Bányamunkás, 1957 (44. évfolyam, 1-5. szám)
1957-08-20 / 1. szám
Nyilvános szakszervezeti munkát! Nem frázis, hanem igazság: a szakszervezet a szó szoros értelmében a bölcsőtől a koporsóig elkíséri az embert. Házasság, szülés, betegség, haláleset, munka, üdülés és munkavédelem — az élet minden fontos kérdésében és eseményénél lehet számítani a szakszervezet anyagi, vagy erkölcsi segítségére. Mégis sokszor maguk az egyszerű szervezett dolgozók is megkérdezik: mit csinál a szakszervezet? Ugyanakkor azok, akik társadalmi munkában, vagy éppen függetlenítve dolgoznak, arról panaszkodnak, hogy se éjjelük, se nappaluk, annyi a munkájuk. Kinek van hát igaza? A válasz csak egyféle lehet. A szakszervezet dolgozik — és nem is keveset. Az elért politikai és gazdasági eredmények beszélnek erről. Az viszont tény, hogy az egyszerű, mindennapi munka csak ritkán kerül a nyilvánosság elé. Ez pedig már hiba. Csak azt lehet szeretni, csak az lehet vonzó, amit ismerünk. Ha azt akarjuk, hogy a dolgozók és az egyszerű tagok szeressék a szakszervezetet, önszántukból belépjenek, akkor a mi mindennapi munkánknak is nyilvánosnak kell lenni. Csak úgy lehet jót és sokat alkotni, ha minél többen vagyunk, akik egységes cselekvés alapján végezzük mindennapi alkotó munkánkat. A szakszervezeti munka nyilvánossága nem öncél tehát, hanem lehetőséget teremt arra, hogy nagyobb, ütőképesebb szakszervezetünk legyen. A nyilvános munka egyik formája az, hogy minél több tagot vonunk be a vezetésbe. Adhatunk állandó és részfeladatokat egyaránt, ezzel nemcsak saját munkánkat könnyűjük meg, hanem a dolgozók is jobban megismerik a szakszervezet munkáját. Helyes és jól bevált gyakorlat az, hogy nyilvános üb-ülést tartunk. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy az üb meghirdeti, mikor tart nyilvános ülést, s ismerteti a napirendi pontokat. (Pl. üzemegészségügy, munkavédelem, bérezés, munkaverseny, termelési kérdések.) Azok a dolgozók, akik úgy érzik, hogy valamelyik napirendi pont őket is érinti, tanácskozási joggal részt vehetnek az üb-ülésen és elmondhatják véleményüket, javaslataikat. Sok dolgozót lehet így bevonni a szó legigazibb értelmében a vezetésbe, s jobban megismerhetik a szakszervezet tevékenységét is. Vitathatatlan az is, hogy így jóval könnyebb a vezetés munkája. Nagyon helyesnek tartanánk, ha minden vb bevezetné ezt a gyakorlatot. Semmi akadálya sincs — csak élni kell a lehetőséggel. Ugyanakkor kérjük a szakszervezeti tagokat, hogy követeljék is meg az általuk választott vb-től, hogy minél több dolgozó élhessen ezzel a lehetőséggel. A nyilvános szakszervezeti munkához tartozik a dolgozók rendszeres, kielégítő tájékoztatása is. Annál inkább érdemes most erről beszélni, mert az alapszervezetek vezetőségei az utóbbi időben kevés gondot fordítottak erre. Nagyon fontosak a szakszervezeti híradók, amelyeken tájékoztatni lehet a dolgozókat a legújabb törvényes rendelkezésekről, valamint azokról az eredményekről, amelyeket a szervezet, illetve maguk a dolgozók elértek. Egyes helyeken próbálkoztak írásos anyagok készítésével, azonban ez bányaüzemeknél nehézségekbe ütközik. Legjobb, ha a felolvasó termekben rendszeresítenek egy nagyobb méretű táblát és arra függesztik ki a különböző tájékoztató anyagokat. Ezekről természetesen minden esetben az ab gondoskodik . A rendszeres tájékoztatás feladata vonatkozik a függetlenített vezetőkre is. Előfordult, sajnos nem is egyszer, hogy a vezetők felkeresnek egy-egy alapszervezetet, de az irodáknál tovább nem nagyon jutnak. Mennyivel jobban tájékozódhat az a vezető, aki kisebb csoportokat hív össze egy-egy ilyen látogatás alkalmával