Bányamunkás, 1998 (85. évfolyam, 1-10. szám)

1998-01-01 / 1. szám

85. évfolyam Budapest, 1998. január 4. forint A BÁNYA- ÉS ENERGIAIPARI DOLGOZÓK SZAKSZERVEZETI SZÖVETSÉGÉNEK LAPJA* ALAPÍTVA 1913-BAN Kivel kössünk ágazati kollektív szerződést? - Hogyan minősíti a Borsodi Bányászok Területi Tagozata azt a felröppent hírt, miszerint a Borsodchem Rt. saját erő­művet kíván építeni?- kérdezem Molnár Istvánt a B.E.T.T. elnökét. - Mivel térségünkben nem szénhid­rogén-bányászat folyik, hanem szén­bányászat, így a minősítésünk egy­értelmű: a terv igen hátrányosan érinti úgy Lyukóbányát, mint a régió másik két - integráción kívüli­­ szénbányáját Feketevölgyet és Putnokot is. Ez eset­legesen az AES 165 megawattos erő­műprojektjének ellentételezéseként is felmérhető, vagy annak alternatívája­ként. A közeljövőben lesz egy meghall­gatás a berentei erőmű építésének ügyé­ben, s ezen talán tisztázódik az is, hogy a Borsodchem szándékai mennyiben meg­alapozottak, illetve véglegesek. Addig ennek csak annyira adok hitelt, amennyi­re a média híradásai ezt számomra lehe­tővé teszik. - Hogy­an fogadtátok, mint két bánya által is érintettek, hogy 1998-ra is biz­tosított az integráción kívül maradó bányák továbbmű­ködése, miután a bá­nyászszakszervezet - 1994 óta szinte minden évben - ismét kikényszeríttette, hogy egy érvényes kormány - BDSZ megállapodást teljesítsenek? - Az előző évek harcát nem értem. Mivel egyszerűen érthetetlen, hogy egy hatályos kormányhatározatot, amely kötelez állami szerveket a végrehajtásra, egyszerűen elbojkottálják, ugyanezen állam bizonyos minisztériumainak kö­zépszintű köztisztviselői. Emlékszem egy szakszervezeti összejövetelre, ahol az akkor még ipari miniszterként fungáló Suchman Tamás is rendkívül elcsodálko­zott, amikor tájékoztatták őt a dologról. Ha ő sem értette, akkor nekem sem kell szégyenkeznem e miatt. Ami az 1998-as évet illeti. Bár még a december 11.-én elfogadott kormányhatározat részletei­ben nem ismert előttünk, de úgy hírlik, hogy egészen másról szól, mint amiről az 1994-es megállapodás. - Mennyiben? - Számunkra kedvezőbb. Putnok­­bánya 1998-ban bezárásra ítélt bánya lett vol­a az egy petajoule-nyi hőmennyi­ségével. A most kapott 3,4 petajoule a továbbélését jelenti. A bánya különben úgy is készült, hogy az ésszerű gondol­kodás győzedelmeskedik, s elővárásait sem állította le, nem fejezte be, annyira bízott a további termelésben, abban, hogy nem zárják be. - Fekete völgyet mennyire segítette az állami dotáció? - Ugyanazt a kontingenst kapta, mint ami a korábbi megállapodásban volt rögzítve, 1,7 petajoule hőmennyiséget. Náluk egy olyan tendencia indult meg, amely nemcsak belülről, vagy alulról, hanem felülről indított és kedvezmé­nyezett folyamatnak az eredménye. Olyan bányatelkeket, területeket kellett feladnia, SZESZEK, kormányzati, ipari minisztériumi nyomásra, vagy kezdemé­nyezésre, ami miatt műszakilag lehe­tetlen tízéves távlatban gondolkodni Feketevölgy esetében. A műszaki lehe­tőségek másfél-kétéves élettartamot garantálhatnak, a vágattal feltárt szén­­vagyon ennél többet nem ad. Mint műszaki ember én sem tudom azt mon­dani, hogy ennek ellenére fejtsünk még tovább tíz éven keresztül, amikor tudom, hogy olyan bányaterületeket kellett feladniuk, ahová már visszamenni nem lehet. Tehát közép-, vagy hosszú távú ter­veket műszaki okok miatt ott már meg­valósítani lehetetlen. - A bányászszakszervezet szerepe a