Bányamunkás, 1959 (46. évfolyam, 1-12. szám)
1959-01-01 / 1. szám
Közös erővel az ifjúság neveléséért! Irta: Kolonits Lajos, a KISZ KB ifjúmunkás osztályának vezetője Az 1958-as évben tovább, javult és fejlődött a KISZ és a bányászszakszervezet együttműködése a központi szervektől egészen az alapszervezetekig. Ennek a gyümölcsöző együttműködésnek is köszönhető az a sok siker, amelyet a fiatal bányászok nevelésében, a munkaverseny kiszélesítésében elértünk. A bányászszakszervezet és a KISZ az 1958-as évben már közösen szervezte meg a bányász ifjúsági brigádok versenyét, amely eredményesen segítette a termelés színvonalának emelését. Olyan közismert brigádok alakultak, mint a várpalotai Beszállóakna ifjúsági brigádja, amely már augusztus 20-án befejezte évi tervét. Hasonló eredménynyel dolgoztak a tatabányai, farkaslyuki ifjúsági brigádok is. Ma már több mint 280 ifjúsági brigád dolgozik a bányászati tervek teljesítéséért. Az együttműködésnek köszönhető, hogy nemcsak a munkaverseny szervezésében, de a kulturális és sportmunkában is az elmúlt év lényeges fejlődést hozott. A jó együttműködést elősegítették az év folyamán megtartott bányász ifjúsági tanácskozások. Mint ismeretes, az elmúlt évben a bányászszakszervezet Siófokon rendezett ifjúsági tanácskozást közösen a KISZ-szel, két alkalommal pedig Budapesten került sor bányászfiatalok találkozójára, ugyancsak közös szervezésben. Ezeken a tanácskozásokon mód nyílt arra, hogy mindkét szervezet egységesen ismertesse azokat a feladatokat, amelyek előttük állnak. Ennek következtében kölcsönösen tudtuk segíteni egymás munkáját.Nem akarunk egyoldalú képet festeni és azt állítani, hogy most már mindenütt minden rendben van, hogy az együttműködés minden irányában tökéletes. Egyes helyeken nem alakult ki jó munkakapcsolat, előfordulnak kicsinyes viták, azonban a helyzetre nem ez a jellemző. Azok a *wSáák'szervezeti és ifjúsági vezetők, akik kölcsönösen a másikat tartják hibásnak az esetleges nézeteltérésekért, tulajdonképpen nem értik az együttműködés alapkérdését. A szakszervezet és a KISZ együttműködésének az az alapja, hogy a párt vezette két tömegszervezet összefog a közös cél érdekében, az ifjúság nevelésében. A KISZ igen nagyra értékeli a szervezett munkások sok évtizedes harcát, tapasztalatait és fel akarja használni az ifjúmunkások között végzett munkájában. A szakszervezet segítségével az idős szervezett munkások tízezreit lehet bevonni az ifjúmunkások nevelésébe. Végeredményben ez a legfontosabb. Ha a régi harcosok beszélnek a múltról, a nehéz életről, akkor a fiatalok megtanulják helyesen értékelni népi demokráciánk vívmányait. A KISZ-nek az a véleménye, hogy nem lehet igazán szocialista ember az, aki nem becsüli, nem tiszteli szüleit, idősebb szaktársait, akik tanítják, nevelik őket. Nyilvánvaló, hogy az ifjúmunkások többsége tisztelettudó, becsületes fiatal. De akadnak még ettől eltérő esetek is. Ezek megszüntetésében ismét csak a szakszervezet segítségére van szükség. Ilyen fontos kérdés az is, hogy az ifjúmunkások legyenek büszkék osztályukra, a munkásosztályra, amely a párt vezetésével a a szocializmus építésének vezető osztálya. A párt útmutatásának megfelelően közösen kell fellépnünk az olyan nézetek ellen, amely a fizikai munka lebecsülésében nyilvánul meg, amely lebecsüli az alkotó munka értékét. Az 1959-es évben ugyancsak nagy feladatok állnak előttünk. Tovább kell fejleszteni a bányász ifjúsági brigádok versenyét, létre akarunk hozni még sok anyagmentő brigádot, takarékossági őrsöt. Ebben, a munkában is a szakszervezetekkel szorosan együttműködve kívánunk dolgozni. Az eddiginél erőteljesebben kell fejleszteni az együttműködést a kulturális és sportmunkában. A szakszervezet elnökségével együttesen