Bányamunkás, 1996 (83. évfolyam, 1-12. szám)

1996-01-01 / 1. szám

83. évfolyam Budapest, 1996. január 30 forint A BÁNYAIPARI DOLGOZÓK SZAKSZERVEZETI SZÖVETSÉGÉNEK LAPJA* ALAPÍTVA 1913-BAN J @ i ll 111 6 8 I I 8 Befejeződött a KOGAZ Rt. privatizációja Egy elvetélt - 1992. évi - kísérlet után 1995-ben sikeresen lezajlott a gázi­par, ezen belül a Középdunántúli Gázszolgáltató Részvénytársaság privatizációja. A komolyabb előké­születek 1994. évben az 1113/94/ /XII.6./ Kormányhatározattal kez­dődtek, melyben rögzítésre került a részvények 50 %+1 szavazat - tehát többségi­­ részvénycsomagjának az eladása külföldi szakmai befektetők számára. A gázszolgáltatók vagyo­nának a 40 %-a gázzal ellátott tele­pülések önkormányzatainak a tulaj­donába kerül szintén részvények for­májában. A Kormányhatározatban rögzí­tésre került, hogy dolgozói tulajdont is kell kiadni az érvényes privatizá­ciós törvény alapján. Az önkor­mányzati és dolgozói tulajdon kiadá­sára a többségi tulajdonossal meg­kötött szerződések után kerülhet sor. Az ÁPV Rt. által kiírt tender három fordulós privatizációt tartal­mazott úgy, hogy a gázszolgáltatók részvényeinek az eladása legkésőbb 1996 áprilisáig befejeződik. Az előminősítésen megfelelt jelentke­zők 1995. november 20-án adták le ajánlataikat, melyek a pénzügyi ajánlat mellett üzleti terveket is kel­lett, hogy tartalmazzanak, azokat az Értékelő Bizottság minősített egy előre elkészített pontrendszer alap­ján. A legtöbb ajánlatot - 6 db - a KÖGÁZ-ra adtak, mégis egyedül nálunk volt második forduló, a töb­biek TIGÁZ, DÉGÁZ, ÉGÁZ, DDGÁZ, az első fordulóban elkel­tek. A tender olyan feltételeket tar­talmazott, melyek szerint aki a TIGÁZ tulajdonosa lesz, az a többi gázszolgáltatónál már nem lehet tulajdonos és egy befektető két ki­sebb szolgáltatónál többnél szintén nem szerezheti meg a többségi tulaj­donrészt. Így fordult elő, hogy a mi legjobb ajánlattevőnk az ITALGAS - a TIGÁZ tulajdonosa lett -, valamint a második GAZ DE FRANCE - ÉGÁZ, DÉGÁZ többségi tulajdonát nyerte el - kiesett, ezért második for­dulóra került sor. A második for­dulóban a Bayernwerk-EVN német­osztrák konzorcium, akik az első for­dulóban a harmadik legjobb ajánla­tot tették lettek a befutók, mert az olaszok által ajánlott 67,263 millió dollár emelték a 49 milliós előző ajánlatukat, így az eladásra szánt jegyzett tőke 50 % + 1 szavazat rész­vénycsomag a reálérték mintegy 300 %-án kelt el, több mint 9 mil­liárd forint értékben. Az ÁPV Rt. az öt gázszolgáltató eladásából 460 millió dollár, körül­belül 60 milliárd forint árbevételhez jutott, mely messze meghaladta az előzetes várakozásokat, bizonyítva, hogy a gázipar mégsem olyan rossz színvonalú, mint azt az ÁPV Rt. elő­zetesen megállapította, nem tudjuk, mi alapján. Vevőink - Bayernwerk-EVN - részletes bemutatását később pó­tolom, mert jelenleg fordítás alatt van az a cégismertető, melyet ré­szünkre átadtak. Annyit tudunk róluk, hogy mind­ketten gáz, villamos és egyéb ener­giaszolgáltatásokkal foglalkoznak. A konzorciumon belül 50-50 % tőké­vel vesznek részt, de az elsőbbség az irányításban a német céget illeti meg. Német-osztrák stratégiai irányítás mellett - Igazgatóság Felügyelő Bizottság - teljesen magyar vál­lalatként kezelik a KÖGÁZ-t, tehát külföldi munkavállalókat