Búvár, 1935 (1. évfolyam, 1-12. szám)
1935-09-01 / 9. szám
mértékben felkelti. A rajzok kivitele különböző, de általában szakavatott kézre vall. Eleinte a ceruzarajzok a túlnyomóak, de találunk tollrajzokat is, amelyeknek lágy vonásai elárulják, hogy a régi lúdpennával készültek. A ceruzarajzokat többnyire művésziesen árnyékolták, a tollrajzokat pedig gyakran híg tussal domborították ki. 1868-tól kezdve kizárólag színes képeket, szebbnél-szebb vízfestményeket találunk, sokszor különleges papirosra festve és beragasztva. Egy ízben olajfestékkel is próbálkoztak, de ez nem vált be, mert a papiroson nem jól érvényesül. Az ábrázolt szellőhajtásokban is nagy a változatosság. Némely évben csupa borsónagyságú, teljesen zárt rügyet látunk (ezeket kezdetben nem is ábrázolták, csak szóval jellemezték), más évben éppen hogy kifestett egy-két levélke. Találunk azonban olyan hatalmasan kifejtett hajtásokat is, hogy a rajzuk nem fért rá a könyv lapjaira, hanem külön, nagyobb lapokat kellett összehajtogatva beragasztani. Lényeges különbség mutatkozik még a hajtások érettségében is : némelyik vékony, nyurga, csupán levelek mutatkoznak rajta, míg más években ugyanolyan nagy, vagy esetleg kisebb hajtásokon is már fürtöcskék láthatók, amelyek a szőllővirág bimbóiból állanak. 1749-ben pedig a tavaszi hajtásokon kívül egy növényi rendellenességet (teratologia) is megörökítettek. Mint boldogult Degen Árpád volt szíves erre figyelmemet felhívni, ez a nagyméretű vízfestmény (mely az egyetlen színes kép a XVIII. századból) egy szár-elszalagosodást (fasciatio) ábrázol. Az évenként készült rajzok száma eleinte változó, idővel azonban túlnyomóan négy rajzot találunk, amelyeknek a fele «Magyar hegység», fele pedig «Német hegység» felírást visel. Ezek a szőllőhegyek ugyanis a város déli, illetve északi részén elterülő «magyar», illetve «német» külvárosokhoz csatlakoznak. Újabban az is szabállyá vált, hogy e hegyvidékek mindegyikéből egyegy közönséges fehérszőllő (furmint) és egyegy kékszőllő (burgundi) hajtását kell behozni és ábrázolni. A képeken kívül még számos szóbeli feljegyzés is emeli a könyv értékét. A XVIII. században néhányszor azt is megörökítették, hogy aug. 10-én, amikor a hegymesterek ,az Nemes Tanátsnak az hegypásztorokat presentálták, be tudtak-e mutatni puha, ehető szőllőszemeket, vagy sem. A hegypásztorok feladata volt ugyanis aug. 10-től a szüretig éberen ügyelni arra, hogy a beérő fürtöket illetéktelenül meg ne dézsmálják. Az előrebocsátott határozat értelmében évenként feljegyezték, milyen volt a termés menynyisége és minősége. Evvel kapcsolatban természetesen megörökítették azokat az időjárási jelenségeket is, amelyeknek a termés mennyiségére és minőségére döntő befolyásuk volt. Megtudhatjuk tehát, hogy mikor volt tavaszi fagy, mikor pusztított jégverés ; egyes években meleg vagy hűvös, esős volt-e a nyár és a szellő beérésére kedvező vagy kedvezőtlen volt-e az őszi időjárás. Ilyenféle adatok a legtöbb krónikás feljegyzésben is m