Czipész Szaklap, 1919. április (22. évfolyam, 5-6. szám)
1919-02-15 / 5. szám
52 nem kell ökölbe szorítani kezeiteket, mert panaszaitokat meg nem hallgatják. Olyanok intézik sorsotokat, akik maguk is a pöröly, a kalapács, a gyalu munkásai voltak, illetve mindig átérezték és megbecsülték az egyéni, fizikai és szellemi munka értékét, annak minden terhét, minden követelményét, akik megtanulták az élet minden igazságát, az ember minden jogát, akik megfigyelték és soha el nem feledik a gonoszok gazságait, ármányait, amiket elkövettek ősapáitok, apáitok, embertársaitok ellen, és — ellenetek! Kisiparostársak, a becsületes munka ideje most már itt van, értsétek meg a mai időt, illeszkedjetek be a bekövetkezett tisztességes munkának rendszerébe, hogy beváló részei legyetek annak az óriási új gépezetnek, amely a világot megváltoztatni, megreformálni, jobbá, emberiessebbé tenni fogja. Kisiparostársak, testetek, lelketek minden atomjával, egészen és teljesen legyetek hívei, harczosai, s — ha kell — vértanúi — az Uj Rendnek s ennek vörös lobogója alatt a munkát a legnagyobb igazsággá emelő Magyarországnak kérlelhetetlen szükségességét, hogy e borzalmas helyzet hétfejü sárkányát elpusztítsuk. A bőrgyárosok és bőrnagykereskedők nemcsak a háború alatt, hanen később is, egész mostanig a legszemérmetlenebb módon űzték és űzik az áruk elrejtését, illetőleg felhalmozását s ezzel kapcsolatosan a legfékevesztettebb árdrágítást s igy tényük már nemcsak az áruuzsora jellegét öltötte fel, hanem átcsapott az őrületbe is. Ilyen körülmények közt — természetes — okai lettek a rettenetes áruhiánynak, az egész országban elburjánzott zugkereskedelemnek, a magas czipőáraknak, sőt a böjtfelhajszolásra kényszerített czipészek iránti óriási ellenszenvnek is ügy van. Czipászszaktársaink egyenesen rákényszerítettek a zugkereskedelem dugáraira és ennek következtében a magas czipőárakra, sőt sokszor a tilalmas árdrágításra is. De vájjon joggal bűnösnek mondhatók-e a czipészek, akik oly szégyenletesen kis menynyiségben jutottak — rendes utón — bőranyaghoz, hogy abból havonta 2-3 pár czipőt se tudtak volna készíteni, tehát a legkétségbeesettebb helyzetbe jutottak volna, ha nem fordulnak az anyagbeszerzés rejtett utaihoz. Az önfentartás természetes ösztöne volt rugója tetteiknek, de a bűnt azok követték el, akik ezt a lehetetlen állapotot előidézték, tehát maguk az állam bizonyos intézményei, aztán a gyámoltalan állami ellenőrzést kijátszó bőrgyárosok és bőrnagykereskedők. Ezt az anarchikus állapotot tovább nem tűrhette Vágó József kormánybiztos s hozzálátott a leginkább czipészmunkásokból álló ellenőrző-bizottságok létesítéséhez azzal a czélzattal, hogy a hallatlan visszaéléseket kideríthesse. Ezeknek az ellenőrző-bizottságoknak a működése egyenesen megdöbbentő eredménnyel járt. A tiszta igazságot kereső Népszava ebben a dologban a következőket írja: Az eddig konstatált kihágásokból és visszaélésekből kifolyólag több mint 100 följelentést tett a Készbőrközpont az illetékes rendőrkapitányságnál és a a czipőgyáripar gépe, szerszáma, mert hiszen annak készítményeit is a kézműiparos csinálja és minden országnak olyan a nagyipara, amilyen fejlett annak a kézműipara. A gyári munka minden részében utánzata a kézműiparnak és Magyarországon is azóta termel a „vascigész“, a czipőgyáripar szebbet, szakszerűbbet, amióta a szakképzettség fokozatos fejlődésével a kéziügyesség kifejlődött a czipészkézművesiparban. Hogy a kézműiparos czipész-munkás szakképzett legyen, már segédmunkás idejében gondolnia kell a felsőbb mesteri szakismeretek tanulására s azok közé tartoznak elsősorban is a szakrajzminta szabászat papírból, kaptafaalakítás elemei, ezt követik a több észbeli munkát igénylő gazdaságos szabászat ismeretei bőrből, vagy arra czélra szolgáló „műbőr“, és a bőrneműekre vonatkozó árverése kalkuláczió, könyvvitel stb. — Sajnos, azonban, hogy a kiemelt és nélkülözhetetlen szakismeretekben a czipészek 80 százaléka nem képezi ki magát és mégis önálló lesz. Pedig a czipőszabászat, illetve az itt elmondott s szükségesnek tartott szakismeretek tudása nélkül az iparos nem lehet képzett mester, nem is értheti a szabászattal járó árverést, a kalkulácziót, a bőröknek gazdaságos felhasználását és azok szakszerű értékesítését. A bőrt ugyanis észszerű számítással, helyes szabásmintákkal kell tudni felhasználni, mert máskülönben kárt szenved általa a czipész. Csak a bőröknek helyes felhasználásával tud a mester keresni, ellen esetben sok Féktelenségek. Csak most, hogy bővebben betekinthetünk a lelketlen nyerészkedők spekuláczióiba, látjuk a bőrügy körül elhatalmasodott féktelenségek egész borzalmas sorát; csak most ismerjük fel annak mielőbbi gyors és T AR CZ A. A czipész szakmai tudása. Ki ne hallotta volna már a közönség egyik részének azt a vádját, hogy: „a czipészkisiparosok nagy része olyan, mint a magyar paraszt. Látja az uraság gőzekéjét, vető- és aratógépét, de nem veszi és a régi primitív ekével, kaszával stb. piszmog“ . . . Ebben van is valami igazság. De ez a mondás s vád nem alkalmazható általánosságban, mert azok között is csak a kis „zsellérgazda“ ember nem veszi a fenti szerszámokat. A pénzesebb parasztgazdák ellenben utánozzák az uraságokat, földjeink megmunkálásában használják a szántó-, vető-, boronáló-, arató- és cséplőgépeket, mert ez eszközök a föld megmunkálásához valóban alkalmasak és a régi egyszerű primitív gazdasági eszközöknél előnyösebbek is. Nem így áll a felvetett kérdés a czipészkézműiparban. A czipészipari gépek, melyeknek segítségével nemcsak sokat, de szépet is lehet előállítania, a tömegmunkában nem alkalmazhatók a finom, egyéni, páros csipőkészítés teren. Már maga az a szó, hogy: „kézműipar“, nem engedheti meg bizonyos nagy gépek használatát. A kézműiparnak a fő gépe a szakképzettséggel párosuló kéziügyesség. Ezt soha le nem teheti CZIPÉSZ-SZAKLAP xxu.