nem hoz­nak hozzánk. Az első Igazgatósági Ülést már megtartották - ennek szellemében - György Pál vezér­­igazgató úr határozatlan idejű kine­vezést kapott az Igazgatóságtól. Szakszervezeti szempontból ez­után fogunk tárgyalni a létszám, bér és a szociális ellátás kérdéseiről, de előzetes információink szerint lét­szám­leépítésre a közeljövőben nem kerül sor. 1995. november 24-28-a között hatan a RUHRGÁZ vendégei vol­tunk a Bányász-Vegyész-Gázipari Szakszervezet részéről. Ezt azért említem meg, mert a DDGÁZ és a FŐGÁZ befektetőjeként velünk, tör­ténelmi jelentőségű megállapodást kötöttünk a létszám, bér, szociális juttatások kérdéseiről, amely alapja lehet a többi befektetővel kötendő megállapodásoknak. Az új tulajdonosunk is egy kor­rekt német cég, az osztrákokról is hasonló információink vannak, ezért bízunk abban, hogy nem az a tipikus magyar privatizáció történt esetünkben, amely a létszám leépí­tésével kezdődik, hanem az ésszerű takarékosság mellett a tisztessége­sen dolgozó munkavállalóinknak hosszú távon biztosít munkát, meg­élhetést. Zsille János Bérkonfliktus és feloldása a MOL-nál „Az ÁPV Rt. kihasználta a fegyverszünetet, s novem­ber 22-én határozatot ho­zott, persze megint nem tudtuk, hogy mit, aztán hat nap múlva értesültünk róla, de ez akkor már érdektelen volt, hiszen a közgyűlés összehívására - amihez ők ragaszkodtak - ‘95-ben már nem kerülhetett sor. Érdekes volt a magyarázatuk. Nem a merevségükre hivatkoztak, hanem arra, hogy időközben a külföldi tőkebefektetők bejegyezték a MOL részvé­nyeinek 19 százalékát, s olyan ígéretet kaptak, hogy ez évben legalább 6,9 mil­liárd forint adózott ered­mény lesz, ami után fizetik az osztalékot, ennek megfelelő az árfolyam­emelkedés, egyszóval nyereséges a társaság. Csakhogy szeptemberben a Pénzügyminisztérium a MOL-lal befizettetett 2 milliárd 800 millió forin­tot jamburgi gázár címén, s ez máris illuzórikussá tette az üzleti tervben szereplő eredményt. Tehát azt, aminek egy részét a munkavállalók meg­kaphatták volna, beszipkázta az állami költségvetés. Ettől kezdve a mi szá­munkra nem maradt semmilyen más lehetőség, mint a sztrájkfenyegetés.” A cikk a 3. oldalon található. Sorsfordulat a Mátrai Erőmű Részvénytársaságnál „Egy stratégiai iparág többségi tulajdonát nem szabad átenged­ni a külföldi tőkének - érveltek sokan a magánosítás többségi for­mája ellen. A Villamosenergiaipari Dolgozók Szakszervezeti Szövet­sége és a Bányaipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetségének in­tegrációs tagozata közösen sztrájk­­bizottságot alakítottak 1995. május 15-én, hogy tárgyalásokra kény­szerítsék a privatizációs minisztert. A sztrájkbizottságon belül a BDSZ integrációs tagozata a privatizáció humánpolitikai garanciáinak kido­­gozására helyezte a hangsúlyt. Követelték, hogy a pályázati kiírá­sokban szerepeltessék azokat a fel­tételeket, amelyek a privatizáció után is biztosítják a munkavállalók eredményes érdekvédelmét.” A cikk a 3. oldalon olvasható. Új év, új reménység! Boldog új évet bányászok! Szilveszter éjfélkor, amikor a Himnusz hangjai mel­lett pezsgőspoharunkat egymáshoz koccintottuk és kimondtuk a jókívánsá­gokat, bizonyára sokan érezték kissé hamisnak e szavakat. Súlyosan nehéz évet búcsúztattunk, de szívesen tettük, mert a kormány ígérete szerint a válság jelen­tős részét is magával vitte. 