Bányamunkás, 1981 (68. évfolyam, 1-12. szám)

1981-01-01 / 1. szám

Együtt gondolkodni! Küldötteink a szakszervezetek XXIV. kongresszusán A Magyar Szakszervezetek XXIV. kongreszszusán szakszervezetünk 170 ezer tagját harminchárom küldött képviselte. A tanácskozáson négy küldöttünk kapott szót, mondhatta el véleményét a tagságot érintő kérdésekről, különböző témákról. A plenáris ülésen mondotta el véleményét Mészáros István, aki egyébként a kongresszus elnökségének is tagja volt. Hárman a szekcióüléseken fejthették ki gondolataikat, összeállításunkban küldötteink felszólalásait adjuk közre, hogy nem tudjuk az energiaigényeket jól felmérni. Erre pedig a nyugodt, tervszerű bányászkodás érdekében szükség lenne. Mint szakszervezetünk központi vezetőségének tagja, vannak információim arról, hogy egyes elhatározások, a bányászattal öszszefüggő beruházások milyen vitákat váltanak ki, és milyen lassúságot eredményez. Nem tudom megérteni, mint bányász, hogy miért kell vitatkozni, hogy Doig térségében a Lencsehegy II-es bányaüzem megépüljön-e, vagy megkezdjük-e a bükkábrányi, vagy a toronyi külfejtést, amikor mindenki tudja, hogy szükség van szénre. Tudom, hogy gazdasági helyzetünk, lehetőségünk behatárol dolgokat. De azért azt szabad legyen mondanom, hogy amiből élünk, vagy amire szükségünk van, arra talán több gondot kellene fordítani. Tanácskozik a kongresszus A munkáltak lágyen mindenütt nagyobb becsüsre Mészáros István Oroszlányi Szénbányák Azért kértem szót, hogy bányásztársaim megbízásából köszöntsem a kongresszust és néhány — bennünket közvetlenül is érintő — kérdésről szóljak, azokról véleményemet elmondjam. A kongresszus elé terjesztett dokumentumok és Gáspár elvtárs szóbeli kiegészítője nagy hatást gyakorolt rám. Nem azért mondom ezt, mert így illik, hanem azért, mert úgy látom, hogy azokban kifejeződnek azok a törekvések, igények, amelyeket mi is képviselünk és hangoztatunk. És, ha nem is teljes egészében, de választ kapunk azokra a gondokra is, amelyeket ajánlásként szakszervezetünk XXII. kongresszusának jóváhagyásával eljuttattunk ehhez a fórumhoz. Őszintén szólva, jóleső érzés, hogy szavunk meghallgatásra talál. Ezt várjuk a jövőben is szakszervezetünktől, amelyet magunkénak tekintünk, hiszen a mi szakszervezetünk. Készek vagyunk követni, a célkitűzéseket valóra váltani. A gyakorlatban érzékeltük, hogy a szakszervezeti mozgalom sokat tett azért, hogy munkánk jobb anyagi és erkölcsi megbecsülésben részesüljön. A jövőben azt tartjuk egyik legfontosabb feladatunknak, hogy a tisztességes, becsületes munkával elért vívmányokat megtartsuk, megvédjük és a munkának legyen mindenütt nagyobb becsülete. Én az Oroszlányi Szénbányáknál dolgozom, mint frontmester. A 45 fős Komszomol szocialista brigádnak vagyok 11 éve vezetője. Jó közösségben élünk, jó egyetértésben dolgozunk. Bízunk a bányászat jelenében és jövőjében, hiszen ezt a szakmát választottuk élethivatásként. Nem is megyünk mi innen sehová, mi bányászok akarunk maradni. Tudjuk, hogy szükség is van ránk, mert szükség van a szénre! Nem kell ugyan minden követ megmozgatni, de ami szén, az csak jöjjön a felszínre! Mi azt várjuk és kérjük felsőbb szerveinktől, hogy mindazok a beruházások, amelyek