Bányamunkás, 1986 (73. évfolyam, 1-12. szám)
1986-01-01 / 1. szám
VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! JÓ SZERENCSÉT! A BÁNYAIPARI DOLGOZÓK SZAKSZERVEZETÉNEK KÖZPONTI LAPJA 73. ÉVFOLYAM • 1986. JANUÁR • 2 FORINT HA SZÓT KAPNA A KONGRESSZUSON... „Dolgozunk és bizakodunk!” „Úgy vélem, ezen a kongresszuson az ország bármely részéből érkező bányásztársamnak lesz mondanivalója bőven, s talán nem járok meszsze az igazságtól, amikor megkockáztatom azt a kijelentést, hogy valamennyien hasonló gondokat feszegetnénk, nevezetesen az anyagi megbecsülést, a lakáshelyzetet, a katonai szolgálatmentességet, a fejlesztési forráshiányt, egyáltalán a jövő bizonytalanságát. Persze a bányász — természetéből adódóan, az elemekkel vívott harcban megedződve — bizakodó. Bízik abban, hogy a bányabeli körülmények megváltoznak, tisztességgel kiszolgálják, s természetesen abban is bízik, hogy tisztességes munkájáért tisztességes bért kap. Ugyanakkor elvárja, hogy biztos jövőt teremtsenek számára. S ez nem csupán szakmai presztízsféltés, a szakmáért való aggódás! Tudja, hogy a szénre szükség van, hiszen naponta hallja a híreket, mennyien várakoznak a tüzépeknél, mennyire feszít a szénhiány. De azt is hallja, hogy más helyeken másként gondolkodnak, háttérbe kívánják szorítani a szénbányászatot, mondván, rendkívül költséges, s inkább a feldolgozó iparba kellene invesztálni a pénzeket, s a befolyó valutáért megvásárolni a szenet. Ilyenkor a bányász több dolgot mérlegre tesz. Például azt, hogy Borsodban évek óta csak az elővárások rovására lehet telepíteni a frontokat, s a kritikus időszakokban mindig elhangzik — felülről — a jelszó: „Zöld utat a termelésnek!” Ebből következik, hogy a napi kényszerű vagy kötelező helytállással eszi a jövőjét a vállalat, s ma ott fejtünk, ahol éppen tudunk s nem ahol a klasszikus bányaművelés szabályai szerint szeretnénk. A megbomlott fejtési-elővárási egyensúly azután egy sor területen viszszaüt, s elnézést a kifejezésért, de a termelési — gazdálkodási — értékesítési rendszerünk hasonlatossá vált a hurkatöltéshez: mindig oda nyomjuk az ujjúnkat, ahol éppen kipukkan a burok. De nincs száz kezünk! Tudom, mostanában sok vád éri a mieinket, hogy mintha fásultság, közöny kezdene terjedni, lazulna a munkafegyelem. Csakhogy mindez következmény, s persze általánosan nem igaz! Kétségtelen, felhígult a létszám, mert nem tudunk választani, hanem azokat kell felvennünk, akik éppen jönnek. De azt sem szabad elfelejteni, hogy van egy erős mag, akikre mindig lehetett és lehet számítani. ők azok, akik nem önös érdekeiket tartják szem előtt, mint ahogyan teszik ezt egyre többen ebben az országban, hanem szabadnapjukat, ünnepnapjukat feláldozva vállalják a többletmunkát. S nem csupán a pénzért! A pénz itt másodlagos szerepet játszik. Egyszerűen csak azért, mert a szó igaz, nemes értelmében bányászok. S ezzel hosszú távon nem szabad viszszaélni! A szakszervezet mit tehet? Most a legfontosabb a gazdasági munka segítése. Ennek kell alárendelni mindent. Szomorú, de tény, hogy évek óta pénzhiány miatt nem tudjuk — például Feketevölgyön sem — biztosítani a kulturált öltözködési-fürdési lehetőségeket. Borsod szociális helyzetét illetően — enyhén szólva — elmaradott. Nagy reménységgel tekintettünk