Bőripari Munkás, 1927 (37. évfolyam, 1-23. szám)
1927-01-01 / 1. szám
1927 látásba arra az esetre, ha a közvetítés tekintetében nem hajlunk a munkáltatói fölfogás és álláspont felé! Mi ezt ezt nem felejtettük el! Ezúton szólítjuk föl tehát a velünk szerződő Magyar Szűcsmesterek Országos Egyesületét, méltóztasson nekünk szabatos választ adni arra, van-e tudomása mindarról, amit itt elmondottunk? Az Ipartestület följelentésével egyetért-e, azzal azonosítja-e magát? Igen vagy nem? Egyelőre több mondanivalónk nincsen. Egy följelentés körül új közgyűlést kell tartani. — A kizártak aknamunkája. — Kezet emeltek a szervezet ellen. — Mindenki megveti őket. Ismeretes szaktársaink előtt, hogy a kizártak, Bossák Ferenc és társai följelentették a Szövetséget azért, mert őket a közgyűlés kizárta az egyesületből. Följelentésükben rágalmat rágalomra halmoztak a Szövetség ellen. Rendbontó garázdálkodásuk veszélyeztette a szakszervezeti munka lehetőségét. Az egyesületet a veszekedés, az alacsony demagógia, a züllés színhelyévé tették. Figyelmeztetés, kér- telés, békéltetés nem használt semmit. Minden békéltetésre vakmerőbbek lettek. Minden elnéző, a közérdek szempontjait mérlegelő kiegyenlítő álláspontok gyöngeségnek fogtak föl és még erőszakosabbak és szemtelenebbek lettek. A központi vezetőségnek már semmi tekintélye nem volt előttük. Ők döntöttek elevenek és holtak fölött. A taggyűlések a botrányokba fúltak. Idegenek jutottak a szószékre, akik az ő segítségük mellett a maguk politikai céljaira használták föl a cipészmunkásokat. Soha olyan lezsillött, visszataszító állapotok nem voltak az I. számú csoportban, mint az ő működésük alatt. Amikor ezt a szaklapban szóvátettük, akkor a lapjárulék megtagadásával fenyegetőztek, röpiratok kiadását tervezték; külön gyűléseket tartottak, amelyeken a szervezet ellen, a központi vezetőség ellen uszítottak. Minden alkalmazott szaktársat rágalmaztak, kikezdték. Ők voltak a Vági-párt első szálláscsinálói; ők voltak, akik léprementek a legkalandosabb vállalkozásokban. Sokat, nagyon sokat eltűrt a központi vezetőség, amíg végül odáig jutott, hogy kénytelen volt választani: fölfüggeszti-e a csoport autonómiáját és kizárja a rendbontó elemeket, vagy kiteszi a Szövetséget esetleges súlyosabb következményeknek. A központi vezetőség választott: Rendet csinált. Kizárta a rendbontókat, rendet csinált a csoportban. A közgyűlés mindenben megadta a vezetőségnek a fölmentvényt és helyeselte a tett intézkedéseket. A kizártak ebbe nem nyugodtak bele. Rágalmaikat vakmerően szórták a szervezetre és a szervezet vezetőire. Röpiratokat adtak ki, amelyekben a legocsmányabb hangon fordultak szembe mindennel, ami előttünk, szervezett munkások előtt megbecsülendő és amiért küzdöttünk és áldoztunk. Minden ocsmányságuk azonban csak akkor tűnt ki igazán, amikor följelentést írtak alá a szervezet ellen és a kurzus legszennyesebb újságjának hasábjain szórták rágalmaikat a szervezet és a vezető szaktársak ellen. Följelentésükre a főváros biztost rendelt ki, aki fölülvizsgálta a följelentés adatait. A vizsgálat hossza hónapokig elhúzódott. Most jött meg azután a följelentésre és vizsgálatra a főváros rendelete. A kizártak följelentették a Szövetséget azon a címen, hogy a közgyűlésen a rokonszakmák is résztvettek. A följelentők szerint ez nem megengedhető, ez alapszabályellenes. Ez is jellemző rájuk. A csatlakozást elfogadták. Örvendtek is rajta. Most egyszerre kifogásolták, hogy a rokonszakmák részt vettek a közgyűlésen. A főváros tanácsa