Bányamunkás, 1972 (59. évfolyam, 2-12. szám)

1972-02-01 / 2. szám

Szocialista módon A műhely — mint általában mindig — zsúfolt. A vasszer­­kezetektől alig lehet mozogni. Vágnak, hajlítanak, hegeszte­ttek a Nógrádi Szénbányák Gépüzemében. Itt dolgozik Nagy Balázs István 31 fős szocialista brigádja. A brigád­vezetőt, aki egyben az üzem­ben dolgozó csaknem ötven szocialista brigád küldötte az országos iparági tanácskozá­son — alig találjuk meg. — Terepszemlét tartottam, mert tegnap más elfoglaltsá­gom volt. Tanácstag vagyok és tanácsülésen voltam, most pótolom az ellenőrzést — men­tegetőzik, mintha szükség len­ne rá. Néhány utasítást ad még társainak, azután mikor ismét felénk fordul, arcsáról elége­dettséget lehet leolvasni. — Jól halad a munka, de így is kell, mert ezt már meg­szokhatták tőlünk — mondja, de nem folytathatja, mert a programozó éppen azt közli, hogy a műhelynek most az el­ső negyedévben 5 milliós prog­ramot kell megvalósítani és ebből 1,7 millió erre a szocialis­ta brigádra esik. — Kevés lesz az — vála­szol a brigádvezető —■ mert nem tart ki., — Ne búsülj, lesz mit ter­melnetek. Tőletek legalább 2 milliós értéket várunk. — Az mindjárt másképpen hangzik. Látja könnyebb len­ne ám éves versenyfelajánlást tenni, ha az egész évre szóló programot ismernénk. Így csak százalékokról beszélhetünk. Tavaly is így volt, azután ad­dig beszélgettünk a­ termelé­kenységről, meg hatékonyság­ról, hogy megszületett az ígé­ret: a mi brigádunk 10 száza­lékkal többet termel a tervnél. Volt is becsülete ennek az ígéretnek, mert hajtani kellett egész évben. Az eredmény 130 százalék felett lett éves átlag­ban. Így van az ember — a nagyobb cél, nagyobb ösztön­zés — mondja. Amíg beszélgetünk, egyik szeme állandóan ott pihen a munkán, a készülő vasszerke­zeteken. Azzal a céllal látogat­tam ide, hogy a brigád egy napját próbáljam,­ megörökíte­­ni, de nehéz. Sok lenne és mé­gis kevés az egészhez mérten, ami jellemző erre a szocialista közösségre. A napi munka fo­lyik, ahogy beprogramozták. Szót váltanak időközben tanu­lásról, a közelgő termelési ta­nácskozásról, családi gondok­ról. Este, mikor leteszik a szer­számot az egyik megy haza, a másik iskolába, vagy tanfo­lyamra. Nem látványos, ez csak apró része az egésznek, ahogy egy kollektíva halad előre a szocialista úton, amit végső soron önként vállalt. Amikor ideérek gondolataim­mal, eszembe jut, hogy annak idején 12 fővel kezdték. Igaz, azóta már másodszor kapják meg az aranyplakettet. Az is igaz, hogy az alapító tagokból itt már csak hatan vannak. A többi közben önszorgalomból technikumot végzett és mivel szükség volt rájuk, az üzemben műszaki beosztásokba kerül­tek. Talán olyan is van, aki egy másik, később alakult bri­gád vezetője lett. Most is hatan középiskolába járnak, többen szaktanfolyamra. Szerződésük, ha úgy teszik, bérletük van a művelődési ház rendezvényei­re. Ezt a brigád közös kasszá­ja fedezi. Mindenki tanul va­lamilyen formában. Munkán kívül is van idejük egymás számára. Tavaly 250 társadalmi munkaórát vállal­tak és 1260 órát teljesítettek. Az úttörők játszóterének ki­alakításában, parkírozóhely létesítésében vettek részt és segítettek Kovács R. János társuk lakásépítkezésén. Nőt­len