Bányamunkás, 1997 (84. évfolyam, 1-12. szám)
1997-01-01 / 1. szám
Az 1996. évi bérmegállapodást 1995. december 9-én zárta le a MOL Bányász Szakszervezet egy sztrájkbizottsági egyeztetéssel. Akkor megállapodtak 19,5 százalékos bérfejlesztésben és hogy ezt szeptemberben az új adatok birtokában felülvizsgálják és a várható eredmény függvényében zárják le az 1996-os évet. - Végül is hogyan zárult le az 1996-os év? - kérdezem Kudela Józsefet, a MOL Bányász Szakszervezet elnökét. - Ez a tárgyalás 1996 szeptemberében elkezdődött - mondja Kudela József. Akkor egy nulla bérfejlesztési koncepcióval állt elő a munkáltató. Ezt az álláspontját a szakszervezetek - a MOL Bányász Szakszervezet és a MOL Vegyészszakszervezet - határozott fellépésére megváltoztatta, így 1996. november 16-án aláírtunk egy további 3,5 százalékos bérfejlesztést. A tárgyalási idő alatt állapodtunk meg a MOL Rt. vezetésével, hogy az 1997. évi bérfejlesztést, az 1996. év lezárását követően azonnal megkezdjük és 1996. december 31-ig be is fejezzük. Most, amikor 1997 január első hetében beszélgetünk, elevenítsük fel az 1997. évi bérfejlesztési tárgyalásokat. Ennek az előzménye korábbi évekre nyúlik vissza. 1995-ben abban állapodtunk meg a munkáltatóval a MOL Rt-vel hogy a szakszervezetek támogatják a gazdálkodást ésszerűsítő magatartását, terveit. Ez 1997. évre áthúzódó dolog. A MOL Rt. igazgatóságának a határozata szerint 1997. január 1. nagyon döntő a MOL életében. - Mitől lesz 1997. fontos a MOL Rt-nek? - Azért, mert most fog kialakulni egy igazán integrált nemzeti olajtársaság, szervezetében és működésében január 1-től egy új szervezeti és működési szabályzat lép életbe, amiben az integritás foka jelentősen nő. Megszűnnek a szervezetek, mint ágazatok, csökkennek az irányítási szintek, és folytatódik a tevékenység kihelyezések. Előzetesben mintegy 1600 fő létszámcsökkentést tervez a társaság. Azt még nem ismerjük, hogy ebből mennyi jön létre a tevékenység kihelyezésekor és azt sem, hogy a korkedvezményes nyugdíjjal vagy esetleg végkielégítéssel mennyit bocsájtanak el. Ezt a munkát a MOL Rt. az első félévben kívánja végrehajtani. Emiatt egy nagyon érdekes javaslattal állt elő a munkáltató. Minden tized százalékért meg kell harcolni - Ennek mi a lényege? - Az, hogy 1996. december 31-ig abban állapodtunk meg, hogy az éves bérfejlesztés június 1- től kerül megvalósításra. Előtte január 1-től bevezetésre kerül a HAY módszer alapján kidolgozott munkakör értékelési rendszer a fizikai állományúak részére. Ez egy alapbérorientált bérezési gyakorlatot vezet be. A struktúra kialakítás történne meg az első negyedévben. A második negyedévtől kezdődnének a létszámcsökkentések, ami terveik szerint június 1-ig be is fejeződne és innentől kerülne a bérfejlesztés megvalósításra. Természetesen aki marad a MOL Rtnél az visszamenőlegesen január 1-től kapná meg mozgóbérként a bérfejlesztést. - Erről mi volt a véleményetek? - Tudjuk azt, hogy ilyen átalakulás alatt a dolgozók milyen pszichikai állapotnak vannak kitéve és feszült légkörben kell dolgozniuk, hiszen tapasztaltuk ezt, mert 1991 októberében 22 ezer fővel indult a MOL Rt. és jelenleg 15 ezer a létszámunk. Ilyen légkörben bonyolult munkát végezni, nehéz és veszélyes. Mi ezt a bizonytalansági időt igyekeznénk lefaragni, ezért az az álláspontunk, hogy a bérfejlesztés április 1-től valósuljon meg. - A bérfejlesztés mértékéről, nagyságáról még nem volt szó. - A munkáltatótól bekértük az 1997. évre szóló bérfejlesztési javaslatát. Ezt meg is tette. Tizenkét százalékos bérfejlesztési javaslatot írásban adott át a szakszervezetnek. - Ezzel szemben a szakszervezet mennyit követelt? Az első egyeztetésben határozottan elutasítottuk ezt az álláspontot. Mi 24 százalékos bérfejlesztést követeltünk. Azért annyit, mert számoltunk azzal, hogy az Országos Érdekegyeztető Tanácsban 18-20 százalék