az a véleményünk, hogy az e téren felmerülő nézeteltérések legjobb módja a közös tervezés, a közös munka. Készítsen a..KISZ a szakszervezet közös kulturális tervet, s ennek alapján szervezzék meg a munkát. Hasonló a helyzet a sportmunkában is. A most sorra kerülő sportköri vezetőségi választások alkalmával javasoljanak a KISZ -szervezetek fiatalokat a sportköri vezetőségekbe és az üzemi tömegsport-bizottságokba. Ily módon a közös elképzeléseket jobban érvényre lehet juttatni. Ebben az évben is megszervezzük a szakszervezet elnökségével közösen a bányászfiatalok kérdéseinek országos szintű megtárgyalását. Komoly erőfeszítéseket kívánunk tenni olyan komplex brigádok létrehozására, amelyek a bányászatban az egyszerű brigádoknál hatásosabb tevékenységet tudnak kifejteni. Ennek érdekében segítünk abban, hogy a fiatal műszakiak és szakmunkások számára rendelkezésre álljon a szakmai továbbfejlődés lehetősége, hozzájussanak a külföldi szakirodalomhoz s különböző nyelv- és szaktanfolyamokat végezhessenek. Megoldásra vár a munkásszállások kulturális helyzetének további javítása séppen ezért a szakszervezettel közösen folytatjuk ez évben is a munkásszállások társadalmi szemléjét. Hasonlóképpen együtt dolgozunk a szociális problémák megoldásában is. 1958 a bányászszakszervezet és a KISZ számára a jó együttműködés, a fejlődő munkakapcsolatok éve volt. A szakszervezet elnöksége és a KISZ központi bizottsága egyaránt azon, van, hogy ebben az évben még inkább így legyen. Teljes meggyőződésünk, hogy közös munkánk ebben az évben is sok sikert hoz, eredményesen haladhatunk a párt vezetésével a közös cél felé. Az új évben ehhez mindkét szervezet aktivistáinak, vezetőinek sok sikert kívánunk. Ráfizettek, mert a bányában italoztak Nemrég tárgyalta Putnokon a bányaüzem társadalmi bírósága kisenc dolgozó fegyelmi ügyét. Az egyik vasárnap Hozlozsnyik Ferenc brigádját váltófektetésre rendelték be. Előző nap a csapat tagjai megbeszélték, hogy jó lenne egy kis pálinka másnapra, mert ott a lejtakna alatt hideg van és az ital egy kicsit "-enyhítene-e rajtuk. Meg is állapodtak abban, hogy vesznek egy literpálinkát s annak beszerzésével és behozatalával Szemere Endre I.-et bízták meg. Szemere el is hozta a pálinkát s azt a bányában munka közben el is fogyasztották. Meg is mutatkozott az alkohol hatása, mert Krokovai István vájja munkaközben csákánnyal a lábába vágott. Mint megállapították, ez részben az alkohol fogyasztásának köszönhető. Az emberek tudták azt is, hogy bányatörvényeink előírásai szerint a bányába szeszes italt bevinni és fogyasztani szigorúan tilos. A felolvasóterem megtelt a délelőttös műszakból kiszállt dolgozókkal, s feszült figyelemmel várták a társadalmi bíróság tárgyalását. Vass Imre vájár, a társadalmi bíróság elnöke nyitotta meg a tárgyalást, és ismertette meg a dolgozókkal a vádlottak nevét és az elkövetett fegyelmi vétséget. A vádlottak egyenként őszintén elmondották, hogyan történt a dolog és beismerő vallomást tettek. Elismerték, hogy roszszul cselekedtek és megfogadták, hogy ilyen eset többé nem fog előfordulni. A bíróság tagjai kivonultak ítélethozatalra, majd rövid tanácskozás után kihirdették a határozatot. Szemere Endre I. elsőrendű vádlottnak három hónapra meddőhányóra való beosztását. Krokovai István másodrendű vádlottnak két hónapra a fatelepre való beosztását javasolta az üzemvezetőnek a társadalmi bíróság. Rozlozsnyik Ferenc, Baranyai Sándor, Sáfrány Pál, Csipkés Béla és ifj. Szemere László vájárokat a bíróság írásbeli megrovásban részesítette. Parti József és Kádár Imre hegesztők szóbeli figyelmeztetésben részesültek. A vádlottak a határozatba belenyugodtak. Csurda József levelező E havi TV riportunkat Komlóról közvetítjük. Ez annál is könnyebb, mert értesülésünk szerint Kökönyösön nem egy házban van már televíziós készülék, ahol a hegytetőn elég jók a vételi viszonyok. — Amint látják, kedves hallgatóink, a televízió képernyőjén egy szénszállító gumiszalag látható. Ja, hogy nemcsak szén van rajta? Hát igen, igen, ez előfordul. Ha nem így lenne, nem is írtak volna a szénelőkészítő mű dolgozói nyílt levelet Komló bányászaihoz. »A bányából felhozott szénben nagy mennyiségben található csúzdacsavarok, a TH biztosításnál használt bilincsek stb.