abba kapaszkodott bele, hogy új alapszabályaink még nincsenek jóváhagyva és így a rokonszakmák még nem vehetnek részt a közgyűlésen. A főváros Tanácsától érkezett rendelet elrendeli, hogy a Szövetség" tartson új közgyűlést, ezen a rokonszakmák nem vehetnek részt; a közgyűlés újra tűzze napirendre a kizártak ügyében való határozathozatalt. A rendelet azt is kifogásolja, hogy a központi vezetőség fölfüggesztette az I. számú csoport autonómiáját; ezt a tanácsi rendelet szerint nem volt joga megtenni. A központi vezetőség — a tanácsi rendelet szerint — csak előterjesztést tehet a belügyminiszternek a fölfüggesztésre, de önmaga nem függesztheti föl. Ennek alapján elrendeli a 11-es bizottság újból való működését a vizsgálat tartamára addig, amíg a csoport majd megválassza a közgyűlés után új vezetőségét. A tanácsi határozatról volna sok mondanivalónk. De ezúttal nem szólunk semmit. Végrehajtjuk a rendeletet. Semmi okunk nincs arra, hogy bármi téren akadályozzuk. A közgyűlést már is összehívtuk. A közgyűlés foglalkozni fog a kizártakkal. Reméljük, érdemük szerint. A kizártak! Mi is van velük?_ Egyik Párisban tartózkodik, miután itt már felgyújtotta a szervezetet, hát tovább állt; a másikat, a harmadikat vagy a negyediket már a Vágspártból is kizárták. Akik még megmaradtak közülük, azok most jobbra-balra kínálják maguikat. Mindenkinek rendelkezésére állanak —a szervezet ellen! Lezsillött emberek, akikben szilárd meggyőződés szervezett munkáshoz illő komolyság és hűség nincs, akik, ime, a hatóságokat uszítják a szervezet ellen. Hát így néznek ők ki.Cselekedeteikről ismerni meg őket. A munkáltatók barátjai és olcsójánosai és a kurzus szennylapjának kiszolgálói. Mindenfelé, ahol hírét vették alávaló rágalmaiknak és szennyes eljárásuknak, denunciálásuknak, ott megvetést éreznek velük szemben. Minden szaktárs megveti őket. Most látják csak a jó szaktársak, hogy visszaéltek a türelmükkel, rutul becsapták őket. Egyetlen szervezett, öntudatos cipészmunkás sem volna kapható arra, hogy a szervezet ellen, az anyaegyesület ellen, az otthonunk elleni kezet emeljen. Ők igen. Ők följelentették. Ők följelentők és denunciánsok. De pórul fognak járni. Rágalmaik és piszkolódásaik nem vezetnek célhoz. Csak azt érték el, hogy őket, ime, most már" mindenki ismeri, de a szervezet — élni, virulni fog továbbra is, aknamunkájuk ellenére is! Csak azért is! winwi—wifiiiu ui« »H—maani ír BŐRIPARI MUNKÁS wwiwwihi miwffi ........... i Levél a szerkesztőhöz. A „Bőripari Munkás“ szerkesztőségének Helyben. Tisztelt Szaktársak! Régebb idő óta figyelem az egyesületből kizárt Bossák Ferenc ténykedését; amikor még tagja volt az egyesületnek, mindig bent ült az egyesületben és heccelődött, gúnyolódott és a szaktársakat ugratta a vezetőségek ellen. Hogy miből élt, el sem tudtam gondolni. Mindenkit gyűlölt, aki nem értett vele egyet. Különösen gyűlölte a cipészmestereket, nála nem volt kivétel, mindenkit kizsákmányolónak nevezett. Még azokat is gyűlölte, akik valamikor mesterek voltak, de újra munkások lettek és közöttünk voltak és becsületesen megállták a helyüket. Előtte senki sem volt elég harcias, különösen minket, fiatalokat tudott leszólni és tanítómesterünknek ajánlkozott. Igaz, senki sem vette őt komolyan. Ezért nem lepődöm meg, hogy most az általa annyira gyűlölt cipészmestereknél van sülve-főrt. A dalárdájukat boldogítja, ízlés kell hozzá napközben Vágiékkal barátkozni, este meg a mesterek dalárdájában énekelni. Ezt igazán csak Bossák tudja megtenni. Úgy látom