Bányamunkás, 1992 (79. évfolyam, 1-12. szám)
1992-01-01 / 1. szám
A piacgazdaság keserű ízeit kóstolgató tárca válsága az áttérés béklyóiban vergődik. A csak elveiben kidolgozott gazdaságpolitikai koncepció konkrét gyakorlati játékszabályok díjával a szabadpiaci verseny feltételei közé szorította a termelő vállalatokat, amelyek úgy bukdácsolnak ezek között, mint a nyeretlen kétéves a lóversenypályán... Jogos tehát a bányászok követelése, hogy az ágazat további sorsát világos és közérthető energiapolitikával rendelkező játékszabályok szerint alakíthassák. A bányász azt szeretné, ha keményen megtanult szakmájából két keze munkájával meg is tudna élni, mert lassan úgy jár, mint az egyszeri ló, amelyet le akartak szoktatni az evésről, s mire megszokta volna, el is pusztult Nem feszíthető tovább a húr! Már nyíltan zúgolódik a munkavállalók tömege. Úgy látszik egyre inkább foglalkoztatja őket a sztrájk alkalmazásának lehetősége. Az új esztendő küszöbén ez nem sok örömet, s nyugalmat ígér. A bányászok úgy érzik, hogy a mai politikusok közül egyesek sokat tévednek, s ráadásul megfontolt szándékkal. S amióta a tükröt feltalálták, a parlamentben is fölösleges másokon nevetni (tisztelet a kivételnek). A kibővített titkári ülés résztvevői előtt, Schalkhammer Antal, a BDSZ elnöke részletes elemzéssel, az üggyel érzelmileg is azonosulva mutatta be az iparág dolgozóit közvetlenül és keményen érintő gazdasági, emberi, politikai, s erkölcsi feszültségeit, a jelent érintő ezer kétely, s a bizonytalan jövő közepette. Többek között ábrázolta Veszprém, Dudar, Balinka, Várpalota, Ajka, Oroszlány, Tatabánya, Dorog, Nógrád, Borsod, Komló visszafejlesztési terveit, amelyek a számítások szerint 16 ezer munkahelyet érintenek, s az ellehetetlenülés kritikus. Azt is hangsúlyozta, nem tudunk majd sokat kezdeni a 25 éves munkaviszony nyugdíjjogosultságával, ha nem lesz munkahely. Ugyanakkor a kormánnyal való tárgyalások eredménytelenek. Javasolta, hogy a tárgyalási készség előmozdítása érdekében arról kellene dönteni, hogy hirdessük meg a figyelmeztető két órás sztrájkot december 13. és 18-a között. Nincs más út. S az is bizonyos, más szakmák is szolidárisak lesznek. Nyomatékosan hangsúlyozta, azonnali import-stoppot kell kiharcolni, majd így folytatta: „Felelősségem legteljesebb tudatában, én személy szerint, mint a szövetség választott képviselője, arra hívom fel az egész magyar szénbányászatot, hogy a jelenlegi pökhendi, s flegma intézkedéseknek, tárgyalás nélküli folyamatoknak ne engedjen utat, s egységesen tartsuk meg december 17-én a szakonkénti két órás figyelmeztető sztrájkot. Szólítsuk fel egység-szolidaritásra az egész magyar szakszervezeti szervezetet, s a bányász szakszervezeti szövetség teljes tagságát." Végül ismertette a Borsodi Szénbányák Vállalat Szakszervezeti Bizottságának felhívását, amely a bányabiztonsági és pénzügyi ellehetetlenülés kérdéseivel is foglalkozott. A jelenlévők élő szóval történő reagálásának tartalmát, figyelmet érdemlően fejezték ki a hozzászólások. Ezekből idézünk. Albert Gábor: „... 360 dolgozó nevében mondom, akik letették a voksot, ők nem bohócok. Fizetik a tagsági díjat, elvárják, hogy ne két órás figyelmeztető sztrájk legyen. Elegük van, mindenre hajlandóak..." Balázs István: „... az aktív dolgozóknak az a véleménye, hogy a szénbányászaton belül két órának semmi jelentősége,fel vannak töltve a depók, majd mosolyognak rajtunk, de ha a többi szakma is mellénk áll, nem is biztos, hogy kell egy nagyobb sztrájk..." Nagy Tibor: „... többről van szó, mint a szénbányászat sárbataposásáról. A magyar szénbányászat teljes eladásáról van szó" (példákkal bizonyítja) „... a mi dolgozóink is megkérdőjelezik a két órás sztrájkot. Ha lehetséges, én azt az ajánlást tenném, hogy mi bányászok üljünk le nyolc órára, s