megállapodás végrehajtatásában meny­nyire érzékelhető az érintett területeken ? - Tudjuk, hogy ha 1994-ben nem születik meg az idézett megállapodás, akkor a borsodi szénmedencében már nem lehetne integráción kívüli bányá­szatról beszélni. Ugyancsak a bánya­­bezárások végén járnánk napjainkban. Ami pedig tény - akár elismerik ezt egyes bányászati szakemberek, akár nem -, hogy a bányászszakszervezeten kívül még nem fordult elő, hogy bárki más úgy a zászlajára tűzte volna a bányák meg­maradásáért folytatott küzdelmet, mint ezt a BDSZ tette. Más kérdés, hogy abnormális dolognak tartom azt, hogy a szakszervezet, amelynek a munkáltató­val kellene hadakoznia a több bérért, jobb ellátásért, szociális juttatásokért, ami alapvetően a feladata lenne, ehelyett a bányavezetőkkel vállvetve harcol a bánya megmaradásáért. A közös pon­tunk az, hogy a bánya léte valameny­­nyiünk létét jelenti egyúttal. A munkahe­lyek védelme együttes érdek, ezért kényszerül eltérni átmenetileg a szak­­szervezet eredeti célkitűzéseitől, hogy a későbbiekben legyen kikért és miért megfelelni alapvető funkciójának. De ez a helyzet semmiképpen sem normális.­­ A BDSZ tulajdonképpen ma egy olyan őrt kénytelen kitölteni, amelynek kitöltésére nincs más.­­ Azt hiszem ez nemcsak a bányá­szatra, hanem a nemzetgazdaság egé­szére jellemző. Nincs olyan munkáltatói szövetség, amely igazán képviselné a munkáltatóknak is az érdekeit. Ez egy olyan hiányosság, ami kihat arra is, hogy nem tudunk kivel ágazati kollektív szerződést kötni. A bányászatban sincs munkáltatói érdekvédelmi szervezet, amely azt a bizonyos űrt betöltené. Ha ez létrejönne, akkor lehetne elmondani azt, hogy a magyar nemzetgazdaságon belül normális rend szerint működik a mun­kavállalói és a munkáltatói oldal, illetve ezek érdekképviseleti szervezete. HÁMORI Becsületes helytállást tanúsítottak - 533 fő nyugdíjas van az alapszer­vezetben, ami területileg megoszlik - mondja Üveges Ferenc, a nyugdíjas bányász alapszervezet elnöke. - Albert­­telepről van 220 fő, Mucsonyból 80, Rudolftelepről 90, Kazincbarcikáról 50, Szuhakállóból 52, Izsófalváról 19 és él még Szentistvánon 3 szakszervezeti tagunk. - Mi volt az oka annak, hogy ezt a mai ünnepséget megszervezzétek? - A rendezvénynek az apropója az volt, hogy 1952. december 16-én itt Szu­­hakállón a Winter bányában volt a víz­betörés, ahol tizenhét bányász a föld alatt rekedt egy hétig. Ennek van most a 45-ik évfordulója. A tizenhét túlélőből jelenleg még hatan élnek. A bányász nyugdíjas alapszervezet, az önkormányzat és a bányászszakszervezet közösen rendezte meg ezt a rendezvényt. Ez a rendezvény bizonyos fokú hagyomány, mert a koráb­biakban volt már hasonló megemlé­kezés.­­ A meglovott hat túlélő itt lakik Szu­­hakállón? - Ezek mind szakszervezeti tagok, a mi alapszervezetünkben. Az egyik hölgy Aggteleken lakik, Jani bácsi - az idősebb­­ Sajókazán, a többiek helybeliek. Mind­egyik hatvan éven felüli. Sőt Bóni Kálmán bácsi már túl van a 83. életévén is. - Milyen üzenete van ennek a találko­zónak? - Azt a tisztességet, azt a becsületes helytállást, amit ők tanúsítottak azokban a tragédia szülte napokban, amikor hat napon keresztül elzárva voltak a külvi­lágtól. A bányász becsületességnek egy olyan szimbóluma alakult ki ezekben az emberekben, amire a mai utódok méltán büszkék lehetnek. A másik az, hogy akkor az egész bányásztársadalom meg­mozdult és összefogott, hogy megmentse a tizenhét