még ez a brigádtársuk és kapja a biztatást: nősülhetsz, a házad tető alatt áll már, bőrödnek egymással, más­képp el sem lehetne képzelni például, hogy ilyen vasszerke­zeti munkáknál és zsúfoltság mellett baleset nélkül meg­ússzák az évet. Közös összefogás eredménye lett az a nagy újítás is, amit a brigád tavaly benyújtott. A nap tehát csak egy pará­nyi rész a brigád életében, de elválaszthatatlan az egésztől, hisz a harc naponta folyik a szocialista embertípus kialakí­tásáért, ami ilyen közösségben valahogy mégis könnyebb. B. J. NEVEL A BRIGÁD — Igazolatlan hiányzás? Ké­sés? — ismétli a kérdést Né­meth Antal, az Ajkai Bányák 21-es frontbrigádjának veze­tője, olyan hangsúllyal, mint­ha nem jól értené, s csak az­után ad rá választ. — Nálunk az ilyesmi kizárt dolog. — A lazsálás? — faggatom tovább a brigádvezetőt. Erre meg csak mosolyog. Munkaidőn tilt is — Mind megpróbált embe­rek a mieink ... törzsgárda­­tagok vagyunk valamennyi­en... A szakszervezeti bizottság titkára, Vajai István meg azt mondja: a brigádvezető ugyan­­csak­ furcsállaná, ha valaki „kilógna a sorból”, vétene a 21-es brigád majdnemcsak tör­vényszámba menő szokásai el­len. S akármilyen csendes em­ber hírében áll a brigádveze­tő, nem állna meg szó nélkül ilyesmit. Egyébként pedig könnyen talál alkalmat mun­kaidőn túl is, hogy beszélges­sen társaival, elsősorban a fiatalabbakkal. Németh Antal ugyanis tizen­nyolc esztendeje, amióta itt dolgozik a bányánál, a szállón lakik. Édesanyja kedvéért ma­radt a család otthon, Vas me­gyében, s ő csak hetenként jár haza. Azt tartja a közmondás, hogy minden rosszban van va­lami jó is. Hát tényleg így van. Rossz a családtól távol élni. Viszont, mint brigádvezetőnek előnyös is, hogy a szállón töl­ti a hétköznapokat. Számtalan lehetősége van arra, hogy a szállón lakó fiatalokkal beszél­gessen, szinte észrevétlenül rá­nevelje őket a munka olyan fokú becsületére, szeretetére, mint ami a saját életelve. — Úgy tudom, hogy a 21-es csapatot a fiatalok brigádja­ként emlegetik az Ajkai Bá­nyánál .... — Hát az igaz, hogy min­denki fiatalabb nálam — hagy­ja jóvá értesülésemet Németh Antal. — 1959-ben mint ifjú­sági brigád kezdtünk ... — em­líti, s mióta beszélgetünk, most először érzek árnyalat­nyi büszkeséget a hangjában. Jok magyarázatot találni arra, hogy miért maradnak szívesen ezen a csapaton az emberek. Feltevésemmel nagyon mesz­­sze járok a valóságtól. — Most, három hónapja tényleg jó helyünk van. Na­gyon jó a sejtés. Az emberek­nek is jó. De az előző munka­helyünk igen nehéz volt, öreg műveletek voltak a frontban, azokkal küszködtünk éveken át. De valahogyan azért min­dig megúsztak baj nélkül — említi a brigádvezető. Azt viszont már másoktól hallottam, hogy a brigádveze­tő nyugodt, megfontolt termé­szetének különösen jó hasznát vette a nehéz helyzetekben. Kapkodással nem sokra men­tek volna. Megfontoltsággal, jó beosztással — ami szerint a fiatalok a gyakorlottabb vájá­rok mellé kerültek — sikerült haladniuk. Biztatják a kezdőket — Az újakat mindig úgy fogadják, hogy beveszik a kol­lektívába — mondja Vajai István. * Nincsenek ellentétek, nin­csenek rosszmájú megjegyzé­sek. Megértés van. Mindenben megnyilvánuló segítőkészség