Bányamunkás, 1992 (79. évfolyam, 1-12. szám)
1992-01-01 / 1. szám
_ ________________bányamunkás________________ NEM EZ A HARC VOLT A VÉGSŐ... Fegyelmezett figyelmeztetés A királdi bányász művelődési háztól a Putnoki Bányaüzem mocsolyási aknája mintegy négy-öt kilométer. Trabanttal kényelmesen öt-hat perc. Ha nincs hajnal öt óra és olyan köd, hogy a kocsi elejét se látjuk a Bányamunkás főszerkesztőjével. De van. Óvatosan araszolunk az úton — legalábbis szeretnénk azt hinni — és csak reméljük, hogy más halandóban is hasonló körültekintést gerjeszt a félsz. Szeretnénk fényeket látni, de erre a vizuális élményre csak akkor kerül sor, amikor már végképp lemondunk arról, hogy a reggeles szűk 2 órás figyelmeztető sztrájkján részt vegyünk. Balázs László, a Putnoki Bányaüzem szb-titkára fogad minket, rengeteg tennivalója közben is készségesen. Idejében érkeztünk, a felolvasó lassan megtelik a „figyelmeztetőben” résztvevő bányászokkal. — Harmadonként nyilatkoztattuk az embereket — mondja érdeklődésünkre Balázs László —, s nyolc tartózkodástól eltekintve mindenki egyetértett azzal, hogy a bányászat helyét, szerepét tárgyalásokon már nem lehet elképzelni. — Az általános sztrájkra is ennyire nyitottak lennének az emberek? — Ez már komolyabb kérdés, de véleményem szerint igen. Itt is már többen felvetették, hogy az idő túlhaladta ezeket a figyelmeztetéseket. A legfontosabb ebben is a kezelhetőség. Nem lenne jó, ha spontán kezdeményezések szítanának sztrájkot. Az tény, hogy ezen a környéken rendkívül feszült a helyzet, itt az indulatok is feszítettebbek, mint jónéhány más térségben. Mindenki félti a kenyerét, nincs munkalehetőség az egész környéken. Nekünk létkérdés, hogy ez a bánya itt megmaradjon. Marton Zoltán csapatvezető vájár lassan 32 éve dolgozik a bányaüzemben. — A szakszervezet sztrájkfelhívása teljesen jogos. Külföldről hozzuk be a szenet, a mi szeneink rovására. A hazai szénbányászat teljesen háttérbe szorul. Az én apám 40 évet ledolgozott a bányában. Ő mondta nekem, hogy a bányászat mindig állami dotációval működött nálunk. Ő négy gyerek mellett a családjával jól megélt a munkájából. Volt úgy, hogy ők sem dolgoztak egy hétig, de azért, mert nem volt szivattyú, nem volt gépesítésük, felszerelésük. Ez nem sztrájk. Szerintem ezt a szénbányászatot mindenféleképpen meg kell mentenünk, akár egy hetes, akár 24 órás sztrájkkal. Meg kell akadályoznunk, hogy a bányászatban dolgozók az utcára kerüljenek. Labancz Pál, a Putnoki Bányaüzem munkásellátási előadója 30 éves bányászmúltra tekint vissza. — Sajnálatos, hogy idáig jutottunk. Én most a harmadik bányánál dolgozom, az előző kettőt a somsályit és a farkaslyukit bezárták, holott megfelelő szénkészlettel rendelkezett, csak úgy kellett volna lefejtenünk a szenet, hogy ne okozzon gondot a költségelszámolásban. Ráfogták, hogy kimerült a bánya, pedig kis ráfordítással még a Farkaslyuki Bányaüzem is üzemelhetne. Ez a bánya is működhetne, hiszen a lyukai után a putnoki terület rendelkezik a legnagyobb szénvagyonnal. Ha ez a figyelmeztető sztrájk nem vezet eredményre, akkor a munkatársaimmal együtt az a véleményünk, hogy az angol és orosz bányászok példáját kell követnünk és eredményt muszáj elérni. Farkas László főbizalmi — egyébként a BDSZ Szövetségi Tanácsának tagja—, vállalja, hogy elkalauzol minket az Edelényi Bányaüzemig. Köd előttünk, köd utánunk. Úttalan utakon próbálunk sietni, hogy időben odaérjünk, de erre egyre kevesebb az esélyünk. Arról már régen lemondtunk, hogy eredeti elképzelésünket tartva a Rudolf-telepen is betekintsünk a reggeli sztrájkba. Aztán hogy, hogy nem, kibukkan a ködből Edelény s még éppen