Wagner, Adolf: A tudományos gondolkodás alapvonalai (Budapest, 1923)

Ez azután mindenképen elvezet bennünket a tu­dományos ismeretszomjúság második gyökeréhez. Eddigi szemlélődéseinkben főleg vagy kizárólag az a szempont vezetett bennünket, hogy a tudomá­nyos kutatás hajtórugói a gyakorlati megfontolá­sok, vagyis az a szükséglet és kívánság, hogy a ter­mészeti erőket a lényegükben és működésük föltéte­leiben azért ismerjük meg, hogy segítségükkel a tu­lajdon emberi életföltételeinket javítsuk. De alkal­milag fölvetettük már a kérdést: hogyan egyeztet­hető össze ezzel, hogy olyan sok, a tudománynak élő ember a jólétét, egészségét, kényelmét, sőt az életét is kockára teszi csupán azért, hogy gondolkodó elmé­jének valamelyik problémáját közelebb hozza a meg­oldáshoz? Ez egészen értelmetlen ellentmondásnak látszik. De gondoljuk meg a következőket. Az egyes em­ber élete szempontjából valóban tökéletesen mellé­kes dolog, várjon tudja-e, hogy a Föld a Nap körül kering, vagy pedig azt hiszi, amit az emberek év­ezredeken át hittek, hogy a Nap mozog és a Föld áll egyhelyben. Ez már csak azért is tökéletesen mindegy, mert akár így van a dolog, akár amúgy, úgysem változtathatunk rajta semmit. Ez tehát olyan megismerés, amely a mi életünkre semmiféle előny­nyel se járhat. És íme, egy Galilei mégis elszenvedte a börtön kínjait, mások az eretnekség miatt való megégetést, csakhogy az emberekkel ilyen ismere­teket közölhessenek! Mi hasznunk abból, ha tudjuk, hogy milyen távol van a Nap a Földtől; ha tudjuk, hogy a csillagok közül melyek a Naphoz tartozó bolygók, mint amilyen a Föld; és hogy vannak-e közöttük, amelyek szintén Napok, csak sokkal na­gyobbak a mienknél és végtelenszer távolabb van­nak? Mi hasznunk abból, ha tudjuk, hogy milyen utakat tesznek meg a bolygók vagy az üstökösök az égboltozaton és hogy milyen mechanikai törvények­nek engedelmeskednek eközben? És mégis egész csomó ember ilyen kérdéseknek szentelte egész éle­tét, fáradozott és keservesen nélkülözött, sokszor el­lenségesen állva szemben az egész világgal és ezután is akadnak majd emberek, akik ilyen kérdéseknek szentelik az életüket. Mi hasznunk abból, ha tudjuk, hogy valamennyi élőlény, az embert is ideértve.

Next