én, hogy ezek a radikális emberek mind egyformák: ha a napra kerülnek, elolvadnak. Szaktársi üdvözlettel T. I. * : Tisztelt levélíró szaktárs! Minket nem lep meg Bossák eljárása, mi Bossákot és barátait , nagyon közelről ismerjük és mindazokat, amiket ön most Bossákról mond, mi már régen tudtuk, hogy be fog következni. Mi nem csodálkozunk azon, hogy Bossák ma, azokkal a mesterekkel barátkozik, azoknak ajánlja föl az egyesület szállítását, akik őt és társait a Rá- Ikosi-féle mozgalmak idején a rendőrségnél följelentették. Az olyan laza erkölcsű emberek, mint Bossák és társai, semmitől sem riadnak vissza, hogy a cipészmunkásokat, akik vele szemben más állásponton voltak, megbosszulja. Csak egy kis türelem és Bossák szaktársunk teljes erkölcsi züllésben fog bemutatkozni, mely után hisszük, hogy legközelebbi csatlósai is megundorodnak eljárásától. Még egyszer: szervezkedjünk! Nagyon sokszor jelentek meg közlemények, nagyon sokszor hívtuk már föl a szervezetlen cipőfelsőzéskészítő munkásokat a szervezkedésre. Azonban, sajnos, ezek a fölhívások meddők, a pusztába kiáltott szavak maradtak. Szégyenpír borítja az arcunkat akkor, amikor a közénk tartozó, illetve szakmánkhoz tartozó szaktársakat kell unos-untalanul figyelmeztetni arra, hogy hisz ők is velünk együtt robotolók, ők is velünk együtt szenvedő proletárok, tehát velünk együtt kell tartaniok, velünk együtt kell harcolniok a reakció és a kapitalista kizsákmányolás ellen. Azonban, sajnos, ezek a szaktársak nem látják be a saját helyzetük nyomasztó súlyát, ezek a szaktársak, nem törődve semmivel, tisztességtelen uton próbálkoznak hátbatámadni munkástársaikat, bérletöréssel és egyéb úton igyekeznek bejutni az üzemekbe, hogy ezáltal onnan kitúrják a szervezett cipőfeksőrészkészítő munkásokat. Ezeket a szaktársakat sem a megértő szó, sem pedig a munkáltatóink kizsákmányoló politikája nem téríti észre, nem akarják észrevenni, hogy csak addig van szükség a munkaerejükre, amíg azt úgy ki tudják használni, ahogy azt a profitjuk megkívánja. Dolgoznak kora reggeltől késő estig, napi 16—18 órát, csak azért, hogy nyomorult életüket valahogy el tudják lengetni. Nem törődve semmivel, senkivel, robotolnak látómtól vakolásig, hátbatámadják a tisztességes, szervezett cipőfelsőrészkészítő munkásokat, testvérárulókká válnak, fölrúgják a szervezeti cipő- 3. oldal felsőrészkészítő munkások által eddig elért és betartott eredményeket, segítenek a munkáltatóink kapzsi étvágyának kielégítésében. Munkáltatóink örömére segítenek a nehéz harcok árán megszerzett munkarendünk megnyirbálásában is. Szaktársak! Ha eddig türelemmel is szemléltük a szakmánk szemétjeinek kisded játékát, most már nem szabad tovább tétlenül néznünk, nem szabad tovább szemet hunyni fölötte, mert ezek az emberi mivoltukból kivetkőzött fenevadak már a szervezett cipőfelsőrészkészítő munkások vívmányait is veszélyeztetik. Szaktársak! Ennél a pontnál meg kell, hogy álljunk, ennél a pontnál már nem szabad tétlenül nézni a huligánok aknamunkáját, mert ez már túlmegy minden határon, ez már sérti az önérzetünket is, mert ezek már nem csak a munkaalkalmakat veszik el a szervezett cipőfelsőrészkészítő munkásoktól, hanem az eddig elért vívmányainknak a teljes megsemmisülését akarják elérni, hogy az ókort is megszégyenítő munkafeltételeket diktálhassanak a munkáltatóink. Megjelennek egyes üzemekben és fölajánlják munkaerejüket hihetetlen olcsó áron, csak azért, hogy onnan a tisztességes, szervezett munkásokat kitúrják. És ha sikerül elérni, akkor