Bányamunkás, 1959 (46. évfolyam, 1-12. szám)

1959-01-01 / 1. szám

Közös erővel az ifjúság neveléséért! Irta: Kolonits Lajos, a KISZ KB ifjúmunkás osztályának vezetője Az 1958-as évben tovább, ja­vult és fejlődött a KISZ és a bányászszakszervezet együttműködése a központi szervektől egészen az alapszer­vezetekig. Ennek a gyümöl­csöző együttműködésnek is kö­szönhető az a sok siker, ame­lyet a fiatal bányászok nevelé­sében, a munkaverseny kiszé­lesítésében elértünk. A bányászszakszervezet és a KISZ az 1958-as évben már közösen szervezte meg a bá­nyász ifjúsági brigádok ver­senyét, amely eredményesen segítette a termelés színvona­lának emelését. Olyan köz­ismert brigádok alakultak, mint a várpalotai Beszálló­akna ifjúsági brigádja, amely már augusztus 20-án befejezte évi tervét. Hasonló eredmény­nyel dolgoztak a tatabányai, farkaslyuki ifjúsági brigádok is. Ma már több mint 280 ifjú­sági brigád dolgozik a bányá­szati tervek teljesítéséért. Az együttműködésnek kö­szönhető, hogy nemcsak a munkaverseny szervezésében, de a kulturális és sportmunká­ban is az elmúlt év lényeges fejlődést hozott. A jó együtt­működést elősegítették az év folyamán megtartott bányász ifjúsági tanácskozások. Mint ismeretes, az elmúlt évben a bányászszakszervezet Siófokon rendezett ifjúsági tanácskozást közösen a KISZ-szel, két alka­lommal pedig Budapesten ke­rült sor bányászfiatalok talál­kozójára, ugyancsak közös szervezésben. Ezeken a tanács­kozásokon mód nyílt arra, hogy mindkét szervezet egy­ségesen ismertesse azokat a feladatokat, amelyek előttük állnak. Ennek következtében kölcsönösen tudtuk segíteni egymás munkáját.­­Nem akarunk egyoldalú ké­­­­­­pet festeni és azt állítani, hogy most már mindenütt min­den rendben van, hogy az együttműködés minden irányá­ban tökéletes. Egyes helyeken nem alakult ki jó munkakap­csolat, előfordulnak kicsinyes viták, azonban a helyzetre nem ez a jellemző. Azok a *wSáák'szervezeti és ifjúsági ve­zetők, akik kölcsönösen a má­sikat tartják hibásnak az eset­leges nézeteltérésekért, tulaj­donképpen nem értik az együttműködés alapkérdését. A szakszervezet és a KISZ együttműködésének az az alap­ja, hogy a párt vezette két tömegszervezet összefog a kö­zös cél érdekében, az ifjúság nevelésében. A KISZ igen nagyra értékeli a szervezett munkások sok évtizedes har­cát, tapasztalatait és fel akarja használni az ifjúmunkások kö­zött végzett munkájában. A szakszervezet segítségével az idős szervezett munkások tíz­ezreit lehet bevonni az ifjú­munkások nevelésébe. Vég­eredményben ez a legfonto­sabb. Ha a régi harcosok be­szélnek a múltról, a nehéz életről, akkor a fiatalok meg­tanulják helyesen értékelni népi demokráciánk vívmá­nyait. A KISZ-nek az a véleménye, hogy nem lehet igazán szocialista ember az, aki nem becsüli, nem tiszteli szüleit, idősebb szaktársait, akik ta­nítják, nevelik őket. Nyilván­való, hogy az ifjúmunkások többsége tisztelettudó, becsü­letes fiatal. De akadnak még ettől eltérő esetek is. Ezek megszüntetésében ismét csak a szakszervezet segítségére van szükség. Ilyen fontos kér­dés az is, hogy az ifjúmunká­sok legyenek büszkék osztá­lyukra, a munkásosztályra, amely a párt vezetésével a a