Bányamunkás, 1972 (59. évfolyam, 2-12. szám)
1972-02-01 / 2. szám
Szocialista módon A műhely — mint általában mindig — zsúfolt. A vasszerkezetektől alig lehet mozogni. Vágnak, hajlítanak, hegesztettek a Nógrádi Szénbányák Gépüzemében. Itt dolgozik Nagy Balázs István 31 fős szocialista brigádja. A brigádvezetőt, aki egyben az üzemben dolgozó csaknem ötven szocialista brigád küldötte az országos iparági tanácskozáson — alig találjuk meg. — Terepszemlét tartottam, mert tegnap más elfoglaltságom volt. Tanácstag vagyok és tanácsülésen voltam, most pótolom az ellenőrzést — mentegetőzik, mintha szükség lenne rá. Néhány utasítást ad még társainak, azután mikor ismét felénk fordul, arcsáról elégedettséget lehet leolvasni. — Jól halad a munka, de így is kell, mert ezt már megszokhatták tőlünk — mondja, de nem folytathatja, mert a programozó éppen azt közli, hogy a műhelynek most az első negyedévben 5 milliós programot kell megvalósítani és ebből 1,7 millió erre a szocialista brigádra esik. — Kevés lesz az — válaszol a brigádvezető —■ mert nem tart ki., — Ne búsülj, lesz mit termelnetek. Tőletek legalább 2 milliós értéket várunk. — Az mindjárt másképpen hangzik. Látja könnyebb lenne ám éves versenyfelajánlást tenni, ha az egész évre szóló programot ismernénk. Így csak százalékokról beszélhetünk. Tavaly is így volt, azután addig beszélgettünk a termelékenységről, meg hatékonyságról, hogy megszületett az ígéret: a mi brigádunk 10 százalékkal többet termel a tervnél. Volt is becsülete ennek az ígéretnek, mert hajtani kellett egész évben. Az eredmény 130 százalék felett lett éves átlagban. Így van az ember — a nagyobb cél, nagyobb ösztönzés — mondja. Amíg beszélgetünk, egyik szeme állandóan ott pihen a munkán, a készülő vasszerkezeteken. Azzal a céllal látogattam ide, hogy a brigád egy napját próbáljam, megörökíteni, de nehéz. Sok lenne és mégis kevés az egészhez mérten, ami jellemző erre a szocialista közösségre. A napi munka folyik, ahogy beprogramozták. Szót váltanak időközben tanulásról, a közelgő termelési tanácskozásról, családi gondokról. Este, mikor leteszik a szerszámot az egyik megy haza, a másik iskolába, vagy tanfolyamra. Nem látványos, ez csak apró része az egésznek, ahogy egy kollektíva halad előre a szocialista úton, amit végső soron önként vállalt. Amikor ideérek gondolataimmal, eszembe jut, hogy annak idején 12 fővel kezdték. Igaz, azóta már másodszor kapják meg az aranyplakettet. Az is igaz, hogy az alapító tagokból itt már csak hatan vannak. A többi közben önszorgalomból technikumot végzett és mivel szükség volt rájuk, az üzemben műszaki beosztásokba kerültek. Talán olyan is van, aki egy másik, később alakult brigád vezetője lett. Most is hatan középiskolába járnak, többen szaktanfolyamra. Szerződésük, ha úgy teszik, bérletük van a művelődési ház rendezvényeire. Ezt a brigád közös kasszája fedezi. Mindenki tanul valamilyen formában. Munkán kívül is van idejük egymás számára. Tavaly 250 társadalmi munkaórát vállaltak és 1260 órát teljesítettek. Az úttörők játszóterének kialakításában, parkírozóhely létesítésében vettek részt és segítettek Kovács R. János társuk lakásépítkezésén. Nőtlen még ez a brigádtársuk és kapja a biztatást: nősülhetsz, a házad tető alatt áll már, bőrödnek egymással, másképp el sem lehetne képzelni például, hogy ilyen vasszerkezeti munkáknál és zsúfoltság mellett baleset nélkül megússzák az évet. Közös összefogás eredménye lett az a nagy újítás is, amit a brigád tavaly benyújtott. A nap tehát csak egy parányi rész a brigád életében, de elválaszthatatlan az egésztől, hisz a harc naponta folyik a szocialista embertípus kialakításáért, ami ilyen közösségben valahogy mégis könnyebb. B. J. NEVEL A BRIGÁD — Igazolatlan hiányzás? Késés? — ismétli a kérdést Németh Antal, az