Asztalosmesterek Lapja, 1931 (13. évfolyam, 1-52. szám)

1931-01-03 / 1. szám

2 00D * IS * 3 Ismét egy újabb évszám kerül tollunk alá, amely egy hosszú esztendőnek meghatározását jelenti. Ma még csak négy szám, de hogy mit fog jelenteni holnap és a következő napokon, háromszázhatvanöt napon keresztül, nem tudjuk. Ki tudná megmondani, hogy mit várhatunk tőle és attól az esztendőtől, melyet meghatároz? Várjon ez is azok mögé sorakozik, melyek legutóbb peregtek le az élet, a történelem olvasóján s melyek elé tele reménykedéssel tekintettünk, hogy csalódásunk annál súlyosabb, annál keservesebb legyen. Lehetséges-e, hogy ennek lezajlása közben is sóvárogva gondoljunk vissza az elmúltakra, melyektől pedig siettetve az életet mihamarabb szabadulni akartunk, mert azt hittük, hogy ami utána következik, jobb, munkásabb és kevésbé gondterhes lesz ? Lapunk más helyén olvashatjuk a budapesti kereskedelmi és iparkamara és a Közgazdasági Társaság elnökének lapunk számára írt cikkét, amelyben kijelenti, hogy az optimizmusra nem sok okunk van. Egy cseppet sem vigasztaló, ha a legtisztábban látók is így ítélik meg a helyzetet. Mit tegyünk mi apró emberek, akiknek élete, boldogulása függhet ugyan az általános világgazdasági helyzettől, de ettől függetlenül minden hónapban műhelybért, házbért, adót, sőt az adók sokaságát kell fizetnünk. Hogy gondoskodjunk a magunk és családunk fentartásáról, évek, évtizedek véres verejtékes munkájával kiverekedett önállóságunk megtartásáról, ha teljesen magunkra hagynak bennünket és nem gondoskodnak arról, hogy legalább annyi munkánk legyen, amennyiből családunk legelemibb szükségleteit és az állammal, várossal, stb. szemben felmerülő kötelezettségeinket fedezni tudjuk. Igaz! Az egész világ gazdasági helyzete beteg, de ennek nem mi vagyunk az okozói. Beteg volt a helyzet már évekkel ezelőtt is, de nálunk az illetékesek erről nem vettek tudomást és olyan pénzügyi, adózási politikát folytattak, mintha fenékig tejfel volna és az adózók erszénye kimeríthetetlen lenne, így azután mi lettünk a legbetegebbek, a legelerőtlenedettebbek és mi várjuk legjobban azt a doktort, aki gyógyulást hozhat számunkra. Ennek a doktornak vagy az ilyen doktoroknak pedig okvetlenül jönniük kell, mert máskülönben a pusztulás szakad valamennyiünkre. A várt doktornak nem is kell csodát tennie, mert a csodaváráson mi is túl vagyunk. Éppen ellenkezőleg, azt várjuk, hogy az eddigi bűvészkedés helyett a legreálisabb, a nyomorúságunkkal számoló s egy, a legmesszebbmenő takarékosságon felépülő gyógymódot alkalmazzanak a leromlott magyar gazdasági élettel szemben, amely lehet ma nagyon beteg, de mégsem menthetetlen. Igenis, van mentség, csak meg kell találni a módját és követni kell azokat a módszereket, melyek önként adódnak s melyek követésének elmulasztása felbecsülhetetlen következményekkel járhat úgy az államra, mint annak fentartó elemeire nézve is. Ehez azonban hozzá kell fogni, mégpedig minden késedelem nélkül. Az új esztendő ebből a szempontból sorsdöntő jelentőségű. Itt most vagy megkezdődik a mentő munka és akkor az 1931-es év a jobb magyar jövő hajnalhasadását jelenti, vagy ha csak továbbra is az általános világgazdasági helyzet kedvezőtlenségén rágódunk és minden kizárólag benső vonatkozású probléma megoldása elől kitérünk, úgy a magyar gazdasági élet szekere nem tartóztatható fel tovább azon a meredek lejtőn, ahová a helyzet nem kellőképen való megítélése és a szükséges intézkedések elmaradása juttatta. Így tehát amidőn most minden sajnálkozás és meghatódottság nélkül búcsúzunk a munkátlanságban, küzdelmekben, tévesztő