szocializmus építésének ve­zető osztálya. A párt útmuta­tásának megfelelően közösen kell fellépnünk az olyan néze­tek ellen, amely a fizikai mun­ka lebecsülésében nyilvánul meg, amely lebecsüli az alkotó munka értékét. Az 1959-es évben ugyancsak nagy feladatok állnak előt­tünk. Tovább kell fejleszteni a bányász ifjúsági brigádok versenyét, létre akarunk hozni még sok anyagmentő brigádot, takarékossági őrsöt. Ebben, a munkában is a szakszerveze­tekkel szorosan együttműköd­ve kívánunk dolgozni. Az eddiginél erőteljesebben kell fejleszteni az együttmű­ködést a kulturális és sport­­munkában. A szakszervezet elnökségével együttesen az a véleményünk, hogy az e té­ren felmerülő nézeteltérések legjobb módja a közös terve­zés, a közös munka. Készítsen a..KISZ a szakszervezet kö­zös kulturális tervet, s ennek alapján szervezzék meg a munkát. Hasonló a helyzet a sportmunkában is. A most sorra kerülő sportköri vezető­ségi választások alkalmával javasoljanak a KISZ -szerveze­­tek fiatalokat a sportköri ve­zetőségekbe és az üzemi tö­megsport-bizottságokba. Ily módon a közös elképzeléseket jobban érvényre lehet juttatni. E­bben az évben is megszer­vezzük a szakszervezet el­nökségével közösen a bányász­fiatalok kérdéseinek országos szintű megtárgyalását. Komoly erőfeszítéseket kívánunk tenni olyan komplex brigádok létre­hozására, amelyek a bányá­szatban az egyszerű brigádok­nál hatásosabb tevékenységet tudnak kifejteni. Ennek érde­kében segítünk abban, hogy a fiatal műszakiak és szakmun­kások számára rendelkezésre álljon a szakmai továbbfejlő­dés lehetősége, hozzájussanak a külföldi szakirodalomhoz s különböző nyelv- és szaktan­­folyamokat végezhessenek. Megoldásra vár a munkás­szállások kulturális helyzeté­nek további javítása s­­éppen ezért a szakszervezettel közö­sen folytatjuk ez évben is a munkásszállások társadalmi szemléjét. Hasonlóképpen együtt dolgozunk a szociális problémák megoldásában is. 1958 a bányászszakszervezet és a KISZ számára a jó együtt­működés, a fejlődő munka­­kapcsolatok éve volt. A szak­­szervezet elnöksége és a KISZ központi bizottsága egyaránt azon, van, hogy ebben az évben még inkább így legyen. Teljes meggyőződésünk, hogy közös munkánk ebben az évben is sok sikert hoz, eredményesen haladhatunk a párt vezetésé­vel a közös cél felé. Az új év­ben ehhez mindkét szervezet aktivistáinak, vezetőinek sok sikert kívánunk. Ráfizettek, mert a bányában italoztak Nemrég tárgyalta Putnokon a bányaüzem társadalmi bíró­sága kisenc dolgozó fegyelmi ügyét. Az egyik vasárnap Hoz­­lozsnyik Ferenc brigádját vál­­tófektetésre rendelték be. Elő­ző nap a csapat tagjai megbe­szélték, hogy jó lenne egy kis pálinka másnapra, mert ott a lejtakna alatt hideg van és az ital egy kicsit "-enyhítene-e raj­tuk. Meg is állapodtak abban, hogy vesznek egy liter­­pálin­kát s annak beszerzésével és behozatalával Szemere Endre I.