Ajkai Bányák 21-es frontbrigádjának vezetője, olyan hangsúllyal, mintha nem jól értené, s csak azután ad rá választ. — Nálunk az ilyesmi kizárt dolog. — A lazsálás? — faggatom tovább a brigádvezetőt. Erre meg csak mosolyog. Munkaidőn tilt is — Mind megpróbált emberek a mieink ... törzsgárdatagok vagyunk valamennyien... A szakszervezeti bizottság titkára, Vajai István meg azt mondja: a brigádvezető ugyancsak furcsállaná, ha valaki „kilógna a sorból”, vétene a 21-es brigád majdnemcsak törvényszámba menő szokásai ellen. S akármilyen csendes ember hírében áll a brigádvezető, nem állna meg szó nélkül ilyesmit. Egyébként pedig könnyen talál alkalmat munkaidőn túl is, hogy beszélgessen társaival, elsősorban a fiatalabbakkal. Németh Antal ugyanis tizennyolc esztendeje, amióta itt dolgozik a bányánál, a szállón lakik. Édesanyja kedvéért maradt a család otthon, Vas megyében, s ő csak hetenként jár haza. Azt tartja a közmondás, hogy minden rosszban van valami jó is. Hát tényleg így van. Rossz a családtól távol élni. Viszont, mint brigádvezetőnek előnyös is, hogy a szállón tölti a hétköznapokat. Számtalan lehetősége van arra, hogy a szállón lakó fiatalokkal beszélgessen, szinte észrevétlenül ránevelje őket a munka olyan fokú becsületére, szeretetére, mint ami a saját életelve. — Úgy tudom, hogy a 21-es csapatot a fiatalok brigádjaként emlegetik az Ajkai Bányánál .... — Hát az igaz, hogy mindenki fiatalabb nálam — hagyja jóvá értesülésemet Németh Antal. — 1959-ben mint ifjúsági brigád kezdtünk ... — említi, s mióta beszélgetünk, most először érzek árnyalatnyi büszkeséget a hangjában. Jok magyarázatot találni arra, hogy miért maradnak szívesen ezen a csapaton az emberek. Feltevésemmel nagyon meszsze járok a valóságtól. — Most, három hónapja tényleg jó helyünk van. Nagyon jó a sejtés. Az embereknek is jó. De az előző munkahelyünk igen nehéz volt, öreg műveletek voltak a frontban, azokkal küszködtünk éveken át. De valahogyan azért mindig megúsztak baj nélkül — említi a brigádvezető. Azt viszont már másoktól hallottam, hogy a brigádvezető nyugodt, megfontolt természetének különösen jó hasznát vette a nehéz helyzetekben. Kapkodással nem sokra mentek volna. Megfontoltsággal, jó beosztással — ami szerint a fiatalok a gyakorlottabb vájárok mellé kerültek — sikerült haladniuk. Biztatják a kezdőket — Az újakat mindig úgy fogadják, hogy beveszik a kollektívába — mondja Vajai István. * Nincsenek ellentétek, nincsenek rosszmájú megjegyzések. Megértés van. Mindenben megnyilvánuló segítőkészség Nem azt tartják, hogy majd afiatalra bízzák azt a munkát, amit senki sem végez szívesen. Arra törekszenek, hogy a fiatalt sokoldalúan képzett szakemberré neveljék. A brigádba kerülő kezdőket megtanítják a fejtésben előforduló valamennyi munkára, a biztosításra, az omlasztásra, arra, hogy tudjanak dolgozni a marónál, a „vasalásnál.” —■ Magunkról tudjuk, hogy nehéz megszokni a bányát, a rendszeres munkát az iskola után. Biztatjuk a pályakezdőket, az újakat, hogy legyen kitartásuk átvészelni a kezdeti nehézségeket — említi Németh Antal. S az szinte természetes a 21- eseknél, hogy az új emberek „elfogadják”, átveszik az itteni szokásokat, a munkafegyelemre, az egymás segítésére, megbecsülésére vonatkozó íratlan szabályokat betartják. — Jó kollektívával a legnehezebb feladatokat is teljesíteni lehet — mondja sok éves tapasztalatait sommázva a brigádvezető. M-né Itt lettek bányásszá Az azóta elrepült esztendők alatt jó néhányan ezen a csapaton váltak bányásszá, törzsgárdataggá. — Kiss István, a helyettesem, Máté József, Németh Mihály, Kovács Sándor, Kovács Jenő itt kezdték ... vagy említhetem a fiatalabb generációhoz tartozó Dóczi Tibort is... — Bizonyára jó munkahelyen dolgozik a brigádpróba Komputeres lakáselosztás Komlón A