Bányamunkás, 1970 (57. évfolyam, 1-12. szám)

1970-01-01 / 1. szám

Folytatás az 1. oldalról: a magyar szénbány­ászat technikai színvonala évről évre fokozatosan emelke­dik, merjük remélni, a jövőben mág inkább fog. Kény­szerítő­­leg hat a műszaki fejlesztés fo­kozatára az is, hogy a mun­kaerő korlátozott, és így egye­düli járható út, az intenzív fej­lesztés. Az 1969-es évben a szénbá­nyászat nem tudta teljesíteni azt a szerény tervét, amely új gépi berendezések beszerzését irányozta elő! Ebben közreját­szott a szállítók hibáján kívül a szénbányászaté is. Reméljük, a jövő ebből a szempontból is kedvezőbb lesz, legalábbis a jelek erre engednek következ­tetni. Teljesítette feladatát a k­öohjbányászat A kőolaj- és földgázbányá­szat tevékenységének közép­pontjában az 1,7 millió tonna kőolaj, illetve a 2,7 milliárd köbméter gáz kitermelése állt. Ezzel párhuzamosan készült fel az 1970. évi 1,9 millió tonna kőolajtermelési szint teljesíté­sére és az ehhez szükséges előkészítő technológiai és léte­sítmény-fejlesztési munkára. E feladatát a kőolajbányá­szat teljesítette, annak ellené­re, hogy termelőmezőinek je­lentős része már a művelés előrehaladott állapotában, a természetes hozamcsökkenés szakaszában van. Főként a dunántúli térségben tet­tek nagy erőfeszítéseket kőolajbányászaink a ho­zamcsökkenés ellensúlyo­zására, Nagylengyelben a román mély­­szivattyúhimbák beállítása, Budáján a CO2-tartalmú gáz visszásaj­tolása járt eredmé­nyekkel, illetve erre jogosít. Ezen erőfeszítések ellenére a Dunántúl mintegy 35 ezer ton­nával elmaradt az előirányza­tának teljesítésétől. Az Alföld mintegy 84 ezer tonnával túlteljesítette kőolaj­termelési tervét és így a kő­olajbányászat összes termelé­se az előirányzott 1,7 millió tonnával szemben 1,75 millió tonnára alakult. Bár ez a mennyiség alatta van az 1968. évi kőolajtermelésnek, mégis nagy erőfeszítéseket igényelt a kőolaj bányászat dolgozóitól. A Nagy­alf­öld­ön az algyői mező adta a termelés bázisát (az alföldi termelés 62 száza­lékát, az országosnak pedig egyharmadát.) E mező műve­lési terve világviszonylatban is új megoldásokat tartalmazó módszert alkalmaz, mellyel a ki­hozatal egyes szinteknél kö­zel megkétszerezhető. A mező termelése 1970-ben már meg­közelíti az egymillió tonnát. Az említetteken kívül más helyeken is kísérleteznek új el­járásokkal, ami arra mutat, hogy kőolajbányászaink kere­sik, kutatják azokat az el­járási módokat, amelyek­kel több és olcsóbb szén­hidrogén-termékeket ad­hatnak a népgazdaságnak. A kutatási tevékenység nagy­jából az előző évi színvonalon folyt. A lefúrt méterek közel azonos nagyságrendben ala­kultak. Gazdasági megfontolá­sok alapján — hazai és nem­zetközi tapasztalatokra támasz­kodva —, a korábbi években üzemeltetett 34—35 darab fú­­róberendezés 1969-ben 30 da­rabra csökkent. Ez körülbelül 12—15 százalékos, egy fúrógar­nitúrára vetített teljesítmény­növekedést jelent, ami szintén eredményes munkáról tanús­kodik. Tovább folyta­k a nagy mély­ségű kutatások. Első pozitív eredményeként megemlíthető a 4000 méter alatti olajpárlat jelentkezése, mely biztató jel a további nagy mélységű kuta­tásokhoz. Dunántúlon a Szil­vágy környéki mészkő rögök további