gondokban, sőt nincstelenségben bővelkedő esztendőtől, mégis a reménykedés nem titkolt érzésével tekintünk a ránk köszöntő új év elé, amelynek meg kell hoznia azokat a változásokat, melyek gazdasági politikánk újabb ösvényekre való terelését jelentik. Be kell látnia mindenkinek, hogy a mai helyzet tűrhetetlen, ezen minden körülmények között változtatni kell és a régen óhajtott változás elősegítésében úgy a nagy, mint a kisebb felelősségű tényezőknek egyformán teljesíteniük kell kötelességüket. Senki sem vár lehetetlent, de éppen így senki sem nézhetné tovább keserűség nélkül, ha még azok a örömmel üdvözlöm az évforduló alkalmából ennek a lapnak az olvasóit, akik a magyar kézműiparos osztályból és ennek a foglalkozási ágnak egyik legértékesebbikéből, az asztalosipar köréből sorozódnak. Szeretném, ha az évforduló alkalmából szomorú gazdasági helyzetünk mielőbbi javulását jövendölhetném meg, azonban — sajnos — a mi helyzetünk függvénye a világgazdasági helyzetnek, ez pedig a közeljövőre nem enged meg kedvező jóslást. Úgy gondolom azonban, hogy éppen ezekben a nehéz időkben kell a legnagyobb súlyt helyeznünk arra, hogy a kézműiparostársadalom, amely a nemzetnek egyik életfentartó osztálya és a nálunk annyira hiányzó kispolgári társadalomnak szinte egyetlen jelentkezése, át tudjon lábalni a dekonjunktúra sötét időszakán, hogy erőben törhetetlenül álljon rendelkezésére a nemzeti termelésnek akkor, amikor kedvező konjunktúra mellett a keresetnek és megélhetésnek újból könnyebb lehetőségei fognak adódni. Nagy elégtételemre szolgál, hogy a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara mostani összeállításánál a kézműipar szempontjai legalább személyileg megfelelően érvényesültek. A Kamara ipari osztályának elnöke Nagy Antal lett, vérbeli kézműiparos és emellett képzett és látkörrel bíró férfiú, de ezenfelül a Kamara levelezőtagjai sorának összeállításánál is sikerült a kézműiparnak oly kitűnő reprezentánsait megnyerni a Kamara szervezetének, hogy ezzel ennek a nagy érdekképviseletnek munkája jelentős módon nyert ütőerőben. Bízunk benne, hogy azok, akik a kézműiparosság részéről új tagokként bevonultak a kereskedelem és ipar főtanácsába, szorgalommal és azonlépések sem történnének meg, amelyek, igenis eredményekhez vezethetnek s melyek elmulasztását semmiféle jelszóval, üres kifogással, a cselekedni nem tudás átlátszó köntösével igyekeznének takargatni. Most pedig, amidőn az új év küszöbén először szólunk szakmánk tagjaihoz s amidőn azt kívánjuk, hogy ennek a jobb sorsra érdemes, tisztes iparnak soha, soha többé ilyen keserves esztendeje ne legyen, egyben utalunk az előttünk álló nagy és nehéz feladatokra és azt az óhajunkat fejezzük ki, hogy minden, a valamennyiünk érdekében teendő lépés, megmozdulás, a közös munka mindnyájunkat egy nagy közös táborban találjon, hogy erőnk egyesítésével, fellépésünk súlyával biztosíthasuk iparunk és a magunk számára helyzetünknek azt a javulását, amelyet az új esztendőnek kell meghoznia számunkra. tézmény iránti szeretettel fogják a kézműiparosság érdekeit és ezzel együtt az egyetemes magyar közérdeket szolgálni. Hogy együttes, vállvetett munkára most nagyobb szükség van, mint valaha, azt bővebben felesleges fejtegetni. A fogyasztási krízis, amely a világválságnak általános jelensége, az össszes európai országokban, sőt a hatalmas Északamerikai Egyesült Államokban is súlyosan érinti a kézműipart és nálunk helyzete annál nehezebb, mert nyomasztó közterhek nehezednek vállaira. A Kamara elsőrendű feladatának tartom, hogy állandóan a közterhek lebontása