1995 nagy csapásokat mért ránk, a gazdaság egészére és ebből fakadóan az egyénekre, a családokra is. A pénzügyminiszter nevéhez fűződő gazdasági, pénzügyi és antiszociális intézkedések igen rossz hangulatot keltettek és a kapkodó, csaknem amatőr kormányzati tájékoztatáspolitikának köszönhetően csak hónapokkal később tudtuk meg, hogy a Bokros csomag pánikszerű kidolgozását az ország teljes pénzügyi összeomlásának elkerülése indokolta. Ma már csak elsősorban az ellenzéki pártok vitatják ezt, mert nyil­ván igazolni akarják előző négy évük szakszerű munkáját. Máig sem fogadják el a mai kormányzat helyzetértékelését a válság méreteiről, az ország tényleges állapotáról. De hát a tények makacs dolgok, ahogy szokták mondani! Nemzetközi felmérések szerint Európában a magyar az egyik legpesszimistább nép. Állítólag mindig sötétebbnek látjuk, érezzük helyzetünket, mint amilyen valójában. Mondják ránk, hogy mi vagy mulatunk, vagy temetünk, de sírva is tudunk vigadni. A megállapítás valószínűleg igaz, ki-ki a saját életéből példát is tudna mesélni, de vajon hogy igaz ez 1995-re és a megelőző néhány évre? Gondolom, velem együtt nagyon sokan meghallgatták, megnézték Göncz Árpád újévi köszöntőjét. A köztársasági elnök közérthetően, érzelmi töltéssel, de ideológia és pártsemlegesen beszélt az ország helyzetéről. Az ő megfogal­mazásában és az új év első perceiben döbbenetesen hangzott, amit egyébként mindenki tudott, hogy az ország ipari, mezőgazdasági termelése az elmúlt öt év alatt 40 százalékkal esett vissza, szétzilálódott a mezőgazdaság, az iparban gyökeres szerkezetátalakítás kell és mindezek halmazataként az ország adós­­ságterhei csaknem pénzügyi csődöt idéztek elő. Én ugyan hozzátettem volna, hogy a keleti kereskedelem részünkről történt egyoldalú befagyasztása 1990-93-ban nagymértékben nehezítette a szerkezet­­váltást és drámai helyzetbe hozta a mezőgazdaságot. A mezőgazdasági szövet­kezeti mozgalmat lehet bírálni, létrejöttük módját kritizálni, de egyet nem lehet elvitatni: a 70-es években Európa egyik legeredményesebb élelmiszergazdasága volt a magyar. Az 1989-90-es választási kampányban az egyik - ma ellenzéki - párt hangoskodó szlogenje volt: új földosztást! Ez volt a jelszó a szövetkezetek szétverésére. Olyan jól sikerült, hogy 1994-95-ben jelentős élelmiszerbehozatal­ra szorult az ország, hogy ne legyen hiány, mert arra 1965 óta nem volt példa. Miközben fennkölt jelszavakkal Európába igyekvésünket hangsúlyozzuk, apránként kiderül, hogy Európa nem nagyon ugrál értünk. Iparunk ma ugyan még nem versenyképes­­ és különben is már jelentős része külföldi tulajdonban van de a nyugatra bevihető mezőgazdasági termékek mennyiségét önvé­delemből az Európai Unió 1996-tól a felére csökkentette. Akkor hogy is van ez? 1995 a bányászatban is nehéz esztendő volt. Bányabezárások, termeléscsök­kentések, létszámcsökkentések jelzik a kényszerű folyamatot. Azonban tiszta lelkiismerettel megállapíthatjuk, hogy a bányászszakszervezet határozott és szakszerű fellépése sikeresen tudta befolyásolni az eseményeket. Volt bánya, amelyet nem lehetett megtartani, pl. Szászvár, de a BDSZ közreműködésével jelentősen javult a bauxitipar helyzete és a korábbi megállapodásnak meg­felelően