Alföldi Iparlap, 1888 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1888-04-22 / 17. szám

­ll-ik évfolyam. 1888. 17-ik szám. Szeged, április 22-én. Előfizetési föltételek: helyben, házhoz hor­dással vagy vidékre posta utján. Negyed évre . 1 frt. Fél évre ... 2 frt. Egész évre . . 4 frt. Egyes szám ára 8 kr. Kapható a kiadóhivatalban.ALFÖLDI IPARLAP. A SZEGEDI S TÖBB HAZAI IPARTESTÜLET ÉS IFJÚSÁGI EGYLET HIVATALOS KÖZLÖNYE. MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. JELIGE: MUNKA ÉS TUDOMÁNY. Szerkesztői iroda: Főszerkesztő : Bakay Nándor. Kiadóhivatal: Templom-tér, 8-ik szám, a „Szegedi Ipartestület“ háza, hova a kéziratok küldendők. Felelős szerkesztő: Tóth Béla. Engel Adolf könyv- és könyomdája, hoga az előfizetési Főmunkatárs: Babos Elek. pénzek küldendők. Hirdetések 16-od oldal . . 1.— L­ ad „ . . 2.-4-ed . . . 3.50 Fél „ . . 6.­A 4 hasábos petit­sor ára soronként 4 kr. Bélyegdij mindenkor 30 kr. Gyökeres orvoslatok a magyar ipar közbajai ellen. (Ajánlva gróf Zichy Jenőnek és más nagyoknak.) Közelebb az országos iparegyesület kebelében Zichy Jenő gróf elnöklete alatt megalakult az iparpártoló szakosz­tály. Mintegy 20 év előtt, mikor az uj magyar alkotmányos kormány megalakult, a politikai előnyökért cserébe dobott magyar közgazdasági érdekek föláldozása miatt némi lelkiismereti furdalást érező vezérférfiaink sejtelmes elő­­érzetei kezdték gyümölcsüket megteremni, ezek között lett látható a sorvadozó fának egy új virága, az „országos ipar­­pártoló egylet.“ Szegeden is megalkotta ez fiók-egyletét. Én az időben Szegeden, mint az itt még akkor kevésbé számított Tisza­­part híve, kihagyattam a fiók-egylet bizottságából, mi fölött rendkívül örvendtek az itteni szélbalok és az akkori kormánypártiak, a­kikkel, mint a közvetítés embere, kü­lönben jó barátságban éltem, de a kérlelhetetlen politika nem ismert számomra kegyelmet; a tisztességes eszközök fogalma szerint tisztán ipari érdekű dolognak teremtetni hivatott iparpártoló egylet erős politikai eszköz lévén, az itteni szélsőségek közé ékelt embert nem tűrhették a kés­fokig küzdők egymás között, mert ők kart karnak, mellt mellnek vetve akartak a porondon birkózni. Én azon időben azt írtam, hogy éppen száz esztendeje annak, hogy a galicziai lengyel iparpártoló egylet Bécs­­ben (! ?) megalakult s összes működése azonnal és azóta egyszáz esztendő alatt abból állt, hogy egy 100 aranyas pályadíjat tűzött ki azon kérdést megfejtő irodalmi mun­kára: miként kell a lengyel ipart az osztrák közgazdálkodás ke­retében megmenteni ? S ah mily fátum, a pályadíjat egy né­met nyelvű munka nyerte el. A magyar iparpártoló egylet ennyire sem tudott menni. Én, noha szerettem volna, ha a magyar iparpártoló egylet többre ment volna, mert akkor én még ifjú nagy­iparos voltam, telve alkotási kedvvel és kitartó, erélyes munka­bíró akarattal. Ha tehát őszintén sikert vártam volna az új egy­lettől, éppen olyan őszintén ki is mondtam volna helyeslő nézetemet. Azt nem remélhetvén, az alkotást nem helye­selhettem. Azt mondtam, hogy „kár a nemzetet ilyen hatástalan eszközökbe vetett várakozásokból eredhető önaltatásnak kitenni, többet érne e helyett az önálló vámterületet, s ezzel az önálló nemzeti ipart megalkotni !“ Azóta e téren máig húsz esztendei nehéz küzdelem van a hátunk mögött; a viszonyok erősen megváltoztak, az eszközök ugyanazok maradtak. Azóta volt egy külön új országos iparegyesületünk és a régi, tehát kettő is egy­szerre, míg a nemes grófnak sikerült az újat megszüntetve, a régi­t látszólag sikerrel rekonstruálni. És mégis csak az új ez a régi! Az az iparpártoló egylet is benne van ezen egyesületben, mert daczára, hogy sok mindenféle szakosztálylyal működik ma ezen érdemes egyesület, egészben mégis csak egy olyan iparpártoló egy­let volna ez, ha lehetne. Mivel, noha sokat köszönhetünk ezen egyesületnek, pl. az országosnak rendezett vidéki és fővárosi kiállítá­sok