kutatásai újabb olaj­tároló blokkok feltárásához ve­zettek. Mindezek arra enged­nek következtetni, hogy van­nak még ismeretlen ásványi kincseink, tehát a kutatást to­vább kell folytatni Felhasználják lehet­őség­eiket Az érc- és ásványbányászat, bár saját éves célkitűzéseit — melyek elég feszítettek voltak —, nem mindenben teljesítette, mégis az előző éves tényada­tokhoz képest szinte a gazdál­kodás minden területén ko­moly előrehaladást ért el. Ez a körülmény arra mutat, hogy az érc- és ásványbányászat veze­tői és dolgozói mindjobban fel tudják használni a gazdasági re­form adta lehetőségeket és eredményesen oldják meg a nagyobb rugalmasságot, több kezdeményező­készséget igény­lő feladataikat. Bár a belföldi árbevételben egyes cikkek ha­zai igénycsökkenése miatt csak minimális növekedést tudtak biztosítani, de jelentős mértékben, mintegy 44 millió forinttal növelték az exportból származó be­vételüket. A kettő együttes eredménye­ként az összes árbevételük kö­rülbelül 5,4 százalékkal több az előző évinél. A Bányászati Aknamélyítő Vállalat eredményei a bázis­hoz és a tervhez viszonyítva is kedvezőek. A szén- és uránbá­nyászatban végzett munkála­taink volumene ugyan csök­kent, de más iparágak terüle­tén, így többek között a bauxit­bányászatban bővült. Teljes termelési értékben 1968-hoz vi­szonyítva, 114,2 százalékot, a tervhez viszonyítva 102,1 szá­zalékot teljesített. Annak elle­nére, hogy dolgozóinak száma minden állománycsoportban növekedett, a jobb munka- és üzemszervezés, a gépesítés hatására emel­kedett a munka termelé­kenysége. Az Országos Bányagépgyártó Vállalat teljes termelési érté­ke 1969-ben, az 1968. évi szin­ten alakult. A stagnálás oka a gyártmányösszetétel válto­zás. Csökkent a hagyományos bányagépek iránti kereslet és a korábban sorozatban gyár­tott termékekre vonatkozó igény is mérséklődött. Ezért a kapacitás-felhasználást a munkaigényes egyedi termékek részarányának növelésével biztosították és növelték a külső szerelési tevékenységet Az exportter­mékekből származó bevétel az 1968. évihez viszonyítva körül­belül 13 millió forinttal nőtt. Az Országos Földtani Kuta­tó és Fúró Vállalat 1969. év­ben is komoly nehézségekkel küzdött. Annak ellenére, hogy növelte termelési értékét és ár­bevételét, ugyanakkor csök­kentette dolgozóinak létszá­mát, vállalati eredményét még­sem sikerült még az előző évi szinten sem tartania. Gazda­sági nehézségeinek fő forrása összefüggésben van a szénbá­nyászat kutatási igényének csökkenésével. Néhány mondatban említést kell tennünk a Mecseki Ércbá­nyászati Vállalat tevékenysé­géről is. 1969. évi főbb felada­tait teljesítette. Így teljesült az érctermelési előirányzat, az export­szállítás. Az önköltség a megállapított átlag alatt alakult. Ennek, va­lamint az egyéb tevékenység fokozása eredményeként a nye­reség a tervezettnél kedvezőbb lesz. • Előbbre léptünk a dolgozók anyagi­ és erkölcsi megbecsülésében 1969-ben szakszervezetünk­höz tartozó valamennyi iparág dolgozóinak jövedelme — bár nem mindenhol a kívánt mér­tékben —, tovább növekedett és ennek kapcsán életkörülmé­nyeik javultak. Az átlagkeresetek emel­kedtek és éves szinten 2, 5 százalékkal meghaladták az 1968-ban