Bányamunkás, 1992 (79. évfolyam, 1-12. szám)

1992-01-01 / 1. szám

_ ________________bányamunkás________________ NEM EZ A HARC VOLT A VÉGSŐ... Fegyelmezett figyelmeztetés A királdi bányász művelődési háztól a Putnoki Bányaüzem mocsolyási aknája mintegy négy-öt kilométer. Trabanttal kényelmesen öt-hat perc. Ha nincs hajnal öt óra és olyan köd, hogy a kocsi elejét se látjuk a Bányamunkás főszerkesztőjé­vel. De van. Óvatosan araszolunk az úton — legalábbis szeretnénk azt hinni — és csak reméljük, hogy más halandóban is hasonló körültekintést gerjeszt a félsz. Szeretnénk fényeket látni, de erre a vizu­ális élményre csak akkor kerül sor, ami­kor már végképp lemondunk arról, hogy a reggeles szűk 2 órás figyelmeztető sztrájkján részt vegyünk. Balázs László, a Putnoki Bányaüzem szb-titkára fogad minket, rengeteg tenni­valója közben is készségesen. Idejében érkeztünk, a felolvasó lassan megtelik a „figyelmeztetőben” résztvevő bányá­szokkal. — Harmadonként nyilatkoztattuk az embereket — mondja érdeklődésünkre Balázs László —, s nyolc tartózkodástól eltekintve mindenki egyetértett azzal, hogy a bányászat helyét, szerepét tárgya­lásokon már nem lehet elképzelni. — Az általános sztrájkra is ennyire nyitottak lennének az emberek? — Ez már komolyabb kérdés, de vé­leményem szerint igen. Itt is már többen felvetették, hogy az idő túlhaladta ezeket a figyelmeztetéseket. A legfontosabb eb­ben is a kezelhetőség. Nem lenne jó, ha spontán kezdeményezések szítanának sztrájkot. Az tény, hogy ezen a környé­ken rendkívül feszült a helyzet, itt az indulatok is feszítettebbek, mint jóné­­hány más térségben. Mindenki félti a ke­nyerét, nincs munkalehetőség az egész környéken. Nekünk létkérdés, hogy ez a bánya itt megmaradjon. Marton Zoltán csapatvezető vájár las­san 32 éve dolgozik a bányaüzemben. — A szakszervezet sztrájkfelhívása teljesen jogos. Külföldről hozzuk be a szenet, a mi szeneink rovására. A hazai szénbányászat teljesen háttérbe szorul. Az én apám 40 évet ledolgozott a bányá­ban. Ő mondta nekem, hogy a bányászat mindig állami dotációval működött ná­lunk. Ő négy gyerek mellett a családjával jól megélt a munkájából. Volt úgy, hogy ők sem dolgoztak egy hétig, de azért, mert nem volt szivattyú, nem volt gépe­sítésük, felszerelésük. Ez nem sztrájk. Szerintem ezt a szénbányászatot min­denféleképpen meg kell mentenünk, akár egy hetes, akár 24 órás sztrájkkal. Meg kell akadályoznunk, hogy a bányá­szatban dolgozók az utcára kerüljenek. Labancz Pál, a Putnoki Bányaüzem munkásellátási előadója 30 éves bá­nyászmúltra tekint vissza. — Sajnálatos, hogy idáig jutottunk. Én most a harmadik bányánál dolgozom, az előző kettőt a somsályit és a farkaslyukit bezárták, holott megfelelő szénkészlettel rendelkezett, csak úgy kellett volna lefej­tenünk a szenet, hogy ne okozzon gondot a költségelszámolásban. Ráfogták, hogy kimerült a bánya, pedig kis ráfordítással még a Farkaslyuki Bányaüzem is üzemel­hetne. Ez a bánya is működhetne, hiszen a lyukai után a putnoki terület rendelke­zik a legnagyobb szénvagyonnal. Ha ez a figyelmeztető sztrájk nem vezet eredményre, akkor a munkatársaimmal együtt az a véleményünk, hogy az angol és orosz bányászok példáját kell követ­nünk és eredményt muszáj elérni. Farkas László főbizalmi — egyébként a BDSZ Szövetségi Tanácsának tagja—, vállalja, hogy elkalauzol minket az Ede­­lényi Bányaüzemig. Köd előttünk, köd utánunk. Úttalan utakon próbálunk sietni, hogy időben odaérjünk, de erre egyre ke­vesebb az esélyünk. Arról már régen le­mondtunk, hogy eredeti elképzelésünket tartva a Rudolf-telepen is betekintsünk a reggeli sztrájkba. Aztán hogy, hogy nem, kibukkan a ködből Edelény s még