a pártkongresszus elé is. Kétségtelen, hogy foglalkoznak most is velünk eleget, de valahogy a szándék más. Tudjuk persze, hogy a BDSZ kongresszusa nem képes egycsapásra megváltoztatni a kialakult helyzetet, de mit tehetünk? Dolgozunk és bizakodunk. Dolgozunk, mert megszakad a szívünk, amikor látjuk, hogy a saját nyugdíjasaink is, akik éveken át hűségesen helytálltak, milyen keservesen jutnak szénhez. Ugyanakkor bizakodunk, hogy ha mi nyugdíjba megyünk, lesznek még bányák, benne fiatalok, akik értünk is tisztességgel teljesítik napi kötelezettségeiket, még akkor is, ha a jövő körvonalai olyan bizonytalanok lesznek, mint ma.” Elmondta: Bondzsér László, a Borsodi Szénbányák Szuhavölgyi Bányaüzemének vására, főbizalmi. Bondzsér Lászlót a BDSZ XXIII. kongresszusa ismét a központi vezetőség tagjává választotta. A kongresszus után is megkerestük és a véleményét kértük: „örülök, hogy ott lehettem ezen a nagyszerű kongresszuson, amely szerintem alapvető kérdésre adott választ. Mire gondolok? Először is jó volt így együtt hallani, hogy a BDSZ főtitkára, a SZOT főtitkára, az ipari miniszter, s a Politikai Bizottság tagja, aki egyben a KB titkára, egyértelműen azon a véleményen voltak, hogy nem a bányászok felelősek a szénellátási gondokért. Ami megintcsak lényeges, hogy rendelkezünk egy átfogó csomagtervvel, s azt, amint hallottuk, a kormány jól fogadta. És hát az sem mellékes, hogy idén és a VII. ötéves tervben folytatódik a bányászat presztízsének viszszaállítása. Más kérdés persze, hogy mi ebből mennyit érzékelünk, érzékelhetünk bányaüzemünknél, illetve a közvetlen munkahelyünkön. Csakhogy hiába mondjuk, átlagosan enynyivel emelkedett a bányászok jövedelme, aki ezt nem veszi észre a saját borítékján, annak bizony beszélhetünk. Jó volna, ha minél kevesebb ilyen ember volna ... De nemcsak a bérekről van szó! Különböző juttatásokról, a szociális helyzet javításáról. Kétségtelen, kellenek a bányászüdülők, bár lenne minél több belőlük, s azokban lenne idejük pihenni is a bányászoknak, de valahogy ez nagyon nincs rendben: műszak után nem tudunk tisztességesen megfürödni, olyan zsúfoltak a fürdők, öltözők, sőt örülhetünk, ha egy-két bányánál van melegvíz, mert hosszú évek óta mindig baj van a kazánokkal. Mondhatná erre bárki: ez belső ügy, ezt oldja meg a vállalat. Nem képes rá, ezt mi is tudjuk. Mélyre nyúlnak vissza a gyökerek, mégpedig oda, amikor a létünket kellett igazolni, s nem jutott pénz szociálpolitikai dolgokra. Ha csak azt nézzük, hogy Borsod évek óta és jelenleg is milyen arányt képvisel a lakossági szénellátásban, s mindehhez más bányavállalatokhoz viszonyítottan is mennyire elmaradt bérben, szociális juttatásokban, akkor azt kell mondanom, ezentúl ne csak a terveket határozzák meg felülről, hanem rendeljék hozzá a feltételeket is. És végre legyen egyenlő teherviselés a vállalatok között... A szakszervezeti munkában épp az jelenti a legnehezebb feladatot, amikor nem általánosságban, hanem konkrétan kell fogalmazni. Valahogy úgy képzelem el, hogy mindenki a maga területén teszi a dolgát s nem cserélődnek fel a szerepkörök. Ne kelljen egy bányásznak a bányászat jövőjén morfondírozni. Azt mihamarabb fent mondják ki s ha van, biztosítsák a feltételeket. Meggyőződésem, ami ránk, bányászokra