Bányamunkás, 1992 (79. évfolyam, 1-12. szám)

1992-01-01 / 1. szám

A piacgazdaság keserű ízeit kóstolgató tár­ca válsága az áttérés béklyóiban vergődik. A csak elveiben kidolgozott gazdaságpoli­tikai koncepció konkrét gyakorlati játék­­szabályok díjával a szabadpiaci verseny feltételei közé szorította a termelő vállala­tokat, amelyek úgy bukdácsolnak ezek kö­zött, mint a nyeretlen kétéves a lóverseny­pályán... Jogos tehát a bányászok követelése, hogy az ágazat további sorsát világos és közért­hető energiapolitikával rendelkező játék­­szabályok szerint alakíthassák. A bányász azt szeretné, ha keményen megtanult szak­májából két keze munkájával meg is tudna élni, mert lassan úgy jár, mint az egyszeri ló, amelyet le akartak szoktatni az evésről, s mire megszokta volna, el is pusztult Nem feszíthető tovább a húr! Már nyíltan zúgolódik a munkavállalók tömege. Úgy látszik egyre inkább foglal­koztatja őket a sztrájk alkalmazásának lehe­tősége. Az új esztendő küszöbén ez nem sok örömet, s nyugalmat ígér. A bányászok úgy érzik, hogy a mai politikusok közü­l egyesek sokat tévednek, s ráadásul megfontolt szán­dékkal. S amióta a tükröt feltalálták, a par­lamentben is fölösleges másokon nevetni (tisztelet a kivételnek). A kibővített titkári ülés résztvevői előtt, Schalkhammer Antal, a BDSZ elnöke rész­letes elemzéssel, az üggyel érzelmileg is azonosulva mutatta be az iparág dolgozóit közvetlenül és keményen érintő gazdasági, emberi, politikai, s erkölcsi feszültségeit, a jelent érintő ezer kétely, s a bizonytalan jövő közepette. Többek között ábrázolta Veszprém, Dudar, Balinka, Várpalota, Aj­ka, Oroszlány, Tatabánya, Dorog, Nógrád, Borsod, Komló visszafejlesztési terveit, amelyek a számítások szerint 16 ezer mun­kahelyet érintenek, s az ellehetetlenülés kri­tikus. Azt is hangsúlyozta, nem tudunk majd sokat kezdeni a 25 éves munkaviszony nyugdíjjogosultságával, ha nem lesz mun­kahely. Ugyanakkor a kormánnyal való tárgyalá­sok eredménytelenek. Javasolta, hogy a tár­gyalási készség előmozdítása érdekében ar­ról kellene dönteni, hogy hirdessük meg a figyelmeztető két órás sztrájkot december 13. és 18-a között. Nincs más út. S az is bizonyos, más szakmák is szolidárisak lesz­nek. Nyomatékosan hangsúlyozta, azonnali import-stoppot kell kiharcolni, majd így folytatta: „Felelősségem legteljesebb tuda­tában, én személy szerint, mint a szövetség választott képviselője, arra hívom fel az egész magyar szénbányászatot, hogy a je­lenlegi pökhendi, s flegma intézkedéseknek, tárgyalás nélküli folyamatoknak ne enged­jen utat, s egységesen tartsuk meg december 17-én a szakonkénti két órás figyelmeztető sztrájkot. Szólítsuk fel egység-szolidaritás­ra az egész magyar szakszervezeti szerve­zetet, s a bányász szakszervezeti szövetség teljes tagságát." Végül ismertette a Borsodi Szénbányák Vállalat Szakszervezeti Bizottságának fel­hívását, amely a bányabiztonsági és pénz­ügyi ellehetetlenülés kérdéseivel is foglal­kozott. A jelenlévők élő szóval történő reagálá­sának tartalmát, figyelmet érdemlően fejez­ték ki a hozzászólások. Ezekből idézünk. Albert Gábor: „... 