Bányamunkás, 1995 (82. évfolyam, 1-12. szám)

1995-01-01 / 1. szám

82. évfolyam Budapest, 1995. január 30 forint A BÁNYAIPARI DOLGOZÓK SZAKSZERVEZETI SZÖVETSÉGÉNEK LAPJA* ALAPÍTVA 1913-BAN Elmaradt a bányászsztrájk A BDSZ Szénbányászati Tagozata Sztrájkbizottságot állított fel 1994. októ­ber 26-án. Mindez azért történt, mert az IKM kormányelőterjesztést készített“ Az integráción kívüli szénbányák helyzete, javaslatok kormányintézkedésre” cím­mel. Ebben az integráción kívül maradt bányák - kettő kivételével -1995. janu­ári bezárásáról volt szó. Ezért alakult meg a Sztrájkbizottság. Az olvasóinkat erről azért nem tudósítottak, mert a Sztrájkbizottság és a kormány delegáci­ója a sajtó felé moratóriumot hirdetett A megállapodás 1994. december 9-én megszületett - ezt szó szerint a 2. oldalon közöljük -, erről és ennek hátteréről kérdezem Wágner Ferencet, a BDSZ Szénbányászati Tagozat veze­tőjét - Az integrálódás, az, hogy vannak integrációba került bá­nyák és vannak, akik kint ma­radtak - mondja kérdésemre Wágner Ferenc - egy megosz­tottságot jelentett Ez a meg­osztottság tovább folytatódott az integráción kívül maradt bá­nyák között Ahhoz nem kell jósnak lenni, hogy ez a meg­osztottság be fog következni az integráción belüli bányák között is. Va­gyis a szakma, a szénbányászat nem tudott egységes maradni, mert mestersé­­gesen szétdarabolták. Ezért nem felhőt­len az égbolt a magyar szénbányászat feje felett - Eleve úgy szedték szét a szénbányá­kat, durván kifejezve, hogy halálra ítél­ték az integráción kívül maradiakat az­zal, hogy éljenek meg úgy, ahogy akar­nak, ahogy a piac diktál? - Nincsenek piaci viszonyok. Ez egy óriási tévedés. Ha piaci viszonyok len­nének, akkor a piac törvényei érvénye­sülnének. Mindenki tudomásul vette vol­na, hogy a piac törvényei alapján szelek­tálják, vagyis elsősorban a kitermelt szén volumenében, minőségében, árában és nem utolsó sorban az eladás nagyság­rendjében jelenítődne meg. Nem erről van szó, nem arról, hogy a piacon a piaci versenyhelyzetből eredően ítéltettek ha­lálra rövidebb-hosszabb idő alatt ezek a szénbányák. Arról van szó, hogy a meg­osztottság tudatos volt Az a vélemé­nyem, hogy a politikai hatalom elérte azt, amit akart - Térjünk rá arra, hogy hogyan ala­kult ki az a helyzet, hogy 1994-ben Sztrájkbizottságot kellett alakítani? - A helyzet úgy alakult ki - erről senki nem beszél -, hogy a mai napig érvényes megállapodásunk van az MVM Rt tulajdonosával, az ÁV Rt-vel. Ez a megállapodás csak részben került végre­hajtásra, de nem az ÁV Rt hibájából. A májusban kezdett tárgyalássorozat végered­ménye az volt, hogy az integráción kívüli szénbányák helyzete megoldásra kerül. Az első az azonnali frontfeladatok vég­rehajtása volt a bányák “kintlevőségei”, az APEH, a tb tartozások megoldása. Itt a munkaerőpiaci bizottság intervenciós alapjából a pályázatnak megfelelően az integráción kívül maradt bányák 50 %­­os dotációban részesültek. Ez megoldot­ta az 1994-es évet Intézkedés született a második félévi szénátvételi szerződések megkötésében. Ezért számomra érthetetlen volt, hogy miért kellett ismételten lépni Szászvár, Dudar és Várpalota esetében - az erő­művek nem vették át a lekötött mennyi­séget -, mert erről érvényes megállapo­dás volt A megállapodásban szerepelt, hogy felül kell vizsgálni az integráción kívül maradt bányák nemzetgazdasági érde­kekből való kezelését, ez azt jelenti, hogy nem azonnali bányabezárásról van szó, hanem fokozott termeléscsökkentést kell végrehajtani. És középtávon biztosítani kell a szükséges feltételeket. Itt az erő­művek által átvett szén