s kikéri a dolgozók véleményét, meghallgatja problémáikat! Az ilyen csoportos beszélgetéseket nemcsak véleménykérésre, hanem tájékoztatásra is fel lehet használni. Az őszinte beszélgetések, a vélemények kicserélése nagyban elősegíti a további munka eredményességét. A szakszervezeti munka nyilvánosságát csak akkor teremthetjük meg, ha az egyszerű tagok és a vezetők egyaránt munkálkodnak ennek érdekében. Hogy mennyire fontos ez, most számunkra, arra egyetlen szám jellemző: az elmúlt félévben kb. 30—40 ezerre tehető azoknak a száma, akik újonnan kerültek a bányász szakmába. Egyáltalán nem valószínű, hogy ezek az emberek jól ismerik már szakszervezetünk munkájának tartalmát és fontosságát. Ezek az emberek akkor lehetnek igazén teljes értékű tagjai a szervezett bányászok nagy családjának, ha minden egyes tagunk segíti őket, s nem „zárt ajtók mögött”, hanem nyilvánosan végezzük munkánkat a dolgozók érdekében. Ezzel tehetjük szakszervezetünket szervezetileg egységesebbé, erősebbé! Pintér Antal, szervezési osztály vezetője üdvözlet Moszkvából A bányász VIT-klndöttek üdvözlete Moszkvából, a , Bányamunkás” részére. A szép levelezőlapot Szakács, Varga, Csicsma, Vicsai, Vajay és Golub elvtársak küldték Látogatás a titokzatos... (Folytatás az l-ső oldalról) Nagyokat fújtat a PML—5-ös rakodó, szaporán tölti a csilléket. 6,8-as szelvényben haladnak. Előveszik a vizes fúrót, Molnár kijelöli a lyukak helyét. Tizenöt lyukat telepít, kúpos betörőlövést alkalmaz. Általában 150-es fogásmélységet vesznek. A csapat „saját gyártmányú” ciklusterv szerint dolgozik. Keveset beszélnek, mindenki tudja percről percre a kötelességét. Betöltenek, majd előveszik a Kóta-féle homokpuskát, fojtanak. Pár perc múlva kicsit hátravonulunk, repesztenek. Amikor már kiszellőzött, bemegyünk. Gyönyörűen dolgozott a lövés, alig kell valamit utánaigazítani. Berakják az ácsolatot, s rakodni kezdenek. Ekkor ér oda a ..látó ember". Nyújtogatni kezdi botját a vájégen, egyszeresük felkiált: — Emberek! Megvan az uránérc! A munkahelyet leállítják, a célt elérték. Mindenki elégedett, csak Molnár morfondíroz egy kicsit: — Jó, jó... De így csak 1]S,SO méter van ebben a hónapban. Pedig holnap reggelig elérhettük volna a 120 m-t is. No nem baj, a pikkolót így is megiszom!* Molnárék szépen keresnek. Most 10 000 forint volt a rekord után a vájárkereset. A brigádvezető mégis vakarja a fejét. — Szép, szép . Jó kis pénz ez. De nemcsak ez kell a népnek! Az lenne az igazi, ha régi versenytársaim, Huszticsék, aztán a pécsiek is beneveznének a versenybe. Én kihívom őket, csak válaszoljanak. Akkor aztán lesz forgalom a bányákban! Nem, nem sajtóhiba, így írtuk: szilikózis-gyár. Mert ilyen is van, nemcsak szilikózis-bizottság, országjáró szilikóbusz, vízöblítésés fúrás, porelszívó, meg a többi. A szilikózis-gyár alatt az Ásványörlő Vállalat üzemeit értjük. Bentonitot és kaolint dolgoznak fel, ami rendkívül fontos exportcikk. Sajnos, a gépek már alaposan elavultak úgy, hogy termelés közben óriási a por. A Pest megyei TB-hez már rengeteg panasz érkezett ebben az ügyben. Eddig a következő vélemények alakultak ki a különböző szerveknél: I MtsAHrJlmLffasmr I Hát igen, nagy a por, de mit csináljunk? Több millió forintba kerülne a felújítás, ezt pillanatnyilag nem tudjuk betervezni, de jövőre már megkezdjük ezt a munkát is. Különben is, nem is biztos, hogy a por szilikózist okoz. Van benne ugyan szabad kovasav, de a dolgozók még nem jelentkeztek szilikózis-betegséggel. Kérdés: Rendszeres orvosi vizsgálat volt már ebben az ügyben? Válasz: Nem, még nem kérdés. Akikor honnan tudják, hogy nincs szilikózisveszély? Válasz: Gondoljuk. I PEST MEGYEI TB : Nincs pénz, de az üzemeknél sokszor az adott lehetőségekkel sem élnek. A porelszívók nem éppen korszerűek, az igaz, de mégis sokszor kikapcsolják az üzemben azt is. Kérdés: Miért nem szervezték meg eddig az orvosi vizsgálatot? Válasz: Ez hiba volt, meg fogjuk csinálni ! DOLGOZÓK: I (Szótlanul szívják a port. Hogy eközben mire gondolnak, kitalálni lehet, de leírni nem.) I BÁNYIIMUNKISZ véleménye: Az ásványbányászati főosztályon előkerült egy olyan papír, amely szerint több éve biztosították már felújításra a súlyos milliókat, nem a pénz volt az akadály. Kinéztek egy helyet is, ahol építkeznének, de a tervezéshez sem foghattak hozzá, mert a BUVÁTI (ez a csúnyanevű szerv őrködik a főváros építkezései felett) nem engedélyezte a kiszemelt terület felhasználását. Mindebből az következik, hogy vagy a dolgozók szívják tovább a port, volt, rontják egészségüket — vagy jó legyen a porelszívók hasza BUVÁTI enged és kijelöl nálata, s a rendszeres szilikóegy olyan területet, amely az kis vizsgálat. Mert az mégis üzem számára is megfelelő, enyhén szólva furcsa, hogy Addig is, míg az új üzem 1957-ben tervszerűen beteggé felépül, a szakszervezet gond- tehetnek embereket! — így kell fújni alabdába — mutatja az egészségügyi nővér a zwickaui bányásznak. A poliklinikán, ahol rendszeresen tartanak szilikózis-vizsgálatot, féltő gonddal vigyáznak minden egyes bányász egészségére. Ám nemcsak Zwickauban, hanem az egész Német Demokratikus Köztársaságban rendkívül fejlett az egészségvédelem A tatabányai gépüzem labdarúgó csapatának tagjai mindanynyian csinos fiúk. De mit ér a délceg termet, adeltaszalak, ha a pályán elnyűtt, fakó trikó, vásott nadrág, festett lábszárvédő feszül rajta? A lányok szeme bizony először ezen akad meg és csak ritka esetben siklik tovább tekintetük . Mi tetszett huncutul kacsintó szem felé. Régen kellett volna már új szerelés, de soha annyira,, mint amikor a bajnokság befejezése után Szócska Péter bácsi, a sportkör elnöke megkapta Ekeltől a meghívót. Ekel egy nagyközség Csehszlovákiában, Komáromtól mm messze. Az ottani lakosok kérték, hogy látogassák meg őket egy barátságos mérkőzés keretében. A focisták mindjárt az ekelt csinos leánykákra gondoltak és jött a fejük, mit tegyenek meghódításuk érdekében. Szerencséjükre a szakszervezet területi bizottsága idejében «megneszelte« a dolgot és az eddig négy városi bajnokságot nyert csapatot meglepték egy vadonatúj szereléssel. Nem is panaszkodhattak Ekerben, mert az ifjabb fehérnép valósággal körülrajongta őket, sőt még ama is hajlandó volt közülük nem egy, hogy fagylaltot, sört fizessen nekik. (A fiúknak nem volt koronájuk.) Füri Lajos vendéglátó házigazdáitól még 800 borotvapengét és 100 koronát is kapott. E nagylelkűséghez nyilván az is hozzájárult, hogy leánykájuk ugyancsak rejtafelejtette szemét a fehércsíkos piros trikóban feszítő fiÚTU-i a szlovák lányoknak? Ne feledjük! Valamenyiünk emlékezetében él még az a borzalmas szerencsétlenség, amely a Salgótarjáni Kőszénbánya RT. Baglyasalja Sám-aknájában történt és amely 7 emberéletet követelt. A gondatlansággal és elővigyázatlansággal történő üzemvezetés következményeinek borzalma ismét csaknem hasonló módon következett be ugyanennek a társulatnak Horthy-telepén levő József-aknában. Július hó 12-én Szűcs József csapatvezető vájár jelentette a vezető főaknásznak, hogy munkahelyükön a levegő gázol, amit abból következtettek, hogy valamennyien fejfájást kaptak. A főaknász a jelentést tudomásul vette és ígéretet tett, hogy meg fogják vizsgálni a munkahelyet. Másnap Szűcs József csapatával együtt azzal a tudattal szállt