360 dolgozó nevében mondom, akik letették a voksot, ők nem bo­­hócok. Fizetik a tagsági díjat, elvárják, hogy ne két órás figyelmeztető sztrájk le­gyen. Elegük van, mindenre hajlandóak..." Balázs István: „... az aktív dolgozóknak az a véleménye, hogy a szénbányászaton belül két órának semmi jelentősége,fel van­nak töltve a depók, majd mosolyognak raj­tunk, de ha a többi szakma is mellénk áll, nem is biztos, hogy kell egy nagyobb sztrájk..." Nagy Tibor: „... többről van szó, mint a szénbányászat sárbataposásáról. A magyar szénbányászat teljes eladásáról van szó" (példákkal bizonyítja) „... a mi dolgozóink is megkérdőjelezik a két órás sztrájkot. Ha lehetséges, én azt az ajánlást tenném, hogy mi bányászok üljünk le nyolc órára, s az MSZOSZ tagszervezetei két órás figyelmez­tető sztrájkkal csatlakozzanak..." Bartl József: „... nagyon rövid ultimátu­mot kell ennek a kormánynak adni, hogy szűnjön meg a szénimport... ha tényleg csak két órára ülünk le, mi bányászok, akkor ez nevetséges dolog lesz..." Tamás István: „... ha a szénbányászat problémája kapcsolható lenne az MSZOSZ követeléseivel, akkor javasoljuk..." Győr Sándor: „... ha több százezres dol­gozói tömeg várható a két órás leülésre, akkor talán meg lehet győzni azokat a bá­nyászokat, ölüknek a két óra most nem tűnik elégségesnek... ha tőlünk teljesen más ipar­ágak csatlakoznak hozzánk, akkor a mi szö­vetségi tanácstagjaink is tegyék egyértel­művé a csatlakozást..." Kármán Csaba: „... az elszigetelt bá­nyász­sztrájk kérdésében rendkívüli módon megoszlottak a vélemények. Ha országos jellegű, a többi szakmai ágazatot bevonva, abba belemegyünk..." Farkas Géza: „... a bányászat érdekében két órás figyelmeztető sztrájkot tartani nem érdemes. Ha a nagy szakszervezetek figyel­meztető sztrájkot akarnak, mi akkor csatla­kozunk..." Kovács Mózes: „... a jövő év eleje a bányászat szempontjából sorsdöntő. Ha most nem lépünk, utána már Idába akarunk sztrájkolni saját érdekünkben. Ha az MSZOSZ meghirdeti a figyelmeztető sztráj­kot­­, a kongresszuson mind azt mondtuk, igenis kiállunk mellette. Akkor álljunk ki a két órás figyelmeztető sztrájk mellett, meg­hirdetjük a bányász-követeléseket ezen a sztrájkon belül is, s meg is kell hirdetni..." Jusztusz Károly: „... olyan jellegű legyen a sztrájk meghirdetése, aminek nagy a nyo­­matéka, s nem mi egyedül csináljuk... sze­retném, ha felhívnánk a nemzetközi bá­­nyászság figyelmét is a mi helyzetünkre... csatlakozunk a borsodiak felhívásához..." Wagner Ferenc: „... a szénbányászat ön­maga is demonstrálásra képes. A két órás figyelmeztető sztrájkhoz való csatlakozás reális, de ennek olyan módon is érvényt kell szerezni, hogy a szénbányászat önmaga áll ezeknek a folyamatoknak az élére..." Szabó László: „... a két órás figyelmez­tető sztrájkban benne van a kollektívánk. S ha ehhez partnereket találunk, látványo­sabb..." Kovács Mózes: „Több álláspont szerint, ha nem találtunk támogatókat, akkor ne csi­náljunk semmit. Ha nem próbáljuk meg egyedül is, — ha nincs más szövetséges — akkor feladtuk az összes lehetőségünket, re­ményünket, hogy valaha is saját sorsunkon változtassunk." Schalkhammer Antal összefoglalójában javasolta, hogy a bányaipar, felszólítva a többi MSZOSZ tagszervezetet, közös dön­téssel december 17-én