Bányamunkás, 1994 (81. évfolyam, 1-12. szám)

1994-01-01 / 1. szám

Budapest, 1994. január 27 forint 81. évfolyam A BÁNYAIPARI DOLGOZÓK SZAKSZERVEZETI SZÖVETSÉGÉNEK LAPJA* ALAPÍTVA 1913-BAN „Védj meg minket a csapásoktól...” Tudom, ennyi idő után már nem aktuális a Borbála napi ünnepségek történéseit felidézni, hiszen régen volt és még soká lesz december 4-e, Szent Borbála napja. Azt megelőzően pedig remélem, szep­tember első vasárnapján ismét bányász­napot ünnepelünk, ünnepelhetünk. Ezt csak azért mondom ilyen bizonytalanul, mert eszembe jut egyik újságnak az el­múlt évi Borbála napi ünnepségekről szóló tudósítása, amelyben többek kö­zött ezt írja: „Bányásznapunk van már kettő is, miközben bányáink és bányá­szaink lassan-lassan elfogynak!" Ez a veszély — ismerve a kormányzat elkép­zeléseit és törekvéseit — sajnos nap, mint­ha fenyeget valamennyiünket. Az elmúlt évi Borbála napi ünnepsé­geken miniszterek és államtitkárok sora vonult fel, ám beszédeinkben csak az ágazat súlyos gondjairól lehetett hallani. Mint ahogy azt Szolnokon Dr. Szűcs István, az Ipari és Kereskedelmi Minisz­térium helyettes államtitkára mondotta, „az ágazat helyzete válságos, sok bányát be kellett vagy be kell majd zárni, hiszen nagyok a termelési költségek, rossz ha­tásfokkal működnek a szenes erőmű­vek..." Ugyanakkor mint egyfajta vadonatúj találmányról, a halálraítélt bányákról megmentő csodaszerről így szólt a he­lyettes államtitkár, ami szerinte az erő­művek és bányák integrációjában rejlik. Ehhez csak néhány gondolatot. Először is a bányáknak az erőművek­hez való csatolása nem más, mint a kormányzati felelősség átruházása egy energiatermelő és szolgáltató vállalat nyakába. Ennek szakmai és pénzügyi konzekvenciái ma még beláthatatlanok. Ami az új találmányt illeti, a két háború közötti bányatársaságok (MÁK Rt., Sal­gótarjáni Kőszénbányák Rt., DRASCHE Kőszénbánya-S. Téglagyár Társulat stb.) már akkor megcsinálták ezt a fúziót, csak ott a bányák hoztak létre erőműve­ket, karbidgyárakat, tégla- és cserépüze­meket, hogy szénértékesítési lehetősége­iket több lábra állítsák. A jelenlegi fúzió — már elnézést — integráció némi túl­zással majdnem olyan, mintha a BKV- hoz csatolták volna az IKARUS gyárat! Ezért én nem vagyok olyan optimista, mint Kármán Csaba, a Mátrai Erőmű Rt. SZB titkára, hiszen az érdekképviseleti munka nehezebbik része azt hiszem ez­után következik. Visszatérve Szent Borbálához, bizo­nyára vannak olyan „megújult” kultúr­­histórikusok, mint Csics Gyula Tatabá­nyáról, akik befelé fordulva kérik az Istent, hogy segítsen meg és tartson élet­ben minden bányászt. Én mégis a szak­értelemben bízom, hiszem, hogy lesz olyan kormányzat, aki képes kidolgozni és végrehajtani olyan energiapolitikát, amelyben megfelelő helye és szerepe lesz a magyar szénbányászatnak. Mert azok a csapások, amelyek mostanság érik a szakmát, nem a föld alól, hanem felülről jönnek és ezekkel szemben úgy tűnik, a védőszent is tehetetlennek bizo­nyul. Ezek után, csupán a történelmi hűség kedvéért szeretnék közreadni egy Szent Borbála napi imát, amelyet a dorogi bányászok 1937-től mondtak a bánya­templomban. Ima szent Borbálához Mindenható Isten, Gondviselő Atyánk, Szent Borbála imájával egyesít­jük a mi gyönge emberi könyörgésünket. Kérünk alázattal, adj nekünk a napvi­lágon és a föld mélyében egyaránt békés megnyugvást szent akaratodban. Oltalmazd családunkat, védj meg