« Riporterünk kérdezi: Mi lenne, ha ezt a kezdeményezést továbbfejlesztve a szénelőkészítő műbe kizárólag csavarokat, bilincseket, a bányába pedig szenet szállítanának? Hárman voltak. Három fiatal bányász, aki végigszenvedve az első világháború poklát, 1918 végén az Üllői úti honvédlaktanya egyik szobájába szorult be. Kettő közülük, Józsa Gábor és Zavagyák Viktor erdélyiek voltak, s a harmadik, Groscsik János, valamelyik borsodi bányában dolgozott, mielőtt a »mindent meggondolt és megfontolt öreg Habsburg császár parancsa hadbahívta. Negyvenéves visszaemlékezéseim tárházában kutatgatva, úgy gondolok vissza erre a három bányászra, mint három véres felkiáltójelre az őrült világégés után. Az egyik, a petrozsényi Zavagyák keservesen vonszolta maga után rokkant lábát. A lupényi Józsa Gábor arcát állától homlokáig egy hosszú vágás csúfította el, s a borsodi fiúnak »csak« a jobb karja merevedett meg. Ott voltak mind a hárman a rokkantak parlament előtti felvonulásán, majd itt, a Mária Teréziáról elnevezett laktanya egyik piszkosfalu szobájában húzódtak meg. Kosztolni hol a rokkantak konyhájára jártak, hol meghívták őket ide, oda, de lakásuk egyelőre ez az öreg kaszárnya maradt és az elnyűtt hadigúnyát sem tudták ledobálni magukról. Ebben a régi kaszárnyában találtam reájuk 1918 Szilveszterén, amikor a katonatanács rendelkezése értelmében szeretetcsomagot osztottunk ki a laktanya kényszerlakói között, ők hárman az egyik sarokban ültek, s mert a szoba közepén lógó lámpa elég gyéren világított, a sarokba húzódva egy karbidlámpa fényénél kártyázgattak csendesen. Ruffmáriást játszottak, s amikor közelükbe érve, átnyújtottam a barna csomagolópapírba göngyölt élelmiszeres csomagot, kíváncsian kérdeztem meg, hogy honnan szerezték sajátos világító eszközüket. — Ennyi maradt meg nekem a bányából — válaszolt a borsodi fiú, s melléjük telepedve, csakhamar kiszedtem belőlük, hogy mindhárman bányászok. A közös múlt és a közös jelen kovácsolta össze őket egy brigádba. A beszélgetés során megtudtam azt is, hogy a két erdélyi bányászt család várja otthon, csak még nem találták meg a hazavezető utat. — Maga azt mondta, hogy borsodi — fordultam Groscsik felé —, miért nem megy hát haza? — Először is engem nem vár senki otthon, mert nincs családom, másodszor meg nem hagyhatom cserben a csapatot, amíg nem jön a váltás — válaszolta öntudatosan a borsodi katona, s akkor egy kicsit el is csodálkoztam ezen a bányászszolidaritáson. Még egy darabig ott ültem mellettük a katonaágyon és vártam, hogy felbontsák a szeretetcsomagot. Ők azonban egyáltalán nem siettek a csomagbontással. — Hát nem kíváncsiak arra, hogy mi van a csomagokban? — kérdeztem, mire a legöregebb, a lupényi Józsa csöndes hangon válaszolta: — Majd arra is sor kerül, ha befejezzük a partit. Mindig szerettem kibicelni. Ott ragadtam hát a három bányász mellett, amíg a játszma befejeződött és lassan hozzákezdtek a csomagok kényelmes kibontásához. Egymás után került elő a barna papírból egy még barnább cipó, egy darab sózott szalonna, egy kétdecis rumos üveg, meg egy konzerves doboz. A cipónak és szalonnának, de különösen a kis rumos üvegnek nagyon megörültek, a konzerves dodobozt azonban fitymálva félretolták az ágyon. — A konzervet