éppen elcsípjük a leszállás kezdetét. Üveges Ferenc, az Edelényi Bánya­üzem szakszervezeti bizottságának titká­ra tájékoztat minket arról, hogy 698-an fejezték ki készségüket a sztrájkra, s a délelőttös szakban egy ember kivételével­­SZDSZ-esként nem értett egyet a mun­kabeszüntetéssel, ami szíve joga) min­denki a falézban töltötte a 2 órát. — Amitől végképp betelt a pohár — magyarázza Üveges Ferenc —, az a kü­lönböző miniszteri tárcákkal kapcsolatos egyeztető tárgyalások elmaradása és az, hogy a Borsodi Szénbányák Vállalatnál a működőképesség teljes egészében elle­hetetlenült. Soroljam? Az aknákon nincs gyutacs, robbanóanyag, nincs a kazánok fűtéséhez szén(!), térdig ér az iszap, nincs csizma, ruha, alapvető munkavédelmi eszközök hiányoznak, nincs biztosító elem, a hidraulikai- és szállítóberendezé­sek rosszak, szóval teljes egészében le­hetetlen a működés. Amennyiben a figyelmeztető sztrájk nem hozza meg a várt eredményt, akkor itt Edelény-aknán felkészültek az embe­rek arra is, hogy egy hosszútávú munka­­beszüntetésben vegyenek részt és ha kell zsíros kenyéren fognak élni addig, amíg elfogadható kormányzati döntés nem szü­letik. El vannak szánva az emberek, en­nek most a felolvasóban is hangot adtak. Juhász András 1973-tól dolgozik Ede­­lényen. — Amikor tavaly először tartottunk két órás figyelmeztető sztrájkot, szak­­szervezeti vezetőként sem értettem vele egyet. Bányászemberként egyetértettem a mecseki kollégákkal, s arra a meggyő­ződésre jutottam, hogy ha akkor az összes többi bányavállalat csatlakozik és nem hagyjuk cserben őket, akkor nem itt tar­tanánk, ahol most. A BDSZ-től azt várom, hogy még konkrétabban és még kemé­nyebben álljon ki a kormánnyal szemben. Ezalatt azt értem, hogy ha most sem fog ez a két órás munkabeszüntetés eredmé­nyeket hozni, akkor az emberekkel tuda­tosítjuk, hogy leülünk öt-hat napra, még úgy is, hogy nem kapunk bért. A mostani helyzetben egyébként dolgozóink többsé­ge, minden győzködés ellenére is egyetért az általános sztrájkkal. — Ezt a sztrájkot—jegyzi meg Török Lajos —, nem a mostani, hanem a régi rendszerben kellett volna megcsinálni. Akkor talán még nem lett volna késő. Sipter Imre indulatosan közbevág. — Csak akkor van értelme az egész sztrájkolásnak, ha a kormányt rá lehet kényszeríteni, hogy a bányászat érdeké­ben kedvező döntést hozzon. Egyáltalán: nyilatkozzanak abban a kérdésben, hogy szükség van-e ránk vagy sem? Biztosít­sák azoknak a fiataloknak a jövőjét, akik elkötelezték magukat a szakmájuknál fogva — a bányászkodás mellett Serfőző István még „csak” tíz éve van a bányánál. —A sztrájkról az a véleményem, hogy nem sok értelme van ezeknek a két órák­nak. Volt már ilyen, s ez a mostani is olyan eredménytelen lesz, mint az előző. Szerintem hosszabb távú sztrájkra kell felkészülni, ha a kormány nem intézkedik a javunkra. —Ha sztrájkolunk, ha nem, ugyanoda jutunk — mondja keserű összegzéskép­pen Juhász András. — De legalább csi­nálunk, teszünk valamit saját magunkért. Sztrájkolni kell, ha tönkremegy a magyar bányászat, ha nem, mert ez így nem jó. Az embernek kilóg a nadrágból a feneke. Ide jutott a hajdan dicső magyar bányá­szat. Tavasszal 87 százalékos volt a szer­vezettségünk, most 98 százalékos. — Ilyen erős az elszántság az embe­rekben? — Itt az a kérdés, hogy jövőre lesz-e nógrádi szénmedence, vagy nem? Lesz-e 1600 embernek munkahelye? Ha erről az oldalról közelítem a témát, akkor azt kell mondjam, hogy dolgozóink hajlandóak arra, hogy ilyen úton és ilyen áron is hozzájáruljanak munkahelyeik megvédé­séhez, mert családok ezrei mehetnek tönkre egyik napról a másikra. Bátorterenyéről a Ménkesi Bánya­üzemhez jókora kacskaringókon