Bányamunkás, 1960 (47. évfolyam, 1-12. szám)

1960-01-01 / 1. szám

A bányatüzekről A bányatűz ősidőktől kezdve egyik legalattomosabb és legveszedelmesebb ellensé­ge a bányászoknak. Kisebb­­nagyobb mértékben az eddigi tapasztalatok alapján munka­helyeket, bányamezőket, sőt üzemek termelését bénította meg. Szinte felmérhetetlen az a kár és veszteség, ami em­beri, anyagi áldozatban esik egy-egy bányatűz alkalmával. Ezért a bányatűz az egész or­szág felső és alsó bányamű­szaki vezetőinek sok gondot okoz, és nem egy esetben ál­lítja nehéz feladatok megol­dása elé. Tűzveszély nélküli bánya nincs ! Az utóbbi időben keletke­zett bányatüzek tapasztalatai egyre inkább arról győzik meg a bányászszakszervezet elnök­ségét, hogy tűzveszély nélküli bánya nincs! Széntelepeink ke­vés kivételtől eltekintve, ön­gyulladásra hajlamosak. A bányaművelés során ezt a kö­rülményt figyelembe kell ven­nünk, mert a tűzveszély a bányaművelésnek velejárója lesz. , Van olyan tapasztalat — a bányatüzek­ eseteinek elemzé­séből.—, hogy nemcsak a jobb minőségű szénmedencékben fordulnak elő bányatüzek (Pé­csett, Komlón), hanem a tűz­esetek száma Tatabánya, Do­rog területére tevődött át. Sőt a gyengébb minőségű szénme­dencékben is jelentkezett. Ki­­sebb-nagyobb tűzeseteket Nógrádból 1954-től kb. 30 eset­ben jelentettek. 20 esetben ön­gyulladásból 10 esetben pedig régi tűz kiújulása volt a bá­nyatüzek oka. Mátravidéken 4 esetben volt tűz a lignit bá­nyákban és több kisebb me­legedés volt észlelhető, mely közül az egyik a közelmúlt­ban súlyos katasztrófához ve­zetett. Számolnunk kell azzal, hogy a termelés mennyiségi növe­kedése, a gépesítés, a villa­mosenergia egyre fokozódó térhódítása valamennyi szén­medencében a bányatüzek számának bizonyos növekedé­sével járhat. A bányatüzek elemzése azt mutatja, hogy a legtöbb esetben öngyulladás következik be. Önkéntelenül felvetődik sok műszaki és fizikai dolgozó ré­széről a kérdés: hogyan le­hetne a bányatüzeket idejében észrevenni, vagy eloltani? Is­meretes, hogy az öngyulladás a szén azon tulajdonságán alapszik, hogy a szén a levegő oxigénjét bizonyos fokig el­nyelni képes, melynek során kémiai kapcsolat jön létre. Ezt a folyamatot oxidációnak ne­vezzük. Az oxidáció hatására a szén felmelegszik, tovább nő az oxigén­ megkötő képessé­ge. Minél töredezettebb és po­­rózusabb a szén szabad felü­lete, annál könnyebben megy végbe ez az oxidáció. Tehát annyit megállapítha­tunk, hogy az öngyulladásnál az oxigénnek alapvető szerepe van. Mégis hol van az a kri­tikus pont, ahol a bányatűz keletkezik? Véleményünk sze­rint bányatűz akkor fog ke­letkezni, ha a szabad szénfe­lület annyi levegőt kap, hogy az oxidációs folyamat végbe mehet, de a légáram hűtő ha­tása már nem tud érvénye­sülni. Ebből következik, hogy a bányatűz elsősorban a repe­dések mentén, elzárt fellazu­lások magvaiban keletkezhet, ha ott oxigén pótlására van lehetőség. A tüzek keletkezéséről Miről ismerhető fel, hogy tűz van keletkezőben? Az ed­digi tapasztalatok arra az ál­talános következtetésre adnak alapot, hogy ezek a helyek a bányában arról ismerhetők fel, hogy itt a hőmérséklet fokozatosan emelkedik. A ha­­sadékos részek szélénél, ahol a belső (melegebb) és a külső (alacsonyabb hőmérsékletű) levegő találkozik, először fi­nom párásodás figyelhető meg. Ha a páratelt levegő le­hűlt, a pára lecsapódik az ácsolatokon. Ilyenkor azt mondjuk, hogy »izzad a fa«. Ezek a jelenségek kisebb kö­zeli tüzeket