mondotta — azt a következtetést kell levonnom, hogy nekünk keresztyéneknek kötelességünk az új élet építésében együttmunkálkodnunk. Mi keresztyének is élni kívánunk ebben az új korszakban. De ezt csak akkor tehetjük, ha az újat meglátjuk, szükségességét felismerjük és érte közreműködünk. Eközben ebben az új korszakban is azok maradunk, amik vagyunk: Krisztusra építő, Krisztusban reménykedő keresztyének. Csehszlovákiából Pradervand főtitkár a Német Demokratikus Köztársaságba utazott. Drezdában De Haas református lelkész vendége volt. A pusztulás láttára, amelyet Drezda amerikai bombázók miatt szenvedett, kijelentette: »Az egyházak és a keresztyének hitük tanításai értelmében mindenekelőtt azzal tartoznak a világnak, hogy segítsenek megakadályozni egy új háború szenvedéseit. Németországban különösen magától értetődő a keresztyéneknek ilyen megbízatása. Tény, hogy Németország egy új háborúban főhadszíntér lenne. Tény, hogy borzalmas testvérháborúra kerülne sor németek és németek között. Ezért minden jóindulatú embernek egyesülnie kell az új háború megakadályozására. Hiszem, hogy Nyugatnémetországban is egyre több ember ismeri fel a nagy veszélyt és elutasítja azt a merev, egyoldalú politikát, amely útját állja a népek közötti megértésnek. Pradervand főtitkár Drezdából Lipcsébe, Halléba és Berlinbe utazott. Berlinben Gerald Göttingnek, a Keresztyén Demokratikus Unió főtitkárának vendége volt. Hallgatag beszéd — cselekvő hallgatás Victor János halálának egyéves fordulójára NÉHAI VICTOR JÁNOS a mai magyar református lelkésznemzedéknek, sőt egész egyházunknak egy , éve, 1954. június 29-én elhalt nagy tanítója mondotta tanítványainak, nem sok idővel halála előtt, amikor prédikáció készítésében való segítségét kérték, hogy szerinte legnehezebb prédikálni a János evangéliuma harmadik részének tizenhatodik verséről, ahol ezt olvassuk: »Úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.« Szinte meglepő ez mindazok előtt, akik tudják, hogy az ige megértésére, mondanivalójának éleselméjű elemzésére és a gyülekezet számára való megszövegezésére éppen Victor János a kegyelmi ajándékok milyen páratlanul gazdag sokaságát kapta Istentől. A nagy tanítónak és az ige titkaiban személyes kegyességgel benne élő hivő embernek ez a tartózkodó szemérmessége azonban megvilágosítja előttünk azt a hálás imádatban ámuló elnémulást, amely a szívünkre kell, hogy szálljon, ha Isten szeretetet ajándékozó Szentlelkének titka feltárul előttünk. AZT MONDHATNÁ azonban az okoskodó, hogy ez a magatartás igazolt az Istennek irántunk érzett szeretetére nézve, de nem indokolt felebarátaink irányában érvényesülő szeretetünkre nézve. Minden ilynemű nézeteltérésnek elejét veszi az a tanítás, amit Pál apostol e dologban az első korinthusi levél híres tizenharmadik fejezetében ad. Különösen világossá lesz a helyzet, ha figyelembe vesszük azt az évszázadokkal ezelőtt megesett sajnálatos tévedést, amely az értelmileg teljességgel ehhez a fejezethez tartozó 12. rész 31. versét a fejezetbeosztásnál elszakította igazi helyétől. Ez a félreértés lényegesen nehezebbé teszi a szeretet himnuszának megértését, s ha helyes magyarázatot akarunk kapni, okvetlenül a 12. rész 31. versénél kell kezdenünk a gondolatmenetet. Ott ugyanis félreérthetetlen világosságban elénk lép az a tény, hogy a hívőnek mind az Isten iránt, mind pedig felebarátai iránt érzett szeretete Isten ajándéka, sőt legnagyobbika mindazoknak a lelki ajándékoknak, amelyeket a Szentlélek Istentől kapunk. A szeretet tehát nem ösztön, nem szimpátia, nem érzéki vágy, nem érzelmi vonzódás és vonzás, hanem isteni ajándék. Milyen nagy és legyőzhetetlen ajándék! Akit nem ismerünk, azt nem is szeretjük — mondja a régi bölcseség. Mintha a szeretet ismeret dolga lenne. A 13. rész első három verse alaposan kiábrándít bennünket. »Ha minden titkot és minden tudományt ismerek is« — még nem vagyok alkalmas a szeretetre, amíg a Lélektől meg nem kaptam a szeretet ajándékát. A Krisztus közösségében a szeretet a nagyság mértéke. Nem véletlen, hogy