ke­resztül vezet az út. Nemti községen kígyózunk keresztül, amikor kishíján ki­egyenesítjük a kanyart. Az egyik villany­­oszlopon felfedezzük a BDSZ sztrájkra buzdító röplapját. Hárman-négyen állják körül és élénken tárgyalnak valamit. Jól­­esően nyugtázzuk, hogy munkánk ered­ménye ilyen kifejezően jelenik meg a falu főutcáján. Villanyoszlopról lévén szó tán csak nem ez az MVMT és a bányászat együttműködésének első lépcsőfoka? Megérkezésünkkor meg is osztjuk ezt az élményünket Pintér Zoltánnal, a Ménkesi Bányaüzem megbízott szb. titkárával. Ter­mészetesen nem ez a központi kérdés. — Bizalmi testületi ülésen ismertet­tem a sztrájkfelhívást, s ott volt mód a vélemények összegyűjtésére is. Itt el­hangzott olyan is, hogy kevés a két óra leállás, de volt, aki megfelelőnek tartotta a fokozatosság elvét. Ami a reggeles fi­gyelmeztető sztrájkot illeti, az emberek megértették a célját és csak a bányabiz­tonságot szolgáló dolgozók szálltak le kb. 10 fő. Az emberekkel beszélgetve kiütköz­tek szélsőséges vélemények is, hogy kit hová kellene elküldeni és hasonlók. A többség azonban úgy vélekedett, hogy igenis szükség van az ilyen akciókra, ha csak ezen az áron tudunk tisztességes eredményt elérni a magunk és a bányász­társadalom részére. Lehet, hogy egy kicsit későn is csinál­juk ezt az egészet. Ez azért arra utal, hogy szinte valamennyien érezzük az összefo­gás szükségességét. Az elhangzottaktól tapasztalatban gazdagon, de nehéz szívvel indulunk Óz­­don keresztül a nógrádi szénmedencébe, hogy előreláthatólag hasonlóan súlyos gondokról kapjunk információt a Ménke­si Bányaüzem délutános műszakjának fi­gyelmeztető sztrájkján. Bátonyterenyén­­, a vállalat központjában, az stb. irodán együtt találjuk Morvai Ernő vezér­­igazgatót és Balázs Ernő titkárt. — Vegyes érzelmekkel fogadtam ezt a sztrájkmegmozdulást — fejti ki véle­ményét a vezérigazgató. — Szerintem ebben az egész nagy sztrájkban a bányá­szok dolga elcsúszott. Olyan érzésem van, hogy itt a mi speciális problémáink nem jelentek meg. Nem tartom jónak, hogy ezeket mi külön nem hangoztattuk. — Hogyan viszonyul a vállalat első­számú vezetője a sztrájkkövetelésekhez? — Hiába hangoztatják azt, hogy a vál­lalat vezetésével kell megalkudni. Nem vagyunk alkupozícióban. Ha én külön meg tudnék alkudni az erőművemmel — lenne ilyen jogosítványunk —, akkor raj­tam is számon lehetne kérni, hogy alkud­jak meg a saját dolgozóimmal. — Dolgozóink 95 százaléka egyetér­tett az MSZOSZ sztrájkfelhívásával és a BDSZ 4 pontos követelésével — teszi hozzá Balázs Ernő. — Az üzemrészle­gekben megtartott figyelmeztető sztrájk, ami munkásgyűlések megtartására is al­kalmat adott egyértelműen bizonyította, hogy a követelésekkel nagyon komolyan kell foglalkozni és kényszeríteni kell az iparág vezetését, a kormányt arra, hogy napirendre tűzze ezeket a kérdéseket. Most már eljutottak tagjaink odáig, hogy a figyelmeztető sztrájk eredménytelensé­ge esetén akár általános sztrájkra is sor kerüljön. Bencsik István, az előkészítő műhely lakatos csoportvezetője. — Húsz éve vagyok szakszervezeti tag, hosszú ideje bizalmi. Meggyőződé­sem és hitem, hogy a szakszervezetnek, meg kell újulnia. Fel kell vennie a lépést a kormány politikájával. Ha ők keményí­tenek, akkor nekünk olyan szakembereket kell odaállítani, akik vitaképesek. Most kezd alakulni ez a fajta szakszervezet, bár úgy érzem, hogy már lépéshátrányban vagyunk. A két órás figyelmeztető sztrájkról az a véleményem, hogy most kell kinyilvá­nítani: ezzel a kormánypolitikával nem értünk egyet. Nekünk nincs veszteniva­lónk, mert nekünk ennél rosszabb nem lehet a sorsunk. Hiszem, hogy ebben tovább kell lép­nünk, ha szükséges, a több