nem szeretik? — kíváncsiskodtam, mire az egyik, talán a petrozsényi bányász, azt válaszolta, hogy nincs most mivel felbontani, mert hiányzik a bajonett. — Maguk bányászok, hát vágják fel ezt a dobozt csákánnyal — tréfálkoztam velük. — Csákánnyal-e? — nézett rám tágult pupillákkal az reg Józsa. — Hajaj, mikor lesz még a mi kezünkben csákány! . .. Hogy a meredtkezű borsodi Grofcsik és a rokkantlábú petrozsényi Zavagyák kezébe került-e még valaha csákány, azt nem tudom, de hogy Józsa Gábor visszakerült a lupényi bányába, arról romániai emigrációm idején értesültem. Ott volt a neve a huszas évek idején a sztrájkoló bányászokra leadott sortűz hősi halottai között. Győri Illés István Bányász-szilveszter a kaszárnyában - 40 ÉVES EMLÉK - Szakszervezetünk központi vezetősége január 20-án ülést tart. Napirenden szerepel az 1959. évi tervfeladatok megtárgyalása. Előadó Mundi József elvtárs, szakszervezetünk titkára. Második napirend a szilikózis elleni védekezéssel kapcsolatos, előadó Blaha Béla elvtárs, szakszervezetünk főtitkára. A központi vezetőség ezen kívül folyó ügyeiket tárgyal. Elnökségünk ezúton is köszöni valamennyi bányász dolgozónak, és valamennyi állami társadalmi szervnek az új esztendő alkalmából küldött jókívánságokat. Szakszervezetünk 1959. évi költségvetése Elnökségünk december 9-i ülésén megtárgyalta szakszervezetünk 1959. évi költségvetését. A költségvetésről — ez évi pénzügyi tervünkről — az alábbiakban tájékoztatjuk tagságunkat: A költségvetési előirányzatok tervezésénél a Szakszervezetek XIX. Kongresszusa határozatának megfelelően figyelembe vettük azt az alapvető feladatot, mely szerint a pénzügyi munkát úgy kell irányítani, hogy az még jobban alátámassza a mozgalmi feladatokat és a tagságról való fokozottabb gondoskodást. Az 1958. évi gazdálkodásban is igyekeztünk ezeket a szempontokat érvényesíteni, kapcsolódva ahhoz a helyes elvhez, hogy a pénzeszközök jelentős részét az alapszervezeteknél használjuk fel. E téren az 1959. évben további eredményeket kell elér s nünk. Hogyan készült a költségvetés A költségvetési munkálatokat az alapszerveknél kezdtük el. Az alapszervi taggyűlések által meg- vitatott és elfogadott költségveté- sek képezték alapját a központi tervezésnek. Ezáltal értük el, hogy az összes erőforrást reálisan vehettük figyelembe és számolhattunk az összes szervek pénzügyi igényeivel. A költségvetésünkben megtervezett bevételek az előirányzott kiadásokra fedezetet nyújtanak és költségvetésünk felesleggel zárul. A költségvetésünkben előirányzott kiadások fedezéséhez alapvető bevételi forrásunk: a tagdíj. Tagdíj bevételi tervünket az Üzemi bizottságok költségvetései alapján állítottuk össze és az így megtervezett bevételek alapján terveztük meg kiadásainkat. Tagdíjbeszedési tervünk teljesítése érdekében javítani kell a felvilágosító és nevelő munkát és jobban kell foglalkozni a tagdíjfelhasználások nyilvánosságával. Tudjuk, hogy a tagdíjmunka a tagság nevelésének fontos eszköze, ezért tömegszervező és felvilágosító munka javítására nagy szükség van. E feladatok jó elvégzésével, a tagdíjbeszedési tervek teljesítésével teremtjük meg az alapot a tagság szociális és kulturális ellátására tervezett kiadásokhoz. A kiadások megtervezésénél szem előtt, tartottuk, hogy a tagság befizetett forintjaival gazdálkodunk, ezért a bevételeket a tagság érdekeinek, megfelelően kell felhasználni és törekednünk kell arra, hogy a rendelkezésre álló eszközökből minél eredményesebben oldjuk meg az előttünk álló feladatokat. A kiadások megoszlása kedvezően alakul az előző évekhez viszonyítva. Az összkiadások 60,5%-a az alapszerveknél jelentkezik, vagyis a tagdíjak jelentős része itt kerül felhasználásra. Több pénzt fordítunk kultúra és sportcélokra