hirdesse meg a két órás figyelmeztető sztrájkot. A korábbi követelések összevonva tartal­mazzák: — az azonnali import-stopp; — az új közgazdasági szabályozó­ rend­szer működőképessége; — a hosszútávú MVMT szénbányászati szerződés; — az egész közgazdasági feltételrend­szert övező humánpolitikai kérdések azonnali tárgyalását, s az intézkedések megtételét. Amennyiben január közepéig nem történik kormányzati döntés, szá­munkra kedvezően­­ általános sztrájkot hirdetünk. A BDSZ elnöke felhatalmazást kért arra, hogy december 9-én, amikor az MSZOSZ Szövetségi Tanács meghozza ebben dönté­sét, a sztrájktörvény paragrafusának megfe­lelő sztrájkbejelentést megtegye. Javasolta, hogy a Bányaipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége Szénbányász Tagozata teljes mértékben csatlakozzon a borsodi felhíváshoz, osztva a kialakult vé­leményekben lévő követeléseket, s egysé­gesen lépjen fel ezek azonnali végrehajtá­sára. Felhatalmazást kért, hogy a Bányász Szakszervezeti Világszövetségben megala­kult Európai Szövetség Elnökségét tájékoz­tassa a kialakult helyzetről. A jelenlévők a javaslatokat egységesen elfogadták. Az ülés diagnózisa: úgy tűnik, Magyar­­országon már nem csak egyes embereket, hanem egyes iparágakat is fenyeget az in­farktus... Meg kell próbálni védekezni ellene. Perényi István ezt? Infarktus előtt... Kibővített szénbányász titkári ülés, 1991. december 5. Követeléseink a miniszterelnöktől Antall József úrnak a Magyar Köztársaság Miniszterelnökének Tisztelt Miniszterelnök Úr! A Bányaipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetségéhez tartozó alapszervezetek nevében beje­lentem, hogy szakszervezeti tagjaink részt vesznek az MSZOSZ 28 tagszervezete által 1991. december 17-ére meghirdetett két órás figyelmeztető sztrájkban, mivel az ÉT tárgyalásokon elért eddigi eredményeket tagságunk nem tartja kielégítőnek. A fentiekkel összefüggésben szeretném felhívni a Tisztelt Miniszterelnök Úr figyelmét 1991. november 6-án Önhöz írt levelünkre, melyben arról tájékoztattuk, hogy elsősorban a szénbányászatban már elviselhetetlen körülmények miatt a dolgozók elégedetlensége elérte a tűrőképesség végső határát. (E levelünkre a mai napig nem kaptunk választ.) A kialakult helyzet kényszerítő hatására 1991. december 5-én rendkívüli ülést tartott a szénbányászok titkári testülete, amelyen részt vettek a BDSZ Szövetségi Titkárság tagjai, va­lamint a Szövetségi Tanács szénbányász képviselői. A testület a szénbányászat helyzetének sürgős rendezése érdekében úgy döntött, hogy a Bányaipari Dolgozók Szakszervezeti Szövet­sége képviselői kezdjenek azonnali tárgyalásokat a kormánnyal a következő kérdésekben: 1. Az átgondolatlan bányabezárások és privatizáció helyett—a Parlament által törvénybe iktatott—azonnali hosszú távú energiapolitikai stratégia elfogadását követeljük, amely meg­nyugtatóan rendezi az ország energiaellátásának, a bányászat és a bányászok helyzetének rendezését. Ennek rendezése egyértelműen a Kormány felelőssége, és megoldása nem bízható a spontán piaci folyamatokra. 2. Azonnali intézkedéseket követelünk a hazai széntermelés védelmére. Ennek érdekében a Kormány szigorítsa meg az energetikai szénimportot és a kommunális szénbehozatal vám­szabályait. 