Az Épitési Ipar, 1883 (7. évfolyam, 1/314-52/365. szám)
1883-06-10 / 23. (336.) szám
8 frt. 4 frt. 2 frt. AM.Mérn.és Ép. Egyl. tagjainak Egész évre 6 frt. Félévre 3 frt. Egyes szárakra 25 kr. 23—336. szám. Vasárnap, június 10. Szerkesztő- és kiadó-iroda: VII. ker. Kerepesi út 24. sz. III. e. 4. ajtó. Minden a lapot illető küldemény ide intézendő. Kiadják: Ámon József, Lenkó Károly, Bukovics gyula, gzigler győző, Bevecis Delvecchio gerenc, gőtzer Lipót, ganda József, geszti Adolf, ganz és gdzsa, gauszmannAlajos,HieronymiKároly, Kolhauser Lajos, Kallina Mór, Kauser János,Kéler Napóleon,Kundl Endre, Langenfeld grigyes, Lechner Lajos, gukse-gibry Béla Mechwart ,Andris, KeuschlossEmil, Neuschlosz Ödön és Marcell,Key Béla, Pártos gyula, gucher József, Schlick Béla, Steindl Imre, golnay gajós, lieber Antal, gbl Miklós, gellerin Mátyás. pártos Gyula, a kiadótulajdonosok képviselője. Felelős szerkesztő: Ney Béla. Tartalom: Az állandó országház pályatervei. (Vége.) —A Magy. Mérnök- és Építész-Egylet közgyűlése. — Vegyesek. Fővárosi ügyek. — Ajánlati árlejtések. — Hirdetések. Egész évre . Félévre . . . Negyedévre. Az állandó országház pályatervei. .. A pályázati programm a választandó styl dolgában teljesen szabad kezet adott a tervezőknek; jelezte ugyan, hogy „tekintettel hazánk történeti múltja s alkotmányának ősi időből származó fejlődésére“ kívánatos volna az országházat byzánci, román vagy csúcsíves stylben tervezni, de azért amennyiben egyetlen más stylfajt sem zárt ki, a választandó styl-irányt a pályázók tetszésére bízta. És ez így volt jól; más eljárás nyilvános pályázatnál nem is képzelhető. Magánemberek, műkedvelők, concret esetekben kívánhatják, hogy az építőművészek bizonyos stylt kövessenek, de ennek megszabása nyilvános pályázatnál egy jelentőségű volna a kikötött stylt nem kultiváló művészek indirekt kizárásával, s minden körülmény között veszélyeztetné a pályázat sikerét, amennyiben ily korlát növelné a pályázni óhajtók egy részére kedvezőtlen eshetőségek számát; márpedig tudjuk, hogy e szám növekedése rendesen fordított viszonyban áll a pályázat iránt nyilvánuló buzgósággal. Sokszor és sokan foglalkoztak privát körökben azzal, hogy milyen külseje legyen az országháznak; a csúcsíves, román, byzanci és renaissance styl valamennyi talált gáncsolókra, de védőkre is; sőt nem egyszer lehetett hallani azon óhajtást is, hogy ez alkalmat egy magyar nemzeti építőművészeti styl megteremtésére kellene fölhasználni. Erre nézve csak az a megjegyzésünk, hogy biztos alapra építeni lehet, e nélkül azonban csak a képzelem alkotja fellegvárait. Fájdalom, magyar építészeti stílusról, mint létezőről nem beszélhetünk; nemzeti életünk múltja a béke malasztos áldásaiban nem részesülhetett oly mértékben, hogy a nemzeti szellem áthatva a tektonika alkotásait azoknak magyaros jelleget kölcsönözhetett volna. Tudományunk, művészetünk leghatalmasabb nemzeti fejedelmeink alatt is csak beszármazott volt; olasz tudósok és művészek voltak otthonosak Róbert Károly, II. Lajos és Mátyás udvarában, kik ha alkottak is valamit nálunk, tették azt ép úgy mint hazájukban, tekintet nélkül a magyar nép szellemére, melyet nem ismertek; régi műemlékeinken tehát hiába keresünk nemzeti motívumokat. Egy nemzeti styl keletkezését az építőművészetben mindnyájan örömmel üdvözölnénk, de amennyire óhajtjuk annak megvalósulását, és úgy kell óvakodnunk minden erőltetéstől; különben minden valószínűség szerint félszeg kísérletekben feneklenék meg buzgóságunk, pedig ennek a valószínűségnek tenni ki az állandó országházat, nézetünk szerint egyáltalán nem volna szabad. A bizottság a pályadíjak kiosztása után tartott ülésében tudvalevőleg azt határozta, hogy a végleges tervezet elkészítésével Steindl Imre műegyetemi tanár bizassék meg, az alkalmazandó styl tárgyában pedig határozattá emelte, hogy az országháza csúcsíves stylben terveztessék. Tisztán architektonikus szempontból e határozat ellen legkisebb kifogás sem emelhető , mert az örök szép törvényei változatlanok, s amely művészi alkotása azoknak megfelel, az monumentális, maradandó értékű, legyen akár az egyik, akár a másik szélben tervezve. A bizottság határozatának ezen szempontból tehát csak örülhetünk, mert tény az, hogy a renaissance styl kultusa nálunk mármár a túltengés jeleit mutatja, pedig hiába, a művészetben is gyönyörködtet a változatosság. A választott csúcsíves styl sokakat azért nyugtalanít különösen, mert általában mindenütt elterjedt nézet az, hogy a csúcsíves épületek igen sokba kerülnek; sokan még a csúcsíves styl általános mellőztetését is e körülménynek hajlandók tulajdonítani, pedig alig van igazuk. A csúcsíves styl tagadhatatlanul drága, mert anyaga igazán monumentális épületeknél csak kitűnő kő lehet, míg a renaissance műformái a surrogatum használatát sem zárják ki, s így a versenyben, ha arról van szó, hogy melyik olcsóbb, a csúcsíves styl fölött előnye van. Megfordul a viszony azonban, mihelyt oly épületről van szó, amely jelentősége és századokra szóló rendeltetése miatt — bármelyik styl alkalmazásának esetén — csak kőből lehet; mert míg a renaissance díszítéseihez, domborműveihez és különösen párkányaihoz nagy méretű kődarabokat kíván, a csúcsíves styl sokkal csekélyebb kiterjedésű, tehát tetemesen olcsóbb kövekből construálhat.