Komlón nyilvántartott 842 jogos lakásigénylő közül minden negyedik vágya teljesül az idén, ennyien költözhetnek tanácsi bérlakásba, szövetkezeti, illetve OTP öröklakásba. Az igazságos, méltányos elosztás érdekében először vette igénybe a tanács a pécsi Számítástechnikai Vállalat közreműködését. Ott végezték el a számítógépes besorolást, ennek figyelembevételével állították össze és tették közszemlére az 1972-ben elfoglalható 120 szövetkezeti lakás ideiglenes értékesítési névjegyzékét. A társadalmi bizottság és a lakásügyi hatóság természetesen nem tekinti megdönthetetlennek a gép tanácsadását, megvizsgálták a lakossági észrevételeket is, s ahol ez indokolt volt — például időközben gyarapodott a család — módosították a névjegyzéket. Az ország legnagyobb önjáró rakodóját készítették el a Budapesti Bányagépgyárban Baráti szóra várnak... Ott kerestem, ahol mindennap eltölti a nyolc órát, munkahelyén, a nagylengyeli dombok ölén meghúzódó szivattyúállomáson. — Ma szabadságon van, — mondták munkatársai és gyorsan papírra vésték a nevét és a lakcímet: Kovács Kálmán, Bak, Kossuth u. 46. Nem voltam messze az említett háztól,amikor Kovács Kálmán rámköszönt, valami kocsifélét tett szűkebb családja tagjaival. A hideg ellen pufajka védte, homlokára báránybőr kucsma ereszkedett. —Mi baj? — nézett meglepetten rám. Szentében az volt: valami nagy dolog történhetett, ha újságíró keresi a lakhelyén. Képzeletében talán egy pillanat alatt felvillant brigádjának mind a 23 tagja. Csak nem az olaj, amely pillanatok alatt félelmessé tud válni, rakoncátlankodott? — Semmi különös — mondtam. Beszélni szeretnék magával. Arcából hirtelen leereszkedett az imént felszökött a vér. Színe ismét a régi lett. Szája szögletén a nyugodt ember mosolya jelent meg. Néhány perc múlva már a lakásában ültünk, egy takaros, szépen berendezett szobában, duruzsoló gáz falifűtő közelében. Az olaj — a zalai olaj — pedig ezalatt 15—20 kilométerre tőlünk szépen, egyenletesen csörgött a vezetékekben a zalaegerszegi finomítóba. Kovácsék brigádja e napon ismét erősebb volt, legyűrte, kordában tartotta, s a rendeltetési helyére juttatta az előírt olajmennyiséget. Ma is, mint annyiszor az elmúlt évek során, Kovács Kálmán 15 éve áll helyt a zalai dombok élén. Ennyi ideje dolgozik ugyanis az olajiparban, jó néhány esztendeje pedig mint brigád- illetve csoportvezető nemcsak önmagáért, hanem 23 társáért is felel. — Tulajdonképpen kettős feladatom van: csoportvezetőként messzemenően meg kell követelnem a rendet és a fegyelmet — az olajiparban ez elengedhetetlen — ugyanakkor barátként kell kezelnem brigádom valamennyi tagját, hogy összetarthassam őket — mondotta. S szavai nyomán kibontakozott előttem az, ami biztosította a Gagarin brigádnak a sikert, s tavaly az aranykoszorút. — Egyszerű emberek az én brigádom tagjai. Nagy részük messziről jár be — akárcsak én -a- munkahelyére. Már amikor összeverődtünk, éreztem, hogy szorgalmasak, becsületesek. Nem kitüntetésre várnak, jó szó kell nekik, baráti szó. Azt várják, hogy meghallgassam, eligazítsam őket, egy-egy bonyolultabb kérdésben tanácsot adjak. Megtettem, mindannyiszor, amikor erre alkalom kínálkozott, s egyszercsak azt vettem észre, nem tudtam olyat kérni, amit meg ne tettek volna. Azt mondtam, emberek holnap csak kilenc személy kell a vállalt társadalmi munka elvégzéséhez. Tizenöten jelentkeztek, így készült el többek között társadalmi munkában a 86 oszlopból álló kerítés a községnek, a nehéz munkát, sok leleményességet igénylő tereprendezés a szivattyúállomás körül, s ennek az odaadásnak köszönhető, hogy rendben megy az olajátvétel, ügyes átcsoportosítással a hazai olaj mellett zökkenő nélkül adjuk át a finomítónak az Irakból érkező olajat is. Azt vallja tehát, hogy a jó brigádvezetés egyik legfontosabb