Hegedüs István: Az egykéz (Budapest, 1938)
Bor
tojásért fizetendő árakat. Az illetékes Reichsstelle meghatározza a bevihető mennyiségeket, a magyar tojásexportőrök pedig felosztják egymás között a kontingenseket előbbi kiviteli tevékenységük arányában. A szervezett értékesítés bevezetése óta különös gonddal dolgoznak azon, hogy Németország mellett újabb és fokozottabb elhelyezést találjanak a magyar tojás számára. Ezen a téren sikerült osztrák tojáskivitelünket 100—120 vagonnal emelni. Angliába körülbelül 50 vagon tojást vittünk ki, pedig erre a piacra az utolsó esztendőkben tojáskivitelünk nem volt, végül Svájcba szintén 50 vagont szállítottunk. Olaszország felé 100 vagonos kontingens van, amit a szervezés óta teljesen ki lehetett használni, jóllehet a múltban csak elenyészően kis szállítmányok voltak elhelyezhetők. Ausztria felé a tojáskivitel teljesen szabad, viszont a gyakorlatban az történik, hogy az osztrákok a tojásbevitelt beviteli engedélyhez kötik, amit minden korlátozás nélkül adnak ki. Bor A magyar szőlőgazdaság és bortermelés a háború utáni időkben súlyos megpróbáltatásokon ment keresztül. A háború előtti és a háborús gazdálkodás során sohasem jelentett különösebb gondot a bor elhelyezése és az a konjunktúra, amelyet az osztrák-magyar monarchia, mint állandó és jó fogyasztóterület jelentett, szinte ugrásszerűen növelte meg a magyar bortermelés területeit. Ebben az időben a borok bevásárlásánál úgyszólván egyedül az alkoholtartalom volt a döntő. A kereskedelem csak a kimondottan minőségboroknál alkalmazott nagyobb ellenőrzést, amit a termelők szívesen is vettek, mert minőségboraikért igen jó árakat kaptak. Ez a helyzet a háború után, éppúgy, mint a mezőgazdasági termények egész soránál, lényegesen, mondhatnánk teljesen megváltozott. Az egységes és hatalmas fogyasztóterületet jelentő monarchia darabokra szakadt, a megmaradt országrészen pedig éppen a háborús konjunktúra gazdasági és lélektani hatása alatt, tovább növekedtek a szőlővel beültetett területek és a telepítési törekvésekkel szemben nem