az MSZOSZ tagszervezetei két órás figyelmeztető sztrájkkal csatlakozzanak..." Bartl József: „... nagyon rövid ultimátumot kell ennek a kormánynak adni, hogy szűnjön meg a szénimport... ha tényleg csak két órára ülünk le, mi bányászok, akkor ez nevetséges dolog lesz..." Tamás István: „... ha a szénbányászat problémája kapcsolható lenne az MSZOSZ követeléseivel, akkor javasoljuk..." Győr Sándor: „... ha több százezres dolgozói tömeg várható a két órás leülésre, akkor talán meg lehet győzni azokat a bányászokat, ölüknek a két óra most nem tűnik elégségesnek... ha tőlünk teljesen más iparágak csatlakoznak hozzánk, akkor a mi szövetségi tanácstagjaink is tegyék egyértelművé a csatlakozást..." Kármán Csaba: „... az elszigetelt bányászsztrájk kérdésében rendkívüli módon megoszlottak a vélemények. Ha országos jellegű, a többi szakmai ágazatot bevonva, abba belemegyünk..." Farkas Géza: „... a bányászat érdekében két órás figyelmeztető sztrájkot tartani nem érdemes. Ha a nagy szakszervezetek figyelmeztető sztrájkot akarnak, mi akkor csatlakozunk..." Kovács Mózes: „... a jövő év eleje a bányászat szempontjából sorsdöntő. Ha most nem lépünk, utána már Idába akarunk sztrájkolni saját érdekünkben. Ha az MSZOSZ meghirdeti a figyelmeztető sztrájkot, a kongresszuson mind azt mondtuk, igenis kiállunk mellette. Akkor álljunk ki a két órás figyelmeztető sztrájk mellett, meghirdetjük a bányász-követeléseket ezen a sztrájkon belül is, s meg is kell hirdetni..." Jusztusz Károly: „... olyan jellegű legyen a sztrájk meghirdetése, aminek nagy a nyomatéka, s nem mi egyedül csináljuk... szeretném, ha felhívnánk a nemzetközi bányászság figyelmét is a mi helyzetünkre... csatlakozunk a borsodiak felhívásához..." Wagner Ferenc: „... a szénbányászat önmaga is demonstrálásra képes. A két órás figyelmeztető sztrájkhoz való csatlakozás reális, de ennek olyan módon is érvényt kell szerezni, hogy a szénbányászat önmaga áll ezeknek a folyamatoknak az élére..." Szabó László: „... a két órás figyelmeztető sztrájkban benne van a kollektívánk. S ha ehhez partnereket találunk, látványosabb..." Kovács Mózes: „Több álláspont szerint, ha nem találtunk támogatókat, akkor ne csináljunk semmit. Ha nem próbáljuk meg egyedül is, — ha nincs más szövetséges — akkor feladtuk az összes lehetőségünket, reményünket, hogy valaha is saját sorsunkon változtassunk." Schalkhammer Antal összefoglalójában javasolta, hogy a bányaipar, felszólítva a többi MSZOSZ tagszervezetet, közös döntéssel december 17-én hirdesse meg a két órás figyelmeztető sztrájkot. A korábbi követelések összevonva tartalmazzák: — az azonnali import-stopp; — az új közgazdasági szabályozó rendszer működőképessége; — a hosszútávú MVMT szénbányászati szerződés; — az egész közgazdasági feltételrendszert övező humánpolitikai kérdések azonnali tárgyalását, s az intézkedések megtételét. Amennyiben január közepéig nem történik kormányzati döntés, számunkra kedvezően általános sztrájkot hirdetünk. A BDSZ elnöke felhatalmazást kért arra, hogy december 9-én, amikor az MSZOSZ Szövetségi Tanács meghozza ebben döntését, a sztrájktörvény paragrafusának megfelelő sztrájkbejelentést megtegye. Javasolta, hogy a Bányaipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége Szénbányász Tagozata teljes mértékben csatlakozzon a borsodi felhíváshoz, osztva a kialakult véleményekben lévő követeléseket, s egységesen lépjen fel ezek azonnali végrehajtására. Felhatalmazást kért, hogy a Bányász Szakszervezeti Világszövetségben megalakult Európai Szövetség Elnökségét tájékoztassa a kialakult helyzetről. A jelenlévők a javaslatokat egységesen elfogadták. Az ülés diagnózisa: úgy tűnik, Magyarországon már nem csak egyes embereket, hanem egyes iparágakat is fenyeget az infarktus... Meg kell próbálni védekezni ellene. Perényi