-et bízták meg. Szemere el is hozta a pálinkát s azt a bányá­ban munka közben el is fo­gyasztották. Meg is mutatko­zott az alkohol hatása, mert Krokovai István vájja munka­közben csákánnyal a lábába vágott. Mint megállapították, ez részben az alkohol fogyasz­tásának köszönhető. Az embe­­rek tudták azt is, hogy bánya­törvényeink előírásai szerint a bányába szeszes italt bevinni és fogyasztani szigorúan tilos. A felolvasó­terem megtelt a délelőttös műszakból kiszállt dolgozókkal, s feszült figye­lemmel várták a társadalmi bí­róság tárgyalását. Vass Imre vájár, a társadalmi bíróság el­nöke nyitotta meg a tárgyalást, és ismertette meg a dolgozók­kal a vádlottak nevét és az el­követett fegyelmi vétséget. A vádlottak egyenként őszintén elmondották, hogyan történt a dolog és beismerő vallomást tettek. Elismerték, hogy rosz­­szul cselekedtek és megfogad­ták, hogy ilyen eset többé nem fog előfordulni. A bíróság tag­jai kivonultak ítélethozatalra, majd rövid tanácskozás után kihirdették a határozatot. Sze­mere Endre I. elsőrendű vád­lottnak három hónapra meddő­hányóra való beosztását. Kro­kovai István másodrendű vád­­lottnak két hónapra a fatelep­re való beosztását javasolta az üzemvezetőnek a társadalmi bíróság. Rozlozsnyik Ferenc, Baranyai Sándor, Sáfrány Pál, Csipkés Béla és ifj. Szemere László vájárokat a bíróság írásbeli megrovásban részesí­tette. Parti József és Kádár Imre hegesztők szóbeli figyel­meztetésben részesültek. A vádlottak a határozatba bele­nyugodtak. Csurda József levelező E havi TV riportunkat Kom­lóról közvetítjük. Ez annál is könnyebb, mert értesülésünk szerint Kökönyösön nem egy házban van már televíziós ké­szülék, ahol a hegytetőn elég jók a vételi viszonyok. — Amint látják, kedves hallgatóink, a televízió kép­ernyőjén egy szénszállító gumi­szalag látható. Ja, hogy nem­csak szén van rajta? Hát igen, igen, ez előfordul. Ha nem így lenne, nem is írtak volna a szénelőkészítő mű dolgozói nyílt levelet Komló bányászaihoz. »A bányából felhozott szén­ben nagy mennyiségben ta­lálható csúzdacsavarok, a TH biztosításnál használt bilin­csek stb.« Riporterünk kérdezi: Mi len­ne, ha ezt a kezdeményezést továbbfejlesztve a szénelőké­szítő műbe kizárólag csavaro­kat, bilincseket, a bányába pedig szenet szállítanának? Hárman voltak. Három fiatal bányász, aki végigszenvedve az első világháború poklát, 1918 végén az Üllői úti honvéd­laktanya egyik szobájába szo­rult be. Kettő közülük, Józsa Gábor és Zavagyák Viktor er­délyiek voltak, s a harmadik, Groscsik János, valamelyik borsodi bányában dolgozott, mielőtt a »mindent meggon­dolt és megfontolt­ öreg Habs­burg császár parancsa hadba­­hívta. Negyvenéves visszaemléke­zéseim tárházában kutatgatva, úgy gondolok vissza erre a három bányászra, mint három véres felkiáltójelre az őrült világégés után. Az egyik, a petrozsényi Zavagyák keserve­sen vonszolta maga után rok­kant lábát. A lupényi Józsa Gábor arcát állától homlokáig egy hosszú vágás csúfította el, s a borsodi fiúnak »csak« a jobb karja merevedett meg. Ott voltak mind a hárman a rokkantak parlament előtti fel­vonulásán, majd itt, a Mária Teréziáról elnevezett laktanya egyik piszkosfalu szobájában húzódtak meg. Kosztolni hol a rokkantak konyhájára jártak, hol meghívták őket ide, oda, de lakásuk egyelőre ez az öreg kaszárnya maradt és az elnyűtt hadigúnyát sem tudták ledobálni magukról. Ebben a régi kaszárnyában találtam reájuk 1918 Szilvesz­terén, amikor a katonatanács rendelkezése értelmében