jelezhetnek. A bányatüzek eloltásának eddigi legismertebb műszaki megoldása a tűz körüli vága­tok eliszapolása, vagy agyag, deszka, tégla, vagy betonidom­­gátak építése volt. Úgy gon­doljuk, hogy e helyes műsza­ki gyakorlatok alkalmazása mellett helyes volna, foko­zottabb figyelmet fordítani a párásodás és a melegedés idő­ben történő felismerésének tanulmányozására, lényegében a bányatűz keletkezésének a megakadályozására. Ha ezen a területen a leg­kisebb megbízható eredményt érnénk is el, lehetőség nyílna arra, hogy a szénfalat meg­bontva, a melegedést követ­nénk, az öngyulladási góc még időben elérhető lenne, és a melegedést megszüntethet­nénk. Természetesen gondo­lunk arra is, hogy a mélyeb­ben fekvő nagyobb arányú tü­zek ezzel a módszerrel veszély nélkül nem szüntethetők meg. Hol keletkezik a legtöbb bá­nyatűz , ez is sok műszaki vezetőt foglalkoztat. Az eddi­gi tapasztalatok és megfigye­lések szerint a legnagyobb arányú és a legtöbb nehézsé­get okozó tüzek nyomás alat­ti, vágatokkal átszelt pillérek­ben és omlasztott vagy töké­letlenül tömedékelt vágatok újból való feltárásakor kelet­keznek. Ezeknek a tűz­típu­soknak a felismerése és le­küzdése nagy gyakorlatot, át­gondolt, körültekintő munkát kíván, mert egyébként sok veszélyt rejt magában. Fogjanak össze a fizikai és műszaki dolgozók! A bányatüzekből eddig le­szűrt tapasztalatok annak el­lenére, hogy a bányatüzek csökkenő tendenciát mutat­nak, arra köteleznek minden műszaki vezetőt, hogy beha­tóan foglalkozzon a bányatü­zek okainak feltárásával. E munkában mindenekelőtt a keletkezőben levő tüzek gyors felismerése jelenti az eredmé­nyes tűzvédelem első lépését. Ezért az a véleményünk, hogy minden műszaki és fizikai dolgozónak nagyobb figyelem­mel és körültekintéssel kell végezni a munkáját, hogy e nem könnyű feladatot minél előbb meg tudjuk oldani.­ Különösen fontos ez akkor, ha az utóbbi bányaszerencsét­lenséget elemezzük és el akar­juk­erülni annak megismétlő­dését. Márpedig ezt el akar­juk kerülni és ezért a szak­­szervezet részéről a követke­zőket javasoljuk az illetékes szerveknek: Javaslataink: 1 Az eddigi tapasztalatok -*-• azt is bizonyítják, hogy a bányatüzek okozta szeren­csétlenségeket mindig a várat­lanul bekövetkező tüzek okoz­ták. A bányatűz elleni véde­lem súlypontja ezért szükség­szerűen a bányatüzek megelő­zésére helyeződjön át a jelen időszakban.­­ A NIM és az OBF a gyengébb minőségű sze­nekben gyakori tüzek keletke­zésének okainak megállapítá­sa érdekében forduljon a Bá­nyászati Kutató Intézethez, és a legrövidebb időn belül ha­tározzák meg a bányatüzek keletkezésének okait, a szük­séges előírásokat adják ki ezekre a szénmedencékre.­­ Véleményünk szerint de­ 1,­­lyes volna, ha a NIM és OBF külön egy mérnök cso­portot bízna meg, mely a gyen­gébb minőségű szenek több szeletes művelésének megoldá­sát kidolgozná. E feladatot összefüggésben vizsgálná az öngyulladás okainak megálla­pításával.­­ Javasoljuk a Központ ré­­széről, hogy az ország bányáiban mielőbb rendszere­síteni kell a kis önmentő ké­szülékeket, melyek kritikus helyzetekben nagyban elősegí­tik az emberi élet és az anya­gi eszközök megmentését. Nagy István munkavédelmi oszt­­vez. Még délelőtt összecsomagol­tak. Most ott ültek az asz­talnál és nyugodt mozdulatok­kal ették az ebéd utolsó mara­dékát. Egyikőjük sem beszélt. A hallgatag csendben azonban érződött a ki nem mondott szavak feszültsége. Róza lassan, kedvetlenül rágta az ételt. Csak