közötti átlagos bérfejlesztési javaslatot fognak tenni. Ehhez képest pedig a MOL Rt. munkavállalói a gázárakban elszenvedett veszteségek miatt és az évek során elszenvedett reálkereset csökkenését kívánták szerény mértékben kompenzálni. Végül is ez az átlagnak 11 százalékos bérfejlesztést jelentett volna. - A következő tárgyalásra 1996. december 19- én került sor. Ott a munkáltató képviselője 14+1 százalékos javaslattal állt elő. Ezt is komolytalannak tartottuk. - Akkor ez patthelyzetet teremtett? - Időközben 19,5 százalékra voltunk hajlandók lemenni az éves bérmegállapodás keretében. Itt a 19,5 százaléknál megálltunk. A munkáltatói oldal december 30-ra tűzte ki az újabb bértárgyalást. Ott már 15,2 százalékos bérfejlesztési javaslattal állt elő a mi 19,5 százalékos követelésünkkel szemben. Végül is ez a 17 százalék már egy előrelépést jelentett a kiinduló 12 százalékhoz képest. December 30-án úgy álltunk fel a tárgyalásról, hogy a munkáltató javaslata az volt, hogy bérbesorolási kategóriák valamennyi átlaga 15 százalékkal emelkedjen. Két százalékot a HAY kategória besorolás minimumára való átállásra kíván felhasználni és január 1-től alapbéresüljön a hűségjutalom és a kútkezelői jutalék. Április 1- étől a szabadság alapbéren felüli része, a karácsonyi jutalomra kifizetett 3,5 százalék és az 1996. januárban kifizetett rész és 1997. július 1- től 15 százalékkal január 1-ig visszamenőleg kerüljön kifizetésre. Elértük még azt is, hogy a műszakpótlékosoknál visszamenőleges hatállyal vegyék figyelembe a műszakpótlék kiszámításával történő kiszámítást. Ezt nem értem. Ha mondjuk 15 százalékkal nő egy műszakpótlékos munkavállaló bére január 1-ig visszamenően, akkor a munkáltató eredeti terve szerint január 1-ig csak a 15 százalék emelkedést kapta volna meg, ennek a 25 százalékát, ami a műszakpótlékra jár azt nem. - Mi volt a javalatotok? - Az volt, hogy a 2-től 13-as kategóriáig nőjjön 19,5 százalékkal az átlagos alapbér, a 14-től 17-ig kategóriában 15 százalékkal, a 17-es kategória felett pedig nőjjön annyival, amennyivel a vezetés gondolja. - Az érthetőség kedvéért mit takarnak ezek a kategóriák? - A 2-13 kategóriáig többnyire fizikai munkavállalók vannak és az alkalmazottak közül a beosztás nélküli munkavállalók. A 14—17 kategória között a felsőfokú végzettségű diplomás emberek vannak, akik nincsenek vezető beosztásban. A 17- es kategória felett vannak a vezető beosztású munkavállalók, ezek menedzseri szerződéssel rendelkező vezetők. Ezek között egy szakszervezeti tag sincs. - Ezzel a javaslattal mi lett? - Ez a javaslat a mi számításaink szerint 18,6 százalékos átlagos alapbéremelkedést tett volna lehetővé. Itt az álláspontok ismételten kimerevedtek. Az igazsághoz még az is hozzátartozik, hogy a MOL Rt. rendelkezik jelentős számú részvénnyel, amit a munkavállalóktól vásárolt vissza a dolgozói tulajdonlás kapcsán. A munkáltató az 1996. évi bérfejlesztés lezárásaként egyszer már tett javaslatot arra, hogy a tavalyi 3,5 százalékos bérfejlesztés helyett szívesen adna részvényeket a munkavállalóknak. Ezt mi üdvözöltük, de ez a többség számára jelentékeny mértékű volt, ezért ezt nem fogadtuk el, így fizették ki akkor a 3,5 százalékot. A mostani bértárgyalásoknál ismételten előállt azzal, hogy a szeptember 1-i alapbérre vetítve szívesen adna 2,5-3 százalékos nettó bérnek megfelelő részvényt. Üdvözöltük azt, hogy a munkáltató részvényeket akar a munkavállalóknak adni, de ezt ne a bérfejlesztés helyett gondoljuk. Ez egy egyszeri jövedelemhez való jutás lenne. Mi ettől nem zárkóztunk el, de ezt a számításaink szerinti 18,6 százalék fölötti juttatásként tudjuk elfogadni. - Most 1997. január 6-án hogyan áll az 1997. évi bérfejlesztés? - Ma 10 órakor fog kezdődni - a riport 9 órakor készült - a MOL Vegyészszakszervezet közös elnökségi ülésünk, ahol el fogjuk dönteni, hogy megkapjuk-e a felhatalmazást, hogy