Alföldi Iparlap, 1885 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1885-05-16 / 20. szám
20-ik szám. Uj évfolyam. IV-ik év. 1885. Szeged, május 16-án. Mentesén , minden szombaton. —O6— Előfizetési föltételek. Szegeden házhoz hordva, vagy vidékre postán. Egész évre ... 4 frt. Félévre . . . 2 „ Évnegyedre . . . 1 „ Egyes szám ára 8 kr. Kapható a kiadóhivatalban. SZEGED! IPARTÁRSULAT« ÉS A HAZAI IPAROS Mill EGYLETEK HIVATALOS KÖZLÖNYE. A lapot illető szellemi közlemények: ifj. Szmollény Nándor szerkeszt.5hhz, polg. isk. tanár (reáliskola-épület), az előfizetési pénzek Priváry Pál pénztárnokhoz intézetniük. Jelige: Munka és tudomain'. . 'Wm. Hirdetéseket a kiadóhivatal jutányos árjegyzék szerint számít. Hirdetéseket lapunk számára elfogad B ii d a p e x t e n : Haasen stein és Vogler, Netiberger és Braun, fürdőutca 4. Mécsben: G. L Daube & C. (Iir. Knolly), Rudolf Mosse, Dukes M., Herndl Alajos, Stern M , Danneberg J. JE 51 indóhivatal: Tamasy György ellenőr, (iskola-utca), hova a hirdetések, hirdetési díjak, és az esetleges felszólamlások küldendők. Figyelmeztetés. Az iparossegédeket ismételve figyelmeztetjük, hogy általuk a békéltető bizottságba választandó 41 iparossegédnek megválasztása f. hó 17-én, azaz vasárnap d. e. 9 órakor fog megejtetni az iparos testület házában. Szavazhat mindazon képesítéshez kötött mesterséget folytató segéd, ki munkakönyvvel bir. A magyar sajtó a kiállítás megnyitása után. — máj. 15. A budapesti iparkiállítás hatását nem tévesztette el a magyar sajtóra, jóllehet ebben nagy része van a nagy fénynyel végbement megnyitási aktusnak. Levonva azonban mindazt, ami csillogás, ami máz, elmondhatjuk, hogy a magyar hírlapok a kiállítás felől csak kedvezően szólnak, sőt azt nemzeti fejlődésünk egyik válpontjául iparkodnak megjelölni. Hát besz az tagadhatatlan, hogy a magyar ipar a 67-iki kiegyezés, vagyis az alkotmányos kormányzás helyreállítása óta nagyot lendült, sokkal nagyobbat, mint azt sokan hinni remélték. A magyar ipar megmutatta, hogy bölcsőjében is tud teremteni olyat, amit ha nem is megbámulhat, de legalább megtekinthet a külföld is. S most következik a kiállítás másik ténye. Az, hogy t. i. az irányadó körök, az udvari főméltóságok, az arisztokrácia s a főpapság, de általában a közvélemény, melynek szája mindig a hírlapok összesége, a kiállítást elismerőleg fogadták s mintegy büszkélkedve írnak róla és lelkesedéssel tájékoztatják a fővárosba vonuló közönséget Ez az aktus igen nagy szerencse a magyar iparra. Igen nagy, mondjuk, mert a közönség, a megrendelők zömének figyelme van hiva a magyar iparcikkekre, de nem csak hogy föl van híva, hanem hozzá tehetjük, hogy a közvélemény azt mondja: itt van, nézzétek, mire képes a magyar ipar, hát miért vásárolunk mi idegen helyen ipartermékeket, hisz hazánkban is megkaphatjuk a nekünk szükségeseket ? Most következik tehát a kiállítási aktus harmadik része, hogy a hazai iparosok ragadják meg az alkalmat s iparkodjanak a magyar iparcikkek azon fölényét megtartani az iparosok fölött, melyet a jelen kiállítással kivívtak. Tisza Lajos gr. egyszer azt mondá, hogy: „kitartás a siker titka“, s ebben tökéletesen igaza volt. Kitartást ajánlunk tehát, szívós kitartást hazai iparosainknak, mert mint a múltkor említettük már, a nyert térből egy talpalatnyi elveszítettnek visszaszerzése kétszeres erőbe fog kerülni. Ragadjuk meg a kedvező alkalmat és kedvező hangulatot, mely most irányunkra hajlik s iparkodjunk azt úgy kizsákmányolni, a mint csak lehet. A magyar sajtó most a mellett demonstrál, — közbe legyen mondva, ily nevűink harcolnak e téren, mint Pulszky Ferenc, Beksics Gusztáv, stb — hogy Magyarország iparos állammá fejlesztessék, mert csak így