rendeződött az uránbánya sorsa. Mindehhez azonban az kellett, hogy a BDSZ tagszervezetei, tisztségviselői rendszeres, őszinte kapcsolatban álljanak egymással és nem utolsósorban a szak­­szervezetek bízzanak erejükben, amelyről már sokszor tanúbizonyságot tettek. Többek között ez is feltétele annak, hogy a hazai bányaipar - főleg a szénipar - oktalan leépítését legalább is fékezzük. A szénbányászat és az ércbányászat visszaszorítása - nagyon sok esetben a költségekkel indokolva - európai jelenség. De én hiszek azoknak a szakembereknek, akik állítják: egy-két évtized múlva ez a mai stratégia sokba fog nekünk kerülni. Ezért is szorgalmazza a BDSZ - többek között - ennek szakmai és parlamenti újragondolását. 1995- ben újjáválasztottuk az üzemi tanácsokat. 1992-93-as születésük körülményeit most nem taglalom. Tény, hogy léteznek, van funkciójuk és a hatá­lyos törvény az üzemi tanács választáson résztvevő szakszervezetekre leadott szavazatok alapján intézkedik az eredeti szakszervezeti vagyon végleges elosztásáról. Mint ahogy már többször foglalkoztunk a témával, igen jó ered­ménnyel győztek a BDSZ-hez tartozó szervezetek képviselői, tehát ‘93-ban elért befolyásunkat megtartottuk, sőt erősítettük. Mégsem úsztuk meg némi vagyon­vesztés nélkül, ami amúgy nem hiányzott. Abban bízom azonban, hogy azok a kollégáink, bányásztársaink, akik valamilyen helyi ok miatt elpártoltak a BDSZ- től, előbb-utóbb felismerik, hogy az érdekvédelmi, érdekképviseleti munka csak erős, egységes ágazati szervezetben lehet eredményes és a csatákat politikai percemberkékkel nem lehet megnyerni, mert ezek ereje addig tart, amíg szervezetük feléli a BDSZ-től megszerzett vagyont. 1996- ot írunk. A jelenlegi kormányzatnak ez a félideje. Vajon mit fog felmu­tatni? Tud-e reménykeltő perspektívát adni polgárainak, meg tudja-e alapozni újjáválasztási esélyeit? Mindezekre a választ ennek az évnek kell megalapozni. Vannak biztató jelek. Felgyorsult a privatizáció (csak ne bánjuk meg), stabilizálódott a forint, jelentő­sen növekedtek a valutatartalékok, szaporodnak a beruházások, a ‘94-ben bizal­matlanná vált tőkések újra itt vannak, térségfejlesztési stratégiák körvonalazód­nak, stb. Igaz, hogy idén is tovább nyögjük az infláció kemény terheit, de a szak­emberek szerint, ha elég fegyelmezettek leszünk és a világgazdaság is úgy akarja, ez az utolsó ilyen szigorú esztendő. Ez az év megalapozhatja a gazdasági növe­kedést és ‘97-től már az állampolgár is érezheti ennek gyümölcsét. Úgy legyen! Mit tehet ehhez hozzá a bányászszakszervezet? Elsősorban őrizze meg tartá­sát, maradjon következetes az emberi és szakmai kérdésekben, ahol indokolt, határozottan képviselje az egyéni érdekeket is, de ha gazdaságilag indokolt, legyen bölcs és rugalmas a véleményében. Reméljük, hogy 1996-ban nem lesznek drámaivá súlyosbodó események a szakmában. Jó lenne, ha eredményesebben tudnánk gondoskodni a nyugdíjasokról és a munkanélkülivé vált bányászokról. Ennek sajnos a legtöbb helyen hiányoznak az anyagi feltételei, de sokszor a jó szó is segíthet. Új év, új reménység! - szól a mondás. Reménykedjünk, hogy a jóslatok mega­lapozottak, az ország végre megindul fölfelé, mert ez a bányászatnak is csak jó lehet. Erre érdemes még egyszer koccintani. Csizmás Attila

Next