Nem azt tartják, hogy majd a­­fiatalra bízzák azt a munkát, amit senki sem végez szívesen. Arra törekszenek, hogy a fia­talt sokoldalúan képzett szak­emberré neveljék. A brigád­ba kerülő kezdőket megtanít­ják a fejtésben előforduló valamennyi munkára, a biz­tosításra, az omlasztásra, arra, hogy tudjanak dolgozni a ma­rónál, a „vasalásnál.” —■ Magunkról tudjuk, hogy nehéz megszokni a bányát, a rendszeres munkát az iskola után. Biztatjuk a pályakezdő­ket, az újakat, hogy legyen ki­tartásuk átvészelni a kezdeti nehézségeket — említi Németh Antal. S az szinte természetes a 21- eseknél, hogy az új emberek „elfogadják”, átveszik az itte­ni szokásokat, a munkafegye­lemre, az egymás segítésére, megbecsülésére vonatkozó íratlan szabályokat betartják. — Jó kollektívával a legne­hezebb feladatokat is teljesí­teni lehet — mondja sok éves tapasztalatait sommázva a brigádvezető. M-né Itt lettek bányásszá Az azóta elrepült esztendők alatt jó néhányan ezen a csapa­ton váltak bányásszá, törzsgár­­dataggá. — Kiss István, a helyette­sem, Máté József, Németh Mi­hály, Kovács Sándor, Kovács Jenő itt kezdték ... vagy em­líthetem a fiatalabb generá­cióhoz tartozó Dóczi Tibort is... — Bizonyára jó munkahe­lyen­ dolgozik a brigád­próba­ Komputeres lakáselosztás Komlón A Komlón nyilvántartott 842 jogos lakásigénylő közül minden negyedik vágya telje­sül az idén, ennyien költöz­hetnek tanácsi bérlakásba, szövetkezeti, illetve OTP örök­lakásba. Az igazságos, méltá­nyos elosztás érdekében elő­ször vette igénybe a tanács a pécsi Számítástechnikai Vál­lalat közreműködését. Ott vé­gezték el a számítógépes be­sorolást, ennek figyelembevé­telével állították össze és tet­ték közszemlére az 1972-ben elfoglalható 120 szövetkezeti lakás ideiglenes értékesítési névjegyzékét. A társadalmi bizottság és a lakásügyi ható­ság természetesen nem tekinti megdönthetetlennek a gép ta­nácsadását, megvizsgálták a lakossági észrevételeket is, s ahol ez indokolt volt — pél­dául időközben gyarapodott a család — módosították a név­jegyzéket. Az ország legnagyobb önjáró rakodóját készítették el a Budapesti Bányagépgyárban Baráti szóra várnak... Ott kerestem, ahol mindennap el­tölti a nyolc órát, munkahelyén, a nagylengyeli dombok ölén meghúzó­dó szivattyúállomáson. — Ma szabadságon van, — mond­ták munkatársai és gyorsan papírra vésték a nevét és a lakcímet: Kovács Kálmán, Bak, Kossuth u. 46. Nem voltam messze az említett háztól,­amikor Kovács Kálmán rám­köszönt, valami kocsifélét tett szű­­kebb családja tagjaival.­ A hideg el­len pufajka védte, homlokára bá­ránybőr kucsma ereszkedett. —­­Mi baj? — nézett meglepetten rám. Szentében az volt: valami nagy dolog történhetett, ha újságíró kere­si a lakhelyén. Képzeletében talán egy pillanat alatt felvillant brigádjá­nak mind a 23 tagja. Csak nem az olaj, amely pillanatok alatt félelmes­sé tud válni, rakoncátlankodott? — Semmi különös — mondtam. Beszélni szeretnék magával. Arcából hirtelen leereszkedett az imént fel­szökött a vér. Színe ismét a régi lett. Szája szögletén a nyugodt ember mosolya jelent meg. Néhány perc múlva már a lakásában ültünk, egy takaros, szépen berendezett szobá­ban, duruzsoló gáz falifűtő közelé­ben. Az olaj — a