Bőripari Munkás, 1929 (39. évfolyam, 1-19. szám)
1929-01-16 / 1. szám
A ROVARORSZÁGI BŐRIPARBAN FOGLALHOZTMaunhAsok és piunhAsnOm ÉRDEMEIT VÉDŐ LAT ------------------------------------ .........———MC Megjelenik minden hónap 1-én és 15-én. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest, VIL kerület, Dob utca 90. szám. Telefon: József 326-52 szám A Szövetség tagját a lapot tag illetményként kapják. Előfizetési ára egy évre 16 pengő, félévre 8 pengő. Kéziratokat a szerkesztőség nem ad vissza Magyarország bőripari munkásaihoz! Szaktársak! Szaktársnők! A dolgozó társadalmi rétegek fölé már évek óta a legsötétebb nyomorúság felhői borulnak. A gazdasági viharban végső veszélyben lévők tiáltása, segélykérése hangzik felénk az ország minden részéből. Mérhetetlen a veszély. A dolgozó társadalmi rétegeket pusztulással fenyegeti. Az állandó és hangos segély kiáltás ,eddig nem vezetett eredményre! Ezt a segélykiáltást ■nem veszik komolyan az ország intézői és nem sietnek a veszélyben lévők segítségére! Pusztulni, veszni hagyják a dolgozó embereket. Csak ígéretekben merül ki minden ténykedésük. Az ellenforradalom győzelme óta síppal, dobbal hirdetik a kisemberek megvédésétés a munkásosztály boldogítását, ünnepi alkalmakkor lendületes szónoklatokban ismerik el a dolgozók kibírhatatlan nyomorúságát, a társadalmi és gazdasági igazságtalanságot, amely főképen a munkásosztályt sújtja. Hétköznapokon azonban elfelejtik a dolgozók szenvedéseit.Noha minden hatalomnak birtokában vannak, a segítés gazdasági és politikai eszközeivel rendelkeznek, határozott ígéreteik dacára nem segítenek a munkanélkülieken. Aem emelik a dolgozó társadalmi rétegek nívóját és fogyasztóképességét, hogy ezáltal több munkaalkalmat és kereseti lehetőségeket teremtsenek. Ellenkezően, a közterhek állandó növelésével munkásság nyomorának a folytonos mélyítésével a munkáltatóknak való kiszolgáltatottságot erősítik. A tőkét a munkásosztály rovására különleges kedvezményekben részesítik kartelek támogatásával és nagyhatalommá teszik a dolgozó munkássággal szemben. Ha a munkás a kizsákmányolással szemben védekezni próbál, ha súlyos helyzetén könnyíteni akar, vagy ha sztrájkba lép, szembe találja magát a tőkés érdekeket védő, egyoldalú, hivatalos intézkedésekkel. A munkásság részére még a szervezkedés legelemibb jogainak gyakorlása is erős hatósági korlátozásokba ütközik. Még az egyesülés révén a szolidaritásból folyó önsegélyezés lehetőségétől is elütik a munkásság nagy részét, hogy ezzel is előmozdítsák az alacsony bérek, a hosszú munkaidő gyalázatos rendszerét! Amit a hivatalos apparátus a munkásság szervezkedése ellen alkalmazott kényszereszközeivel nem tud elérni, azt a munkásmozgalommegrágalmazásával és belső gyengítésével próbálja a hatalom megsemmisíteni. A munkásság gúzsbakötöttségét, üldözését és a munkanélküliséggel kapcsolatos nyomorúságot megfizetett bérencei útján a mozgalomtól és annak vezetőitől kéreti számon, hogy félrevezesse azokat, akik a hazugságnak és rágalmaknak könynyen fölülnek. Ennek az a világos célja, hogya munkásság előtt a tömörülés és a szervezkedés célszerűségét és szükségszerűségét kompromittálják, a munkásságot a hathatós segítés módjától, a nyomortól való menekülés egyedül sikeres eszközétől, a szervezkedéstől is