feltétele, hogy a brigádvezető emberközelben legyen. — Igen. És még valamit: a brigádvezető, amikor társadalmi munkáról van szó, ne azt az elvet vallja, hogy „fogjuk meg és vigyétek”, hanem azt, hogy neki is úgy kell dolgozni, mint bármelyik brigádtagnak. Aki csak nézi, „irányítja” a többit, nem jut messzire. — Mit mondana el a brigádvezeték iparági tanácskozásán — ahol a siófoki Kőolajvezeték Vállalat küldötteként lesz jelen —, ha szót kapna. — Ugyanezt.Hozzáfűzném, hogy nagy gondot kell fordítanunk a brigádvezetés színvonalának emelésére. Szerény véleményem szerint egy brigád csak akkor tartható össze, ha vezetője példát mutat és mindent megtesz, hogy a kollektíva tagjai ne csak rábólintsanak arra, amit elmond, hanem lássák is, mégpedig összefüggésükben a dolgokat, a teendőket, a legyűrendő nehézségeket. Annak idején, amikor kezdtünk öszszeverődni, éreztem, szükség lenne politikai oktatásra. Sikerült elérni, hogy a finomítóból jöjjön valaki rendszeresen előadásokat tartani. Az oktatás folyamán egyszer csak azt mondja nekem valaki: te Kálmán, most látom milyen nagy szükség volt erre a politikai felvilágosításra. A Gagarin brigádnak mintha megkészereződött volna az ereje, lelkesedése. A brigádvezető hozzáfűzte, mindehhez, hogy a versenyt megkönnyítette számunkra az, hogy végre állandóan a Kőolajvezeték Vállalatinál dolgozhatnak, s itt kellő anyagi, erkölcsi elismerésben részesülnek. Közben bejött az egyik Kovácskislány. A Keszthelyi Agrártudományi Egyetem hallgatója. Édesapja azt mondta, amikor a családról beszélgettünk, hogy nagyon elégedett gyermekeivel. A másikkal, aki már Pécsett férjnél van, sem volt soha semmi kellemetlensége. Úgy éreztem, mintha alapelv lenne az egész Kovács családban a józanság, szorgalom, a helytállás, a kötelesség és felelősség. Az utóbbit legszívesebben nagy betűvel írnám le — gondoltam, amikor egy pillanatra elmerengtem. Eszembe jutott ugyanis az a korszak, amikor Kovács Kálmán jobb kezére súlyosan sérülve (a háborúban rokkant meg) gyógyulása után jelentkezett munkára a baki töltőállomáson. Hiába mondta, hogy balkézzel megtanult írni. Felvételéről hallani sem akartak az olajosok. Ő elment Lovásziba a párttitkárhoz és előadta, hogy dolgozni akar. A párttitkár eljött Bakra és Kovács Kálmánt nemsokára felvették. A helyi munkavezető figyelmeztette, eszébe ne jusson, hogy valaha is bejöhet dolgozni az irodába. Ha pedig odakint ezzel a kézzel nem tudja ellátni a munkát, kerek-perec elküldik. — Bízzon bennem, ellátom a feladatomat, — mondta Kovács. Gyakran érezte, hogy rajta a munkavezető tekintete. Egyszer csak odaállított hozzá. — Kovács, holnaptól kezdve az irodában fog dolgozni. — De azt tetszett mondani, hogy. — Bemegy, ha mondom. Megérdemli. Aztán csoportvezető lett belőle. — Akkor tanultam meg — mondta nekem Kovács Kálmán — hogyan kell bánni az emberekkel, akkor éreztem, mi az, hogy felelősség és vezetői példamutatás. Erősen szürkült, amikor elköszöntem. Ő ment arra, amerre találkozásunkkor a kiskocsi. Tisztelettel néztem utána, amint távolodott az utcán, a Kiváló Dolgozó jelvény, a szakszervezeti mozgalomban végzett eredményes munkáért kapott kitüntetés tulajdonosa. Senki se mondaná, hogy már 53 éves. Szegedi Nándor A gazdasági eredmények mellett további vállalások — Az iparági szocialista brigádvezetők országos tanácskozásán huszadmagammal én is részt veszek, a Mecseki Szénbányák képviseletében — kezdte a beszélgetést Batári Árpád, Béta-akna egyik fejtési szocialista brigádvezetője. — A küldetés nagy megtiszteltetés, kötelez bennünket. Azt írja elő parancsolóan, hogy az eddiginél többet tegyünk, jobban érvényre juttassuk a szocialista brigádmozgalom hármas jelszavát. — A termelésre vonatkozóan milyen elképzeléseket rögzítettek erre az esztendőre? — kérdeztük