lehet népessé, gazdaggá és ezáltal nagygyá. Igen szép eszme ez, oly szép, hogy szinte kábul az ember feje belé , de nem olyan, mely ne lenne kivihető. Igen is kivihető, csak az illető közegek, a kormány s maguk az iparosok karöltve haladjanak, értsék meg egymást, közösen törjenek a jólét felé, az eredmény nem maradhat el. Tevékenység és folytonos tevékenység legyen az iparosok jelszava. Szívós kitartás legyen mozgató erejük s a siker félig biztosítva van, mint az oly hadsereg győzelme mely halálmegvetéssel megyen az ütközetbe. A régi állapotban való maradást váltsák föl az üdvös, hasznos és szükséges reformok, folytonos tökélyesbítés legyen az út, s a cél kétszeresen közeledik. , Ha most már az illetékesek is úgy akarják, mint e sorok írója, úgy lesz magyar ipar, olyan, mely becsületére válik az ajtón kopogtató ezredévnek. Csak úgy érdemeljük meg ezt az ezer év előtt fegyverrel meghódított földet, ha most a munkával hódítjuk meg. Föl tehát a nagy munkára! _____ _ —ny. TÁRCA. Csatangolások Szegeden. Ismét elindultam, de most már nem külvárosi expedícióra. Nem tellett a költség. Csak itt a körúton inneni belföldre vetem szemeimet, gondoltam, lesz itt is tollhegyre való. S bámulatomban összecsaptam két első lábamat, amidőn kóborlásaimból hazatérve, agyam kamrájából előszedegetni kezdem tapasztalataimat és úti élményeimet . . . Tehát a Dugovics-szobor előtti téren találtam magamat kóborlásaim kezdetén. Szegény Dugonics, gondolkodom, te ugyan megjártad. Meg akartak óvni a tél fagyától, meleg bundát öltöttek reád, de elfeledték rád szabni a nyári gúnyát. Pedig ilyen istentelen hőségben — kérem,, mi az a mi 45 foknyi melegünkhöz, mondaná egy szudáni arabus, amidőn Hári János szerint a víz is meggyűl — bizonybizony meleg lehet az alatt a prémes bunda alatt. Vagy legalább gondoskodtak volna egy napernyőről neki. Lám, így becsülik meg a nagy embereket Magyarországon ! Kacsintgat is szegény Dugonics arra a Krausz-palota felé s azon gondolkozik: ejnye, Istenem, hát már miért vitték el innét a Prés-korcsmát, meg a Steinmann-vendéglőt, milyen jól esnék most egy spritzer?! Nem is tudja, hogy odább néhány házzal Kain korcsmája van . . . De már magam is unni kezdem a meleget s benyitok a Dugonics-parkba. Nem voltam benne, mióta Szegeden kiállítás volt. Pedig annak innen-onnan tíz esztendeje lesz. Keresztül szaladtam rajta. Ezt csak azok kedvéért mondom, akik hazugsággal szeretnének vádolni. Diák koromban e park volt a mi kedves helyünk. Vacsora után már ott ültünk vagy nyolc-tizen a mi hosszú padunkon és ábrándoztunk azon időkről, amikor nekünk is pálcával meg cigarettával szánkban szabad járnunk az utcán. Azután beszélgettünk még másról is. Itt cibáltuk meg profeszszorainkat, itt dicsértük meg azt, aki nekünk tetszett. Szóval, a mi akkori kis birodalmunk ügyes-bajos dolgait itt országgyűléseztük meg. (Jelen is voltunk mindig teljes számmal, nem úgy, mint a mostani országgyűlési képviselők, akik csak napidíjaik fölvétele végett rándulnak föl a Sándor utcai palotába. Tisztelet a kivételeknek.) De azután itt beszéltük el egymásnak a szőke Ilonkával meg barna Teruskávali ügyeinket . Egyikünk panaszkodott,, hogy az ő szív-ügye roszul áll, a másik dicsekedve mondá el, hogy ő túl boldog, a mi azután az egyikkel vele örültünk, a másikkal meg vele szomorkodtunk. Csöndesen éldegéltünk így, mint egy családnak tagjai . . . Hej, hova tüntetek tündérnapok ! .. . Hogy én csak ábrándozni tudok! Pedig mily sivár az élet. Mikor ma már az ifjú így szól: kisasszony szeretem , akkor a kisasszony így felel : én is, de mi a fizetése ? . . . Tehát mondom, beléptem a parkba. A kis fűszálak nyájasan bólintgatták fejecskéiket, mint régi ismerősök, a fák