Alföldi Iparlap, 1885 (4. évfolyam, 1-52. szám)

1885-05-16 / 20. szám

20-ik szám. Uj évfolyam. IV-ik év. 1885. Szeged, május 16-án. Mentesén , minden szombaton. —O6— Előfizetési föltételek.­ Szegeden házhoz hordva, vagy vidékre postán. Egész évre ... 4 frt. Félévre­­ . . . 2 „ Évnegyedre . . . 1 „ Egyes szám ára 8 kr. Kapható a kiadóhivatalban. SZEGED! IPARTÁRSULAT« ÉS A HAZAI IPAROS Mill EGYLETEK HIVATALOS KÖZLÖNYE. A lapot illető szellemi közlemények: ifj. Szmollény Nándor szerkesz­­t.5hhz, polg. isk. tanár (reáliskola-épület), az előfizetési pénzek Priváry Pál pénztárnokhoz intézetniük. Jelige: Munka és tudo­main'. . 'Wm. Hirdetéseket a kiadóhivatal jutányos árjegyzék szerint számít. Hirdetéseket lapunk számár­a elfogad B ii d a p e x t e n : Haasen stein és Vogler, Netiberger és Braun, fürdő­­utca 4. Mécsben: G. L Daube & C. (Iir. Knolly), Rudolf Mosse, Dukes M., Herndl Alajos, Stern M , Danneberg J. JE 51 indóhivatal: Tamasy György ellenőr, (iskola-utca), hova a hirdetések, hirdetési díjak, és az esetleges felszólamlások küldendők. Figyelmeztetés. Az iparossegédeket ismételve figyel­­meztetjük, hogy általuk a békéltető bi­zottságba választandó 41 iparossegédnek megválasztása f. hó 17-én, azaz vasárnap d. e. 9 órakor fog megejtetni az iparos testület házában. Szavazhat mindazon képesítéshez kötött mesterséget folytató segéd, ki munkakönyvvel bir. A magyar sajtó a kiállítás meg­nyitása után. — máj. 15. A budapesti iparkiállítás hatását nem tévesztette el a magyar sajtóra, jóllehet ebben nagy része van a nagy fénynyel végbement megnyitási aktus­nak. Levonva azonban mindazt, a­mi csillogás, a­mi máz, elmondhatjuk, hogy a magyar hírlapok a kiállítás felől csak kedvező­en szólnak, sőt azt nemzeti fejlődésünk egyik válpontjául iparkodnak megjelölni. Hát besz az tagadhatatlan, hogy a magyar ipar a 67-iki kiegyezés, vagyis az alkotmányos kormányzás helyreállítása óta nagyot lendült, sokkal nagyobbat, mint azt sokan hinni remélték. A magyar ipar meg­mutatta, hogy bölcsőjében is tud te­remteni olyat, a­mit ha nem is meg­bámulhat, de legalább megtekinthet a külföld is. S most következik a kiállítás másik ténye. Az, hogy t. i. az irány­adó körök, az udvar­i főméltóságok, az arisztokrácia s a főpapság, de ál­talában a közvélemény, melynek szája mindig a hírlapok összesége, a kiál­lítást elismerőleg fogadták s mintegy büszkélkedve írnak róla és lelkesedés­sel tájékoztatják a fővárosba vonuló közönséget Ez az aktus igen nagy szerencse a magyar iparra. Igen nagy, mond­juk, mert a közönség, a megrendelők zömének figyelme­­ van hiva a ma­gyar iparcikkekre, de nem csak hogy föl van híva, hanem hozzá tehetjük, hogy a közvélemény azt mondja: itt van, nézzétek, mire képes a magyar ipar, hát miért vásárolunk mi idegen helyen ipartermékeket, hisz hazánk­ban is megkaphatjuk a nekünk szük­ségeseket ? Most következik tehát a kiállí­tási aktus harmadik része, hogy a hazai iparosok ragadják meg az al­kalmat s iparkodjanak a magyar ipar­cikkek azon fölényét megtartani az iparosok fölött, melyet a jelen kiállí­tással kivívtak. Tisza Lajos gr. egyszer azt mondá, hogy: „kitartás a siker titka“, s eb­ben tökéletesen igaza volt. Kitartást ajánlunk tehát, szívós kitartást hazai iparosainknak, mert mint a múltkor említettük már, a nyert térből egy talpalatnyi elveszítettnek visszaszer­zése kétszeres erőbe fog kerülni. Ra­gadjuk meg a kedvező alkalmat és kedvező hangulatot, mely most irá­nyunkra hajlik s iparkodjunk azt úgy kizsákmányolni, a mint csak lehet. A magyar sajtó most a mellett demonstrál, — közbe legyen mondva, ily nevűink harcolnak e téren, mint Pulszky Ferenc, Beksics Gusztáv, stb — hogy Magyarország iparos állammá fejlesztessék, mert csak így lehet né­pessé, gazdaggá