szere­­tetcsomagot osztottunk ki a laktanya kényszerlakói között, ők hárman az egyik sarokban ültek, s mert a szoba közepén lógó lámpa elég gyéren világí­tott, a sarokba húzódva egy karbidlámpa fényénél kártyáz­­gattak csendesen. Ruffmáriást játszottak, s amikor közelükbe érve, átnyújtottam a barna csomagolópapírba göngyölt élelmiszeres csomagot, kíván­csian kérdeztem meg, hogy honnan szerezték sajátos vilá­gító eszközüket. — Ennyi maradt meg nekem a bányából — válaszolt a bor­sodi fiú, s melléjük telepedve, csakhamar kiszedtem belőlük, hogy mindhárman bányászok. A közös múlt és a közös jelen kovácsolta össze őket egy bri­gádba. A beszélgetés során megtudtam azt is, hogy a két erdélyi bányászt család várja otthon, csak még nem találták meg a hazavezető utat. — Maga azt mondta, hogy borsodi — fordultam Groscsik felé —, miért nem megy hát haza? — Először is engem nem vár senki otthon, mert nincs csalá­dom, másodszor meg nem hagyhatom cserben a csapa­tot, amíg nem jön a váltás — válaszolta öntudatosan a bor­sodi katona, s akkor egy kicsit el is csodálkoztam ezen a bá­nyászszolidaritáson. Még egy darabig ott ültem mellettük a katonaágyon és vártam, hogy felbontsák a sze­­retetcsomagot. Ők azonban egyáltalán nem siettek a cso­magbontással. — Hát nem kíváncsiak arra, hogy mi van a csomagokban? — kérdeztem, mire a legöre­gebb, a lupényi Józsa csöndes hangon válaszolta: — Majd arra is sor kerül, ha befejezzük a partit. Mindig szerettem kibicelni. Ott ragadtam hát a három bá­nyász mellett, amíg a játszma befejeződött és lassan hozzá­kezdtek a csomagok kényelmes kibontásához. Egymás után került elő a barna papírból egy még barnább cipó, egy da­rab sózott szalonna, egy két­­decis rumos üveg, meg egy konzerves doboz. A cipónak és szalonnának, de különösen a kis rumos üvegnek nagyon megörültek, a konzerves do­­dobozt azonban fitymálva félretolták az ágyon. — A konzervet nem szere­tik? — kíváncsiskodtam, mire az egyik, talán a petrozsényi bányász, azt válaszolta, hogy nincs most mivel felbontani, mert hiányzik a bajonett. — Maguk bányászok, hát vágják fel ezt a dobozt csá­kánnyal — tréfálkoztam velük. — Csákánnyal-e? — nézett rám tágult pupillákkal az reg Józsa. — Hajaj, mikor lesz még a mi kezünkben csá­kány! . .. Hogy a meredtkezű borsodi Grofcsik és a rokkantlábú pet­rozsényi Zavagyák kezébe ke­rült-e még valaha csákány, azt nem tudom, de hogy Józsa Gábor visszakerült a lupényi bányába, arról romániai emig­rációm idején értesültem. Ott volt a neve a huszas évek idején a sztrájkoló bá­nyászokra leadott sortűz hősi halottai között. Győri Illés István Bányász-szilveszter a kaszárnyában - 40 ÉVES EMLÉK - Szakszervezetünk központi vezetősége január 20-án ülést tart. Napirenden szerepel az 1959. évi tervfeladatok meg­tárgyalása. Előadó Mundi Jó­zsef elvtárs, szakszervezetünk titkára. Második napirend a szilikózis elleni védekezéssel kapcsolatos, előadó Blaha Bé­la elvtárs, szakszervezetünk főtitkára. A központi vezetőség ezen kívül folyó ügyeiket tár­gyal. Elnökségünk ezúton is kö­szöni valamennyi bányász dol­gozónak, és valamennyi álla­mi társadalmi szervnek az új esztendő alkalmából küldött jókívánságokat. Szakszervezetünk 