megállapított bázismutatók A szénbányák bérgazdálkodása általában kiegyensúlyozott volt, bár egyes vállalatok to­vábbra is túlzott óvatosságot tanúsítottak a bérek fejleszté­sében. Az utóbbi években erőtelje­sebb bérfejlesztés tapasztalha­tó a szénhidrogén-bányászat­ban és e­­nek folytán az 1969- es évi egy főre vonatkoztatott bérszint meghaladja a 26 000 forint feletti évi értéket. Az utóbbi tárgyalássorozat eredményeként központi alap­ból körülbelül 30 millió forin­tot kaptunk, amely a saját erő­forrásokkal együtt 28—29 000 forint közötti évi átlagbérre ad lehetősé­get 1970-ben a hozzánk tartozó te­rületeken. Ezt úgy fogadtuk el, hogy 1970-ben nincs több lehetőség, de jövőre ismét visszatérünk rá és körülbelül még 30—40 mil­lió forint évi plusz bárkiha­tással 1971-ben véglegesen helyretehetjük az olajbányá­­nyászatot. Ekkor az egy főre jutó évi kere­set megközelítően 30 000 forint lesz. Azt hiszem, ezzel egyenlőre meg lehetünk elégedve. Az év folyamán sikerült ren­dezni az uránbányászok bér­problémáit is, melynek megol­dását elnökségünk egy évvel ezelőtt kezdeményezte. Kielégítően alakult az esz­tendő során, sőt egyes terüle­teken fejlődött a bányaipar­iban foglalkoztatottak kulturá­lis, szociális ellátottsága. A vál­lalati forrásokból, valamint szakszervezeti szerveink anya­gi támogatásából biztosított volt a kulturális, sport- és szo­ciális létesítmények üzemelte­tésének anyagi fedezte. Ezek a lehetőségek helyenként ugyan szerények voltak, de alapot ad­tak központi vezetőségünk ál­tal elfogadott kultúr­művelési programban foglaltak megva­lósításához. Több vállalat kul­túr-, sportlétesítményében fel­újítás, illetve rekonstrukció történt. Néhány létesítményt a terület bányászati tevékenysé­gének szűkülése folytán átad­tunk tanácsi kezelésbe. A baleseti helyzetről Nem lehetünk elégedettek a baleseti helyzettel 1969-ben. Különösen vonatkozik ez a ha­lálos balesetekre. 1969-ben 1968-hoz viszonyítva — amely nagyon kedvező év volt —, saj­nos, 20-al több halálos baleset történt. A szénbányászatban ugyan 4-el kevesebb vol­t, mint az előző évben, a kőolajbányá­szat területén viszont 18-cal több. Ugyancsak több volt a halálos balesetek száma a me­csesi ércbányászatban is és a Bányászati Aknamélyítő Vál­lalatnál. Eleget tettünk a követelményeknek Az elmondottakból és az írás­ban kiadott adatokból érzékel­hető, hogy a bányaipar összes ágaza­ta tovább fejlődött, az 1969-es évben. Ez vonatkozik a technikai szín­vonalra, a gazdaságosságra, a munka termelékenységére és a dolgozók anyagi megbecsülé­sére is. A felsoroltak együttes hatá­sa eredményezte azt, hogy a magyar bányászat ele­get tett a tervben előirány­zott gazdasági követelmé­nyeknek, sőt egyes területeken túlszár­nyalta azt Ez lehetőséget te­remtett ahhoz, hogy az ágaza­tok egésze és többsége elérte, vagy meghaladta az 1968-as jövedelmezőségi szintet. Ez azt is jelenti, hogy a nyereségré­szesedés nem csökken — a múlt évi kedvező szinthez viszonyít­va —, sőt egyes vállalatoknál nő. A tárgyilagossághoz hozzá­tartozik az is, hogy igen sok gonddal küzdöttünk az elmúlt évben és csak teljes összefogással, az erők maximális kon­centrálásával tudtunk úr­rá lenni a nehézségeken. Ezek