Bányamunkás, 1986 (73. évfolyam, 1-12. szám)

1986-01-01 / 1. szám

VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! JÓ SZERENCSÉT! A BÁNYAIPARI DOLGOZÓK SZAKSZERVEZETÉNEK KÖZPONTI LAPJA 73. ÉVFOLYAM • 1986. JANUÁR • 2 FORINT HA SZÓT KAPNA A KONGRESSZUSON... „Dolgozunk és bizakodunk!” „Úgy vélem, ezen a kongresszuson az ország bármely részéből érkező bányásztársamnak lesz mondaniva­lója bőven, s talán nem járok mesz­­sze az igazságtól, amikor megkoc­káztatom azt a kijelentést, hogy va­lamennyien hasonló gondokat fesze­getnénk, nevezetesen az anyagi megbecsülést, a lakáshelyzetet, a katonai szolgálatmentességet, a fej­lesztési forráshiányt, egyáltalán a jövő bizonytalanságát. Persze a bányász — természeté­ből adódóan, az elemekkel vívott harcban megedződve — bizakodó. Bízik abban, hogy a bányabeli kö­rülmények megváltoznak, tisztes­séggel kiszolgálják, s természetesen abban is bízik, hogy tisztességes munkájáért tisztességes bért kap. Ugyanakkor elvárja, hogy biztos jö­vőt teremtsenek számára. S ez nem csupán szakmai presztízsféltés, a szakmáért való aggódás! Tudja, hogy a szénre szükség van, hiszen naponta hallja a híreket, mennyien várakoznak a tüzépeknél, mennyi­re feszít a szénhiány. De azt is hall­ja, hogy más helyeken másként gondolkodnak, háttérbe kívánják szorítani a szénbányászatot, mond­ván, rendkívül költséges, s inkább a feldolgozó iparba kellene invesz­tálni a pénzeket, s a befolyó valu­táért megvásárolni a szenet. Ilyenkor a bányász több dolgot mérlegre tesz. Például azt, hogy Borsodban évek óta csak az elővá­­rások rovására lehet telepíteni a frontokat, s a kritikus időszakokban mindig elhangzik — felülről — a jelszó: „Zöld utat a termelésnek!” Ebből következik, hogy a napi kényszerű vagy kötelező helytállás­sal eszi a jövőjét a vállalat, s ma ott fejtünk, ahol éppen tudunk s nem ahol a klasszikus bányaműve­lés szabályai szerint szeretnénk. A megbomlott fejtési-elővárási egyen­súly azután egy sor területen visz­­szaüt, s elnézést a kifejezésért, de a termelési — gazdálkodási — ér­tékesítési rendszerünk hasonlatos­sá vált a hurkatöltéshez: mindig oda nyomjuk az ujjúnkat, ahol ép­pen kipukkan a burok. De nincs száz kezünk! Tudom, mostanában sok vád éri a mieinket, hogy mintha fásultság, közöny kez­dene terjedni, lazulna a munkafe­gyelem. Csakhogy mindez következ­mény, s persze általánosan nem igaz! Kétségtelen, felhígult a lét­szám, mert nem tudunk választani, hanem azokat kell felvennünk, akik éppen jönnek. De azt sem szabad elfelejteni, hogy van egy erős mag, akikre mindig lehetett és lehet szá­mítani. ők azok, akik nem önös ér­dekeiket tartják szem előtt, mint ahogyan teszik ezt egyre többen eb­ben az országban, hanem szabad­napjukat, ünnepnapjukat feláldoz­va vállalják a többletmunkát. S nem csupán a pénzért! A pénz itt másodlagos szerepet játszik. Egysze­rűen csak azért, mert a szó igaz, nemes értelmében bányászok. S ez­zel hosszú távon nem szabad visz­­szaélni! A szakszervezet mit tehet? Most a legfontosabb a gazdasági munka segítése. Ennek kell alárendelni mindent. Szomorú, de tény, hogy évek óta pénzhiány miatt nem tud­juk — például Feketevölgyön sem — biztosítani a kulturált öltözkö­dési-fürdési lehetőségeket. Borsod szociális helyzetét illetően — eny­hén szólva — elmaradott. Nagy reménységgel