tartozik, abban mi helytállunk. A régiek! De ha valóban olyan az anyagi és erkölcsi megbecsülés, lesznek itt fiatalok is, tehát még válogatni is tudunk belőlük. Túl egyszerű így? Nem hiszem. A bányászathoz, ahogy az egyik hozzászóló mondta, mindig is toborozni kellett az embereket. Így igaz. Aztán megszerette, megszokta, kialakult benne az áldozatvállalás, a hűség, és bizony ezek az emberek mind a mai napig itt maradtak. Itt akarnak boldogulni s nem csupán azért, mert féltik a szakmájukat. Látták, átélték, hogy milyen veszélyekkel jár az esetleges visszafejlesztés és végső soron ebben az igazi vesztes az ország ... Bízom benne, hogy ezt senki nem akarja.” Lejegyezte: K. I. Új év, új remények, új feladatok Egy év, egy tervciklus zárását minden évben a Bányamunkás hasábjain is értékeljük s megpróbáljuk levonni a mindnyájunk számára megszívlelendő következtetéseket. Sajátos ez az évzárás, mivel lényegében egybeesett a VI. ötéves tervciklus lezárásával és a szakszervezeti mozgalom legfelsőbb testületének, a Bányaipari Dolgozók Szakszervezetének XXIII. kongresszusával. A kongresszus elvégezte az elmúlt öt év munkájának értékelését. A hosszas ismétlést elkerülve, örömmel írjuk le a lényeget újra, hogy a bányaipar vállalatai, a bányászok megfeleltek az elvárásoknak, teljesítették, túlteljesítették feladataikat. Ezt a kongresszusi megállapítást az 1985-ös év is igazolja. A szénhidrogén-bányászok kiemelkedőt produkáltak. A kőolajtermelés pár ezer tonnával meghaladta a 2 mt-t, a nettó száraz földgáztermelés a tervet meghaladóan megközelíti a 7,5 milliárd m3-t. Ez a rekordteljesítmény jelentősen segítette a lakossági energiaellátási problémák megoldását, hazai többletforrás biztosításával. Ennek eredményeként a gázszolgáltatás területén 100 mm3-rel több földgáz került értékesítésre. A föld alatti gáztárolók kapacitásnövelése is a hazai ellátás biztonságát kívánja javítani. A szénbányászat esetében a kongresszusi dokumentumok azt állapították meg, hogy a tervek „1983-tól nem teljesültek”. Mi is a helyzet valójában, részletesen vizsgálva? A szénbányászat VI. ötéves eredeti terve 128,4 mt volt. Az 1985. évi 24 mt várható eredménnyel a teljesítés 126,3 mt lesz, melyből 6 mt szabadnapon került a felszínre. Két dolgot azonban meg kell állapítani. Az egyik, hogy a Gagarin Hőerőmű rekonstrukciója miatt a Mátraaljai Szénbányáknak ez évben 1 mt-val kevesebbet kell teljesíteni. Ezt ne tekintsük elmaradásnak. A másik, hogy a népgazdasági elvárásoknak megfelelően a lakossági szénellátás javítása érdekében sorra épülnek a szénmosók. Az új termék, a „mosott szén” egyben azt jelenti, hogy jelentős mosási veszteséggel kell számolni. A föld alatti bányászok kitermelik a nyersszén mennyiséget, ami — csupán 1985-ben — mintegy 1,5 mt-val több, mint az elszámolható mennyiség. E két tény érzékelteti, hogy miért mondhatunk tiszta szívből köszönetet, a sok gond, probléma ellenére a szénbányászoknak a VI. ötéves tervi munkáért. Az 1985-ös esztendő a kormány kérésére a lakossági szénellátás jelentős túlteljesítésével zárult. Az 5 mt terv helyett az eredmény 5,5 mt, azaz: 110 százalék. Sajnos, a többlet a szabadnapokon kerül a felszínre, az úgynevezett üzemszüneti termelés nagysága 1,5 mt körüli „rekord” lesz. Az emberek, a