a brigádvezetőt. — A magunk részéről elfogadtuk azt a versenyfelhívást, amelyet a Kossuth-bányai Lovas István csapata indított. Ennek lényege: a KISZ megalakulásának 15. évfordulójának méltó megünneplése, a IV. ötéves terv második évének maradéktalan teljesítése. Vállaltuk, hogy a magunk területén hozzájárulunk a vállalat gazdálkodási, anyagtakarékossági programjának végrehajtásához. A Batári-brigád 105 százalékos tervteljesítésre tett felajánlást. Ezen túl olyan fontos kérdésekben is rögzítették vállalásaikat, mint például: — saját hibájukból eredően nem lesz baleset a csapaton, — igazolatlan hiányzás és fegyelemsértés nem fordul elő, *— a technológiai fegyelem betartása mellett az anyaggal, tőlük telhető módon, takarékoskodnak, — a szerszámgépek és a munkahelyi szállító berendezések felett védnökséget vállalnak, — az április 22-én rendezendő kommunista szombaton valamennyien részt vesznek, — a brigád minden tagja szervezett oktatásban vesz részt, húsz óra társadalmi musikát végez, — a március 13-a és 20-a közötti egyhetes időszakra külön felajánlást tesznek, hogy ezzel is köszöntsék a KISZ megalakulásának 15. évfordulóját. A Batári Árpád vezette szocialista brigád is részes abban, hogy Bétabánya januárban 104,1 százalékot ért el a termelésben. Igen figyelemreméltó ez a teljesítmény, hiszen az üzem tavaly nem büszkélkedhetett kiemelkedő eredményekkel, jóllehet hétszeres élüzem cím birtokosa. — A III. országos brigádvezetők tanácskozása milyen lényeges változást hozott a brigád életében? — A tanácskozáson elfogadott határozatok nemcsak a gazdasági termelést segítették, hanem a brigádmozgalom hármas jelszavának megvalósítását is. A verseny kibontakozását nagyban elősegítette az 1001-es határozat. Ennek szellemében értékelték nálunk is az eredményeket. Igen, az említett határozat nem csupán a jól végzett munka anyagi elismerését célozza, hanem arra is irányul, hogy a szocialista munkaversenyben minőségi előrehaladást is biztosítson. A minőségi előrelépés jelentkezett az 1971. évi értékelésnél és az idei versenyvállalásoknál, versenyszerződések aláírásánál is. — A Mecseki Szénbányáknál eredményesen végződött az „Egy brigád — egy bányász” mozgalom, amely az utánpótlás biztosítását szolgálta. Létszám vonatkozásában ugyanis a vállalatnál kedvező tendenciák érvényesülnek. Pécs-Bányaüzem és Kossuth-bánya kivételével minden termelő üzemben nagyobb volt a munkáslétszám január elsején, mint 1971 szeptemberében. Mit vállalt is mit teljesített a Batári-brigád? — Úgy éreztük, hogy a régi, volt munkatársaink között van legnagyobb eredménye a bányásztoborzásnak. Tudjuk ugyanis, hogy, aki valaha bányász volt, az szívében bányász is marad. Felkerestünk minden olyan nemrég leszámolót, aki tőlünk ment el más munkaterületre. A hatás meglepő volt: hárman is vállalták, hogy ismét közénk állnak. Az utánpótlásról szólva beszélni kell a vájáriskolásokról is. A vállalat igen nagy áldozatot hoz a fiatal szakmunkások neveléséért. A magunk területén, nekünk, a szocialista brigádtagoknak is van tennivalónk. Most két állami gondozott patronálását rögzítettük vállalásunkban. A vállalat többi szocialista brigádja is hasonlóan cselekedett. Így értük el, hogy az 501-es, Csizmazia Gyula Szakmunkásképző Intézet állami, gondozottjai mind-mind patronáltak. — A brigádvezetés színvonala emelése érdekében több kezdeményezés született. Mondana erről valamit? — A brigádvezetők továbbképzése szükségszerű dolog. Azt nem egy helyen tanítják, hogy a gépet miként kell kezelni, milyen eljárások szerint kell a technológiai fegyelmet betartani, de arról nemigen esik szó: hogyan kell az embert nevelni? Pedig az ember sokkal bonyolultabb alkat, mint a gép. A brigádvezetőket tehát szervezett oktatási rendszerben kell tanítani. Vízhányó Imre