kontingensének a megállapodását értem. Ehhez még azt is hozzá kell tennem, hogy a miniszterelnök Tatabányán a bá­nyásznapon elmondta, hogy három cso­portra lehet sorolni a szénbányászat meg­ítélését Az első, hogy a magyar szénre szükség van. A második, hogy az integ­rációban lévő bányáknak az ezredfordu­lóig perspektívájuk van. Végül az integ­ráción kívüli bányákról, mint szüksé­gesről szólt és konkrétan megemlítette, melyeknek a termelésére van hosszú tá­von szükség. Ekkor történt egy gyökeres fordulat Az IKM kormányelőkészítő anyagában az állt: Putnok és Feketevölgy kivételé­vel valamennyi integrációból kimaradt bányát be kell zárni. - A Sztrájkbizottság mikor állt fel és erről miért nem tudhatott a nyilvános­ság, azon belül is a Bányamunkás, hogy erről tájékoztassa a bányászokat? - Októberben, amikor megkaptuk a kormány határozattervezetét, ellenjavas­latot készítettünk. Több szakértői egyez­tetés után került sor az első kormány és a Sztrájkbizottság tárgyalására, ahol mindkét fél egyértelműen és határozot­tan kifejtette az általa képviselteket Mi­vel egyik fél sem akart engedni, Dr. Hegyháti József, a kormánydelegáció vezetője kifejtette, hogy kölcsönösen kel­lene engedményeket tenni és kompro­misszumos megoldást kellene találni. Az ipari miniszter és a miniszterelnök személyes kérésére mind a két fél mora­tóriumot hirdetett a tömegkommuniká­ció felé. Ezt mi be is tartottuk. - A sajtócsendnek mi volt a célja? - Az új kormány nem tartotta volna szerencsésnek, ha a szénbányászok is sztrájkot hirdetnek. Akkor már érzékel­hetővé vált a közalkalmazotti, közinté­zeti és a vasutasok gondja. Ha ebben a helyzetben a bányászok is sztrájkot hir­detnek, annak óriási nyomatéka van. Mi a megállapodás reményében tettünk ígé­retet a moratórium betartására. - Mi történt ezután? - Mindkét fél szakértői véleményt készített, amit számítással támasztott alá. A kormányzati oldal bennünket a bá­nyabezárási terv elkészítésére próbált rábírni. A Sztrájkbizottság azt vállalta fel, hogy a bányák termelési időinter­vallumát határozza meg. Az erről készí­tett írásos anyagok egyértelműen bizo­nyítják, hogy a jelenleg feltárt szénva­gy­on - az integráción kívüli bányáknál - közel 2000-ig terjedő működést feltéte­lez. Hangsúlyozom, csak a jelenleg fel­tárt szénvagyonról van szó, mert a társa­ságoknak arra nincs pénzük, hogy új feltárásokat végezzenek. - Végül is milyen megállapodás szü­letett? - A kormány is kész volt a kompromisszumra. Az eddigi kettővel szemben háromnak biztosítja a termelést Putnok, Feketevölgy változatlan kon­tingenssel, Lencsehegy 2,5 PJ helyett 1,9 PJ-vel szerepel. Eb­ben a megállapodásban felkí­nálta a kormány, hogy Dudar és Várpalota a fűtési szezonon 1995. első félévéig 0,2-0,3 PJ termel. Ezt követi a 8-9 hóna­pos bányabezárás, amikor szin­tén dolgozni kell. Fontos meg­jegyeznem az emberekről való gondoskodást Abban is meg­állapodás született, hogy amennyiben Balinkáról Márkushegyre átmegy dolgozni a bányász, az nettó 100 ezer forint jutalmazásban részesül azért, hogy a dudari és a várpalotai bányász­nak Balinkán legyen helye.