Alföldi Iparlap, 1888 (7. évfolyam, 1-52. szám)
1888-04-22 / 17. szám
ll-ik évfolyam. 1888. 17-ik szám. Szeged, április 22-én. Előfizetési föltételek: helyben, házhoz hordással vagy vidékre posta utján. Negyed évre . 1 frt. Fél évre ... 2 frt. Egész évre . . 4 frt. Egyes szám ára 8 kr. Kapható a kiadóhivatalban.ALFÖLDI IPARLAP. A SZEGEDI S TÖBB HAZAI IPARTESTÜLET ÉS IFJÚSÁGI EGYLET HIVATALOS KÖZLÖNYE. MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. JELIGE: MUNKA ÉS TUDOMÁNY. Szerkesztői iroda: Főszerkesztő : Bakay Nándor. Kiadóhivatal: Templom-tér, 8-ik szám, a „Szegedi Ipartestület“ háza, hova a kéziratok küldendők. Felelős szerkesztő: Tóth Béla. Engel Adolf könyv- és könyomdája, hoga az előfizetési Főmunkatárs: Babos Elek. pénzek küldendők. Hirdetések 16-od oldal . . 1.— L ad „ . . 2.-4-ed . . . 3.50 Fél „ . . 6.A 4 hasábos petitsor ára soronként 4 kr. Bélyegdij mindenkor 30 kr. Gyökeres orvoslatok a magyar ipar közbajai ellen. (Ajánlva gróf Zichy Jenőnek és más nagyoknak.) Közelebb az országos iparegyesület kebelében Zichy Jenő gróf elnöklete alatt megalakult az iparpártoló szakosztály. Mintegy 20 év előtt, mikor az uj magyar alkotmányos kormány megalakult, a politikai előnyökért cserébe dobott magyar közgazdasági érdekek föláldozása miatt némi lelkiismereti furdalást érező vezérférfiaink sejtelmes előérzetei kezdték gyümölcsüket megteremni, ezek között lett látható a sorvadozó fának egy új virága, az „országos iparpártoló egylet.“ Szegeden is megalkotta ez fiók-egyletét. Én az időben Szegeden, mint az itt még akkor kevésbé számított Tiszapart híve, kihagyattam a fiók-egylet bizottságából, mi fölött rendkívül örvendtek az itteni szélbalok és az akkori kormánypártiak, akikkel, mint a közvetítés embere, különben jó barátságban éltem, de a kérlelhetetlen politika nem ismert számomra kegyelmet; a tisztességes eszközök fogalma szerint tisztán ipari érdekű dolognak teremtetni hivatott iparpártoló egylet erős politikai eszköz lévén, az itteni szélsőségek közé ékelt embert nem tűrhették a késfokig küzdők egymás között, mert ők kart karnak, mellt mellnek vetve akartak a porondon birkózni. Én azon időben azt írtam, hogy éppen száz esztendeje annak, hogy a galicziai lengyel iparpártoló egylet Bécsben (! ?) megalakult s összes működése azonnal és azóta egyszáz esztendő alatt abból állt, hogy egy 100 aranyas pályadíjat tűzött ki azon kérdést megfejtő irodalmi munkára: miként kell a lengyel ipart az osztrák közgazdálkodás keretében megmenteni ? S ah mily fátum, a pályadíjat egy német nyelvű munka nyerte el. A magyar iparpártoló egylet ennyire sem tudott menni. Én, noha szerettem volna, ha a magyar iparpártoló egylet többre ment volna, mert akkor én még ifjú nagyiparos voltam, telve alkotási kedvvel és kitartó, erélyes munkabíró akarattal. Ha tehát őszintén sikert vártam volna az új egylettől, éppen olyan őszintén ki is mondtam volna helyeslő nézetemet. Azt nem remélhetvén, az alkotást nem helyeselhettem. Azt mondtam, hogy „kár a nemzetet ilyen hatástalan eszközökbe vetett várakozásokból eredhető önaltatásnak kitenni, többet érne e helyett az önálló vámterületet, s ezzel az önálló nemzeti ipart megalkotni !“ Azóta e téren máig húsz esztendei nehéz küzdelem van a hátunk mögött; a viszonyok erősen megváltoztak, az eszközök ugyanazok maradtak. Azóta volt egy külön új országos iparegyesületünk és a régi, tehát kettő is egyszerre, míg a nemes grófnak sikerült az újat megszüntetve, a régit látszólag sikerrel rekonstruálni. És mégis csak az új ez a régi! Az az iparpártoló egylet is benne van ezen egyesületben, mert daczára, hogy sok mindenféle szakosztálylyal működik ma ezen érdemes egyesület, egészben mégis csak egy olyan iparpártoló egylet volna ez, ha lehetne. Mivel, noha sokat köszönhetünk ezen egyesületnek, pl. az országosnak rendezett vidéki és fővárosi kiállítások