minket a csapásoktól és minden szeren­csétlenségtől. Szent kezed tartsa távol tőlünk a pusz­tító tüzeket, mérges gázokat és a ránk leselkedő ártalmas vizeket. Add meg a mindennapi élethez a meg­elégedés kenyerét és táplálj minket földi vándorlásunkban, főképp halálunk órá­ján az örök élet kenyerével. Amen Bónis János Kiben bízhat ma a bányász? Senkiben — hangzana a sommás válasz a címben feltett kérdésre, s bármeny­nyire is elnagyolt ez a vélemény, valljuk be, nem nélkülöz minden alapot A rendszer- és hatalomváltást követően, amely azon nyomban negligálta a mun­kást, mint értékteremtőt, akkora lyukak támadtak a gazdaság szitáján, amelye­ken kipotyogott a munkavállalóknak addig orientációt jelentő, biztonságot nyújtó támaszok jó része. Vegyük most sorra, ebben az átszabott és szűkre sikeredett politikai rend­szerben, a maradék kapaszkodókat, a lehetséges garanciákat, a bányász bizal­mának potenciális pilléreit. E rangsorban minden kétséget kizáróan a kormányzatot illeti a prioritás. Helyzeténél, ráruházott hatalmánál, döntéshozatali pozícióinál fogva ő teheti a legtöbbet az iparágért. És persze a legkevesebbet is. Nos, ez utóbbi szívós gyakorlásával, kellően megideologizált, ám szakmailag elnagyolt, átgondolatlan és elhamarkodott energiapolitikai koncepcióval nekiátott a bányaipar követke­zetes felszámolásának. Az eredményt látva valóban jó munkát végzett. Büszke lehet rá. Büszke is. Nézem a televízióban a helyettes államtitkárt és hallom is. Magabiztos, derűs és megfontoltan kioktató. Azt mondja: ezek az emberek (mármint a bányászok! — HIP) egész egyszerűen félre vannak vezetve. S rendkívül könnyű egy csapatot félrevezetni, hogyha téves, sarkított információkat adunk nekik. Nem tudom, hogy a h. államtitkár úr kire, kikre gondol a félrevezetők személyét illetően, ezért csak sejtéseim lehetnek. Ebben persze komoly segítsé­gemre van a tévés szerkesztők pártatlan jóindulata, akik beúsztatják a képbe a BDSZ kiadvány címlapját a „Szaktárs, ne feledd! A bányászszakszervezet érted van” felirattal. E szelíd ráutalás alapján akár mi is lehetnénk azok a megátal­kodottak, akik sarkított információkkal bombázzák a még munkával rendelke­ző bányászokat Olyanokkal például, hogy a bányászszakszervezet — többfor­dulós tárgyalássorozatban a kormány delegációjával — megakadályozta több szénbánya azonnali bezárását és azóta is hadakozik, több, kevesebb sikerrel, a bányászokat sújtó, sorsrontó kormánypolitika ellen. Aztán olyan rebellis „téves információkat” sem átall hangoztatni, hogy a bánya-erőmű integráció kikerü­lendő nagy veszélye, hogy az erőmű, lényegesen jobb kondíciók birtokában, könnyen maga alá gyűrheti, megszüntetheti a szerzett bányászvívmányokat A miniszteriális megnyilatkozás arra is kitér, hogy a bányászok önhibájukon kívül éltek jobban a múltban, s az elrontott gazdaságpolitika következtében volt munkájuk. Egyébiránt pedig a többiek kárára termelték a veszteséget és ez ma már tűrhetetlen. Hát nem is tudom. A ma utcára kerülő bányász, e megsemmisítő érvek hatására bőszen szidni kezdi az átkosban gondtalanul élő­ egykori önmagát? Nehezen hihető. Tapasztalataim szerint, szidalmakban gazdag korunkban, a bányász sem maradt ártatlan, ám dühe tárgya nagyon is napjaink valóságában keresendő. Talán nem elhamarkodott az a konklúzió, mely szerint a bányász bizalmának birtokosa nem a jelenlegi kormányzat. Nézzük a munkáltatót, mint szilárd