1959. évi költségvetése Elnökségünk december 9-i ülé­sén megtárgyalta szakszerveze­tünk 1959. évi költségvetését. A költségvetésről — ez évi pénzügyi tervünkről — az alábbiakban tá­jékoztatjuk tagságunkat: A költségvetési előirányzatok tervezésénél a Szakszervezetek XIX. Kongresszusa határozatának megfelelően figyelembe vettük azt az alapvető feladatot, mely szerint a pénzügyi munkát úgy kell irá­nyítani, hogy az még jobban alá­támassza a mozgalmi feladatokat­­ és a tagságról való fokozottabb gondoskodást. Az 1958. évi gazdál­kodásban is igyekeztünk ezeket a szempontokat érvényesíteni, kap­csolódva ahhoz a helyes elvhez, hogy a pénzeszközök jelentős ré­szét az alapszervezeteknél hasz­náljuk fel. E téren az 1959. évben­­ további eredményeket kell elér­ s nünk.­ ­ Hogyan készült­­ a költségvetés A költségvetési munkálatokat az­­ alapszerveknél kezdtük el. Az­­ alapszervi taggyűlések által meg-­­ vitatott és elfogadott költségveté-­­ sek képezték alapját a központi tervezésnek. Ezáltal értük el, hogy az összes erőforrást reálisan ve­hettük figyelembe és számolhat­tunk az összes szervek pénzügyi igényeivel. A költségvetésünkben megtervezett bevételek az elő­irányzott kiadásokra fedezetet nyújtanak és költségvetésünk fe­lesleggel zárul. A költségveté­sünkben előirányzott kiadások fe­dezéséhez alapvető bevételi forrá­sunk: a tagdíj. Tagdíj bevételi ter­vünket az Üzemi bizottságok költ­ségvetései alapján állítottuk össze és az így megtervezett bevételek alapján terveztük meg kiadásain­kat. Tagdíjbeszedési tervünk teljesí­tése érdekében javítani kell a fel­­világosító és nevelő munkát és jobban kell foglalkozni a tagdíj­­felhasználások nyilvánosságával. Tudjuk, hogy a tagdíj­munka a tagság nevelésének fontos esz­köze, ezért tömegszervező és fel­világosító munka javítására nagy szükség van. E feladatok jó el­végzésével, a tagdíjbeszedési ter­vek teljesítésével teremtjük meg az alapot a tagság szociális és kulturális ellátására tervezett ki­adásokhoz. A kiadások megtervezésénél szem előtt, tartottuk, hogy a tag­ság befizetett forintjaival gazdál­kodunk, ezért a bevételeket a tagság érdekeinek, megfelelően kell felhasználni és törekednünk kell arra, hogy a rendelkezésre álló eszközökből minél eredményeseb­ben oldjuk meg az előttünk álló feladatokat. A kiadások megosz­lása kedvezően alakul az előző évekhez viszonyítva. Az összkia­dások 60,5%-a az alapszerveknél jelentkezik, vagyis a tagdíjak je­lentős része itt kerül felhaszná­lásra. Több pénzt fordítunk kultúra és sportcélokra Alapszervezeteink többek között költségvetésükben kultúrcélokra 1.000.000 Ft-ot, sportcélokra 700.000 Ft-ot, szociális kiadásokra ugyan­csak 700.000 Ft-ot irányoztak elő. Ez az 1957. évhez viszonyítva 78%-os, az 1958-as évhez viszo­nyítva pedig 20%-os emelkedést jelent. Említésre méltó, hogy ügyviteli célokra évről évre arányosan ke­vesebb, mozgalmi feladatokra pe­dig arányosan több költséget for­dítunk. Az 1958. évi tervezet 21.3*/f- ról 18.9%/o-ra csökkennek ügyviteli kiadásaink, ugyanakkor a kultu­rális kiadások aránya az 1958. évi tervezett 11.1%-ról 13.2%-ra emel­kedik. Hasonló nagyarányú emel­kedés van a szociális kiadások­ terén is, ahol az 1958. évi tervezett 9.370.000 Ft. 1959-ben 11.053.000 Ft-i* emelkedik. 