Alföldi Iparlap, 1885 (4. évfolyam, 1-52. szám)

1885-01-03 / 1. szám

Uj évfolyam. IV-ik év. 189­1-ső szám. Szeged, január 3-án. Egyes szám ára 8 kr. Kapható a kiadóhivatalban.Alföldi Iparlap. Mejfje­len : minden szombaton. —•*·— Előfizetési föltételek: Szegeden házhoz hordva, vagy­­vidékre postán. Egész évre ...­­I frt. Félévre .... 2 B Évnegyedre . . . I „ A lapot illető szellemi közlemények : ifj. Szmollény Nándor szerkesz­tőhöz, polg. isk. tanár (reáliskola-épület), az előfizetési pénzek Priváry Pál pénztárnokhoz intézendők. Munka és tudomány. Hirdetéseket a kiadóhivatal jutányos árjegyzék szerint számit. Hirdetéseket lapunk számára elfogad B u d a p es t e n : Ilaasenstein és Vogler, Neuberger és Braun, fürdő­­utca 4. lt é e «ben: G. L. Daube & C. (le. Knolly), Rudolf Mosser Dukes M., Herudl Alajos, Stern M , Dannebere J. TS. rád­ath­i­vatal, Tamasy Gy­örgy ellenőr, iiskola-utca), hova a hirdetések, hirdetési díjak, és az esetleges felszólamlások küldendők. Előfizetési fölhívás. Lapunk az új évvel a IV-ik évfolyamba lépett, mely tény eléggé igazolja fönnállásának jogosultságát Hogy mindig jobbat és mindig többet iparkodott adni az „Alföldi Iparlap arról ”. olvasóink meggyőződhettek. S iparkodunk ezentúl is megfelelni a kor követelményeinek, úgyszintén t. olvasóink igényeinek , miért is biza­lommal kérjük t. előfizetőinket, elő­fizetéseik mielőbbi megújítására. Az előfizetési árak lapunk homlokzatán olvashatók. Tisztelettel: A kiadóhivatal. Egy ünnepély. Szeged, 1885. jan. 2. Lélekemelő ünnepély folyt le múlt hó 28-án a szegedi ipartársulat há­zában. A társulat érdemes elnökének, Rainer Ferencnek, az iparügyek terén tett érdemei elismeréséül arcképét lep­lezte le. Növelte az ünnepélyt azon kö­rülmény, hogy azon városunk szere­tett főispánja, polgármestere, helyettes polgármestere, főjegyzője, az ünnepelt fia mint városi tanácsnok, több köz­törvényhatósági tag, díszes nőkoszorú, az ünnepeltnek számos pályatársa , a helybeli iparos-ifjúsági egylet jelent meg. Hat órára már zsúfolva volt a diszterem V 47-kor az ünnepélyt rendező elnök, Lemle Miklós, diszmagyarban üdvözölte az egybegyűlteket s meg­­nyitottnak jelenti ki az ünnepélyt. Erre a polg. dalárda énekelte szép precizitással Kölcsey örökszép k­yra­­ho­szát, mely után az ünnepeltért egy kéttagú küldöttség ment el. Mig ezek odajártak, Priváry Pál úr fölolvasta az ünnepelt férfin élet­rajzát, melyet alább közlünk Hatal­mas vonásokkal ecsetelte nemcsak az egyént, de a kort is, melyben mű­ködött. A tetszéssel fogadott fölolvasás alatt lehullt a lepel az arcképről s előttünk állott az ünnepelt, a sziv­­jóságokban gazdag férfin hű ábrázo­lással. Hatalmas éljen rezegtette meg a kis termet, melynek zúgásai még han­gosabbakká lettek, midőn belépett az ünnepelt. Lemle Miklós üdvözölte, mire az érdemekben gazdag férfin a megha­tottságtól alig tudott szólani. Végül a polg. dalárda Vörösmarty szózatát énekelte, mire az ünnepély első része véget ért Ezután következett a több mint kétszáz teritékli lakoma, melyen több felköszöntő mondatott. Az elsőt Lemle Miklós egyleti alelnök mondá az ünnepeltre, a máso­dikat Juhász György az összes ipa­rosokra, azután az ünnepelt pálya­társaira, Bódvai Pál az 1976. évi kiállítás férfiaira, ifj. Szmollény Nán­dor a magyar ipar jövőjére, Tóth Béla a jelen levő hölgyekre, Somogyi