­­ Elégedett vagy a megállapodással? - Örülnöm kellene, hogy Lencsehegy megmaradt, ahol 900 ember dolgozik, de nem tudok, mert nyom Dudar és Várpalota és az ott dolgozó 500 bányász sorsa. Bár ez is a szétdaraboltságra ve­zethető vissza, mert a valamikori Veszp­­rémi Szénbányák négy üzeméből Ajka és Balinka az integrációban van, Dudar és Várpalota kimaradt Ez utóbbi kettő­nek olyan kevés a termelése, 1,3 PJ-ról van szó, hogy azt az ajkai és balinkai bánya termelése biztos elviselné. Ez az én személyes véleményem. Szászvár sor­sa az új tulajdonos, illetve az erőmű és a Nagymányoki Brikettgyár elindításától függ. Itt olyan kis mennyiségű szénről van szó, ami nem kormányszintű megál­lapodás kérdése. Ezt ott helyben rendez­ni lehet és a bánya megvételére már van külföldi partner. Edelénynek a sorsa az éves 300 millió forintos támogatással és a részükre biztosított kontingenssel együtt biztosított. - A bányászegység, szolidaritás hogy mutatkozott meg az integrációból kima­radt bányáknál? -A megállapodásban benne van, hogy a sztrájkbizottságból Győr Sándor - a veszprémi terület képviselője - nem ér­tett egyet Dudar és Várpalota bezárásával - És az integráción belüli bányák szo­lidárisak voltak? - A tárgyalásokon Kármán Csaba, az integrációs bányák tagozatvezetője részt vett. Deklaráltuk, hogy ez a megállapo­dás nem sértheti a jelenleg integrációban dolgozó munkavállalók érdekeit. Azt azért elmondhatom, hogy érez­tem a bányászok szolidaritását és a Bá­nyaipari Dolgozók Szakszervezeti Szö­vetségének támogatását, benne a külön­böző ágazatokét is. Dudar és Várpalota ügyét továbbra is támogatjuk, Ladányi András Távoli remények... ismét januárt mutat a naptár. Új év, és remények és újabb megpróbáltatások várnak valamennyiünkre. Iyenkor az új év küszöbén az ember akaratlanul is visszatekint az elmúlt esztendőre, hogy számot vessen országa és egyéni sorsának alakulásával, hogy feltegye magának a kérdést - vajon hová, meddig jutottunk? A kérdés költői, a válasz egyre lehangolóbb és elkeserítőbb. Pedig 1994 májusában valamennyiünkben felcsillant a remény. Azt gondol­tuk a szocialista párt győzelmével valami más - ha nem is gyökeres, de érzékelhető fordulat - következik. Lehet, hogy túlzott volt a várakozás és irreális a remény, hogy megannyi elhibázott gazdasági és politikai döntés után végre azok kerültek hatalomra, akik a szakértelem és szociális érzékenység bizalmat keltő ígéretével megtalálják a kivezető utat abból a gazdasági zsákut­cából, amelybe hozzá nem értő elődeik gyanútlanul besétáltak. Úgy tűnik, az elmúlt félév kormányzati tapasztalatai alapján, hogy erre belátható időn belül semmilyen reális esély nincsen. A türelem lassan elfogy, mind érzékelhetőbb a kiábrándultság, a közömbösség, a fokozódó elszegényedés pedig egyre több feszültséget és elégedetlenséget szül. A gazdagok egyre gazdagabbak lesznek, a szegény­ek megállíthatatlanul csúsznak lefelé, magukkal húzva azt a középosztályt is, akiknek a politika csinálói a tehetős polgárság hangzatos szerepét szánták. Közben szisztematikusan folytatódik a piacgazdaság kiépítése, a privatizá­ció, vagy köznyelven szólva az ország kiárusítása, a forintleértékelés, az infláció, a munkanélküliek számának növekedése. Adószedők ezrei figyelik árgus szemmel az ellenőrizhető intézmények és a kisemberek adóbevallásait és jaj annak, aki elmulasztja az állam iránti kötele­zettségét. Eközben ügyes vállalkozók milliókkal csapják be az országot, mások hamis számlák alapján milliárdokat vesznek ki a kasszából ÁFA visszaigénylés címén. Ez évben - Isten áldásával - tovább forog az adóprés, hogy kivasalja a bérből és fizetésből élők utolsó tartalékát is, hiszen azok, akik eddig sem fizettek, ezután sem fognak hozzájárulni a közös terhek viseléséhez. Ennél az adórendszernél még a korabeli feudális főurak vagy a törökök is humánusabbak voltak, nem is beszélve Rákosi padláslesöprő akciójáról, ami ha fájdalmas is volt, de legalább igazságos, hiszen ott mindenkinek egyformán lesöpörték a padlását. Boldog újévünk legszebb ajándéka az 1995. évi költségvetés, amelyet hosszas