néha pil­lantott a szemben ülő fiúra. Ilyenkor lélegzete elakadt és mélyen felsóhajtott. Fia eluta­zása nem érte váratlanul. He­tek óta készülődött rá. Meg­szokta még a gondolatát is. De most, hogy eljött az elválás pillanata, szíve összefacsaro­­dott. Előre félt az egyedüllét hosszú estéitől, a néma szobá­tól, amelyben ezentúl csak az ő motozása, sóhajtozása zavar­ja meg a csendet. Gyötörte a nyugtalanság. Vajon milyen embert farag­nak fiából a bányatechnikum­ban? A féltékenység is kínoz­ta. Évekig oly ritkán fogja lát­ni, vajon nem távolodik-e el tőle, az anyától? Ettől félt a legjobban. Férjhezmenő két lánya után fia is elhagyja. »Majd gyakran felkeresem« nyugtatgatta magát. F elállt az asztaltól. Az üres tányérokat kivitte a kony­hába és sietve visszatért. Imre a bőröndhöz lépett. Lehajolt érte. — Várj! Nem felejtettünk ki valamit? A ruhád, az ingek, zsebkendő... — Minden benne van, hiszen már megnéztük. — Igaz, igaz. A pénzt eltet­ted? — El, anyám, itt van a zse­bemben. — El ne veszítsd. Az asszony elérzékenyülten, fátyolos szemekkel nézte a ma­gas növésű fiú szabályos arc­vonásait: szőke haját, kék sze­mét, amely olyan, mint a ta­vaszi ég. — Vigyázz magadra, fiam... — mondta lágyan. — Tanulj rendesen. Légy olyan, mint apád volt, amíg ott nem fogta szegényt a bányat... Igaz, ne­ked már könnyebb lesz a so­rod, mint az övé volt, de azért... Ha élne, bizonyára mást is mondana útravalóul... !Bocsánatkérően nézett a fi­ton függő fényképre. Úgy csüngött rajta, mintha onnan várná fia számára az útbain­dító tanácsot, amely egy életre belerágja magát húsába, véré­be. Valami eszébe jutott. Té­továzva kereste a szavakat. — Emlékszem... még le­ BAN ERNŐ, génykorában mesélte... Mikor elkerült a szülői háztól, a ta­nyáról, akkor nagyapád olyat tett vele, amit sosem felej­tett el... A felbukkanó emléken elme­rengve elhallgatott. Az egykor elhangzott szavak valahol a tu­datában új életre keltek. Ki­mondja, vagy ne? Tétovázott. Mennyivel jobban meg tudná tenni, amit most ő akar, egy férfi, az apa, a maga tekinté­lyével, parancsoló hangjával. De oly biztatóan nézett feléje a fényképről is melegnek tűnő szempár ... Erőt vett ma­gán. Határozottan intett a tü­relmetlenkedő, indulni ké­szülő fiúnak: — Hozz be egy lavór vizet. — Minek, anyám? •— Hozd be, ha mondom! — Ide, a tiszta szobába? Még elkésünk. A vonat... — Ne félj te attól, na hozd! Imre szeretett volna már a vonaton ülni, és nézni a tova­tűnő messzeséget. Kezdődő új életének ezer rejtelme bizer­­gett vérében. Kelletlenül ment ki a konyhába.Elővette a la­vórt és a vödörből vizet öntött. Vigyázva, nehogy kiloccsan­jon, bevitte a szobába. — Hová tegyem? — Tedd a székre. lavór megült a széken, és a víz hidegen csillogott. Róza még mindig az asztal mellett állt. Arcvonásai megváltoztak, lágyan kisimultak. Komoly maradt. — Mosd meg a kezed, fiam! — Mosdottam én már. — Tedd, amit mondtam! Imre előtt értelmetlennek tűnt anyja különös követelése, eddig nem tapasztalt erélyes hangja Nem ellenkezett to­vább. Kelletlenül hajolt a la­vór fölé. Róza tiszta törülközőt vett elő a szekrényből, reszketeg kézzel nyújtotta. Miután a fiú megtörülközött, melléje állt, és megfogta karját. — Mutasd, tiszta? Figyelemmel nézte a vékony ujjakat, a szárazra törött te­nyeret, melyet nem tör fel már fiatalon a kemény munka. — Látod, fiam. Ilyen tiszta legyen a kezed mindig, bárho­va vet az élet. Ne tapadjon rá piszok, szenny sohasem. Légy mindig