összefüggnek a bánya­­ipar jelenlegi és távlati prob­lémáival. Erről esett szó Fock elvtárs látogatása alkalmából is. Elmondottuk és írásban is elküldtük azokat a főbb fel­adatainkat, vagy fejlődésünket gátló problémákat a kormány elnökének, amelyek leküzdé­séhez segítséget kérünk. Öröm volt tapasztalni Fock elvtárs megértését gondjaink Iránt és háltani elismerő szavait a bá­nyaipar tevékenységével kap­csolatban. Természetesen a gazdasági élet jelenségeit nem lehet sze­mélytelenül vizsgálni. Eredmé­nyeink mutatják azt a lelkiis­meretes és odaadó munkát, amelyet dolgozatok végeztek. Nagy szerepe volt ebben a szocialista munkaverseny­nek, amely a Tanácsköz­társaság 54 éves jubileu­mával kapcsolatosan bon­takozott ki, fokozva a dolgozók kezdemé­nyező készségét, munkájuk al­kotóbb szellemét és felelősség­­érzetét mindannyiunk nagy ügye, a szocializmus építése iránt. Hozzájárultak az eredmé­nyekhez az új irányítási rend­szer kedvezőbb gazdasági fel­tételei, a gazdasági és mozgal­mi vezetés javuló és összehan­goltabb munkája, az üzemi de­mokrácia fokozottabb érvénye­sülése a termelés irányításá­ban. Nagyobbak az igények Az 1970-es év eleje azzal is merőség szempontjából nem különbözik a múlt évitől, hogy közömbös, a szénbányászattal szem­ben is nagyobb mennyisé­gi igények vannak. Az előzetes számítások szerint az első negyedévben tovább kell alkalmazni azokat a rend­kívüli intézkedéseket, szabad­on vasárnapok igénybevételét, amelyeket a múlt év végén be­vezettünk a szükségletek kielé­gítésére. Tehát a mennyiségi terv is domináló, különösen azokból a bányászati termékekből, ame­lyekből ezt a kereseti oldal kí­vánatossá teszi. Ezzel kellő súllyal kell foglalkozni — nem­csak úgy, mint volumen —, hanem úgy is, mint bevételi forrás, ami a vállalati jövedelm Azon kell fáradoznunk, hogy a bányászat időben, jó minőségű áruval és kel­lő választékkal lássa el a fogyasztóit, öregbítve ezáltal a bányászok hírnevét Azért kel megemlí­teni ezt, mert voltak, vagy vannak áruellátási problémák — igaz nem mindig bányásza­ti okokból —, de akkor se le­gyenek. Az áruellátás folya­matossá tétele érdekében foglalkoznunk kell a sze­zonális árak bevezetésével, az eddig alkalmazott készlet­gazdálkodási rendszer és az ez­zel kapcsolatos anyagi ösztön­zők felülvizsgálatával és mó­dosításainak eszközlésével, il­letve ennek elősegítésével A műszaki fejlesztésről Megnövekedett feladataink teljesítése intenzív műszaki fejlődést igényel a bányaipar minden területén. Ez egyrészt kapcsolódik a termelékenység növeléséhez, a termelési költ­ségek csökkentéséhez, másrészt könnyebbé, és ha helyesen al­kalmazzuk, biztonságosabbá teszi a munkavégzés folyama­tát A műszaki fejlesztés szük­ségességét helyezi előtérbe az is, hogy nincs munka­erő. Ismert a jelenlévők előtt az országban kialakult munkaerő­­helyzet. Többek között ennek is az az oka, hogy mindent erő bérrel és nem a technikával akarunk megoldani. Ebben a kedvező légkörben igen sokat fejlődött az üzemi demokrácia. Ennek pozitív je­lenségei nap, mint nap érzé­kelhetők az üz­emi és vállala­ti munkában, az elért eredmé­nyekben. De itt is még a kez­det kezdetén vagyunk. Igaz, hogy már jobban adnak a