szuhakállói bányászt. - Hogyan alakult a tizenhét bányász­nak a sorsa azután, hogy kimentették őket a föld alól? - A férfiak a nyugdíjkorhatár betölté­séig végig a bányában dolgoztak, nem hagyták el a bányát, sőt 40 év fölötti bá­nyamunka után mentek nyugdíjba. A két hölgy volt az, aki annyira megrémült, hogy a későbbiekben otthagyták a bá­nyát, illetve törvény született arról, hogy nők nem dolgozhatnak a bányában. (A túlélők szavait olvashatjuk a 4-5 oldalon, amint az 1952 decemberi hat és fél napról nyiltakoznak.) Válassz, hogy de ilyenkor —január első napjaiban — még minden olyan egyszerűnek látszik. Az emberek már kiheverték a hosszú évvégi vakációt, a karácsonyi ünnepek és a szilveszteri mulatság megpróbáltatásait, így az elmúlt és az előttünk álló hajsza szünetében jut idő átgondolni az eseményeket. Van aki számot vet saját sorsá­nak alakulásával és talán az országéval is. Van aki tervezget, találgat, vajon mit hoz az új esztendő? Olyan is van, aki egyszerűen örül, hogy átvészelte az elmúlt évet. Ez természetesen így van rendjén, hiszen a mögöttünk lévő év megpróbál­tatásait már elfeledtük, ami pedig az új évben vár ránk, annak még előtte vagyunk. Az 1998-as év a választások éve. A rendszerváltozást követően immáron har­madszor kerül sor Magyarországon az országgyűlési képviselők és pártok közöt­ti szabad választásokra. A választás, amelynek politikai előszelei már jól érzé­kelhetők, felelős döntés elé állítják a választópolgárokat, a nyugdíjasokat és a munkavállalókat egyaránt. A tét óriási, a helyzet ellentmondásos, az érzelmek és indulatok vegyesek, a végeredmény kiszámíthatatlan. A helyzet ellentmondásossága alapvetően abból a tagadhatatlan tényből fakad, hogy a választópolgárok, megelégelve a konzervatív Antall és Boros kor­mány „áldásos” tevékenységét­­, amelynek középpontjában többek között a bányászat totális felszámolása és a BDSZ megszüntetése szerepelt, 1997 májusá­ban elsöprő többséggel az MSZP-t juttatta hatalomra. A történelem fura fintoraként egy magát baloldalinak valló, szociáldemokra­ta érzelmű párt arra kényszerült, hogy következetesen végigvigye a kapitalista átalakulás gyötrelmes folyamatát. Arra vállalkozott, hogy Széchenyi és Kossuth befejezetlen művét megvalósít­va Magyarországot és népét a fejlett európai országok sorába emelje. Jól tudta azt, hogy e vállalkozás rendkívül nehéz és kockázatos, de azt is tudta, hogy e történelmi lehetőség elszalasztása az ország sorsát hosszú időre megpecsételheti. Mégis vállalkozott a lehetetlenre, kockáztatva népszerűségét és hatalmi pozí­cióját, hogy a nép és az ország hosszú távú érdekeinek szolgálatába állhasson. A kormányzati cél és szándék — egy jól működő piacgazdaság megteremtése — ma már nem vitathatók. Megjelentek a gazdaságban a lassú, ám vissza­fordíthatatlan növekedés biztos jelei. A sokat vitatott kormányzati politika és a szívós, időnként nem látványos érdekképviseleti munka hatására lassult az inflá­ció, a munkanélküliség növekedése, ha lassú ütemben is, de megkezdődött a reál­bér-növekedés, erősödtek az ország gazdasági és pénzügyi kondíciói. A nemzetgazdasági szintű mutatók terén tapasztalható pozitív változások azonban ma még nem érzékelhetők a munkavállalók és nyugdíjasok élet­­körülményeiben, ezért az érzelmek és indulatok vegyesek, sok még az elkesere­dett és kiábrándult ember. Az 1998-as év elején életbe lépett áremelések sajnos tovább fokozták ezt a