napig terjedő sztrájkig. Ez itt általános vélemény. — hámori — 1992. JANUÁR „Az igazat, csakis a színtiszta igazat” Ismét túl vagyunk egy két oras figyelmeztető sztrájkon. A bányá­szok, jobban mondva a szénbányászok elsőként csatlakoztak az MSZOSZ huszonnyolc tagszervezete által meghirdetett sztrájkhoz, azzal, hogy a szénbányászok négypontos követeléseit állították elő­térbe — lásd az egy-két szakszervezeti vezető által kritizált, de a bányászok körében sikert aratott, a BDSZ által kiadott, nem hagyo­mányos stílusú röplapot —, ehhez kérték a bányaipar többi ágazatát is a lehetőség szerinti csatlakozásra. Hallatlan kampány indult a sztrájkot meghirdetők ellen, úgy a tömegkommunikációban, mint a különböző fórumokon. Ezekből egy bányász példa: Schamb­ula György, a Munkaügyi Minisztérium politikai államtitkára tartott Márkushegyen röpgyűlést és hangoztat­ta: ,A kormány teljesítette a bányászok díjjogosultságával kapcso­latos korábbi ígéretét” (Azt azonban nem tette hozzá, hogy a BDSZ már 1985-től követeli és harcol érte, és talán ennek is az eredménye?) Felvetette azt is, ha bezárják a bányát, akkor az átképzési programok keretében a bányászok tanuljanak nyelveket. Ennek ellenére az Oroszlányi Szénbányák dolgozóinak 71,8 százaléka vett részt a sztrájkban. Márkushegyen a 2939 állományi létszámból 1585-en a BDSZ tagjai, a többi Szolidaritás, Munkástanács és a Liga tagjai, Márkushegyen mindössze 300-an nem sztrájkoltak, zömében a ligá­sok. Megemlítendő az is, hogy a Veszprémi Szénbányáknál a Ligához tartozó Balinkai Független Szakszervezet tagjai közül 526-an dolgoztak, viszont 223-an sztrájkoltak. A szénbányászok nagy többsége részt vett a két órás figyelmeztető sztrájkban, míg a legtöbben az iparág munkásai közül munkásgyűléseken és aláírásukkal voltak szolidárisak. A különböző politikai pártok, szervezetek véleményét, nyilatko­zatait a sztrájkról nem kívánom kommentálni. Azonban arról szót kell ejteni, hogy a sztrájk előtt egy héttel a Független Szakszerveze­tek Demokratikus Ligája hírül adta, hogy nem támogatja a MSZOSZ tagszervezeteinek kezdeményezéseit, utána tette közzé állásfoglalá­sát a Munkástanácsok Országos Szövetsége. Ellenzik a „politikai sztrájk öncélú forszírozását”, úgy vélik, „egy sztrájkkultúra nélküli országban a végső szközzel való hazárdírozás nem talált támogatásra az autonóm szakszervezeteik többsége körében”. Ennek ellenére e két szervezet sok alapszervezete és tagja csatlakozott a bányászat területén a sztrájkhoz. Két példát említek: a MOL Rt Szegedi Üzeme érdekvédelmi szervezetei biztosították a BDSZ-t a szolidaritásukról, a levelet az ottani Munkástanács elnöke és az szb titkára írta alá. A legfigyelemre méltó esemény a Tatabányai Bányák Mányi Bánya­üzemében történt, ugyanis a sztrájkoló bányászokat jelenlétével megtisztelte Schalkhammer Antal, a BDSZ elnöke, Bársony András, az MSZOSZ képviseletében, aki egyben a nyomdászszakszervezet főtitkára, valamint Palkovics Imre, a Munkástanácsok Országos Ta­nácsának elnöke, a demokrata fórum országgyűlési képviselője, és Őry Csaba, a LIGA alelnöke. A Mányi Bányaüzemben 1328 fő az állományi létszám, ebből 1085-en a BDSZ tagjai, míg 70-en a Munkástanácsnak, a Ligának nincs egyetlen tagja sem. Az üzem teljes munkásgárdája, a Munkás­­tanács is — egységesen a sztrájk mellett állt ki. Az üzem központ­jában hívták össze a Munkástanács tagjait, akikhez Palkovics Imre és Őry Csaba kívánt szólni, és a bánya sejtaknájánál lévő falézban a bányászszakszervezeti tagok Schalkhammer Antalt hívták meg. Mi­vel a Munkástanács fórumán kb. 10 ember jelent meg, ezért kérték a MOSZ és a Liga vezetői, hogy részt vehessenek a BDSZ-hez