le munkahelyére, hogy a főaknász eleget tett ígéretének és gondoskodott aról, hogy a munkahely mentesítve legyen a mérges gázoktól. A szokásos kétnapi üzemszünet után, amikor ismét munkára mentek, azonnal észrevették, hogy sokkal gázosabb a levegő, mint előzően volt. Ezt a körülményt azonnal jelentették a szolgálatban levő Mandl nevű aknásznak, aki megérkezése után kissé széjjelnézve, közölte a munkásokkal, hogy nincs okuk a kétségbeesésre, mert a levegő nem olyan veszedelmes, hogy azt ne lehetne kibírni és kiadta a parancsot a munka folytatására. Az aknász távozása után Bodor István vájár jelentette társainak, hogy roszul érzi magát és nem tud tovább dolgozni. Ezek után ismét jelentették Mandl aknásznak a történteket, aki a munkahelyre érve, magából kikelve ordítozni kezdett. Leszidta a munkásokat, de főleg a csapatvezetőt, akit izgatónak és lázítónak nevezett, majd szó szerint a következőket mondotta: — Maga nagy szocialista, aki mindig politizál és izgatja a társait. Vegye tudomásul, hogy maga nem azért csapatvezető, hogy így menjen a munka. Magának a végsőkig ki kell bírni, ha rossz is a levegő. Magának nem szabad elismerni, hogy rossz. A munkának menni kell tovább, mert ha nem termelnek tovább, akkor meg lesznek büntetve és vegyék tudomásul, hogy nekünk csak olyan munkás kell, aki a rossz levegőben is kitart. A munkások félelmükben ismét bementek a gázokkal teli munkahelyre és tovább dolgoztak, amíg a betegen kínlódó Bodor István mellett Szűcs József is összeesett. A két beteg munkást társai kivitték a bányairoda elé, ahol a főaknász a következő szavakkal fogadta őket: — Nem igaz, hogy ezek betegek. Ezek csak szimulálnak . •. — Majd kérte az ottlevőket, hogy vigyék be a két eszméletlen embert az irodába, mondván — »Majd megvizsgálom az ütőerüket!« Amikor tényleg meggyőződött a főaknász úr, hogy nem szimulálnak, eszméletre térésük után egy igásszekeret hozatott, amelyre rárakták a két beteg embert, de anélkül, hogy akár egy kis szalmát, vagy egy darab rongyot is tettek volna alájuk. A puszta deszkára fektetve, szállították őket az egy óra járásnyira levő mizseilfai bányakórházba a rázós szekéren. A harmadik társuk, Bodor Béla a munkából hazamenet a lakásán esett össze és vesztette el eszméletét. Szintén kórházba került. Az elvetemedett, gyilkos kapitalizmus módszerének képe tárul az olvasó elé ebben a tudósításban, amely fel kell hogy ébressze azokat, akik még mindig tétováznak és nem lépnek arra az útra, amelyen e tömeggyilkos módszerek ellen védekezni lehet. A mohó étvágyú bányakapitalizmus azért rendezi mesterségesen a hetenkénti 1—2 napos üzemszüneteket, hogy ne tudjon a munkás még annyit se keresni, amivel elbocsátása után tovább tudjon költözni. Az elbocsátás rémének hangoztatása elegendő ahhoz, hogy emberek, habár látják a katasztrófát, mégis belemennek a veszélybe. Ez az eset is bizonyítja, hogy nincs értelme a meghunyászkodásnak. Mindenki láthatja hogy nincs értelme a szervezeti élettől való távolmaradásnak! (A cikk a »Bányamunkás 1029. augusztus 29-i számában jelent meg. ÓLA REAKCIÓ Lesz-e „szippantógép ?’* Rudolf Mihály, a Komlói Szénbányászati Tröszt mérnöke érdekes kísérletbe kezdett. A meredek dőlésű basz-telepekben a munkahelytől a gurítóig a néhányméteres távolságra vagy »kutyáztak« ,vagy átlapátolnak. Rudolf mérnök olyan vákuumszivattyút szerkesztett, amely a munkahelyről a gurítóba valósággal »leszippantja« a szenet. A berendezést válogatóval is ellátták, úgy hogy az előzetes számítások szerint 2 forinttal csökkenti majd tonnánként a szén önköltségét. Az eljárást szabadalmazzák, jelenleg külszíni kísérletek folynak.