tekintettünk a pártkongresszus elé is. Kétségte­len, hogy foglalkoznak most is ve­lünk eleget, de valahogy a szándék más. Tudjuk persze, hogy a BDSZ kongresszusa nem képes egycsapás­­ra megváltoztatni a kialakult hely­zetet, de mit tehetünk? Dolgozunk és bizakodunk. Dolgozunk, mert megszakad a szívünk, amikor lát­juk, hogy a saját nyugdíjasaink is, akik éveken át hűségesen helytáll­tak, milyen keservesen jutnak szén­hez. Ugyanakkor bizakodunk, hogy ha mi nyugdíjba megyünk, lesznek még bányák, benne fiatalok, akik értünk is tisztességgel teljesítik na­pi kötelezettségeiket, még akkor is, ha a jövő körvonalai olyan bizony­talanok lesznek, mint ma.” Elmondta: Bondzsér László, a Borsodi Szénbányák Szuhavölgyi Bányaüzemének vására, főbizalmi. Bondzsér Lászlót a BDSZ XXIII. kongresszusa ismét a központi ve­zetőség tagjává választotta. A kongresszus után is megkerestük és a véleményét kértük: „örülök, hogy ott lehettem ezen a nagyszerű kongresszuson, amely szerintem alapvető kérdésre adott választ. Mire gondolok? Először is jó volt így együtt hal­lani, hogy a BDSZ főtitkára, a SZOT főtitkára, az ipari miniszter, s a Politikai Bizottság tagja, aki egyben a KB titkára, egyértelműen azon a véleményen voltak, hogy nem a bányászok felelősek a szén­ellátási gondokért. Ami megintcsak lényeges, hogy rendelkezünk egy átfogó csomag­tervvel, s azt, amint hallottuk, a kormány jól fogadta. És hát az sem mellékes, hogy idén és a VII. ötéves tervben folytató­dik a bányászat presztízsének visz­­szaállítása. Más kérdés persze, hogy mi eb­ből mennyit érzékelünk, érzékelhe­tünk bányaüzemünknél, illetve a közvetlen munkahelyünkön. Csak­hogy hiába mondjuk, átlagosan eny­­nyivel emelkedett a bányászok jö­vedelme, aki ezt nem veszi észre a saját borítékján, annak bizony beszélhetünk. Jó volna, ha minél kevesebb ily­en ember volna ... De nemcsak a bérekről van szó! Különböző juttatásokról, a szociá­lis helyzet javításáról. Kétségtelen, kellenek a bányászüdülők, bár len­ne minél több belőlük, s azokban lenne idejük pihenni is a bányá­szoknak, de valahogy ez nagyon nincs rendben: műszak után nem tudunk tisztességesen megfürödni, olyan zsúfoltak a fürdők, öltözők, sőt örülhetünk, ha egy-két bányá­nál van melegvíz, mert hosszú évek óta mindig baj van a kazánokkal. Mondhatná erre bárki: ez belső ügy, ezt oldja meg a vállalat. Nem képes rá, ezt mi is tudjuk. Mélyre nyúlnak vissza a gyökerek, mégpe­dig oda, amikor a létünket kellett igazolni, s nem jutott pénz szociál­politikai dolgokra. Ha csak azt nézzük, hogy Borsod évek óta és jelenleg is milyen arányt képvisel a lakossági szénel­látásban, s mindehhez más bánya­­vállalatokhoz viszonyítottan is mennyire elmaradt bérben, szociá­lis juttatásokban, akkor azt kell mondanom, ezentúl ne csak a terve­ket határozzák meg felülről, hanem rendeljék hozzá a feltételeket is. És végre legyen egyenlő teherviselés a vállalatok között... A szakszervezeti munkában épp az jelenti a legnehezebb feladatot, amikor nem általánosságban, hanem konkrétan kell fogalmazni. Vala­hogy úgy képzelem el, hogy min­denki a maga területén teszi a dol­gát s nem cserélődnek fel a szerep­körök. Ne kelljen egy bányásznak a bányászat jövőjén morfondírozni. Azt mihamarabb fent mondják ki s ha van, biztosítsák a feltételeket. Meggyőződésem, ami