dol­gozók és egyes kollektívák vé­leményére, de sok még a meg nem hallott szó és a feledésbe merült, vagy válaszadás nélkül maradt javaslat. Ezen természetesen változtat­ni kell. Az a feladat, hogy még inkább bevonjuk a dolgozókat az üzem, a vállalat gondjainak megoldásába és a feladatok végrehajtásába. Oda kell hat­ni — és itt nagyon sok tenni­valója van a szakszervezeti bi­zottságainknak, aktivistáink­nak —, hogy dolgozóink ne csak hall­ják, hanem érezzék is, hogy közük van az üzemhez, ad­nak szavukra, érvényesülnek elgondolásaik az üzem irányításában. A dolgozók aktív részvételét a termelés szervezésében és irányításában ma már nem tudjuk nélkülözni. Úgy ítéljük meg, hogy fel is nőttek a fel­adatokhoz, különösen vonatko­zik ez a dolgozók legöntuda­­tosabb rétegeire, akik szocia­lista brigádokba tömörültek, akik ott vannak a gondok, a problémák megoldásánál, akik szót kérnek — hozzá kell ten­ni —, joggal. A bányaipar kiváló adottsá­gú gazdasági és mozgalmi ve­zetőkkel rendelkezik. Ennek elsődleges fokmérője az, hogy mennyire tudják megnyerni a dolgozókat bizonyos célok el­éréséhez. Ez eddig sikerült, re­méljük, a jövőben is fog, de ehhez az szükséges, hogy tovább emeljük a vezetés színvonalát, erősítve en­nek demokratikus voná­sait, felhasználva azt a kimeríthe­tetlen forrást, amely a dolgo­zókban rejlik. Ha ez sikerül, akkor nem lesz probléma a kezdeményezőkészséggel, az al­kotó szellemmel és kevesebb gond lesz a feladatok teljesíté­sével is. Az anyagi ösztönzésről A beszámoló elején már érin­tettük, hogy a gazdasági sza­bályozóknál bizonyos módosí­tások vannak az 1970-es év­ben. Ennek is az a célja, hogy még jobban ösztönözzenek gaz­dasági feladataink megvalósí­tására. A kidolgozásában részt vettünk, ennek részletesebb is­mertetésére térnék ki. A jövedelemszabályozás mó­dosítása, amely 1970. január 1- től lépett életbe, lényegileg két területet érint Az egyik a lét­számgazdálkodás, a másik a bérszínvonal emelése. A mun­kaerő-gazdálkodásnál az új irányítási rendszer szabadabb mozgást tett lehetővé azzal a céllal, hogy a munkaerő a nép­­gazdaságilag fontosabb ágaza­tok felé fog áramlani. Sajnos nem így történt, mert a moz­gásit a több jövedelem deter­minálta és ez nem mindig egyezik meg az adott iparág népgazdasági jelentőségével. Ezért egy, mindenképpen ká­ros vándorlás indult meg. Eb­be besegített az is, hogy cél­szerű volt több alacsonyabb keresetű dolgozó alkalmazása, ami a bérszínvonal ellenőrzé­sével függ össze. Ez a körülmény odavezetett, hogy vélt, és valós munkaerő­­hiány van és egyes vállalatok már „toronyórát lánccal”­­ is ígérnek, csak munkaerőt kap­janak. Az új szabályozás ezen akar segíteni úgy, hogy előnyt biz­tosít azoknak a vállalatoknak, amelyek feladataikat a bázis­létszámnál kevesebbel, és sújt­ja azokat, amelyek többel old­ják meg. A rendelkezés szelle­me helyes, nem biztos azonban, hogy megoldja a létszámgon­dokat, de az, hogy enyhíti, az bizonyos. Talán nem járunk messze az igazságtól, ha olyan következ­tetésre jutunk, hogy egyes vál­lalatok több gondot fordítanak az új munkaerő szerzésére, mint a régiek megtartására. A bányaipar kivétel, de arra minket is figyelmeztet, hogy meg kell becsülni, vagy