Alapszervezeteink többek között költségvetésükben kultúrcélokra 1.000.000 Ft-ot, sportcélokra 700.000 Ft-ot, szociális kiadásokra ugyancsak 700.000 Ft-ot irányoztak elő. Ez az 1957. évhez viszonyítva 78%-os, az 1958-as évhez viszonyítva pedig 20%-os emelkedést jelent. Említésre méltó, hogy ügyviteli célokra évről évre arányosan kevesebb, mozgalmi feladatokra pedig arányosan több költséget fordítunk. Az 1958. évi tervezet 21.3*/f- ról 18.9%/o-ra csökkennek ügyviteli kiadásaink, ugyanakkor a kulturális kiadások aránya az 1958. évi tervezett 11.1%-ról 13.2%-ra emelkedik. Hasonló nagyarányú emelkedés van a szociális kiadások terén is, ahol az 1958. évi tervezett 9.370.000 Ft. 1959-ben 11.053.000 Ft-i* emelkedik. 1959-ben kultúrsport- és szociális célokra 20°/%-kal többet fordítunk, mint az 1958-as évben* Segélyek Az összehasonlítás néhány tételénél világosan mutatja, hogy a befizetett tagdíjak jelentős részét visszajuttatjuk közvetlenül, illetőleg közvetett formában tagságunknak, így pl. 1959. évben a befolyó tagdíjbevételekből szülési és temetkezési segélyek kifizetésére 1.900.000 Ft-ot terveztünk meg. 1958-ban e célokra 1.540.000 Ft-tt irányoztunk elő. Ezen felül rend-* kívüli segélyek címén félmillió forintot fogunk az arra rászoruló tagjainknak kifizetni. Ebből az összegből többek között az alacsony nyugellátásban részesülő régi szervezett dolgozóink rendkívüli segélyezését is meg fogjuk oldani. Jelentős összeggel fogjuk elősegíteni a befolyt tagdíjbevételekből a kultúr- és sportintézmények tevékenységét és működését, miután e célra 900.000 Ft-ot irányoztunk elő költségvetésünkben, szemben az 1958. évi 600.000 Ft-os támogatással. Üdülők építése, fenntartása Ugyancsak a tagságról való fokozott gondoskodást mutatja, hogy a hajdúszoboszlói SZOT gyógyüdülő építkezéséhez ez évbeni 589.000 Ft-tal fogunk hozzájárulni, miáltal nagyobb üdülési lehetőséget biztosítunk a következő évekre. Ezen felül a siófoki, hajdúszőlősilői és leányfalui üdülő fenntartására és felújítására a központi költségvetésből 310.000 Ft-ot fordítunk. Hasonlóképpen jelentős összeget — 114.000 Ft-ot — irányoztunk elő dolgozóink külföldi jutalom-üdültetésének fedezésére. A szentkúti üdülő berendezéséhez IOO.OOO Ft-tal fogunk hozzájárulni. A Bányamunkás kiadásához ugyancsak IOO.OOO Ft-tal járul hozzá Elnökségünk. A Leányfalun megépítendő 1sz férőhelyes gyermek-üdülőnk beinduló építkezésére 1859. évben a tagdíjbevételekből 5 millió forintot fogunk fordítani. 1959. évben megrendezzük a fiatal és idős szakszervezeti tagok találkozóját, valamint nődolgozóink részére országos értekezletet fogunk tartani, melynek költségeit ugyancsak megterveztük. összefoglalva: 1959. évi költségvetésünk összeállításánál arra törekedtünk, hogy a tagdíjbevétel jelentős része alapszerveinknél kerüljön felhasználásra, továbbá hogy a kulturális, sport- és szociális célokra fordított kiadásaink arányaaz elmúlt évekhez viszonyítva növekedjék. Kiadási tervünk összeállításánál figyelembe vettük az elmúlt évi tényszámokat, valamint az előttünk álló feladatokat és az előirányzatokat, úgy állítottuk össze, hogy a költségvetés valamennyi szervünk számára biztosítsa az eredményesebb munka anyagi feltételeit. A pénzügyi fegyelem elsősorban a költségvetési előirányzatok takarékosabb, céltudatosabb összeállításában és felhasználásában nyilvánuljon meg. Valamennyi funkcionáriusunknak, aktivistánknak elő kell segítenie a bevételi terv teljesítését és körültekintő, takarékos gazdálkodással biztosítani kell a legszigorúbb pénzügyi fegyelmet. A befolyt tagdíjbevételek felhasználásáról rendszeresen tájékoztatni kell tagságunkat és a pénzügyi munkában is a legteljesebb nyilvánosságot kell biztosítani az alapszervezeteknél is. Hargitai Henrik