ránk, bányá­szokra tartozik, abban mi helytál­­lunk. A régiek! De ha valóban olyan az anyagi és erkölcsi megbe­csülés, lesznek itt fiatalok is, tehát még válogatni is tudunk belőlük. Túl egyszerű így? Nem hiszem. A bányászathoz, ahogy az egyik hozzászóló mondta, mindig is tobo­rozni kellett az embereket. Így igaz. Aztán megszerette, megszokta, ki­alakult benne az áldozatvállalás, a hűség, és bizony ezek az emberek mind a mai napig itt maradtak. Itt akarnak boldogulni s nem csupán azért, mert féltik a szakmájukat. Látták, átélték, hogy milyen veszé­lyekkel jár az esetleges visszafej­lesztés és végső soron ebben az iga­zi vesztes az ország ... Bízom benne, hogy ezt senki nem akarja.” Lejegyezte: K. I. Új év, új remények,­­ új feladatok E­gy év, egy tervciklus zárását minden évben a Bányamunkás hasábjain is értékeljük s megpróbáljuk levonni a mindnyájunk számára meg­szívlelendő következtetéseket. Sajátos ez az évzárás, mivel lényegében egybeesett a VI. ötéves terv­ciklus lezárásával és a szakszervezeti mozgalom legfelsőbb testületének, a Bányaipari Dolgozók Szakszervezetének XXIII. kongresszusával. A kongresszus elvégezte az elmúlt öt év munkájának értékelését. A hosszas ismétlést elkerülve, örömmel írjuk le a lényeget újra, hogy a bányaipar vállalatai, a bányászok megfeleltek az elvárásoknak, teljesí­tették, túlteljesítették feladataikat. Ezt a kongresszusi megállapítást az 1985-ös év is igazolja. A szénhidrogén-bányászok kiemelkedőt produkál­tak. A kőolajtermelés pár ezer tonnával meghaladta a 2 mt-t, a nettó szá­raz földgáztermelés a tervet meghaladóan megközelíti a 7,5 milliárd m3-t. Ez a rekordteljesítmény jelentősen segítette a lakossági energiaellátási problémák megoldását, hazai többletforrás biztosításával. Ennek eredmé­nyeként a gázszolgáltatás területén 100 m­m3-rel több földgáz került érté­kesítésre. A föld alatti gáztárolók kapacitásnövelése is a hazai ellátás biz­tonságát kívánja javítani. A szénbányászat esetében a kongresszusi dokumentumok azt állapí­tották meg, hogy a tervek „1983-tól nem teljesültek”. Mi is a hely­zet valójában, részletesen vizsgálva? A szénbányászat VI. ötéves eredeti terve 128,4 mt volt. Az 1985. évi 24 mt várható eredménnyel a teljesítés 126,3 mt lesz, melyből 6 mt szabad­napon került a felszínre. Két dolgot azonban meg kell állapítani. Az egyik, hogy a Gagarin Hőerőmű rekonstrukciója miatt a Mátraaljai Szénbányák­nak ez évben 1 mt-val kevesebbet kell teljesíteni. Ezt ne tekintsük el­maradásnak. A másik, hogy a népgazdasági elvárásoknak megfelelően a lakossági szénellátás javítása érdekében sorra épülnek a szénmosók. Az új termék, a „mosott szén” egyben azt jelenti, hogy jelentős mosási veszteséggel kell számolni. A föld alatti bányászok kitermelik a nyersszén mennyiséget, ami — csupán 1985-ben — mintegy 1,5 mt-val több, mint az elszámolható mennyiség. E két tény érzékelteti, hogy miért mondhatunk tiszta szívből köszönetet, a sok gond, probléma ellenére a szénbányászoknak a VI. ötéves tervi munkáért. Az 1985-ös esztendő a kormány kérésére a lakossági szénellátás jelentős túlteljesítésével zárult. Az 5 mt terv helyett az eredmény 5,5 mt, azaz: 110 százalék. Sajnos, a többlet a szabadnapokon kerül a felszínre, az úgy­nevezett üzemszüneti termelés nagysága 1,5 mt körüli „rekord” lesz. Az