létrehozatala körül és az idegen kiállításokban való részvételünk érdemében is, de ezen kiállításoknak nincs szerencsénk annyit köszönhetni a nemzeti ipar megizmo­sodása érdekében, mint a­mennyit ezektől joggal várhat­tunk volna. Én ezen kiállításokat nemcsak szóval pártoltam, mint a többi úgynevezett iparos vezérek, hanem éppen úgy, mint a nemes gróf, sőt az én szerény erőmhöz mérten ta­lán még nagyobb mértékben is. Egy egész munkás életet áldoztam és egy igen nehe­zen és becsületesen megkeresett nagy vagyont, munkát és fáradságot ezen kiállítások sikeresítésére nézve, tehát nem úgy, mint egynémely iparos­vezér, a­ki folyvást papolt elle­nünk vagy­ mellettünk, de jó maga ugyan semmit sem állí­tott ki. Ezzel azt akarom mondani, hogy én nem szoktam volt a nemzeti munkásság dolgait puszta igékben hirdetni, ha­nem tettel is oda álltam a dologhoz. Tehát ha egyet-mást nem helyeseltem is, a nemzeti közakaratot jobb sorsra méltó erélylyel támogattam, még azon az ösvényen is, a­melyre nézve előre tudtam, hogy nincs az jó irányban kimérve és kipóznázva. Közakarattá vált. Elfogadtam. A lateiner gyakorlatiatlanság nemes röptű elméleteit előre látva, ha a józan gyakorlat értékére iparkodtam is leszállítani, a nagyra hivatott eszméknek szárnyukat szegni nem volt törekvésem tárgya. A közvetítést a merev ellenzék­kel szemben, a dolgokban való tettleges résztvevés által iparkodtam teljesíteni. A közvetítés embereit gyakran jobbról-balról ütik, ezzel nem sokat törődtem, így vagyok ma is, midőn az országos iparegyesület egész szerepének összegét egy iparpártoló szakosztály al­kotására és működési körére származtatja át. Nem helyeslem, mert csekélynek tartom az eszközt, s­­a nemzeti jogos közvárakozásokat nem helyeselhetem ilyen csekély hatású eszközök által leköttetni látni. De hát ragadjuk meg az eszmét s tegyük azt a nem­zet közakaratává. Azonban, hogy ezen új eszköznek, vagyis hogy az országos iparegyesület összhivatása legnagyobb részének egy szakosztály kezébe és munkássága keretébe való be­illesztésének, behelyezésének a kívánt és legalább jogosan várható eredménye legyen : az ég szerelmére ! Uraim ne köves­sük a régi utakat, ne azt a lágy-meleg elméleties irányú tevékenységet, ne azt a külsőségekben nyilvánuló hű­hót, hanem menjünk bele a dolgok mélyébe, erős radikális, gyökeres elvek alapján, erőteljes eszközökkel. Ne készítsenek önök ismételve olyan szép elméleti terveket, a­melyeknek kiviteli költségei annyiba kerülnek, mint a­mennyi olyan nyers jövedelmet hoznak, a­melyben nincs az illetőknek egy fillér tiszta hasznuk sem. Hisz itt áll az önök oldalánál a roszul elnevezett „kereskedelmi múzeum“. Ez is egy hatalmas iparpártoló „egyleti* „szakosztály“ vagy mi is volna, ha az egyéb köz­viszonyok kellőleg hozzá volnának idomítva. Tehát mindenekelőtt tessék számot vetni az ország azon általános közgazdasági helyzetével, a­melyből bajaink külforrásainak nagy része származik; azután ha már ezt bolygatni nem akarjuk, vessünk számot a meglevő állapo­tokkal , a vevő pénztelenségével, a hitelbe­vásárlás követelmé­nyeivel, az iparos-ü­zlettőke hiányával, a nyersanyaggal való kereskedelem szilárdtalanságával, az iparos és a nyersanyag kereskedő összeszövődött érdekközösségével; s ezeknek figyelemben tartása mellett, a kereskedelmi folyékonyabb és olcsóbb hitelnek az ipar számára való oly­nemű közvetett megnyerését eszközöl­jük, a­mint én ezt a (nem kizárólag katonai számlásokra c­élzok) közvállalkozó szövetkezetek megalkotásánál foganatosítom. Békítsük ki a szakszerű téren működő üzlettőkét a munkával. E téren ne keressék önök — a­kiknek ez nem jól áll — azt, hogy mi volna az eszményi jó, s mi a külföldi jó példa ? Hanem keressük azt, hogy milyen a hazai külön­leges helyzet, s ennek szálljunk a gyakorlati mélyére. Nálunk az iparosok a kereskedelem kezében vannak, ilyen volt az önök elődeiknek az iparpolitikájuk, ne nehéz.

Next