vita után - a kormánypárti többség támogatásával - fogadott el a Parlament. Hogy mi a monetáris stratégia lényege - amely a kormány véleménye szerint az egyetlen gyógyszer az összeomlás elkerülésére - mindenki jól tudja a restrikció. Amikor Békesi urat hallgattam, akkor sem értettem és bevallom most sem értem, hogy egy hosszú évek óta stagnáló, ám most a növekedés várva-várt jeleit mutató gazdaságot miért kell visszafogni? De mint a miniszteri beszédből hallottam, ez a növekedés még nem az a növekedés, az igazi gazdasági növeke­désre még várni kell és ahhoz, hogy az majd bekövetkezhessen, most szigorú fogyasztáskorlátozásra van szükség, mind a termelői, mind a lakossági fo­gyasztás területén. Ennek érdekében további megszorító intézkedéseket kell hozni, hogy a termelőnek elmenjen a kedve a beruházástól, a fogyasztónak pedig a vásárlás­tól. Hát kérem ilyen egyszerű a képlet, amelynek eredményeként remélhetőleg megszületik a magyar gazdasági csoda. Bár ne lenne igazam, tartok tőle, hogy a csodára még nagyon sokáig várni kell. Arra viszont már lényegesen keveseb­bet kell várnunk, hogy kifizethessük - ha tudjuk - a megemelt élelmiszer­árakat, a telefont, a postai díjakat, a benzint, az adót, a biztosítót, a szén, a villany, az olaj és a gáz, egyszóval minden felemelt árát. A csomag legnagyobb tétele az energiaárak óriási mértékű emelése, amely­nek tovagyűrűző hatásai ma még beláthatatlanok, de egészen biztosan nem állnak meg a villanyszámla, a gáz és fűtőolaj áremelésénél. A gazdasági és a társadalmi civilizáció egyik legsebezhetőbb pontja az energia volt és marad a jövőben is. A legbiztonságosabb és ezáltal relatíve legolcsóbb energia az, amit itthon megtermelnek. Ezt sok, nálunk gazdagabb ország jól látja és az átmeneti “olcsó” világpiaci árak ellenére működteti saját energiatermelő iparát. Ezzel szemben az évtizedek óta hitelekből élő Magyarország kormányai - beleértve a jelenlegit is - milliárdokat költenek arra, hogy felszámolják a hazai szén, urán, érc-ásvány, bauxit, szénhidrogén bányászatot, vállalva annak összes konzekvenciáját, a bányabezárások, a felszabaduló munkaerő szociális költségeit és az import energia egyre növekvő árának megfizetését is. E számomra mindmáig érthetetlen koncepció jegyében született 1994. de­cemberében kormányzati döntés az uránbánya bezárásáról, az integráción kívüli szénbányák működési idejének meghatározásáról, vagyis a bányabezá­rások ütemtervéről. Igen sajnálatos, hogy a kormányzat a hazai bányászat ügyét elsősorban szociális kérdésként kezeli, holott ez a valóságban komoly racionális gazdasági kérdés. Végül szeretném az igen tisztelt szakértői kormány szíves figyelmébe aján­lani, hogy az összes energiahordozó közül az “emberi energia” a legfontosabb az ország működéséhez és ez az energia fogytán van. Békési úr az áremelések során arról megfeledkezett, hogy ezt az energiát is pótolni kell. Ahogy azt vele együtt Marxtól tanultuk, a munkaerő olyan különleges áru, amely a termelés­ben való elfogyasztása során értékeket hoz létre. Akárhogy is forgatom az 1995. évi költségvetést, “a munkaerő újratermelési költségeinek fedezetét” nem találtam meg benne. Ilyenkor az új év küszöbén az emberek általában kívánnak valamit, amit nagyon szeretnének. Nekem az a kívánságom, hogy Szekeres Imre mellett - vagy helyett - a szakszervezeti vezetőkből lett parlamenti képviselők Nagy Sándor, Schalkhammer Antal, Paszternák László és a többiek is szólaljanak meg végre a Parlamentben és mondják el a munkavállalók és a nyugdíjasok véleményét, ahol róluk, az ő sorsukról döntenek. Bónis János

Next