becsületes ... Imre arcáról eltűnt a gunyoros fintor és elkomolyodva me­redt a lavórban kisimuló víz tükrére. Az asszony ajkai meg­remegtek. Könnyel telt szemé­nek fátyolos fénye szeretettel simogatta a kamaszt. Sokért nem adta volna, ha most, azon­nal megbizonyosodhatik róla hogy fia agyában tíz köröm­mel megkapaszkodott a sza­vak értelme. — Vedd úgy, mintha apád tette volna ezt veled — mond­ta figyelmeztetően — és ne feledd el soha ... Na, most már indulhatunk, fiam. * A vonatfütty élesen hasított a levegőbe. Szürkésfekete füst lebegett a távírópóznák felett. A kerekek ütemesen csattogó zaját még sokáig az állomás felé hajtotta az enyhe, déli szél. Akoik megelőzték a naptárt •. • Jegyzetek az oroszlányi Boros KISZ-brigádról Még 1959 december végén hallottam róluk, az orosz­lányi XVII-es akna hírneves frontbrigádjának bányászairól. Mikor a főmérnököt »vallat­tam«, nevetve jegyezte meg: »December 11-én teljesítettük az évi tervet, s január 1-ig még 17 400 tonna szenet adunk terven felül. De ez nem annyi­ra érdekes, hiszen más bánya is megcsinálja, hanem tudja miről írhatna? A. 114-es front brigádjáról. Egy teljes évvel előzték meg a naptárt — már 1961-ben tartanak. "November 26-án éjjel ugyanis teljesítet­ték a hároméves tervüket.« 110 423 csille szén két év alatt Ez csakugyan nagy újság. A három évre megszabott felada­tot nem egészen két év alatt elvégezni, nem kis dolog. A 13 tagú frontbrigád ez idő alatt összesen 110 423 csille sze­net termelt. Még kimondani is sok. Ha sorba kapcsolnál­ is a csilléket, a kis szénvonat Oroszlánytól Budapestig érne, meg vissza.­­ Vajon milyen emberek le­hetnek azok, akik e ritka tel­jesítményt véghez vitték? Ezt kutattam, mikor az új év első napján felkerestem őket. Mondhatom, nem valami rend­kívüli emberek. Egyszerű bá­nyászok, jókedvű fiatalok. A brigádvezető, Boros Miklós elvtárs, — éjjeles lévén — »már« pizsamában fogadott reggel 10 órakor, de a többiek még a szilveszteri »munkák« fáradalmait pihenték. Úgy kellett őket »kiimádkozni« az ágyból. Végül is csak a brigád fele gyűlt össze, mert néhá­­nyan hazautaztak a szüleik­hez az ünnepekre, mások meg moziba, vagy bevásárolni men­tek a családdal. „Vallatás” a fehér asztalnál A »vallatás« az Aranycsille vendéglő egyik fehér asztalá­nál kezdődött tokaji furmint társaságában. A brigádvezető, Boros Miklós, magas, vállas fiatalember, 1943 óta bányász. Valamikor Erdélyben dolgo­zott, 1947 óta lakik Oroszlány­ban. Mikor ide költözött — mondja — még csak a régi falu, meg néhány fabarak állt a mai modern, csaknem 25 000 lakosú bányászváros helyén. Úgy számította, hogy keres egy kis pénzt s aztán tovább áll, de annyira megszerette az új, a szeme láttára felnövő vá­rost, hogy most már nem tud­na tőle megválni. „Vazs” megye vezet . . . A többiek is ilyenek, nem oroszlányi őslakók. Ferenc Jó­zsef például — aki nevetve til­takozik, hogy valami rokoni kapcsolat is fűzné az egykori Osztrák—Magyar Monarchia császárához — egyszerű, jóke­­délyű munkásgyerek. 