elcsípjük a leszállás kezdetét. Üveges Ferenc, az Edelényi Bányaüzem szakszervezeti bizottságának titkára tájékoztat minket arról, hogy 698-an fejezték ki készségüket a sztrájkra, s a délelőttös szakban egy ember kivételévelSZDSZ-esként nem értett egyet a munkabeszüntetéssel, ami szíve joga) mindenki a falézban töltötte a 2 órát. — Amitől végképp betelt a pohár — magyarázza Üveges Ferenc —, az a különböző miniszteri tárcákkal kapcsolatos egyeztető tárgyalások elmaradása és az, hogy a Borsodi Szénbányák Vállalatnál a működőképesség teljes egészében ellehetetlenült. Soroljam? Az aknákon nincs gyutacs, robbanóanyag, nincs a kazánok fűtéséhez szén(!), térdig ér az iszap, nincs csizma, ruha, alapvető munkavédelmi eszközök hiányoznak, nincs biztosító elem, a hidraulikai- és szállítóberendezések rosszak, szóval teljes egészében lehetetlen a működés. Amennyiben a figyelmeztető sztrájk nem hozza meg a várt eredményt, akkor itt Edelény-aknán felkészültek az emberek arra is, hogy egy hosszútávú munkabeszüntetésben vegyenek részt és ha kell zsíros kenyéren fognak élni addig, amíg elfogadható kormányzati döntés nem születik. El vannak szánva az emberek, ennek most a felolvasóban is hangot adtak. Juhász András 1973-tól dolgozik Edelényen. — Amikor tavaly először tartottunk két órás figyelmeztető sztrájkot, szakszervezeti vezetőként sem értettem vele egyet. Bányászemberként egyetértettem a mecseki kollégákkal, s arra a meggyőződésre jutottam, hogy ha akkor az összes többi bányavállalat csatlakozik és nem hagyjuk cserben őket, akkor nem itt tartanánk, ahol most. A BDSZ-től azt várom, hogy még konkrétabban és még keményebben álljon ki a kormánnyal szemben. Ezalatt azt értem, hogy ha most sem fog ez a két órás munkabeszüntetés eredményeket hozni, akkor az emberekkel tudatosítjuk, hogy leülünk öt-hat napra, még úgy is, hogy nem kapunk bért. A mostani helyzetben egyébként dolgozóink többsége, minden győzködés ellenére is egyetért az általános sztrájkkal. — Ezt a sztrájkot—jegyzi meg Török Lajos —, nem a mostani, hanem a régi rendszerben kellett volna megcsinálni. Akkor talán még nem lett volna késő. Sipter Imre indulatosan közbevág. — Csak akkor van értelme az egész sztrájkolásnak, ha a kormányt rá lehet kényszeríteni, hogy a bányászat érdekében kedvező döntést hozzon. Egyáltalán: nyilatkozzanak abban a kérdésben, hogy szükség van-e ránk vagy sem? Biztosítsák azoknak a fiataloknak a jövőjét, akik elkötelezték magukat a szakmájuknál fogva — a bányászkodás mellett Serfőző István még „csak” tíz éve van a bányánál. —A sztrájkról az a véleményem, hogy nem sok értelme van ezeknek a két óráknak. Volt már ilyen, s ez a mostani is olyan eredménytelen lesz, mint az előző. Szerintem hosszabb távú sztrájkra kell felkészülni, ha a kormány nem intézkedik a javunkra. —Ha sztrájkolunk, ha nem, ugyanoda jutunk — mondja keserű összegzésképpen Juhász András. — De legalább csinálunk, teszünk valamit saját magunkért. Sztrájkolni kell, ha tönkremegy a magyar bányászat, ha nem, mert ez így nem jó. Az embernek kilóg a nadrágból a feneke. Ide jutott a hajdan dicső magyar bányászat. Tavasszal 87 százalékos volt a szervezettségünk, most 98 százalékos. — Ilyen erős az elszántság az emberekben? — Itt az a kérdés, hogy jövőre lesz-e nógrádi szénmedence, vagy nem? Lesz-e 1600 embernek munkahelye? Ha erről az oldalról közelítem a témát, akkor azt kell mondjam, hogy dolgozóink hajlandóak arra, hogy ilyen úton és ilyen áron is hozzájáruljanak munkahelyeik megvédéséhez, mert családok ezrei mehetnek tönkre egyik napról a másikra. Bátorterenyéről a Ménkesi Bányaüzemhez jókora kacskaringókon keresztül vezet