A lakóházak szocializálása. A forradalmi kormányzótanácsnak a lakóházak köztulajdonba vételéről szóló X. számú rendeletének magyarázata (Budapest, 1919)
A lakóházak socializálása. A régi rezsim idején burjánozó kapitalizmusnak egyik legnagyobb bűne a házbéruzsora volt. Ama tőkések, akik valamely úton-módon, spekulációkból, munkások kizsákmányolásából s más erkölcstelen módon vagyont harácsoltak össze, pénzüket mint a legbiztosabb tőkeelhelyezést« bérházakba fektették, melyben azután a házbéreket tetszésük szerint állapították meg s így életük végéig önmaguknak, azután pedig utódaiknak munkanélküli bőséges jövedelmet gondoltak biztosíthatni. A proletár diktatúra első és legfontosabb teendői közé tartozott ennélfogva megszabadítani a proletáriátust emez elsőrendű életszükséglettel, a lakással üzérkedőknek zsarnoksága alól, amely a szerényebb jövedelmű dolgos munkást nem engedte megfelelő, egészséges és tágas lakáshoz jutni, hanem arra kényszerítette, hogy a napi nehéz munka után sötét, dohos és nedves, szobáknak nevezett odúkban lakjon többedmagával, mely helyiségek ekként a különböző ragályos betegségeknek legfőbb melegágyai lettek. A házkommunizálási rendelet. A Tanácsköztársaság egyik legsürgősebb feladatának tartotta e visszaélések megszüntetését s március hó 27-én megjelent X. számú kormányzótanácsi rendeletével szabályozta a lakóházak köztulajdonba való vételének ügyét. E rendelet 1. §-ában ki lett mondva, hogy minden lakóház a hozzátartozó belserekkel, valamint a ház tartozékaival együtt a »Magyar Tanácsköztársaság« tulajdona. Ezen alapelv értelmében tehát mindazokban a községekben és városokban, amelyekre név szerint a fenti rendelet kiterjed, minden lakóház kivétel nélkül az állam tulajdonába megy át. Ennek gyakorlati értelemben az a jelentősége van, hogy a ház lakói