emberek, a bányászok érdekében ezt a tendenciát meg kell állítani. A központi vezetőség már több éve — ezt megerősítette a kongresszus is — az évi 2—4 százalék termelési hányad mértékét (25 mt esetén 0,5—1,0 mt) tartja reálisnak. M­indezek után mi várható 1986-ban és a VII. ötéves tervben? Nem lesz könnyű éve, nem lesz könnyű öt éve a bányaiparnak. A szénhidrogén-bányászoknak a 2 mt kőolaj és a 7 mrd m3 földgáz ki­termelése egyre nagyobb nehézségekbe ütközik. A kutatók munkájától igen sok függ, az ő eredményes tevékenységük biztosíthatja az ország számára oly fontos szinten tartó termelést. A szénbányászatban is szintentartásról beszélünk, mivel a feladat évenként 24 ml szén felszínre hozatala. Ehhez a mennyiséghez 21,2 mrd forint beruházási összeg tartozik. A lakosság részére évenként 5 ml-t kell termelni. A tervezett szénmennyiségek elmaradnak az elvárásoktól. A ha­zai fogyasztó több szénre tart igényt. Őszintén szembe kell nézni azzal a ténnyel, hogy a szénbányászat a jelenlegi kapacitásával mennyire képes. Sőt, ha azt nézzük, hogy az 1985-ös termelésből, ami ugyancsak 24 millió tonna, 1,5 millió tonnát csak szabadnapi termeléssel tudunk felszínre hoz­ni, akkor szó sincs pihentető évekről. H­ogyan tudjuk teljesíteni vállalt feladatunkat? Alapvető, hogy a szén­­bányászatban meglevő gépek kihasználtsága növekedjen, hogy az 1985. évi 10—20 százalékos frontfejtési, elővárási teljesítménycsökkenést megállítsuk, s helyette teljesítménynövekedést produkáljunk. A szénbányászat sem nézi tétlenül, hogy az igények meghaladják ter­melési lehetőségeinket. Ajánlja, hogy ne rendezkedjünk be hosszú tá­von importra, hanem hazai fejlesztésekkel váltsuk ki annak egy részét. Az ipari miniszter és a szénbánya vállalatok vezérigazgatói által aláírt megállapodások már ezeket a többlettermelési lehetőségeket tárják fel — természetesen a VII. ötéves terv második felétől. Az ajánlatokat a szakma úgy teszi meg, hogy meghatározza annak többletberuházási fedezetét. A többletfeladat ellátásának egyik lényeges feltétele az emberi oldal meg­teremtése, hogy végre vonzó legyen a bányászat, a nagyobb feladatokhoz megfelelően képzett bányászok álljanak rendelkezésre. A BDSZ XXIII. kongresszusa egyik fő feladatának tekintette, hogy munkájával erősítse a bányász-szakma presztízsét, elősegítse az utánpótlás biztosítását. Igen sokoldalú következetes tevékenységet igényel a kongresszusi határozatok végrehajtása, de csakis így képzelhető el, hogy a biztos jövőt adó ásványi nyersanyagvagyonunk ésszerű kiaknázásának ne legyenek létszámhiány-akadályai. Céltudatosan, felelősen, fegyelmezetten kell elkezdenünk a VII. ötéves terv első esztendejét. Az éves feladatok teljesítésén túl alakítsuk ki stra­tégiánkat a reális többletteljesítések vállalására. Szerezzünk érvényt kö­zös akaratunknak, hogy vállalkozó kedvünk nem mehet a bányászok egészségének rovására, a többletterheléseket tartsuk az elviselhetőség ha­tárán belül. A szakszervezeti tisztségviselőktől azt várjuk — ezt várja a bányamun­kásság — idézve főtitkárunk kongresszusi szóbeli kiegészítéséből: „elköte­lezetten szolgálják a bányászok nagy családját, képviseljék érdekeiket, fejtsenek ki hatékony termelést, gazdálkodást segítő tevékenységet a VII. ötéves terv teljesítése érdekében.” DR. KOROMPAY PÉTER

Next