és ezáltal nagygyá. Igen szép eszme ez, oly szép, hogy szinte kábul az ember feje belé , de nem olyan, mely ne lenne kivihető. Igen is kivihető, csak az illető köze­gek, a kormány s maguk az iparosok karöltve haladjanak, értsék meg egy­mást, közösen törjenek a jólét felé, az eredmény nem maradhat el. Tevékenység és folytonos tevé­kenység legyen az iparosok jelszava. Szívós kitartás legyen mozgató ere­jük s a siker félig biztosítva van, mint az oly hadsereg győzelme mely halálmegvetéssel megyen az ütkö­zetbe. A régi állapotban való maradást váltsák föl az üdvös, hasznos és szükséges reformok, folytonos töké­­lyesbítés legyen az út, s a cél két­szeresen közeledik. , Ha most már az illetékesek is úgy akarják, mint e sorok írója, úgy lesz magyar ipar, olyan, mely becsü­letére válik az ajtón kopogtató ezred­évnek. Csak úgy érdemeljük meg ezt az ezer év előtt fegyverrel meghódí­tott földet, ha most a munkával hó­dítjuk meg. Föl tehát a nagy munkára! _____ _ —ny. TÁRCA. Csatangolások Szegeden. Ismét elindultam, de most már nem külvárosi expedícióra. Nem tellett a költ­ség. Csak itt a körúton inneni belföldre vetem szemeimet, gondoltam, lesz itt is tollhegyre való. S bámulatomban össze­csaptam két első lábamat, a­midőn kóbor­lásaimból hazatérve, agyam kamrájából előszedegetni kezdem tapasztalataimat és úti élményeimet . . . Tehát a Dugovics-szobor előtti téren találtam­ magamat kóborlásaim kezdetén. Szegény Dugonics, gondolkodom, te ugyan megjártad. Meg akartak óvni a tél fagyá­tól, meleg bundát öltöttek reád, de elfe­ledték rád szabni a nyári gúnyát. Pedig ilyen istentelen hőségben — kérem,, mi az a mi 45 foknyi melegünkhöz, mondaná egy szudáni arabus, a­midőn Hári Já­nos szerint a víz is meggyűl — bizony­bizony meleg lehet az alatt a prémes bunda alatt. Vagy legalább gondoskodtak volna egy napernyőről neki. Lám, így becsülik meg a nagy embereket Magyar­­országon ! Kacsintgat is szegény Dugo­nics arra a Krausz-palota felé s azon gondolkozik: ejnye, Istenem, hát már miért vitték el innét a Prés-korcsmát, meg a Steinmann-vendéglőt, milyen jól esnék most egy spritzer?! Nem is tudja, hogy odább néhány házzal Kain korcs­mája van . . . De már magam is unni kezdem a meleget s benyitok a Dugonics-parkba. Nem voltam benne, mióta Szegeden kiál­lítás volt. Pedig annak innen-onnan tíz esztendeje lesz. Keresztül szaladtam rajta. Ezt csak azok kedvéért mondom, a­kik hazugsággal szeretnének vádolni. Diák koromban e park volt a mi kedves he­lyünk. Vacsora után már ott ültünk vagy nyolc-tizen a mi hosszú padunkon és áb­rándoztunk azon időkről, a­mikor nekünk is pálcával meg cigarettával szánkban szabad járnunk az utcán. Azután beszél­gettünk még másról is. Itt cibáltuk meg profeszszorainkat, itt dicsértük meg azt, a­ki nekünk tetszett. Szóval, a mi akkori kis birodalmunk ü­gyes-bajos dolgait itt országgy­űlésez­tük meg. (Jelen is voltunk mindig teljes számmal, nem úgy, mint a mostani országgyűlési képviselők, a­kik csak napidíjaik fölvétele végett rándulnak föl a Sándor­ utcai palotába. Tisztelet a kivételeknek.) De azután itt beszéltük el egymásnak a szőke Ilonkával meg barna Teruskávali ügyeinket­­ . Egyikünk pa­naszkodott,, hogy az ő szív-ügye roszul áll, a másik dicsekedve mondá el, hogy ő túl boldog, a mi azután az egyikkel vele örültünk, a másikkal meg vele szo­­morkodtunk. Csöndesen éldegéltünk így, mint egy családnak tagjai . . . Hej, hova tüntetek tündérnapok ! .. . Hogy én csak ábrándozni tudok! Pe­dig mily sivár az élet. Mikor ma már az ifjú így szól: kisasszony szeretem , akkor a kisasszony így felel : én is, de mi a fizetése ? . . . Tehát mondom, beléptem a parkba. A kis fűszálak nyájasan bólintgatták fejecs­kéiket, mint régi ismerősök, a fák lomb­jain keresztül