érdekében szálljon síkra és ennek a felfogásomnak ad kifejezést magának a Kamarának 1931. évi költségvetése is, amely az illetékkulcs leszállítása által a gyakorlatba is átvitte általános pénzügypolitikai programmját. Remélem, hogy ezen a példán okulva a többi közületek is igyekezni fognak áldozatkészséggel és lemondással a közterhek csökkentéséhez hozzájárulni, de ehez múlhatatlanul szükséges az, hogy azok a kézműiparosok, akik a városi és községi körületek bizottsági tagjai, teljes erőfeszítéssel igyekezzenek ennek a nagy célnak az érdekében közreműködni. Ebben a tekintetben senkit sem kötelezhet semmiféle pártszempont, a kézműiparosság és a magyar közgazdaság nagy egyetemes érdeke kell, hogy irányítson mindenkit abban, hogy a fokozott takarékosság követelményeinek előtérbe állítása által megvesse útját a közterhek leszállításának. A második szempont, amelyért a kézműiparosságnak minden közületben, ahol képviselve van, küzdenie kell, a hatósági üzemek leépítése. Sajnosan volt tapasztalható az elmúlt fővárosi közgyűlésen, hogy amikor ebben az irányban kezdeményezések történtek, a kézműiparosság nem szegődött pártkülönbség nélkül az üzemek leépítése iránti mozgalom harcos hadseregévé, hanem párttekintetek szerint szétoszolva gyengítette azt az erőt, amely egységben összeforrva döntő jelentőségűvé válhatott volna. Őszintén remélem, hogy a főváros most egybeülő közgyűlésén ez másként lesz, bízom benne, hogy ezen a közgyűlésen a kereskedelem és ipar képviselői közös fronton fognak találkozni annak az érdekében, hogy a kézműipart és kereskedelmet egyaránt károsító hatósági közüzemek mielőbb eltűnjenek és bürokratikus munkájuk helyébe a magánipar és magánkereskedelem termékeny tevékenysége lépjen. Igen fontos ezeken felül a kisipar hitelkérdése is, amely a mai nehéz időkben aktuálisabb, mint valaha. Ebben a kérdésben Bod János kereskedelemügyi miniszternek határozott jóindulata és tettrekészsége nyilvánult meg s a kézműipar hitelszükségleteiről való gondoskodásnak oly szervek állnak rendelkezésére, — mint az IOKÖZ és a Budapesti Kisipari Hitelintézet — amelyek szeretettel és hozzáértéssel karolják fel a kisipar hitelkérdéseit. Ezen a téren azonban szerintem még egy lépéssel tovább kellene menni és exportcélokra oly veszteségtartalék-alapokat kellene mindkét intézmény rendelkezésére bocsátani, amelyek lehetővé tennék, hogy ezek az intézetek kifejezetten kiviteli célokra, az egyébként szükséges dologi fedezetek némi elnézésével is, rendelkezésére álljanak az exportra dolgozó kézműiparosságnak. Ha ez esetleg tiszta üzleti számítás szempontjából nem is volna 100 °/o-ig megokolható, figyelembe kell vennünk, hogy itt fontos szociális kérdéssel állunk szemben, mert a kereskedelmi mérleg megjavításának életbevágó érdekein kívül az a szempont is közreműködik, hogy a kézmisiparosságot, mint a magyar városi társadalom legszámosabb és legértékesebb elemét mindenképen meg kell anyagilag erősíteni. Örvendetes jelenségnek tartom, hogy a kereskedelemügyi miniszter most minisztériuma keretében külön ügyosztályt szervezett a kézmű- és háziipar számára. Ha ez az ügyész- ÜVEGHAJLÍTÓ TÜKÖRCYAK ÜVEGCSISZOLÓ UPITVA: 1162 // TE TELEPSí n. 41 CELDNER* budapest*tűzoltó*utca*zz*telefon:József 3 kézműipar és a Kamara. Irta : Éber Antal. ASZTALOSMESTEREK LAPJA 1931 január 3 INTARZIA" MOZAIK és mindenféle furnir, fém, stb. berakásokat vállalunk KOVÁCS és VIEHMANN ÚJPEST, NYÁR-UTCA 86. Telefonhívó 951-46 Ha TÜKÖR kell WAGNER-t keresse fel Budapest, VII. Szövetség-utca 6. Telefon: József 453—4(l Üvegcsiszoló- és tükörbortótelep.