megjelennek, mint a hiénák a halott teteménél, a kannibálokat is megszégyenítő haláltáncot járnak örömükben, örülnek annak, hogy tisztességtelen után sikerült egy üzemet hatalmukba keríteni és a munkarendünk pontozatait lehetetlenné tenni. Sajnos, a kilátásaink nem a legrózsásabbak, azonban nekünk, szervezett cipőfelsőrészkészítő munkásoknak minden szervezeti erőnkkel oda kell hatnunk, hogy ezeket a hiénákat, ezeket a huligánokat minden eszközzel lehetetlenné tegyük, mert az eddig kivívott eredményeket máskép veszély fenyegeti. Kérdezem a szaktársakat, nem jobb-e tisztességes munkafeltételek mellett heti 46 órát dolgozni, nagyobb fizetést és a fizetett ünnepnapokat élvezni és a munkarendünk pontjaiban foglaltak betartása mellett dolgozni, mint szervezetlenül, huligánmódra szaktársaink hátbatámadásával, kilincselve megalázkodni a munkáltató előtt? Csupán azért, mert dolgozni akarunk. Szaktársak! Ütött a cselekvés órája. Föl kell, hogy rázzuk a szaktársakat a letargiájukból, hogy nyílegyenesen tudjunk haladni azon az úton, amelyet szervezetünk és munkarendünk előír, mert csak így tudjuk biztosítani azokat az eredményeket, amelyeket nehéz harcok árán szereztünk meg. Hogy mindezeket megtarthassuk, egyik fő kelléke ennek az intenzívebb alapon való szervezkedés. Mert nem elég csak az, hogy a hetijárulékunkat befizetjük és tovább nem törődünk a szervezettel; nem érdekel bennünket, hogy mi is történik a szervezetünkön belül, illetve azon kívüli. Hanem igenis, elsőrendű kötelességünknek kell, hogy tartsuk, hogy a szervezetnek mindenben a segítségére legyünk a szervezési munkánál és hogy ne csak egypár önzetlen, lelkes, áldozatkész szaktárs fáradozzon, hanem mint egy ember álljunk a sarkunkba, akkor, amikor a szervezetünk és saját létérdekünk ezt megkívánja. Szervezetlen szaktársainknak pedig azt üzenjük, hogy egyszer már hajoljanak a szép szóra, és jöjjenek vissza közénk, mi minden eltévedt szaktársat újra közénk fogadunk, azonban ne felejtsék, el, ha a megértő szó nem használ, az kevésnek bizonyul, akkor még mindig van egy bátor, lelkes csapat, amely ha kell, az öklével fog rendet teremteni és szét fog ütni a szervezetlen sáskahad között. Minden öntudatos szervezett munkásnak ezzel szemben csak egy kötelességének kell, hogy legyen, mégpedig az, hogy visszaszerezzük a munkarendünk minden egyes pontozatát. Fölvenni a harcot a huligánok ellen a szó megértő erejével, vagy ha az nem használ, úgy a kemény öklünkkel szerezzünk, magunknak és szervezeti jogainknak érvényt. Czirják. Az Új Nevazedék cikkírója bocsánatot kért Megrágalmazott szaktársaink elégtételt kaptak. Páterek délben nyíló és gyűlölséget illatozó virágszála, az Új Nemzedék, tervszerűen és állandóan foglalkozik a munkásszervezetek év, a szociáldemokrata párt belső ügyeivel. Fekete lelkéhez méltóan, galád hazugságok, aljas ferdítések és rosszakaratú hazugságok alapján iparkodik arra, hogy a szerinte védtelen munkásokat megvédje a saját szervezeteik ellen. Amikor azután megrágalmazott elvtársaink a bíróság elé állítják őket, ott rendre kiderül, ami már a cikkek megjelenésekor nyilvánvaló volt, hogy minden konkrét adat nélkül, pusztán megrendelésre, légből kapott, fantasztikus koholmányok alapján írják becstelen, rágalmazó közleményeiket. Ez a sajtóhadjárat, mely mostanában nagyon divatossá vált, mert egyszerre nagyon sokan jelentkeztek, mint a munkásérdekek hivatott „védői“, elevenen jellemzi stílusban és értékben az a törvényszéki tárgyalás, amelyről alább közlünk tudósítást