támaszt Az össznépi kiárusítás, a nagy adok-kapok, a privatizációs tülekedés összekuszálta az addigi szervezeti struk­túrákat A kapitalista formáció kialakítása egyelőre csak óhaj, bár bizonyos elemei (pl. a munkanélküliség) már markánsan jelen vannak. A bányászatot is elérte ez a speciálisan magyar gazdasági csoda, amely a régi romjain kívánja a bizonytalan, de jóléttel kecsegtető­ jövőt felépíteni. Munkáltató ügyben is végtelenül színes a paletta. A különböző­ részvény­­társaságok, kft-k és egyebek élén megjelentek az új tulajdonosok, a külföldi cégek, vegyes társaságok. A munkavállalók szájtátva és nem kis szorongással figyelik a gyors metamorfózist, nem sokat értve az egészből. Vezérigazgatók tűnnek el egyik napról a másikra, átadva helyüket a később eltűnőknek. Még tán a legfixebb pont a felszámoló biztos. Ebben az átalakulási forgatagban már az is nagy teljesítmény, ha a dolgozó tudja, hogy ki a főnöke. Ám ha tudja is, mit ér vele? A kapitalizálódás ezen embrionális, korai szakaszára nem a szociálisan érzékeny vezető a jellemző. Lehet emberileg megértő, mélységesen együttérző, viszont bizonyos profitpro­­duktumok megkötik a kezét. Érdekek mentén reped a jó viszony. A bányász tehát a munkáltatóra sem számíthat. Nem áll szándékomban a szükségből erényt kovácsolni, de eddigi okfejtésem logikus következményének tartom, hogy a bányák dolgozói csak a belőlük szerveződött érdekvédelmi, érdekképviseleti alakulatokban bízva vehetik fel eredmény reményében a harcot az ellenük feszülő kormányzati, munkáltatói törekvésekkel szemben. A bányaipar legmeghatározóbb érdekérvényesítő tömörülése a Bányaipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége. Legitimitása, amely oly sok támadás célpontja volt, ma már megkérdőjelezhetetlen. A szétverésére irányuló szándé­kok sorra kudarcot vallottak, mert a tagság következetesen kiállt mellette, bizalmával tüntette ki. Köszönhette ezt megújulási képességének, s annak a felismerésnek, hogy kormányszintű megegyezéseket kell kikényszeríteni ahhoz, hogy a bányászérdekek pregnánsan, a pillanatnyi gazdasági érdekeknek legin­kább megfelelően érvényesüljenek. A BDSZ múlt év novemberében ülésező­ kongresszusa, amely a XXVI. volt e nyolcvanéves múlttal rendelkező­ szakszervezet életében, letette voksát az egy­ségesen fellépő tagszervezetek közös szövetsége mellett Ez alighanem a bá­nyásztársadalom döntő többségének az igényeit, akaratát fejezi ki. Azt a megfogalmazott reményt, hogy erős, következetesen küzdő­, magasszintű szak­mai felkészültséget mobilizálni képes szakszervezettel még ebben a tragikusnak tűnő helyzetben is van esély a magyar bányászat fennmaradására, a szakma­­kultúra, a vívmányok, a bányásztradíciók megőrzésére. Kiben bízhat ma a bányász? Természetesen a barátaiban. A munkatársaiban. Magában. Az összefogás erejében. A többiekben. A bányászszakszervezetben. Hámori István Péter­ ­ Magyar bányászok demonstrációja Brüsszelben Egy decemberi ködös hajnalon, amikor még a város csak ébredezni kezd, bányá­szok gyülekeznek a BDSZ székházában, hogy hosszú és fárasztó útra vállalkozza­nak, azért, hogy elvigyék Magyarország bányászainak üzenetét Brüsszelbe. Mol­nár Pisti Borsodból, Radics Kálmán Me­csekről, Halasi Tamás Mátraaljáról, Mráz Laci Dorogról, aki a demonstráci­ós eszközöket is hozta, elszántan útnak indul a közel 1300 km-es útnak. Átutazva Ausztriát, Németország déli