zalai olaj — pedig ezalatt 15—20 kilométerre tőlünk szé­pen, egyenletesen csörgött a vezeté­kekben a zalaegerszegi finomítóba. Kovácsék brigádja e napon ismét erősebb volt, legyűrte, kordában tar­totta, s a rendeltetési helyére juttatta az előírt olajmennyiséget. Ma is, mint annyiszor az elmúlt évek so­rán, Kovács Kálmán 15 éve áll helyt a zalai dombok élén. Ennyi ideje dol­gozik ugyanis az olajiparban,­ jó néhány esztendeje pedig mint bri­gád- illetve csoportvezető nemcsak önmagáért, hanem 23 társáért is fe­lel. — Tulajdonképpen kettős felada­tom van: csoportvezetőként messze­menően meg kell követelnem a ren­det és a fegyelmet — az olajiparban ez elengedhetetlen — ugyanakkor barátként kell kezelnem brigádom valamennyi tagját, hogy összetart­hassam őket — mondotta. S szavai nyomán kibontakozott előttem az, ami biztosította a Gagarin brigádnak a sikert, s tavaly az aranykoszorút. — Egyszerű emberek az én brigá­dom tagjai. Nagy részük messziről jár be — akárcsak én -a- munkahe­lyére. Már amikor összeverődtünk, éreztem, hogy szorgalmasak, becsüle­tesek. Nem kitüntetésre várnak, jó szó kell nekik, baráti szó. Azt vár­ják, hogy meghallgassam, eligazít­sam őket, egy-egy bonyolultabb kér­désben tanácsot adjak. Megtettem, mindannyiszor, amikor erre alkalom kínálkozott, s egyszer­­csak azt vettem észre, nem tudtam olyat kérni, amit meg ne tettek vol­na. Azt mondtam, emberek holnap csak kilenc személy kell a vállalt társadalmi munka elvégzéséhez. Ti­zenöten jelentkeztek, így készült el többek között társadalmi munkában a 86 oszlopból álló kerítés a község­nek, a nehéz munkát, sok lelemé­nyességet igénylő tereprendezés a szivattyúállomás körül, s ennek az odaadásnak köszönhető, hogy rend­ben megy az olajátvétel, ügyes át­csoportosítással a hazai olaj mellett zökkenő nélkül adjuk át a finomí­tónak az Irakból érkező olajat is.­­ Azt vallja tehát, hogy a jó bri­­gádvezetés egyik legfontosabb felté­tele, hogy a brigádvezető emberkö­zelben legyen. — Igen. És még vala­mit: a brigádvezető, amikor társa­dalmi munkáról van szó, ne azt az el­vet vallja, hogy „fogjuk meg és vi­gyétek”, hanem azt, hogy neki is úgy kell dolgozni, mint bármelyik bri­gádtagnak. Aki csak nézi, „irányítja” a többit, nem jut messzire. — Mit mondana el a brigádveze­ték iparági tanácskozásán — ahol a siófoki Kőolajvezeték Vállalat kül­dötteként lesz jelen —, ha szót kapna. — Ugyanezt.­­Hozzáfűzném, hogy nagy gondot kell fordítanunk a bri­gádvezetés színvonalának emelésére. Szerény véleményem szerint egy bri­gád csak akkor tartható össze, ha vezetője példát mutat és mindent megtesz, hogy a kollektíva tagjai ne csak rábólintsanak arra, amit el­mond, hanem lássák is, mégpedig összefüggésükben a dolgokat, a teen­dőket, a legyűrendő nehézségeket. Annak idején, amikor kezdtünk ösz­­szeverődni, éreztem, szükség lenne politikai oktatásra. Sikerült elérni, hogy a finomítóból jöjjön valaki rendszeresen előadásokat tartani. Az oktatás folyamán egyszer csak azt mondja nekem valaki: te Kál­mán, most látom milyen nagy szük­ség volt erre a politikai felvilágosí­tásra. A Gagarin brigádnak mintha megkészereződött volna az ereje, lelkesedése. A brigádvezető hozzáfűzte, mind­ehhez, hogy a