Az Épitési Ipar, 1883 (7. évfolyam, 1/314-52/365. szám)

1883-06-10 / 23. (336.) szám

8 frt. 4 frt. 2 frt. AM.Mérn.és Ép.­ Egyl. tagjainak Egész évre 6 frt. Félévre 3 frt.­­ Egyes szára­kra 25 kr. 23—336. szám. Vasárnap, június 10. Szerke­sztő- és kiadó-iroda: VII. ker. Kerepesi­ út 24. sz. III. e. 4. ajtó. Minden a lapot illető­ küldemény ide intézendő. Kiadják: Ámon József, Lenkó Károly, Bukovics gyula, gzigler győző, Bevecis Delvecchio gerenc, gőtzer Lipót, ganda József, geszti Adolf, ganz és gdzsa, gauszmann­­Alajos,­­Hieronymi­­Károly, Kolhauser Lajos, Kall­ina Mór, Kauser János,­­Kéler Napóleon,­­Kund­l Endre, Langenfeld grigyes, Le­chner Lajos, gukse-gibry Béla Mechwart ,Andris, Keuschloss­­Emil, Neuschlosz Ödön és Marcell,­­Key Béla, Pártos gyula, gucher József, Schlick Béla, Steindl Imre, golnay gajós, lieber Antal, gbl Miklós, gellerin Mátyás. pártos Gyula, a kiadótulajdonosok képviselője. Felelős szerkesztő: Ney Béla. Tartalom: Az állandó országház pályatervei. (Vége.) —A Magy. Mérnök- és Építész-Egylet közgyűlése. — Vegyesek.­­ Fővá­rosi ügyek. — Ajánlati árlejtések. — Hirdetések. Egész évre . Félévre . . . Negyedévre. Az állandó országház pályatervei. .. A pályázati programm a választandó styl dolgában teljesen szabad kezet adott a tervezőknek; jelezte ugyan, hogy „tekintettel hazánk történeti múltja­ s alkotmányának ősi időből származó fejlődé­sére“ kívánatos volna az országházat byzánci, román vagy csúcsíves stylben tervezni, de azért a­mennyiben egyetlen más stylfajt sem zárt ki, a választandó styl-irányt a pályázók tetszésére bízta. És ez így volt jól; más eljárás nyilvános pályázatnál nem is képzelhető. Magánemberek, műkedvelők, concret esetekben kívánhatják, hogy az építő­művészek bizonyos stylt kövessenek, de ennek megszabása nyilvános pályázatnál egy jelentőségű volna a kikötött stylt nem kul­­tiváló művészek indirekt kizárásával, s minden körülmény között veszélyeztetné a pályázat sikerét, amennyiben ily korlát növelné a pályázni óhajtók egy részére kedvezőtlen eshetőségek számát; már­pedig tudjuk, hogy e szám nö­vekedése rendesen fordított viszonyban áll a pályázat iránt nyilvánuló buzgósággal. Sokszor és sokan foglalkoztak privát körökben azzal, hogy milyen külseje legyen az országháznak; a csúcsíves, román, byzanci és renaissance styl valamennyi talált gán­­csolókra, de védőkre is; sőt nem egyszer lehetett hallani azon óhajtást is, hogy ez alkalmat egy magyar nem­zeti építőművészeti styl megteremtésére kellene fölhasználni. Erre nézve csak az a megjegyzésünk, hogy biztos alapra építeni lehet, e nélkül azonban csak a képzelem alkotja fellegvárait. Fájdalom, magyar építészeti stílusról, mint létezőről nem beszélhetünk; nemzeti életünk múltja a béke malasztos áldásaiban nem részesülhetett oly mértékben, hogy a nemzeti szellem áthatva a tektonika alkotásait azok­nak magyaros jelleget kölcsönözhetett volna. Tudományunk, művészetünk leghatalmasabb nemzeti fejedelmeink alatt is csak beszármazott volt; olasz tudósok és művészek voltak otthonosak Róbert Károly, II. Lajos és Mátyás udvarában, kik ha alkottak is valamit nálunk, tették azt ép úgy mint hazájukban, tekintet nélkül a magyar nép szellemére, me­lyet nem ismertek; régi műemlékeinken tehát hiába keresünk nemzeti motívumokat. Egy nemzeti styl keletke­zését az építőművészetben mindnyájan örömmel üdvözölnénk, de a­mennyire óhajtjuk annak megvalósulását, és úgy kell óvakodnunk minden erőltetéstől; különben minden valószí­nűség szerint félszeg kísérletekben feneklenék meg buzgó­­ságunk, pedig ennek a valószínűségnek tenni ki az állandó országházat, nézetünk szerint egyáltalán nem volna szabad. A bizottság a pályadíjak kiosztása után tartott ülésé­ben tudvalevőleg azt határozta, hogy a végleges tervezet elkészítésével Steindl Imre műegyetemi tanár bizassék meg, az alkalmazandó styl tárgyában pedig határozattá emelte, hogy az országháza csúcsíves stylben tervez­tessék. Tisztán architektonikus szempontból e határozat ellen legkisebb kifogás sem emelhető , mert az örök szép törvényei változatlanok, s a­mely művészi alkotás­a azok­nak megfelel, az monumentális, maradandó értékű, legyen akár az egyik, akár a másik szélben tervezve. A bizott­ság határozatának ezen szempontból tehát csak örülhetünk, mert tény az, hogy a renaissance styl kultusa nálunk már­­már a túltengés jeleit mutatja, pedig hiába, a művészetben is gyönyörködtet a változatosság.­­ A választott csúcsíves styl sokakat azért nyugtalanít különösen, mert általában mindenütt elterjedt nézet az, hogy a csúcsíves épületek igen sokba kerülnek; sokan még a csúcsíves styl általános mellőztetését is e körülménynek hajlandók tulajdonítani, pedig alig van igazuk. A csúcsíves styl tagadhatatlanul drága, mert anyaga igazán monumentális épületeknél csak kitűnő kő lehet, míg a renaissance műformái a surrogatum hasz­nálatát sem zárják ki, s így a versenyben, ha arról van szó, hogy melyik olcsóbb, a csúcsíves styl fölött előnye van. Megfordul a viszony azonban, mihelyt oly épületről van szó, a­mely jelentősége és századokra szóló rendeltetése miatt — bármelyik styl alkalmazásának esetén — csak kő­ből lehet; mert míg a renaissance díszítéseihez, dombor­műveihez és különösen párkányaihoz nagy méretű kődarabo­kat kíván, a csúcsíves styl sokkal csekélyebb kiterjedésű, tehát tetemesen olcsóbb kövekből construálhat.

Next