1953-ig a villamosfelsővezeték építésé­nél dolgozott. Megszerette a bányát s maradt. Két év múl­va szép lakást kapott, azóta be is rendezte. A brigád nyolc tagja Vas megyei. Karcsú, vé­kony legények s tréfálkozva mondják, azért ilyen szép «­kö­vérek­«, mert »Vazs megye, Vazsvár — ott terem a lek­vár« — s ettől bíztak meg. Köcse Gyula két bátyjával együtt Petőmihályfalváról ke­rült a bányába. Zsombik Jó­zsef Szolnok megyéből, Simó Mihály meg Békés megyéből jött. De ma már éppen olyan oroszlányi őslakónak vallják magukat, mint aki itt is szü­letett. A brigád tagjai — életkoru­kat tekintve — nagyon fiata­lok. A legidősebb Boros Mik­lós 43 éves múlt. A legfiata­labb, Pados János, még nincs 20 éves. A többiek évkora e között van. Ki 23, ki 24 éves. »Még KISZ-tagok vagyunk« tréfálkozik Ferenc József, bár a legtöbbje családos. Ez a bri­gád állítólag arról híres, hogy itt minden vájárának lánya születi. Borosnak, Ferencznek, Zsombiknak, Bános Gyulának s a többieknek is «­csak« lá­nyuk van. A brigád tagjai 1954 óta dol­goznak együtt. Összeszoktak, megbecsülik egymást s külö­nösen most segítenek egymás­nak, mert szeretnék elnyerni a Szocialista Munkabrigád cí­met. Teljesítményük után re­mélik is, hogy álmuk valóra válik. 1959-ben átlagosan 16­ százalékos teljesítménnyel dol­goztak. De nemcsak a tervet teljesítették túl, hanem a szén minőségével sincsen baj. A megengedett meddőszázalék 1,3, de a brigád által termelt szénben csak 0,83 százalék a meddő. Az anyagiakkal elége­dettek, hiszen 1959-ben 151 fo­r­rint volt az egy műszakra eső legkisebb kereset. Átlagosan 4500—5000 forintot keresnek havonta. Az igazolatlan mu­lasztás náluk ismeretlen, s az ellenforradalom óta nem is volt egyetlen brigádtag sem, aki mulasztott volna. Ezekkel a fiatalokkal többet kell törődni! Persze hiába mondják, hogy »óhajunk, sóhajunk, panaszunk nincsen, mert szegények va­gyunk, de jól élünk«, azért akad néhány panasz. Itt van például Köcse G­yula, aki fe­leségével és másfél hónapos kislányával albérletben lakik. Már régen megígérték neki a lakást, még katonai szolgálata előtt, de azóta sem kapott, má­sok viszont lakáshoz jutottak. Simó Mihály legényszállón él, ő meg a kosztra panaszkodik. Bános Gyulának is megígérték a lakást, de azóta is várja. Testvére, Bános László, család­jával szintén albérletben la­kik, két család egy egyszobás lakásban. Jóformán nem is tudja kipihenni magát. Vagy itt van egy másik panasz, ami amolyan kollek­tív. Mikor befejezték a ter­vet, se egy dalt, se egy csokor virágot,, de még csak egy köszönő szót sem kap­tak. Pedig jólesett volna a biztatás. Eredményeik alapján az ő brigádjuk az első az or­szágban, de sem a rádió, sem a sajtó nem foglalkozott még velük. Még teljesítményüket sem közölték. Most úgy számít­ják, hogy ha elnyerik a Szo­cialista Munkabrigád címet, akkor talán jobban felfigyel­nek rájuk. Mert dolgozni van kedvük, hiszen ők látják hasz­nát, de azért úgy gondolják, egy kis biztatás, egy kis meg­becsülés nem ártana. Még na­gyobb kedvvel, még nagyobb odaadással dolgoznának a bá­nya jó hírnevének növeléséért, az ország felvirágzásáért. S. Nagy Sándor Munkavédelmi rejrvény pályázatunk ötödik fordulójának nyertesei Az ötödik forduló helyes megfejtése: ABBESZ 484, 394, 264 §-ok. A kitűzött határidőig 104 helyes megfejtés érkezett be. Nyertesek: I. díj: 400,— Ft. Fehér József, Bükk­ösd, Dózsa u. 50. II. díj: 250,— Ft. Nagy F. Lajos, Petőfibánya, Bánya­mentő állomás, III. díj: 100,— Ft. Lehnert Zoltán, Budaörs, Szabadság u. 134. IV. díj: (50—50 Ft.) Szabó Ernő, Salgó­­bánya, Salgótarján, Czipri Jó­zsef, Vegyesüzem, Tatabánya, IV., Virág u. 5. Ozsvald Gizel­la, Somoskő, Kossuth u. 9. Ba­konyi András, Nagybátony, Fatelep és Schmidt Gyula, Komló, Petőfi tér 2. A nyereményeket postán küldjük el. Újabb lakások Tatabányáin 38 és Oroszlány­ban 24 lakást adott át az év végén a Komárom megyei Építőipari Vállalat.

Next