Bőripari Munkás, 1935 (4/45. évfolyam, 1-6. szám)
1935. január / 1. szám
1 Budapest, 1935 január itrtQMk 18 JUT) ' ' ' ^ ' • i--,:'r\° yn,uy ' sz' • .. A nOVARORSZAGI BOXUPARB/IN MnUNKASOK ES majMNÄSWÖM « ÉRDEKEIT VEDfi LAS» Megjelenik évenként tízszer. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest, VII. kerület, Dob ucca 90. szám. Telefonszánt: 316.30. A Szövetség tagjai a lapot tagilletményként kapják. Kéziratokat a szerkesztőség nem ad vissza Házgyi Héri aneglaire A budapesti cipészszakosztály 1935. évi január hó 13-án, vasárnap délelőtt Ví 1 9 órakor (Dob ucca 90. szám alatt.) tartja évi Napirend: Jelentés a csoport évi működéséről; titkári jelentés; pénztári jelentés. A jelentések tudomásulvétele. A vezetőség megválasztása. A közgyűlésen résztvehetnek a szakosztály mindazon tagjai, akiknek 10 hétnél kevesebb tagsági járulékhátralékuk van. A tagsági könyvet vagy igazolványt minvden tag okvetlen hozza magával. Ismét faarcok el A budapesti cipészipari munkásság a múlt év tavaszán megvívta a maga nagyarányú és kétségtelen eredményes bérharcát. Azóta, a munkaviszonyok romlását, valamint a munkástársaink közömbösségét a munkáltatók a bérek és munkaviszonyok lerombolására használták fel. Szervezetünk mindent megtett, hogy a bérrombolást megakadályozza, de azoknak az üzemeknek a munkásai, akik a nagy mozgalom után a közös harcunktól távolmaradtak, könnyűszerrel dobták oda a súlyos harcok árán kiverekedett vívmányainkat kapzsi munkáltatóiknak s így ismét megkezdődött a nagyarányú szennyverseny, természetesen a munkabérek rovására. • Vannak munkáltatók, akik minden reális számítást lehetetlenné tesznek a szakma termelésében, a munkásaikat viszont ráutaltságuk folytán alamizsnabérekért dolgoztatják, a legkönyörtelenebb kizsákmányolást alkalmazzák velük szemben és emberszámba sem veszik. A munkabérek a tehát az üzemek nagy részében ismét mélyponton vannak. A munkanélküliség soha nem tapasztalt arányokat öltött a szakmában. Segítséget senkitől nem várhatunk, csak a magunk erejére vagyunk utalva. Közeleg az idő, hogy a cipőipari munkásság ezeket a tűrhetetlen állapotokat megjavíthatja, de csak úgy, ha a szaktársaink a múlt harcaiból következő tanulságokat levonják és nemcsak alkalomszerűen és esetenként csatlakoznak a szervezetünk által állandóan folytatott harcokhoz, hanem a cipőipari munkásság állandó és kitartó harcosa, lesz szervezetünknek. Rövidesen ismét munkához fognak az akcióbizottságban résztvevő áldozatkész szaktársaink, hogy akishitűeket és közömbösöket felvilágosítsák, osztálytudatra ébresszék s szervezetünknek megnyerjék és harcba szólítsák. Ebben a küzdelemben mindenkinek ki kell vennie a részét, aki munkája mellett emberséges életet akar magának és családjának biztosítani. Sorainkban sem a kétkedésnek, sem a felelőtlen demagógiának helye nincs. Sokkal súlyosabb a cipőipari munkáság helyzete, semhogy a különböző frakciózgatásokat magának megengedhetné. Osztályhelyzetünk felismerésével és igazunk tudatában induljunk újabb küzdelemre a megalázott és kisemmizett cipőipari munkásság jobb jövője érdekében. A bőripari munkások újéve A távozó év végén és az újév elején szokták a vállalatok, de az egyének is az egész évi tevékenységüket átnézni, az eredményt összefoglalni és akinek van miről és mit, leltárba venni. Ez az idő tehát a leltározások ideje. A bőripari szakma vállalatai ennek a szokásnak eleget is tesznek. A gyárak, nagyobb és kisebb üzemek szorgalmasan végzik a leltározást. A nagy bőr- és cipőgyárak, szőrmekikészítő, szűcs, bőröndös, bőrdíszműves és hadfelszerelési kis- és nagyüzemek zárva tartanak, vagy a munkásokat kizeccelik leltározás címén. A leltározások mellett a legtöbb gyár, mint a szőrmekikészítő üzemek, átalakítanak, gépeket áthelyeznek ésa felszerelésüket tökéletesítik. A gyárak és üzemek ezúttal elkészítik a mérlegeiket, összefoglalják az év eredményét nyersanyagokban, gépekben, kintlévőségekben, új gyári épületekben, mivel és milyen értékekkel gyarapodott a vállalat vagyona. Egészen bizonyos, hogy ezek a leltárak a vállalat felé nem fognak rossz eredményt mutatni. Ezeket az eredményeket a nyilvánosságnak nem igen lesz módja, és alkalma felmérni. Legnagyobb gyáraink, mint a Wolfner, Mautner és a szőrmekikészítőgyárak családi részvénytársaságok, a többi gyárak, részben magánvállalkozások, vagy csak néhány részvényes tulajdonát képezik és így a közgyűlések és a sajtó nyilvánossága elé a mérlegek aligha kerülnek. Nagyon érdekes volna pedig a mai súlyos körülmények között ezeknek a vállalatoknak a leltári eredményeit