3. A gazdaságos szénbányászat fenntartása és a gazdaságtalan bányák tervezhető vissza­fejlesztése érdekében a Magyar Villamos Művek Tröszt (MVMT) és a szénbánya vállalatok között (állami döntés alapján) jöjjön létre legalább az ezredfordulóig egy középtávú szerző­dés, amely garantálja a 2000 MW kiterhelhetőségű szenes erőművek által, legalább 130 PJ hőértékű energetikai szén átvételét évente, tehát a hazai energiaforrás kihasználását. 4. A Kormány tegyen sürgős intézkedéseket a hazai szénbányászat normális működési feltételeinek megteremtésére, amely lehetővé teszi a bányászok jogos bér- és szociális köve­teléseinek biztosítását. Az állásfoglalás szerint, amennyiben 1992. január 15-ig fenti kérdésekben tárgyalásra nem kerül sor, vagy ezek nem vezetnek megnyugtató eredményekre, úgy január második fe­lében általános munkabeszüntetésre hívjuk fel a szénbányászat valamennyi dolgozóját, szoli­dáris támogatást kérve saját szövetségünk és az MSZOSZ valamennyi tagszervezetétől. Ennek nyomatékul adva veszünk részt a december 17-ei figyelmeztető sztrájkban is. Ismételten kérem Miniszterelnök urat, hogy a szénbányászok követeléseinek megtárgyalá­sára a törvény értelmében felállítandó egyeztető bizottságba jelölje ki a Kormány illetékes képviselőit. A tárgyalás időpontjáról és helyéről szakszervezetünket értesíteni szíveskedjék. Bízva a tárgyalásos rendezés eredményességében, kívánok jó szerencsét! Schalkhammer Antal Schalkhammer Antal elnök úr részére Bányaipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége Tisztelt Elnök Úr!­­ A Miniszterelnök Úr megbízásából, a hozzáírt levelére válaszolva értesítem, hogy a Kormány kész a tárgyalásokra az Önök által javasolt négy pontról. A tárgyalásokon a Kormányt dr. Bakay Árpád helyettes államtitkár úr képviseli. Kérem, hogy a tárgyalások időpontjáról közvetlenül állapodjanak meg. Budapest, 1991. december 23. Válasz a minisztertől Üdvözlettel: dr. Szabó Iván /T­­SI ~ 4« ' ■' ^ ,3 »JÓ S­ERENCSÉT! ^JÓ SZERENCSÉT! K.ítt SZERENCSÉT! ^JÓ SZERENCSÉT! A BÁNYAIPARI DOLGOZÓK SZAKSZERVEZETI SZÖVETSÉGÉNEK LAPJA • ALAPÍTVA 1913-BAN 79. ÉVFOLYAM • 1992. JANUÁR • 12 FORINT A „figyelmeztető” A decemberi 2 órás figyelmeztető sztrájk után sokféle hangon komponált érté­kelést hallhattunk, olvashattunk. Kishitűt, félőset, hogy nem lett volna szabad, nem oldunk meg semmit, sőt rontunk a helyzetünkön. Cinikusat, hogy mindegy mit tesz a melós, nem figyel rá a kormány. Harcosat, hogy most még csak ökölbe szorult a kezünk, de ha kell, fel is emeljük, sőt lehet, hogy már korábban kellett volna és nem csak figyelmeztetőt! Az értékelést, kinek-kinek a saját helyzete, sőt bizonyára pártállása is befo­lyásolta. Az azonban tény, az MSZOSZ legnagyobb tagszervezetei egységesen vállalták a demonstrációt. És ennek nem csak egyszeri jelentősége van. Jelzi azt, hogy a munkavállalók alapvető érdekei közel állnak egymáshoz, függetlenül szakmájuktól, szakszervezeti hovatartozásuktól. Mert ugyan előtte és utána is vita folyt arról, hogy mi a pontos célja a sztrájknak, sikerült-e a résztvevőkkel tudatosítani, megértetni. Több, kívül maradt kis szakszervezet azzal vádolta