az ismeretes dallamon dú­dolt a szellő, a szökőkút hulló vize ama ismeretes hangon csobogott vissza meden­céjébe, csak a kőszentek hiányoztak, kik védték a medencét. Ugyan hová lettek azok ? Egy jóakaróm mondá el azután, hogy kabátjuk vékony, nyári „leves“ volt, szoknyájuk is csak amolyan olcsó „cic“, rétje tán 27 kr. — szóval, a múlt télen megfagytak szegények. Oh ember, — így szomorkodok ma­gamban — mily egyoldalú vagy te. Du­gonicsnak téli kabátot adsz, a szenteknek meg vékony nyári gúnyát. Hát nem tel­lett volna mindeniknek két öltözetre , té­lire is meg nyárira is ? ! A­mint igy gondolkodom, egy hős szeladon, vagy a­mint most akadémiai nyelven nevezik: pokróc-durvulatu gyalog alkalmatosság, magyarul: baka, — kard­jának csörömpölése tett figyelmessé. Oda­pillantok, tovább ismét egy hős bakát, mögötte ismét másikat, tizet,, húszat, számtalant vettem észre. Azt hittem, va­lamely megostromlandó várba tévelyeg­­tem, hogy ennyi hadfi sétál szalonnavágó­jával, — de a mint mindeniket egy-egy donna­szolgálóval láttam, a mint karjára fűzve túl világi boldogságról beszél neki s fölmutat a tiszta kék égre, mindjárt tisztában voltam magammal. És a hány szeladon, annyi donna­szolgáló. Oh mily kegyes az Isten, — igy gondolkodok — minden zsáknak meg­adja a maga foltját. És csakugyan, meg A szegedi ipartestület állandó műipar­­múzeuma. E lapok múlt évi folyamának egyik számában, ha jól emlékezem Schaffer Már­ton úr által, megpendítetett az eszme, melynek címét jelen cikkünk is viseli. S azt hiszszü­k, itt az ideje, hogy e tárgy­ban újólag fölszólaljunk. Schaffer úr említett cikkében azt mondja, hogy Szeged iparosainak szük­ségük van egy helyben létező oly ipar­­múzeumra, mely bármely művészi kivitelű munkához, vagy annak megszerkesztésé­hez mintával képes szolgálni. S e tekin­tetben Schaffer úrnak teljesen igazat adunk. Nem csak szükség van most már ezen ipari múzeumra, de az égetően szük­ségessé vált. A mai iparviszonyuk mellett azon iparos, ki csak a hétköznapi fogyasztásra, vagy pusztán vásárra dolgozik, úgyszól­ván csak teng, nemhogy még magának öreg napjaira némi kis vagyont szerez­hetne. De ettől eltekintve, a hazánkban legutóbb megindított s megindult ipari mozgalmak is odairányulnak, hogy a mű­­ip­art fejleszszék s tegyék versenyképessé a külföldről importált műiparcikkekkel. S igen helyesen. Mert a­hol a műipar dominál, uralja a piacot, ott nyomában van a műipar testvérre a közönséges ipar is, a minőnek szintén kell lennie. Egy provinciális iparos pedig, mint a minőnek a szegedi iparosokat is ve­hetni, kik távol állanak az ország szívé­től Budapesttől, nem teheti azt, hogy minden műipari tárgy megszemlélésénél Budapestre utazzon, minták kiszemelése végett. De azon kezdem, hogy mostani iparosaink nem is kapnak, de nem is fo­gadhatnának el nyugodt lélekkel ilynemű megrendeléseket, mert a körülmények folytán talán nem is lennének képesek annak kivitelére. Tehát ’hogy iparosaink egy ily állandó jelleggel biró mintagyű­jteménynyel bírja­nak, mely folyton gyarapítva s gyarasa­podva magában fojtaná azon műiparcik­­kek mintáit, melyek Szegeden életképes­séggel birnak — különösen a fa, a szövő- és agyagipar körében — s hogy iparo­saink bármikor mintát szerezhessenek, ha arra szükségük lenne, főleg pedig hogy a műipar és müizlés, a mü­styl ter­jedjen és terjesztessék, elodázhatlan kö­telessége a szegedi ipartestületnek egy „állandó müffiar-múzeum“ fölállítása. Az érdekelt iparosok is bizonyára nagy há­lával fogják fogadni eme intézményt. Most következnék a módozat: miként volna e terv kivihető ? Sok szép eszme és indítvány bukott már el az életben, mert a kivitel leküzdhetlen akadályokba ütközött. Jelenleg azonban nem állnak fönn legyőzhet­len akadályok.

Next