István ezt? Infarktus előtt... Kibővített szénbányász titkári ülés, 1991. december 5. Követeléseink a miniszterelnöktől Antall József úrnak a Magyar Köztársaság Miniszterelnökének Tisztelt Miniszterelnök Úr! A Bányaipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetségéhez tartozó alapszervezetek nevében bejelentem, hogy szakszervezeti tagjaink részt vesznek az MSZOSZ 28 tagszervezete által 1991. december 17-ére meghirdetett két órás figyelmeztető sztrájkban, mivel az ÉT tárgyalásokon elért eddigi eredményeket tagságunk nem tartja kielégítőnek. A fentiekkel összefüggésben szeretném felhívni a Tisztelt Miniszterelnök Úr figyelmét 1991. november 6-án Önhöz írt levelünkre, melyben arról tájékoztattuk, hogy elsősorban a szénbányászatban már elviselhetetlen körülmények miatt a dolgozók elégedetlensége elérte a tűrőképesség végső határát. (E levelünkre a mai napig nem kaptunk választ.) A kialakult helyzet kényszerítő hatására 1991. december 5-én rendkívüli ülést tartott a szénbányászok titkári testülete, amelyen részt vettek a BDSZ Szövetségi Titkárság tagjai, valamint a Szövetségi Tanács szénbányász képviselői. A testület a szénbányászat helyzetének sürgős rendezése érdekében úgy döntött, hogy a Bányaipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége képviselői kezdjenek azonnali tárgyalásokat a kormánnyal a következő kérdésekben: 1. Az átgondolatlan bányabezárások és privatizáció helyett—a Parlament által törvénybe iktatott—azonnali hosszú távú energiapolitikai stratégia elfogadását követeljük, amely megnyugtatóan rendezi az ország energiaellátásának, a bányászat és a bányászok helyzetének rendezését. Ennek rendezése egyértelműen a Kormány felelőssége, és megoldása nem bízható a spontán piaci folyamatokra. 2. Azonnali intézkedéseket követelünk a hazai széntermelés védelmére. Ennek érdekében a Kormány szigorítsa meg az energetikai szénimportot és a kommunális szénbehozatal vámszabályait. 3. A gazdaságos szénbányászat fenntartása és a gazdaságtalan bányák tervezhető visszafejlesztése érdekében a Magyar Villamos Művek Tröszt (MVMT) és a szénbánya vállalatok között (állami döntés alapján) jöjjön létre legalább az ezredfordulóig egy középtávú szerződés, amely garantálja a 2000 MW kiterhelhetőségű szenes erőművek által, legalább 130 PJ hőértékű energetikai szén átvételét évente, tehát a hazai energiaforrás kihasználását. 4. A Kormány tegyen sürgős intézkedéseket a hazai szénbányászat normális működési feltételeinek megteremtésére, amely lehetővé teszi a bányászok jogos bér- és szociális követeléseinek biztosítását. Az állásfoglalás szerint, amennyiben 1992. január 15-ig fenti kérdésekben tárgyalásra nem kerül sor, vagy ezek nem vezetnek megnyugtató eredményekre, úgy január második felében általános munkabeszüntetésre hívjuk fel a szénbányászat valamennyi dolgozóját, szolidáris támogatást kérve saját szövetségünk és az MSZOSZ valamennyi tagszervezetétől. Ennek nyomatékul adva veszünk részt a december 17-ei figyelmeztető sztrájkban is. Ismételten kérem Miniszterelnök urat, hogy a szénbányászok követeléseinek megtárgyalására a törvény értelmében felállítandó egyeztető bizottságba jelölje ki a Kormány illetékes képviselőit. A tárgyalás időpontjáról és helyéről szakszervezetünket értesíteni szíveskedjék. Bízva a tárgyalásos rendezés eredményességében, kívánok jó szerencsét! Schalkhammer Antal Schalkhammer Antal elnök úr részére Bányaipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége Tisztelt Elnök Úr! A Miniszterelnök Úr megbízásából, a hozzáírt levelére válaszolva értesítem, hogy a Kormány kész a tárgyalásokra az Önök által javasolt négy pontról. A tárgyalásokon a Kormányt dr. Bakay Árpád helyettes államtitkár úr képviseli. Kérem, hogy a tárgyalások időpontjáról közvetlenül állapodjanak meg. Budapest, 1991. december 23. Válasz a minisztertől Üdvözlettel: dr. Szabó Iván /TSI ~ 4« ' ■' ^ ,3 »JÓ SERENCSÉT! ^JÓ SZERENCSÉT! K.