ifj. Szmollény Nándorra, ifj. Szmollény Lemle Miklósra, stb. A mai korban, midőn úgyszól­ván mindenki önmagának él, valóban adóznunk kell elismerést az oly fér­fiúnak, ki évek hosszú során át a közügyek terén nemcsak babért, de tövist is aratott. Mi is teljes szívünk­ből kívánjuk, hogy a derék férfiút az Isten sokáig éltesse a haza, az ipar­­ü­gyek, a társadalom j­övei számára! — ny. TÁRCA. Em­lékbeszéd Rainer Ferenc arcképleleplezési ünnepélye alkal­mával dec. hó 28-án. tartotta: Priváry Pál. Mélyen tisztelt vendégkoszoru! Ma az iparos osztály egyik szerény munkájának tiszteletére ünnepet rendezett, melyre Szeged város érdemes közönségét, polgárságát, tisztelettel meghívta. Tisztelt vendégkoszoru r­á évében fekszik már, s mintegy vele született városunk iparosainak azon tulajdonsága, hogy örömét, baját s bána­tát, a körülményekhez képest, mindenkor kész megosztani azokéval s azokkal, kik örömeikben boldogságukat, bú- és bána­tukban részvétüket s vigasztalásukat nyújtani készek. Csak a legközelebbi években voltak azon idők, a midőn osztályrészesei vol­tunk a bú- és bánatoknak, osztályrészesei azon örömöknek, melyeket Szeged város krónikájának megírója bizonyára „nagy napoknak“ fog nevezni annak lapjain! De ezeket, t. vendégkoszorú, csak be­vezetésül használtam föl azon okból, hogy nyilváníthassam , miszerint telve vagyunk ez alkalommal azon örömmel, hogy a mai napra rendezett ünnepélyre ily szép é s nagyszámban jelentek meg szerény ipar­családi körünkben, hol egyik legüvéke­­nyebb, legfáradhatlanabb tagtársunk iránt rójuk le azon kötelességet, melyet lan­kadatlan munkássága által részünkr­e már rég méltán kiérdemelt. Ipari éltünkben mindezideig — a­mennyire az én korlátolt látköröm kiter­jed — úgy tapasztaltam, ritkán volt, még reá eset, hogy egy kézműiparodnak, ki még, hála istennek, jó egészségnek ör­vend, ilyszerű ünnepély rendeztessék és saját társai részéről ily megkülönböztetett személylyé minősíttessék. De mert az ál­talános tisztelet és szeretet, mely a derék férfiú félreismerhetlen érdemei iránt min­den elfogulatlan iparos keblében honol, ez által jutalmazza s róhatja le hálás el­ismerését azon önzetlenségért, melyeket mi magunk legjobban ismertünk föl benne. Az összes emberiség, az egész társa­dalom ha összevéve egy testet, képez is mégis az össztársadalom kebelében kü­­lönböző népcsaládok és osztályok létez­nek és eze­k egy-egy úgynevezett ténye­zői az össztársadalomnak. Ily önálló közreható tényezők egyike az iparos-osztag is.* Minden s valamennyi osztálynak meg van saját kedvelt, saját szeretett és tisztelt egyénei, és minden s valamennyi osztály igyekszik saját tisztelte egyéneit mindazzal kiemelni, kitüntetni, a­mi által nem csak az illető kiválasztottat, de az által egy­szersmind önmagát is megtiszteli. Manapság, midőn a legcivilizáltabb államokkal lépést tartunk, midőn a szak­­tudomány, a mezőgazdaság, a kereskede­lem s az ipar terén versenyre kelünk az előbbre haladottabb államokkal szemben ; ma, midőn minden egyes társadalmi osz­tály saját jelesleteit az elismerés folytán hatványozott ösztönre sarkalja, a­kinek vezérkedése után bátran tör elő a soka­ság, az egész erő; ma, midőn kulturális állapotaink számba vesz, számon kér min­den tényezőt: nekünk iparosoknak is életjelt kell adnunk lépten-nyomon. A kipróbált s tapasztalásokban edzett fér­fiainkat