az út. Nemti községen kígyózunk keresztül, amikor kishíján kiegyenesítjük a kanyart. Az egyik villanyoszlopon felfedezzük a BDSZ sztrájkra buzdító röplapját. Hárman-négyen állják körül és élénken tárgyalnak valamit. Jólesően nyugtázzuk, hogy munkánk eredménye ilyen kifejezően jelenik meg a falu főutcáján. Villanyoszlopról lévén szó tán csak nem ez az MVMT és a bányászat együttműködésének első lépcsőfoka? Megérkezésünkkor meg is osztjuk ezt az élményünket Pintér Zoltánnal, a Ménkesi Bányaüzem megbízott szb. titkárával. Természetesen nem ez a központi kérdés. — Bizalmi testületi ülésen ismertettem a sztrájkfelhívást, s ott volt mód a vélemények összegyűjtésére is. Itt elhangzott olyan is, hogy kevés a két óra leállás, de volt, aki megfelelőnek tartotta a fokozatosság elvét. Ami a reggeles figyelmeztető sztrájkot illeti, az emberek megértették a célját és csak a bányabiztonságot szolgáló dolgozók szálltak le kb. 10 fő. Az emberekkel beszélgetve kiütköztek szélsőséges vélemények is, hogy kit hová kellene elküldeni és hasonlók. A többség azonban úgy vélekedett, hogy igenis szükség van az ilyen akciókra, ha csak ezen az áron tudunk tisztességes eredményt elérni a magunk és a bányásztársadalom részére. Lehet, hogy egy kicsit későn is csináljuk ezt az egészet. Ez azért arra utal, hogy szinte valamennyien érezzük az összefogás szükségességét. Az elhangzottaktól tapasztalatban gazdagon, de nehéz szívvel indulunk Ózdon keresztül a nógrádi szénmedencébe, hogy előreláthatólag hasonlóan súlyos gondokról kapjunk információt a Ménkesi Bányaüzem délutános műszakjának figyelmeztető sztrájkján. Bátonyterenyén, a vállalat központjában, az stb. irodán együtt találjuk Morvai Ernő vezérigazgatót és Balázs Ernő titkárt. — Vegyes érzelmekkel fogadtam ezt a sztrájkmegmozdulást — fejti ki véleményét a vezérigazgató. — Szerintem ebben az egész nagy sztrájkban a bányászok dolga elcsúszott. Olyan érzésem van, hogy itt a mi speciális problémáink nem jelentek meg. Nem tartom jónak, hogy ezeket mi külön nem hangoztattuk. — Hogyan viszonyul a vállalat elsőszámú vezetője a sztrájkkövetelésekhez? — Hiába hangoztatják azt, hogy a vállalat vezetésével kell megalkudni. Nem vagyunk alkupozícióban. Ha én külön meg tudnék alkudni az erőművemmel — lenne ilyen jogosítványunk —, akkor rajtam is számon lehetne kérni, hogy alkudjak meg a saját dolgozóimmal. — Dolgozóink 95 százaléka egyetértett az MSZOSZ sztrájkfelhívásával és a BDSZ 4 pontos követelésével — teszi hozzá Balázs Ernő. — Az üzemrészlegekben megtartott figyelmeztető sztrájk, ami munkásgyűlések megtartására is alkalmat adott egyértelműen bizonyította, hogy a követelésekkel nagyon komolyan kell foglalkozni és kényszeríteni kell az iparág vezetését, a kormányt arra, hogy napirendre tűzze ezeket a kérdéseket. Most már eljutottak tagjaink odáig, hogy a figyelmeztető sztrájk eredménytelensége esetén akár általános sztrájkra is sor kerüljön. Bencsik István, az előkészítő műhely lakatos csoportvezetője. — Húsz éve vagyok szakszervezeti tag, hosszú ideje bizalmi. Meggyőződésem és hitem, hogy a szakszervezetnek, meg kell újulnia. Fel kell vennie a lépést a kormány politikájával. Ha ők keményítenek, akkor nekünk olyan szakembereket kell odaállítani, akik vitaképesek. Most kezd alakulni ez a fajta szakszervezet, bár úgy érzem, hogy már lépéshátrányban vagyunk. A két órás figyelmeztető sztrájkról az a véleményem, hogy most kell kinyilvánítani: ezzel a kormánypolitikával nem értünk egyet. Nekünk nincs vesztenivalónk, mert nekünk ennél rosszabb nem lehet a sorsunk. Hiszem, hogy ebben tovább kell lépnünk, ha szükséges, a több napig terjedő