ítt SZERENCSÉT! ^JÓ SZERENCSÉT! A BÁNYAIPARI DOLGOZÓK SZAKSZERVEZETI SZÖVETSÉGÉNEK LAPJA • ALAPÍTVA 1913-BAN 79. ÉVFOLYAM • 1992. JANUÁR • 12 FORINT A „figyelmeztető” A decemberi 2 órás figyelmeztető sztrájk után sokféle hangon komponált értékelést hallhattunk, olvashattunk. Kishitűt, félőset, hogy nem lett volna szabad, nem oldunk meg semmit, sőt rontunk a helyzetünkön. Cinikusat, hogy mindegy mit tesz a melós, nem figyel rá a kormány. Harcosat, hogy most még csak ökölbe szorult a kezünk, de ha kell, fel is emeljük, sőt lehet, hogy már korábban kellett volna és nem csak figyelmeztetőt! Az értékelést, kinek-kinek a saját helyzete, sőt bizonyára pártállása is befolyásolta. Az azonban tény, az MSZOSZ legnagyobb tagszervezetei egységesen vállalták a demonstrációt. És ennek nem csak egyszeri jelentősége van. Jelzi azt, hogy a munkavállalók alapvető érdekei közel állnak egymáshoz, függetlenül szakmájuktól, szakszervezeti hovatartozásuktól. Mert ugyan előtte és utána is vita folyt arról, hogy mi a pontos célja a sztrájknak, sikerült-e a résztvevőkkel tudatosítani, megértetni. Több, kívül maradt kis szakszervezet azzal vádolta az MSZOSZ-t, hogy felelőtlenül a politikai anarchia veszélyét idézi fel. Nos, erre a kérdésre és a vádakra a dolgozók felelősségteljes részvétele volt a válasz. Miért sztrájkoltunk? Sokféle röplapon, felhíváson sokféle indoklást olvashattunk. De mindnek a vezérgondolata ugyanaz volt: követeljük, hogy a Parlament és a Kormány ne csak számokban, gazdaságosságban, költségvetésben, technológiában gondolkodjon, hanem Emberben is! Az értéket előállító embert ne csupán a gazdasági gépezet részeként kezelje, hanem mint a társadalom elsőszámú alkotóelemét, amelynek a közérzete, anyagi, kulturális állapota minden mást alapvetően meghatároz. Mert tudomásul lehet venni, hogy a politikai rendszerváltással együtt jár a gazdasági is, azonban az erőszakolt gyorsaságú gazdasági rendszerváltás magában hordozza előbb a gazdasági, majd a politikai anarchia veszélyét. És ezt a veszélyt nem a szakszervezetek idézi elő! Ők csupán figyelmeztetnek, először két órában, amelyet ha kell, meg lehet ismételni hosszabb időre is. Figyelmeztetnek arra, hogy a legfontosabb tényező az Ember! A munkanélküli, a hajléktalan, az éhes ember élete céltalanná, üressé válik, az életösztöne radikalizálja és fennáll a társadalmi robbanás veszélye. Ez az amit a szakszervezetek sem engedhetnek meg! És ebben minden felelős politikai tényezőnek közösek az érdekei. Többen azzal vádolják az MSZOSZ-t, hogy évtizedeken át csöndben kiszolgálta az akkori „egy” pártot, most köpönyeget vált és ezzel „menti át magát” az új rendszerbe. Kevés a hely ennek a szamárságnak (ezt a szót miniszterelnökünktől kölcsönöztem, amiért elnézést kérek a részletes elvi visszautasítására, de néhány szót azért érdemel. Más volt a szerepe a szakszervezeteknek a lényegében teljes foglalkoztatottság több évtizedes korszakában, amely igaz, hogy egyenlősdi alapon, de végül is a legutóbbi 20-25 évben megélhetést, egyes időszakokban tisztes életszínvonalat biztosított a társadalom döntő többségének. Új szerepre kényszerülnek most, amikor Magyarországon hatvan éve nem látott gazdasági válság (amit szalonképesen szerkezetátalakításnak és privatizációnak mondunk) és négyszázezres munkanélküliség van, nagy infláció, létbizonytalanság a munkahellyel rendelkezőknek is. A szerepváltást az élet kényszerítette ki! Vajon nem az alapvető és legtermészetesebb szakszervezeti feladat a veszélyeztetett, elesett dolgozók oldalára állni és megpróbálni megvédeni őket a — munkáltató érdekei szempontjából sokszor logikus — kegyetlen közgazdasági hatásoktól? Mondhatja-e magát