a bányászat fejlődését hivatottak szolgálni, teljes egészében megvalósuljanak. Gondolok itt a liász programra, a recski rézércprogramra, a bányászat műszaki fejlesztésére, amelyre nagy szükségünk van. Higyyék el az Elvtársak, hogyha valahol kell a műszaki fejlesztést szorgalmazni, akkor az a bányászat! Az elmúlt öt esztendőben a bányaipar minden ágazata tisztességgel, becsülettel teljesítette az előírt és elvárt feladatokat. Nem is lett volna baj, hogy ha ezt normális munkaidőben tudtuk volna megtenni. Ez sajnos, nem ment, a szénbányászok évente átlagosan 10 szabad- és pihenőnapjukat áldozták fel annak érdekében, hogy a népgazdaság részéről jelentkező igényeket ki tudják elégíteni. Ez persze csak átlag. De ha azt mondom, hogy 1974-ben ez csak 4 napot jelentett, 1979-ben pedig 16-ot és várhatóan ebben az esztendőben is így lesz, akkor már elgondolkoztató. A hatodik ötéves terv során — csatlakozva Gáspár elvtárs gondolataihoz —, szeretnénk mi is az 5 napos munkahétre áttérni. De ha az igényekben a jövőben ilyen változások lesznek, akkor erre nem sok reményünk van. Még a 6 napos is kevés lesz. Az a véleményem, hogy vala- jobb munkafeltételeket és körülményeket a jövőt illetően fontos feladatnak tartjuk, hogy a vállalatoknál korszerű munka- és üzemszervezés alakuljon ki. Nálunk, az Oroszlányi Szénbányáknál ez a folyamat elkezdődött és másutt is követésre méltó szervező tevékenység folyik. Ennek eredményeként az utóbbi években a szénbányászatban javult a műszaki fejlődés, emelkedett a komplex gépesítésű fejtések száma, növekedett a szállítás és rakodás gépesítettségi szintje. Ez jelentősen járult hozzá a fizikai munka könnyítéséhez, a bányászkodás korszerűbbé válásához. Véleményem szerint azonban még bőven van tennivaló az anyagmozgatás gépesítésében. Itt sürgősen előbbre kell lépni, mert a több mázsás gépalkatrészek mozgatása komoly baleseti forrást jelent nemcsak vállalatunknál, haem az egész magyar bányászatban. Mi, bányászok, azt tartjuk elsődlegesnek, hogy vezetőink olyan feltételeket és munkakörülményeket teremtsenek, ahol biztosítottak a megfelelő kereseti lehetőségek, a biztonságos munkavégzés. Ehhez kapjunk olyan gépeket, amelyek tovább könnyítik a fizikai munkát, de ugyanakkor jelentősen segítenek bennünket abban, hogy kielégítsük a szénbányászattal szemben támasztott — egyre növekvőbb — igényeket, a csökkenő létszám mellett is. A bányászok, brigádom tagjai is nagy érdeklődéssel hallgatják a rádióban, olvassák a sajtóban az energiahordozókkal kapcsolatos híreket. Mi a legnagyobb sikernek azt tartjuk, hogy hazánkban nem kellett energiakorlátozást bevezetni. Azon leszünk, hogy erre a jövőben sem kerüljön sor. Bevált intézkedések Úgy érzem, hogy iparágunkban, de közvetlen környezetemben is egyik legfontosabb tennivaló: a fiatalítás, az utánpótlás biztosítása és megtartása. A szénbányászat fejlesztésére, a munkaerőgondjaink mérséklésére 1974-ben minisztertanácsi határozat született. Ez a határozat jövőt adott a szénbányászatnak. A határozat ugyanis katonai felmentést, kedvezményes lakásjuttatást, hűségjutalmat és kiemeltebb kereseti lehetőséget biztosít annak a fiatalnak, aki a vállalatokkal szerződést köt. Ezek az intézkedések megállították