sztrájkig. Ez itt általános vélemény. — hámori — 1992. JANUÁR „Az igazat, csakis a színtiszta igazat” Ismét túl vagyunk egy két oras figyelmeztető sztrájkon. A bányászok, jobban mondva a szénbányászok elsőként csatlakoztak az MSZOSZ huszonnyolc tagszervezete által meghirdetett sztrájkhoz, azzal, hogy a szénbányászok négypontos követeléseit állították előtérbe — lásd az egy-két szakszervezeti vezető által kritizált, de a bányászok körében sikert aratott, a BDSZ által kiadott, nem hagyományos stílusú röplapot —, ehhez kérték a bányaipar többi ágazatát is a lehetőség szerinti csatlakozásra. Hallatlan kampány indult a sztrájkot meghirdetők ellen, úgy a tömegkommunikációban, mint a különböző fórumokon. Ezekből egy bányász példa: Schambula György, a Munkaügyi Minisztérium politikai államtitkára tartott Márkushegyen röpgyűlést és hangoztatta: ,A kormány teljesítette a bányászok díjjogosultságával kapcsolatos korábbi ígéretét” (Azt azonban nem tette hozzá, hogy a BDSZ már 1985-től követeli és harcol érte, és talán ennek is az eredménye?) Felvetette azt is, ha bezárják a bányát, akkor az átképzési programok keretében a bányászok tanuljanak nyelveket. Ennek ellenére az Oroszlányi Szénbányák dolgozóinak 71,8 százaléka vett részt a sztrájkban. Márkushegyen a 2939 állományi létszámból 1585-en a BDSZ tagjai, a többi Szolidaritás, Munkástanács és a Liga tagjai, Márkushegyen mindössze 300-an nem sztrájkoltak, zömében a ligások. Megemlítendő az is, hogy a Veszprémi Szénbányáknál a Ligához tartozó Balinkai Független Szakszervezet tagjai közül 526-an dolgoztak, viszont 223-an sztrájkoltak. A szénbányászok nagy többsége részt vett a két órás figyelmeztető sztrájkban, míg a legtöbben az iparág munkásai közül munkásgyűléseken és aláírásukkal voltak szolidárisak. A különböző politikai pártok, szervezetek véleményét, nyilatkozatait a sztrájkról nem kívánom kommentálni. Azonban arról szót kell ejteni, hogy a sztrájk előtt egy héttel a Független Szakszervezetek Demokratikus Ligája hírül adta, hogy nem támogatja a MSZOSZ tagszervezeteinek kezdeményezéseit, utána tette közzé állásfoglalását a Munkástanácsok Országos Szövetsége. Ellenzik a „politikai sztrájk öncélú forszírozását”, úgy vélik, „egy sztrájkkultúra nélküli országban a végső szközzel való hazárdírozás nem talált támogatásra az autonóm szakszervezeteik többsége körében”. Ennek ellenére e két szervezet sok alapszervezete és tagja csatlakozott a bányászat területén a sztrájkhoz. Két példát említek: a MOL Rt Szegedi Üzeme érdekvédelmi szervezetei biztosították a BDSZ-t a szolidaritásukról, a levelet az ottani Munkástanács elnöke és az szb titkára írta alá. A legfigyelemre méltó esemény a Tatabányai Bányák Mányi Bányaüzemében történt, ugyanis a sztrájkoló bányászokat jelenlétével megtisztelte Schalkhammer Antal, a BDSZ elnöke, Bársony András, az MSZOSZ képviseletében, aki egyben a nyomdászszakszervezet főtitkára, valamint Palkovics Imre, a Munkástanácsok Országos Tanácsának elnöke, a demokrata fórum országgyűlési képviselője, és Őry Csaba, a LIGA alelnöke. A Mányi Bányaüzemben 1328 fő az állományi létszám, ebből 1085-en a BDSZ tagjai, míg 70-en a Munkástanácsnak, a Ligának nincs egyetlen tagja sem. Az üzem teljes munkásgárdája, a Munkástanács is — egységesen a sztrájk mellett állt ki. Az üzem központjában hívták össze a Munkástanács tagjait, akikhez Palkovics Imre és Őry Csaba kívánt szólni, és a bánya sejtaknájánál lévő falézban a bányászszakszervezeti tagok Schalkhammer Antalt hívták meg. Mivel a Munkástanács fórumán kb. 10 ember jelent meg, ezért kérték a MOSZ és a Liga vezetői, hogy részt vehessenek a BDSZ-hez tartozó