létrehozatala körül és az idegen kiállításokban való részvételünk érdemében is, de ezen kiállításoknak nincs szerencsénk annyit köszönhetni a nemzeti ipar megizmosodása érdekében, mint amennyit ezektől joggal várhattunk volna. Én ezen kiállításokat nemcsak szóval pártoltam, mint a többi úgynevezett iparos vezérek, hanem éppen úgy, mint a nemes gróf, sőt az én szerény erőmhöz mérten talán még nagyobb mértékben is. Egy egész munkás életet áldoztam és egy igen nehezen és becsületesen megkeresett nagy vagyont, munkát és fáradságot ezen kiállítások sikeresítésére nézve, tehát nem úgy, mint egynémely iparosvezér, aki folyvást papolt ellenünk vagy mellettünk, de jó maga ugyan semmit sem állított ki. Ezzel azt akarom mondani, hogy én nem szoktam volt a nemzeti munkásság dolgait puszta igékben hirdetni, hanem tettel is oda álltam a dologhoz. Tehát ha egyet-mást nem helyeseltem is, a nemzeti közakaratot jobb sorsra méltó erélylyel támogattam, még azon az ösvényen is, amelyre nézve előre tudtam, hogy nincs az jó irányban kimérve és kipóznázva. Közakarattá vált. Elfogadtam. A lateiner gyakorlatiatlanság nemes röptű elméleteit előre látva, ha a józan gyakorlat értékére iparkodtam is leszállítani, a nagyra hivatott eszméknek szárnyukat szegni nem volt törekvésem tárgya. A közvetítést a merev ellenzékkel szemben, a dolgokban való tettleges résztvevés által iparkodtam teljesíteni. A közvetítés embereit gyakran jobbról-balról ütik, ezzel nem sokat törődtem, így vagyok ma is, midőn az országos iparegyesület egész szerepének összegét egy iparpártoló szakosztály alkotására és működési körére származtatja át. Nem helyeslem, mert csekélynek tartom az eszközt, sa nemzeti jogos közvárakozásokat nem helyeselhetem ilyen csekély hatású eszközök által leköttetni látni. De hát ragadjuk meg az eszmét s tegyük azt a nemzet közakaratává. Azonban, hogy ezen új eszköznek, vagyis hogy az országos iparegyesület összhivatása legnagyobb részének egy szakosztály kezébe és munkássága keretébe való beillesztésének, behelyezésének a kívánt és legalább jogosan várható eredménye legyen : az ég szerelmére ! Uraim ne kövessük a régi utakat, ne azt a lágy-meleg elméleties irányú tevékenységet, ne azt a külsőségekben nyilvánuló hűhót, hanem menjünk bele a dolgok mélyébe, erős radikális, gyökeres elvek alapján, erőteljes eszközökkel. Ne készítsenek önök ismételve olyan szép elméleti terveket, amelyeknek kiviteli költségei annyiba kerülnek, mint amennyi olyan nyers jövedelmet hoznak, amelyben nincs az illetőknek egy fillér tiszta hasznuk sem. Hisz itt áll az önök oldalánál a roszul elnevezett „kereskedelmi múzeum“. Ez is egy hatalmas iparpártoló „egyleti* „szakosztály“ vagy mi is volna, ha az egyéb közviszonyok kellőleg hozzá volnának idomítva. Tehát mindenekelőtt tessék számot vetni az ország azon általános közgazdasági helyzetével, amelyből bajaink külforrásainak nagy része származik; azután ha már ezt bolygatni nem akarjuk, vessünk számot a meglevő állapotokkal , a vevő pénztelenségével, a hitelbevásárlás követelményeivel, az iparos-üzlettőke hiányával, a nyersanyaggal való kereskedelem szilárdtalanságával, az iparos és a nyersanyag kereskedő összeszövődött érdekközösségével; s ezeknek figyelemben tartása mellett, a kereskedelmi folyékonyabb és olcsóbb hitelnek az ipar számára való olynemű közvetett megnyerését eszközöljük, amint én ezt a (nem kizárólag katonai számlásokra célzok) közvállalkozó szövetkezetek megalkotásánál foganatosítom. Békítsük ki a szakszerű téren működő üzlettőkét a munkával. E téren ne keressék önök — akiknek ez nem jól áll — azt, hogy mi volna az eszményi jó, s mi a külföldi jó példa ? Hanem keressük azt, hogy milyen a hazai különleges helyzet, s ennek szálljunk a gyakorlati mélyére. Nálunk az iparosok a kereskedelem kezében vannak, ilyen volt az önök elődeiknek az iparpolitikájuk, ne nehéz.