versenyt megkönnyí­tette számunkra az, hogy végre ál­landóan a Kőolajvezeték Vállalatinál dolgozhatnak, s itt kellő anyagi, er­kölcsi elismerésben részesülnek. Közben bejött az egyik Kovács­kislány. A Keszthelyi Agrártudomá­nyi Egyetem hallgatója. Édesapja azt mondta, amikor a családról beszél­gettünk, hogy nagyon elégedett gyer­mekeivel. A másikkal, aki már Pé­csett férjnél van, sem volt soha semmi kellemetlensége. Úgy éreztem, mint­ha alapelv lenne az egész Kovács családban a józanság, szorgalom, a helytállás, a kötelesség és felelősség. Az utóbbit legszívesebben nagy be­tűvel írnám le — gondoltam, ami­kor egy pillanatra elmerengtem. Eszembe jutott ugyanis az a kor­szak, amikor Kovács Kálmán jobb kezére súlyosan sérülve (a hábo­rúban rokkant meg) gyógyulása után jelentkezett munkára a baki töltőállomáson. Hiába mondta, hogy balkézzel megtanult írni. Felvéte­léről hallani sem akartak az ola­josok. Ő elment Lovásziba a párt­titkárhoz és előadta, hogy dolgozni akar. A párttitkár eljött Bakra és Kovács Kálmánt nemsokára felvet­ték. A helyi munkavezető f­igyelmez­tette, eszébe ne jusson, hogy valaha is bejöhet dolgozni az irodába. Ha pedig odakint ezzel a kézzel nem tudja ellátni a munkát, kerek-perec elküldik. — Bízzon bennem, ellátom a feladatomat, — mondta Kovács. Gyakran érezte, hogy rajta a munka­vezető tekintete. Egyszer csak oda­állított hozzá. — Kovács, holnaptól kezdve az irodában fog dolgozni. — De azt tetszett mondani, hogy. — Bemegy, ha mondom. Megér­demli. Aztán csoportvezető lett belőle. — Akkor tanultam meg — mond­ta nekem Kovács Kálmán — hogyan kell bánni az emberekkel, akkor éreztem, mi az, hogy felelősség és vezetői példamutatás. Erősen szürkült, amikor elköszön­tem. Ő ment arra, amerre találko­zásunkkor a kiskocsi. Tisztelettel néztem utána, amint távolodott az utcán, a Kiváló Dolgozó jelvény, a szakszervezeti mozgalomban végzett eredményes munkáért kapott kitün­tetés tulajdonosa. Senki se monda­ná, hogy már 53 éves. Szegedi Nándor A gazdasági eredmények mellett további vállalások — Az iparági szocialista bri­gádvezetők országos tanácsko­zásán huszadmagammal én is részt veszek, a Mecseki Szén­bányák képviseletében — kezdte a beszélgetést Batári Árpád, Béta-akna egyik fej­tési szocialista brigádvezetője. — A küldetés nagy megtisz­teltetés, kötelez bennünket. Azt írja elő parancsolóan, hogy az eddiginél többet tegyünk, jobban érvényre juttassuk a szocialista brigádmozgalom hármas jelszavát. — A termelésre vonatkozóan milyen elképzeléseket rögzí­tettek erre az esztendőre? — kérdeztük a brigádvezetőt. — A magunk részéről elfo­gadtuk azt a versenyfelhívást, amelyet a Kossuth-bányai Lo­vas István csapata indított. Ennek lényege: a KISZ meg­alakulásának 15. évfordulójá­nak méltó megünneplése, a IV. ötéves terv második évének maradéktalan teljesítése. Vál­laltuk, hogy a magunk terüle­tén hozzájárulunk a vállalat gazdálkodási, anyagtakarékos­sági programjának végrehaj­tásához. A Batári-brigád 105 százalé­kos tervteljesítésre tett fel­ajánlást. Ezen túl olyan fon­tos kérdésekben is rögzítették vállalásaikat, mint például: — saját hibájukból eredően nem lesz baleset a csapaton, — igazolatlan hiányzás és fegyelemsértés nem