érdekvédelmi szervezetnek az, amely nem ezt tekinti fő feladatának, hanem megértően bólogat a munkásellenes intézkedésekre? Az MSZOSZ és benne az egyik „erős” szervezet a BDSZ azt az erkölcsi felelősséget vállalja, amely egyben politikai is. Mert ahogy említettem, a társadalmi és gazdasági rendszerváltás új — a mi generációnk számára ismeretlen — körülményeket idézett elő, de nem fogadhatjuk el sohasem, hogy a gazdaságpolitikai intézkedések számításon kívül hagyják az embert. Az MSZOSZ csaknem kétmilliós tagsága a nevével, jelenlétével, tagdíjával erősíti ezt a gondolatot. Végül visszatérek a kiinduló pontra: ezendrukkereink a számokkal próbálták bizonyítani, hogy a sztrájk sikertelen, szervezetlen volt, hiszen az MSZOSZ tagságának jó ha 20 százaléka vett részt. Azt azonban hangsúlyozni kell, hogy a BDSZ tagjainak döntő többsége vállalta a sztrájkot. De nem szabad figyelmen kívül hagyni a Sztrájkbizottság álláspontját, hogy az ország működőképességét a figyelmeztető sztrájk nem veszélyeztetheti. Ezért sok szervezet és több százezer dolgozó kinyilvánította együttérzését, szolidaritását, de végezte a dolgát abban a két órában is. És sajnos sokan voltak, akik féltek! Féltek, hogy az amúgy is bizonytalan munkahelyükön a sztrájkban való részvétellel megpecsételik saját sorsukat. És mi lesz most? A „figyelmeztető” egyik fontos eredménye, hogy a miniszterelnök úr megbízása alapján Dr. Szabó Iván miniszter úr vezetésével tárgyalások kezdődtek a bányászok követeléseiről. A helyzet gyors javulására azonban nem lehet számítani. Lehet, hogy az infláció ebben az évben már kisebb lesz, de a lakossági terhek növekednek. A bányászatot továbbra is fenyegetik az ismert veszélyek. Ezért soha nagyobb szükség nem volt az összefogás, a szervezettség erősítésére. A szakszervezetek nem irreális, hanem az ország helyzetéhez mért tisztességes kompromisszumot keresnek. Emberséges megoldást, amelyben senki nem válik ártatlan áldozattá. Ennyiben az érdekvédelem politika is. A politológia ismer egy mondást: a háború a politika folytatása erőszakos eszközökkel. Vajon igaz-e ennek alapján, hogy a sztrájk az érdekvédelem kifejezése erőszakkal? Egész életemben gyűlöltem az erőszakot. De ha emberek százezreinek sorsáról van szó...? Csizmás Attila Lapzárta után történt Mint ahogy a lapunk korábbi számában beszámoltunk szakszervezetünk, a BDSZ levelében kért sürgős tárgyalásokat Göncz Árpád köztársasági elnöktől és Antall József miniszterelnöktől a szénbányászat súlyos gondjainak a megoldására. A decemberi két órás figyelmeztető sztrájk után a miniszterelnök nevében Szabó Iván miniszter, az Ipari és Kereskedelmi Minisztérium nevében ajánlotta fel a tárgyalásokat és Bakay Árpádot, az IKM energetikai ügyekért felelős államtitkárt jelölte ki a tárgyaló delegáció vezetőjének. Azóta többször került sor telefonos, majd január 3-án többórás konstruktív megbeszélésre Szabó Iván és Schalkhammer Antal között. Megállapodtak, hogy január 8-án és 9-én fog történni az Ipari és Kereskedelmi Minisztérium és a bányászszakszervezet egyeztető megbeszélése, ahol a BDSZ négypontos követelés csomagtervét tárgyalják meg. Két tárgyalócsoportot állítanak fel; az egyik az 1992-re szóló sürgős, míg a másik a hosszútávú feladatokról készít elő megállapodásokat. A BDSZ Szénbányászati Tagozat Sztrájkbizottsága január 4-én ülésezett — az ülésről kiadott közleményt közöltük —, megvitatta a tárgyalásokon képviselt közös álláspontot, taktikát és megválasztotta a tárgyaló delegációt, valamint kijelölte a résztvevő szakértőket. A tárgyalás eredményéről a következő számunkban számolunk be. Reméljük sikerül közös megegyezésre jutni, hiszen sem a kormánynak, sem a bányászoknak nem érdeke a mindkét félre beláthatatlan következményekkel járó általános bányászsztrájk. A szerkesztőség