megvizsgálni, hogy az adatokból meggyőződjünk arról, hogy mennyiben voltak indokoltak az év folyamán végrehajtott diktatórikus bér- beszállítások és általában véve mit jövedelmezett a bőripari szakmák munkaadóinak az elmúlt évi tevékenységük. Hogy elég jó eredménnyel, az nem kétséges ! Különösen a kartollban lévő vállalatok nyereségei lehetnek kielégítők, mert minden nyomorúságunk dacára a kartellek szigorúan tartották az árakat és bizonyára megtalálták a számításaikat is. De a kartellen kívül lévő nagy vállalatok is meg lehetnek elégedve az eredményeikkel, mert a mai termelési rend módot és alkalmat nyújt a részükre hogy a kizsákmányolás szabad prédájául hagyott munkásságot és a svéd,telen fogyasztókat a saját céljaikra tetszésük szerint megsarcolhassák. Nem kell tehát aggódnunk vállalataink legnagyobb részének a sorsa iránt. Nézzük meg most a termelés másik igen fontos faktorának, a bőripari munkásság munkájának az elmúlt évi eredményét. Az eredmény összeállításával nagyon könnyen készen is vagyunk. Pedig az időnkből sokkal nagyobb leltár összeállítására is kitellenek, mint amennyi javakkal rendelkezünk. Mikor a vállalatok az évi eredményeiket számlálják, az egész bőripari szakma munkásai, vagy legalábis az óriási nagy része, nemcsak a leltározások idejére, hanem a leltározásokat megelőzően is, és egész bizonyosan a leltározás befejezése utáni időkben is kényszerszabadságon van, így a legtöbb időnket a munka nélkül töltött és kizeccölt napok összeszámlálása veszi igénybe. Csak a bőrgyárak azok, amelyek még dolgoznak. Ugyanis ezek most készülnek a cipőipar tavaszi szezonjára és így vannak még valahogy foglalkoztatva. A cipőgyárak legnagyobb része már november óta szűnt el, vagy csak éppen, hogy csinál valamit. A szaktársaink munka nélkül várják a tavaszi szezon kezdetét. Nem különb a helyzet a kézműipari üzemekben sem. A szőrmekikészítő és nemesítő gyárak már hetek óta teljesen szünetelnek, csak az egészen kivételes egyének vannak úgy ahogy foglalkoztatva. Néhány hétig, esetleg hónapig várhatnak, míg a munka újra megindul és a gépek mellé újra munkába, kerülhetnek, hogy hosszú „pihenés“ és nélkülözés után valami keresethez jussanak. A szűcsipar november közepén és december elején fejezte be legnagyobbrészt az egyébként is rendkívül rövid ideig tartó szezonját, hogy a munkahelyekről kiszorult munkások ez év augusztusáig, vagy talán ennél tovább is járják a munkanélküliség tövises útját és elmélkedhessenek a mai tártársadalmi rend „igazságos és emberszerető“ berendezkedésein. A böröndös, bőrdíszműves szakma is a legnagyobb mértékben szünetel, a munkások munka, kereset és kenyér nélkül állíthatják össze az elmúlt év sovány eredményét. Még hónapokig lesznek kénytelenek várakozni, amíg újabb munkaalkalmak kínálkoznak, hogy a mindigromló munkabéreket jelentő munkákhoz juthassanak. Az autónyerges ipar szezonról nem is beszélhet, mert ennek az iparnak a foglalkoztatása mindig szűkebb és szűkebb területre korlátozódik és ezáltal a munkásság kereseti lehetősége még bizonytalanabbá válik. Az elmúlt év eredményei a bőripari munkásság részére tehát rendkívül silányak és csak arra alkalmasak, hogy a legnagyobb elkeseredéssel gondoljunkVissza, az elmúlt évre. Mégis van azonban valami, ami ha nem okozná és nem fokozná, a munkanélküliségüinket, örömmel gondolhatnánk a fejlődésére. Az emberi munka, az alkotás újabb és tökéletesebb gépeket hozott létre, amelynek a segítségével megsokszorozzuk a termelt javakat, de büntetésül sok-sok ezer munkástársunk szorult ki a munkahelyéről, hogy oda soha többé vissza ne kerüljön. Az új gépek segítségével fokoztuk a termelést, hogy ezzel a munkanélküliségünket meghosszabbítsuk és a szenvedéseinket megnöveljük. Magunk felé is nézzük meg, hogy az elmúlt esztendőben mindent megtettünk-e annak az érdekében, hogy a részünkre ezen kegyetlen és igazságtalan társadalmi berendezkedést megváltoztassuk. Minden ténykedésünk olyan volt-e, amely a felszabadulásunkra vonatkozó törekvésünket megerősítse. Minden bőripari munkás összefogott-e az üzemekben! A Szövetség keretein belül segítettük-e egymást a kizsákmányolás elleni védekezésben ? Az üzemeken kívül a dolgozó társadalmi rétegek, munkástársaink küzdelmében és harcában szolidárisak voltunk-e! Teljesítettük-e ezen kötelességünket maradék nélkül! Ha ezen ténykedéseinket megvizsgáljuk, akkor bizony az eredményeink nem lesznek kielézőek. Sok-sok kedvező alkalmat elmulasztt a munkásság, hogy az intézményeit, a szervezeteit megerősítse és harcképesebbé tegye. A szorosabb összefogás helyett szánt