elriasszák. Ez az eljárás is az alacsony bér, a hosszú munkaidő s a magas osztalék érdekében történik. Ezt a ravasz tervezést minden dolgozó bőripari munkásnak látnia kell. Látnia kell, hogy milyen eszközökkel próbálják félrevezetni a munkásmozgalomtól , az igazság megismerésétől távoltartani, közte és a munkástestvérei között veszekedést szítani, hogy ezzel még erőtlenebbé tegyék és végső fokon annál könnyebben kizsákmányolhassák. A még mindig tartó gazdasági válságban munkahelyeink tovább pusztulnak. A fogyasztóképesség állandóan, csökken. Ez a hosszú munkanélküliség a nélkülözést és a szenvedést rendszeresíti. A bőripari munkások már több irányban próbáltak a munkanélküliség elől menekülni. A cipészek, felsőrészkészítők, böröndösülő közül ezért sokan kismesterekké lettek.De ez sem hozott részükre javulást, amit a közben tönkrement kisiparosok százai bizonyítanak. Többen a munkaidő meghosszabbításával, a sittrendszer meghonosításával, a termelés fokozásával gondoltak sorsukon javítani. A csökkent fogyasztás mellett ez még kevésbé vezetett eredményre. A több termeléssel az üzletek, raktárak még előbb megteltek, a munkanélküliség nagyobb lett és hosszabb ideig tartó. A növekvő külföldi behozatal betetőzte a szakma siralmas helyzetét, a munkaviszonyok romlását. Ezt a romlást az öntudatos bőripari munkásság minden erejével megállítani próbálta. A züllésnek indult szakmai viszonyok, a nyomorban sínylődő ezrek szervezetlensége azonban ezt a törekvést megfosztották a sikertől. Az öntudatos bőripari munkásság megelégelte a tűrhetetlen viszonyokat, a szenvedést és a nélkülözést, erővel fogott a szervezés munkájához, hogy a további romlást megakadályozza és a bőripari munkásságot talpraállítsa, részére tűrhető műhely- és bérviszonyokat teremtsen. Megelégelte a bőripari munkásság azt a bánásmódot is, amely a rossz munkaviszonyok következtében a gyárakban és műhelyekben osztályrészévé vált. A munkáltatók a bőripari munkásság nyomorúságát és kenyértelenségét kihasználva, a. . bánásmódot is megrontották, számtalan munka helyen munkástársainkat alig veszik emberi számba. Nem tekintik emberi mivoltát és öni érzetét, hanem mint elii portákkal és a társadalomban fölöslegessé vált emberekkel bánnak velük. A szervezett bőripari munkásság úgy látja, hogy a szakmai viszonyok romlása eljutott a mélypontjára! Bármi következzen, a jelenlegi helyzetnél már rosszabb nem lehet! A bőripari munkásság csak nyerhet azzal, ha, kitartó, bátor, kemény harccal a munkaviszonyok megjavítását próbálja elérni. Ez a tudat érlelte szándékká a bőripari munkásság Julius havi erős elhatározását, hogy véget vetve a jelenlegi, emberhez nem méltó állapotnak, minden erejét megfeszíti, hogy ebből a munkáshoz nem méltó sorsból kijusson! Az osztálytudatos bőripari munkásság nem hajlandó továbbra is 10—20 pengős heti bérek mellett látástól vakulásig dolgozni, jobbágyok és rabszolgák sorsára jutni. Amikor a heti létminimum összege 74 pengő Magyarországon, 1ő—20 pengős heti keresetből képtelenség önmagunkat ,fentartani és családunkat tisztességesen ellátni! Heti keresetünkből még a legeldugottabb vidéki városokban és falvakban sem lehet a legszükségesebb élelmiszereket megszerezni! A legkisebb faluban is 35—40 pengős minimális heti keresetre volna szüksége a bőripari