aláírjuk a 15+2 százalékos bérfejlesztést és a 2,5 százalékos részvény átadására vonatkozó megállapodást, amivel kijönne a 19,5 százalék, vagy ragaszkodunk a korábbi elveinkhez, hogy ez évben 20 százalék alatti jövedelemnövekedést nem fogadunk el. Ha azt nézzük, hogy hány százalékért megy a jutalék, akkor ez a mai inflációs időben elenyésző. Azonban az az álláspontom, hogy ez elvi jelentőségű, mert nem a mérték, hanem az elvek a jelentősek. A munkavállalóknak hozzá kell szokni ahhoz a gondolathoz, hogy minden tized százalékért keményen meg kell harcolni. Azzal köszönöm meg a beszélgetést, hogy a következő számban visszatérünk a folytatásra. Ladányi András Az elmúlt esztendő a Kőolajkutató Részvénytársaság részére, népmeséi fordulattal élve, hozott is meg nem is. Illetve azzal hozott, hogy nem hozott. Mielőtt gyanúba keveredne elmém tisztasága, sietve kijelentem: a privatizációról van szó, amelyet már kezdetén körülfont a tisztátalanság ágas-bogas bokra. Szabálytalan pályázó, törvényileg megkifogásolható nyertes, visszavont döntés, meghiúsult tulajdonváltás. Aminek a dolgozók örültek. Ez történt a múlt év elején. - Ezek után milyen éve volt a cégnek, hogyan zárt a helyi érdekvédelem, s miképpen prognosztizálható a jövő? - A Kőolajkutató Részvénytársaság életében 1996 a meghiúsult privatizáció éve volt - mondja Lukácsi István, a KV Rt. szb-titkára. - A már ismert, s nagy port felvert ügy a magánosítás sikertelenségével nyugvópontra jutott. Ezt követően átlagos évnek néztünk elébe. A MOL-tól kaptuk a megrendeléseket, s úgy nézett ki, hogy az esztendő elég eredményes lesz. Az év vége felé aztán elfogyott a munkánk, elsősorban a fúróberendezéseké. November-decemberben mindössze egy fúróberendezésünk dolgozott. Mivel az árbevétel a berendezések kihasználtságának a függvénye, a nehéz helyzet átvészelésére, olyan lépés megtételére kényszerültünk, hogy bár nem drasztikus létszámleépítéssel, de mégis huszonöt százalékos munkaidő és ugyanennyi bércsökkenéssel kellett foglalkoztatnunk az embereket. - Ennek hány szenvedő alanya volt? - A lépés körülbelül ötszázharminc-ötszáznegyven dolgozót érintett, s ez nem vonatkozott a működő fúróberendezésekre, hiszen a folyamatos munkarendben nem lehet csökkenteni a munkaidőt. Itt teljes bért kaptak a dolgozók. Sajnos, hogy ez a csökkenés éppen az úgynevezett kiszolgáló egységeket, az ott dolgozókat érintette leginkább. Tehát a szállítók, gépészek, adminisztratív állomány a kárvallottja ennek a kényszerintézkedésnek. - Ez olyan gazdasági lépés, amely szinte kivédhetetlen. Jól gondolom, hogy ebben a helyzetben az érdekképviseletnek afféle válságkezelő szerep jut? - Igen. Mi mint szakszervezet annyit tudtunk tenni, hogy megállapodást kötöttünk pl. arra, hogy ha mégis el kell valakit küldeni, az a végkielégítést ne a csökkentett átlagra kapja, hanem mintha teljes béren lenne. Plusz segélykeretet kértünk és kaptunk, hiszen lényegesen megnőtt ez idő alatt a kérelmezők száma. A Kollektív Szerződésünkben egyébként benne van, hogy munka hiányában három hónapig alkalmazható a hetvenötszázalékos munkaidő illetve a bércsökkentés. Mint szakszervezetnek jogunk lett volna tiltakozni ez ellen, de akkor mi rúgjuk fel a KSZ-t, ezt meg nem akartuk, mivel abban sokkal több olyan vívmány van, amit nem akartunk kidobni az ablakon. - Mit vársz az ágazaton belül ettől az évtől? - 1997-től azt várom, hogy megszűnjön a hazai kutatás-fúrás terén jelenleg fennálló anomália. Ma ugyanis az a helyzet, hogy van két fúrási cég, az egyik - a mienk - az ÁPV Rt fennhatósága, a másik - a Rotary Rt. - a MOL irányítása alatt. Mindketten a MOL megrendelésére tudunk csak munkát végezni, mert Magyarországon a koncessziós területeket még nem fúrják (csak szeizmikus méréseket végeznek). Szeretném, ha eldöntenék, hogy mondjuk öt évre mennyi kútjavító, mennyi fúróberendezésre van szükség, s