lombjain keresztül az ismeretes dallamon dúdolt a szellő, a szökőkút hulló vize ama ismeretes hangon csobogott vissza medencéjébe, csak a kőszentek hiányoztak, kik védték a medencét. Ugyan hová lettek azok ? Egy jóakaróm mondá el azután, hogy kabátjuk vékony, nyári „leves“ volt, szoknyájuk is csak amolyan olcsó „cic“, rétje tán 27 kr. — szóval, a múlt télen megfagytak szegények. Oh ember, — így szomorkodok magamban — mily egyoldalú vagy te. Dugonicsnak téli kabátot adsz, a szenteknek meg vékony nyári gúnyát. Hát nem tellett volna mindeniknek két öltözetre , télire is meg nyárira is ? ! Amint igy gondolkodom, egy hős szeladon, vagy amint most akadémiai nyelven nevezik: pokróc-durvulatu gyalog alkalmatosság, magyarul: baka, — kardjának csörömpölése tett figyelmessé. Odapillantok, tovább ismét egy hős bakát, mögötte ismét másikat, tizet,, húszat, számtalant vettem észre. Azt hittem, valamely megostromlandó várba tévelyegtem, hogy ennyi hadfi sétál szalonnavágójával, — de a mint mindeniket egy-egy donnaszolgálóval láttam, a mint karjára fűzve túl világi boldogságról beszél neki s fölmutat a tiszta kék égre, mindjárt tisztában voltam magammal. És a hány szeladon, annyi donnaszolgáló. Oh mily kegyes az Isten, — igy gondolkodok — minden zsáknak megadja a maga foltját. És csakugyan, meg A szegedi ipartestület állandó műiparmúzeuma. E lapok múlt évi folyamának egyik számában, ha jól emlékezem Schaffer Márton úr által, megpendítetett az eszme, melynek címét jelen cikkünk is viseli. S azt hiszszük, itt az ideje, hogy e tárgyban újólag fölszólaljunk. Schaffer úr említett cikkében azt mondja, hogy Szeged iparosainak szükségük van egy helyben létező oly iparmúzeumra, mely bármely művészi kivitelű munkához, vagy annak megszerkesztéséhez mintával képes szolgálni. S e tekintetben Schaffer úrnak teljesen igazat adunk. Nem csak szükség van most már ezen ipari múzeumra, de az égetően szükségessé vált. A mai iparviszonyuk mellett azon iparos, ki csak a hétköznapi fogyasztásra, vagy pusztán vásárra dolgozik, úgyszólván csak teng, nemhogy még magának öreg napjaira némi kis vagyont szerezhetne. De ettől eltekintve, a hazánkban legutóbb megindított s megindult ipari mozgalmak is odairányulnak, hogy a műipart fejleszszék s tegyék versenyképessé a külföldről importált műiparcikkekkel. S igen helyesen. Mert ahol a műipar dominál, uralja a piacot, ott nyomában van a műipar testvérre a közönséges ipar is, a minőnek szintén kell lennie. Egy provinciális iparos pedig, mint a minőnek a szegedi iparosokat is vehetni, kik távol állanak az ország szívétől Budapesttől, nem teheti azt, hogy minden műipari tárgy megszemlélésénél Budapestre utazzon, minták kiszemelése végett. De azon kezdem, hogy mostani iparosaink nem is kapnak, de nem is fogadhatnának el nyugodt lélekkel ilynemű megrendeléseket, mert a körülmények folytán talán nem is lennének képesek annak kivitelére. Tehát ’hogy iparosaink egy ily állandó jelleggel biró mintagyűjteménynyel bírjanak, mely folyton gyarapítva s gyarasapodva magában fojtaná azon műiparcikkek mintáit, melyek Szegeden életképességgel birnak — különösen a fa, a szövő- és agyagipar körében — s hogy iparosaink bármikor mintát szerezhessenek, ha arra szükségük lenne, főleg pedig hogy a műipar és müizlés, a müstyl terjedjen és terjesztessék, elodázhatlan kötelessége a szegedi ipartestületnek egy „állandó müffiar-múzeum“ fölállítása. Az érdekelt iparosok is bizonyára nagy hálával fogják fogadni eme intézményt. Most következnék a módozat: miként volna e terv kivihető ? Sok szép eszme és indítvány bukott már el az életben, mert a kivitel leküzdhetlen akadályokba ütközött. Jelenleg azonban nem állnak fönn legyőzhetlen akadályok.