nekünk is előtérbe kell juttat­nunk, kiket követve kitűzött célunkhoz előbb-utóbb el kell hogy jussunk. Nagy idők szülik a nagy reformokat, a reformok teremtik meg embereiket, min­den téren. A legközelebbi időben az ipar terén is nagy reformok történtek s nagy újítások előtt áll az iparos osztály. — Nekünk is megvannak embereink, kiket követve a nagyszabású alkotások elé nyugodt lélekkel nézhetünk. De kell is, hogy a nagy idők követelményeivel szem­ben az ipar terén legalább mi is megálljuk helyünket. De bocsánatot kérek, t.. vendégko­szorú, ha talán rövid pár percre elvontam nagyrabecsült figyelmüket s magamnak némi kitérést megengedtem, mert hisz azért kéretett a t. vendégkoszoru e falak közé, hogy tanúi lehessenek azon tisztelet­­adásnak, melyet a szegedi ipartársulat tagjai szeretett elnöküknek rendeznek. Igen, a szegedi ipartársulat folyó évi november he­ly­én tartott népes választ­mányi ülésében, indítványomra, egyhangú­lag kimondatott, miszerint hűségesen, fá­radhatatlanul s önzetlenül 12 nehéz éven át szolgáló szeretve kedvelt elnökünknek arcképét akkor, midőn az 1884-ik évi új ipartörvény az ipartestületek szervezésit rendeli el s az ipartársulat működésének mintegy hatályát veszi, s annak élethű arcképe vászonra festve adassák át az ipartestületnek, következéskép a jövő ge­nerációnak, hogy tudja, lássa, ki volt az, ki az ipartársulat alakulásától kezdve mindvégig mint elnök vezette az ipar­­társulat, ügyeit.* Következnék az ünnepelt férfiú élet­rajzának leírása, illetve elmondása, de én, ki az iparműhelyben nevekedvén, korlátolt tehetségemnél fogva azt csak vázlatosan, hézagosan, más szóval: hiányosan tehetem. Mindazonáltal a beszerezhetett ada­tok nyomán, a t. vendégkoszoru­­ méltá­nyos elnézése reményében, a következők­ben igyekszem föladatomnak megfelelni : Az ünnepelt férfiú az 1822-ik évben Szegeden született. Polgári szülőktől szár­mazván, Ferenc fiukat a kádármesterségre taníttatták, ki is mint jól megtermett fiú mesterének teljes megelégedésére hűséges szorgalommal töltvén be tanoncéveit, a kádáripar szakkörében elegendőn jártas ifjú a céh elöljárósága által fölszabadit­­tatván, jó bizonyítványok kiadása kísére­tével segéddé avattatott föl. Fölszabadulván, mint segéd a negy­venes években bejárta a haza s kül­föld nevezetesebb városait, hol előbbkelő műhelyekben szorgalommal dolgozván, kitűnő bizonyítványokkal szeretett szülő­városába 1846-ban haza érkezett, a mely időben mint remekes kádár mesterember a céhnek ér­dem­es tagjává lett. Öt éven keresztül át mint szolid ifjú s önálló iparos, ki páratlan szakértelmé­nél fogva lett feltűnővé, s ki munkássága által szaktársai köréből is a közfigyelmet vonta magára,­­— 1851 ik évben, tehát már 21­ éves korában a kádár céhnek el­nökévé általános közbizalommal választa­tott meg, s mint ilyen hosszú évek so­rán át e tisztet tagtársai megelégedésére hűségesen viselte. Önállósága ideje kezdetén, szaktár­sai körén kivü­l is, már több oldalról figyelmet keltett a szolid s jó ifjú iparos. Szeged város közönsége méltányolván szorgalmát, józanságát, de legkivált szi­gorú pontosságát, méltó támogatására, pártfogására méltatta, mi­által anyagi ön­állósága biztos alapot, nyert. Rövid né­­hány év leforgása után önszorgalma által tekintélyt szerzett magának, a minek becsületes után tett megőrzéséért testével,, lelkével