az MSZOSZ-t, hogy felelőtlenül a politikai anarchia veszélyét idézi fel. Nos, erre a kérdésre és a vádakra a dolgozók felelősségteljes részvétele volt a válasz. Miért sztrájkoltunk? Sokféle röplapon, felhíváson sokféle indoklást olvashattunk. De mindnek a vezérgondolata ugyanaz volt: követeljük, hogy a Parlament és a Kormány ne csak számokban, gazdaságosságban, költségvetésben, technológiában gondol­kodjon, hanem Emberben is! Az értéket előállító embert ne csupán a gazdasági gépezet részeként kezelje, hanem mint a társadalom elsőszámú alkotóelemét, amelynek a közérzete, anyagi, kulturális állapota minden mást alapvetően meg­határoz. Mert tudomásul lehet venni, hogy a politikai rendszerváltással együtt jár a gazdasági is, azonban az erőszakolt gyorsaságú gazdasági rendszerváltás magában hordozza előbb a gazdasági, majd a politikai anarchia veszélyét. És ezt a veszélyt nem a szakszervezetek idézi elő! Ők csupán figyelmeztetnek, először két órában, amelyet ha kell, meg lehet ismételni hosszabb időre is. Figyelmeztetnek arra, hogy a legfontosabb tényező az Ember! A munkanél­küli, a hajléktalan, az éhes ember élete céltalanná, üressé válik, az életösztöne radikalizálja és fennáll a társadalmi robbanás veszélye. Ez az amit a szakszer­vezetek sem engedhetnek meg! És ebben minden felelős politikai tényezőnek közösek az érdekei. Többen azzal vádolják az MSZOSZ-t, hogy évtizedeken át csöndben kiszol­gálta az akkori „egy” pártot, most köpönyeget vált és ezzel „menti át magát” az új rendszerbe. Kevés a hely ennek a szamárságnak (ezt a szót miniszterelnökünk­től kölcsönöztem, amiért elnézést kérek­ a részletes elvi visszautasítására, de néhány szót azért érdemel. Más volt a szerepe a szakszervezeteknek a lényegében teljes foglalkoztatottság több évtizedes korszakában, amely igaz, hogy egyenlősdi alapon, de végül is a legutóbbi 20-25 évben megélhetést, egyes időszakokban tisztes életszínvonalat biztosított a társadalom döntő többségének. Új szerepre kényszerülnek most, amikor Magyarországon hatvan éve nem látott gazdasági válság (amit szalonképesen szerkezetátalakításnak és privatizációnak mondunk) és négyszázezres munkanélküliség van, nagy infláció, létbizonytalanság a mun­kahellyel rendelkezőknek is. A szerepváltást az élet kényszerítette ki! Vajon nem az alapvető és legtermésze­tesebb szakszervezeti feladat a veszélyeztetett, elesett dolgozók oldalára állni és megpróbálni megvédeni őket a — munkáltató érdekei szempontjából sokszor logikus — kegyetlen közgazdasági hatásoktól? Mondhatja-e magát érdekvédel­mi szervezetnek az, amely nem ezt tekinti fő feladatának, hanem megértően bólogat a munkásellenes intézkedésekre? Az MSZOSZ és benne az egyik „erős” szervezet a BDSZ azt az erkölcsi felelősséget vállalja, amely egyben politikai is. Mert ahogy említettem, a társa­dalmi és gazdasági rendszerváltás új — a mi generációnk számára ismeretlen — körülményeket idézett elő, de nem fogadhatjuk el sohasem, hogy a gazdaság­­politikai intézkedések számításon kívül hagyják az embert. Az MSZOSZ csaknem kétmilliós tagsága a nevével, jelenlétével, tagdíjával erősíti ezt a gondolatot. Végül visszatérek a kiinduló pontra: ezendrukkereink a