azt kell szeretni, aki van. El kell oda jutni, hogy illesse megkülönböztetett megbecsülés azokat, akik évtizedeken keresztül dol­goznak a bányaiparban. A másik, amivel foglalkozni kell, a részesedési alap kategó­riák szerinti felosztásának megszüntetése. Ismert a kor­mány ezzel kapcsolatos dönté­se. A rendelkezés visszamenő­leges hatállyal, 1969. január 1-től lépett életbe. Tehát az ez évben kifizetésre ke­rülő nyereségrészesedés felosztása már az új elvek szerint történik.­­ Az is tudott, hogy a felsőbb vezető testületek döntését a dolgozók körében kialakult el­lenvélemény inspirálta, amely­nek főként szakszervezeti vo­natkozásban adtunk hangot és a javaslattevő is a szakszerve­zeti mozgalom volt. Az új felosztási rendszerrel kapcsolatosan el kell monda­ni azt, hogy a felosztás arányain nem kíván lényeges változtatást eszközölni, de növeli a a vállalati önállóságot, mivel a differenciálás mérté­két és módszerét a vállalatok saját hatáskörükben határoz­hatják meg Ennek nemcsak az év végi részesedés, hanem az évközi kifizetések, bérek, pré­miumok, jutalmazások elosztá­sában is kifejezésre kell jut­nia. Azt reméljük az új rendszer­től hogy az elosztás differen­ciáltabban fog történni, a korábbinál jobban figye­lembe lesz véve a végzett munka, a személyek és kollektívák ér­demei. őszintén meg kell mon­dani azt is, hogy az új felosz­tási rendszer önmagában nem jelent több jövedelmet. Ez csak a nyereségtömeg növelésével lehetséges, de módot ad a ki­emelkedő munkavégzés elis­merésére. Úgy gondoljuk, hogy az ez­zel kapcsolatos meggyőző ágn­­é­­ziós tevékenység nem lesz könnyű, mert a dolgozók a ka­tegóriák megszüntetésétől sa­ját jövedelmük növekedését vártá­k. Éppen ezért kérni kell a felvilágosító munkában a pártszervezetek és a gazdasági vezetés segítségét Az agitációs munkában fel kell használni az ezzel kapcso­latos kiadványokat és agitatív érvgyűjteményeket. Világossá kell tenni, hogy az életszínvo­nal emelése nem elhatározás kérdése, hanem a nemzeti jö­vedelem alakulásától függ, en­nek nagyságát viszont a vál­lalatok, illetve a dolgozók be­folyásolhatják. A 25. évfordulóra Simon elvtárs ezután a kol­lektív szerződésekről szólt, majd így fejezte be tájékozta­tóját: A magyar nép 1970-ben je­lentős évfordulóhoz érkezik. Negyedszázada lesz annak, hogy a Szovjetunió hősi hadserege felszabadította hazánkat és a magyar nép kezébe adta sorsa irányí­tását. Az eltelt időszak eredményei ékesen bizonyítják, hogy a rab­ságtól és elnyomástól megsza­badult nép mit tud alkotni. Ha­zánk tájainak megváltozott képe, az ipari, a mezőgazdasá­gi, a szociális és kulturális lé­tesítmények sokasága mind­mind a szorgos munka egy­­egy megnyilvánulási formája. A 25 év eredményeire mél­tán lehetünk büszkék. A jubileumi év megünneplé­sével kapcsolatosan több fel­hívás jelent meg Bányászaink ezeket magukénak vallják és ők is készülnek. Az a felada­tunk, hogy segítsük az általuk kezde­ményezett szocialista mun­kaverseny kibontakozását az évforduló tiszteletére. Azon kell lennünk, hogy méreteiben és eredményeiben haladja meg a korábbiakat, szimbolizálva ezzel is a bányászok társadal­mi állásfoglalásét és helytál­lását az építő munkában.

Next