fordul elő, *— a technológiai fegyelem betartása mellett az anyaggal, tőlük telhető módon, takaré­koskodnak, — a szerszámgépek és a munkahelyi szállító berendezé­sek felett védnökséget vállal­nak, — az április 22-én rendezen­dő kommunista szombaton va­lamennyien részt vesznek, — a brigád minden tagja szervezett oktatásban vesz részt, húsz óra társadalmi musikát végez, — a március 13-a és 20-a közötti egyhetes időszakra kü­lön felajánlást­ tesznek, hogy ezzel is köszöntsék a KISZ megalakulásának 15. évfordu­lóját. A Batári Árpád vezette szo­cialista brigád is részes abban, hogy Béta­bánya januárban 104,1 százalékot ért el a ter­melésben. Igen figyelemre­méltó ez a teljesítmény, hiszen az üzem tavaly nem büszkél­kedhetett kiemelkedő eredmé­nyekkel, jóllehet hétszeres él­üzem cím birtokosa. — A III. országos brigádve­zetők tanácskozása milyen lé­nyeges változást hozott a bri­gád életében? — A tanácskozáson elfoga­dott határozatok nemcsak a gazdasági termelést segítették, hanem a brigádmozgalom hár­mas jelszavának megvalósítá­sát is. A verseny kibontakozá­sát nagyban elősegítette az 1001-es határozat. Ennek szel­lemében értékelték nálunk is az eredményeket. Igen, az említett határozat nem csupán a jól végzett mun­ka anyagi elismerését célozza, hanem arra is irányul, hogy a szocialista munkaversenyben minőségi előrehaladást is biz­tosítson. A minőségi előrelépés jelentkezett az 1971. évi érté­kelésnél és az idei versenyvál­­lalásoknál, versenyszerződések aláírásánál is. — A Mecseki Szénbányák­nál eredményesen végződött az „Egy brigád — egy bányász” mozgalom, amely az utánpót­lás biztosítását szolgálta. Lét­szám vonatkozásában ugyanis a vállalatnál kedvező tenden­ciák érvényesülnek. Pécs-Bá­­nyaüzem és Kossuth-bánya ki­vételével minden termelő üzemben nagyobb volt a mun­káslétszám január elsején, mint 1971 szeptemberében. Mit vállalt is mit teljesített­ a Batári-brigád? — Úgy éreztük, hogy a régi, volt munkatársaink között van legnagyobb eredménye a bá­nyásztoborzásnak. Tudjuk ugyanis, hogy, aki valaha bá­nyász volt, az szívében bá­nyász is marad. Felkerestünk minden olyan nemrég leszá­­molót, aki tőlünk ment el más munkaterületre. A hatás meg­lepő volt: hárman is vállalták, hogy ismét közénk állnak. Az utánpótlásról szólva beszélni kell a vájáriskolásokról is. A vállalat igen nagy áldozatot hoz a fiatal szakmunkások ne­veléséért. A magunk területén, nekünk, a szocialista brigád­­tagoknak is van tennivalónk. Most két állami gondozott patronálását rögzítettük válla­lásunkban. A vállalat többi szocialista brigádja is hason­lóan cselekedett. Így értük el, hogy az 501-es, Csizmazia Gyu­la Szakmunkásképző Intézet állami, gondozottjai mind-mind patronáltak. — A brigádvezetés színvo­nala emelése érdekében több kezdeményezés született. Mon­dana erről valamit? — A brigádvezetők tovább­képzése szükségszerű dolog. Azt nem egy helyen tanítják, hogy a gépet miként kell ke­zelni, milyen eljárások szerint kell a technológiai fegyelmet betartani, de arról nemigen esik szó: hogyan kell az em­bert nevelni? Pedig az ember sokkal bonyolultabb alkat, mint a gép. A brigádvezetőket tehát szervezett oktatási rend­szerben kell tanítani. Vízhányó Imre

Next