hangulatot. A bejelentett villanyáram, gáz, víz-csatornadíj, fűtés, telefon, postai szolgáltatás, benzin és egyéb fogyasztói cikkek árának emelése súlyos gondokat okoz majd a bérből és fizetésből élők és nyugdíjasok millióinak. Bár jól tudjuk — saját történelmünkből is —, hogy a közvélemény és a közérdek időben nem esik egybe és hogy az utóbbi a társadalom hosszú távú sorsának meghatározója, a választások során mindig a közhangulat és közérzet dominál. Ennek ellenére bizonyosnak vehető, hogy a választópolgárok, a munkavál­lalók és nyugdíjasok túlnyomó része a szavazóurnák előtt mérlegeli majd az összes körülményeket, hogy nem az indulatok, a felelőtlen kampányígéretek, hanem a realitások és a józan ész alapján voksol. Képes lesz felülemelkedni pil­lanatnyi érdekein, nem a múltra, hanem a jövőre adja le szavazatát! Az ezt követő önkormányzati választások tétje semmivel sem kisebb, hiszen lakóterületünk, mindennapi életünk ügyes-bajos gondjainak megoldása az általunk választott testületek és polgármesterek hozzáállásán, hivatástudatán múlik. A munkavállalók szempontjából meghatározó jelentőséggel bírnak az év végére tervezett üzemi tanács választások. Az üzemi tanácsok a munkahelyeken a szakszervezetek legfontosabb érdekvédelmi partnerei, ahogy ezt a németek mondják a szakszervezet kinyújtott karjai. A munkavállalói érdek érvényesítése döntően azon múlik, hogy a kollektív szerződés­kötésre jogosult szakszervezet és a végrehajtás ellenőrzésre hivatott üzemi tanács között milyen az együtt­működés. Ezért a két szervezet nem kizárja, hanem feltételezi és kiegészíti egymást. Az együttműködés és jó munkakapcsolat alapvető feltétele, hogy az üzemi tanácsba a lehető legnagyobb számban a szakszervezet, a BDSZ jelöltjei kerüljenek. Csak így biztosítható, hogy a munkaharc és a munkabéke felelős vezetői és testületei korrekt együttműködésével a lehető legjobb jövedelem és szociális pozíciókat harcoljunk ki a munkavállalók számára. Az év végének kiemelkedő eseménye lesz a legnagyobb szakszervezeti kon­föderáció, az MSZOSZ kongresszusa. A BDSZ kiemelkedő feladata, hogy ope­ratívan részt vegyen a kongresszus előkészítésében, munkájában, abban, hogy az MSZOSZ szervezetileg és személyileg megújulva, megerősödve továbbra is a munkavállalók meghatározó érdekképviseleti szövetsége maradjon. A Bánya- és Energiaipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége 1998-ban ünnepli fennállásának 85 éves évfordulóját. Az elmúlt nyolc és fél évtized, bár sok megpróbáltatást hozott a szakma, a szakszervezet, a bányászok számára, mégis sikerült talpon maradni. Az előttünk álló év sem kecsegtet túl sok remény­­nyel. Tudjuk, hogy létünk és jövőnk biztosításáért további kemény küzdelmet kell folytatni. Szakszervezetünk XXVII. Kongresszusán felelősségteljes döntések születtek a szövetség szervezeti és cselekvési egységének megerősítésére. Az elfo­gadott alapszabály és program birtokában van és lesz erőnk ahhoz, hogy érvényt szerezzünk követeléseinknek, munkavállalóink és nyugdíjasaink jogos elvárásainak. 1998. a választások, a változások éve. Az ország, a lakóhely, a munkahely sorsa most a választásokon és rajtunk múlik. Valamennyi aktív és nyugdíjas szakszervezeti tagunk érdeke a választásokon való aktív részvétel és a nem könnyű, ám felelősségteljes döntés meghozatala. A négy évvel ezelőtti jelszó tehát ma is érvényes: „Válassz, hogy dönthess...” Bónis János

Next