Autó, 1934 (24. évfolyam, 1-24. szám)
1934-01-15 / 1-2. szám
, Egész évre ___________________------------ 20 P Félévre__________________________________ 10 P Negyedévre ___________________________ 5 P SZERKESZTI ILLÉS ISTVÁN Budapest, 1934 .január 15 .ff/WXXIV. évfolyam 1-2. szám / f f A KIRÁLYI MAGYAR AUTOMOBIL CLUB ÉS ÖSSZES KARTELKLUBJAINAK ÉS A MAGYAR AUTOMOBILKERESKEDŐK ORSZÁGOS EGYESÜLETÉNEK HIVATALOS LAPJA AUTOMOBILIZMUS MOTOROSHAJÓZÁS - AVIATIKA SPORTTÁRSASÁG ELŐFIZETÉSI ÁR BUDAPESTEN ÉS VIDÉKEN Megjelenik minden hó 1-én és 15-én. Szerkesztőség és kiadóhivatal: V. Vilmos császár út 34. Tel. Aut. 296-05 KÜLFÖLDRE EGÉSZ ÉVRE Ausztriára 35 schilling Csehszlovák — 160 csk. Bulgária __ 600 leva Jugoszláviára 300 din. Németország — 20 rk. Romániára __ 1200 lei. Amerikára__ 6 dollár Olaszországra 140 liva Schweizra 25 schw. ír Franciaország 150 frank Merre menjünk? [ ' Irta gróf Mailéal József. Az autószaklapok ily cím alatt igazítják útba az automobilistákat s adnak tanácsot túrákra, kirándulásokra, de ez a kérdés rövidesen pusztába hangzó szó lesz, nem fog érdekelni senkit, mert az automobilisták, illetve az autótulajdonosok lassanként eltűnnek a küzdőtérről. Mert küzdés volt eddigi életük s magam is már belefáradtam ebbe a küzdelembe, holott hosszú évtizedek óta egyebet sem tettem, csak küzdöttem a meg-nem-értés ellen, az indokolatlan terhek és szekatúrák ellen, melyek az illetékes hatóságok jóvoltából az autótulajdonosokat érték. Valóban tragikus a magyar autós sorsa. Az automobilizmus őskorában hősökhöz illően vállalkoztak a kezdetleges szerkezet kipróbálására, eltűrtek gúnyt s fáradtságot s kedvüket nem vesztve, a gép évről-évre tökéletesedett s ezzel együtt fokozatosan csökkent a közönség idegenkedése és ellenszenve a lármás, füstös-bűzös alkotmánnyal szemben. A kezdet küzdelmei meghozták a kívánt eredményt: rájöttek a motor áldást hozó értékére s az országutak s a városok utcái benépesültek gépkocsikkal. Már-már úgy lászott, hogy az autó nagy nemzetközi sikere végérvényesen talajt kap nálunk is, amikor egyszerre vétót mondott a magyar pénzügyi hatóság és a kirótt terhek egész sorával szinte lehetetlenné tette az automobilizmusnak nemcsak fejlődését, de fennmaradását. Először a luxusadó túlzott mértékével csökkentette a vételkedvet, azután a látszatadó mumusának a közvéleménybe való dobásával kergette el az érdeklődést s ritkította a már meglévő sorokat. Az utomobil szükségessége azonban már annyira átment a köztudatba, hogy az előbb említett terheket még valahogy elviseltük volna, ha az útadó könyörtelen behajtása, a rendszámok sorozatos elvétele, majd legújabban az adójegy megszerzése körüli herce-hurca nem szegte volna végleg kedvét az autótulajdonosoknak. A magyar automobilizmus nagy szervezői és propagálói: a Királyi Magyar Automobil Club és a Magyar Automobilkereskedők Országos Egyesülete már esztendőkkel ezelőtt látta a bajt és akcióba lépett az autóadó kérdésében. Így jutott felszínre a benzinadó kérdése, mely szerintem— a legjózanabb és legigazságosabb megoldás, mert annyi adót fizetünk, mint amilyen mértékben igénybe vesszük a közutakat. Ha beöntök húsz liter benzint a tartályba, akkor a benzin árába betudott összeggel már meg is fizettem az útadót s igy nincs autó-leállítás, nincs rendszám elvétel. Az állam hozzájut az előírt jövedelemhez és az autótulajdonosok sincsenek kitéve a negyedévenkint ismétlődő herce-hurcának. Már nem is utalok a régebbi leállításokra, engedély visszaadásra, csak arra, amit most, januárban kapott újévi ajándékba a magyar automobilizmus. Elismerem, hogy a nehéz gazdasági helyzet nem hatott s nem is hathat serkentőleg az automobilizmus fejlődésére; dehát ez a válság világjelenség. Európa minden állama érzi a nyomasztó pénzügyi helyzetet, de sem a nagy, sem a kis államokban nem tapasztalható az automobilizmus terén az a katasztrofális visszaesés, ami nálunk, Magyarországon van. Ennek az oka tehát nem a gazdasági összeomlásban, hanem a rossz és helytelen gazdálkodásban keresendő. Lehet, hogy még most sem késő! A benzinátadó bevezetésével még mindig kínálkozik lehetőség arra, hogy mentsük, ami még menthető és pótoljuk azt, amit az előbbi rendszerek — nem törődve a dolog lényegével — egyszerűen tönkretettek, leromboltak. Az államnak bekell látnia, hogy az autó fontos gazdasági tényező s nem szabad elfelejtenie, hogy az útadón felül milyen jelentős összeget hoz a kincstárnak minden kocsi, állami részesedés és különböző közszolgáltatások révén. Helyeselnem kell Friedrich Istvánnak a Pesti Napló január 3-iki számában megjelent «Az autó meg a szekér» című cikkét, melyben rámutat azokra az anomáliákra, melyek az automobilizmus terén ebben az országban előfordulnak. Az állam az egyik oldalon drága kölcsönökből európai színvonalon álló autóstrádákat építtetett és építtet, a másik oldalon pedig nyakát szegi az automobilizmusnak s a helyzet most az, hogy a gyönyörű beton utakon autó hiányában fellendül a parasztszekerek forgalma. De nemcsak az országút kap száz esztendő előtti képet: ez a sors vár a fővárosi utak és utcákra is, ahol néhány nappal ezelőtt jelent meg újból intézményesített formában a konflis. Kérdem a mélyen tisztelt urakat, illetékes helyen, mit gondolnak, hová fog ez vezetni? Ily módon a külföldiek által megkedvelt elegáns» és «modern» Budapest számára milyen jövőt szándékoznak előkészíteni? Én magam ugyan már nem vagyok egészen fiatal ember, szép tempóban közeledem a 75 felé, de fiatalos hévvel még mindig híve vagyok a technikai fejlődésnek. Mint szigvérig sportember, nem tekintek visszafelé, hanem előre. Bámulom a kiváló sportteljesítményeket, figyelem a motor új technikai újításait, csodálója vagyok az új autó-, motorcsónak és repülőgép-rekordoknak, és tíz illetékes hatósági urak engem vissza akarnak kényszeríteni filigrán öngyújtóm mellől a fidibuszhoz ? Ez lehetetlen s így — bár már kifáradva a sok hiábavalóságban, mégis tovább küzdök szóval és írásban azokért az ideákért, melyeket ebben a néhány sorban kifejtettem s amelyeket kell hogy minden józanul gondolkodó ember magáévá tegyen.