részét, elérünk a Köln-Ach­eni autópá­lyára, ahol megpillantunk egy hatalmas szénerőművet és távolban egy felhagyott nagy bánya meddőhányóját. A 7 fős delegáció bámulattal csodálja a hatalmas erőművet és nem érti, hogy miért akarják Európában a szénbányákat fokozatosan bezárni. Vendéglátóink, a Német Bánya- és Energiaipari Szakszervezet Rajna­ me­­gyei Szövetsége örömmel és csodálattal fogadja delegációnkat. Hosszú beszélge­tés és rövid éjszaka után pirkadatkor beszállunk a német bányász kollegákhoz az autóbuszba és elindulunk Brüsszelbe, hogy részt vegyünk Európa bányászainak demonstrációján. Amikor megérkezünk Brüsszelbe, a Nagy Károly palota mellé, már gyüle­keznek a spanyol, a lengyel, a francia, a német bányásztestvéreink. Ki egyenru­hában, ki munkaruhában, ki pedig ele­gánsan öltözve készül a demonstrációra. Hatalmas zaj, megszólal a bányasziréna, amely a demonstráció kezdetét jelzi. Kö­rülöttünk több száz belga rendőr, elbari­­kádozott járdák, rendőr-rohamkocsik és vízágyúk. Tudják és érzik a rendőrök, hogy ezek a bányászok, akik több ezer kilométert utaztak, hogy itt legyenek, elszántak és bátrak ahhoz, hogy az igaz­ságot megvédjék. Azt viszont nem tudják, hogy fegyel­mezettek és nem harcolni, hanem tüntet­ni akarnak. Miért akarnak tüntetni? Azért, hogy Európa ma és még holnap is biztosan hozzájusson a helyben rendelkezésre ál­ló energiaforrásokhoz, főleg a szénhez, amely a régió számára védelmet nyújthat a nemzetközi konfliktusok következmé­nyeivel szemben. Tudják azt is, hogy célul kell kitűzni annak biztosítását — különösen a munkanélküliség mai riasz­tó fokozódásának légkörében —, hogy ne menjenek bányászati munkahelyek veszendőbe óriási társadalmi és pénz­ügyi áldozatokkal, amelynek költségei meghaladják az ellátás biztonságára tö­rekvő energiapolitika költségeit, és ame­lyek egész régiókat dönthetnek remény­telen helyzetbe. Ahogy körülnézünk a demonstráció színhelyén, ölelkező bányászokat, akna­tornyot jelképező transzparenseket és az állandóan vijjogó szirénát láthatjuk. Bá­nyász barátságok alakulnak azért, hogy közösen, egységdemonstrációval hozzák az európai energiaügyi miniszterek tudo­mására, hogy kedvező döntést hozzanak az európai szénipar jövőjével kapcsolat­ban. Egyszer csak csönd lesz és a mikrofon előtt megjelenik az amerikai bányászok képviselője, aki teljes szolidaritásáról biztosítja a résztvevőket. A magyar delegáció tagjai több alka­lommal Európa nagy televíziós társasá­gainak nyilatkoznak a helyszínen és vi­lágosan megfogalmazzák a kelet-közép európai térség szénbányászatának, így a magyar szénbányászatnál­ is a problémá­it. Közben folyik a nemzetközi sajtótájé­koztató. A delegációvezetők véleményt nyilvánítanak az Európai Bányász Szö­vetség „A szén Európa jövőjéhez” c. kiadványáról, és megbízzák Jean-Pierre Klapuch-t, a francia FGMM-CGDT bá­nyászszakszervezet főtitkárát, hogy kép­viselje a bányászdemonstráción résztve­vők véleményét a belga energiaipari mi­niszterrel folytatott megbeszélésén. A közel három órás tüntetés a leg­utóbbi hírek szerint az energiaipari mi­niszterek véleményét és döntését befo­lyásolta és további konzultációkat ígér­tek döntésük meghozatala előtt. A magyar bányászdelegáció tagjai a nemzetközi bányászszolidaritás érzésé­vel felvértezve nagy élménnyel és jóked­vűen tértek haza, mert megérezték és megtapasztalták, hogy mit jelent a nem­zetközi bányászszolidaritás. SZ.P.

Next