munkásságnak, hogy önmagával és családjával szemben minimális kötelességének megfelelhessen! A bőripari munkásság már évek óta tengődik a Ib—20' pengős heti* keresetekből s nem hajlandó tovább a saját pusztulását tétlenül nézni. Fontos mnnkájának megfelelő részt követel azokból a javakból, amelyeknek a, termelésében, teljes erejével, egészségével és tudásával részt vesz. Nem hajlandó tovább tűrni, hogy kiforgassák emberi jogaiból és megfosszák azoktól a javaktól, amelyek őt jogosan megilletik. A mindennapi száraz kenyerét, a meleg hajlékot biztosítani akarja a maga és családja részére. Nem tűri, hogy továbbra is mostoha gyermekként kezeljék és az emberi jogokból és a gazdasági javakból kisemmizzék. Abőriparimunkásság nem akar a céhkorszak szégyen oszlopára, kerülni és utolsó foglalkozási ággá minősülni! Ezek ellen az állapotok ellen akar a bőripari munkásság teljes erejével küzdeni. Ezt a harcot nem ötletszerűen akarja folytatni, hanem a modern szakszervezeti mozgalom eszközeivel óhajtja meg vívni. Osztályharcos szakszervezetben kivan tömörülni a bőripari munkásság, hogy a szakmai, szolidaritás legyőzhetetlen erejével az ellenfelek által bevehetelen bástyákat építsen a boldogulásának védelmére. ........... Az osztálytudatos bőripari munkásság nem hajlandó tovább tűrni, hogy a létminimumnak csakegy kis bányáérá* szóért, :10—30%-áért dolgoztassák. Nem hajlandó életét és egészségét a mások jgyéért föláldozni, magának és családjának pedig a „ugoásoruságos száraz kenyeret sem tudia megvásárolni tu h ecsületes munka. ~e Heh eb c n' kapott munkabér* ből! Az osztály tudatos bőripari munkássággal együtt az egész bőripari munkásság beláthatja, hogy amióta megadta magát sorsának , lemondott a szervezkedésről, kiszolgáltatta magát a munkáltatóknak, azóta helyzete folyton rosszabbodik. A szervezetlenség következménye, hogy vidéken már 10—15 pengős, Budapesten 15—20 pengős hetibérek, és 10—16 órás munkaidő mellett kénytelenek dolgozni! Ennek a középkori állapotnak a megváltoztatására az egész bőripari munkásság összefogására, szervezett erejére és harci készségére van szükség. Mindannyiunknak látnunk kell, hogy csak együttes erővel, minden szaktárs legszorosabb összeműködésével tudunk a mai elviselhetetlen helyzetünkön változtatni és a mindnyájunk által hőn óhajtott javulást elérni! A szakmai szolidaritás teljességének megvalósítására van szükségünk, hogy az egész bőripari munkásságra borult sötét nyomorúságot eloszlathassuk, a sorainkat rémesen pusztító gazdasági válságot enyhíthessük! Be kell látnunk, hogy az évek óta tartó gazdasági válságon csak a magunk erejével, kiadós bérrendezéssel, a munkaidő megrövidítésével segíthetünk! Végső szükségünkből, pusztító nyomorúságunkból csak a magunk acélos akaratával kerülhetünk ki. Helyzetünk annyira siralmas, hogy az már szinte elviselhetetlen! Gyors segítségre van szükség, mert ellekező esetben menthetetlenül elmerülünk a gazdasági válság mocsarában! A gyors segítség csak a magunk erejéből, önbizalmából és áldozatkészségéből fakadhat. Nehiggyétek, hogy a magunk ereje nem elég ahhoz, hogy a mai tűrhetetlen helyzetünkön változtassunk! Óriási erő szunnyad a munkásság összetartásában, csak ki kell használnunk ezt az erőt és egy cél szolgálatába kell állítannnk, hogy tartós ered-