a nagyobb munkaerő-elvándorlást a bányászatból és kedvezően éreztetik hatásukat. Bár azt ma sem mondhatjuk, hogy tömegesen jelentkeznek a fiatalok köréből bányamunkára, de már az is eredmény, hogy mind kevesebben mennek el tőlünk. Ezért is tartjuk nagyon is fontosnak, amit a javaslatunkban is megfogalmaztunk, hogy az elkövetkezendő években folytatódjon a bányamunka korszerűsítése, műszaki fejlesztése. Emellett a hatodik ötéves terv időszakában is épüljenek bányászlakások. Nyugdíjasaink helyzetéről Szólnom kell azokról a nagyszerű emberekről is, akik az ország kritikus időszakában, a háborút követő években a szénbányák helyreállításában, a gazdasági vérkeringés megindításában, a politikai életben és a szakszervezeti mozgalomban is kiemelkedően helytálltak. Nyugdíjas bányászainkról van szó, akik megteremtették a lehetőségét annak, hogy ma a bányászkodás ilyen szinten van, amilyenről ők álmodni sem mertek. Őle voltak a széncsaták hősei. Méltánytalannak tartjuk, hogy alacsony nyugdíjukkövetkeztében lényegesen alacsonyabb életszínvonalon élnek, mint a nemrég nyugdíjba került bányászok. Azért szólok ezen a helyen is ezekről a nagyszerű emberekről, mert ők voltak azok, akik évtizedekre barátságot kötöttek a szívlapáttal, ők voltak azok is, akik évtizedeken keresztül a legnehezebb fizikai munkát végezték. Sajnos, azok is ők, akiknek ennek ellenére a nyugdíjuk még ma sem éri a 2500,5 Ft-ot. Ezek ,a bányászok élnek és szüntelenül panaszkodnak. Ezért tisztelettel javasolom és kérem bányásznyugdíjasaink helyzetének megvizsgálását és gondjaiknak enyhítését. Egy másik, bennünket foglalkoztatott igazságtalanság, a bányász villamosenergia-kedvezmény elavult rendelete. Ez a rendelet ma nem a bányásznak ad kedvezményt, hanem a lakóhelynek, attól függően, hogy kolóniában, OTP-, vagy tanácsi lakásban lakik. A kedvezmény a bányászt illeti és nem a lakást. Kölcsönös bizalom — növekvő felelősség Én, mint a Bányaipari Dolgozók Szakszervezetének központi vezetőségi tagja, úgy ítélem meg, hogy a szakszervezet munkáját, munkamódszerét a jövőben jobban kell igazítani a megváltozott körülményeihez. Örülök annak, hogy ezen igény szakszervezetünk kongresszusán is megfogalmazódott. Munkatársaink és magam is tapasztaltam, hogy a választások során olyan élénk párbeszéd alakult ki a vezetők és a dolgozók között, amelyet a jövőben is meg kell tartani. Úgy gondolom, hogy a dolgozók kérdéseire, az őket foglalkoztató problémáikra mindenkor őszintén kell válaszolni. Ennek érdekében jó lenne, ha gyakrabban találkozhatnánk vezetőinkkel a munkahelyeken. Ez növelné a felelősséget, a hozott döntések közös megvalósításában. A bányászatban valamikor az adott szónak nagy becsülete volt. Most, mintha a papírnak volna nagyobb. Állítsuk vissza a szavak hitelét, a kölcsönös bizalmat! Az a véleményem, hogy nemcsak a testületnek, hanem a testületi tagoknak is a jövőben nagyobb személyes felelősséget kell vállalnia a testületi döntések végrehajtásában. Mi szervezett dolgozók, figyelemmel kísértük és kísérjük azokat a törekvéseket, ami a szakszervezetek munkáját jellemzi. Ezekről Gáspár elvtárs is szólt. Ehhez csak annyit mondanék, csak így tovább — Elvtársak! Csak egy kicsit bátrabban, keményebben.