éppen a rangsorról vitatkozó tanítványok előtt szólott Jézus az ő szeretetének nagy titkáról (Máté 20:20—28). Az nagy, aki áldoz, aki szolgál, aki szeret. Ott kezdődik a szeretet, ahol vége az okoskodásnak, ahol teljes az alázatos ■ engedelmesség az ajándékozó Szentlélek iránt. Ez az isteni ajándék a döntő a hivő ember szeretetében. Milyen nemes és magasztos dolog odaadni az életet másokért, hősévé lenni egy igazságnak, áldozatává lenni egy hivatásnak. Az ember ebben szinte önmaga fölé magasodik. PÁL APOSTOLNAK volt szeme az igazi nagyság meglátására, viszont minden emberi nagyság felett ott lebeg előtte a szeretetet ajándékozó Isten nagysága. Azt mondja ugyanis a 3. vers, hogy az önfeláldozás hősiessége is emberi dolog, illetve ki kell, hogy egészítse a Lélek ajándékából nyert szeretet többlete, ha Isten előtt is meg akar állani. Az önzetlen önfeláldozás nagy emberi hősei mindig emlékeztetnek az isteni szeretet hőseire. Persze az összehasonlítás nem ad alapot az Isten Lelkétől lelkedzett hívőnek a felfuvalkodásra. Hiszen — láttuk — ezt a charizmát úgy kapta ajándékba. Ha pedig így jutott hozzá, nincs mit dicsekednie vele. Sőt biztos, hogy már nem is ilyen szeretet a »hivő« szeretete, mihelyt a maga dicsőségének nőttetésére használja és nem az engedelmes szolgálatra, mihelyt arra való feljogosítást vél benne találni, hogy másoknak »emberi« jóságát rosszhiszemű bírálattal illesse. Isten Lelke azt akarja, hogy alázatosak és kicsinyek, mindenestől fogva ajándékelfogadásra alkalmasak legyünk. Az önfeláldozásban az ember a nagy, a Lélek által való szeretetben pedig az Isten. De mi hát a szeretet, amiről az I. korinthusi levél 13. része szól? A válasz keresésénél újra felidéződik bennünk néhai Victor János emlékezete,aki mint mondotta, »alig mert beszélni a szeretetről«. Vajon Pál apostolnak hiánytalan választ sikerül adnia kérdésünkre? A 4—8. versek olvasása közben az az érzésünk, hogy Pál a kimondhatatlant akarja kimondani, de megérteni csak azok tudják őt, akikben ugyanaz a Lélek munkálkodik s akiket a Lélek ajándékoz meg szeretettel. A szeretet leírásában Pál kilenc meghatározást kezd némmel, attól fogva, hogy a szeretet »nem irigykedik« (4. v.) egészen odáig, hogy a szeretet »soha el nem fogy« (8. v.). A másik hat meghatározás is, amelyeket ugyanezekben a versekben olvashatunk, csak részben és látszólag pozitív. EGYET AZONBAN ki kell emelnünk a nemmel kezdődő meghatározások közül: a szeretet soha el nem fogy, a szeretet örök. Ezen a ponton az örökkévalóságba magasodik Pál gondolata. Nem azért,, hogy valószerűtlen »eszmei« síkra emelkedjék, hanem azért, mert így tudja megragadni a szeretet lényegét, így tudja megfogni annak szívét. Mi a szeretet? — Élet Istenben és Istennek, mert az Isten szeretet (I. Jún. 4:8). A középkori vallásbölcseleti irodalom egyik legnagyobb alkotása Canterbury-i Anselmusnak »Miért lett Isten emberré?« című műve, amelyet Victor János olyan mélyen értett és olyan hűségesen szeretett. A pogány istenvágy abban csúcsosodik ki, hogy az ember az »apotheozisban« isteniesül, mintegy istenné lesz. Ha a testté lett Krisztusnak, a szolgáló, szerető és szeretetre hívó Jézusnak Lelke szerint értjük, akkor szabad, sőt kell feltennünk a kérdést, hogy miben lesz az ember isteni véz Abban, hogy szeret. Abban, amivé őt a szeretetet ajándékozó Szentlélek Isten teszi Pál apostol azt mondja, hogy a földön tükör által homályosan látunk. (12). Azt is mondhatná azonban, hogy beszélni is csak gyermeki dadogásban tudunk. Milyen jó, hogy mindenki megteheti azt,amit Victor János is tett, aki keveset beszélt a szeretetről, de tettekkel szeretett. Milyen jó, hogy túlnézhetünk Victor Jánoson, minden üdvözült szenteken, minden mennyei angyalokon és arra a Jézus Krisztusra tekinthetünk, azt az Urat követhetjük, aki szolgált, szeretetben. Ó Isten és ember volt egy személyben. Miért volt Isten? Mert szeretett! Miért volt ember, az a «■második Ádám«, akinek ábrázatjához hasonlókká kell lennünk? Azért, mert szeretett! Czeglédy István. „Ez hát az a nyugati világ...