számokkal próbálták bizonyítani, hogy a sztrájk sikertelen, szervezetlen volt, hiszen az MSZOSZ tagságának jó ha 20 százaléka vett részt. Azt azonban hangsúlyozni kell, hogy a BDSZ tagjainak döntő többsége vállalta a sztrájkot. De nem szabad figyelmen kívül hagyni a Sztrájkbizottság álláspontját, hogy az ország működőképességét a figyelmeztető sztrájk nem veszélyeztetheti. Ezért sok szervezet és több százezer dolgozó kinyilvánította együttérzését, szolidaritását, de végezte a dolgát abban a két órában is. És sajnos sokan voltak, akik féltek! Féltek, hogy az amúgy is bizonytalan munkahelyükön a sztrájkban való részvétellel megpecsételik saját sorsukat. És mi lesz most? A „figyelmeztető” egyik fontos eredménye, hogy a miniszter­elnök úr megbízása alapján Dr. Szabó Iván miniszter úr vezetésével tárgyalások kezdődtek a bányászok követeléseiről. A helyzet gyors javulására azonban nem lehet számítani. Lehet, hogy az infláció ebben az évben már kisebb lesz, de a lakossági terhek növekednek. A bányászatot továbbra is fenyegetik az ismert veszélyek. Ezért soha nagyobb szükség nem volt az összefogás, a szervezettség erősítésére. A szakszervezetek nem irreális, hanem az ország helyzetéhez mért tisztességes kompromisszumot keresnek. Emberséges megoldást, amelyben senki nem válik ártatlan áldozattá. Ennyiben az érdekvédelem politika is. A politológia ismer egy mondást: a háború a politika folytatása erőszakos eszközökkel. Vajon igaz-e ennek alapján, hogy a sztrájk az érdekvédelem kife­jezése erőszakkal? Egész életemben gyűlöltem az erőszakot. De ha emberek százezreinek sorsáról van szó...? Csizmás Attila Lapzárta után történt Mint ahogy a lapunk korábbi számában be­számoltunk szakszervezetünk, a BDSZ le­velében kért sürgős tárgyalásokat Göncz Árpád köztársasági elnöktől és Antall Jó­zsef miniszterelnöktől a szénbányászat sú­lyos gondjainak a megoldására. A decem­beri két órás figyelmeztető sztrájk után a miniszterelnök nevében Szabó Iván minisz­ter, az Ipari és Kereskedelmi Minisztérium nevében ajánlotta fel a tárgyalásokat és Ba­­kay Árpádot, az IKM energetikai ügyekért felelős államtitkárt jelölte ki a tárgyaló de­legáció vezetőjének. Azóta többször került sor telefonos, majd január 3-án többórás konstruktív megbe­szélésre Szabó Iván és Schalkhammer An­tal között. Megállapodtak, hogy január 8-án és 9-én fog történni az Ipari és Kereskedelmi Mi­nisztérium és a bányászszakszervezet egyeztető megbeszélése, ahol a BDSZ négypontos követelés csomagtervét tár­gyalják meg. Két tárgyaló­csoportot állíta­nak fel; az egyik az 1992-re szóló sürgős, míg a másik a hosszútávú feladatokról ké­szít elő megállapodásokat. A BDSZ Szénbányászati Tagozat Sztrájkbizottsága január 4-én ülésezett — az ülésről kiadott közleményt közöltük —, megvitatta a tárgyalásokon képviselt közös álláspontot, taktikát és megválasztotta a tár­gyaló delegációt, valamint kijelölte a részt­vevő szakértőket. A tárgyalás eredményéről a következő számunkban számolunk be. Reméljük sike­rül közös megegyezésre jutni, hiszen sem a kormánynak, sem a bányászoknak nem érde­ke a mindkét félre beláthatatlan következmé­nyekkel járó általános bányászsztrájk. A szerkesztőség

Next