dolgozók sztrájkja alatti nagygyűlésen, bár ők személy szerint mindig a sztrájk ellen kardoskodtak. Idézek a beszédükből: Palkovics Imre: „Üdvözöljük az akciót, amit szerveztetek; erre a lépésre szerintünk is szükség volt. Szövetségünk egyetért a BDSZ-el és a követelésekkel. Úgy gondolom, félre kell tenni a konföderációk közötti nézeteltéréseket, s össze kell fognunk. Rá kell kényszeríteni a kormányt, hogy észrevegye, valamint tenni kell.” Őry Csaba: „Soha nem fogunk a sztrájkoló munkások ellen fellépni, még akkor sem, ha a munkabeszüntetéssel nem értünk egyet. Mert úgy látjuk, ez az akció most nem lehet eredményes.” Ezt mondták 1991. december 17-én a Mányi Bányaüzemben reggel 6 és 8 óra között. Érdekes, még aznap — pláne a rákövetkező napokon — pont az ellenkezőjét nyilatkozták. Az elismerés hangján kell szólni a bányász nyugdíjasokról, akik — miután nem sztrájkolhatnak — gyűlésekkel, aláírásukkal adtak nyomatékot az aktív dolgozók sztrájkja mellett Idézek a Baranya Nyugdíjas Kamara elnökének, Bojtor Lászlónak a leveléből, amit elküldtek Schalkhammer Antalnak, Nagy Sándornak, Antall Józsefnek és Szabad Györgynek: „Csatlakozva és egyetértve az MSZOSZ felhívásában foglaltakkal és az Országos Nyugdíjas Kamara 1991. november 30-án megfogalmazott követeléseivel, a megye közel 90 ezres nyugdíjasa nevében tiltakozunk a Kormány nyugdíjasainkat megnyomorító intézkedései ellen.” Végül a 2-3 oldalon helyszíni riportokban villantjuk fel a Borsodi-, Nógrádi- és Veszprémi Szénbányák egy-egy bányaüzemében tapasztalt sztrájk alatti hangulatot. Ladányi A. Teljes mértékben támogatnak Bányaipari Dolgozók Nemzetközi Szövetsége Bányaipari Dolgozók Szövetsége Tisztelt Schalkhammer Úr! Köszönettel vettem a holnap sorra kerülő két órás figyelmeztető sztrájkra vonatkozó dokumentumokat, melyhez a BDSZ is csatlakozni szándékozik. Figyelmesen áttanulmányoztuk az Önök szövetségének a követeléseit. Az a véleményünk alakult ki, hogy követeléseik fontosak, igazságosak és érdemesek arra, hogy minden rendelkezésre álló eszközt igénybe vegyenek elérésük érdekében. Először is, meggyőződésünk, hogy a gazdaságban a fokozatos szerkezetátalakítás és ezzel együtt a magyar gazdaság jövője csak úgy képzelhető el, ha ennek megvalósítása során rendszeresen sor kerül az érintett dolgozókat képviselő szakszervezetekkel való konzultációra. A magyar bányászat jelenlegi nehézségeiért a bányaipari dolgozók nem tehetők felelőssé. A Bányaipari Dolgozók Nemzetközi Szövetsége elfogadhatatlannak tekinti azt, hogy anélkül hoznak meg a bányászok életkörülményeit jelentősen befolyásoló intézkedéseket, hogy azt megelőzően megpróbálták volna az érdekegyeztetést valamennyi érintett féllel, és ezen belül is elsősorban a bányászokkal. Teljes mértékben egyetértünk szövetségük azon véleményével, hogy a bányaipar jövőjét egy nem tökéletes piac láthatatlan kezeire bízni teljes mértékben ellentmond a Kormány azon kötelességének, hogy kidolgozzon egy, az ország saját energiaforrásait figyelembe vevő felelős energiapolitikát. Ezen túlmenően a kormány felelőssége az is, hogy hosszú távra kidolgozza azokat a kereteket, melyek meghatározzák a bányászközösség jövője szempontjából is elfogadható szociális és regionális intézkedések összességét. Teljes mértékben tisztában vagyunk azzal, hogy a sztrájkfelhívás egy igen nehéz döntés eredménye. De meg vagyunk győződve arról, hogy az Önök követelései igazolják a súlyos döntés szükségességét. A MIF teljes mértékben támogatja az Önök követeléseit és rendelkezésükre áll további szolidaritási akciók kifejtésében. Testvéri üdvözlettel Peter Michalzik főtitkár Brüsszel, 1991. december 16.