munkálkodott. A hetvenes évek legelején az ünne­peltet már mint családapát, mint tekin­télyes iparos polgárt ismert személyében. Ifj. Sz­ellény Nándor beszéde. Tartotta a „Szegedi ipartársulat"­ elnökének, Rai­ner Ferencnek arcképe leleplezése alkalmával a szegedi ipartársulat helyiségében. Uraim! Engedjék meg, hogy itt, a jelen alkalommal, mint legalkalmasabb he­lyen és időben, beszélgessek egy kissé Magyarország iparáról, ennek jelen állá­sáról, múltjáról és jövőjéről. Volt egy angol király, ki mindent megvetett a többek közt megvetette az ipart és iparost is. Egykor meglátogatta a gőz és gőz­gép föltalálóját s egész gúnyosan kér­dezte : ugyan hát tulajdonképpen mit is árul ön ? — Olyat árulok, fölsége — felelt a gőzgépárus — e mit királyok és népek óhajtanak egyaránt : hatalmat. És tökéletesen igazat mondott; ha­talmat árult, mert látjuk : ma már azon állam hatalmas, melynek ipara és keres­kedelme, e két ikertestvér, hódít. Vala­mely állam hatalmát nem a szuronyok és ágyuk százezrei teszik, hanem az ipar és kereskedelem. Elég példa rá Oroszország s vele szemben Angolország. Mi magyarok már­ a legrégibb idők­től fogva nem voltunk iparos, hanem föld­­imű­veiő állam. "A középkorban­­, mikor Magyarország ipara aranykorszakát élte, értem t. i. Mátyás király korszakát, ide­gen bevándorlónak, nagyobbrészt néme­tek űzték az ipart.; elég bizonyság erre nézve az, hogy szerszámaink s műsza­vaink, mindennemű elnevezéseink ma is németek. E német iparosok képezték ak­kor az u. n. polgári rendet. A tulajdon­­képeni magyarok vagy jobbágyok voltak, kik mint rabszolgák azok földjeit művel­ték, vagy köznemesek és főnemesek, kik politizáltak és hadakoztak. Ezen korszakban az ipar oly magas fokra emelkedett, hogy azt ma sem értük utol. Különösen áll ez a könyvkötő-, a fegyver- és műszerkovács-, a bőr-, külö­nösen pedig az ötvös iparra, valamint a címerfestészetre. A későbbi időkben, különösen a tö­rök háborúk korában, a mohácsi vésztől egészen a Rákóczi-féle fölkelésig, vala­mint Mária Terézia koráig a magyar ipar tengődött, örökös háborúskodás lévén e magyar hazában. De ettől — i. i. 1760-tól, vagyis­­ mintegy 100 éve — kezdve a magyar­­ ipar is emelkedett, bár régi tényét meg­­ sem közelíté. Az állam, Magyarország fő-­­ ereje még mindig mezőgazdaságában rej­lett. A föld, ez az áldott föld, bőven ter­mett, a munkáskéz meg olcsó volt, a­mennyiben a parasztság még mindig le­kötött rabszolgája volt a németnek. A harmincas években, t. i. a refor­mok idejében, Széchenyi eszméi folytán nagy lendületet vett mind az ipar, mind a kereskedelem. A dunagőzhajózási tár­saság megalapítása, a folyamszabályozá­sok, m­űutak építése, az al-dunai szirtek lerombolása, a gazdasági egyletek alapí­tása mind kereskedelmünk s így iparunk­nak is érdekében történtek. Egy évtizeddel későbben, 1841. vé­gén, Budapesten már „honi iparegyesü­­ let” keletkezett, mely a magyar ipar tá­mogatását tűzte ki főcéljául. Ugyanezen férfiak — kik közt ott voltak Kossuth Lajos, gr. Batthyány Lajos s több nagy­jaink — 1842-ben már Pesten iparmű­kiá­llitást is rendeztek, melyen 213 ki­állító jelent meg, s ez abban az időben fényes eredménynek mondható. Ezen első kiállítás sikerén felbuz­­dulva, csakh­amer létrejött a második ipar­­műkiállítás 1843-ban ugyancsak Pesten a vigadóban. Ekkor már 244 kiállító jelent­kezett.

Next