Autó, 1934 (24. évfolyam, 1-24. szám)

1934-01-15 / 1-2. szám

, Egész évre ___________________------------ 20 P Félévre__________________________________ 10 P Negyedévre ___________________________ 5 P SZERKESZTI ILLÉS ISTVÁN Budapest, 1934 .január 15 .f­f/W­XXIV. évfolyam 1-2. szám /­­ f f A KIRÁLYI MAGYAR AUTOMOBIL CLUB ÉS ÖSSZES KARTELKLUBJAINAK ÉS A MAGYAR AUTOMOBILKERESKEDŐK ORSZÁGOS EGYESÜLETÉNEK HIVATALOS LAPJA AUTOMOBILIZMUS MOTOROSHAJÓZÁS - AVIATIKA SPORT­­­TÁRSASÁG ELŐFIZETÉSI ÁR BUDAPESTEN ÉS VIDÉKEN Megjelenik minden hó 1-én és 15-én. Szerkesztőség és kiadóhivatal: V. Vilmos császár­ út 34. Tel. Aut. 296-05 KÜLFÖLDRE EGÉSZ ÉVRE Ausztriára 35 schilling Csehszlovák — 160 csk. Bulgária __ 600 leva Jugoszláviára 300 din. Németország — 20 rk. Romániára __ 1200 lei. Amerikára__ 6 dollár Olaszországra 140 liva Schweizra 25 schw. ír Franciaország 150 frank Merre menjünk? [ ' Irta gróf Mailéal József. Az autószaklapok ily cím alatt igazítják útba az auto­­mobilistákat s adnak tanácsot túrákra, kirándulásokra, de ez a kérdés rövidesen pusztába hangzó szó lesz, nem fog érdekelni senkit, mert az automobilisták, illetve az autó­­tulajdonosok lassanként eltűnnek a küzdőtérről. Mert küz­dés volt eddigi életük s magam is már belefáradtam ebbe a küzdelembe, holott hosszú évtizedek óta egyebet sem tettem, csak küzdöttem a meg-nem-értés ellen, az indoko­latlan terhek és szekatúrák ellen, melyek az illetékes hatóságok jóvoltából az autótulajdonosokat érték. Valóban tragikus a magyar autós sorsa. Az automobiliz­mus őskorában hősökhöz illően vállalkoztak a kezdetleges szerkezet kipróbálására, eltűrtek gúnyt s fáradtságot s kedvüket nem vesztve, a gép évről-évre tökéletesedett s ezzel együtt fokozatosan csökkent a közönség idegenke­dése és ellenszenve a lármás, füstös-bűzös alkotmánnyal szemben. A kezdet küzdelmei meghozták a kívánt ered­ményt: rájöttek a motor áldást hozó értékére s az ország­utak s a városok utcái benépesültek gépkocsikkal. Már-már úgy lászott, hogy az autó nagy nemzetközi si­kere végérvényesen talajt kap nálunk is, amikor egyszerre vétót mondott a magyar pénzügyi hatóság és a kirótt ter­hek egész sorával szinte lehetetlenné tette az automobiliz­musnak nemcsak fejlődését, de fennmaradását. Először a luxus­adó túlzott mértékével csökkentette a vételkedvet, azután a látszatadó mumusának a közvéleménybe való do­básával kergette el az érdeklődést s ritkította a már meg­lévő sorokat. Az utomobil szükségessége azonban már annyira át­ment a köztudatba, hogy az előbb említett terheket még valahogy elviseltük volna, ha az útadó könyörtelen be­hajtása, a rendszámok sorozatos elvétele, majd legújabban az adójegy megszerzése körüli herce-hurca nem szegte volna végleg kedvét az autótulajdonosoknak. A magyar automobilizmus nagy szervezői és propagálói: a Királyi Magyar Automobil Club és a Magyar Automobil­­kereskedők Országos Egyesülete már esztendőkkel ezelőtt látta a bajt és akcióba lépett az autó­adó kérdésében. Így jutott felszínre a benzin­adó kérdése, mely szerintem­­— a legjózanabb és legigazságosabb megoldás, mert annyi adót fizetünk, mint amilyen mértékben igénybe vesszük a közutakat. Ha beöntök húsz liter benzint a tartályba, akkor a benzin árába betudott összeggel már meg is fizettem az útadót s igy nincs autó-leállítás, nincs rendszám elvétel. Az állam hozzájut az előírt jövedelemhez és az autótulajdonosok sincsenek kitéve a negyedévenkint ismétlődő herce-hurcának. Már nem is utalok a régebbi le­állításokra, engedély visszaadásra, csak arra, amit most, ja­nuárban kapott újévi ajándékba a magyar automobilizmus. Elismerem, hogy a nehéz gazdasági helyzet nem hatott s nem is hathat serkentőleg az automobilizmus fejlődé­sére; deh­át ez a válság világjelenség. Európa minden állama érzi a nyomasztó pénzügyi helyzetet, de sem a nagy, sem a kis államokban nem tapasztalható az auto­mobilizmus terén az a katasztrofális visszaesés, ami ná­lunk, Magyarországon van. Ennek az oka tehát nem a gazdasági összeomlásban, hanem a rossz és helytelen gaz­dálkodásban keresendő. Lehet, hogy még most sem késő! A benzinátadó be­vezetésével még mindig kínálkozik lehetőség arra, hogy mentsük, ami még menthető és pótoljuk azt, amit az előbbi rendszerek —­ nem törődve a dolog lényegével — egyszerűen tönkretettek, leromboltak. Az államnak be­kell látnia, hogy az autó fontos gazdasági tényező s nem szabad elfelejtenie, hogy az útadón felül milyen jelentős összeget hoz a kincstárnak minden kocsi, állami részese­dés és különböző közszolgáltatások révén. Helyeselnem kell Friedrich Istvánnak a Pesti Napló január 3-iki számában megjelent «Az autó meg a szekér» című cikkét, melyben rámutat azokra az anomáliákra, me­lyek az automobilizmus terén ebben az országban elő­fordulnak. Az állam az egyik oldalon drága kölcsönökből európai színvonalon álló autóstrádákat építtetett és építtet, a másik oldalon pedig nyakát szegi az automobilizmus­nak s a helyzet most az, hogy a gyönyörű beton­ utakon autó hiányában fellendül a parasztszekerek forgalma. De nemcsak az országút kap száz esztendő előtti képet: ez a sors vár a fővárosi utak­ és utcákra is, ahol néhány nappal ezelőtt jelent meg újból intézményesített formában a­­ konflis. Kérdem a mélyen tisztelt urakat, illetékes helyen, mit gondolnak, hová fog ez vezetni? Ily módon a külföldiek által megkedvelt elegáns» és «modern» Budapest szá­mára milyen jövőt szándékoznak előkészíteni? Én magam ugyan már nem vagyok egészen fiatal ember, szép tempóban közeledem a 75 felé, de fiatalos hévvel még mindig híve vagyok a technikai fejlődésnek. Mint szig­­vérig sportember, nem tekintek visszafelé, hanem előre. Bámulom a kiváló sportteljesítményeket, figyelem a motor új technikai újításait, csodálója vagyok az új autó-, motor­csónak és repülőgép-rekordoknak, és tíz illetékes ható­sági urak engem vissza akarnak kényszeríteni filigrán öngyújtóm mellől a fidibuszhoz ? Ez lehetetlen s így — bár már kifáradva a sok hiába­valóságban, mégis tovább küzdök szóval és írásban azokért az ideákért, melyeket ebben a néhány sorban kifejtettem s amelyeket kell hogy minden józanul gondolkodó ember magáévá tegyen.

Next