ez mennyi embernek adhat munkát. Azt kívánom, hogy üljön le a két menedzsment (MOL-ÁPV) és állapodjon meg ezekben a dolgokban. - Köztudott, hogy a két fúrási cég, az éves árbevétel tekintetében megközelítőleg hasonló nagyságrendet mutathat fel, így a hazai piac felosztása — legalábbis a kívülálló szemével - igazságos. Vita folyik viszont a privatizáció mikéntjéről, mert ebben meglehetősen eltérőek a vélemények. A mi álláspontunk az, hogy amennyiben lesz privatizáció 1997- ben, azt úgy valósítsák meg, hogy vagy mind a két céget, vagy egyiket se. Azt óhajtom, hogy teremtődjön meg egy esélyegyenlőségen alapuló versenyhelyzet. Legyen a nálunk dolgozó kilencszáz embernek ebben az évben is nyugodt munkája, s főleg munkája. Mint szakszervezet azt szeretnénk, ha nem is inflációkövető - ez úgyis vágyálom de legalább inflációközeli bérfejlesztést tudnánk rögzíteni, s ne legyen a reálbércsökkenés akkora, mint 1996-ban volt. Tavaly csak tízszázalékos emelést tudtunk megvalósítani, s bár még félhavi bér kifizetésre került júliusban, de a többség az év utolsó két hónapjában hetvenöt százalékon volt. A létszám, illetve a munkahelyek megőrzése, napjainkban az érdekvédelem fő feladatává lépett elő. - A létszámleépítések eddig nem voltak drasztikusak. Sikerült ezeket természetes fogyással megoldani. Amitől tartok ’97-ben az az, hogy nehogy az következzen be: letelt a három hónapos nadrágszíjhúzás, de megrendelés továbbra sincs, így mégis el kell küldeni az embereket. Ez borzasztó lenne. Remélem erre nem kerül sor. Persze ehhez biztosan kellene tudnunk, hogy januárban-februárban lesz-e munkánk? Ezt most sajnos nem tudjuk. Ezért mondom még egyszer, hogy a tervezhető biztonsághoz szükség van a MOL Rt. legalábbis rövid távú előrejelzésére, ami az általa adott megrendeléseket illeti. Térjünk vissza a privatizációra. Ha előtte teremtődnek meg a két cég közötti egyenlő feltételek, akkor az megkönnyíti a tulajdonváltást. Ugyanakkor, egy most bekövetkező sikeres magánosítás eleve tiszta versenyhelyzetet teremt, tehát megoldja a jelenlegi gondokat. Abban az esetben ha mindkét céget megveszik. Egyébként, szívem szerint akkor lenne a dolog a legegyszerűbb, ha a két fúrási cég már régen fuzionál, s megszűnik ezáltal mindenféle rivalizálás. Miután nem így van, számunkra az a legrosszabb megoldás, ha minket privatizálnak, a Rotaryt meg nem. Akkor becsukhatjuk a kaput. - Ez a mostani helyzet nem használ a dolgozói jó közérzetnek. Az emberek már hosszabb ideje élnek bizonytalanságban. Elküldenek háromszáz embert Mégse küldenek el háromszáz embert. Hetvenöt százalékos béren három hónapig. De aki el akar menni az menjen. Ez az örökös készenléti állapot felőrli az idegeket. Ez megy már évek óta. Az emberek feszültek, s hol vezetik le a feszültségüket? A szakszervezetnél. Bejönnek, felhívnak, kiabálnak. Én meg visszakiabálok, mert bennem is bennem van a görcs, a tehetetlen düh. A szakszervezet lehetőségein belül megtesszük amit lehet, de a privatizációt nem tudjuk befolyásolni. - Az emberek a szakszervezetet afféle levezető szelepnek használják? Vagy kell egy bűnbak, s ez megnyugtatja őket? - Ez nem így van. Valóban hozzánk jönnek, hiszen mi vagyunk az érdekképviseletük. Viszont tapasztalatból tudom, hogy mindent meg lehet velük beszélni, ha világos, érthető érveket sorakoztatunk fel. Ha partnerként kezeljük őket, akkor meggyőzhetőek. Azt ők is tudják, hogy mi munkát nem tudunk szerezni, bárhogy is szeretnénk. Próbáltam én is személy szerint mindenfelé kilincselni, de eredménytelenül. - Profiváltásra meg nincs lehetőség. - Sajnos nincs. Mi nem tehetjük meg, hogy ma fúrunk, holnaptól meg kanalat készítünk. Mi csak fúrni tudunk, meg kutat javítani, erre vagyunk kitalálva. Nagyon reméljük, hogy ezekre a tevékenységekre 1997-ben is lesz kereslet. H. I. P. Fúrószárral nem lehet kanalat gyártani BÁNYAMUNKÁS 1997. JANUÁR