“ Nyugatnémet teológiai tanár nyílt levele a Mercedes autógyárhoz A Le Mansban tartott autóversenyen bekövetkezett borzalmas katasztrófa után D. Thielicke ismert teológiai professzor levelet intézett a stuttgarti Mercedes autógyárhoz. Ördöginek mondja azt a tényt, hogy az iszonyatos vérontás után Coca- Cola- és versillárusok tovább folytatták portékájuk harsány ajánlását és a zenekar továbbra is vidám indulókat harsogott. A rendezőség a nagy befektetésre hivatkozva tagadta meg a verseny félbeszakítását. A professzor így fejezi be nyílt levelét: »Ez hát az a nyugati világ, amely a Kelettel szemben a szabadság, az emberiesség és hasonló javak védelmezőjének szerepében próbál tetszelegni. Hitelét már nem is veszthetné el jobban. Adja az Isten, hogy ez az itt leleplezett magatartás döbbentse rá a nyugati világot, hova jutott és hova juthat még, ha nem tér észre. A NÉPEK PARLAMENTJE A világ békeszerető embereinek százmilliói, köztük az egyházak vezetői, lelkészei és hívei, feszült érdeklődéssel figyelik a szép finn főváros falai között a múlt hét szerdája óta tanácskozó béke-világtalálkozót. A tanácskozások befejeződtek. A kiadott záróközleményt lapunk más helyén közöljük. A közel hetven nemzet mintegy kétezer küldöttje egy akaratra jutott a béke feltétlen megvédésének nagy és szent ügyében. A hatalmas kiállítási csarnokban, a Messahalliban, napról napra több ország és szervezet képviselői gyűltek össze, mint legutóbb a népek bécsi világbéke-kongresszusán, ami a Békevilágtanács iránti bizalom világszerte való növekedésére, tekintélyének és hatásának újabb nagyarányú emelkedésére mutat. A legkülönbözőbb , politikai, gazdasági, tudományé®, művészi irányzatok és az egyházak sok-sok, már világhírű képviselője és a dolgozó emberek százmillióinak kiküldöttei a népek szabad, parlamentjeként, bár különböző motívumoktól vezettetve és eltérő indokolások alapján, az egy cél elérésére feszítette meg erejét és utat-módot keresett, javaslatokat dolgozott ki a világ békéjének megőrzésére, a békétlenség okainak kiküszöbölésére. Lelkipásztoraink és gyülekezeteink buzgó imádságaikba foglalták Péter János tiszavidéki püspökünknek, a Béke-Világtanács tagjának, a húsztagú magyar delegáció egyik küldöttének személyét és szolgálatát és ugyanezen buzgósággal fohászkodtak városon és falun az egész békevilágtalálkozó munkájának áldást hozó gyümölcseiért. A magyar delegáció tagjai közül hárman: Andics Erzsébet akadémikus, a Béke-Világtanács tagja, Lukács György akadémikus, a Béke-Világtanács tagja, és Czapik Gyula egri érsek, a magyarországi római katolikus püspöki kar elnöke szólaltak fel. Czapik Gyula felszólalása Békét akarok az emberi jog alapján. A természet több vágyat oltott bele az emberbe. E vágyak közül az egyik: a béke utáni vágy. Ezt a békevágyatnem lehet, megfojtani és kiirtani, mert az a föld minden táján ott "szunnyad a becsületes emberek lelkében és csak alkalmat kapjon, felszítódik, mint a parázs a levegő hatására. Ha ezer és millió ember fog kezet a békevágyban, lelkünk parazsa nagyobb erőt ad majd. Széles e világon millió és százmillió ember érez így s ezek vágyai izzásának, lángja odaírja a Világ égboltjára: békét akarunk! Békét akarok, mert keresztény vagyok. Üdvösségünk történetében már a betlehemi jászol felett felcsendül a békességet hirdető angyali ének, és húsvét napján az első köszöntés a»Béke veletek!« kívánsága. A kereszténység békét hirdet és követel, ámde nem a pacifizmus defetista értelmében. Nem veti el abszolúte a háborút, de azt csak igazságos, esetekben, mint a legvégső eszközt ismeri el és akkor is erkölcsi keretek közé szorítja. Ez az állásfoglalás ma különösen aktuális. Tessék leülni a tárgyalóasztalhoz és ott bebizonyítani az igaz jogot, érvényesíteni a méltányosságot, az emberies megértést. A kereszténységtovábbi követelése,hogy a háborúáltal ne szenvedjenek az attól távolállóártat-t látták. Semmi körülmények, között se vétessenek használatba a hidrogénbombák, az atomfegyverek, általában a tömegpusztító eszközök. A kereszténység a »Ne ölj!