tartozó dolgozók sztrájkja alatti nagygyűlésen, bár ők személy sze­rint mindig a sztrájk ellen kardoskodtak. Idézek a beszédükből: Palkovics Imre: „Üdvözöljük az akciót, amit szerveztetek; erre a lépésre szerintünk is szükség volt. Szövetségünk egyetért a BDSZ-el és a követelésekkel. Úgy gondolom, félre kell tenni a konföderációk közötti nézeteltéréseket, s össze kell fognunk. Rá kell kényszeríteni a kormányt, hogy észrevegye, valamint tenni kell.” Őry Csaba: „Soha nem fogunk a sztrájkoló munkások ellen fellépni, még akkor sem, ha a munkabeszüntetéssel nem értünk egyet. Mert úgy látjuk, ez az akció most nem lehet eredményes.” Ezt mondták 1991. december 17-én a Mányi Bányaüzemben reggel 6 és 8 óra között. Érdekes, még aznap — pláne a rákövetkező napokon — pont az ellenkezőjét nyilatkozták. Az elismerés hangján kell szólni a bányász nyugdíjasokról, akik — miután nem sztrájkolhatnak — gyűlésekkel, aláírásukkal adtak nyomatékot az aktív dolgozók sztrájkja mellett Idézek a Baranya Nyugdíjas Kamara elnökének, Bojtor Lászlónak a leveléből, amit elküldtek Schalkhammer Antalnak, Nagy Sándornak, Antall József­nek és Szabad Györgynek: „Csatlakozva és egyetértve az MSZOSZ felhívásában foglaltakkal és az Országos Nyugdíjas Kamara 1991. november 30-án megfogalmazott követeléseivel, a megye közel 90 ezres nyugdíjasa nevében tiltakozunk a Kormány nyugdíjasainkat megnyomorító intézkedései ellen.” Végül a 2-3 oldalon helyszíni riportokban villantjuk fel a Borso­di-, Nógrádi- és Veszprémi Szénbányák egy-egy bányaüzemében tapasztalt sztrájk alatti hangulatot. Ladányi A. Teljes mértékben támogatnak Bányaipari Dolgozók Nemzetközi Szövetsége Bányaipari Dolgozók Szövetsége Tisztelt Schalkhammer Úr! Köszönettel vettem a holnap sorra kerülő két órás figyelmeztető sztrájkra vonat­kozó dokumentumokat, melyhez a BDSZ is csatlakozni szándékozik. Figyelmesen áttanulmányoztuk az Önök szövetségének a követeléseit. Az a véleményünk alakult ki, hogy követeléseik fontosak, igazságosak és érdemesek arra, hogy minden rendelkezésre álló eszközt igénybe vegyenek elérésük érdekében. Először is, meggyőződésünk, hogy a gazdaságban a fokozatos szerkezetáta­lakítás és ezzel együtt a magyar gazdaság jövője csak úgy képzelhető el, ha ennek megvalósítása során rendszeresen sor kerül az érintett dolgozókat képviselő szakszervezetekkel való konzultációra. A magyar bányászat jelenlegi nehézségei­ért a bányaipari dolgozók nem tehetők felelőssé. A Bányaipari Dolgozók Nemzetközi Szövetsége elfogadhatatlannak tekinti azt, hogy anélkül hoznak meg a bányászok életkörülményeit jelentősen befolyásoló intézkedéseket, hogy azt megelőzően megpróbálták volna az érdekegyeztetést valamennyi érintett féllel, és ezen belül is elsősorban a bányászokkal. Teljes mértékben egyetértünk szövetségük azon véleményével, hogy a bánya­ipar jövőjét egy nem tökéletes piac láthatatlan kezeire bízni teljes mértékben ellentmond a Kormány azon kötelességének, hogy kidolgozzon egy, az ország saját energiaforrásait figyelembe vevő felelős energiapolitikát. Ezen túlmenően a kormány felelőssége az is, hogy hosszú távra kidolgozza azokat a kereteket, melyek meghatározzák a bányászközösség jövője szempont­jából is elfogadható szociális és regionális intézkedések összességét. Teljes mértékben tisztában vagyunk azzal, hogy a sztrájkfelhívás egy igen nehéz döntés eredménye. De meg vagyunk győződve arról, hogy az Önök köve­telései igazolják a súlyos döntés szükségességét. A MIF teljes mértékben támogatja az Önök követeléseit és rendelkezésükre áll további szolidaritási akciók kifejtésében. Testvéri üdvözlettel Peter Mic­halzik főtitkár Brüsszel, 1991. december 16.

Next