1959-ben kultúrsport- és szociális célokra 20°/%-kal többet fordítunk, mint az 1958-as évben* Segélyek Az összehasonlítás néhány tételé­nél világosan mutatja, hogy a be­fizetett tagdíjak jelentős részét visszajuttatjuk közvetlenül, illető­leg közvetett formában tagsá­gunknak, így pl. 1959. évben a be­­folyó tagdíjbevételekből szülési és temetkezési segélyek kifizetésére 1.900.000 Ft-ot terveztünk meg. 1958-ban e célokra 1.540.000 Ft-tt irányoztunk elő. Ezen felül rend-* kívüli segélyek címén félmillió forintot fogunk az arra rászoruló tagjainknak kifizetni. Ebből az összegből többek között az ala­csony nyugellátásban részesülő régi szervezett dolgozóink rend­kívüli segélyezését is meg fogjuk oldani. Jelentős összeggel fogjuk elősegíteni a befolyt tagdíjbevéte­lekből a kultúr- és sportintézmé­nyek tevékenységét és működé­sét, miután e célra 900.000 Ft-ot irányoztunk elő költségvetésünk­ben, szemben az 1958. évi 600.000 Ft-os támogatással. Üdülők építése, fenntartása Ugyancsak a tagságról való fo­kozott gondoskodást mutatja, hogy a haj­dúszob­oszlói SZOT gyógy­üdülő építkezéséhez ez évbeni 589.000 Ft-tal fogunk hozzájárulni, miáltal nagyobb üdülési lehetősé­get biztosítunk a következő évek­re. Ezen felül a siófoki, hajdú­­szőlősilői és leányfalui üdülő fenntartására és felújítására a köz­ponti költségvetésből 310.000 Ft-ot fordítunk. Hasonlóképpen jelentős összeget — 114.000 Ft-ot — irányoz­tunk elő dolgozóink külföldi ju­talom-üdültetésének fedezésére. A szentkúti üdülő berendezéséhez IOO.OOO Ft-tal fogunk hozzájárulni. A Bányamunkás kiadásához ugyancsak IOO.OOO Ft-tal járul hozzá Elnökségünk. A Leányfalun megépítendő 1sz férőhelyes gyermek-üdülőnk be­induló építkezésére 1859. évben a tagdíjbevételekből 5 millió forin­tot fogunk fordítani. 1959. évben megrendezzük a fia­tal és idős szakszervezeti tagok találkozóját, valamint nődolgo­zóink részére országos értekezle­tet fogunk tartani, melynek költ­ségeit ugyancsak megterveztük. összefoglalva: 1959. évi költség­­vetésünk összeállításánál arra tö­rekedtünk, hogy a tagdíjbevétel jelentős része alapszerveinknél kerüljön felhasználásra, továbbá hogy a kulturális, sport- és szo­ciális célokra fordított kiadásaink aránya­­az elmúlt évekhez viszo­nyítva növekedjék. Kiadási ter­vünk összeállításánál figyelembe vettük az elmúlt évi tényszámo­­kat, valamint az előttünk álló fel­adatokat és az előirányzatokat, úgy állítottuk össze, hogy a költ­ségvetés valamennyi szervünk számára biztosítsa az eredménye­sebb munka anyagi feltételeit. A pénzügyi fegyelem elsősorban a költségvetési előirányzatok takaré­kosabb, céltudatosabb összeállítá­­sában és felhasználásában nyilvá­nuljon meg. Valamennyi funkcio­náriusunknak, aktivistánknak elő kell segítenie a bevételi terv tel­jesítését és körültekintő, takaré­kos gazdálkodással biztosítani kell a legszigorúbb pénzügyi fegyel­met. A befolyt tagdíjbevételek fel­­használásáról rendszeresen tájé­koztatni kell tagságunkat és a pénzügyi munkában is a legtelje­sebb nyilvánosságot kell biztosí­tani az alapszervezeteknél is. Hargitai Henrik

Next