« isteni parancsának pozitív oldalát is hangsúlyozza, mely szerint, az emberi életet védeni és megtartani kötelesség. Békét akarok, mert magyar , vagyok. Az én hazám népe immár két világégés távlatából nem romantikus lélekkel emlékezik a háborúról. Kétszer szenvedtem át az anyagi és erkölcsi pusztulások rémét. Érthető, hogy irtózik minden következő háborútól. A magyar nép országának rombadőlte után nem állott ki a világ országútjára és nem nyújtogatta kéregetve kezét alamizsnáért. A magyar nép talpra állott, elhordta a romokat, hozzákezdett az újjáépítés erőfeszítést és áldozatokat kívánó munkájához. Alkotmányba iktatta a vallás- és, lelkiismereti szabadságot, kiterjesztette a társadalombiztosítást, iparkodott a nehéz körülmények között is jobb szociális helyzetet teremteni. És mindezt előre kidolgozott, gondos tervek szerint tette. Ebben a tagadhatatlanul páratlan munkában mindenki öszszefogott, a kormánytól kezdve a kezét és eszét használni tudó minden becsületes polgárig. Ebben a helyzetben mindenki beláthatja, hogy a magyar nép nem akar háborút, hanem igenis békét követel! Ebben a szellemben Isten áldását kérem a Béke-Világtanács eredményes munkájára! „AZ ÚR VEZET TÉGED!“ Isten látja, hogy az ember élete vezetésre szorul, ezért izgalmát abban is megmutatja, hogy az emberek életét vezeti. Vezetése nem az elképzelésekben, hanem a valóság tényeiben, nem az igényekben, hanem a szükségekben lesz nyilvánvaló. Általa azt akarja, hogy kegyelme újra kiáradjon, szabadítása újra érvényesüljön. Addig nincs Isten felől helyes ismeretünk, míg vezetését fel nem ismerjük és meg nem értjük. Bénák, népével együtt — Debora szavai nyomán — felismeri, megérti és elfogadja az Úr vezetését (Bírák 4:14) s ezért mer vállalkozni arra — amire a maga erejéből nem futotta —, hogy a kánaániták ellen a biztos győzelem reményében harcba szálljon. Bárók és a választott nép sorsában, kétségbeejtő szükségében, majd győzelmében az lesz látható: isteni erőt,, képességet és kiszámíthatatlan lehetőséget jelent ,az Úr vezetése. És Isten abban dicsőittetik, hogy a Jézus Krisztus által megváltott fiúk életét Lelkével vezeti, így az ő akarata, szándéka és segítsége által velünk és körülöttünk az történik, amit eltervezett, amit:" valóra akar váltani- újulásunkat,megszentelődésünket, öröseéletünket, egyszóval idvezítésünket. Ezért — elsősorban — Lelke vezetése folytán olyan isteni erővel bírunk, amit azért adott, hogy vegyük igénybe. Ne csak azzal elégedjünk meg, ami magunktól telik, hanem vegyük igénybe a mindenre elég erőt, a rosszból jóba, a halálból is életre vivő erőt. * Isten Lelkének vezetése másfelől képessé tesz a feladatok végzésére. . Az Isten szolgálatában álló ember tudja, hogy ő mindenestől fogva méltatlan és alkalmatlan. Nemcsak a talentumok befolyásolják szolgálatainkat, nemcsak az, kinek mennyije van, hanem az is, hogy kit mire és mennyire képesített Isten. Ezért nincs nekünk mivel dicsekednünk! Vezetésének, megsokasodott kegyelmének egyik jele az, hogy részt ad nekünk Krisztus dicsőséges munkájából s képessé tesz, hogy az ő igaz, tiszta, mennyeien szent szolgálatában mégis részt vegyünk. * A Lélek vezetése által benne van szolgálatvállalásunkban a kiszámíthatatlan lehetőség is. A megfeszített, de dicsőségben feltámadott, mennybement és ott értünk közbenjáró Jézus Krisztus a biztosítéka ennek. Micsoda kiszámíthatatlan lehetőség van abban, hogy imádságaink meghallgattatnak! Mennyi lehetőség van abban, hogy Jézus Krisztus velünk van a világ végezetéig! Nincs olyan kétségbeejtő helyzet, vagy mélység, amelyben velünk ne lenne, nehéz élet vagy erőnket meghaladó feladat, amelyben, ne segítene! * Bárák, amikor hírül vette ■ Deborától a neki szánt üzenetet -az Úr vezet téged«, egyszerre megértette? azért él, azért van, hogy Isten népe boldogulásáért jobb életéért fogadja el ezt a vezetést. Próbáljuk számba venni: tudunk-e örülni, lelkesedni ebből erősítést, bátorítást venni, hogy az Úr vezet minket is? (Szentes) Munkácsy György