bányászok érdekében ezt a tendenciát meg kell állítani. A központi vezetőség már több éve — ezt megerősítette a kongresszus is — az évi 2—4 százalék termelési hányad mértékét (25 mt esetén 0,5—1,0 mt) tartja reálisnak. Mindezek után mi várható 1986-ban és a VII. ötéves tervben? Nem lesz könnyű éve, nem lesz könnyű öt éve a bányaiparnak. A szénhidrogén-bányászoknak a 2 mt kőolaj és a 7 mrd m3 földgáz kitermelése egyre nagyobb nehézségekbe ütközik. A kutatók munkájától igen sok függ, az ő eredményes tevékenységük biztosíthatja az ország számára oly fontos szinten tartó termelést. A szénbányászatban is szintentartásról beszélünk, mivel a feladat évenként 24 ml szén felszínre hozatala. Ehhez a mennyiséghez 21,2 mrd forint beruházási összeg tartozik. A lakosság részére évenként 5 ml-t kell termelni. A tervezett szénmennyiségek elmaradnak az elvárásoktól. A hazai fogyasztó több szénre tart igényt. Őszintén szembe kell nézni azzal a ténnyel, hogy a szénbányászat a jelenlegi kapacitásával mennyire képes. Sőt, ha azt nézzük, hogy az 1985-ös termelésből, ami ugyancsak 24 millió tonna, 1,5 millió tonnát csak szabadnapi termeléssel tudunk felszínre hozni, akkor szó sincs pihentető évekről. Hogyan tudjuk teljesíteni vállalt feladatunkat? Alapvető, hogy a szénbányászatban meglevő gépek kihasználtsága növekedjen, hogy az 1985. évi 10—20 százalékos frontfejtési, elővárási teljesítménycsökkenést megállítsuk, s helyette teljesítménynövekedést produkáljunk. A szénbányászat sem nézi tétlenül, hogy az igények meghaladják termelési lehetőségeinket. Ajánlja, hogy ne rendezkedjünk be hosszú távon importra, hanem hazai fejlesztésekkel váltsuk ki annak egy részét. Az ipari miniszter és a szénbánya vállalatok vezérigazgatói által aláírt megállapodások már ezeket a többlettermelési lehetőségeket tárják fel — természetesen a VII. ötéves terv második felétől. Az ajánlatokat a szakma úgy teszi meg, hogy meghatározza annak többletberuházási fedezetét. A többletfeladat ellátásának egyik lényeges feltétele az emberi oldal megteremtése, hogy végre vonzó legyen a bányászat, a nagyobb feladatokhoz megfelelően képzett bányászok álljanak rendelkezésre. A BDSZ XXIII. kongresszusa egyik fő feladatának tekintette, hogy munkájával erősítse a bányász-szakma presztízsét, elősegítse az utánpótlás biztosítását. Igen sokoldalú következetes tevékenységet igényel a kongresszusi határozatok végrehajtása, de csakis így képzelhető el, hogy a biztos jövőt adó ásványi nyersanyagvagyonunk ésszerű kiaknázásának ne legyenek létszámhiány-akadályai. Céltudatosan, felelősen, fegyelmezetten kell elkezdenünk a VII. ötéves terv első esztendejét. Az éves feladatok teljesítésén túl alakítsuk ki stratégiánkat a reális többletteljesítések vállalására. Szerezzünk érvényt közös akaratunknak, hogy vállalkozó kedvünk nem mehet a bányászok egészségének rovására, a többletterheléseket tartsuk az elviselhetőség határán belül. A szakszervezeti tisztségviselőktől azt várjuk — ezt várja a bányamunkásság — idézve főtitkárunk kongresszusi szóbeli kiegészítéséből: „elkötelezetten szolgálják a bányászok nagy családját, képviseljék érdekeiket, fejtsenek ki hatékony termelést, gazdálkodást segítő tevékenységet a VII. ötéves terv teljesítése érdekében.” DR. KOROMPAY PÉTER